2018. december 6., csütörtök

Thích Nhát Hanh és az éberség gyakorlata

Thích Nhát Hanh vietnámi buddhista szerzetes, tanító, író és békeaktivista egyik írásáról már született egy bejegyzés, A semmi az valami? címmel, amit ITT lehet olvasni.
(Thích Nhát Hanh zen buddhista szerzetes és békeaktivista. 1926-ban született Vietnámban, de az 1960-as évek végén száműzték hazájából, mert szembehelyezkedett az ott dúló háborúval. Jelenleg a dél-franciaországi Plum Village-ben lakik, ahol kolostort alapított. Békemozgalmak aktív támogatója, az erőszakmentes megoldások híve. Martin Luther King a “Béke és erőszakmentesség apostolá”-nak nevezte. Könyvei, tanításai és elvonulási központjai az egész világ számára elérhetővé tették a Tant, és mérhetetlen befolyással bír a nyugati buddhizmus fejlődésére)

Nhát Hanht (akit követői Thaj – ‘tanító’ – néven hívnak) elsődlegesen a helyes éberség iránti elkötelezettségéről ismerik. Tanításában az éberség gyakorlása egy átfogó, egymással összefüggő ösvénnyé egyesíti Buddha tanait. “Amikor a helyes éberség jelen van, akkor a négy nemes igazság és a nemes nyolcrétű ösvény másik hét tagja is jelen van.” (írja The Heart of the Buddha’s Teaching című könyvében)

Thaj a buddhista gyakorlás elemeit beleépíti az ő ‘öt éberség kialakításának gyakorlatá’-ba, amely az első öt buddhista fogadalmon alapul. Az ‘éberség kialakításának gyakorlatá’-t mély erkölcsösség jellemzi, ami miatt nem buddhisták irányelve is lehet saját testi és lelki békéjük érdekében.

1. Az élet tisztelete
“Tudatában annak, hogy szenvedést okoz az élet pusztulása, elkötelezett vagyok arra, hogy kifejlesztem a lények közötti belátást és könyörületességet, és megtanulom annak a módját, hogyan védelmezzem meg az emberek, állatok, növények és ásványok életét. Elhatározom, hogy nem ölök, nem engedek másokat ölni, és nem támogatatok semmiféle öléshez kapcsolódó tettet a világban sem a gondolataimban, sem az életmódomban. “ – Thích Nhát Hanh

Az első éberség gyakorlat az első fogadalmon alapul, amely az élet elvételétől való tartózkodást jelenti.

A nem-ölés iránti elköteleződés nem arról szól, hogy egy valamilyen szinten jogos keresztes háborút indítsunk, aminek az a lényege, hogy mindenkit vegánná tegyünk. Thaj azt szorgalmazza, hogy hatoljunk mélyebbre és értsük meg azt, hogy honnan jön az ölés szükségszerűsége, és segítsünk ugyanezt megértetni másokkal is.

2. Valódi boldogság
“Tudatában annak, hogy szenvedést okoz a kizsákmányolás, a társadalmi igazságtalanság, a lopás és az elnyomás, elkötelezett vagyok arra, hogy gyakorlom a nagylelkűséget gondolkodásban, beszédben és cselekvésben. Elhatározom, hogy nem lopok és nem birtoklok semmit, ami másoké; és megosztom az időmet, energiámat és anyagi forrásaimat azokkal, akik bajban vannak.” – Thích Nhát Hanh

A második fogadalom szó szerint azt jelenti, hogy “tartózkodom annak elvételétől, amit nem adnak”. Ezt a fogadalmat ebben az előző bejegyzésemben fejtettem ki részletesebben.

Ez a második éberség gyakorlat abban segít, hogy észrevegyük ragaszkodásunkat, mohó vágyunkat és kapzsiságunkat, amelyek abból fakadnak, hogy nem ismerjük fel a valódi természetünket. A nagylelkűség gyakorlása fontos ahhoz, hogy megnyithassuk szívünket a könyörületesség felé.

3. Valódi szeretet/szerelem
“Tudatában annak, hogy szenvedést okoz a helytelen szexuális viselkedés, elkötelezett vagyok arra, hogy kifejlesztem a felelősséget és megtanulom annak a módját, hogyan védelmezzem meg az egyének, párok, családok és a társadalom biztonságát és sértetlenségét. Tudván, hogy a szexuális vágy nem szerelem vagy szeretet, és hogy a szexuális tevékenység, amelyet a mohó vágyakozás motivál, mindig ártalmas számomra éppen úgy, mint mások számára, elhatározom, hogy nem bonyolódok bele szexuális kapcsolatba valódi szerelem és olyan mély, hosszabb távú elköteleződés nélkül, amelyet felvállalhatok a családom és barátaim előtt” – Thích Nhát Hanh

A harmadik fogadalmat általában úgy fordítják, hogy “tartózkodom a helytelen szexuális viselkedéstől”. A buddhista kolostoriak nagy többsége cölibátusban él, akik úgy általában is tartózkodnak a szexuális élettől. De a harmadik buddhista fogadalom arra szólítja fel a világiakat, hogy elsősorban ne ártsanak a szexuális viselkedésükben, amely ha valódi szerelemből és önzetlen együttérzésből táplálkozik, akkor valóban nem válik ártalmára egyik félnek sem. (a szex és a buddhizmus kapcsolatáról ITT írtam egy teljes bejegyzést)

4. A kedves beszéd és mély hallgatás
“Tudatában annak, hogy szenvedést okoz a nemtörődöm beszéd és az arra való képtelenség, hogy meghallgassunk másokat, elkötelezett vagyok arra, hogy kifejlesztem a kedves beszédet és az együtt érző hallgatást annak érdekében, hogy enyhítsem a szenvedést, és elősegítsem a kibékülést és békét magamban, és más emberek, etnikumok és vallási csoportok és népek között.”- Thích Nhát Hanh

A negyedik buddhista fogadalom a “tartózkodom a helytelen beszédtől”. Ezt sokszor lerövidítik a “ne csapj be senkit” vagy “gyakorold a szavahihetőséget” kifejezésekre.

Thaj több könyvében írt a mély vagy együtt érző hallgatásról. A mély hallgatás azzal kezdődik, hogy félreteszem a saját dolgaimat, programomat, érzéseimet, gondolataimat, szükségleteimet, és csak hallgatom, hogy a másik mit mond. A mély hallgatás szétolvasztja az én és mások közti határokat. Ezután már a másik mondandójára való válaszom együttérzésből fog eredni, így sokkal hasznosíthatóbb lesz. (a negyedik fogadalomról ITT írtam)

5. Táplálék és gyógyulás
“Tudatában annak, hogy szenvedést okoz a figyelmetlen/nemtörődöm fogyasztás, elkötelezett vagyok arra, hogy kifejlesztem a jó testi és lelki egészséget, mind magam, a családom és a társadalmam számára azáltal, hogy gyakorlom a tudatos étkezést, ivást és fogyasztást. Gyakorolni fogom annak mélyre ható tanulmányozását, hogy hogyan fogyasszam a négyféle tápanyagot, nevezetesen az ehető ételeket, érzékszervi benyomásokat, szándékot és tudatosságot.” – Thích Nhát Hanh

Az ötödik buddhista fogadalom azt javasolja, hogy tartsuk elménket tisztán és tartózkodjunk a részegítő dolgoktól. Thaj kibővíti ezt a fogadalmat a tudatos étkezés, ivás és fogyasztás gyakorlásával. Arra tanít, hogy a tudatos fogyasztás azoknak a dolgoknak a bevételét jelenti, amelyek békét, egészséget és jó érzést okoznak a testnek. A meggondolatlan fogyasztás nem csupán az egészségünket fenyegető veszély, hanem a felmenőkkel, szülőkkel, a társadalommal és a jövő generációjával szembeni egyfajta árulás is. (az ötödik fogadalomról ITT lehet olvasni egy bejegyzést)


2018. november 15., csütörtök

A második fogadalom: a lopásról

Már több bejegyzés is született a buddhista fogadalmakról. Egy általános bejegyzést a fogadalmakról ITT írtam. A harmadikról, a szexuális viselkedésről ITT, a negyedikről, a szavahihetőségről ITT és az ötödikről, az alkohol fogyasztásával kapcsolatosról pedig ITT.

A második buddhista fogadalom páli nyelven így hangzik: Adinnádáná veramaní sikkhápadam samádijámi - amit gyakran úgy fordítanak, hogy “ne lopj”. Vannak olyan buddhista tanítók, akik ehelyett a “gyakorold a nagylelkűséget” kifejezést kedvelik. Maga a fogadalom szó szerinti fordításban így hangzik: “Alávetem magam annak a fogadalomnak, hogy tartózkodom annak elvételétől, amit nem adnak”.

Sok nyugati ember számára ez egyenlő a bibliai Tízparancsolat “ne lopj” felszólításával, de a második fogadalom nem parancsolat, és nem is akként értelmezik.

A buddhizmus fogadalmai a nemes nyolcrétű ösvény egyik tagját, a “helyes cselekedeteket – sammá kammanta” alkotják.

Ne szabályokat kövess

Az etikára legtöbbször valamiféle egyezségként gondolunk. Az etika szabályai meghatározzák, hogy másokkal való kapcsolatainkban mi a megengedett és mi nem. Ugyanekkor ez az “engedély” azt feltételezi, hogy létezik valaki vagy valamilyen felsőbb tekintély – társadalom vagy esetleg Isten –, aki/ami esetleg jutalmaz, ha betartjuk, de leginkább büntet, ha megszegjük a szabályokat.

Amikor elfogadjuk a buddhista fogadalmakat, akkor meg kell értenünk, hogy az “én” és a “mások” fogalma illúzió. Az etika nem egyezség, és nincsen olyan külső erő számunkra, ami felsőbb tekintélyként hatna ránk. Még a karma sem egy kozmikus jutalmazó vagy büntető rendszer, annak ellenére, hogy sokan így vélik.

Emiatt elengedhetetlen, hogy saját magunk dolgait nagyon mélyrehatóan vizsgáljuk meg, őszintén megnevezve saját motivációinkat, és kíméletlenül átgondolva azt, hogy hogyan hatunk viselkedésünkkel másokra. Csak ez fog segíteni abban, hogy kialakuljon bennünk a bölcsesség és könyörületesség.

Mit is jelent a “nem lopni” kifejezés?

Először nézzük a lopás hivatalos meghatározását. A büntetőjogi törvény így fogalmaz: “Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.” (Btk. 370. paragrafus 1. pontja)
A köznyelvben azonban a lopás fogalmát tágabb értelemben használjuk. Éppen ezért vannak a lopásnak olyan formái, amelyek nem feltétlenül vonnak maguk után büntetőjogi eljárást.

Számtalan ilyen esetet láthatunk a hétköznapi életben. Akár úgy, hogy magánszemélyek olyan állami, önkormányzati támogatást igényelnek és kapnak, amire nem jogosultak. Vagy munkáltatók állami támogatásért alkalmaznak olyan munkavállalókat, akiket aztán a támogatási idő lejárta után kirúgnak, elbocsátanak, akármilyen jól is dolgoznak. És még sorolhatnánk a különféle lehetőségeket, amikor emberek a törvény által biztosított lehetőségeket etikátlan módon használják ki.

És a legtöbben nagyon egyszerűen magyarázzák meg, hogy miért nincsen ezzel semmi baj: “mindenki más ezt teszi, én miért ne tehetném?” vagy “úgysem tűnik fel senkinek” vagy “ez legális dolog, minden rendben van vele”.

Megvilágosodott etika

Mindannyian illúziók ködében élünk magunkkal és a világgal kapcsolatosan. Téves nézeteink okozzák, hogy problémákat okozunk magunknak és másoknak. A tisztánlátáshoz és a problémák gyártásának megállításához vezető út a nemes nyolcrétű ösvény. És a fogadalmak megtartása része ennek az ösvénynek.

A második fogadalom gyakorlásához éberen kell részt vennünk saját életünkben. Odafigyelve felismerni azt, hogy a ‘nem elvétele annak, amit nem adnak’, az több, mint más tulajdonának tiszteletben tartása. A második fogadalomra úgy is gondolhatunk, mint az adás tökéletességére. Ennek a tökéletességnek a gyakorlása egy olyan nagylelkűség kialakítását igényli, amely nem feledkezik el mások szükségleteiről.

Megpróbálhatjuk azt is, hogy még jobban odafigyelünk arra, hogy ne pazaroljuk a természetes erőforrásainkat. Mennyi vizet vagy ételt pocsékolunk el? Eszünk-e húst, aminek előállításához rengeteg környezetszennyezés kapcsolódik? Ha tehetjük, újrahasznosítható papírt használunk? Akkor is vásárolunk-e ruhát magunknak, amikor ténylegesen nincs rá szükségünk?

Ahogy fentebb írtam, vannak olyan tanítók, akik szerint a második fogadalom a nagylelkűség gyakorlása. Magunkévá téve ezt az álláspontot, ahelyett, hogy úgy gondolkozunk, mi az, amit nem vehetek el, gondolkozzunk úgy, hogy mi az, amit én adhatok? Például, nézzünk körül környezetünkben, lehet, hogy ismerünk olyanokat, akik a mi régi dolgainknak nagyon örülnének vagy tényleg hasznukat vennék.

Gondoljunk arra, amikor többet veszünk el, mint amennyire szükségünk van, hogy esetleg másoknak kevesebb jut. Például, ha egy boltban ingyen osztogatnak valamilyen áru termékmintájából, akkor ne vegyünk el csak azért többet, mert ingyen adják.

A fogadalom gyakorlása az, amikor túllépünk azon a gondolaton, hogy mi az, amit a szabályok megengednek nekünk. Ez a fajta gyakorlás nagyobb kihívás, mint a szabályok puszta követése. Amikor erre erőteljesen odafigyelünk, akkor észre fogjuk venni, ha hibázunk. Sokszor. De csak ez az útja annak, hogy tanuljunk, és hogy kialakítsuk magunkban az éberséget.

 Forrás: A buddhizmus második fogadalma: nem lopni (angol nyelven)

2018. november 7., szerda

Mi az a lucid álmodás és hogyan tudjuk megvalósítani?

(Ennek a bejegyzésnek az alapja Andrew Holecek egyik írása.
Andrew Holecek a The Power and the Pain, a Preparing to Die, a Dream Yoga: Illuminating Your Life Through Lucid Dreams című könyvek szerzője. Emellett részt vett egy olyan három éves elvonuláson, amit Khencsen Thrangu Rinpocse irányított)

Talán volt már részünk abban a nagyszerű pillanatban, amikor egy álom közepén felébredtünk, és tudtuk, hogy álmodunk. Ez a lucid vagy tudatos/éber álmodás, amely kifejleszthető képesség, és egyben hasznos meditációs gyakorlat is.

A nem tudatos álom felzaklató, buta, feledésre ítélt álom – jobbára elég hamar elfelejtjük, hogy mit álmodtunk. A tudatos/éber álom nem zaklat fel, értelmes és emlékezetes – tudatában vagyunk annak, hogy álmodunk, és elég jól tudjuk irányítani ezt a dolgot.

Kutatások során kiderült, hogy a meditálóknak több tudatos álmuk van, és egy hiteles meditációs mesternek minden álma tudatos. Úgy tartják, hogy olyan mértékig vagyunk tudatosak nappal, mint amennyire éjszaka. És ha az éberség meditációt gyakorolva tudatosak és éberek leszünk a nap folyamán, ez kihat arra, hogy természetes módon fogunk tudatosan és éberen álmodni éjjel.

Az álomjóga - amit némelyek Buddháig vezethetnek vissza – tudatos álmodás, amely spirituális célokat szolgál. Vannak olyan meditációs mesterek, akik úgy tartják, hogy tudatos álomban való gyakorlás akár kilencszer hatásosabb lehet, mint a normális, ébrenléti állapotban végzett. Azért, mert tudatos álmodás során az elménk a tudatosság és nem-tudatosság egyfajta egyedi kevert állapotában van. Úgy vélik, hogy amikor átalakítjuk az elménk nem-tudatos talaját, akkor átalakítunk minden mást, ami fölötte van.

Általánosságban véve, a tudatos álmodást önmegvalósító céllal végezzük, míg az álomjógát önmagunk meghaladására. Az álomjóga magába foglalja a tudatos álmodást. Mindkét gyakorlás eredményes “éjszakai műszakot” hoz létre, amelyik több évnyi tudatosságot adhat életünknek.

Ha összeadnánk, életünk folyamán körülbelül hat évnyi időt töltünk álmodással. Az álomjóga lehetővé teszi azt, hogy belevágjunk egy jó “éjszakai iskolába”, felkínálva a lehetőséget arra, hogy álmunkban gyakoroljunk. Gondoljunk bele, hogy mennyit tudnánk tanulni, ha hozzávehetnénk ezt a hat átálmodott évet!

Felsorolok néhány tanácsot arra, hogy hogyan kezdjünk hozzá a tudatos álmodáshoz:

1. Fogalmazzuk meg a szándékunkat

A nap folyamán nevezzük meg azt a szándékunkat, hogy éjszaka fel fogunk ébredni az álmunkból, éppen úgy, mint amikor egy belső ébresztő órát beállítunk. Mondogassuk napközben többször is: “Ma éjjel sok álmom lesz és tudatossá válok álmaimban.” Legyünk nagyon eltökéltek.

Adjunk némi érzelmi töltést szándékunknak. Ez bármi lehet, akár az is, hogy azt álmodunk, amit nagyon szeretnénk. Például, mondhatjuk azt magunknak, hogy ha ma éjjel felébredünk, érezni fogunk egy kellemes szédülést amiatt, hogy úgy szállunk álmunkban, mint egy madár.

A szándékot még azzal is megerősíthetjük, hogy buddhista jellegűre fordítjuk az éjszakai spirituális gyakorláshoz kötődő gondolatainkat. Mondhatjuk magunknak: “Saját magam és mások hasznára felébredek az álmomból, így gyakorolhatom a meditációt éjszaka is.”

2. Kiegyensúlyozottan térjünk nyugovóra

Elalvásunk előtti utolsó gondolatunk nagy hatással lehet arra, hogyan alszunk és mit álmodunk. Ha feszülten megyünk ágyba, valószínűbb, hogy álmunk is zaklatottabb lesz.

Mielőtt aludni térünk, nyugtassuk le magunkat meditációval. Aztán újra erősítsük meg szándékunkat, hogy tudatossá válunk álmainkban.

Miután befeküdtünk az ágyba, tegyük a kezünket a hasunkra, ami segít lenyugodni. Mivel hajlamosak vagyunk csak úgy bevackolni az ágyba, iktassunk be némi tudatosságot azzal, hogy elvégzünk huszonegy légzést. Figyeljük meg, hogy a légzésünk ugyanúgy lassul, mint a gondolataink áramlása. Amikor elvégeztük a huszonegy légzést, már ne akarjunk semmire se gondolni, hagyjuk magunkat elaludni.

3. Alkalmazzuk a felébresztés-és-ágyba-visszatérés módszerét

Ahhoz, hogy ezt a módszert megértsük, tisztában kell lennünk, úgy általában az alvás folyamatával.
A normális alvás két nagy részből áll: NREM (Non-Rapid Eye Movement – gyors szemmozgás nélküli) és REM (Rapid Eye Movement – gyors szemmozgásos) szakaszokból. A NREM további négy különböző lépcsőfokra osztható. A két nagy szakasz és a NREM-en belüli lépcsőfokok szabályszerű módon és mindig ugyanabban a sorrendben követik egymást az alvás folyamán többször is. 

Elalvás után a NREM szakasz kezdődik, amiben egyre csökken az anyagcserénk, lassul a szívverésünk és az idegrendszerünk nyugalomba kerül. Felszabadulnak bizonyos hormonok, például a növekedési hormon, amely a regenerációt segíti. Az alvásnak ez a része elengedhetetlen ahhoz, hogy kipihenjük magunkat. 
A tudatos álom gyakorlásával nem zavarjuk meg ezt a részt. De amúgy sincs értelme, mert a NREM szakaszaiban jobbára nem történik álmodás.

Körülbelül másfél óra elteltével a NREM alvást felváltja egy rövid REM-szakasz, amit hamarosan ismét egy NREM követ, majd kb. újabb másfél óra múlva megint egy REM-fázis. Ahogy halad előre az alvás folyamata, úgy csökken a mély alvások száma, és úgy növekszik a REM-fázisok hossza, amelyeket nagyon rövid megébredések is megtörnek. Ezekben a röpke megébredésekben még rendszerint fel tudjuk idézni a pár perccel azelőtti álmainkat. De mivel a legtöbb esetben újra visszaalszunk, ráadásul egy-egy éjszaka alatt 4-5 álmodással töltött REM-fázist élhetünk át, így sokszor csak a legutolsó vagy a legfelkavaróbb álomra vagyunk képesek visszaemlékezni.

A normál alvási folyamatban is szokott lenni a felkelésünk előtt kb. két órával egy rövid megébredésünk, amit hamarosan követ az éjszaka leghosszabb REM szakasza, így ezzel a tudatos álmodást elősegítő módszerrel kevésbé zavarunk bele a természetes alvásunkba.

E módszer lényege az, hogy szándékosan felébresztjük magunkat az általában szokott felkelési időpontunk előtt kb. két órával. Ezután fennmaradunk 20-40 percig. Ne vegyünk kézbe telefont, ne kapcsoljunk be semmilyen elektromos eszközt. Meditáljunk, erősítsük meg újra az elhatározásunkat, vagy vértezzük fel magunkat egy könnyed olvasással a tudatos álmodással. Aztán térjünk vissza az ágyba. Ezzel az egyszerű módszerrel szinte egészen biztosan el fogjuk érni azt, hogy tudatosan álmodjunk.

 Forrás: Hogyan gyakoroljuk a lucid álmodást? (angol nyelven)
             Az alvás szerkezete

2018. október 18., csütörtök

A gasso gesztus a buddhizmusban

A gasso japán szó, aminek jelentése “a két tenyér összetétele”. Magát a gesztust a hinduizmusban és a buddhizmus több iskolájában is használják üdvözlésre, hála kifejezésére vagy kérés esetén.
De alkalmazzák meditációban szimbolikus kéztartásként, mudraként is. (a mudrákról ITT írtam bejegyzést)

A gassot a japán zen irányzatban a következő módon végzik: a két tenyerüket egymáshoz szorítva emelik az arcuk elé, kinyújtott ujjakkal. Körülbelül egy ökölnyi távolságot hagynak az orr és a kezek között. Az ujjhegyek az orral azonos magasságban vannak, míg a könyöküket enyhén eltartják a testüktől.

A gasso-t gyakran kíséri meghajlás, amit egyenes háttal végeznek, a csípő megdöntésével. Amikor meghajlással együtt végzik, akkor gasso rei-nek nevezik. (a buddhista meghajlásokról ITT lehet olvasni részletesebben)




Ken Yamada, a Tiszta Föld buddhizmus iskolát képviselő Berkeley Higasi Hongandzsi Templomból erről így vall:
 “Gasso több, mint egy kéztartás. Azt a Dharmát szimbolizálja, ami az igazság az életről. Például, amikor összetesszük a jobb és a bal kezünket, amelyek egymás ellentétei, az más ellentétek eggyé válását is jelenti: te és én, fény és sötétség, tudatlanság és bölcsesség, halál és élet.
Szimbolizálja még a tiszteletet és a buddhista tanításokat. Kifejezi a hála érzéseit és a másokkal való összekapcsolódásunkat. Jelenti azt a felismerést is, hogy életünk fenntartásában megszámlálhatatlan ok és feltétel van jelen.”

A tendai japán buddhista iskola kolostorában tanult Uszui Mikao az 1920-as években dolgozott ki egy gyógyító és önfejlesztő módszert, amit reiki-nek nevezett el. Ebben a meditáció során alkalmazzák a gasso kéztartást, amelyet minden reiki gyakorlat bevezető elemének tekintenek.

Kínában a shaolin harcos szerzetesek gyakran csak a jobb kezük felemelésével üdvözlik egymást (“fél-gasso”). Ez Bódhidharma első tanítványának, Huike történetét szimbolizálja, és az ő odaadását és elköteleződését a csan gyakorlás iránt.

A legendák szerint Bódhidharma volt az, aki elkezdte a nehéz és hosszú meditációban elfáradt szerzetesek fizikai kiképzését valamikor az i.sz. 5-6. században. Neki tulajdonítják a csan buddhizmus megalapítását is, így őt tekintik az első csan pátriárkának.

A legenda úgy tartja, hogy Bódhidharma kezdetben elzárkózott attól, hogy tanítványául fogadja Huikét. Pedig az állhatatos Huike egész éjjel Bódhidharma meditációs barlangja előtt állt a szakadó hóesésben, egészen addig, amíg a hó már a derekáig ért. Amikor reggel Bódhidharma megkérdezte tőle, hogy miért van itt, Huike azt felelte, hogy olyan tanítót szeretne, aki “megnyitja az egyetemes könyörületesség elixírjének kapuját, hogy minden lény megszabaduljon”.

Bódhidharma elutasította, mondván, “hogyan is reménykedhetnél egy igaz vallásban kevés erkölcsi tisztasággal, kevés bölcsességgel, sekély szívvel és egy öntelt elmével? Csak hiábavaló fáradtság volna.”

Végül, hogy bebizonyítsa szándékát, Huike levágta bal karját és felajánlotta az első pátriárkának eltökéltsége zálogául. Bódhidharma ezután elfogadta őt tanítványául, és megváltoztatta nevét Shenguangról Huikéra, aminek jelentése “Bölcsesség és tehetség”.

Ezért a shaolin szerzetesek manapság is üdvözlik egymást csak jobb kézzel, hogy tisztelegjenek e legenda előtt, és kifejezzék elkötelezettségüket és odaadásukat e keleti küzdősport iránt.
(a shaolin szerzetesek és a Shaolin-kolostor valódi történelméről ITT írtam bejegyzést)







Forrás: A gasso gesztus a buddhizmusban (angol nyelven)
            Reiki - a japán jóga

2018. október 5., péntek

Buddha és Visnu – Buddha-bhagavatizmus

Visnu eredetileg védikus isten volt, aki az indo-árják panteonjában még nem töltött be nagy szerepet. Ahogyan az indo-árja törzsek elkezdtek szétrajzani az Indiai-félszigeten és megindult a keveredésük a helyi lakosokkal, úgy olvadt egybe Visnu személye más védikus és nem-védikus istenség és helyi legendás hős (pl. Krisna-Vaszudéva) alakjaival.

Visnu kultusza – a bhagavatizmus - a Maurja-dinasztia uralma alatt (i.e. 4-3. század) kezdett elterjedni India-szerte.
(a bhagavatizmus egy Legfelsőbb Lény, a Bhagaván – a vaisnavák esetén Visnu, a saivák esetén Siva – imádatára irányul. A vaisnavizmus hatására széles körben elterjedt a nem-ártás elve - ahimszá -, amibe beletartozott az állatáldozat tiltása és a vegetarianizmus)

A vaisnavák úgy tartják, hogy Visnu többször is testet öltött/ölt a földön, valahányszor veszélyben van az emberiség. A hagyományuk szerint ez tíz alkalommal történt/történik meg, és Visnu kilencedik avatárja volt Sziddhártha Gautama.
(a tizedik megtestesülése a jövőben következik majd be. Amikor csak káosz, gonoszság uralkodik a földön, akkor jelenik meg Kalki alakjában. Kalki fehér lovon ül, kivont kardja üstökösként fénylik. Véget vet a Kali-jugának, hogy ezzel egyidőben megkezdje a Szatja-jugát. Shambala és Kalki kapcsolatáról ITT írtam bejegyzést)



Buddhát, Visnu reinkarnációjaként, a vaisnavák eltérő módon ítélik meg. Vannak olyan iratok, mint például bizonyos puránák, amelyek szerint Visnu azért testesült meg Buddhaként, hogy megtévessze az embereket és elterelje őket a Védák helyes útjáról. Míg mások szerint Visnu Buddha alakjában állította le a véres állatáldozatokat, és terjesztette el a nem-ártás elvét. Ezt fogalmazza meg az i.sz. 13. században élt vaisnava költő, Dzsajadéva, aki Gíta-govinda című művének első énekében felsorolja Visnu tíz megtestesülését. A kilencedikről ebben így ír:
A szigorú Véda Tanán igazít a te békéd:
tiltod az áldozat állatölését,
Buddha, te irgalmat szerető,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(a mű Weöres Sándor fordításában ITT olvasható)

A buddhista hagyomány nem fogadja el azt, hogy Buddha Visnu egyik avatárja volna. Ők fordítva, Krisnát vették át, és építették be alakját több Dzsátakába – ‘Születés regék’ –. Ezekben a tanmesékben Krisna-Vaszudéva Buddha tanítványa lesz annak előző életeinek egyikében. Ezzel együtt, természetesen, a Bhagavad-gítá alapját adó Ardzsuna-Krisna párbeszéd sem jelenik meg a ‘Születés regékben’.

A hinduizmus és a buddhizmus közötti szellemi, spirituális és vallásos téren való összefonódás már időszámításunk kezdeti időszakában megindult. A folyamat akkor gyorsul fel, amikor a Gupta-uralkodók (i.sz. 300-550) kiterjesztették bráhmanista jellegű támogatásukat a buddhista létesítményekre.

Ahogyan már írtam a buddhista kolostorokról – vihárákról – szóló bejegyzésemben, az eredetileg az esős évszak idejére kialakított építmények idővel egyre nagyobbakká váltak. Már nem csak tartós szállást biztosítottak a buddhista szerzeteseknek, apácáknak, hanem hatalmas komplexumokká alakultak, amelyek a tanulás-tanítás, a vallásos áhítat és a meditáció központjai is lettek. Az i.sz. 400 körüli időszaktól kezdve egészen az i.sz. 600-as évek közepéig számos kínai buddhista zarándok látogatta meg ezeket a kolostorokat, illetve maradványaikat, és hiteles, jó beszámolókat írtak működésükről, a rendelkezésükre álló anyagi javaikról, és állapotukról.

Amikor Gupta-uralkodói hatásra ezekben az intézményekben megjelent a bráhmanista befolyás, ez megkönnyítette annak felismerését, hogy az elmúlt évszázadokban történő fokozatos összefonódás miatt egyre kevésbé észrevehető a különbség a buddhizmus és bráhmanizmus között. Az, hogy a bhagavatizmus ideológiájába Visnu egyik avatárjaként beépítették Buddhát, ezt az összefonódási folyamatot felgyorsította.

A buddhista létesítményekben elkezdtek világi tantárgyakat is tanítani, és elismerték a Védákat és sásztrákat – ‘elv, szabályok, kézikönyv’– , mint ahogyan erről a kínai zarándokok tudósítottak. A felfogásbeli változás egyéb dolgokra szintén hatással volt: a kolostori szertartásosság helyett a szellemi és spirituális tanítások irányába tolódott el a képzés. Ez és a számos világi tantárgy tantervben való megjelenése a mahájána buddhizmust haladóbbá, a tanítási rendszerét pedig nagyon változatossá és népszerűvé tette. Ezek eredményeként a szerzetesi oktatás szellemi és spirituális középpontja fokozatosan azonossá vált a bráhmanista gondolatokkal.

Mindehhez még hozzájött a mahájána filozófia panteisztikus kiterjesztése, amelyik bráhmanikus mintára létrehozta saját istenségeinek panteonját a nekik megfelelő tulajdonságaikkal és szimbólumaikkal. Ezért a Buddha-bhagavatizmus – ahogyan némely esetben a mahájána buddhizmust nevezni szokták – alig különbözött a hindu-bhagavatizmustól.
A világi buddhisták inkább tűntek hinduknak a mahájána kultuszban, mint a világi hinduk buddhistának, akik a bhagavatizmus hatására több humanista tulajdonsággal is átitatódtak. Valójában a két bhagavatizmus olyan találkozási pont volt, ahol e két vallást megkülönböztető tényezők lényegtelenné váltak. Ezért már nem igazán látszott semmiféle vallásos vagy ideológiai akadály, amelyik meggátolta volna a hinduizmus és a buddhizmus közötti egybefonódás folyamatát.

Azonban ez korántsem volt így a Nyugat-Himalájai kolostorokban. Ezek a létesítmények sorvadoztak, mivel ők nem részesültek királyi patronálásban vagy más bőkezű támogatásban. Ehhez hozzájött még az, hogy a Gupta-időszak neo-bráhmanista reneszánsza a lakosság körében egyértelműen lekörözte a buddhizmust. Ennek hatására olyan pszichológiai légkör alakult ki, amiben a buddhista kolostorok háttérbe szorultak a bráhmanista létesítményekkel szemben, vagy átnevezték őket úgy, ahogyan az a bráhmanizmus számára kényelmes volt.

Az i.sz. 5. századtól kezdve Észak-Indiában rossz napok köszöntöttek a buddhizmusra, mert külső támadással is szembe kellett nézniük. A fehér hunok i.sz. 440 körül megszállták az észak-nyugati régiókat Gandharában és Kasmírban, és hatalmas pusztítást végeztek. Összesen ezerhatszáz létesítményt, sztupákat és szangharamákat – ‘kolostorok’ – romboltak le. Ekkor még a hun seregek elvonulása után viszonylag hamar újraépítették vagy újonnan hoztak létre kolostorokat.




A 12. században Észak-Indiát újabb hordák támadták meg - immáron muszlim csapatok –, és ekkor mindkét vallás, a hinduizmus és buddhizmus is hatalmas csapást szenvedett.
A pusztítás azonban jobban sújtotta a buddhizmust, mivel erre az időszakra már szinte teljes mértékben intézményesített vallássá alakult, amely hatalmas mennyiségű kincsekkel, művészi ikonokkal és kéziratokkal teli vihárákba és mahávihárákba zárta magát. Ezért ezek a kolostorok lettek a kincsvadászok és képromboló fanatikusok legcsábítóbb, ugyanakkor legvédtelenebb célpontjai.
A segítséget hiába váró szerzetesek elmenekültek Nepálba és Tibetbe. Így világi követőik vallásos irányítása olyanokra maradt, akik már végképp nem láttak különbséget a buddhizmus és hinduizmus között.
.

Forrás: Dasávatára (angol nyelven)
             Gautama Buddha a hinduizmusban (angol nyelven)

2018. szeptember 18., kedd

Néhány számadat a buddhistákról

Bár a buddhizmus követőinek száma változó – éppen úgy, mint bármely más vallás esetében –, egy 2013-as adat szerint ez valamivel több, mint 500 millió ember, ami a világ népességének 9-10 %-a. Ezáltal a buddhizmus (követőinek számát tekintve) a Föld negyedik legnagyobb vallása.






A következő számok még 2010-es felméréseken alapulnak: 
Azon országok listáját, ahol a legtöbb buddhista vallású él, Kína vezeti 244 millió emberrel, ami az összlakosságának 18.2 %-a. Míg Indiában – ahonnan a buddhizmus eredetileg származik  – valamivel több, mint 9 millió ember vallja magát buddhistának, ez a teljes népesség 0.8 %-a.

A kínaiak leginkább a mahájána irányzatot követik, velük együtt Kelet-Ázsia nagyobbik része úgyszintén. Ezáltal a világ buddhistáinak több, mint a fele ezt az irányzatot képviseli, Ázsiában összesen 360 millió ember - ezek megint 2013-as adatok.

A következő a théraváda buddhizmus, amelyet 150 millióan követnek, jobbára Dél-Kelet-Ázsiában.

A vadzsrajána buddhizmus, amelynek hívei leginkább Tibetben, a Himalájai-régióban, Mongóliában és Oroszországban találhatók, 18.2 millió fővel a harmadik. Leginkább erre az irányzatra érvényes az, hogy követői a világban szétszóródva élnek.

Ázsián kívüli országokban még körülbelül 7 millióan vallják magukat buddhistának.
(2010-es adatok szerint Észak-Amerikában majdnem 4 millióan, Európában közel másfél millióan, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 500 ezren, Latin-Amerikában és a Karibi-térségben 410 ezren, Ausztráliában pedig 529 ezren)

Forrás: Buddhizmus országonként (angol nyelven)

2018. szeptember 4., kedd

Öt buddhista elv, amelyek segíthetnek vállalkozásunk sikerében

Az embereknek a buddhizmussal kapcsolatban leginkább a meditáció jut eszükbe. Azonban a buddhista gyakorlás kialakíthat egy olyan sokrétű gondolkodást, amely az élet egyéb területén is alkalmazható. Nézzünk néhány buddhista elvet, amelyek hasznosak lehetnek egy vállalkozásban.

Határozzuk meg a célt

A buddhizmusban még azelőtt nagy hangsúlyt kap a cél és az irány tiszta meghatározása, hogy a buddhista gyakorlásba belekezdenénk. A pontosan megfogalmazott cél elengedhetetlen, mert az tud teljesen megszabadítani a zavaró érzelmektől, és segíteni abban, hogy ráébredjünk az elménk összes lehetőségére. Ezt a célt - végső állapotot - hívják “megvilágosodás”-nak.

Ehhez hasonló az, amikor belekezdünk valamilyen vállalkozásba vagy vállalkozásunk egyik résztevékenységbe: meg kell határoznunk, hogy mi a célunk. Pusztán vétel és eladás? Vagy egy megrendelt termék elkészítése vagy a vevő/megrendelő valamilyen bonyolult problémájának, kérésének megoldása?
Minél pontosabban fogalmazzuk meg a célt, annál könnyebb lesz megtalálni azt az utat, amelyik elvezet hozzá, és annál nagyobb a valószínűsége, hogy el is érjük.

Kövessük az ok és okozat elvét

Miután meghatároztuk a célt, fel kell ismernünk azokat a lépéseket, okokat, amelyek elvezethetnek a célhoz. A buddhizmusban a cél – a megvilágosodás – eléréséhez vezető okok megszüntethetik a romboló viselkedést és kialakítják az elménk jó minőségeit. Megismertetnek bennünket a világ realista módon való észlelésével, és azzal, hogy ezt hogyan kezeljük.

Üzleti terv esetén egyfajta logikus gondolkodásra van szükségünk, hogy megtaláljuk a lépéseket, amelyek elvezetnek bennünket a végső célhoz. Ez a folyamat olyan, mint egy megfordított mérnöki munka. Elkezdünk visszafelé haladni a megfogalmazott céltól, egészen a kezdetekig. Ennek a folyamatnak a segítségével meghatározhatjuk a szükséges lépéseket ahhoz, hogy elérjük a célt, és jó alapot biztosíthatunk az üzleti tervünkhöz.

Együttérzés: oldjuk meg a vásárló problémáját

Az együttérzés az egyik legfontosabb buddhista elv.
Buddha tanítása szerint:
Az együttérzés annak az óhaja, hogy mások szabaduljanak meg a szenvedéseiktől.

Mi köze mindehhez egy vállalkozásnak?
Adott egy vevő/megrendelő, akinek van egy megoldandó problémája. Az a vállalkozás kerül előnybe, aki jobb megoldást tud nyújtani, mint bármely másik. Így a sikeres üzletmenethez elengedhetetlen az empatikus hozzáállás, a potenciális vásárlóink problémáinak megértése és az azzal való szembenézés.  Azonosítsuk be és idézzük fel azokat a valós problémákat, amelyeket a célközönségünk körében korábban már tapasztaltunk, és ezek segítségével igyekezzünk a lehető legtökéletesebb megoldást választani. Az együttérzés az alapja minden vállalkozás vásárlóközpontú vagy felhasználóbarát megközelítésének.

Állandótlanság: alkalmazkodjunk a változó világhoz

A buddhista módon való gondolkodás egy újabb értékes belátást is eredményez: minden folyamatosan változik – mi magunk, a környezetünk, és minden ember körülöttünk. Nagyon könnyű kitalálni egy elméletet, ami magától értetődőnek és biztosnak látszik; de a gyorsan változó valóságban gyakran válik egy hamvába holt merev, rugalmatlan ötletté.

Etika: tiszteljük magunkat, csapatunkat és a vásárlót

A buddhista etika az erőszakmentesség elvén alapul. Felismerjük, hogy mindenki boldog akar lenni és senki nem akar szenvedni. Ha tetteinket ennek megértésére alapozzuk, és igyekszünk óvakodni attól, hogy másoknak ártsunk, tiszteletet és bizalmat kaphatunk.

Ha tiszteljük kollégáinkat, alkalmazottainkat, bizalom és megértés alakul ki a munkahelyi csapatunkban. Ne beszéljünk rosszindulatúan senkiről, se a szemébe, se a háta mögött ne mondjunk bántó dolgokat. Ne legyünk kétszínűek. Ezzel párhuzamosan, minél inkább tiszteljük a vásárlóinkat, annál több bizalmat és hűséget kapunk cserébe.

Összegzés:

Ezt az öt buddhista elvet használhatjuk arra, hogy vállalkozásunk sikeresebb legyen:

-- Határozzuk meg a célt

-- Figyeljünk fel az ok-okozati összefüggésekre

-- Fejlesszünk ki empátiát és együttérzést a vásárlók iránt

-- Ne felejtkezzünk el a folyamatos változásról, és legyünk rugalmasak, újítóak

-- Kövessük az etikai elveket, tiszteljük a kollégákat/alkalmazottakat és vásárlókat


2018. augusztus 3., péntek

Vihárák - buddhista kolostorok

A történelmi Buddha és tanítványai még vándorló életmódot folytattak, csak az esős évszakban igyekeztek ideiglenes menedéket vagy szállást keresni maguknak. Ezek a menedékek egyszerű fából készült vagy bambusztetős kunyhók voltak.
A világi hívők számára nem csupán a tanítványok élelemmel való ellátása számított üdvös cselekedetnek, hanem a szállás biztosítása is, így a későbbi kolostorok a világi hívők adományaiból épültek.

Ezek a kolostorok, amelyek neve vihára – szanszkrit nyelven “szálláshely” vagy “ház” – jobbára lakott települések szomszédságában álltak. Elég közel ahhoz, hogy a szerzetesek megkapják a lakosságtól az alamizsnát, de megfelelő távolságban ahhoz, hogy ne zavarják őket a meditációban.

Az első, világi hívő által létrehozott viháráról a páli kánon több szuttájában - tanbeszédében -
is olvashatunk. Ezt a történelmi Buddhának és tanítványainak építtette egy gazdag kereskedő, Anáthapindika a Szávatthi város közelében található Dzsétavana-ligetben. (Anáthapindikáról ITT írtam bejegyzést, a róla szóló szutta pedig ITT olvasható)


Adzsantái barlangok
A hívők által építtetett vihárák mellett kezdetben a barlangok is nyújtottak átmeneti szálláslehetőséget Buddha követőinek.
Már időszámításunk első évezredétől kezdve laktak a világtól elvonuló különféle elmélkedők vagy más okból otthontalanok a természetes barlangokban, sziklaüregekben. A szangha korai tagjai, az eleinte még vándorló bhikkhuk és bhikkhuník szintén megkedvelték ezeket a természet adta menedékeket. Ahogy nőtt a szangha, és egyre inkább letelepedett életmódot kezdtek el élni, a szerzetesek és apácák egész barlangrendszereket vájtak a puhább falú kőzetekbe. 

Karla
Így alakult ki az i.e. 1. században a nyugat-indiai Mahárástrában Bhadzsa és Karla sziklákba vájt sztupacsarnokai, a csaitja-grihák. Vagy i.sz. 2. században az adzsantái barlangtemplom, szintén Mahárástrában. Ezekben már hatalmas, négyszögletes, fallal körbevett előcsarnokot vagy szentélyeket alakítottak ki, apró cellákkal az oldalán. A bejárati falba kaput véstek, és a későbbi időszakokban az oldalsó részekben gyakran helyeztek el különféle Buddha-ábrázolásokat.
A cellákban sziklába vájt emelvények alkották az ágyakat és a párnákat. Ez még hasonló volt a buddhizmus kialakulásának korai évtizedeinek alapvető berendezéséhez.

Nálandá romjai
A világi támogatók által a szangha tagjai számára felépített építmények, az önálló vihárák kereskedelmi útvonalak mentén helyezkedték el. Így a vagyonos kereskedők a kolostorok gazdasági erejét is növelték.
A mahájána irányzatban megnövekvő tanításra/tanulásra való igény miatt az i.sz. 1. századtól kezdve a kolostorok – amelyek továbbra is megtartották a vihára nevet -  oktatási intézményekké alakultak. Némely közülük több ezer tanulót befogadó buddhista egyetemmé – mahávihára - fejlődött. Ilyen volt Nálandá vagy Taxilá kolostora is.

A vihárák lakóinak életét már korán szabályokba foglalták, amelyeket a páli kánon Vinája-pitáka – “szerzetesi fegyelem kosara” – része tartalmazza.
Vikramasíla romjai

Az észak-indiai Bihár állam a neve a “vihára” szóból ered, feltehetőleg azért, mert nagyon sok buddhista kolostor volt a területén. (itt állt az öt híres mahávihára: Nálandá, Vikramasíla, Szomapura, Odantapura, Jagaddala)
Egy teória szerint Üzbegisztán székhelye, Buhara is a “vihára” szóból származik.

Thaiföldön a “vihára” jelentése szűkebb: “szent terem”.

A vihára vagy kolostor a buddhizmus sokrétű intézménye. Szerzetesek, apácák lakhelye, a vallásos áhítat és meditáció központja, a buddhista tanulás-tanítás kiindulópontja. Több vihára, mint például a Nálanda, amelyet i.sz. 5. században vagy Vikramasíla, amelyet i.sz. 8. vagy 9. században alapítottak, világhírűvé vált. Így tanításaik eljutottak Ázsia egyéb területeire, Kínába, Tibetbe, Koreába, Közép-Ázsiába, ahol a buddhizmus tovább virágzott indiai lehanyatlása után.

Emiatt az indiai viháráknak elengedhetetlen szerepük volt a buddhista vallási-filozófiai gondolatok kialakulásában, megújulásában, fenntartásában és átadásában.
Azokban az időkben, amikor Európa a sötét középkorban élt, India, Kína és a Közel-Kelet a szellemi pezsgés, az oktatás, az eszmék szabad terjedésének virágzó központjainak számított.

 Forrás: Vihárák (angol nyelven)
              Nálandá (angol nyelven)

2018. július 22., vasárnap

Imádkoznak-e a buddhisták?

A szótárak általános meghatározása szerint az imádkozás egyfajta kommunikáció vagy “beszélgetés” Istennel, istenekkel, szentekkel vagy más istenszerű lényekkel. Az ima nagyon sok vallás egyik elengedhetetlen része. Mivel a buddhizmus nem számít teista vallásnak – az istenek nem igazán játszanak benne szerepet  –, feltehetjük a kérdést, hogy imádkoznak-e a buddhisták?

A válasz igen is, nem is, és attól függ.

A szótári értelemben vett imádkozás nem képezi a buddhizmus formális részét, mivel ebben a vallásban nincsen egy hatalmas, erős “valaki”, aki felé az ima irányulhat. Ugyanakkor léteznek számos imádságszerű tevékenységek, mint például a fogadalmak és megszólítások vagy mantrák. Emellett a buddhisták is kérnek segítségek és kifejezik hálájukat. Így az első kérdés az, hogy ezek a kifejeződések hová irányulnak?

Istenek vagy nem istenek?
A buddhista iratokban és művészetben többféle olyan lény jelenik meg, amelyeket istenként lehet definiálni. Közülük néhányra, mint például a dévákra, jobbára úgy tekinthetünk, mint tanmesék szereplőire. A buddhizmus dévái saját birodalmukban élnek, és általában semmit nem tesznek az  emberekért, így nincs értelme hozzájuk imádkozni, még akkor sem, ha “léteznének”. (az istenekről a buddhizmusban ITT olvasható bejegyzés)

A vadzsrajána buddhizmus tantrikus istenségei saját legmélyebb természetünk archetípusaiként értelmezhetőek, vagy bizonyos elveket képviselnek, mint például a megvilágosodás tényezői. Itt az imák olykor transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé irányulnak, akiket szintén archetípusnak tekinthetünk. (a tantrikus istenségekről ITT írtam bejegyzést)

Azonban nagyon sok esetben a világi buddhistáknál megfigyelhető, hogy úgy tekintenek különféle ikonikus alakokra, mint rajtuk kívül és tőlük függetlenül “létező” lényekre, annak ellenére, hogy ez a felfogás nem áll összhangban a buddhista tanításokkal. Így előfordulhat, hogy olyan emberek, akik magukat buddhistáknak vallják, imádkoznak ezekhez a lényekhez, viszont az ilyen jellegű ima nem része a történelmi Buddha tanításainak.

Buddhista kántálási liturgia
Többféle típusú szöveg létezik, amelyeket a buddhista liturgia részeként kántálnak. Különösen a mahájána buddhizmusban a kántálások gyakran irányulnak transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé. Például, a Tiszta Föld buddhizmusban  Amitábha Buddha nevét kántálják. Amitábha Buddhában való hit a Tiszta Földön való újraszületést eredményez, amely olyan állapot vagy hely, ahol a megvilágosodás könnyen megvalósítható. (a Tiszta Földekről ITT lehet olvasni bővebben)

Nem csupán a jelentésük, hanem hangzóik miatt is értékes a mantrák vagy a dharaník kántálása. Ezek általában rövid szövegek, amelyeket folyamatosan ismételgetnek, így egyfajta meditációként is felfogható, amelyet nem némán, hanem hanggal végeznek. A kántálásokat sok esetben szintén egy transzcendens buddhának vagy bódhiszattvának ajánlják. Például, a Gyógyító Buddha mantra vagy egy hosszabb dharaní egy beteg érdekében is kántálható. (a Gyógyító Buddháról és a mantrájáról ITT írtam bejegyzést)

Ez az egész felvet egy nyilvánvaló kérdést: ha azért szólítunk néven egy buddhát vagy bódhiszattvát, hogy segítsen előbbre jutni spirituális életünkben vagy gyógyítsa meg beteg barátunkat, akkor
az nem imának számít?
A buddhizmus bizonyos iskoláiban az áhítatos kántálásokra egyfajta imádságként tekintenek. Azonban alapvetően mégis úgy értelmezik, hogy az imádság célja nem egy valahol a külső térben “létező” lény megszólítása, hanem az, hogy felébressze a bennünk lévő spirituális erőt.

Imafüzérek, zászlók, imakerekek
A buddhisták nagyon sokszor használnak imafüzért, amelynek málá a neve. De ugyanígy megfigyelhető az imazászló és imakerék jelenléte.

Az imafüzért a mantrázás során a mantrák számolására használják. Eredetileg a hinduizmusból származik, de gyorsan elterjedt a buddhizmusban, éppen úgy, mint a világ több más vallásában. (a buddhista imafüzérről több bejegyzést is írtam. A máláról ITT és ITT két részben, a buddhista és dzsaina málákról ITT, a tibeti rózsafüzérekről pedig ITT)

A tibeti buddhizmusban elterjedt szokásnak számít, hogy a hegyi szélben imazászlókat függesztenek fel. Minden bizonnyal ez a korábbi tibeti bön vallásból ered. (a bön vallásról ITT olvasható részletesebben)
A zászlókat általában szerencseszimbólumokkal és mantrákkal díszítik. E gyakorlat célja nem az istenekhez való könyörgés, hanem az, hogy minden lény felé szétszórják az áldást és jó szerencsét. (az imazászlókról ITT lehet olvasni)


Az imakerék, amely elsősorban szintén a tibeti buddhizmushoz köthető, többféle alakban és formában létezik. A kerekeket általában írott mantrák borítják. A gyakorlók megforgatják a kerekeket, miközben a mantrára fókuszálnak és felajánlják a cselekedet érdemét minden élőlénynek. Ilyen módon a kerék forgatása szintén a meditáció egyik formájának tekinthető. (az imakerékről, imamalmokról ITT írtam bejegyzést)





 Forrás: Imádkoznak-e a buddhisták? (angol nyelven)

2018. július 5., csütörtök

Hogyan hasznosíthatjuk a buddhista tanításokat mindennapjainkban?

A buddhista tanítások több hasznos tanácsot is adnak ahhoz, hogyan éljük a mindennapjainkat:

Amikor felébredünk

Ébredés után, de még az ágyból való kikelés előtt próbáljuk meg nagyon boldognak és hálásnak érezni magunkat azért, hogy élünk és készen állunk szembenézni egy új nappal. Kötelezzük el magunkat arra, hogy:

1. Értelmessé tesszük a napot.

2. Nem vesztegetjük el azt az értékes lehetőséget, hogy dolgozzunk magunkon és segítsünk másokon.

Ha aznap munkába indulunk, határozzuk el, hogy összeszedetten és termelékenyen fogunk dolgozni. Igyekszünk elkerülni azt, hogy idegesen, türelmetlenül vagy rosszkedvűen viselkedjünk munkatársainkkal. Barátságosak leszünk mindenkivel, de nem vesztegetjük mások idejét értelmetlen fecsegésre és pletykákra.
Ha nem dolgozni megyünk, hanem aznap a családunkkal leszünk, akkor megpróbáljuk nem elveszíteni a türelmünket, hanem a lehető legnagyobb odafigyeléssel gondoskodunk rokonaink fizikai és érzelmi szükségleteikről.

Reggeli meditáció

Általában még reggeli előtt egy rövid meditációt megejthetünk. 5 vagy 10 percnyi nyugodt ülés, amelyben a légzésünkre fókuszálunk és középpontban igyekszünk maradni, segíteni fog.
Ilyenkor elmélkedjünk el azon, hogy életünk hogyan fonódik össze egybe mindenki máséval, hogyan befolyásolnak bennünket és mindenki mást az ő érzéseik és tetteik. Ekkor alakítsuk ki magunkban a szeretet meleg érzését: “Legyen mindenki boldog”, a könyörületesség érzésével együtt: “Szabaduljon meg mindenki a boldogtalanságától és minden meglévő problémájától.”
Határozzuk el azt, hogy ma igyekezni fogunk segíteni másoknak mindenben, amiben tudunk, de ha ez nem lehetséges, legalább óvakodunk attól, hogy kárt okozzunk.

Éberség a nap folyamán

Napközben megpróbáljuk fenntartani az éberséget azzal kapcsolatban, hogy hogyan és mit cselekszünk, beszélünk, gondolkodunk és érzünk. Különösen akkor igyekezzünk erre odafigyelni, ha olyan zavaró érzelmek bukkannak fel bennünk, mint harag, mohóság, féltékenység, önteltség, és így tovább. Jegyezzük meg magunkban azt, ha önzőn vagy  érzéketlenül cselekszünk, önsajnálattal vagy előítélettel viselkedünk.
Az éberség kifinomultabb szintjén már megcélozhatjuk azt is, hogy felismerjük, ha nem valódi tényeket állapítunk meg úgy általában önmagunkról, másokról, bizonyos helyzetekről, hanem úgynevezett ‘mítoszokat’ kreálunk. Ugyanígy figyeljünk fel azokra a pillanatokra, amikor pesszimistán gondolkodunk olyan helyzetről, amiben benne vagyunk, vagy önsajnálatot érzünk magunk iránt.

Amikor rajtakapjuk magunkat, hogy a fentiek közül bármelyiket tesszük, mondjuk vagy gondoljuk, alkalmazzuk az éberség másik formáját.
Először is, próbáljuk meg megállítani önmagunkat, mielőtt olyat cselekszünk vagy mondunk, amit később megbánunk. Ha már megtettük, fejezzük be azonnal, mielőtt még rosszabbá válna a helyzet. Tegyük ugyanezt, ha azt vesszük észre, hogy negatív gondolatok bűvkörébe kerültünk.
Emlékezzünk rá, hogy a zavaró mentális és érzelmi tényezők ellenszere a lenyugvás, és az, hogy ellenálljunk nekik. Alkalmazzuk és tartsuk fent ezeket a következő módon, amíg vissza nem nyerjük önuralmunkat:

Tételezzük fel, hogy valaki a munkahelyünkön vagy otthon bántóan viselkedik vagy bosszantó, irritáló dolgot tesz.

1. Emlékezzünk, a kiabálás nem segít. Próbáljunk lenyugodni úgy, hogy fókuszáljunk a légzésünkre, ahogyan reggel tettük.

2. Idézzük fel, hogy mindenki boldog szeretne lenni és jól akarja érezni magát, de az emberek többségének külső vagy belső problémái vannak, amik akadályozzák ebben.

3. Magunkban kívánjuk azt nekik, hogy legyenek boldogok és legyen okuk a boldogságra.

4. Ezután, ha nyitottak erre, mutassunk rá viselkedésük negatív hatásaira, majd kérjük meg őket, hogy hagyják abba.

5. Ha egyáltalán nem reagálnak, hallgassunk el, és tekintsük úgy ezt az esetet, mint egyfajta leckét, amely türelemre tanít. Ennek ellenére, ha kicsit is csökkenteni tudjuk a feszültséget, akkor tegyük meg.

A legfontosabb tényezők egyike az, hogy legyőzzük azt az ösztönünket, hogy azonnal védekezni kezdjünk, amikor mások kritizálnak bennünket. Próbáljunk meg nyugodtak maradni, így könnyebb objektíven megvizsgálni, hogy amit állítanak, az igaz-e – és ha igen, akkor bocsánatot kérhetünk és javíthatunk viselkedésünkön. Ha az, amit mondtak, nem igaz, akkor – ha nem volt fontos – lépjünk túl rajta.
Viszont, ha olyan dolgot érint, ami lényeges és számít, mutassunk rá a hamis gondolkodásukra, de csak akkor, ha bármiféle lekezelés vagy indulat nélkül meg tudjuk tenni.

Esti meditáció

Elalvás előtt – újra a légzésre koncentrálva - még végezhetünk egy rövid meditációt, hogy lenyugodjunk a napi tevékenységek után. Áttekintjük a nap eseményeit és megnézzük, hogyan kezeltük azokat. Elvesztettük-e az önuralmukat vagy tettünk-e, mondtunk-e valami butaságot? Ha igen, bánjuk meg ezeket, és aztán bűntudat érzése nélkül határozzuk el, hogy jobban csináljuk holnap. Azt is jegyezzük meg, amikor bölcsen és jóindulatúan rendeztük el a dolgainkat. Örüljünk ennek, és legyünk eltökéltek abban, hogy ebben az irányban megyünk tovább.
Még elalvás előtt jusson eszünkbe, hogy holnap folytathatjuk a magunkon való dolgozást és mások segítését. Érezzük magunkat igazán boldognak, hogy értékes életünket ilyen értelmessé tesszük.


Forrás: Egy buddhista egy napja (angol nyelven)

2018. június 20., szerda

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei 4.

4. Kuszínárá – a hely, ahol Buddha meghalt

Buddha utolsó napjait a Maháparinibbána-szutta (DN 16. - ‘A végső kialvásról szóló nagy beszéd’) írja le. Az ekkor történt eseményeket éppen olyan hitelesnek tekinthetjük, mint megvilágosodásának történetét. Bár ez a szutta is sok utólagos betoldást tartalmaz, mégis nagyon megindító és szép alkotás.

A hagyomány szerint Buddha 80 éves korában halt meg Egyes források i.e. 487 és 483 közé teszik halálának idejét, míg a théraváda buddhizmus jóval korábbra, i.e. 544-re vagy 543-ra.
Buddha legutolsó napján tanítványai kíséretében érkezett meg Kuszínárá vidékére, a Mallák erdejébe. (Kuszínárá – a mai Kusinagar - Vészálítól északnyugatra, Kapilavatthu irányában fekszik. Buddha eredetileg feltehetőleg szülőföldjére vagy Szávatthiba indult, mivel Kuszínárát sehol máshol nem említik meg a szent iratok, így minden bizonnyal most sem ez volt útjának végcélja)
Itt kérte meg Ánandát – aki unokatestvére és egyben legkedvesebb tanítványa volt –, hogy készítsen neki fekhelyet. Végső óráiban még rákérdezett követőire, hogy vannak-e kérdéseik a Dharmával kapcsolatban. Majd legutolsó szavaival szinte összefoglalta tanításainak lényegét: “ami összetett, szükségszerűen elmúlik, törekedjetek éberségre” (‘vajadhammá szankhárá appamádena sampádethá’)

Halála után elhamvasztották holttestét, és a Mallák relikviaként összegyűjtötték a hamvakat. Ezt aztán nyolc részre osztották.
Asóka király i.e. 260-ban látogatott el Kuszínárába, és ott Buddha hamvainak emeltette a Nirvána-sztúpát, és emellé még több kisebb sztúpát. A Nirvána sztúpát aztán a Gupta-időszakban (i.sz. 4-7. század) kibővítették, és építettek egy templomot egy hatalmas fekvő Buddha-szoborral.
Ahogy a többi buddhista helyet, i.sz. 1200 körül ezt is magára hagyták a muszlim invázió elől menekülő szerzetesek, így az elkövetkező évszázadok alatt eléggé lepusztult állapotba került.


A 19. század végén Sir Alexander Cunningham, brit katonatiszt és archeológus a mai Kusinagar környékén is kutatásokba kezdett. 1867-ben pedig A. C. L. Carlleyle, angol archeológus feltárta a fő-sztúpát, a Nirvána-sztúpát, és kiásta az 1500 éves fekvő Buddha-szobrot. A kutatások tovább folytak a 20. század elején, és jelentős buddhista anyagot találtak, amelyek azt igazolták, hogy a mai Kusinagar területe már i.e. 3. században fontos zarándokhelynek számított.

Nirvána-sztúpa vagy Nirvána-csaitja (Fő sztúpa)
Ahogy fentebb említettem, 1876-ban Carlleyle tárta fel ezt a téglából, eredetileg Asóka által építtetett sztúpát. Az ásatások során egy réztálat találtak, amelyen egy felirat azt állította, hogy ezt a tálat egy Haribala nevű illető helyezte el a sztúpában.

Maháparinirvána-templom
Szintén fentebb említettem, hogy az eredeti templomot feltehetőleg a Gupta-időszakban emelték, ami aztán a muszlim invázió során elpusztult. A jelenlegi templomot az indiai kormány építtette 1956-ban a Buddha halálának 2500. évfordulójára való megemlékezés részeként, közvetlenül a fő sztúpa mellé. A templom belsejében található a 6.10 méter hosszú, jobb oldalán fekvő, arccal nyugat felé néző szobor, amelyik a halott Buddhát ábrázolja. Egy széles, téglából készült emelvényen nyugszik.
A heverő előtt három kicsi dombormű található, amelyekről úgy gondolják, hogy a következő három alakot jelenítik meg: közel a lábához a Tiszteletreméltó Ánanda, középen a Tiszteletreméltó Szubhadda, és a sarokban a Tiszteletreméltó Daba Malla. Középen egy i.sz. 5. századból származó felirat olvasható, mely szerint a szobor “ajándék a Mahávihárából származó Haribala szerzetestől, és Dinna munkálta meg”.

Ezt az 1500 éves fekvő Buddha szobrot egyetlen tömb vörös homokkőből alakították ki, amelyet Mathurából hoztak a Gupta-időszak idején. Amikor 1876-ban A. C. L. Carlleyle felfedezte, elég rossz állapotban volt, azonban a szétszórt darabkákat sikeresen össze tudták rakni.


Az ásatások során kiderült, hogy ezen a helyen az eredeti templom magába foglalt egy hosszúkás termet és előteret is, amelyek bejárata nyugat felé nézett. Számos vésett felületű téglát találtak a szemét között, amiből úgy tűnt, hogy a templomnak donga-boltozata volt, éppen úgy, mint a helyére épített modern templomnak.





Ramabhar-sztúpa vagy Mukutbandhan-csaitja
Körülbelül másfél kilométerre található a Maháparinirvána-templomtól. Ezt a hatalmas sztúpát Buddha hamvainak egy része fölé építették, jelezvén, hogy a Mallák ott hamvasztották el Buddha testét.



Matha Kuar síremlék
Egy nagy méretű Buddha szobor, amelyet egyetlen darabból véstek ki. A bódhi-fa alatt ülő Buddhát jelképezi, a ‘föld tanúságul hívása’ - bhúmi-szparsa-mudrá – kéztartással. A szobor alapján lévő feliraton az áll, hogy i.sz. 10. vagy 11. században készült.







Forrás: Kuszínárá (angol nyelven)
             Kusinagar (angol nyelven)

2018. június 11., hétfő

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei 3.

3. Szárnáth – az első tanbeszéd - a Tan kerekének megforgatása

Buddha legelső tanbeszédét szokták még a “Dharma/Tan kerekének megforgatásának” is nevezni. Ez a mai Szárnáthban (régi Benáresz), Iszipatana vadaskertben történt, Váránaszi városától kb. 10 km-re.

Miután Sziddhattha Gótama elérte a megvilágosodást és Buddha lett belőle, még egy darabig ott maradt Bógh-Gajában. Majd úgy gondolta, hogy a Tant, amire ráébredt, annak az öt aszkétának hirdeti először, akikkel egy ideig együtt folytatott önsanyargató életmódot. Úgy sejtette, hogy Benáresz mellett, Iszipatana vadaskertben tartózkodnak, így oda indult. Miután találkozott velük, elmondta legelső tanbeszédét, azaz “mozgásba hozta a Tan kerekét”. Hamarosan mind az öt aszkéta megértette és felfogta a Dharmát, és ezáltal megvilágosodtak. Így ők alkották a legelső szanghát, a tanítványok közösségét.

Ezek után az Iszipatana vadaskert nagyon népszerű hely lett, és a buddhizmus egyik fő központjává vált. Számos sztúpát, szentélyt, kolostort, templomot építettek ide a gazdag kereskedők és uralkodók. Amikor i.sz. 640-ben a kínai utazó, Xuan Zang (Hszüan-cang) ellátogatott ide, rengeteg kolostort és legalább 1500 szerzetest talált itt.

Asóka király Iszipatana vadaskertet szent helynek nyilvánította, ahol i.e. 3. században egy 15.24 m magas oszlopot emeltetett, négy oroszlánnal a tetején. Az oroszlánok szimbolizálták Asóka uralkodói hatalmát és Buddha királyi mivoltát is (Ez a szárnáthi oroszlános oszloptető a modern indiai köztársaság jelképe). A muszlim invázió során ez letört, de az alapja még mindig az eredeti helyén áll.
Az utolsó és legnagyobb kolostort – Dharma-Csakra-Jin Vihara - a muszlim invázió előtt építtette Govindacsandra király egyik felesége, Kumaradévi. (Govindacsandra i.sz. 1114 és 1155 között volt Benáresz uralkodója) Ezt a hatalmas kolostor-komplexumot több korábbi kolostor romjaira építettek.
Ötven évvel később, 1194-ben Qutub-ud-din Aibak muszlim hadvezér hódította meg a várost.


A Dhamekh-sztúpa
Egy i.sz. 1026-ból származó felirat szerint ezt a sztúpát eredetileg Dharma-csakra-sztúpának hívták, mert ezen a helyen mondta el Buddha a legelső tanbeszédét. A 19. században Sir Alexander Cunningham, brit katonatiszt és archeológus fúrt egy függőleges járatot a sztúpa belsejében, a tetejétől egészen az aljáig, és 91 cm magasságban egy i.sz. 6-7. századból származó, bráhmi írással írt kőtáblát talált. Tovább fúrván megállapította, hogy a sztúpa alsó része Maurja-korból származó téglából készült, tehát valószínűleg az eredeti sztúpát i.e. 3. században Asóka emeltette. Később, a Gupta-birodalom idején (i.sz. 4-6. században) többször átépítették és kibővítették. 


A tömör toronyrész jelenlegi magassága 33.5 méter, átmérője az aljánál 28.5 méter. Az egész sztúpa az alsó részével együtt 42.60 méter magasságú. Körülbelül 6 méterre a földtől nyolc mélyedés található a falban, nyolc különböző irányban, amelyekben eredetileg feltehetőleg Buddha-szobrokat helyeztek el. A falmélyedések alatti legalsó részt gyönyörűen faragott kövek borítják. A mintázatot, amely széles sávban fut körbe, geometriai ábrák, szvasztika, levélformák, finoman cizellált lótusz füzérek, madarak és emberi alakok adják. (a szvasztikáról ITT írtam bejegyzést)

A Csaukhandi-sztúpa
Ez a lépcsőzetes formájú sztúpa-rom azt a helyet jelzi, ahol Buddha találkozott az első tanítványaival. Eredetileg i.sz. 5. század körül építették, a Gupta-időszakban. A sztúpa nyolcszögletű teteje mogul építmény, amit 1588-ban emeltek a nagy mogul uralkodó, Humájun látogatásának emlékére. Jelenleg felújítás alatt áll.




A Dharmarajika-sztúpa egyike volt annak a néhány építménynek, amit feltehetően Asóka-király korát megelőzően építettek. Sajnos, mára csak az alapja maradt meg. A többi részét a 18. században Váránasziba vitték építőanyagnak. A sztúpában relikviákat is találtak, amiket később a Gangesz-folyóba dobtak.



Szárnáthba mindenfelől érkeznek buddhista zarándokok. Thaiföld, Japán, Tibet, Srí Lanka, Mianmar és több más ország templomokat és kolostorokat alakított ki a saját hazájukra jellemző buddhista irányzat stílusa szerint. Így a zarándokoknak és a turistáknak egyaránt lehetőségük van arra, hogy a különféle buddhista kultúrák építészetéről egy időben és helyen átfogó képet kapjanak.

Forrás: Szárnáth - az első tanbeszéd (angol nyelven)
            Szárnáth (angol nyelven)
            Dhamekh-sztúpa (angol nyelven)
            Csaukhandi-sztúpa (angol nyelven)
            Középkori India történelme (angol nyelven)

2018. június 1., péntek

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei 2.

2. Bódh-Gajá – a megvilágosodás helye

Sziddhattha Gótama – a jövendőbeli Buddha - megvilágosodásának történetét élete egyik leghitelesebb részének tekinthetjük. Ezt a különböző tanbeszédeiben maga is többször elbeszélte tanítványainak, hallgatóságának.
Miután a jövendőbeli Buddha otthontalanságba távozott, egymás után két mester tanítványa lett. Azonban egyikük tanaival sem volt elégedett, így elhagyta mindkettőt. Vándorlása során a Magadha tartományban lévő Uruvélá (mai Bódh-Gajá) település közelébe ért, ami a Nérandzsará folyó mellett volt.

Ekkor csatlakozott öt szigorú aszkézist folytató remetéhez. És itt kezdett bele olyan erőteljes koplalásba, hogy majdnem belehalt. Felismerte, hogy ez a kegyetlen önsanyargatás sem vezet el a megvilágosodáshoz, így felhagyott vele. (egy fiatal anya, Szudzsatá adott tejben főtt rizst Sziddhattha Gótamának, aki ezáltal kissé megerősödött) Az öt aszkéta követője látván, hogy újra ételt vesz magához, elfordult tőle és otthagyta őt.
Ő maga egy pípalfa (Ficus religiosa) tövébe leülve még azon az éjszakán elérte a megvilágosodást.
(a hagyomány szerint megvilágosodásnak éjszakáján megjelent Mára, a démon, aki megpróbálta megzavarni őt a mély meditációjában, de végül Buddha győzedelmeskedett Mára fölött)


Vadzsrászana - "gyémánt trón"
A Mahábódhi-templom
Ezek után a mai Bódh-Gajá, mint a megvilágosodás színhelye, buddhista zarándoklatok egyik fő célpontjává vált. Feltehetőleg tanítói vándorútja során maga Buddha is többször visszatért Bódh-Gajába.
Körülbelül 200 évvel Buddha megvilágosodása után Asóka király látogatott el ide, hogy megalapítson egy kolostort, létrehozzon egy síremléket és kialakítson egy szentélyt. Az első kettő ma már nem látható, de erre az Asóka-féle szentélyre építették rá a jelenlegi piramis alakú Mahábódhi-templomot a Gupta időszakban (kb. i.u. 6-7. században). Asóka király közvetlenül a bódhi-fa alatt emeltetett egy “gyémánt trónt” (Vadzsrászana), egy homokkőből készült, oldalán vésett lapot, ami a megvilágosodás helyét jelképezi.

Az eredeti templomot – ahogy fentebb írtam – Asóka király emeltette, de azóta többször is átépítették. A mostani, piramis alakú formáját körülbelül i.u. 7. században nyerte el.
A 12. századtól kezdve a buddhizmus majdnem teljesen letűnt az indiai-félszigeten, és Bódh-Gaját és környékét a muszlim csapatok szállták meg. Ebben az időszakban a Mahábódhi-templom erőteljesen megrongálódott és jobbára elhagyatottá vált.
Jóval később, a 19. században, a gyarmatosítás idején az angolok restaurálták. Mivel a buddhizmus ekkora már teljesen megszűnt létezni Indiában, így a felújított Mahábódhi-templomot hindu papok használták. Csak a második világháború után került a templom igazgatása egy hindu-buddhista vegyes bizottság irányítása alá.


A templom belsejében egy kolosszális Buddha-szobor látható, bhúmi-szparsha-mudrá tartásban. (‘föld tanúságul hívó’ mudra. A mudrákról ITT írtam bejegyzést)
Azt mondják, hogy ez a szobor 1700 éves, és kelet felé néz, pontosan úgy, ahogyan egykor Buddha ült megvilágosodásakor.

A bódhi-fa
A pípalfa (Ficus religiosa) nem csupán a buddhizmusban számít szentnek, hanem a hinduizmusban és a dzsainizmusban is.
A Mahábódhi-templomcsoportban a főtemplom hátoldalán, nyugati felől van egy nagyon öreg pípalfa vagy bódhi-fa. Erre a jelenlegi fára úgy tekintenek, mint az eredeti leszármazottjára.
A hagyomány szerint Asóka király felesége titokban levágatta, mert féltékeny lett arra, hogy Asóka olyan sok időt töltött itt. De a fa újra kinőtt, és még akkor egy védőfalat építettek köré.
Nem csupán Indiában, hanem más országokban is több szent fát ültettek el az ókori Bódh-Gajá fájának magjaiból. Az eredeti bódhi-fa egy hajtását i.e. 3. században Asóka lánya, Szanghamittá bhikkuní vitte el magával Srí Lankára. Az ottani király, Devanámpija Tissza elültette Anurádhapurában, a Mahávíhara-kolosorban, ahol még ma is ereje
teljében van.

A bódhi-fát és a Mahábódhi-templomot egy körülbelül 2 méter magas, négy keresztrúdból álló kerítés veszi körbe. A legrégebbi részét még i.e. 150 körül kezdték el építeni, és folytatták egészen a Gupta-időszak végéig (i.u. 7. századig). A régebbiekbe – amelyek anyaga homokkő – különféle ábrázolásokat véstek, többek között a Dzsétavana-kert képét, szerelmes jeleneteket, Indra vagy Laksmí indiai isteneket, különböző állatokat: szárnyas oroszlánt, bikát, lovat, kentaurt, stb. A későbbi kerítést – amelyet durva gránitból építettek - finoman kidolgozott levél-és lótuszábrázolások, apró figurák és a sztúpák díszítik.

Bódh-Gajá újraéledése
1953 óta Bódh-Gajá zarándoklatok és a turizmus nemzetközi helyszínévé fejlődött. Buddhisták Srí Lankáról, Thaiföldről, Burmából, Tibetből, Bhutánból és Japánból kolostorokat és templomokat alakítottak ki, amelyekből könnyű sétával meg lehet közelíteni a Mahábódhi-templomcsoportot. A megvilágosodás helye az egész világból vonzza a buddhistákat és turistákat. 2002 júniusában a Mahábódhi-templomot az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. Így az ezen a területen található összes, a valláshoz kapcsolódó tárgyi lelet legálisan is védett.
A hűvösebb hónapokban - december és március között – folyamatosan áramlanak Bódh-Gajába a zarándokok Indiából és szerte a világból. Gyalog vagy buszokon érkeznek és körbejárva a templomot, leborulnak, és imákat mormolnak mindenféle nyelven.
Bódh-Gajá ma egy igazi, élettel teli hely, amely lehetőség ad a megvilágosodásra, és ahol a buddhizmus minden hagyománya fellelhető.

Forrás:  Bódh-Gajá - a megvilágosodás helye (angol nyelven)
             Mahabódhi-templom (angol nyelven)
             Bódhi-fa (angol nyelven)