2018. október 5., péntek

Buddha és Visnu – Buddha-bhagavatizmus

Visnu eredetileg védikus isten volt, aki az indo-árják panteonjában még nem töltött be nagy szerepet. Ahogyan az indo-árja törzsek elkezdtek szétrajzani az Indiai-félszigeten és megindult a keveredésük a helyi lakosokkal, úgy olvadt egybe Visnu személye más védikus és nem-védikus istenség és helyi legendás hős (pl. Krisna-Vaszudéva) alakjaival.

Visnu kultusza – a bhagavatizmus - a Maurja-dinasztia uralma alatt (i.e. 4-3. század) kezdett elterjedni India-szerte.
(a bhagavatizmus egy Legfelsőbb Lény, a Bhagaván – a vaisnavák esetén Visnu, a saivák esetén Siva – imádatára irányul. A vaisnavizmus hatására széles körben elterjedt a nem-ártás elve - ahimszá -, amibe beletartozott az állatáldozat tiltása és a vegetarianizmus)

A vaisnavák úgy tartják, hogy Visnu többször is testet öltött/ölt a földön, valahányszor veszélyben van az emberiség. A hagyományuk szerint ez tíz alkalommal történt/történik meg, és Visnu kilencedik avatárja volt Sziddhártha Gautama.
(a tizedik megtestesülése a jövőben következik majd be. Amikor csak káosz, gonoszság uralkodik a földön, akkor jelenik meg Kalki alakjában. Kalki fehér lovon ül, kivont kardja üstökösként fénylik. Véget vet a Kali-jugának, hogy ezzel egyidőben megkezdje a Szatja-jugát. Shambala és Kalki kapcsolatáról ITT írtam bejegyzést)



Buddhát, Visnu reinkarnációjaként, a vaisnavák eltérő módon ítélik meg. Vannak olyan iratok, mint például bizonyos puránák, amelyek szerint Visnu azért testesült meg Buddhaként, hogy megtévessze az embereket és elterelje őket a Védák helyes útjáról. Míg mások szerint Visnu Buddha alakjában állította le a véres állatáldozatokat, és terjesztette el a nem-ártás elvét. Ezt fogalmazza meg az i.sz. 13. században élt vaisnava költő, Dzsajadéva, aki Gíta-govinda című művének első énekében felsorolja Visnu tíz megtestesülését. A kilencedikről ebben így ír:
A szigorú Véda Tanán igazít a te békéd:
tiltod az áldozat állatölését,
Buddha, te irgalmat szerető,
egek ura, üdv Hari, üdv!
(a mű Weöres Sándor fordításában ITT olvasható)

A buddhista hagyomány nem fogadja el azt, hogy Buddha Visnu egyik avatárja volna. Ők fordítva, Krisnát vették át, és építették be alakját több Dzsátakába – ‘Születés regék’ –. Ezekben a tanmesékben Krisna-Vaszudéva Buddha tanítványa lesz annak előző életeinek egyikében. Ezzel együtt, természetesen, a Bhagavad-gítá alapját adó Ardzsuna-Krisna párbeszéd sem jelenik meg a ‘Születés regékben’.

A hinduizmus és a buddhizmus közötti szellemi, spirituális és vallásos téren való összefonódás már időszámításunk kezdeti időszakában megindult. A folyamat akkor gyorsul fel, amikor a Gupta-uralkodók (i.sz. 300-550) kiterjesztették bráhmanista jellegű támogatásukat a buddhista létesítményekre.

Ahogyan már írtam a buddhista kolostorokról – vihárákról – szóló bejegyzésemben, az eredetileg az esős évszak idejére kialakított építmények idővel egyre nagyobbakká váltak. Már nem csak tartós szállást biztosítottak a buddhista szerzeteseknek, apácáknak, hanem hatalmas komplexumokká alakultak, amelyek a tanulás-tanítás, a vallásos áhítat és a meditáció központjai is lettek. Az i.sz. 400 körüli időszaktól kezdve egészen az i.sz. 600-as évek közepéig számos kínai buddhista zarándok látogatta meg ezeket a kolostorokat, illetve maradványaikat, és hiteles, jó beszámolókat írtak működésükről, a rendelkezésükre álló anyagi javaikról, és állapotukról.

Amikor Gupta-uralkodói hatásra ezekben az intézményekben megjelent a bráhmanista befolyás, ez megkönnyítette annak felismerését, hogy az elmúlt évszázadokban történő fokozatos összefonódás miatt egyre kevésbé észrevehető a különbség a buddhizmus és bráhmanizmus között. Az, hogy a bhagavatizmus ideológiájába Visnu egyik avatárjaként beépítették Buddhát, ezt az összefonódási folyamatot felgyorsította.

A buddhista létesítményekben elkezdtek világi tantárgyakat is tanítani, és elismerték a Védákat és sásztrákat – ‘elv, szabályok, kézikönyv’– , mint ahogyan erről a kínai zarándokok tudósítottak. A felfogásbeli változás egyéb dolgokra szintén hatással volt: a kolostori szertartásosság helyett a szellemi és spirituális tanítások irányába tolódott el a képzés. Ez és a számos világi tantárgy tantervben való megjelenése a mahájána buddhizmust haladóbbá, a tanítási rendszerét pedig nagyon változatossá és népszerűvé tette. Ezek eredményeként a szerzetesi oktatás szellemi és spirituális középpontja fokozatosan azonossá vált a bráhmanista gondolatokkal.

Mindehhez még hozzájött a mahájána filozófia panteisztikus kiterjesztése, amelyik bráhmanikus mintára létrehozta saját istenségeinek panteonját a nekik megfelelő tulajdonságaikkal és szimbólumaikkal. Ezért a Buddha-bhagavatizmus – ahogyan némely esetben a mahájána buddhizmust nevezni szokták – alig különbözött a hindu-bhagavatizmustól.
A világi buddhisták inkább tűntek hinduknak a mahájána kultuszban, mint a világi hinduk buddhistának, akik a bhagavatizmus hatására több humanista tulajdonsággal is átitatódtak. Valójában a két bhagavatizmus olyan találkozási pont volt, ahol e két vallást megkülönböztető tényezők lényegtelenné váltak. Ezért már nem igazán látszott semmiféle vallásos vagy ideológiai akadály, amelyik meggátolta volna a hinduizmus és a buddhizmus közötti egybefonódás folyamatát.

Azonban ez korántsem volt így a Nyugat-Himalájai kolostorokban. Ezek a létesítmények sorvadoztak, mivel ők nem részesültek királyi patronálásban vagy más bőkezű támogatásban. Ehhez hozzájött még az, hogy a Gupta-időszak neo-bráhmanista reneszánsza a lakosság körében egyértelműen lekörözte a buddhizmust. Ennek hatására olyan pszichológiai légkör alakult ki, amiben a buddhista kolostorok háttérbe szorultak a bráhmanista létesítményekkel szemben, vagy átnevezték őket úgy, ahogyan az a bráhmanizmus számára kényelmes volt.

Az i.sz. 5. századtól kezdve Észak-Indiában rossz napok köszöntöttek a buddhizmusra, mert külső támadással is szembe kellett nézniük. A fehér hunok i.sz. 440 körül megszállták az észak-nyugati régiókat Gandharában és Kasmírban, és hatalmas pusztítást végeztek. Összesen ezerhatszáz létesítményt, sztupákat és szangharamákat – ‘kolostorok’ – romboltak le. Ekkor még a hun seregek elvonulása után viszonylag hamar újraépítették vagy újonnan hoztak létre kolostorokat.




A 12. században Észak-Indiát újabb hordák támadták meg - immáron muszlim csapatok –, és ekkor mindkét vallás, a hinduizmus és buddhizmus is hatalmas csapást szenvedett.
A pusztítás azonban jobban sújtotta a buddhizmust, mivel erre az időszakra már szinte teljes mértékben intézményesített vallássá alakult, amely hatalmas mennyiségű kincsekkel, művészi ikonokkal és kéziratokkal teli vihárákba és mahávihárákba zárta magát. Ezért ezek a kolostorok lettek a kincsvadászok és képromboló fanatikusok legcsábítóbb, ugyanakkor legvédtelenebb célpontjai.
A segítséget hiába váró szerzetesek elmenekültek Nepálba és Tibetbe. Így világi követőik vallásos irányítása olyanokra maradt, akik már végképp nem láttak különbséget a buddhizmus és hinduizmus között.
.

Forrás: Dasávatára (angol nyelven)
             Gautama Buddha a hinduizmusban (angol nyelven)

2018. szeptember 18., kedd

Néhány számadat a buddhistákról

Bár a buddhizmus követőinek száma változó – éppen úgy, mint bármely más vallás esetében –, egy 2013-as adat szerint ez valamivel több, mint 500 millió ember, ami a világ népességének 9-10 %-a. Ezáltal a buddhizmus (követőinek számát tekintve) a Föld negyedik legnagyobb vallása.






A következő számok még 2010-es felméréseken alapulnak: 
Azon országok listáját, ahol a legtöbb buddhista vallású él, Kína vezeti 244 millió emberrel, ami az összlakosságának 18.2 %-a. Míg Indiában – ahonnan a buddhizmus eredetileg származik  – valamivel több, mint 9 millió ember vallja magát buddhistának, ez a teljes népesség 0.8 %-a.

A kínaiak leginkább a mahájána irányzatot követik, velük együtt Kelet-Ázsia nagyobbik része úgyszintén. Ezáltal a világ buddhistáinak több, mint a fele ezt az irányzatot képviseli, Ázsiában összesen 360 millió ember - ezek megint 2013-as adatok.

A következő a théraváda buddhizmus, amelyet 150 millióan követnek, jobbára Dél-Kelet-Ázsiában.

A vadzsrajána buddhizmus, amelynek hívei leginkább Tibetben, a Himalájai-régióban, Mongóliában és Oroszországban találhatók, 18.2 millió fővel a harmadik. Leginkább erre az irányzatra érvényes az, hogy követői a világban szétszóródva élnek.

Ázsián kívüli országokban még körülbelül 7 millióan vallják magukat buddhistának.
(2010-es adatok szerint Észak-Amerikában majdnem 4 millióan, Európában közel másfél millióan, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 500 ezren, Latin-Amerikában és a Karibi-térségben 410 ezren, Ausztráliában pedig 529 ezren)

Forrás: Buddhizmus országonként (angol nyelven)

2018. szeptember 4., kedd

Öt buddhista elv, amelyek segíthetnek vállalkozásunk sikerében

Az embereknek a buddhizmussal kapcsolatban leginkább a meditáció jut eszükbe. Azonban a buddhista gyakorlás kialakíthat egy olyan sokrétű gondolkodást, amely az élet egyéb területén is alkalmazható. Nézzünk néhány buddhista elvet, amelyek hasznosak lehetnek egy vállalkozásban.

Határozzuk meg a célt

A buddhizmusban még azelőtt nagy hangsúlyt kap a cél és az irány tiszta meghatározása, hogy a buddhista gyakorlásba belekezdenénk. A pontosan megfogalmazott cél elengedhetetlen, mert az tud teljesen megszabadítani a zavaró érzelmektől, és segíteni abban, hogy ráébredjünk az elménk összes lehetőségére. Ezt a célt - végső állapotot - hívják “megvilágosodás”-nak.

Ehhez hasonló az, amikor belekezdünk valamilyen vállalkozásba vagy vállalkozásunk egyik résztevékenységbe: meg kell határoznunk, hogy mi a célunk. Pusztán vétel és eladás? Vagy egy megrendelt termék elkészítése vagy a vevő/megrendelő valamilyen bonyolult problémájának, kérésének megoldása?
Minél pontosabban fogalmazzuk meg a célt, annál könnyebb lesz megtalálni azt az utat, amelyik elvezet hozzá, és annál nagyobb a valószínűsége, hogy el is érjük.

Kövessük az ok és okozat elvét

Miután meghatároztuk a célt, fel kell ismernünk azokat a lépéseket, okokat, amelyek elvezethetnek a célhoz. A buddhizmusban a cél – a megvilágosodás – eléréséhez vezető okok megszüntethetik a romboló viselkedést és kialakítják az elménk jó minőségeit. Megismertetnek bennünket a világ realista módon való észlelésével, és azzal, hogy ezt hogyan kezeljük.

Üzleti terv esetén egyfajta logikus gondolkodásra van szükségünk, hogy megtaláljuk a lépéseket, amelyek elvezetnek bennünket a végső célhoz. Ez a folyamat olyan, mint egy megfordított mérnöki munka. Elkezdünk visszafelé haladni a megfogalmazott céltól, egészen a kezdetekig. Ennek a folyamatnak a segítségével meghatározhatjuk a szükséges lépéseket ahhoz, hogy elérjük a célt, és jó alapot biztosíthatunk az üzleti tervünkhöz.

Együttérzés: oldjuk meg a vásárló problémáját

Az együttérzés az egyik legfontosabb buddhista elv.
Buddha tanítása szerint:
Az együttérzés annak az óhaja, hogy mások szabaduljanak meg a szenvedéseiktől.

Mi köze mindehhez egy vállalkozásnak?
Adott egy vevő/megrendelő, akinek van egy megoldandó problémája. Az a vállalkozás kerül előnybe, aki jobb megoldást tud nyújtani, mint bármely másik. Így a sikeres üzletmenethez elengedhetetlen az empatikus hozzáállás, a potenciális vásárlóink problémáinak megértése és az azzal való szembenézés.  Azonosítsuk be és idézzük fel azokat a valós problémákat, amelyeket a célközönségünk körében korábban már tapasztaltunk, és ezek segítségével igyekezzünk a lehető legtökéletesebb megoldást választani. Az együttérzés az alapja minden vállalkozás vásárlóközpontú vagy felhasználóbarát megközelítésének.

Állandótlanság: alkalmazkodjunk a változó világhoz

A buddhista módon való gondolkodás egy újabb értékes belátást is eredményez: minden folyamatosan változik – mi magunk, a környezetünk, és minden ember körülöttünk. Nagyon könnyű kitalálni egy elméletet, ami magától értetődőnek és biztosnak látszik; de a gyorsan változó valóságban gyakran válik egy hamvába holt merev, rugalmatlan ötletté.

Etika: tiszteljük magunkat, csapatunkat és a vásárlót

A buddhista etika az erőszakmentesség elvén alapul. Felismerjük, hogy mindenki boldog akar lenni és senki nem akar szenvedni. Ha tetteinket ennek megértésére alapozzuk, és igyekszünk óvakodni attól, hogy másoknak ártsunk, tiszteletet és bizalmat kaphatunk.

Ha tiszteljük kollégáinkat, alkalmazottainkat, bizalom és megértés alakul ki a munkahelyi csapatunkban. Ne beszéljünk rosszindulatúan senkiről, se a szemébe, se a háta mögött ne mondjunk bántó dolgokat. Ne legyünk kétszínűek. Ezzel párhuzamosan, minél inkább tiszteljük a vásárlóinkat, annál több bizalmat és hűséget kapunk cserébe.

Összegzés:

Ezt az öt buddhista elvet használhatjuk arra, hogy vállalkozásunk sikeresebb legyen:

-- Határozzuk meg a célt

-- Figyeljünk fel az ok-okozati összefüggésekre

-- Fejlesszünk ki empátiát és együttérzést a vásárlók iránt

-- Ne felejtkezzünk el a folyamatos változásról, és legyünk rugalmasak, újítóak

-- Kövessük az etikai elveket, tiszteljük a kollégákat/alkalmazottakat és vásárlókat


2018. augusztus 3., péntek

Vihárák - buddhista kolostorok

A történelmi Buddha és tanítványai még vándorló életmódot folytattak, csak az esős évszakban igyekeztek ideiglenes menedéket vagy szállást keresni maguknak. Ezek a menedékek egyszerű fából készült vagy bambusztetős kunyhók voltak.
A világi hívők számára nem csupán a tanítványok élelemmel való ellátása számított üdvös cselekedetnek, hanem a szállás biztosítása is, így a későbbi kolostorok a világi hívők adományaiból épültek.

Ezek a kolostorok, amelyek neve vihára – szanszkrit nyelven “szálláshely” vagy “ház” – jobbára lakott települések szomszédságában álltak. Elég közel ahhoz, hogy a szerzetesek megkapják a lakosságtól az alamizsnát, de megfelelő távolságban ahhoz, hogy ne zavarják őket a meditációban.

Az első, világi hívő által létrehozott viháráról a páli kánon több szuttájában - tanbeszédében -
is olvashatunk. Ezt a történelmi Buddhának és tanítványainak építtette egy gazdag kereskedő, Anáthapindika a Szávatthi város közelében található Dzsétavana-ligetben. (Anáthapindikáról ITT írtam bejegyzést, a róla szóló szutta pedig ITT olvasható)


Adzsantái barlangok
A hívők által építtetett vihárák mellett kezdetben a barlangok is nyújtottak átmeneti szálláslehetőséget Buddha követőinek.
Már időszámításunk első évezredétől kezdve laktak a világtól elvonuló különféle elmélkedők vagy más okból otthontalanok a természetes barlangokban, sziklaüregekben. A szangha korai tagjai, az eleinte még vándorló bhikkhuk és bhikkhuník szintén megkedvelték ezeket a természet adta menedékeket. Ahogy nőtt a szangha, és egyre inkább letelepedett életmódot kezdtek el élni, a szerzetesek és apácák egész barlangrendszereket vájtak a puhább falú kőzetekbe. 

Karla
Így alakult ki az i.e. 1. században a nyugat-indiai Mahárástrában Bhadzsa és Karla sziklákba vájt sztupacsarnokai, a csaitja-grihák. Vagy i.sz. 2. században az adzsantái barlangtemplom, szintén Mahárástrában. Ezekben már hatalmas, négyszögletes, fallal körbevett előcsarnokot vagy szentélyeket alakítottak ki, apró cellákkal az oldalán. A bejárati falba kaput véstek, és a későbbi időszakokban az oldalsó részekben gyakran helyeztek el különféle Buddha-ábrázolásokat.
A cellákban sziklába vájt emelvények alkották az ágyakat és a párnákat. Ez még hasonló volt a buddhizmus kialakulásának korai évtizedeinek alapvető berendezéséhez.

Nálandá romjai
A világi támogatók által a szangha tagjai számára felépített építmények, az önálló vihárák kereskedelmi útvonalak mentén helyezkedték el. Így a vagyonos kereskedők a kolostorok gazdasági erejét is növelték.
A mahájána irányzatban megnövekvő tanításra/tanulásra való igény miatt az i.sz. 1. századtól kezdve a kolostorok – amelyek továbbra is megtartották a vihára nevet -  oktatási intézményekké alakultak. Némely közülük több ezer tanulót befogadó buddhista egyetemmé – mahávihára - fejlődött. Ilyen volt Nálandá vagy Taxilá kolostora is.

A vihárák lakóinak életét már korán szabályokba foglalták, amelyeket a páli kánon Vinája-pitáka – “szerzetesi fegyelem kosara” – része tartalmazza.
Vikramasíla romjai

Az észak-indiai Bihár állam a neve a “vihára” szóból ered, feltehetőleg azért, mert nagyon sok buddhista kolostor volt a területén. (itt állt az öt híres mahávihára: Nálandá, Vikramasíla, Szomapura, Odantapura, Jagaddala)
Egy teória szerint Üzbegisztán székhelye, Buhara is a “vihára” szóból származik.

Thaiföldön a “vihára” jelentése szűkebb: “szent terem”.

A vihára vagy kolostor a buddhizmus sokrétű intézménye. Szerzetesek, apácák lakhelye, a vallásos áhítat és meditáció központja, a buddhista tanulás-tanítás kiindulópontja. Több vihára, mint például a Nálanda, amelyet i.sz. 5. században vagy Vikramasíla, amelyet i.sz. 8. vagy 9. században alapítottak, világhírűvé vált. Így tanításaik eljutottak Ázsia egyéb területeire, Kínába, Tibetbe, Koreába, Közép-Ázsiába, ahol a buddhizmus tovább virágzott indiai lehanyatlása után.

Emiatt az indiai viháráknak elengedhetetlen szerepük volt a buddhista vallási-filozófiai gondolatok kialakulásában, megújulásában, fenntartásában és átadásában.
Azokban az időkben, amikor Európa a sötét középkorban élt, India, Kína és a Közel-Kelet a szellemi pezsgés, az oktatás, az eszmék szabad terjedésének virágzó központjainak számított.

 Forrás: Vihárák (angol nyelven)
              Nálandá (angol nyelven)

2018. július 22., vasárnap

Imádkoznak-e a buddhisták?

A szótárak általános meghatározása szerint az imádkozás egyfajta kommunikáció vagy “beszélgetés” Istennel, istenekkel, szentekkel vagy más istenszerű lényekkel. Az ima nagyon sok vallás egyik elengedhetetlen része. Mivel a buddhizmus nem számít teista vallásnak – az istenek nem igazán játszanak benne szerepet  –, feltehetjük a kérdést, hogy imádkoznak-e a buddhisták?

A válasz igen is, nem is, és attól függ.

A szótári értelemben vett imádkozás nem képezi a buddhizmus formális részét, mivel ebben a vallásban nincsen egy hatalmas, erős “valaki”, aki felé az ima irányulhat. Ugyanakkor léteznek számos imádságszerű tevékenységek, mint például a fogadalmak és megszólítások vagy mantrák. Emellett a buddhisták is kérnek segítségek és kifejezik hálájukat. Így az első kérdés az, hogy ezek a kifejeződések hová irányulnak?

Istenek vagy nem istenek?
A buddhista iratokban és művészetben többféle olyan lény jelenik meg, amelyeket istenként lehet definiálni. Közülük néhányra, mint például a dévákra, jobbára úgy tekinthetünk, mint tanmesék szereplőire. A buddhizmus dévái saját birodalmukban élnek, és általában semmit nem tesznek az  emberekért, így nincs értelme hozzájuk imádkozni, még akkor sem, ha “léteznének”. (az istenekről a buddhizmusban ITT olvasható bejegyzés)

A vadzsrajána buddhizmus tantrikus istenségei saját legmélyebb természetünk archetípusaiként értelmezhetőek, vagy bizonyos elveket képviselnek, mint például a megvilágosodás tényezői. Itt az imák olykor transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé irányulnak, akiket szintén archetípusnak tekinthetünk. (a tantrikus istenségekről ITT írtam bejegyzést)

Azonban nagyon sok esetben a világi buddhistáknál megfigyelhető, hogy úgy tekintenek különféle ikonikus alakokra, mint rajtuk kívül és tőlük függetlenül “létező” lényekre, annak ellenére, hogy ez a felfogás nem áll összhangban a buddhista tanításokkal. Így előfordulhat, hogy olyan emberek, akik magukat buddhistáknak vallják, imádkoznak ezekhez a lényekhez, viszont az ilyen jellegű ima nem része a történelmi Buddha tanításainak.

Buddhista kántálási liturgia
Többféle típusú szöveg létezik, amelyeket a buddhista liturgia részeként kántálnak. Különösen a mahájána buddhizmusban a kántálások gyakran irányulnak transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé. Például, a Tiszta Föld buddhizmusban  Amitábha Buddha nevét kántálják. Amitábha Buddhában való hit a Tiszta Földön való újraszületést eredményez, amely olyan állapot vagy hely, ahol a megvilágosodás könnyen megvalósítható. (a Tiszta Földekről ITT lehet olvasni bővebben)

Nem csupán a jelentésük, hanem hangzóik miatt is értékes a mantrák vagy a dharaník kántálása. Ezek általában rövid szövegek, amelyeket folyamatosan ismételgetnek, így egyfajta meditációként is felfogható, amelyet nem némán, hanem hanggal végeznek. A kántálásokat sok esetben szintén egy transzcendens buddhának vagy bódhiszattvának ajánlják. Például, a Gyógyító Buddha mantra vagy egy hosszabb dharaní egy beteg érdekében is kántálható. (a Gyógyító Buddháról és a mantrájáról ITT írtam bejegyzést)

Ez az egész felvet egy nyilvánvaló kérdést: ha azért szólítunk néven egy buddhát vagy bódhiszattvát, hogy segítsen előbbre jutni spirituális életünkben vagy gyógyítsa meg beteg barátunkat, akkor
az nem imának számít?
A buddhizmus bizonyos iskoláiban az áhítatos kántálásokra egyfajta imádságként tekintenek. Azonban alapvetően mégis úgy értelmezik, hogy az imádság célja nem egy valahol a külső térben “létező” lény megszólítása, hanem az, hogy felébressze a bennünk lévő spirituális erőt.

Imafüzérek, zászlók, imakerekek
A buddhisták nagyon sokszor használnak imafüzért, amelynek málá a neve. De ugyanígy megfigyelhető az imazászló és imakerék jelenléte.

Az imafüzért a mantrázás során a mantrák számolására használják. Eredetileg a hinduizmusból származik, de gyorsan elterjedt a buddhizmusban, éppen úgy, mint a világ több más vallásában. (a buddhista imafüzérről több bejegyzést is írtam. A máláról ITT és ITT két részben, a buddhista és dzsaina málákról ITT, a tibeti rózsafüzérekről pedig ITT)

A tibeti buddhizmusban elterjedt szokásnak számít, hogy a hegyi szélben imazászlókat függesztenek fel. Minden bizonnyal ez a korábbi tibeti bön vallásból ered. (a bön vallásról ITT olvasható részletesebben)
A zászlókat általában szerencseszimbólumokkal és mantrákkal díszítik. E gyakorlat célja nem az istenekhez való könyörgés, hanem az, hogy minden lény felé szétszórják az áldást és jó szerencsét. (az imazászlókról ITT lehet olvasni)


Az imakerék, amely elsősorban szintén a tibeti buddhizmushoz köthető, többféle alakban és formában létezik. A kerekeket általában írott mantrák borítják. A gyakorlók megforgatják a kerekeket, miközben a mantrára fókuszálnak és felajánlják a cselekedet érdemét minden élőlénynek. Ilyen módon a kerék forgatása szintén a meditáció egyik formájának tekinthető. (az imakerékről, imamalmokról ITT írtam bejegyzést)





 Forrás: Imádkoznak-e a buddhisták? (angol nyelven)

2018. július 5., csütörtök

Hogyan hasznosíthatjuk a buddhista tanításokat mindennapjainkban?

A buddhista tanítások több hasznos tanácsot is adnak ahhoz, hogyan éljük a mindennapjainkat:

Amikor felébredünk

Ébredés után, de még az ágyból való kikelés előtt próbáljuk meg nagyon boldognak és hálásnak érezni magunkat azért, hogy élünk és készen állunk szembenézni egy új nappal. Kötelezzük el magunkat arra, hogy:

1. Értelmessé tesszük a napot.

2. Nem vesztegetjük el azt az értékes lehetőséget, hogy dolgozzunk magunkon és segítsünk másokon.

Ha aznap munkába indulunk, határozzuk el, hogy összeszedetten és termelékenyen fogunk dolgozni. Igyekszünk elkerülni azt, hogy idegesen, türelmetlenül vagy rosszkedvűen viselkedjünk munkatársainkkal. Barátságosak leszünk mindenkivel, de nem vesztegetjük mások idejét értelmetlen fecsegésre és pletykákra.
Ha nem dolgozni megyünk, hanem aznap a családunkkal leszünk, akkor megpróbáljuk nem elveszíteni a türelmünket, hanem a lehető legnagyobb odafigyeléssel gondoskodunk rokonaink fizikai és érzelmi szükségleteikről.

Reggeli meditáció

Általában még reggeli előtt egy rövid meditációt megejthetünk. 5 vagy 10 percnyi nyugodt ülés, amelyben a légzésünkre fókuszálunk és középpontban igyekszünk maradni, segíteni fog.
Ilyenkor elmélkedjünk el azon, hogy életünk hogyan fonódik össze egybe mindenki máséval, hogyan befolyásolnak bennünket és mindenki mást az ő érzéseik és tetteik. Ekkor alakítsuk ki magunkban a szeretet meleg érzését: “Legyen mindenki boldog”, a könyörületesség érzésével együtt: “Szabaduljon meg mindenki a boldogtalanságától és minden meglévő problémájától.”
Határozzuk el azt, hogy ma igyekezni fogunk segíteni másoknak mindenben, amiben tudunk, de ha ez nem lehetséges, legalább óvakodunk attól, hogy kárt okozzunk.

Éberség a nap folyamán

Napközben megpróbáljuk fenntartani az éberséget azzal kapcsolatban, hogy hogyan és mit cselekszünk, beszélünk, gondolkodunk és érzünk. Különösen akkor igyekezzünk erre odafigyelni, ha olyan zavaró érzelmek bukkannak fel bennünk, mint harag, mohóság, féltékenység, önteltség, és így tovább. Jegyezzük meg magunkban azt, ha önzőn vagy  érzéketlenül cselekszünk, önsajnálattal vagy előítélettel viselkedünk.
Az éberség kifinomultabb szintjén már megcélozhatjuk azt is, hogy felismerjük, ha nem valódi tényeket állapítunk meg úgy általában önmagunkról, másokról, bizonyos helyzetekről, hanem úgynevezett ‘mítoszokat’ kreálunk. Ugyanígy figyeljünk fel azokra a pillanatokra, amikor pesszimistán gondolkodunk olyan helyzetről, amiben benne vagyunk, vagy önsajnálatot érzünk magunk iránt.

Amikor rajtakapjuk magunkat, hogy a fentiek közül bármelyiket tesszük, mondjuk vagy gondoljuk, alkalmazzuk az éberség másik formáját.
Először is, próbáljuk meg megállítani önmagunkat, mielőtt olyat cselekszünk vagy mondunk, amit később megbánunk. Ha már megtettük, fejezzük be azonnal, mielőtt még rosszabbá válna a helyzet. Tegyük ugyanezt, ha azt vesszük észre, hogy negatív gondolatok bűvkörébe kerültünk.
Emlékezzünk rá, hogy a zavaró mentális és érzelmi tényezők ellenszere a lenyugvás, és az, hogy ellenálljunk nekik. Alkalmazzuk és tartsuk fent ezeket a következő módon, amíg vissza nem nyerjük önuralmunkat:

Tételezzük fel, hogy valaki a munkahelyünkön vagy otthon bántóan viselkedik vagy bosszantó, irritáló dolgot tesz.

1. Emlékezzünk, a kiabálás nem segít. Próbáljunk lenyugodni úgy, hogy fókuszáljunk a légzésünkre, ahogyan reggel tettük.

2. Idézzük fel, hogy mindenki boldog szeretne lenni és jól akarja érezni magát, de az emberek többségének külső vagy belső problémái vannak, amik akadályozzák ebben.

3. Magunkban kívánjuk azt nekik, hogy legyenek boldogok és legyen okuk a boldogságra.

4. Ezután, ha nyitottak erre, mutassunk rá viselkedésük negatív hatásaira, majd kérjük meg őket, hogy hagyják abba.

5. Ha egyáltalán nem reagálnak, hallgassunk el, és tekintsük úgy ezt az esetet, mint egyfajta leckét, amely türelemre tanít. Ennek ellenére, ha kicsit is csökkenteni tudjuk a feszültséget, akkor tegyük meg.

A legfontosabb tényezők egyike az, hogy legyőzzük azt az ösztönünket, hogy azonnal védekezni kezdjünk, amikor mások kritizálnak bennünket. Próbáljunk meg nyugodtak maradni, így könnyebb objektíven megvizsgálni, hogy amit állítanak, az igaz-e – és ha igen, akkor bocsánatot kérhetünk és javíthatunk viselkedésünkön. Ha az, amit mondtak, nem igaz, akkor – ha nem volt fontos – lépjünk túl rajta.
Viszont, ha olyan dolgot érint, ami lényeges és számít, mutassunk rá a hamis gondolkodásukra, de csak akkor, ha bármiféle lekezelés vagy indulat nélkül meg tudjuk tenni.

Esti meditáció

Elalvás előtt – újra a légzésre koncentrálva - még végezhetünk egy rövid meditációt, hogy lenyugodjunk a napi tevékenységek után. Áttekintjük a nap eseményeit és megnézzük, hogyan kezeltük azokat. Elvesztettük-e az önuralmukat vagy tettünk-e, mondtunk-e valami butaságot? Ha igen, bánjuk meg ezeket, és aztán bűntudat érzése nélkül határozzuk el, hogy jobban csináljuk holnap. Azt is jegyezzük meg, amikor bölcsen és jóindulatúan rendeztük el a dolgainkat. Örüljünk ennek, és legyünk eltökéltek abban, hogy ebben az irányban megyünk tovább.
Még elalvás előtt jusson eszünkbe, hogy holnap folytathatjuk a magunkon való dolgozást és mások segítését. Érezzük magunkat igazán boldognak, hogy értékes életünket ilyen értelmessé tesszük.


Forrás: Egy buddhista egy napja (angol nyelven)

2018. június 20., szerda

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei 4.

4. Kuszínárá – a hely, ahol Buddha meghalt

Buddha utolsó napjait a Maháparinibbána-szutta (DN 16. - ‘A végső kialvásról szóló nagy beszéd’) írja le. Az ekkor történt eseményeket éppen olyan hitelesnek tekinthetjük, mint megvilágosodásának történetét. Bár ez a szutta is sok utólagos betoldást tartalmaz, mégis nagyon megindító és szép alkotás.

A hagyomány szerint Buddha 80 éves korában halt meg Egyes források i.e. 487 és 483 közé teszik halálának idejét, míg a théraváda buddhizmus jóval korábbra, i.e. 544-re vagy 543-ra.
Buddha legutolsó napján tanítványai kíséretében érkezett meg Kuszínárá vidékére, a Mallák erdejébe. (Kuszínárá – a mai Kusinagar - Vészálítól északnyugatra, Kapilavatthu irányában fekszik. Buddha eredetileg feltehetőleg szülőföldjére vagy Szávatthiba indult, mivel Kuszínárát sehol máshol nem említik meg a szent iratok, így minden bizonnyal most sem ez volt útjának végcélja)
Itt kérte meg Ánandát – aki unokatestvére és egyben legkedvesebb tanítványa volt –, hogy készítsen neki fekhelyet. Végső óráiban még rákérdezett követőire, hogy vannak-e kérdéseik a Dharmával kapcsolatban. Majd legutolsó szavaival szinte összefoglalta tanításainak lényegét: “ami összetett, szükségszerűen elmúlik, törekedjetek éberségre” (‘vajadhammá szankhárá appamádena sampádethá’)

Halála után elhamvasztották holttestét, és a Mallák relikviaként összegyűjtötték a hamvakat. Ezt aztán nyolc részre osztották.
Asóka király i.e. 260-ban látogatott el Kuszínárába, és ott Buddha hamvainak emeltette a Nirvána-sztúpát, és emellé még több kisebb sztúpát. A Nirvána sztúpát aztán a Gupta-időszakban (i.sz. 4-7. század) kibővítették, és építettek egy templomot egy hatalmas fekvő Buddha-szoborral.
Ahogy a többi buddhista helyet, i.sz. 1200 körül ezt is magára hagyták a muszlim invázió elől menekülő szerzetesek, így az elkövetkező évszázadok alatt eléggé lepusztult állapotba került.


A 19. század végén Sir Alexander Cunningham, brit katonatiszt és archeológus a mai Kusinagar környékén is kutatásokba kezdett. 1867-ben pedig A. C. L. Carlleyle, angol archeológus feltárta a fő-sztúpát, a Nirvána-sztúpát, és kiásta az 1500 éves fekvő Buddha-szobrot. A kutatások tovább folytak a 20. század elején, és jelentős buddhista anyagot találtak, amelyek azt igazolták, hogy a mai Kusinagar területe már i.e. 3. században fontos zarándokhelynek számított.

Nirvána-sztúpa vagy Nirvána-csaitja (Fő sztúpa)
Ahogy fentebb említettem, 1876-ban Carlleyle tárta fel ezt a téglából, eredetileg Asóka által építtetett sztúpát. Az ásatások során egy réztálat találtak, amelyen egy felirat azt állította, hogy ezt a tálat egy Haribala nevű illető helyezte el a sztúpában.

Maháparinirvána-templom
Szintén fentebb említettem, hogy az eredeti templomot feltehetőleg a Gupta-időszakban emelték, ami aztán a muszlim invázió során elpusztult. A jelenlegi templomot az indiai kormány építtette 1956-ban a Buddha halálának 2500. évfordulójára való megemlékezés részeként, közvetlenül a fő sztúpa mellé. A templom belsejében található a 6.10 méter hosszú, jobb oldalán fekvő, arccal nyugat felé néző szobor, amelyik a halott Buddhát ábrázolja. Egy széles, téglából készült emelvényen nyugszik.
A heverő előtt három kicsi dombormű található, amelyekről úgy gondolják, hogy a következő három alakot jelenítik meg: közel a lábához a Tiszteletreméltó Ánanda, középen a Tiszteletreméltó Szubhadda, és a sarokban a Tiszteletreméltó Daba Malla. Középen egy i.sz. 5. századból származó felirat olvasható, mely szerint a szobor “ajándék a Mahávihárából származó Haribala szerzetestől, és Dinna munkálta meg”.

Ezt az 1500 éves fekvő Buddha szobrot egyetlen tömb vörös homokkőből alakították ki, amelyet Mathurából hoztak a Gupta-időszak idején. Amikor 1876-ban A. C. L. Carlleyle felfedezte, elég rossz állapotban volt, azonban a szétszórt darabkákat sikeresen össze tudták rakni.


Az ásatások során kiderült, hogy ezen a helyen az eredeti templom magába foglalt egy hosszúkás termet és előteret is, amelyek bejárata nyugat felé nézett. Számos vésett felületű téglát találtak a szemét között, amiből úgy tűnt, hogy a templomnak donga-boltozata volt, éppen úgy, mint a helyére épített modern templomnak.





Ramabhar-sztúpa vagy Mukutbandhan-csaitja
Körülbelül másfél kilométerre található a Maháparinirvána-templomtól. Ezt a hatalmas sztúpát Buddha hamvainak egy része fölé építették, jelezvén, hogy a Mallák ott hamvasztották el Buddha testét.



Matha Kuar síremlék
Egy nagy méretű Buddha szobor, amelyet egyetlen darabból véstek ki. A bódhi-fa alatt ülő Buddhát jelképezi, a ‘föld tanúságul hívása’ - bhúmi-szparsa-mudrá – kéztartással. A szobor alapján lévő feliraton az áll, hogy i.sz. 10. vagy 11. században készült.







Forrás: Kuszínárá (angol nyelven)
             Kusinagar (angol nyelven)

2018. június 11., hétfő

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei 3.

3. Szárnáth – az első tanbeszéd - a Tan kerekének megforgatása

Buddha legelső tanbeszédét szokták még a “Dharma/Tan kerekének megforgatásának” is nevezni. Ez a mai Szárnáthban (régi Benáresz), Iszipatana vadaskertben történt, Váránaszi városától kb. 10 km-re.

Miután Sziddhattha Gótama elérte a megvilágosodást és Buddha lett belőle, még egy darabig ott maradt Bógh-Gajában. Majd úgy gondolta, hogy a Tant, amire ráébredt, annak az öt aszkétának hirdeti először, akikkel egy ideig együtt folytatott önsanyargató életmódot. Úgy sejtette, hogy Benáresz mellett, Iszipatana vadaskertben tartózkodnak, így oda indult. Miután találkozott velük, elmondta legelső tanbeszédét, azaz “mozgásba hozta a Tan kerekét”. Hamarosan mind az öt aszkéta megértette és felfogta a Dharmát, és ezáltal megvilágosodtak. Így ők alkották a legelső szanghát, a tanítványok közösségét.

Ezek után az Iszipatana vadaskert nagyon népszerű hely lett, és a buddhizmus egyik fő központjává vált. Számos sztúpát, szentélyt, kolostort, templomot építettek ide a gazdag kereskedők és uralkodók. Amikor i.sz. 640-ben a kínai utazó, Xuan Zang (Hszüan-cang) ellátogatott ide, rengeteg kolostort és legalább 1500 szerzetest talált itt.

Asóka király Iszipatana vadaskertet szent helynek nyilvánította, ahol i.e. 3. században egy 15.24 m magas oszlopot emeltetett, négy oroszlánnal a tetején. Az oroszlánok szimbolizálták Asóka uralkodói hatalmát és Buddha királyi mivoltát is (Ez a szárnáthi oroszlános oszloptető a modern indiai köztársaság jelképe). A muszlim invázió során ez letört, de az alapja még mindig az eredeti helyén áll.
Az utolsó és legnagyobb kolostort – Dharma-Csakra-Jin Vihara - a muszlim invázió előtt építtette Govindacsandra király egyik felesége, Kumaradévi. (Govindacsandra i.sz. 1114 és 1155 között volt Benáresz uralkodója) Ezt a hatalmas kolostor-komplexumot több korábbi kolostor romjaira építettek.
Ötven évvel később, 1194-ben Qutub-ud-din Aibak muszlim hadvezér hódította meg a várost.


A Dhamekh-sztúpa
Egy i.sz. 1026-ból származó felirat szerint ezt a sztúpát eredetileg Dharma-csakra-sztúpának hívták, mert ezen a helyen mondta el Buddha a legelső tanbeszédét. A 19. században Sir Alexander Cunningham, brit katonatiszt és archeológus fúrt egy függőleges járatot a sztúpa belsejében, a tetejétől egészen az aljáig, és 91 cm magasságban egy i.sz. 6-7. századból származó, bráhmi írással írt kőtáblát talált. Tovább fúrván megállapította, hogy a sztúpa alsó része Maurja-korból származó téglából készült, tehát valószínűleg az eredeti sztúpát i.e. 3. században Asóka emeltette. Később, a Gupta-birodalom idején (i.sz. 4-6. században) többször átépítették és kibővítették. 


A tömör toronyrész jelenlegi magassága 33.5 méter, átmérője az aljánál 28.5 méter. Az egész sztúpa az alsó részével együtt 42.60 méter magasságú. Körülbelül 6 méterre a földtől nyolc mélyedés található a falban, nyolc különböző irányban, amelyekben eredetileg feltehetőleg Buddha-szobrokat helyeztek el. A falmélyedések alatti legalsó részt gyönyörűen faragott kövek borítják. A mintázatot, amely széles sávban fut körbe, geometriai ábrák, szvasztika, levélformák, finoman cizellált lótusz füzérek, madarak és emberi alakok adják. (a szvasztikáról ITT írtam bejegyzést)

A Csaukhandi-sztúpa
Ez a lépcsőzetes formájú sztúpa-rom azt a helyet jelzi, ahol Buddha találkozott az első tanítványaival. Eredetileg i.sz. 5. század körül építették, a Gupta-időszakban. A sztúpa nyolcszögletű teteje mogul építmény, amit 1588-ban emeltek a nagy mogul uralkodó, Humájun látogatásának emlékére. Jelenleg felújítás alatt áll.




A Dharmarajika-sztúpa egyike volt annak a néhány építménynek, amit feltehetően Asóka-király korát megelőzően építettek. Sajnos, mára csak az alapja maradt meg. A többi részét a 18. században Váránasziba vitték építőanyagnak. A sztúpában relikviákat is találtak, amiket később a Gangesz-folyóba dobtak.



Szárnáthba mindenfelől érkeznek buddhista zarándokok. Thaiföld, Japán, Tibet, Srí Lanka, Mianmar és több más ország templomokat és kolostorokat alakított ki a saját hazájukra jellemző buddhista irányzat stílusa szerint. Így a zarándokoknak és a turistáknak egyaránt lehetőségük van arra, hogy a különféle buddhista kultúrák építészetéről egy időben és helyen átfogó képet kapjanak.

Forrás: Szárnáth - az első tanbeszéd (angol nyelven)
            Szárnáth (angol nyelven)
            Dhamekh-sztúpa (angol nyelven)
            Csaukhandi-sztúpa (angol nyelven)
            Középkori India történelme (angol nyelven)

2018. június 1., péntek

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei 2.

2. Bódh-Gajá – a megvilágosodás helye

Sziddhattha Gótama – a jövendőbeli Buddha - megvilágosodásának történetét élete egyik leghitelesebb részének tekinthetjük. Ezt a különböző tanbeszédeiben maga is többször elbeszélte tanítványainak, hallgatóságának.
Miután a jövendőbeli Buddha otthontalanságba távozott, egymás után két mester tanítványa lett. Azonban egyikük tanaival sem volt elégedett, így elhagyta mindkettőt. Vándorlása során a Magadha tartományban lévő Uruvélá (mai Bódh-Gajá) település közelébe ért, ami a Nérandzsará folyó mellett volt.

Ekkor csatlakozott öt szigorú aszkézist folytató remetéhez. És itt kezdett bele olyan erőteljes koplalásba, hogy majdnem belehalt. Felismerte, hogy ez a kegyetlen önsanyargatás sem vezet el a megvilágosodáshoz, így felhagyott vele. (egy fiatal anya, Szudzsatá adott tejben főtt rizst Sziddhattha Gótamának, aki ezáltal kissé megerősödött) Az öt aszkéta követője látván, hogy újra ételt vesz magához, elfordult tőle és otthagyta őt.
Ő maga egy pípalfa (Ficus religiosa) tövébe leülve még azon az éjszakán elérte a megvilágosodást.
(a hagyomány szerint megvilágosodásnak éjszakáján megjelent Mára, a démon, aki megpróbálta megzavarni őt a mély meditációjában, de végül Buddha győzedelmeskedett Mára fölött)


Vadzsrászana - "gyémánt trón"
A Mahábódhi-templom
Ezek után a mai Bódh-Gajá, mint a megvilágosodás színhelye, buddhista zarándoklatok egyik fő célpontjává vált. Feltehetőleg tanítói vándorútja során maga Buddha is többször visszatért Bódh-Gajába.
Körülbelül 200 évvel Buddha megvilágosodása után Asóka király látogatott el ide, hogy megalapítson egy kolostort, létrehozzon egy síremléket és kialakítson egy szentélyt. Az első kettő ma már nem látható, de erre az Asóka-féle szentélyre építették rá a jelenlegi piramis alakú Mahábódhi-templomot a Gupta időszakban (kb. i.u. 6-7. században). Asóka király közvetlenül a bódhi-fa alatt emeltetett egy “gyémánt trónt” (Vadzsrászana), egy homokkőből készült, oldalán vésett lapot, ami a megvilágosodás helyét jelképezi.

Az eredeti templomot – ahogy fentebb írtam – Asóka király emeltette, de azóta többször is átépítették. A mostani, piramis alakú formáját körülbelül i.u. 7. században nyerte el.
A 12. századtól kezdve a buddhizmus majdnem teljesen letűnt az indiai-félszigeten, és Bódh-Gaját és környékét a muszlim csapatok szállták meg. Ebben az időszakban a Mahábódhi-templom erőteljesen megrongálódott és jobbára elhagyatottá vált.
Jóval később, a 19. században, a gyarmatosítás idején az angolok restaurálták. Mivel a buddhizmus ekkora már teljesen megszűnt létezni Indiában, így a felújított Mahábódhi-templomot hindu papok használták. Csak a második világháború után került a templom igazgatása egy hindu-buddhista vegyes bizottság irányítása alá.


A templom belsejében egy kolosszális Buddha-szobor látható, bhúmi-szparsha-mudrá tartásban. (‘föld tanúságul hívó’ mudra. A mudrákról ITT írtam bejegyzést)
Azt mondják, hogy ez a szobor 1700 éves, és kelet felé néz, pontosan úgy, ahogyan egykor Buddha ült megvilágosodásakor.

A bódhi-fa
A pípalfa (Ficus religiosa) nem csupán a buddhizmusban számít szentnek, hanem a hinduizmusban és a dzsainizmusban is.
A Mahábódhi-templomcsoportban a főtemplom hátoldalán, nyugati felől van egy nagyon öreg pípalfa vagy bódhi-fa. Erre a jelenlegi fára úgy tekintenek, mint az eredeti leszármazottjára.
A hagyomány szerint Asóka király felesége titokban levágatta, mert féltékeny lett arra, hogy Asóka olyan sok időt töltött itt. De a fa újra kinőtt, és még akkor egy védőfalat építettek köré.
Nem csupán Indiában, hanem más országokban is több szent fát ültettek el az ókori Bódh-Gajá fájának magjaiból. Az eredeti bódhi-fa egy hajtását i.e. 3. században Asóka lánya, Szanghamittá bhikkuní vitte el magával Srí Lankára. Az ottani király, Devanámpija Tissza elültette Anurádhapurában, a Mahávíhara-kolosorban, ahol még ma is ereje
teljében van.

A bódhi-fát és a Mahábódhi-templomot egy körülbelül 2 méter magas, négy keresztrúdból álló kerítés veszi körbe. A legrégebbi részét még i.e. 150 körül kezdték el építeni, és folytatták egészen a Gupta-időszak végéig (i.u. 7. századig). A régebbiekbe – amelyek anyaga homokkő – különféle ábrázolásokat véstek, többek között a Dzsétavana-kert képét, szerelmes jeleneteket, Indra vagy Laksmí indiai isteneket, különböző állatokat: szárnyas oroszlánt, bikát, lovat, kentaurt, stb. A későbbi kerítést – amelyet durva gránitból építettek - finoman kidolgozott levél-és lótuszábrázolások, apró figurák és a sztúpák díszítik.

Bódh-Gajá újraéledése
1953 óta Bódh-Gajá zarándoklatok és a turizmus nemzetközi helyszínévé fejlődött. Buddhisták Srí Lankáról, Thaiföldről, Burmából, Tibetből, Bhutánból és Japánból kolostorokat és templomokat alakítottak ki, amelyekből könnyű sétával meg lehet közelíteni a Mahábódhi-templomcsoportot. A megvilágosodás helye az egész világból vonzza a buddhistákat és turistákat. 2002 júniusában a Mahábódhi-templomot az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. Így az ezen a területen található összes, a valláshoz kapcsolódó tárgyi lelet legálisan is védett.
A hűvösebb hónapokban - december és március között – folyamatosan áramlanak Bódh-Gajába a zarándokok Indiából és szerte a világból. Gyalog vagy buszokon érkeznek és körbejárva a templomot, leborulnak, és imákat mormolnak mindenféle nyelven.
Bódh-Gajá ma egy igazi, élettel teli hely, amely lehetőség ad a megvilágosodásra, és ahol a buddhizmus minden hagyománya fellelhető.

Forrás:  Bódh-Gajá - a megvilágosodás helye (angol nyelven)
             Mahabódhi-templom (angol nyelven)
             Bódhi-fa (angol nyelven)

2018. május 18., péntek

Buddhista zarándoklatok (szent) helyei

1. Lumbiní

A Maháparinibbána szutta leírása szerint Buddha maga nevezte meg azt a négy helyet, ahová halála után a szangha tagjainak ajánlatos lesz elzarándokolni. Az első a születésének helye, a második a megvilágosodásáé, a harmadik az első tanítóbeszédé és a negyedik pedig az a hely, ahol meghalt. Mind a négy esemény a természetben, a fák alatt-között történt. (ezen a négyen kívül még létezik négy másik szent hely, de azok inkább csodás események helyszínei)

Az első szent hely, Lumbiní, ahol Sziddhattha Gótama/Sziddhártha Gautama született, a jelenlegi Nepálban található, a Himalája lábánál. A történelmi Buddha idejében Lumbiní gyönyörű zöld és árnyas szálafák kertje volt. Ez a kert és békés környezete a Szakja/Sákja és a Kolja törzs területei között terült el. Szuddhódana, a jövendőbeli Buddha apja a Szakja/Sákja törzs (egyik) vezetője volt. Édesanyja, Májádévi terhességének utolsó napjaiban a szülei házába indult Dévadahába, és megállt pihenni Lumbiníben.
Ahogy a kert szépségében gyönyörködött, rátörtek a szülési fájdalmak, és egy szálafa lehajló ágába kapaszkodva megszülte fiát, Sziddhattha Gótamát. (a történelmi Buddha születésének időpontját nehéz pontosan meghatározni. A hagyomány szerint i.e. 624-ben vagy i.e. 566-ban született, de a történészek úgy vélik, hogy ettől később, inkább i.e. 485 körül)

Amikor i.e. 250 körül Asóka király meglátogatta Lumbinít, virágzó falut talált ott. Asóka oszlopot állíttatott, amire egy több sorból álló feliratot vésetett, amely lefordítva a következő: “Pijadaszi király [Asóka], az istenek kegyeltje, megkoronázásának 20. évében, saját maga királyi látogatás tett. Kinyilvánította, hogy Buddha Sákjamuní itt született, és egy kőoszlopot emeltetett [annak jelölésére], hogy a Bhagaván itt született. Lumbiní falu adóját megszüntette és a jólét részesévé tette.”


Májádévi temploma
Innentől kezdve évszázadokon át távoli országokból, Kínából, Tibetből, Burmából is érkeztek ide zarándokok, hogy felkeressék Buddha születési helyét. Amikor körülbelül i.u. 1200-tól kezdve a buddhizmus Indiában hanyatlásnak indult, több buddhista emlékhellyel együtt Lumbinít is lerombolták és kifosztották. Ezután olyannyira feledésbe merült, hogy még a neve is megváltozott. Majd 1896-ban Dr. Alois Anton Führer, német régész-archeológus felfedezte az Asóka által állíttatott nagy oszlopot, miközben a Churia-hegység lába környékén vándorolt. A környező terület további felfedezései és ásatásai egy téglatemplomot és a templomban egy homokkő szobrot tártak fel, amelyik Buddha születését ábrázolja.

Tudósok szerint Májádévi templomát több korai templom vagy sztúpa alapjaira építették rá. Még az is meglehet, hogy arra sztúpára, amit maga Asóka emeltetett. A Májádévi templomtól délre egy híres szent víztároló található, amit Puskarní-medence néven ismernek. A hagyomány úgy tartja, hogy szülése előtt Májádévi ebben a medencében fürdött meg. A 20. században megindult ásatások során találtak egy követ, amelyről úgy vélik, hogy Buddha születésének pontos helyét jelöli meg. Emellett pedig egy domborművet is, amelyen a szülő Májádévit ábrázolják.

Azóta Lumbiníben számos gyönyörű síremlék épült különböző buddhista országok híveinek segítségével. Emellett kialakítottak egy hatalmas kolostori területet is, ahol nincsenek éttermek, hotelek vagy boltok. Ezt keleti és nyugati zónára osztották, a keletiben théraváda, a nyugatiban mahájána és vadzsrajána kolostorok állnak.
Lumbiní szent helyén Asóka oszlopán, Májádévi templomán és a Puskarní-medencén kívül mindössze egykori kolostorok romjai és egy szent bódhi-fa áll. Itt kora hajnaltól kora estig különböző országokból érkező zarándokok kántálnak és meditálnak.

A Lumbiníbe való látogatás nem csupán spirituális megvilágosodásra teremt lehetőséget, hanem elcsendesülésre és megnyugvásra is, amit egy ilyen békés és nyugodt helyen bárki elérhet.

Forrás: Lumbiní - Buddha születési helye (angol nyelven) 
            Lumbiní (angol nyelven) 

2018. május 9., szerda

Valódi Buddha-idézetek a hamis Buddha-idézetekről

Vannak, akik azt állítják, hogy Buddha túl “spirituális” volt ahhoz, hogy érdekelje az, ha hibásan, pontatlanul idézik szavait vagy tanításait. A buddhista tanbeszédekből azonban egyértelműen kitűnik, hogy nagyon is foglalkozott ezzel a kérdéssel.

Például az Abhasita szuttában (AN 2.23) ezt mondja:
“Szerzetesek, ez a kettő rágalmazza meg a Tathágatát [Buddhát]. Melyik kettő? Az, aki kifejti, hogy mit mondott vagy miről beszélt a Tathágata, pedig nem mondta azt vagy nem beszélt arról a Tathágata. És az, aki kifejti, hogy mit nem mondott vagy miről nem beszélt a Tathágata, pedig mondta azt vagy beszélt arról a Tathágata. Ez a kettő, aki megrágalmazza a Tathágatát. “

Emellett még több tanbeszédben (pl. MN 22-ben vagy az MN 38-ban) ismétlődik ez a megrovó mondat némely tanítvány félreértése, helytelen állítása hallatán: “Balgatag ember, honnét veszed, hogy én ilyen tanítást hirdetek?” 
Az MN 63 – Málunkjáputta című tanbeszédben pedig ez áll: “Ezért, Málunkjáputta, ha valamiről nem beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy nem fejtettem ki; ha valamiről beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy kifejtettem.”

Buddha tanítóbeszédeiben azt szorgalmazza, hogy gyakorlásunk részeként azonosítsuk be és utasítsuk el a hamis Buddha-idézeteket.
A Maháparinibbána szuttában (DN 16) a következőket tanácsolja, ha valaki a tanításával kapcsolatban állít valamit:
“Ne fogadjátok el vagy ne vessétek el annak a bhikkhunak az állítását. Helyette, figyelmesen jegyezzétek meg azokat a szavakat és kifejezéseket, és nézzétek meg, hogy benne vannak-e a tanítóbeszédekben vagy megtalálhatók-e a fegyelmi szabályzatban. Ha nincsenek benne a tanítóbeszédekben vagy nem találhatók a fegyelmi szabályzatban, akkor le kell vonni a következetést: ‘Természetesen ez nem a Buddha szavai. Nem helyesen jegyezte meg az a bhikkhu – vagy az a közösség vagy azok az idősek vagy az az idős bhikkhu.’ És ilyen módon el kell vetnetek.”

Buddha tisztában volt azzal, hogy a tanítása idővel felhígulhat, és akár még hamis Buddha-idézetek is keletkeznek. Az Áni szuttában (SN 20.7 - A fadarab) megjósolta, hogy a tanait végül úgy hallgatják majd, mint “költők verseit, amelyek szépen szólnak, ékes beszédűek, amelyek kívülállók munkái, tanítványok szavai” inkább, mintsem az ő saját tanításai. Ebben a szuttában ezt a felhígulási folyamatot egy olyan hatalmas dobhoz hasonlította, amelyik fokozatosan némul el, ahogyan az évek során mindig egy-egy faszegeccsel toldozgatják, egészen addig, amíg az eredeti fából készült dongás teste el nem tűnik, és csak egy halom fadarab, faszegecs marad. (az SN 20.7 szuttát Fenyvesi Róbert fordításában ITT lehet magyarul olvasni, a Buddha Ujja oldalon)

Ez talán eltúlzott aggodalomnak tűnik, de mit gondoljunk akkor, amikor a Facebook-on vagy különféle blogok-on terjedő “Buddha-idézetek” többsége hamis? Mivel szinte mindannyian jobbára - de néha majdnem teljes mértékben - a modern forrásokra támaszkodunk a Dharma megértésével kapcsolatban, elengedhetetlen, hogy ezek a források megbízhatóak és hitelesek legyenek. És ezután megfogadhatjuk Buddha (Tathágata) tanácsát (további idézet az SN 20.7 szuttából):
“Így kell gyakorolnotok: ‘Jól oda fogunk figyelni, amikor a tanítóbeszédeket recitálják, amelyek a Tathágata mélységes, mély jelentésű, páratlan, az ürességre vonatkozó szavai. Hegyezni fogjuk a fülünket, kitárjuk a szívünket a megismerésük felé. Úgy tekintünk rájuk, mint amit megéri megragadni és mesterévé válni’ – Hát, így kell gyakorolnotok.”

2018. április 30., hétfő

Démoni erők: A négy Mára 2. rész



A halál Márája (mrtjumára)
A spirituális gyakorlásunkban természetesen a halál tényének gondolata okozza a legnagyobb zavarokat. Bizonytalan, hogy következő életünkben kedvező emberi újraszületésünk lesz-e, olyan lehetőségekkel, amelyek megengedik számunkra a lehető legtöbb akadálytalan gyakorlást. Még ha ez sikerül is, a spirituális ösvényen újra el kell indulnunk, gyerekként. Ezenkívül, a halál minden egyes élet végén irányíthatatlanul bekövetkezik.

Ha nem tudatosítjuk magunkban a halál tényét, akkor a következő problémák merülhetnek fel, amelyek zavarokat okoznak a spirituális tanulmányainkban és gyakorlásunkban:
- Nem ismerjük a Dharmát
- Ha ismerjük is, nem ültetjük át azt a gyakorlatba
- Ha át is ültetjük a Dharmát a gyakorlatba, nem tesszük azt olyan tisztán
- Veszítünk abból az eltökéltségünkből, hogy a gyakorlást minden alkalommal komolyan végezzük
- Romboló tetteink által képtelenek leszünk eljutni a megszabadulásig
- Mindezeket a halálunk pillanatában meg fogjuk bánni.


Jobbára azért nem gyakoroljuk a Dharmát tisztán, mert nem veszünk tudomást a halálról, és beleragadunk ennek az életnek a nyolc mulandó tényezőjébe (a nyolc világi Dharma). Az itt következő, párba állított dolgok közül az első tag hatására elégedettek vagyunk és jól érezzünk magunkat, és elégedetlenek, szomorúak vagy csalódottak a második tag miatt:
- Dicséret vagy kritika
- Jó vagy rossz dolgok hallása – beleértve az általunk szeretett illetőről való értesülés vagy annak hiánya, illetve kellemes vagy kellemetlen hang meghallása
- Nyereség vagy veszteség – ilyenek a pénz vagy egyéb tulajdontárgy
- Dolgok jól vagy rosszul állása, haladása – például, ha egészségesek és boldogok vagyunk vagy betegek és levertek

Egykedvűséget alakíthatunk ki e nyolc mulandó dologgal szemben, ha elfogadjuk a kadam hagyomány tíz drágakőszerű legbelső hozzáállását. Ezek a következők: a négy teljes bizalommal való elfogadás, a három gyémánt-erős meggyőződés, és az érett hozzáállás a kiközösítéssel, felismeréssel és megvalósulással kapcsolatban.

Az első négy teljes bizalommal való elfogadás:
- Legalapvetőbb életszemléletünk az, hogy készek vagyunk teljes bizalommal elfogadni a Dharma szabályait
- Legalapvetőbb hozzáállásunk a Dharma szabályaival kapcsolatban, hogy készek vagyunk elfogadni azokat teljes bizalommal, még olyan áron is, ha koldusokká válunk
- Legalapvetőbb hozzáállásunk a Dharma szabályaival kapcsolatban, azon túl, hogy koldussá válhatunk, hogy készek vagyunk elfogadni azokat teljes bizalommal, még akkor is, ha meg is kell halnunk
- Legalapvetőbb hozzáállásunk a Dharma szabályaival kapcsolatban, azon túl, hogy meghalunk, hogy készek vagyunk elfogadni azokat teljes bizalommal, még akkor is, ha barátok nélkül és egyedül kell meghalnunk egy üres barlangban.

A három gyémánt-erős meggyőződés:
- Habozás nélkül elkezdjük a Dharma gyakorlást, azon való töprengés nélkül, hogy mások mit gondolnak rólunk ezzel kapcsolatban
- Megtartjuk az állandó mély éberségünket és elköteleződésünket
- Folyamatosan haladunk tovább anélkül, hogy haszontalan gondolatokba gabalyodnánk bele.

Az érett hozzáállás a kiközösítéssel, felismeréssel és megvalósulással kapcsolatban:
- Készen állunk arra, hogy kiközösítenek az úgynevezett “normális” emberek
- Készen állunk arra, hogy felismerjük, sokszor kutyába se vesznek
- Teljes mértékig átadjuk magunkat annak a gondolatnak, hogy elérjük egy Buddha isteni rangját.

Természetesen mélyebb szinten a halál Máráját csak az üresség megértésével győzhetjük le, ilyen módon elnyerjük a megszabadulást és nem leszünk többé kitéve a halálnak és újraszületésnek a szamszárában.

A zavaró érzelmek és viselkedés Márája (klesamára)
Zavaró érzelmek és viselkedés, szennyeződések (klésa/kilésza) kialakításával óriási problémákat okozunk a spirituális tanulmányainkban és gyakorlásunkban. Ezek közül a főbbek a sóvárgó vágy vagy kötődés, rosszindulat vagy harag, hiszékenység, büszkeség, zavaró ingadozás és áltató életszemlélet a mulandó dolgokkal kapcsolatban.

Amikor ezen szennyeződések közül bármelyik jelenlétét erősnek érezzük magunkban, gyakorolhatjuk a tonglen-t (tibeti nyelven gtong-len, küldés és elfogadás). Ezt a meditációs technikát úgy is végezhetjük, hogy azokra gondolunk, akiknek szintén ugyanilyen jellegű szennyeződéseik vannak, és tudatosítjuk magunkban, hogy nem csupán nekik és nekünk okoz ez problémát, hanem mindenki másnak is. Ez a fajta gondolkodás ésszerű és indokolt, hiszen minden szamszárában lévő lénynek hasonló gondjai vannak, és mi csupán egyek vagyunk ezen lények közül. Ezért kell általánosnak és mindenki számára érvényesnek tekinteni a problémánkat.

Az öt halmaz Márája (szkhandamára)
Az öt halmaz Márája a szennyezett halmazokra (szkandha/khandha) utal, amelyek a szamszárában megtalálható, mindent átható és érintő szenvedéseknek okai. A páli szuttákban Sákjamuní Buddha az összes halmazban megtalálható lényként azonosította Márát.

A testünket és elménket azért tekinthetjük az öt halmaz Márájának, mert ha azonosítjuk magunkat bármelyik halmazzal vagy sajátunknak tekintjük bármelyiket, azzal a hamis tudattal, hogy azok a mi “én”-ünk, akkor szenvedést okoznak. Ezek a szenvedések pedig akadályoznak bennünket a megvilágosodáshoz vezető úton, és elpusztíthatják a megszabadulás esélyét. (az öt halmazról ITT írtam bejegyzést)

Mára, az istenek fia (devaputramára)
Eredetileg a “Mára, az istenek fia” kifejezés visszautal arra a hindu mítoszra, mely szerint Mára, mint Káma, megpróbálta mély meditációjában megzavarni Sivát. Átvitt értelemben véve pedig ezzel a megzavarással és az éberség elterelésével képtelenné tehet bennünket arra, hogy legyőzzük magunkban az első három Márát. Ezen kívül szimbolizálja még a gyönyörök, élvezetek, kényelem utáni sóvárgást.

Vonatkozhat még a nem-buddhisták hamis nézeteire is, mint például arra a 62 helytelen nézetre, amelyet a 18 nem-buddhista irányzat (tírthika/titthija) állított.

Továbbá Maitreya, a A Filigree of Realizations (szanszkrit nyelven Abhisamayalamkara) írásában 46 olyan hibát sorol fel, ami a bódhiszattváknál zavart okoz a bölcsesség kifejlesztésében. Ezeket a hibákat szintén Márának, az istenek fiának művének tulajdonítják.

             Négy Mára (angol nyelven)

2018. április 25., szerda

Démoni erők: A négy Mára 1. rész

Káma, a szerelem istene
Mára a hindu mitológiában
A hindu mitológiában Mára megegyezik Kámával, a szerelem istenével. Ezt az azonosságot a buddhizmus is átvette.
A hindu istenek azt kérték Kámától, hogy térítse magához Sivát mély meditációjából, aki ezek után minden bizonnyal érdeklődni kezd felesége, Párvatí iránt, aki majd megszüli Kárttikéya nevű gyermeküket. Erről a gyermekről azt jövendölték, hogy hét napos korában meg fogja ölni Táraka démont.
Hogy felriassza Sivát, Káma öt nyilat lőtt ki íjából. Ezek a nyilak
- elragadtatást keltenek,
- vágyakozást keltenek,
- elkábítanak, ami talán azt sugallja, hogy valakit szórakozottá tesznek,
- lefogyasztanak és kiszárítanak, ami ebben a szövegkörnyezetben megviselt, éhes és szomjas állapotot jelenthet, és amely miatt a meditáló feladja gyakorlását. Más szövegkörnyezetben talán Márának arra a művére utalhat, hogy kiszáradttá válunk és a könyörületesség nedve elfogy belőlünk.
- megölnek, ami – ebben a környezetben – talán Sivában aggodalmat kelt, hogy meghal, mialatt meditál, és ettől való félelmében abbahagyja a meditációt.

Ezt az ötöt hívják az öt problémának, ami Mára műve.

Siva bosszús lett, hogy megzavarják, és a harmadik szeme tüzével hamuvá égette Kámát. Ezután Káma feleségének, Ratínak kérésére – Párvatí közbenjárására - Siva beleegyezett, hogy Káma Pradjumnaként szülessen újra, immáron Krisna isten és Rukminí fiaként. Amikor Pradjumna hat éves lett, Sambara démon ellopta őt és bedobta a tengerbe, mivel egy jóslat szerint Pradjumna felnőve megöli Sambarát. Pradjumnát lenyelte egy hal, amit aztán kifogtak, és a gyomrában talált fiút odaadták egy Sambara házában dolgozó nőnek, aki felnevelte őt, és aki nem volt más, mint Ratí reinkarnációja, Májávatí. A felnőtt Pradjumna megölte Sambarát, majd feleségül vette Májávatít.

Ezért Márát isteni lénynek lehet tekinteni. A buddhista kozmológiában a vágyak világában, az istenek (dévák) birodalmának legmagasabb pontján, a Meru-hegy tetején lakik. (a vágyak világának hat birodalmáról ITT írtam bejegyzést)

Mára a buddhista mitológiában
A buddhizmusban Mára a helytelen nem-buddhista nézeteket személyesíti meg. Ezek voltak a legutolsók azon nézetek közül, amiket Buddhának le kellett győznie a bölcsesség harmadik szemével. Ez hasonlatos ahhoz a hindu mitológiai leíráshoz, amely szerint Káma megpróbálta megzavarni Sivát, és Siva elpusztította őt a harmadik szemének tüzével.
Különböző szuttákban bukkan fel Mára, hogy megkísértse akár Buddhát, akár tanítványait, de mindig alulmarad.
(Márának a buddhizmusban betöltött szerepéről két bejegyzést is írtam, ITT és ITT)

A négy Mára
A mára kifejezés a szanszkrit mr szótőből származik, ami ‘gyilkos’-t jelent. Ezért átvitt értelemben úgy is vehetjük, hogy Mára az, aki “meggyilkol” bennünket, korlátolt lényeket, zavart, feszültséget kelt bennünk és azokban az építő tetteinkben, amelyek a három spirituális célhoz vezetnek: jobb újraszületéshez, megszabaduláshoz és megvilágosodáshoz. Mára jelentheti még azt is, hogy ‘ami véget vet’ (szanszkrit nyelven antaka) – azaz ami véget vet a szellemi gyakorlásnak.

A Mára négy típusa:
- Mára, a Halál Ura (szanszkrit nyelven: mrtjumára)
- A zavaró érzelmek, szennyeződések Márája (klesamára)
- Az öt halmaz Márája (szkhandamára)
- Mára, az istenek fia (devaputramára)


            Négy Mára (angol nyelven)