2018. április 3., kedd

Öt tárgy az elmélkedéshez

Az öt tárgy az elmélkedéshez az az öt igazság, amin elmélkednünk kell és amit mindannyian el kell fogadnunk. A történelmi Buddha tanítása szerint, ha ezeken elmélkedünk – legyünk nők, férfiak, világiak vagy kolostoriak  –, megalapozzuk a nemes nyolcrétű ösvényt. Az ösvényen járva pedig a béklyók eloldódnak és a sóvárgás, megszállottság elmúlik.


Ezt az öt tárgyat az AN 5.57 szutta sorolja fel (magyarul a Buddha Ujján ITT lehet olvasni Csikós Henriett fordításában).

A Tiszteletreméltó Thích Nhát Hanh sokszor tanít ezekről. Az általa alapított Plum Village-ben az öt tárgy egyik változata része a kántáló szertartásnak. (Thích Nhát Hanh-ról és gyerekek kérdéseire adott válaszairól ITT olvasható egy bejegyzés)

Az öt tárgy
1. Ki vagyok téve az öregedésnek. Nincs lehetőségem arra, hogy elkerüljem az öregedést.

2. Ki vagyok téve a betegségnek. Nincs lehetőségem arra, hogy elkerüljem a betegséget.

3. Meg fogok halni. Nincs lehetőségem arra, hogy elkerüljem a halált.

4. Mindenki és minden, akit és amit szeretek, megváltozik, és el kell válnom tőlük.

5. Felelős vagyok a tetteimért, és nem szökhetek el a következményeik elől.

Első olvasatra ezek a gondolatok lehangolónak tűnnek. Thích Nhát Hanh azonban Understandig Our Mind (Parallax Press, 2006) című könyvében azt írta, hogy nem szabad elnyomnunk felismeréseinket a gyarlóságunkról és állandótlanságunkról. Ezek olyan félelmek, amelyek a tudatunk mélyén lapulnak, és ezen félelmektől való megszabaduláshoz fel kell hagynunk azzal, hogy ellenségként tekintünk rájuk. Ehhez viszont hívjuk segítségül az öt tárgyat.

Öregség, betegség és halál
A nyugati társadalmakban e három tényező figyelmen kívül hagyása elterjedt jelenség. A 21. századi kultúránkban mindenfelől zúdulnak ránk a tanácsok, ötletek, hogy hogyan maradjunk egészségesek egész életünkre, feltéve, ha képesek vagyunk megvalósítani azokat.
Ez a magyarázata sok étkezési divathóbortnak – nyerskoszt diéta, lúgosító étrend, “tisztító” kúrák, “paleo”-diéta, vércsoport szerinti étrend, stb.
Emellett virágoznak a különböző plasztikai sebészetek, szépségklinikák, amelyek – szintén egész életünkre - vonzó és fiatalos külsőt ígérnek, feltéve, ha van elég pénzünk rá.

Természetesen nagyon helyes, ha odafigyelünk magunkra, de a betegségektől semmilyen különleges étrend nem fog teljesen megvédeni. Ugyanígy, ha elég hosszan élünk, az öregedés is mindannyiunkat elér – plasztikai beavatkozás ide vagy oda. Ezt nehéz elhinni, amíg az ember fiatal és egészséges, de a fiatalság és egészség csak átmeneti állapot.

Napjainkban a haláltól való elhatárolódás a legerőteljesebb. A haldoklás jobbára kórházi elfekvő osztályokon zajlik, így ezzel a legtöbbünknek nem kell szembesülnie. Ennek ellenére minden élőlény meg fog halni – még mi magunk is.

Elveszíteni azokat, akiket és amiket szeretünk 
Ácsán Cshá
Egy tanítvány elbeszélése szerint egyszer Ácsán Cshá, théraváda buddhista tanító így szólt a körötte lévő hallgatósághoz:
“- Látjátok ezt a poharat? – kérdezte tőlünk –  Szeretem ezt a poharat. Csodálatosan néz ki, amikor víz van benne. Ha a nap megcsillan rajta, gyönyörűen visszatükrözi. Ha megkocogtatom, kellemesen megcsendül. Mégis, számomra ez a pohár már törött. Mert amikor a szél feldönti vagy a könyökömmel leborítom a polcról és leesik a földre és eltörik, azt mondom, ‘Ez természetes’. Ha elfogadom, hogy ez a pohár már törött, minden perc, amit vele töltök, értékes.”

Ez az elmélkedéshez való negyedik tárgy azt próbálja megértetni velünk, hogy ne ragaszkodjunk olyan dolgokhoz, ami nem állandó. De ez a ‘ne ragaszkodjunk’ nem jelenti azt, hogy nem szerethetünk és nem értékelhetünk embereket és dolgokat. Csak annyit jelent, hogy ne függjünk tőlük. Sőt, ha tisztában vagyunk valakinek vagy valaminek az állandótlanságával, akkor jobban tudjuk értékelni, mint ahogyan azt Ácsán Cshá világosan kifejtette az előbbi történetben.
Thích Nhát Hanh

Tetteink birtoklása
Thích Nhát Hanh ezt írta egy másik könyvében erről az utolsó tárgyról:

“A tetteim az egyetlen valódi dolgaim. Nem szökhetek el tetteim következményei elől. A tetteim az a talaj, amin állok.”
(The Heart of the Buddha’s Teaching, page 124)

Ez a karma találó megfogalmazása. El kell fogadnunk saját karmánkat, és nem másokat hibáztatni problémáink miatt. Ez elengedhetetlen lépés a szellemi érettség felé.

A szenvedés magjainak átalakítása
Thích Nhát Hanh a belátás kifejlesztését javasolja azért, hogy felismerjük a félelmeinket és tudomásul vegyük őket. “Szenvedéseinket, nem előrevivő mentális képződményeinket el kell fogadni, mielőtt átalakítjuk őket.”- írta - “Minél jobban harcolunk velük, annál erősebbek lesznek.

Amikor elmélkedünk az öt tárgyon, ezeket az elnyomott félelmeinket hívjuk felszínre.

Amikor a belátás fényével megvilágítjuk őket, a félelmeink csökkennek és egy napon teljesen átalakulnak”- mondja Thích Nhát Hanh.

Forrás: Öt tárgy elmélkedéshez (angol nyelven)
            Hamis Buddha-idézetek (angol nyelven)

2018. március 21., szerda

Hogyan segítsünk másokon?

Nagyon sok ember és állat él át szenvedést minden áldott nap. Többféleképpen is segíthetünk rajtuk, de hogy melyiket találjuk a legjobbnak, az a helyzettől függ. Nem elegendő az együttérzés és ügyesség – rendelkeznünk kell idővel, önfegyelemmel, türelemmel, kitartással, figyelemmel és bölcsességgel is. Felsorolok tizenegy lehetőséget arra, hogy hogyan segítsünk másokon. Ezzel nem csupán velük tehetünk jót, de nekünk is lehetőséget teremt arra, hogy kitörjünk az én-központúságból és értelmet adjunk életünknek.

1. Törődjünk a szenvedőkkel
Törődnünk kell a betegekkel, a rokkantakkal és azokkal, akiknek fájdalmaik vannak. Ha látjuk, hogy valaki nehéz súllyal vagy egy bonyolult feladattal küszködik, menjünk oda és osztozzunk a terhein.

2. Finoman tereljük azokat, akik nem tudják, hogyan segítsenek magukon
Adjunk tanácsot azoknak, akik nem tudják, hogy mit tegyenek egy bonyolult helyzetben – de csak akkor, ha kérik. Vagy legalább hallgassuk meg őket.
Ha a kutyánk vagy macskánk bent ragad a lakásunkban, kinyitjuk neki az ajtót, hogy kimehessen. Ugyanezt a módszert alkalmazhatjuk, amikor egy légy röpköd bent az ablak körül. A légy nem akar a szobánkban lenni; ki akar menni, így nyissuk ki az ablakot, hogy elszállhasson.

3. Ne feledkezzünk meg azokról, akiknek sokat köszönhetünk
Nagyon fontos, hogy értékeljük mások munkáját, amivel hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a világ jól működjön. És próbáljunk meg segíteni azoknak – például szüleinknek –, akik olyan sokat tettek értünk. Tegyük mindezt őszinte hálából, nem bűntudatból vagy kötelességérzetből.

4. Nyugtassuk meg és védelmezzük azokat, akik félnek
Próbáljunk meg minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy megnyugtassuk az ijedt embereket és állatokat. Ha ismerősünknek muszáj olyan helyre elmennie, ahol esetleg baja eshet, ajánljuk fel a társaságunkat, és védjük meg.
A szörnyű múltjuk elől menekülő földönfutóknak adjunk biztonságot és segítsünk nekik letelepedni. Azok, akiket háború vagy a jogtalanság bármilyen formája sújtott, különösen igénylik a megértésünket és segítségünket arra, hogy begyógyuljanak a lelki sebeik.

5. Vigasztaljuk meg a gyászolókat
Amikor ismerőseink válás vagy szeretteik halála miatt gyászolnak, együtt érző módon vigasztaljuk meg őket. Ne lekezelő sajnálkozással bánjunk velük, hanem éljük bele magunkat a helyzetükbe, és osztozzunk fájdalmukon.

6. Nyújtsunk anyagi segítséget a szegényeknek
Nemes cselekedet, ha segélyszervezeteknek adományozunk, de az is fontos, hogy az utcán lévő koldusoknak adjunk.
Győzzük le az esetleg bennünk lévő viszolygást. Különösen akkor, ha a hajléktalan kéregetők koszosnak és visszataszítónak tűnnek, és még egy pillantást sem szeretnénk rájuk vetni, mégis tiszteljük meg őket egy mosollyal, és kezeljük őket emberként. Mert gondoljunk bele, ha esetleg az utcán élők bármelyike az anyánk, a gyerekünk vagy a legjobb barátunk volna; el tudnánk-e menni mellette olyan hidegen, mintha csak valami büdös szemétkupac lenne?

7. Beszéljünk a dharmáról azoknak, akikkel napi kapcsolatunk van
Azokon is segítenünk kell, akik mindig köröttünk vannak. Mivel szeretnénk, hogy ne függjenek tőlünk, így ha ezt tapasztaljuk, megpróbálhatunk segíteni azzal, hogy alapvető buddhista módszereket tanítunk meg nekik abból a célból, hogy hogyan legyenek boldogabbak és hogyan segítsenek másoknak – és maguknak. De csak akkor beszéljünk a Tanról, ha érdeklődést mutatnak. Ez nem jelent hittérítést, csupán annyit, hogy általános segítséggel és tanáccsal szolgálunk. Ilyen módon a kapcsolatunkat értelmessé, függőségtől mentessé tehetjük.

8. A kívánalmaiknak megfelelően segítsünk másoknak
Segítségnyújtáskor azt kell adnunk, amire másoknak szükségük van. Ha valaki azt kéri tőlünk, hogy tanítsuk meg őket valami számukra fontos dologra, és mi képesek vagyunk rá, akkor próbáljuk meg a legjobbat kihozni magunkból, még akkor is, ha nem ez a kedvenc elfoglaltságunk.
Vagy például, amikor étterembe megyünk a barátainkkal, önző és másokat semmibe vevő dolog, ha ragaszkodunk ahhoz, hogy ott és azt együk, amit mi akarunk. Alkalmanként elmehetünk oda is, ahová a többiek szeretnének. Éppen úgy, mint bármilyen kapcsolatban, folyamatos egyezségre van szükségünk aközött, hogy mi az, amit mi akarunk és mi az, amit mások akarnak. Nem szólhat mindig minden rólunk, és arról, amit mi szeretünk.

9. Bátorítsuk azokat, akik egyenes életet élnek
Dicséretünkkel segíthetünk azoknak, akik egyenes életet élnek  – olyan embereket, akik helyes úton járnak és jó dolgokat cselekszenek –, de vigyázzunk arra, hogy ne tegyük őket önteltté. A dicséret akkor különösen helyénvaló, ha alacsony önbizalmú emberekről van szó. Abban az esetben viszont, ha az egyenes életet folytató illető enyhén elbizakodott, ne szemtől szembe dicsérjük, hanem másoknak beszélhetünk pozitívan róluk. Az ilyen embereket bátoríthatjuk, hogy használják képességeiket mások javára, de a büszkeségük csökkentésében azzal segíthetünk, ha rámutatunk azokra a hibákra, amelyeket elkövethetnek.

10. Ha lehetséges, tanítsunk építő viselkedést önromboló életmódot folytatóknak
Amikor olyan emberekkel találkozunk, akik nagyon önpusztító életet élnek, ne küldjük el, ne utasítsuk vissza és ne ítéljük el őket. Bíráskodás helyett próbáljuk megmutatni nekik az utat ahhoz, hogyan győzzék le a negatív viselkedésüket. De természetesen csak akkor, ha nyitottak a változtatásra.




11. Ha minden kötél szakad, használjuk a különleges képességeinket
Vannak olyanok, akik nem szokványos képességekkel rendelkeznek. Például, lehet, hogy nagyon jók vagyunk a küzdősportokban, de nem dicsekszünk úton-útfélen ezzel a tudásunkkal. Viszont, ha látjuk, hogy valakit megtámadnak, használnunk kell ezt a képességünket, hogy legyőzzük a támadót, ha nincs más mód a megfékezésére.


Nagyon sokféle módon lehetünk mások hasznára. Jó, ha megvan bennünk a készség arra, hogy ne csak azt tudjuk, kinek és hogyan tudunk segíteni, hanem hogy mikor ajánljuk fel segítségünket és mikor vonuljunk vissza. Akik egyértelműen szenvednek, akár fizikailag, akár mentálisan, azonnali odafigyelést igényelnek.
De a segítséget csak helyes mértékben szabad alkalmazni – nem túl sokat és nem túl keveset. Állítsuk talpra az elesetteket, de a legjobb hosszú távú segítség az, ha lehetőséget és eszközt nyújtunk nekik ahhoz, hogy később is megálljanak saját lábukon.

 Forrás: 11 mód arra, hogyan segítsünk másoknak (angol nyelven)

2018. március 9., péntek

A tibeti buddhista kolostoriak az átlagostól jobban félnek a haláltól?


Egy friss felmérés eredményei alapján a kutatók meglepődve állapították meg, hogy a tibeti szerzetesek és apácák jóval több halálfélelmet tanúsítottak, mint az egyéb résztvevők.

2018. januárjában a Cognitive Science című újságban megjelentetett tanulmány összevetette az ‘én’-hez való viszonyt és a halálfélelmet különböző csoportba tartozó emberek között. A felmérés résztvevői nem-vallásos nyugatiak, hinduk, keresztények, világi tibetiek, világi bhutániak és tibeti buddhista kolostoriak voltak.


A több egyetem akadémikusainak közreműködésével készült felmérés célja az volt, hogy megvizsgálják, vajon a különböző kultúrák ‘én’-ről való nézetei hogyan befolyásolhatják az egyén halálfélelmét.

A keresztény vallásban a lélek független a testtől, és a halál után tőle levált állapotban létezik. A hindu hagyomány a reinkarnáció tanát vallja, mely szerint a lélek egyik testből a másikba vándorol. A buddhista vallásban nincsen ‘én’, ami a testtől vagy elmétől függetlenül létezne.

Pontosan ebből kiindulva, a kutatók feltételezték, hogy a tibeti kolostoriak kevésbé hajlamosak a haláltól való félelemre. A buddhista tanítások szerint a nem-én elmélet megértése, felfogása ellenszere lehet az egocentrizmusnak és a halálfélelemnek.

“Amikor felismerjük, hogy nincsen ‘én’, ami egy életen át tart, a halálfélelemnek enyhülnie kell, mivel ezzel pontosan annak alapját ássuk alá,” olvasható a cikk bevezetőjében, aminek a címe “Halál és az Én”.

De nem ez történt a tibeti kolostori résztvevőkkel.

“Meglepetésünkre,” írják a szerzők, “az ellenkezőjét találtuk. A tibeti kolostori buddhisták lényegesen nagyobb halálfélelmet mutattak, mint bármely más csoport.”

A résztvevőket kérték, hogy jelöljék be egy skálán saját halálfélelmük mértékét, és az eredmények azt mutatták, hogy a tibeti kolostoriak lényegesen jobban féltek a haláltól, mint bármely más csoport. És az egyéb vallásos résztvevőkhöz hasonlóan hittek a halál utáni életben is.

Ezeket az eredményeket annak ellenére kapták, hogy egy másik kérdésre a válaszok azt jelezték – amire eredetileg számítottak is -, hogy a tibeti kolostoriak kevésbé hittek egy ‘én-magban’, mint a többi csoport tagjai.

A résztvevőket arról is megkérdezték, hogy lemondanának-e saját életük néhány hónapjáról azért, hogy ezzel megnöveljék egy másik ember életét. A válaszok azt sugallták, hogy a tibeti kolostoriak “egocentrikusabbak”, mint a többiek. A többség (72 százalék) nem ajándékozna oda hat hónapot az életéből, még akkor sem, ha ezzel egy másik személy életét öt vagy több évvel hosszabbítaná meg.

A kutatók közölték, hogy a tanulmány nem volt teljesen átfogó, többek között azért sem, mert csak egyetlen buddhista hagyományból való kolostoriakra fókuszált. Emiatt – hangsúlyozták ki - nem világos, hogy ez a jelenség csak a kiválasztott közösségre, a tibeti buddhizmusra vagy a buddhizmus egészére jellemző.

A kutatók azt is elmondták, hogy – mint ahogyan maguk a buddhisták a múltban már felismerték – az önazonosság érzése nagyon erős egy biológiai élettartamon át. Ezért azt feltételezik, hogy talán az ösztönös halálfélelmet túlságosan nehéz gyengíteni, még azon filozófiai meggyőződés által is, hogy nincsen állandó ‘én’.

(Emellett még két lehetőség felmerülhet. Az egyik, hogy a kolostorban élő tibeti szerzetesek és apácák komolyabban vehetik a hamis beszédtől való tartózkodást. A többi csoport tagjai a társadalom által kimondatlanul is elvárt önzetlenség hatására hajlamosabbak lehetnek kevésbé önző választ adni.
Az is tény, hogy a kolostorokban élők rendszeresen foglalkoznak az elmúlással. Emiatt jobban bele tudnak gondolni ebbe, szemben a világi emberekkel, akiknek mindennapi életét kevésbé hatja át a halál, a megsemmisülés gondolata. a ford. megjegyzése)

A “Halál és az Én” tanulmány szerzői:
Shaun Nichols - Department of Philosophy, University of Arizona
Nina Strohminger – Deparment of Legal Studies and Business Ethics, The Warton School of Business, University of Pennsylvania
Arun Rai  - Central University of Tibetan Studies
Jay Garfield – Department of Philosophy, Smith College, Harvard Divinity School, University of Melbourne, Central University of Tibetan Studies

            Halál és az Én - cikk kivonata (angol nyelven)

2018. február 27., kedd

Madarak a buddhizmusban


A madarakban bárki könnyen talál szimbólumot – ahogyan szállnak, ahogyan tollászkodnak, fészket raknak, énekelnek. Szárnyalásukkal költőket ihletnek meg, míg a misztikus bölcselők tisztelik őket.
A buddhizmusban a madarak segítségével erkölcsös viselkedést tanítanak és elméleti téziseket magyaráznak el. A madarakat metaforaként használjuk a zavarodott, ügyetlen önmagunkra, de szimbolizálják a legjobb, nem-én önmagunkat is.

Sziddhártha és a hattyú
Amikor a jövendőbeli Buddha, Sziddhártha még csak gyerek volt, egy napon unokatestvérével, Dévadattával sétálni indultak az erdőbe. Dévadatta mohó vadászként sehová sem ment íja és nyílvesszői nélkül. Így, amikor egy V alakban szálló hattyúcsapat húzott el fölöttük, megcélozta a vezető madarat és meglőtte a szárnyát. Amikor a hattyú leesett a földre, mindkét fiú elindult felé, és Sziddhártha ért oda elsőként. Átfogta karjaival a sebesült jószágot és vigasztaló szavakat suttogott a hajlékony, puha nyakába. Ezután kihúzta a nyílvesszőt, és bedörzsölte a sebet hűvös és gyógyító növénnyel.

Ezután Dévadatta is odaért Sziddhárthához és kérte, hogy adja át neki a hattyút, de Sziddhártha visszautasította. Amikor Dévadatta tovább erősködött, Sziddhártha azt javasolta, vigyék az ügyet a király elé, így az egész udvar színe előtt Dévadatta és ő is megvédhetik az álláspontjukat. Ott azonban mindketten annyira meggyőzően érveltek, hogy az udvar sem tudott dönteni: volt, aki szerint a hattyú Dévadattát illeti, mert ő lőtte meg, míg mások szerint Sziddhártháé, mert ő ápolta azt.

Ekkor egy idős ember jelent meg, és a király kikérte az ő véleményét is. Az idős ember azt felelte:
-- Minden élőlény legértékesebb tulajdona az élete. Ezért egy lény nem ahhoz tartozik, aki megpróbálja elvenni az életét, hanem ahhoz, aki megvédi azt.

E bölcs gondolatok hatására az udvar Sziddhárthának ítélte a hattyút. Ő pedig addig ápolta, amíg teljesen fel nem gyógyult, és azután szabadon engedte. (a történelmi Buddha unokatestvéréről, Dévadattáról ITT és ITT írtam bejegyzést)

Az arany lúd
A hagyomány szerint Buddha gyakran mesélt követőinek történeteket előző életéből, hogy általuk erkölcsi tanításokat adjon. Egyik ilyen történet szerint Buddha olyan emberként halt meg, aki halála után arany lúdként született újra. Új életében is emlékezett még régi családjára, és bánatosan gondolta arra, hogy az ő halála óta milyen nehéz a sorsuk. Így elment hozzájuk, és a lábuk előtt elhagyott egyet az értékes tollazatából.
-- Mindig gondoskodni fogok rólatok – ígérte lúdként. Ezután minden nap adott a családnak egy tollat, egészen addig, amíg annyi aranyuk nem lett, hogy puha ágyat és bőséges ennivalót tudtak vásárolni maguknak.

De a volt felesége kapzsisága egyre nőtt, és egy napon édes szavakkal csalogatta magához a ludat. Majd megragadta, és magához szorítva verdeső szárnyait, lekopasztotta az összes ragyogó tollát. Így a lúd nem tudott elrepülni. A feleség bedobta őt egy hordóba, és ételmaradékokkal etetve várta, hogy kinőjenek újra a tollai. De amikor ez megtörtént, a feleség csalódva látta, hogy a várva várt arany tollak helyett az újak hófehér színűek lettek.

A mohóság/vágy kakasa/madara

Ahogy a lét kerekéről (bhavacsakra) szóló bejegyzésemben írtam, a kör közepén három állat található, a disznó, a kígyó és a madár/kakas. Ez a három képviseli a buddhizmusban a három mérget. (ezt ITT fejtettem ki bővebben)

A disznó képviseli a tudatlanságot, a kígyó a gyűlöletet, a madár a mohóságot, vágyat. Mi ezt a madarat általában kakasnak szoktuk fordítani, de Ringu Tulku tibeti tanító szerint ez nem teljesen pontos. Tudomása szerint ez a madár nem él a nyugati országokban. Azért képviseli ez a madár a vágyat, ragaszkodást, mert szinte rögeszmésen ragaszkodik a társához.


Páva
A pávakakas fémesen csillogó kék nyakával és szemekkel díszített gyönyörű farkával a buddhizmus fantáziáját is megragadta.

A páváról úgy hírlik, hogy mérgező növényeket, kígyókat és rovarokat is képes elfogyasztani, és egy cseppet sem árt neki, hanem kifejezetten jól fejlődik ezektől. Ezért ezek a gyönyörű madarak olyasmit szimbolizálnak, amit összefüggésbe hozhatunk a saját szellemi és lelki mérgeinkkel.

A vadzsrajána hagyományban azt tartják, hogy úgy általában a mérgekhez háromféleképpen viszonyulhatunk. Az első, ami vitathatatlanul a legkevésbé veszélyes, hogy távol tartjuk magunkat tőle. Ha egy mérgező fa vagy növény nő a kertünkben, kivágjuk. Ugyanígy, ha érezzük, hogy kezd forrni bennünk az indulat, tartózkodunk attól, hogy szabadon engedjük. És amikor mások whiskyt isznak, mi almalét rendelünk.

De a méreg – ha helyesen használják – gyógyszer is lehet, így elképzelhető, hogy meghagyjuk azt a mérgező növényt a kertünkben. Bár helyesen kell alkalmaznunk ezt a módszert, ellenkező esetben megmérgezzük magunkat. Ha a kertünkben lévő mérgező növényt gyógyszerként akarjuk használni, elengedhetetlen, hogy tudjuk, mikor és mennyit kell belőle adagolni. Ugyanígy, ha az úgynevezett ’bűneinket’ és nem előrevivő szellemi állapotunkat akarjuk használni a megvilágosodáshoz vezető ösvényen, tudnunk kell, pontosan hogyan alakítsuk át azokat.

Végül a mérgekhez való viszonyulásunk harmadik lehetősége az, hogy a pávakakas elképzelt módszerét alkalmazzuk. A pávakakas peckesen odalépdel a kertünkben lévő mérgező fához és nagy nyugalommal lecsipkedi az összes ágat, mert a pávának a méreg nem más, mint ennivaló. Hiszen a hiedelem szerint a méreg miatt olyan gyönyörű a tollazata.

Tenzin Wangyal, a tibeti bön buddhizmus magas rangú képviselője ezt a harmadik, pávakakasos módszert spirituális kifejezésekre így fordítja le: “Ahelyett, hogy óvakodnánk a méregtől vagy manipulálnánk vele, fogadjuk be. Figyeljük meg nyers, leplezetlen éberséggel a fájdalmat vagy mérget közvetlenül, és fedezzük fel, hogy a létezés valódi alapja sosem mérgeződik meg. Ily módon cselekedvén, a fájdalom felszabadul saját maga által.”

Garuda története
A bámulatos és fantasztikus Garuda, a madarak királya a hindu és a buddhista hagyományban egyaránt megtalálható. A legendák szerint Garuda 500 éven át volt a tojásban, és azután teljes formájában kelt ki. Úgy ragyogott az arany teste, hogy azt hitték róla, ő Agni, a tűz istene. A szárnyai pedig olyan erőteljesek voltak, hogy földrengést okoztak. (Garudáról ITT és ITT írtam bejegyzést)

A Mahábharatában található történet szerint egy napon Garuda anyja, Vinata és Vinata nővére, Kadru – a kígyók, a nágák anyja - vitázni kezdtek azon, hogy milyen színe van az egyik mennyei lónak. Kadru csalása miatt Vinata elvesztette a fogadást, így Kadru szolgájává kellett válnia. Garuda meg akarta szabadítani Vinatát, ezért cserébe a kígyók a halhatatlanság nektárját, az amritát követelték, amelyet az istenek őriztettek. Az elszánt Garuda több hősies cselekedetet megtéve és rengeteg nehézséget – többek között az istenek jó részét is - legyőzve megszerezte a nektárt, anélkül, hogy ő maga akár egyetlen cseppet is ivott volna belőle. Visnu isten ezt az önzetlen tettet látva lecsillapodott, és felajánlotta neki, hogy teljesíti kívánságát. Garuda halhatatlanságot kért, amit meg is kapott. Cserébe ő lett Visnu hátasa.

Ezek után még Indrával, az istenek királyával egyezett meg. Indra ugyanis azt kérte, hogy ne adjon senkinek sem az amitrából. Garuda elmondta neki, hogy miért volt szüksége a halhatatlanság nektárjára, és az is közölte Indrával, hogy amint eljuttatta a nektárt a céljához, Indra eljöhet érte és elviheti. Indra ennek megörült, és ő is felajánlott neki egy kívánságot. Garuda azt kérte, hogy ezentúl a kígyók legyenek a fő eledele, mivel ők juttatták anyját szolgaságra.
Az amritával megérkezvén a kígyókhoz, Garuda kérte, hogy engedjék el anyját, ők maguk pedig vegyenek tisztító fürdőt, mielőtt a nektárt elfogyasztanák. A kígyók beleegyeztek. És amikor elmentek fürdőzni, Indra gyorsan visszavette a magára hagyott nektárt tartalmazó csuprot. A kígyók visszatérvén látták, hogy hiányzik a csupor. Mivel úgy gondolták, hogy nektár pár cseppje esetleg ott maradt a kusafüvön, elkezdték azt nyalogatni. A fű éles széle hosszában bevágta nyelvüket, azóta van a kígyóknak villás nyelvük. És mivel az amrita érintkezett a kusafűvel, így ez a növényt (Desmostachya bipinnata) onnantól kezdve szentnek tekintik Indiában. (A korai buddhista leírások szerint Buddha kusafüvön ülve érte el a megvilágosodást. A Rigvéda is megemlíti ezt a növényt, amelyet szent szertartásoknál használtak, és a papok ülőhelyéül szolgált. A Bhagavad Gítában Krisna (Visnu nyolcadik megtestesülése) meditációhoz javasolja ideális ülőhelyként a kusafűből készült szénát.)

Eredetileg Garudát egyértelműen hatalmas, erős madárnak ábrázolták, de később már “madár-emberként jelenítették meg. A tibeti ikonográfiában emberi teste és karjai vannak, a lába azonban tollakkal borított és karomban végződik, a feje pedig bősz sasra emlékeztet. Úgy tartják, hogy a két szarva a két igazságot, a relatív és a végső igazságot szimbolizálja, míg a két angyalszerű szárnya az eszköz és a bölcsesség egybefonódását. Mivel Garuda teljesen éretten kelt ki a tojásból, azt a vadzsrajána buddhista nézetet képviseli, mely szerint a megvilágosodás egyszerre is megtörténhet, hosszas készülődés nélkül. Szárnyai korlátlanul és félelem nélkül a magasba nyújthatja, az abszolút magabiztosságot képviseli.




A tibeti mitológiában Garuda, mint az ég ura, hagyományosan az oroszlán – a föld urának - ellenfele. De a tibeti mitológia szerint ezek az ellenfelek egymással párzanak, nászukból egy szörny születik, aminek oroszlán teste van és olyan a szárnya és feje, mint Garudának.
A föld és az ég egyesülésének szimbóluma, a Garuda-oroszlán egyike annak a három győztes teremtménynek, amelyek a diszharmónia és a széthúzás, viszály ellen harcolnak. A másik kettő szintén állatformájú, a hagyományok szerinti ellenfelek szülöttei: a vidra és a hal, a krokodilszerű tengeri szörny és a vízicsiga nászából lesznek az egyetemes szeretet szimbólumai. A vidra-hal formájú utód teste sima, fényes, sötét vidra bundájú, de a nyakán pikkelyes és halfeje van. A makara-csiga egy sárkányszerű vízi szörny, amelynek a feje és sörénye egy vízicsigából tör elő.


Ikkjú varja
1420-ban Ikkjú, az egyfelől ünnepelt, másfelől bírált zen mester és költő egy csónakban meditált a Biva-tavon. Ekkor varjúkárogást hallva hirtelen szatoriban találta magát, és utána megtapasztalta a megvilágosodást.
Erről ezt írta:
“Egy szünet minden egyes varjú
vakmerő visítása között Ikkjú, Ikkjú, Ikkjú,
Nem semmi
csak azok a téli varjak fényesen feketén a napban.”


Túl azon, hogy gyönyörű szimbólumok és túl azon, hogy erkölcsi mesék karakterei, a madarak azok, amik. De megmutathatják nekünk azt, amik mi vagyunk.
A néhai meditációs tanító, Toni Packer ezt mondta: “Felismerjük-e, hogy egy elme, amelyik önmagával van elfoglalva, nem tud szabadon figyelni? Ez nem vélemény – ez tény.  Lehetetlen számomra, hogy valaki mást meghalljak, amíg magam miatt aggódom. Nem léteznek madárdalok, sem a szellő hangjai, amikor az elme tele van saját magával.” (The Simple Presence of Attention – 3 Talks by Toni Packer)

 Forrás: Buddha madarai (angol nyelven)
             Garuda története (angol nyelven)
             Az élet kereke (angol nyelven)
             Desmostachya bipinnata 




2018. február 20., kedd

Théraváda buddhizmus eredete

Délkelet-Ázsia legnagyobb részén, elsősorban Burmában, Kambodzsában, Laoszban, Srí Lankán és Thaiföldön a buddhista vallás fő irányzata a théraváda. Körülbelül 100 millió követője van.
A théraváda szó jelentése ‘vének tana (vagy tanítása)’.


A nagy szétválás
Bár a korai buddhizmus valódi történelmét nem ismerjük pontosan, úgy tűnik, hogy a szektariánus különbségek nagyon hamar kialakultak, feltehetően már a történelmi Buddha halála után pár évvel. Annak dacára, hogy jelentős erőfeszítéseket tettek arra, hogy a szanghán belül mindenki ugyanazokat az elveket vallja, mégis a Buddha halála után körülbelül 100 évvel megtartott zsinaton két jelentős csoport alakult ki. Ezt a kettéosztottságot szokták a nagy szétválásnak is nevezni.

A két nagy csoport önmagát mahászanghikáknak (‘nagy közösség’) és szthávíráknak (‘vének’) vagy szthaviravádinoknak (‘vének tanításai’) nevezték. A mai théraváda irányzat nem egyenes ági leszármazottja az utóbbi csoportnak. A mahászanghikát a mahájána buddhizmus előfutárának tekintik, amelyik körülbelül i. u. 2. században fejlődött ki a ‘nagy közösség’-ből.

Eredetileg a Vinaja-pitaka, a ‘fegyelem kosara’ körüli vita lehetett a szétválás első oka. Vannak olyan hagyományok, amelyek úgy tartják, hogy a szthávírák újabb szabályokat akartak hozzáadni, a mahászanghikák pedig ellenezték. Más hagyomány szerint több szerzetes megszegte a Vinaja-pitaka eredeti szabályait, ezért a ‘vének’ megfeddték őket, amit azonban a vétkesek nem fogadtak el.

A nagyon hamar kialakuló szektás időszaknak feltehetőleg több oka is volt. Részint sokan már egy ideje felhagytak a kóborló életmóddal és különböző helyeken telepedtek le, nélkülözve a központi irányítást. Ráadásul a fentebb említett nagy szétválás szintén nem kedvezett az egységes hagyomány fennmaradásának. Mindezek okaként hamarosan állítólag tizennyolc iskola fejlődött ki, de minden bizonnyal ettől jóval több létezett.


Szthávíra
Maguk a szthaviravádinok is elég hamar legalább három al-iskolára osztódtak, az egyiket úgy nevezték, hogy vibhaddzsaváda – ‘elemzés tana’. Ez az iskola a kritikai elemzésre, a tapasztalásra helyezte a hangsúlyt, nem a vak hitre. A vibhaddzsavádából később legalább két – bizonyos források szerint több – iskola alakult ki, amelyek egyike lett a théraváda.

Asóka király (i.e. 268-tól 232-ig uralkodott) támogatása segített megszilárdítani a buddhizmust, és segített abban is, hogy Ázsia egyik legfőbb vallásává váljon. Egy Mahinda nevű szerzetest, aki a krónikák szerint saját fia volt, küldte el Srí Lankára, körülbelül i.e. 246-ban, hogy ott terjessze a vibbhaddzsaváda iskola tanait. A vibhaddzsavádának ezt az ágát tamraparnija, azaz ‘a Srí-Lankai ág’ néven nevezték. A viddhaddzsaváda buddhizmus többi ága kihalt, csak a tamraparnija élte túl, és théraváda – ‘a vének tanításai‘ - néven kezdték hívni.
Így a théraváda a szthávíra irányzat egyetlen ma is létező iskolája.

Páli kánon
A théravádának köszönhető az addig szóban továbbhagyományozott kánon írásban történő rögzítése. Az i.e. 1. században Srí-Lanka-i szerzetesek írták le a teljes kánon, a Tipitaka szövegét pálmalevelekre, páli nyelven.
A Tipitakát ezenkívül még szanszkrit és egyéb nyelveken is rögzítették, de ezek változataiból mindössze töredékek maradtak fenn. Amit “kínai” Tipitakának neveznek, azt jobbára a mára már elveszett szanszkrit példányok korai kínai fordításaiból rakták össze. Bizonyos szövegek csak páli nyelven léteznek.

A teljes páli kánon legrégibb fennmaradt másolata is csak körülbelül 500 éves, ezért nem tudhatjuk, hogy mennyiben ugyanaz, mint amit i.e. 1. században írtak le. A fordítók szerint egyértelmű, hogy ez a körülbelül 500 éves másolat számos utólagos betoldást tartalmaz.

A théraváda irányzat Srí Lankáról terjedt tovább Délkelet-Ázsia több országába.

Kevés eltérés az irányzaton belül
A mahájána irányzathoz képest nincsenek igazán jelentős eltérések a théravádán belül. Természetesen bizonyos gyakorlások változhatnak egyik templomról a másikra, de a tanok nem különböznek.
A legtöbb  théraváda templomot és kolostort a nemzeti határokon belüli szerzetesi szervezetek igazgatják. Ázsiában a théraváda buddhista létesítmények és egyházi közösségek gyakran élveznek némi állami támogatást, ugyanakkor valamilyen szintű állami felügyelet alá is tartoznak.

Irodalma
A théraváda csak a páli nyelvű Tipitakát fogadja el. A mahájána irányzat egyéb szuttáit  – tanbeszédeit – a théraváda nem tartja mérvadónak.
Emellett a théraváda a páli nyelvet használja a buddhista kifejezésekre, nem pedig a szanszkritot.

Meditáció
A théraváda irányzatban a megvilágosodás eléréséhez való elsődleges eszköz a vipasszaná vagy ‘belátás’ meditáció. A vipasszaná a test és a gondolatok, érzelmek, illetve ezek összekapcsolódásának fegyelmezett és irányított önmegfigyelése. (arról, hogy hogyan végezzük a vipasszaná meditációt, ITT és ITT írtam)

A mahájána irányzat némely iskolájában szintén nagy hangsúlyt kap a meditáció, de vannak olyan iskolái, ahol nem meditálnak.

A théraváda és mahájána irányzat főbb közös pontjairól és különbségeikről két részletben ITT és ITT írtam összefoglalót.

A théraváda buddhizmusról, kialakulásáról, a páli nyelvről, az alaptanokról ITT, a Buddha Ujja oldalon is lehet egy hosszabb cikket olvasni.

Forrás: A théraváda buddhizmus eredete (angol nyelven)
             Théraváda buddhizmus (angol nyelven)

2018. február 13., kedd

Milinda-panyhá (Menandrosz király kérdései)

A harci szekér hasonlat
Bár a Milinda-panyhá vagy “Menandrosz király kérdései” nem része a páli kánonnak, mégis fontos korai buddhista szöveg. Nagy tiszteletnek örvend, mivel a Milinda-panyhá a buddhizmus legbonyolultabb tanításaival foglalkozik, amelyeket szellemességgel és tiszta, világos érthető módon magyaráz el.

A szöveg leghíresebb része a harci szekér hasonlat, amely azt a célt szolgálja, hogy segítségével meglehessen érteni az anatta vagy nem-én elvét.

Milinda-panyhá háttere 
A Milinda-panyhá formája párbeszéd, amely I. Menandrosz király (páli nyelven Milinda) és egy megvilágosodott buddhista szerzetes, Nágaszena között zajlik.

I. Menandrosz az indo-görög ókori királyság, Baktria uralkodója volt, feltehetőleg körülbelül i.e. 160-tól 130-ig uralkodott.
Baktria a mai Afganisztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán területét és Pakisztán egy kis részét foglalta magába.

A források szerint Menandrosz hívő buddhista volt, így elképzelhető, hogy a Milinda-panyha ismeretlen szerzőjét a király és egy megvilágosodott tanító közötti valódi beszélgetés inspirálta.
Ennek ellenére a tudósok szerint csak a szövegnek egy része származik i.e. 1. századból. A többit később írhatták Srí Lankán.

A Milinda-panyhát nem-kánonikus szövegnek is nevezik, mert nem része a Tipitakának, a páli
kánonnak. Feltehetőleg azért, mert a páli kánont már körülbelül i.e. 3. századra véglegesítették, még jóval Menandrosz előtt.

Ennek ellenére a páli kánon burmai változatában a Milinda-panyhá megtalálható, a Khuddaka Nikája - ‘A kisebb gyűjtemény’ - 18. könyve.

Milinda király kérdései
A Milinda-panyhához tartozó befejezésben az áll, hogy a mű 262 kérdést tartalmaz, de a napjainkban fellelhető kiadványokban már csak 236 található.
Milinda király – többek között – rákérdez Nágaszenától a nem-én tanára; arra, hogy hogyan lehetséges újraszületés lélek nélkül; mi jellemzi a bölcsességet; mi az öt khandha vagy léthalmaz; milyen az, amikor tudva vagy tudatlanul rosszat tesz valaki, stb. (a khandháról vagy öt léthalmazról ITT írtam bejegyzést)

Nágaszena minden kérdésre metaforákkal, párhuzamokkal és hasonlatokkal válaszol.

A harci szekér hasonlat
A király egyik legelső kérdése az ‘én’ természetével és a személyiséggel kapcsolatos. Amikor a király Nágaszenához érkezett, és megkérdezte a bölcstől a nevét, az illendően bemutatkozott. Azonban azt is hozzátette, ez a  “Nágaszena” csak egy elnevezés; ugyanis nem található egy állandó “Nágaszena” személyiség (nincs lélek).

A király tovább kérdezősködött, hogy ha nincs állandó személyiség (nincs lélek), akkor ki hord ruhát, ki eszik, ki él erkölcsös életet, ki szenteli magát meditációnak, kinek a célja a Nibbána elérése? Vagy pont az ellenkezője, ki öl másokat, ki követ el gaztetteket?

Nágaszena azt tudakolta a királytól, hogy hogyan jött el hozzá, gyalog vagy harci szekéren? A király azt felelte, hogy harci szekéren. Ezután Nágaszena tovább folytatta a kérdezősködést. Mi a harci szekér? A rúdja, a tengelye, a kereke, a kerék küllői, a kötelek, a járom? A király mindegyikre azt felelte, hogy nem. Akkor valami, ami kívülről jön, az teszi a harci szekeret azzá, ami? A király megint azt felelte, hogy nem.

Nágaszena erre így szólt, hogy nincsen olyan dolog, hogy harci szekér. Ekkor a király is belátta, hogy az az általános elnevezés, hogy ‘harci szekér’ csak ezen alkotórészek együttes meglétéből következik, és maga a ‘harci szekér’ kifejezés csak egy fogalom, pusztán egy név.

Ugyanígy, mondta Nágaszena, a ‘Nágaszena’ is egy elnevezés valami olyasmire, ami fogalmilag létezik. Pusztán egy név.
És még hozzátette:
“A nővérünk, Vadzsirá ezeket mondta a Magasztos jelenlétében:
Mint amikor a különböző alkotórészek együtt vannak,
és ekkor a ‘harci szekér’ szót használjuk,
éppen úgy, ha az öt khandha van jelen,
akkor ‘lény’-ről beszélünk.”
(Menandrosz király kérdései, 2. könyv, 1. fejezet, 3.1.1. Személyiség és név; A harci szekér hasonlat -Sutta Central – angol nyelven)

Vadzsirá a történelmi Buddha tanítványa volt, és ugyanezt a harci szekér hasonlatot használta egy korábbi szövegben, a Vadzsirá szuttában, az SN 5.10-ben. Bár ebben a tanbeszédben Vadzsirá Mára démonhoz beszél:
“Miért tételezel fel lényt?
Mára, megragadtál egy nézetet?
Ez csak a tiszta alakzatok halmaza:
Itt nincs [semmiféle] lény.
Csak úgy, mint az összeillesztett részekre,
A szekér szót használják,
Így, amikor az összetevők léteznek,
A “lény” szót szokás használni.”
(a teljes szutta magyarul ITT a Buddha Ujja oldalon olvasható Szabó Márta fordításában)

             Milinda-panyhá - Access to Insight (angol nyelven)
             Menandrosz király kérdései - Sutta Central (angol nyelven)

2018. február 6., kedd

A vágyak világának hat birodalma

A buddhista kozmológia a létezés síkjait alapvetően három nagy világra osztja. A lények ezekben születhetnek újra. Bár vannak, akik szerint ezek “valódi” helyek, a többség inkább allegóriaként tekint rájuk.

A buddhista hagyomány úgy tartja, hogy a karma határozza meg egy lény létezésének helyét és minőségét. Bizonyos birodalmak kellemesebbnek tűnnek, mint mások – például a menny jobban hangzik, mint a pokol –, de a létezés mindenhol ideiglenes és nem kielégítő.

A tanítások szerint ez a három világ összesen harmincegy birodalmat foglal magába. A forma nélküli világba (szanszkritul árúpa-dhátu, páli nyelven árúpa-lóka) négy birodalom tartozik; a formák világába (szanszkritul rúpa-dhátu, páli nyelven rúpa-lóka) tizenhat; és a vágyak világába (szanszkritul káma-dhátu, páli nyelven káma-lóka) pedig összesen tizenegy. Természetesen nem szükséges ismernünk mind a harmincegy birodalmat, de esetleg bizonyos szövegek megemlíthetik.

A vágyak világába tartozó tizenegy birodalomból hat az istenek (dévák) különböző birodalmai, a fennmaradó öt pedig egyéb lények újraszületésének helyei.
Az istenek hat létbirodalmát eggyé összevonva a vágyak világa összesen hat birodalomból áll. Ezt a hatot a bhavacsakra vagy létkerék ábrázolja. (a létkerékről – bhavacsakráról - ITT írtam bejegyzést)

Azt sem árt tudnunk, hogy vannak olyan buddhista iskolák, amelyek a dévák és az aszurák (félistenek) birodalmát is összevonják, emiatt náluk csak öt birodalom létezik.


A buddhista ikonográfia szerint mindegyik birodalomban egy-egy bódhiszattva lakik, aki abban segít a lényeknek, hogy kikerüljenek onnan. Ez lehet Avalókitésvara, a könyörületesség bódhiszattvája. De akár Ksitigarbha is, aki bármelyik birodalomban megjelenhet, de elsősorban arra esküdött, hogy nem pihen addig, amíg meg nem szabadít minden lényt a pokolból. (Avalókitésvaráról ITT, Ksitigarbháról ITT lehet olvasni)

1. Déva-gati – a dévák (istenek) és mennyei lények birodalma
A dévák birodalmát istenszerű lények népesítik be, akik jó erőnek, egészségnek, hosszú életnek örvendenek. Pompában és boldogságban élnek. Azonban még a dévák is megöregszenek és meghalnak. Az előjogaik és magas rangú státuszuk pedig vakká teszi őket mások szenvedéseivel szemben, így hosszú életük dacára, sem bölcsességgel, sem könyörületességgel nem rendelkeznek. Ezek a dévák haláluk után a hat birodalom valamelyikében születnek újra. (az istenek szerepéről a buddhizmusban ITT írtam)

2. Aszura-gati – az aszurák (félistenek, titánok) birodalma
Az aszurák erősek és hatalmasak, akiket sok esetben a dévák ellenfeleiként jelenítenek meg. Ezekre a félistenekre, titánokra a kegyetlen irigység a jellemző. A gyűlölet és féltékenység karmája okozza az aszurák birodalmában való újraszületést.

3. Préta-gati – az éhes szellemek birodalma
Az éhes szellemeket (prétákat) hatalmas, üres gyomorral, de tűhegynyi méretű szájjal ábrázolják és olyan vékony nyakkal, amellyel nem tudnak nyelni. Az éhes szellemek azok, akik mindig kívülről várják azokat az új dolgokat, amik kielégíthetik a bennük rejlő sóvárgást. Az éhes szellemeket csillapíthatatlan éhség és sóvárgás jellemzi. Őhozzájuk társítják még a függőséget, a megszállottságot és a kényszerességet is.

4. Naraka-gati – a pokol birodalma
Ahogy azt sejthetjük, a hat birodalom közül a pokol birodalma a legszörnyűbb. A pokol lényei hamar dühbe gurulnak, minden felmérgesíti őket. És dühüket pusztán agresszióval képesek kezelni. Zavarja őket a szeretet és kedvesség, helyette inkább más pokolbéli lények társaságát részesítik előnyben. A zabolátlan düh és agresszió a pokol birodalmában való újraszületést eredményezi. (a buddhista poklokról ITT írtam bejegyzést)

5. Tirjagjoni-gati – az állatok birodalma
Az állati lényeket butasággal, előítélettel és önteltséggel jellemzik. Védett életet élnek, távol tartják magukat a kényelmetlenségtől vagy bármitől, ami kedvezőtlen. Az állatok birodalmában való újraszületést a tudatlanság okozza. Azok az emberek, akik tudatlanok és nem akarnak ezen változtatni, könnyen kerülhetnek az állatok birodalmába. Ugyanakkor az is meglehet, hogy már most ott vannak.

6. Manusja-gati, az emberi birodalom
A buddhista hagyomány szerint az emberi birodalom az egyetlen hely a hatból, ahonnan a lények kitörhetnek a szamszárából. Egyrészt azért, mert az emberi élet alapvetően nem csak testi és lelki szenvedésből áll, tehát találhatunk lehetőséget arra, hogy elgondolkozzunk a világról és önmagunkról. Másrészt viszont nem teljes gondtalanság és gyönyörűség, amely elterelné a figyelmet az élet véges voltáról.
Tehát ezen a helyen a megvilágosodás az orrunk előtt van, de csak néhányan nyitják ki a szemüket és látják meg. Az emberi birodalomban való újraszületés feltétele a szenvedély, a kétely és vágy.

Forrás: A vágy hat birodalma (angol nyelven)

2018. január 17., szerda

A negyedik fogadalom

A szavahihetőség gyakorlása

Aki ismeri a világi buddhisták öt fogadalmát, az tudja, hogy ezek nem szigorú szabályok, mint a Bibliában található Tízparancsolat törvényei. Az öt fogadalom személyes elköteleződés, amelyek betartását azok az emberek vállalják, akik a buddhista ösvényre lépnek. Így ez egyfajta gyakorlás is, amely képessé tesz a megvilágosodásra. (a fogadalmakról ITT írtam bejegyzést)
A negyedik fogadalom így hangzik páli nyelven: Muszávádá veramaní szikkhápadam szamádijámi, amelyet általában így fordítanak: ‘Alávetem magam annak a fogadalomnak, hogy tartózkodom a hamis beszédtől”.
Ez a negyedik fogadalom azt is jelenti, hogy “a szavahihetőség gyakorlása”

Mit jelent szavahihetőnek lenni?
A buddhizmusban a szavahihetőség nem csupán az, hogy nem mondunk hazugságot. Hanem az is hozzátartozik, hogy a mondandónkat nem a mások kárára használjuk.
Az a fajta beszéd, amely a három méregben gyökerezik – gyűlölet, kapzsiság és tudatlanság –, az hamis beszédnek minősül. (a három méregről ITT lehet bővebben olvasni)

Ha a mondanivalónkkal az a célunk, hogy megkaparintsunk valamit, amit szeretnénk vagy megbántsunk valakit, akit nem kedvelünk vagy fontosabbnak tűnjünk másoknál, az hamis beszéd, még akkor is, ha amit mondunk, az tényleg úgy van. Például, ha továbbadunk egy pletykát valakiről, akit nem kedvelünk, az hamis beszédnek számít abban az esetben is, ha maga a pletyka igaz.

Igazság és szándék
A hiteltelen beszéd magába foglalja a “féligazságokat” vagy “részigazságokat”. A félig vagy részben igazság egy olyan állítás, amely tényszerűen igaz, de úgy hallgat el információt, hogy hazugság jön ki belőle.

Ez különösen a politikában figyelhető meg. Például, amikor egy politikus azt mondja, hogy “Az ellenzék adót fog emelni,”, de kihagyja azt a részt, hogy “csak x összegű jövedelem fölött”, akkor az féligazság. Ebben az esetben a politikus szándéka az, hogy a hallgatósága azt higgye, hogy ha az ellenzékre szavaznak, akkor azok jövedelemtől függetlenül mindenkinek megemelik majd az adóját.

Ahhoz, hogy igazat mondjunk, természetesen elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azzal, mi az igazság. Emellett az is szükséges, hogy megvizsgáljuk saját motivációnkat, azaz mennyire vezérli szavainkat önös érdek. Például látszólag semleges mondandónk mögött sokszor burkolt célozgatás, sértegetés vagy nagyképűség rejlik.

A théraváda buddhizmus szerint a negyedik fogadalmat négyféle módon lehet megszegni:
1. Valamiről egyértelműen hazugságot állítunk
2. Szándékunk van arra, hogy becsapjunk valakit
3. Hamis állítást fejezünk ki, akár szavakkal, akár gesztusokkal, “testbeszéddel”
4. Hamis benyomást közvetítünk

Ha valaki valótlant állít, de ő maga úgy hiszi, hogy igaz, akkor az nem szükségszerűen számít a fogadalom megszegésének.

Ennek ellenére, nem árt tudni, hogy jogi szempontból az is hamis vádnak minősül, ha valaki “gondatlanságból nem tud arról, hogy tényállítása valótlan”. Amikor gondatlanságból hamis információt terjesztünk anélkül, hogy akár a legkisebb erőfeszítést is tennénk arra, hogy ellenőrizzük a valóságtartalmát, akkor az távol áll a negyedik fogadalom betartásától, még akkor is, ha azt hisszük, hogy az információ igaz.

Célszerű, ha egy olyan szokást alakítunk ki, hogy először mindig szkeptikusan fogadjuk azokat az információkat, amiket el akarunk hinni. Ugyanis általános emberi tulajdonság, hogy ha olyat hallunk, ami megerősíti előítéleteinket, akkor azt hajlamosak vagyunk azonnal buzgón és vakon elfogadni, anélkül, hogy ellenőriznénk annak igaz voltát. Tehát figyeljünk oda erre is!

Mikor mondjunk igazat?
A negyedik fogadalom gyakorlása nem jelenti azt, hogy bárkinek bármikor kegyetlenül a szemébe vághatjuk az igazat. Ráadásul tudnunk kell a különbséget aközött, hogy mi az ártalmas és káros és hogy mi a fájdalmas, de hasznos. Az első esetben semmi értelme nincs annak, ha megmondjuk az igazat, mert az illető nem tud vele mit kezdeni, csak felesleges szorongást vagy indulatot idézünk elő benne.
Viszont a második esetben, bár fájdalmas valakinek az az információ, de hasznos lehet számára, mert valamilyen szempontból javíthat életén.

A történelmi Buddha egyik tanbeszédében, az MN 58 – Abhaja királyfi szuttában ez részletesen kifejti: (Buddha önmagáról E/3. személyben beszél, amikor a Beérkezett néven nevezi magát)

“Ugyanígy, királyfi: ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valótlan, hamis és káros, és másoknak kellemetlen, másokat bánt, akkor azt nem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz, de káros, és másoknak kellemetlen, másokat bánt, azt sem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett  tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz és hasznos, de másoknak kellemetlen, másokat bánt, akkor a Beérkezett tudja, hogy mikor időszerű annak a kijelentésnek a megtétele. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valótlan, hamis és káros, de másoknak kellemes, másoknak jólesik, akkor azt nem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja, egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz, de káros és másoknak kellemes, másoknak jólesik, azt sem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz és hasznos, és másoknak kellemes, másoknak jólesik, akkor a Beérkezett tudja, hogy mikor időszerű annak a megtétele. Mindezt azért teszi a Beérkezett, mert sajnálja az élőlényeket.” (a teljes szuttát a Buddha Ujja oldalon ITT lehet olvasni kétféle fordításban)

Beszéd és a bölcsesség
Az igazmondás a szavahihetőség és a becsületesség gyakorlásából származik. És abból a könyörületességből, ami a bölcsességben gyökerezik. A buddhizmusban a bölcsesség elsősorban az anatta/anátman – nem-én – tanának megértése.
A negyedik fogadalom betartására való törekvés megtanít arra, hogy tudatában legyünk saját mohóságunknak és ragaszkodásunknak. Ezáltal segít megszabadulni az önzés szennyeződésétől.

A negyedik fogadalom és a buddhizmus
A negyedik fogadalom megegyezik a nemes nyolcrétű ösvény harmadik tagjával, a helyes beszéddel.

Az MN 141 – Az igazságok vizsgálata című szuttában ezt mondja Száriputta, Buddha egyik legkiválóbb tanítványa:
És mi a helyes beszéd? Tartózkodni a hazugságtól, a viszályt szító, a gyalázkodó beszédtől és az üres fecsegéstől. Ezt hívják helyes beszédnek.” 
(a teljes szutta Fenyvesi Róbert fordításában ITT olvasható a Buddha Ujja oldalon)

A negyedik fogadalom megtartására való törekvés olyan mélyre ható gyakorlás, ami érinti az egész testünket, elménket és életünk minden részét. Ennek legfontosabb eleme az, hogy észrevegyük, addig nem lehetünk őszinték másokkal, amíg saját magunkkal nem vagyunk őszinték. És talán ez a legnagyobb kihívás. Viszont a megvilágosodás eléréséhez elkerülhetetlen lépés.


Forrás: A negyedik fogadalom (angol nyelven)

2018. január 9., kedd

Öngyilkosság és buddhizmus

A 2011. december 29-i bejegyzésemben már írtam egy pár sort arról, hogy a buddhizmus hogyan vélekedik az öngyilkosságról, de talán egy teljes bejegyzést megérdemel ez a téma.

A hagyomány szerint az öngyilkosságról már a történelmi Buddha is kifejtette a véleményét. Állítólag egyszer néhány  szerzetes helyes irányítás nélküli meditációt folytatott a test visszataszító voltáról. Ettől mély depresszióba zuhanva megölték magukat. Később Buddhához az a hír jutott el, hogy két szerelmes azért vállalt közös öngyilkosságot, hogy “örökké együtt maradjanak”. Buddha kijelentette, hogy az ilyen cselekedet a tudatlanságon és a vágyon alapul.
A Vinaja-pitakában – ‘szerzetesi fegyelem kosara’- az áll, hogy azt a szerzetest vagy apácát, aki öngyilkosságra bátorít valakit vagy segít neki ilyen tettet elkövetni, a szanghából – ‘szerzetesi közösség’ – való kizárásra ítélik, mert ez azonos szinten áll a gyilkossággal.

Ebből következően a théraváda irányzatban az öngyilkosságot, illetve az erre való felbujtást, bátorítást, ebben való segédkezést az első fogadalom megszegésének tekintik, amelyet hasonló mentális állapot motivál, mint a gyilkosságot (ellenszenv, félelem, harag, vágy a problémák előli megszökésre). Mindössze azzal a különbséggel, hogy ez a tett önmagunk ellen irányul, nem másvalaki ellen.

Azonban találunk olyan tanbeszédeket, amelyekben a történelmi Buddha egyetlen esetben elfogadhatónak tartja az öngyilkosságot: ha egy tanítvány vagy szerzetes/apáca elérte az arahantságot. (az arahantokról ITT írtam részletesen, a megvilágosodás fokozatairól pedig ITT)
Erre három szutta is példaként szolgál, ebből kettő hasonló jellegű. Az egyik az SN 22.87 – Vakkali szutta, a másik az SN 4.23 – Gódhika szutta. A két tanbeszéd annyiban hasonlít egymáshoz, hogy mindkét esetben kést használnak a tanítványok az öngyilkosságukhoz, és ugyanott hajtják végre, a Fekete Sziklánál, az Iszigili-lejtőn. A Vakkali szuttából megtudjuk, hogy Vakkali súlyosan beteg, hatalmas fájdalmai vannak, és ezért nem kíván már tovább élni. Gódhika – feltehetőleg betegsége miatt - nem tudja megvalósítani a végleges megszabadulást, ezért vet véget önkezével életének. Buddha a szutták végén mindkét esetben elmondja, hogy mivel ők már elérték az arahantság fokozatát, ezáltal megvalósították a Nibbánát. (a Nibbánáról vagy Nirvánáról ITT írtam bővebben)

A harmadik szutta, amelyben Buddha szintén nem ítéli el az öngyilkosságot, az MN 144 – Tanács a Tiszteletreméltó Cshannának. Itt szintén egy beteg, fájdalmak által meggyötört tanítvány vet véget az életének. Buddha így fejezi ki véleményét a tanbeszéd legvégén:
Ha valaki feladja ezt a testét, és egy másikat vesz, azt mondom, az hiba. [Ebben] A bhikkhuban ez a hiba nincs meg. Bhikkhu Cshanna hibátlanul élte le az életét.”

(E három tanbeszéd közül a Buddha Ujja oldalon magyarul kettő olvasható: a Vakkali szutta Darvas Gabriella fordításában ITT, az MN 144 Fenyvesi Róbert fordításában ITT)

A mahájána irányzat, úgy általánosságban, a legtöbb öngyilkossággal szemben hasonló állásponton van, mint a théraváda buddhizmus, viszont a vallásos okból elkövetetett öngyilkosságokat bizonyos esetekben megengedi. A Lótusz Szútra és több más mahájána irat bátorítóan ítéli meg, ha valaki saját testét gyújtja meg, egyfajta emberi “füstölőként”, amely a “legmagasabb szintű felajánlás”-nak számít.

A középkori Indiában hatalmas népszerűségnek örvendtek olyan bódhiszattvák történetei (pl. a Dzsátaka-mesék), akik testük egy részét adták oda, vagy akár életüket is áldozták valamilyen cél érdekében. Ezek a történetek valamilyen szinten jogosultságot biztosítottak az öncsonkításhoz vagy öngyilkossághoz.

Kínában a csan buddhizmushoz köthetőek azok az aszkétikus ön-mumifikációs gyakorlatok, amelyek végén a szerzetesek szándékosan halálra éheztették magukat. Emellett létezett a nyilvános önfeláldozás egy másik formája, az önégetés gyakorlata is, ami i. u. 396-ba nyúlik vissza. Az első ilyen feljegyzett – politikai okokból elkövetett - eset ekkor történt, és Fayu nevű buddhista szerzetes nevéhez fűződik. Fayu a nyilvánosság előtt füstölő darabkákat nyelt le, majd betekerte testét olajos ruhával és kántálva gyújtotta fel önmagát. Innentől kezdve egészen a 20. századig az önégetés politika célokat is szolgált.
Természetesen emellett a vallásos motivációjú öncsonkítás vagy önfeláldozás változatlanul megmaradt.

Japánban az i.u. 11-19. század között gyakorolták a buddhista singon iskola szerzetesei azt a fajta szélsőséges aszketizmust – szokusinbucu - , amelynek eredményeként szinte élve múmiát csináltak magukból. Feltehetőleg a singon (‘igaz szó’) iskola alapítója, Kúkai hozta ezt a módszert a Tang-kori Kínából, olyan titkos tantrikus tanítás részeként, amely később megszűnt létezni Kínában.
A szokusinbucu gyakorlói nem öngyilkosságnak tartották ezt a tulajdonképpeni éhenhalást, hanem a megvilágosodás egyik formájának. Úgy vélik, több száz szerzetes próbálta végrehajtani ezt a módszert, de mostanáig csak 24 ilyen mumifikálódott tetemet találtak meg.
A szokusinbucu lényege az volt, hogy több éven keresztül egyre kevesebb táplálékot vettek magukhoz a szerzetesek, idővel elhagyták a gabonából készült ennivalókat is. Csak fenyőfa tűleveleit, gyantát és a hegyekben található magvakat fogyasztották. Mindezek teljesen eltüntették a test zsírtartalékait. Majd tovább fokozták a koplalást, egészen az éhezésig. Ezek után a szerzetesek lassan csökkentették, majd abbahagyták a folyadékbevitelt is, ezáltal kiszáradt a testük és összezsugorodtak a szerveik. A szerzetesek végül a dzshána – elmélyült meditáció – egyik nagyon magas szintjén haltak meg, mialatt a nembucut (Amitábha Buddha nevének recitálása) kántálták. Így a testük természetes módon mumifikálódott, bőrrel és fogazattal együtt, mesterséges tartósítószer nélkül.
Hasonló jellegű, kb. 550 évesnek becsült mumifikálódott buddhista szerzetesi holttestet találtak India északi részén. Ez főleg azért érdekes, mert ebben az időszakban, i. u. 14. században már az iszlám uralta Észak-Indiát, és a buddhizmus gyakorlatilag eltűnt erről a területről. Ehhez hasonló múmiákat találtak Tibetben és Kelet-Ázsiában is.

A buddhizmusban a modern időkben a vallásos öngyilkosság ritkává vált, és inkább elítélik. Politikai okokból elkövetett önfeláldozás – leginkább önégetés – viszont változatlanul jelen van. Talán a legismertebb esetet egy vietnámi buddhista szerzetes, Thích Quáng Dúc hajtotta végre 1963-ban. Saigon egy forgalmas útkereszteződésében gyújtotta fel magát a déli-vietnámi kormány buddhista szerzeteseket sújtó üldöztetése elleni tiltakozásul. Az erről készült fénykép bejárta a világot.

Tibetben Kína elnyomó politikája ellen 2009-től 2017 közepéig kb. 150 önégetés történt.


Forrás: Öngyilkosság (angol nyelven)
            Vallásos nézetek az öngyilkosságról (angol nyelven)
            Szokusinbucu (angol nyelven)
            Önfeláldozás (angol nyelven)