A történelmi Buddha tanításainak vallási előzményei: Védák és az Upanisádok 2. rész

(1. rész)

Az Upanisádok központi gondolatai

a./ Brahman

A Brahmant már a Védákban is elpusztíthatatlannak, megváltoztathatatlannak, az alapnak, minden létezés alapelvének tartották.

Ahogy fentebb említettem, már a Bráhmanákban is megjelenik a Brahman-Átman (Lélek) azonossága, amelynek kifejtése az Upanisádokban csúcsosodik ki. (az alábbi Upanisádokból való idézetek Tenigl-Takács László fordításaiból valók. A teljes fordítás ITT olvasható) 

“Bizony a Lélek a Brahman. Megismerésből áll, lélegzetből áll, észből áll, szemből áll, fülből áll, földből áll, vízből áll, szélből áll, űrből áll, fényből áll és nem fényből áll, vágyból áll és nem vágyból áll, haragból áll és nem haragból áll, törvényből áll és nem törvényből áll - mindenből áll.”

(Brihadáranjaka, Negyedik fejezet, 4.szakasz, 5. sor) 

“Amit Brahmannak neveznek, az az emberen kívüli űr. Az emberen kívüli űr pedig egy az emberen belüli űrrel. Az emberen belüli űr pedig azonos a szív üregével. Ez a teljes, ez a változatlan. Teljes és változatlan szentséget ér el, ki tudja ezt.” (Cshándógja-Upanisád, Harmadik fejezet, 12. szakasz, 7. sor) 

“l. Bizony a Mindenség a Brahman. Lelkesülten kell néki szentelődni a csendben. Tett az ember. Ahogy ebben a világban cselekszik, olyanná lesz, ha elmegy. Hát tegyen!

2. Észből álló, lélegzet a teste, fény az alakja, igazság az akarása, űr a lelke. Mindenható, mindenre vágyó, mindent szagló, mindent ízlelő, átöleli a mindenséget, szótlan, gondtalan.

3. Ez az én Lelkem szívem belsejében kisebb a rizsszemnél, az árpaszemnél, a mustármagnál, a kölesnél, köles kölesénél. Ez az én Lelkem szívem belsejében nagyobb a Földnél, nagyobb a Levegőégnél, nagyobb az Égnél, minden Világoknál nagyobb.

4. Mindenható, mindenre vágyó, mindent szagló, mindent ízlelő, mindent átölelő, szótlan, gondtalan az én Lelkem szívem belsejében. Ez a Brahman, ezzé leszek, ha majd elmegyek. Aki ezt tudja, nincsen kétsége annak.”(Cshándógja-Upanisád, Harmadik fejezet, 14. szakasz, 1.- 4. sor) 

b./ Átman

Ezt a kifejezést gyakran “én”- nek vagy “lélek”-nek szokták fordítani, és inkább az első fordítás az elterjedtebb. Bár az “én”-nek többféle jelentése is lehet. Az “én” utalhat egy fizikailag létező személyre és annak minden tulajdonságára.

Míg a “lélek”egy metafizikai kifejezés, amely egy olyan önállóan létező dolgot jelenthet, ami feltételezhetően egy fizikai testben él, hogy vele együtt működtessen egy egyént. Ebben az értelmezésben a test és lélek különbözőek egymástól.

Az átmannak mindkét ilyen jellegű használata megtalálható az Upanisádokban, a fizikailag létező személyben jelenlévő “én” jelentését néha megerősítik azzal a kifejezéssel, hogy ‘én-a testben’ (sarirátman).

Ugyanakkor több Upanisádban egyértelműen lélekként utalnak rá (mint a fentebb idézett Cshándógja Upanisád egyik részletében olvasható), mint olyanra, amelyik a szívben lakozik és átmenetileg képes elhagyni helyét, amikor a személy mély álomban van, és az illető halálakor végleg eltávozik a testből. Az átmannak ilyen jellegű lélekként való értelmezése a késői hinduizmusban vált általánosan elfogadottá.

“A Lélek azonban nem ilyen és nem olyan. Megragadhatatlan, mert meg nem ragadják, mulandótlan, mert el nem múlik, tiszta, mert hozzá semmi sem tapad. Nem kötődik, meg nem inog, kár sosem éri.” (Brihadáranjaka, Negyedik fejezet, 2. szakasz, 4. sor) 

"Aki a Lelket megismeri és tudja: Én vagyok az!
- miért is akarna ebbe a beteg testbe visszakerülni?"
(Brihadáranjaka, Negyedik fejezet, 4. szakasz, 12.sor)

c./ Szamszára - reinkarnáció és karma

A legtöbb indiai vallás és filozófia elismert fogalma a reinkarnáció (vagy újraszületés) és a karma tana, amelyek csak részleteikben különböznek a brahmanikus, dzsaina, buddhista és hindu hagyományokban.

A védikus eszkatológia még nem beszélt reinkarnációról, úgy tartották, hogy az ember a halála után a holdba megy vagy a napba, attól függően, hogy még életében mennyire vett részt az áldozati rítusokban és milyen buzgón végzett felajánlásokat az isteneknek.

A Bráhmanákban megjelenő ‘karma’ szó még csupán a rituális tevékenységet (mint okot) és ennek jótékony következményeit (mint okozatot) jelenti, mivel szerintük az, aki eleget áldoz, az halála után az istenek országába jut.

Az Upanisádokban az ok-okozati folyamatokat vizsgálva, már felmerül a kérdés, hogy egy egyén életének egyéb tetteivel mi történik, azok milyen okozatot váltanak majd ki és hol realizálódik ez? Ha az egyén halála után megmarad az átman és megmaradnak tetteinek következményei, akkor előbb-utóbb egy újabb testben kell majd megszületnie, hogy előző életének tettei meghozzák akár jó, akár rossz gyümölcsüket. Ez a szamszára, a lét körforgása, amely kifejezés legelőször az Upanisádokban tűnik fel – egyelőre nem tudni, hogy honnan származik ez az elmélet. Azonban innentől kezdve válik uralkodóvá az egész indiai gondolkodásban. És innentől kezdve az összes indiai vallás fő célja a szamszárából való kikerülés, a megszabadulás, a móksa. A karma kifejezés immáron az egyének összes tettét jelentik, amelyek következményei az egyén előző életéből kihatnak erre az életére, majd pedig ennek az életének tettei alakíthatják az elkövetkező életét. Így tehát a karma szoros összefüggésben áll a reinkarnációval.

Tehát az Upanisádok szerint az áldozatok bemutatása vagy az aszkézis vagy a jótékonykodás nem elég a szamszárából való megszabaduláshoz. Csak a megértés (dzsnyána) megszerzése vezethet a móksához.

Emellett – mint ahogyan azt olvasni lehet az alábbi idézetek közül a másodikban - a korai Upanisádokban már feltűnnek az utalások a vágytalanságra, amellyel szintén el lehet érni a megszabadulást.

“Tűzbe mennek, akik tudják ezt, és az erdő remetéi, a hit és az igazság mesterei. A tűzből a nappalba szállnak, a nappalból a holdhónap, majd a napév világos felébe, a napév világos feléből az istenek világába, az istenek világából a Napba, a Napból a villámba. A villámban az észből álló Ember melléjük szegődik, ő vezeti őket a Brahman világaiba. A Brahman világaiban benépesítik a legtávolabbi messzeségeket, és nem térnek vissza többé.

A füstbe szállnak azok, akik áldozatok, lemondás és adakozás révén nyernek világokat. A füstből az éjbe szállnak, az éjből a holdhónap, majd a napév sötét felébe, a napév sötét feléből az Atyák Világába, az Atyák Világából a Holdba. A Holdban étellé lesznek. Ahogy a Nedűkirályt így isszák: Telj meg és fogyj el! - ugyanígy fogyasztják el őket az istenek. Azután visszatérnek. Az űrbe szállnak, az űrből a szélbe, a szélből az esőbe, az esőből a földbe. A földben étellé lesznek, majd áldozzák őket a férfitűzben. Azután megfogannak az asszonyi tűzben, majd újraszületnek a világra. Ez a körforgásuk.

Aki pedig e két út egyikét sem ismeri, az csúszó, repkedő vagy harapó állattá születik.” (Brihadáranjaka, Hatodik fejezet, 2. szakasz, 15. és 16. sor) 

“5. Aszerint születik újra, amiből áll, ami szerint cselekszik, ami szerint viselkedik. A jótevő jóvá születik, a gonosztevő gonosszá. Jó lesz az ember a jótett által, és gonosz a gonosz által. Ezért mondják azt, hogy az ember vágyakból áll. Amire vágyik, azt akarja, amit akar, azt teszi, amit tesz, úgy alakul élete.

6. Erről szól a vers:

Oda csapódik, oda jut a végén,
ahová esze és hímtagja sodorta.
S ha elfogyott a tettek égi jutalma,
újra cselekszik a Földre visszatérvén.

Így van ez a vágyakozókkal. A nem vágyakozókkal pedig imígyen: Ki vágytalan, vágyai beteltek, csak önmagára vágyik, abból nem szállnak el az életerők, hanem a Brahmanná válik, és a Brahmanhoz jut el.” (Brihadáranjaka, Negyedik fejezet, 4. szakasz, 5.-6. sor)

d./ A tudás

Az Upanisádokban nagy hangsúlyt fektetnek a tudás elsajátítására és a tudatlanság (avidjá) megszüntetésére. A megértés, a dzsnyána, előkelő helyre került, míg az áldozati rendszer, a benne foglalt mitikus istenképekkel együtt elveszíti a vallási elsőbbségét. Az Aitréja Upanisád a tudást a “végső Brahman”-nak nevezik. Ahogy fentebb már írtam, ebben az esetben a ‘tudás’, mint olyan, nem a manapság értelmezett hétköznapi jellegű vagy racionális tudást jelenti, hanem metafizikai természetű ‘tudást’ vagy ‘tudatlanságot’. Az avidjá, mint fogalom, ettől kezdve szintén bekerül az indiai vallási és filozófiai irányzatok alapvető kifejezései közé.

Az Upanisádok bölcsei megtalálni vélték a szamszára hajtóerejét: a metafizikai jellegű tudatlanság (avidjá) hozza létre a karma megjelenését, amely aztán reinkarnációk szakadatlan körforgását (szamszára) okozza. De a tudás (vidjá) és a megértés (dzsnyána) segít elérni a végső megszabadulást (móksá).

Az Upanisádok és a buddhizmus 

Ahogy már fentebb írtam, a két legrégebbi Upanisád jelenlegi ismereteink szerint i.e. 800 körül keletkezett, tehát mindenképpen a történelmi Buddha előtt. Míg az ősi védikus himnuszokat az Indus-völgy területén állították össze, addig a későbbi védikus gondolatok már a Gangesz-völgyének környékéről származnak.

Ugyanígy, a buddhizmus bölcsője is a középső Gangesz-völgyének területén ringott, Magadha és Kószala nagyfejedelemségekben.

A korai Upanisádokról úgy vélik, hogy a Kuru-Panycsála és Videha régiókban keletkeztek. Az előbbi Kószalával határos, Videha pedig a Magadha nagyfejedelemséggel. Tehát könnyen elképzelhető, hogy a legrégebbi Upanisádok tanításai nagyon hamar eljutottak Kószalába és Magadhába is.

Ahogy azt szintén fentebb írtam, az Upanisádok szerzőinek csupán a nevét ismerjük, de semmi közelebbit nem tudunk róluk. Bár a buddhista szövegek említenek tanítókat, akik Buddha kortársai voltak vagy közvetlen elődei, de ezekből a szövegekből az nem derül ki, hogy e tanítók közül lehetett-e bármelyik is az Upanisádok tanításainak követői. A páli kánonban sem találunk egyetlen olyan szuttát sem, amelyik kifejezetten az Upanisádokra utalna.

Ettől függetlenül Buddha több alkalommal is beszélt a ‘három Védá’-ról, és minden bizonnyal nem csupán a három ősi Védára gondolt, hanem azokra a művekre is, amelyeket az eredeti Védákhoz csatoltak, tehát a Bráhmanákra és az Áranjakákra és ezen belül a legrégebbi Upanisádokra is. (ne felejtsük el, hogy akkor még ezek a művek nem voltak lejegyezve, és minden bizonnyal igazán rendszerezve sem olyan formában, mint ahogy manapság ismerjük )

Azonban annak, aki a történelmi Buddha tanításait egy kicsit is ismeri, nem lehet kételye afelől, hogy ezek a tanítások egyfajta válaszok a legrégebbi Upanisádokban megfogalmazott továbbfejlesztett vagy új gondolatokra. Így ahhoz, hogy teljes mértékben megérthessük azt, hogy mit tanít Buddha, tisztában kell lennünk a közvetlen előzményekkel, azaz az Upanisádokból (és eredetileg a Védákból és a Bráhmanákból) kiinduló gondolatokkal is.

Forrás: Az Upanisádok buddhista és racionális szemmel (angol nyelven)

           Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története, Osiris Kiadó, Budapest, 2006.

A történelmi Buddha tanításainak vallási előzményei: Védák és az Upanisádok

Egyetlen vallás és egyetlen nagy tanító tanításai sem értelmezhetőek önmagukban. Legalább dióhéjban ismernünk kell az adott vallás kialakulásának körülményeit vagy az adott tanító színrelépésének előzményeit. Ez vonatkozik a buddhizmusra és Buddha tanításaira is.

A történelmi Buddha társadalmi és vallási környezetéről már ITT írtam bejegyzést. Most a Buddha tanításaira közvetlenül is ható szövegekről, röviden a Védákról, és kicsit hosszabban az Upanisádokról lesz szó.

Az indiai vallásos gondolkodás alapjai a Védák nevű szent szövegekben gyökereznek. Keletkezési idejüket nagyon nehéz meghatározni, mivel évszázadokon át szájhagyomány útján hagyományozták őket tovább. A Védák alapjai feltehetőleg már akkor megvoltak, amikor az indo-árják i.e. 1500 körül India területére vándoroltak, de a védikus vallás kifejlődése és kiteljesedése kétségtelenül csak ezután következett be. Az úgynevezett védikus rendszer a három ősi Védával – Rig-Véda, Jadzsur-Véda és Száma-Véda - kezdődött. Ezek himnuszokból, mantrákból, dalokból, az istenek jóindulatának elnyerésére szolgáló áldozati rítusok részletes gyakorlati leírásából álltak.

A védikus korban az isteneknek szánt húsmentes felajánlások (tej, vaj, gabonafélék) mellett áldoztak kecskét, tehenet, bikát, kost, lovat is. Később a szóma nevű italt tartották a legfontosabb áldozatnak. A legegyszerűbb áldozatnak számított az agnihótra, az ‘italáldozat a Tűznek’, míg a leghíresebb, legköltségesebb, a csak győzedelmes királyok által bemutatott áldozat, a ‘lóáldozat’, az asvamédha volt. Ahogy az áldozati kultusz fejlődött, úgy váltak ezek a szertartások egyre összetettebbé, amelyet csak a bráhmanok - papok hajthattak végre, azt is egyre bonyolultabb, minden részletében kidolgozott módszerekkel. Az ezekkel az áldozati szertartásokkal kapcsolatos dolgokat azokban a szövegekben rögzítették, amelyeket Bráhmanák néven ismerünk, és amelyeket hozzáadták az egyes Védákhoz. Így a védikus vallási rendszer következő, második rétegét a Bráhmanák szövegei adják. A Bráhmanák i.e. 1000-800 körül keletkeztek, és ezekben a régi védikus isteneket figyelmen kívül hagyják vagy alárendelik őket a kizárólag a papok által elvégzett áldozati rítusok mágikus hatalmának.

Időközben megszilárdult a négy fő kasztot tartalmazó kasztrendszer is (papok/ bráhmanok, harcosok, kereskedők-földművelők és a szolgák).

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a Védákat és a Bráhmanákat szinte kizárólag a két felső kaszt számára, a papok és a harcosok számára állították össze.

A védikus vallási rendszer harmadik rétegét az Upanisádok (‘titkos tanítások’) képezik, amelyeket az eredeti Védákhoz és a Bráhmanákhoz csatoltak. Az Upanisádok alkotóiról a nevükön kívül semmi mást nem lehet tudni. Az Upanisádok legrégebbi részei az áranjakák (‘erdei értekezések’) csoportjába tartoznak. Az áranjakákat a társadalomból kivonulva, erdőkben, ligetekben, kis falvakban élve alkották, és tanításaik nem annyira a rítusokra, szertartásokra, hanem az Átmanra irányultak. Ennek ellenére az Upanisádok nem utasítják el sem a Védákat, sem a Bráhmanákat. sőt, bizonyos bennük meglévő gondolatokat visznek tovább.

Ezért a legrégebbi Upanisádokat úgy tekintjük, hogy bennük teljesedett ki a védikus hagyomány, emiatt az Upanisádokat a Védánta (‘Védák vége’) kifejezéssel is említik. (ezt a ‘Védánta’ elnevezést nem szabad összekeverni a jóval később, csak az időszámításunk első évszázadaira kialakult hat nagy filozófiai iskola (darsana) egyikével, a Védántával.)

Több, mint száz Upanisád létezik, de ezekből csak alig néhány keletkezett a történelmi Buddha kora előtt, azaz i.e. 5 -6. század előtt. A legrégebbről fennmaradt két Upanisád, a Brihadáranjaka és a Cshándógja Upanisad, prózai művek, és úgy vélik, i.e. 8. század körül keletkeztek. A másik három, szintén prózai Upanisádról (Aitaréja, Kausítaki, Taittiríja) is azt gondolják, hogy Buddha előtti időkből származik.

Ahogy fentebb írtam, már a Bráhmanákban elkezdődik a védikus istenek leértékelődése, ami az Upanisádokban még jobban kiteljesedett. Ez utóbbiban ráadásul már az áldozati rítusok mindenhatóságát is megkérdőjelezték. Nagy hangsúlyt fektettek a tudásra és a megismerésre, ami természetesen nem azonos a mai racionális és tudományos ismeretekkel. Emellett olyan nézeteket fejlesztettek tovább, mint az Átman-Brahman azonossága (amely már a Bráhmanákban megfogalmazódott) vagy új gondolatok jelentek meg, mint a karma tana és a szamszára fogalma. Az áldozati rítusok helyett a meditációra, mint szellemi gyakorlásra helyezték a hangsúlyt.

Az Upanisádok korától kezdve terjedt el az a szokás, hogy nem csupán idősek, hanem fiatalabb emberek is kivonulva a társadalomból, erdőkben letelepedve, koldulásból, adakozásból élve, teljes egészében a meditációnak szentelték önmagukat és egész hátralévő életüket. Ez akkoriban újszerű jelenségnek számított, hiszen olyan ‘átlagemberek’ vonultak el a társadalomtól, akik nem voltak öregek és nem a társadalom peremén éltek, nem voltak aszkéták, extatikusok, jógik vagy varázslók.  Az Upanisádok ezen újításai mindenképpen egyfajta kiábrándultságot jeleztek az addigi, csak az áldozati rítusokra, az áldozatok mindenhatóságára és a papokra épülő védikus rendszerrel kapcsolatban.

Emellett az is egy új és fontos tényező volt, hogy az Upanisádokban több helyen is harcos kasztbéli tanít papi kasztba tartozót, ez is valamilyen formában a papok minden más kaszt fölött álló tudását kérdőjelezte meg. A Cshándógja Upanisádban az egyik harcos kasztbéli (Praváhana Dzsaivali király) így tanít egy papot:
"- Azért maradt a kormányzás mindenütt a harcosi rend kezében, mert ezt a tanítást rajtad kívül és előtted nem tudták még meg a papok." (Cshándógja Upanisád, 5. fejezet, 3. szakasz, 7. sor - Az idézet Tenigl-Takács László fordításából való, amely teljes egészében ITT olvasható)

(2. rész)

Forrás: Az Upanisádok buddhista és racionális szemmel (angol nyelven)

           Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története, Osiris Kiadó, Budapest, 2006.

A théraváda és mahájána irányzat összehasonlítása néhány alapkérdésben

Folytatás: 

(az előző, 1. rész ITT olvasható)

8. A Tan tanításának nyelve

Théraváda: A théraváda szent irat, a Tipitaka kizárólag páli nyelven íródott. A Tant páli nyelven tanítják, a helyi nyelvvel kiegészítve.

Mahájána: A mahájána buddhizmus eredeti tanítási nyelve a szanszkrit volt. A szent iratokat lefordították helyi nyelvekre (kivéve az 5 nem lefordítottat), például kínai, japán vagy tibeti nyelvre.

9. Nirvána (páli nyelven: Nibbána)

Théraváda: Nincs különbség a történelmi Buddha által vagy az arhatok vagy Paccseka Buddhák által elért Nirvána között.

Mahájána: A Nirvánát a “szamszárából való megszabadulás’-ként is nevezik, és árnyalatnyi különbségek léteznek a három helyzet elérésének szintjében. 

10. Sákjamuní Buddha tanítványai

Théraváda: Alapvetően történelmi tanítványok, legyen szó megvilágosodott arhatokról vagy közemberekről.

Mahájána: A szent iratokban Sákjamuní Buddha nagyon sok bódhiszattvát mutat be. Ezeknek a többsége nem történelmi alak.

11. Rituálék és egyházi szertartások

Théraváda: Léteznek rituálék, de nincs akkora szerepe, mint a mahájána irányzatban.

Mahájána: A helyi kulturális behatásoknak köszönhetően sokkal több rituálét használnak, amelyeknek elengedhetetlen szerepük van; ilyen rituálék például a tantrikus formulák a vadzsrajána iskolákban.

12. Mantrák használata

Théraváda: Előszeretettel alkalmaznak paritta szövegeket, akár recitálják, akár úgy, hogy hallgatják azokat. A ‘paritta’ páli szó, jelentése: “védelem” vagy “őrizet”. Ezek a szövegek speciális versek vagy beszédek, amelyek védelmet, gyógyító erőt adnak, segítséget, áldást kérnek.

Mahájána: Főleg a mahájána buddhizmus vadzsrajána irányzatában nagyon fontosak a mantrák. De más mahájána iskolákban is megtalálható napi szintű mantrázás.

13. Haldoklás és halál kérdésköre

Théraváda: Nem igazán kutatták a haldoklás és halál folyamatát, így nagyon keveset tudnak ezekről. A haldokló személynek általában azt javasolják, hogy meditáljon az állandótlanságon, szenvedésen és ürességen.

Mahájána: Különösen a vadzsrajána iskola foglalkozik nagyon sokat a haldoklással és a halállal. A haldoklónál jelentkező belső és külső jelekre odafigyelnek, majd pedig a halál utáni hetekben az érdemek átadásának gyakorlatai következnek, hogy ezzel is segítsék az elhalálozott következő újraszületését.

14. Bardo – átmeneti állapot a halál és az újraszületés között

Théraváda: Ezzel egyáltalán nem foglalkozik a théraváda irányzat.

Mahájána: Minden mahájána iskola tárgyalja a halál utáni állapot kérdéskörét.

15. Napi egyszeri étkezés gyakorlata

Théraváda: Ez teljes mértékben elvárt viselkedési szabály a théraváda szerzetesi közösségben.

Mahájána: Bár ezt a gyakorlatot nagyon tiszteletreméltónak találják, de az egyénre bízzák mindegyik szanghában.

16. Vegetariánizmus

Théraváda: Ezt nem tartják szükségesnek. Az olyan országokban, mint Thaiföld, ahol a napi reggeli alamizsnakérés és adományozás még szokásban van, nagyon nehézkes ragaszkodni egy meghatározott típusú étkezéshez.

Mahájána: Megtalálható mindegyik mahájána iskolában (kivéve Tibetben, ahol földrajzi körülmények miatt ez nem igazán lehetséges). Ennek ellenére nem kötelező a vegetariánizmus.  (a buddhizmus és a vegetariánizmus kapcsolatáról ITT írtunk bejegyzést)

17. A templom

Théraváda: Jobbára egyszerű elrendezés, Sákjamuní Buddha megjelenítésével a középpontban.

Mahájána: Egészen választékos és kidolgozott is lehet; külön terem Sákjamuní Buddha és két tanítványa szobrainak, egy terem a három Buddhának (mint például Amitábha vagy a Gyógyító Buddha) és egy terem a három fő bódhiszattvának, emellett a  védelmezőknek is, stb.

18. A hagyomány iskolái/szektái

Théraváda: Ahogy fentebb írtam, a jelenlegi théraváda irányzat az egyetlen túlélő iskolája a hajdani hínajána – ‘kis szekér’ irányzatnak.

Mahájána: Nyolc főbb iskola alakult ki. Ebből a gyakorlás alapú iskolák, a Tiszta Föld/Amitábha, csan/zen, vadzsrajána és vinaja (nem világiak számára) jóval népszerűbbek, mint a filozófiára épülő tien-taj/tendai, avatamszaka, jógacsára és madhjamika.

19. Nem buddhista behatások

Théraváda: Főleg a buddhizmus előtti indiai - bráhmanikus hatások jellemzőek. Több olyan kifejezés, mint a karma, szangha, átman, stb. már közismert volt Sákjamuní Buddha életében is, és tanításaiban rengeteg az utalás a Védákra és az Upanisádokra.

Mahájána: A más népek vallásaival való találkozás és az azokba való beilleszkedés erőteljes kölcsönhatással járt. Kínában a konfucianizmus és a taoizmus is hatott a buddhizmusra, ugyanakkor a buddhizmus is befolyással bírt az őshonos vallásokra. Ugyanez történt Japánban és Tibetben is.

20. Buddha-természet

Théraváda: A théraváda irányzat tanításaiból ez hiányzik.

Mahájána: Elengedhetetlennek tartják, különösen azokban az iskolákban, amelyek a gyakorlásokra helyezik a hangsúlyt.

(előző, 1. rész)

Forrás: Buddhista iskolák - összehasonlítás (angol nyelven)

A théraváda és mahájána irányzat összehasonlítása néhány alapkérdésben

A történelmi Buddha (Sákjamuní) úgy halt meg, hogy maga helyett nem nevezett ki vezetőt a szerzetesi közösség (szangha) élére. Halála után gyorsan összehívtak egy zsinatot, ahol sikerült élőszóban rögzíteni Buddha tanbeszédeit és a szerzetesi fegyelmi szabályzat (vinaja) főbb pontjait. Ezeket akkor még minden jelenlévő szerzetes elfogadott. (a legelső zsinat három fontos személyéről, akik nélkül minden bizonnyal semmivé lett volna Buddha minden tanítása, Mahákásjapáról ITT, Ánandáról ITT, Upáliról ITT írtunk)

Mahákasjapa és Buddha

Azonban az évek múlásával a vezető nélkül maradt és amúgy is szétszórva élő közösségben (szanghában) hamarosan elkezdődött az eredeti tanítás és a szerzetesi fegyelmi szabályzat több pontjának különböző módon való értelmezése, így egy idő után elkerülhetetlenné vált a szakadás az addig egységes szanghában. A hagyomány szerint az évszázadok során legalább 18 különféle iskola keletkezett. Ebből mostanra két nagy irányzat létezik, a théraváda (a hínajána – ‘kis szekér’ irányzat egyetlen máig fennmaradó iskolája) és a mahájána – ‘nagy szekér’ irányzat. Ez napjainkra több kisebb iskolára bomlott.

A két nagy irányzat, a théraváda és mahájána közös pontjai:

1. A buddhizmus történelmi alapítójának Sákjamuní Buddhát tekintik. (ő a történelmi Buddha, azaz Sziddhattha Gótama vagy szanszkrit alakban Sziddhártha Gautama)

2. Minden buddhista iskola, még a tibeti vadzsrajána is, elfogadja a következő fogalmakat: Három Drágaság, a Négy Nemes Igazság, a Nyolcrétű Ösvény és a Függő Keletkezés 12 láncszeme.

3. Minden iskolában jelen van a Háromszoros Fogadalmi képzés, és a meditáció és a bölcsesség kihangsúlyozása.

4. A különféle irányzatok buddhista kánonjai a tanításokat három nagy csoportba osztják (szútrák – tanbeszédek, vinaja – szerzetesi fegyelmi szabályzat és sásztra – magyarázó szövegek).

5. Abban is mind egyeznek, hogy az elmét az anyag fölöttinek tartják. Minden irányzatban, iskolában alapvetőnek számít a gondolatok és az érzelmek kordában tartása, a racionális, belátó gondolkodás.

A különbségek a théraváda és mahájána buddhizmusban

1. Buddha

Théraváda: Csak a történelmi Buddhákat (Sákjamuní) és a múltbéli buddhákat ismerik el.

Mahájána: Sákjamuní mellett más buddhák, például Amitábha és a Gyógyító Buddha is nagyon népszerűek.

2. Bódhiszattva

Théraváda: Csak Maitréja bódhiszattvát, a jövőbeli Buddhát fogadják el.

Mahájána: Maitréja bódhiszattva mellett Avalókitésvara, Mandzsusrí, Ksitigarbha és Szamantabhadra a négy jól ismert bódhiszattva.

(a bódhiszattvákról ITT írtunk bejegyzést)

3. A cél

Théraváda: Arhatság vagy a Paccséka Buddhaság elérése (A kettő között különbség van: míg az arhatok olyan illetők, akik egy buddha segítségével vagy a tanítások megértése által jutnak el a megvilágosodáshoz, addig a Paccséka Buddha olyasvalaki, aki mások segítsége nélkül, saját maga által jut el a megvilágosodáshoz. És mindezt saját maga számára teszi, mert anélkül hal meg, hogy a végső és tökéletes belátását, a megvilágosodását kinyilvánítaná a világ előtt. Ezért szokták sok esetben a Paccséka Buddhát a ‘Néma Buddha’ kifejezéssel fordítani)

Mahájána: A cél a buddhaság elérése (a Bódhiszattva-ösvényen keresztül)

4. Buddhista iratok rendszere

Théraváda: A páli kánon (Tipitaka) három részből (‘kosárból’) áll: Vinaja Pitaka – ‘szerzetesi fegyelem kosara’,  Szutta Pitaka – ‘tanbeszédek kosara’ és az Abhidhamma Pitaka – ‘tantételek kosara’. (a théraváda szent iratokról ITT írtunk)

Mahájána: A mahájána buddhista kánon szintén a Tripitaka hármas felosztását alkalmazza: a fegyelem (vinaja), tanbeszédek (szútrák) és a Tant magyarázó rész (abhidharma). Általában a témák 12 csoportra oszthatóak, mint például Okok és Feltételek és Versek. A mahájána szent iratok gyakorlatilag az egész théraváda Tipitakát magukba foglalják, emellett több olyan szútrát is, amelyik a Tipitakában nincs benne. (a mahájána szent iratokról ITT írtunk)

5. Bódhicsitta fogalom

Théraváda: Leginkább az önmegszabadításra helyeződik a hangsúly. Teljes mértékben saját magunkra támaszkodunk, hogy megsemmisítsük az összes szennyeződést.

Mahájána: Az önmegszabadítás mellett rendkívül fontos, hogy a mahájána követők segítsenek más érző lénynek.

6. Trikája (három test tana) fogalma

Théraváda: Nagyon korlátozott mértékben foglalkoznak ezzel a témával. Főként a nirmána-kája és a dharma-kája testet említik.

Mahájána: Ez a fogalom nagyon alaposan kidolgozott a mahájána buddhizmusban. A Trikája fogalmát szambhoga-kája egészíti ki. (a Trikájáról kicsit bővebben ITT írtunk)

7. Elterjedés

Théraváda: Déli buddhizmusnak is nevezik: Srí Lanka, Thaiföld, Burma, Laosz, Kambodzsa és Dél-Kelet Ázsia egyes részein terjedt el.

Mahájána: Északi buddhizmusként is ismerik: Tibet, Kína, Tajvan, Japán, Korea, Mongólia és Dél-Kelet Ázsia egyes részein található meg.

(folytatás: 2 .rész)

Forrás: Buddhista iskolák - összehasonlítás (angol nyelven)

           Paccséka Buddha  (angol nyelven)