2013. február 5., kedd

Ánanda, Buddha tanítványa (Ánanda élete)

Főbb tanítványai közül a történelmi Buddhához Ánanda állt a legközelebb. Ánanda, különösen Buddha utolsó éveiben, állandó kísérője és legközelebbi társa volt mesterének. A buddhista hagyomány szerint Buddha tanító beszédeit Ánanda mondta fel emlékezetből a Buddha halálát követő első buddhista tanácskozáson.

Mi az, amit valójában tudunk Ánandáról? Abban teljes az egyetértés, hogy Buddha és Ánanda első unokatestvérek voltak. Több forrás is állítja, hogy Ánanda apja Szuddhódana király testvére volt. Úgy vélik, amikor Buddha megvilágosodása után legelőször tért haza Kapilavatthu városába, az unokatestvére, Ánanda is hallotta őt beszélni, és ennek hatására vált tanítványává.

Ezen felül azonban, jó néhány ellentmondásos történet is létezik. Némely hagyomány szerint Buddha és Ánanda ugyanabban az évben és ugyanazon a napon is születtek, így teljesen egyidősek. Más hagyomány azt állítja, Ánanda még gyerek volt, talán hét éves, amikor Buddha közösségéhez, a szanghához csatlakozott, ami viszont azt jelenti, hogy legalább harminc évvel kellett fiatalabbnak lennie Buddhánál. (a hagyomány szerint Buddha kb. 37 éves korában érte el a megvilágosodást, és ezután kezdte tanait tanítani, és ezután alapította a szerzetesi közösséget, a szanghát)

Ánanda nem csupán Buddhát élte túl, hanem a legtöbb főbb tanítványát is, ami azt jelzi, hogy inkább ez az utóbbi változat a valószínűbb.

Szerény és csendes embernek ismerték Ánandát, aki teljes odaadással viseltetett Buddha irányában. Azt is állítják róla, hogy bámulatos emlékezete volt, egyszeri hallás után szóról szóra vissza tudta mondani Budha minden tanbeszédét. Az egyik híres történet szerint, Ánanda győzte meg Buddhát a nők szanghába való felvételéről. Az is ismert volt róla, hogy Ánanda a megvilágosodás elérésében lassabb volt, mint más tanítványok, és csak Buddha halála után jutott el a megvilágosodásig.

A hagyomány úgy tartja, hogy amikor Buddha 55 éves volt, egy új kísérőt szeretett volna maga mellé kérni. A kísérő munkája elég összetett volt, egyfajta keveréke a szolgálónak, a titkárnak és a bizalmasnak. A kísérőnek el kellett végeznie a "házimunkát", ebben az esetben a tanító ruházatának mosását és foltozását, hogy Buddha nyugodtan koncentrálhasson a tanításra. A kísérőnek kellett az üzeneteket továbbítania, és néha kapuőrként is helytállnia, hogy Buddhához ne csődülhessen be túl sok látogató egyszerre.

Amikor Buddha az új kísérő iránti igényét a szangha elé tárta, több szerzetes is jelentkezett a munkára. Ánanda, jellemző módon, csendben maradt. Amikor Buddha őt, az unokatestvérét kérte fel, hogy fogadja el a munkát, Ánanda beleegyezett, de több feltételt is szabott. Azt kérte, hogy Buddha sose adjon neki ételt vagy ruhát vagy bármiféle különleges elhelyezést, hogy semmiképpen se járjon együtt ez az állás anyagi haszonnal. Viszont kiváltságként azt kérte, hogy bármikor megbeszélhesse Buddhával az esetlegesen felmerülő kétségeit a tanításokkal kapcsolatban. Kérte azt is, hogy Buddha ismételje el neki minden tanbeszédét, mert munkájának elvégzése miatt esetleg valamelyikről lemaradhat. Buddha beleegyezett ezekbe a feltételekbe és így Ánanda Buddha életének hátralévő 25 évében kísérőjeként szolgálta mesterét.

A páli kánon egyik legvitatottabb része az első apácák szanghába való felvételének története. Ezt a történetet részletesen leírtuk a Nők a buddhizmusban bejegyzésben, így most csak a rövid lényegét írnám: Ánanda kérte meg Buddha mostohaanyja, Padzsápatí Gótami nevében Buddhát, hogy nők is csatlakozhassanak a szanghához. Ezt azonban némely modern tudós kétli, ugyanis ha Ánanda tényleg több, mint harminc évvel volt fiatalabb Buddhától, akkor még mindig gyereknek kellett lennie, amikor Padzsápatí a szanghába való felvételét kérte Buddhától. Ez az ellentmondás azt is jelentheti esetleg, hogy ezt a történetet jóval később adták hozzá - vagy pedig újraírták - olyasvalakik, akik nem helyeselték apácák jelenlétét a közösségben. És valamiért Ánandának akarták tulajdonítani azt a tényt, hogy ő támogatta nők felvételét a szanghába.

A páli kánon egyik legmegindítóbb szövege a Mahá-parinibbána-szutta, amelyik leírja Buddha életének utolsó napjait és halálát. Ebben a szuttában feltűnő, hogy Buddha mennyit beszél Ánandához, vigasztalja, nyugtatja, utolsó tanításokat ad neki.

Buddha halála után a szangha tagjai, az ötszáz megvilágosodott szerzetes összegyűlt. A fő kérdések egyike az volt, hogy eldöntsék, miképpen őrizhetnék meg mesterük tanításait, mivel senki sem írta le Buddha egyik tanítóbeszédét sem. Bár Ánanda emlékezőtehetségét a tanbeszédekkel kapcsolatban méltányolták, ő még nem érte el a megvilágosodást, így kétséges volt, hogy jelen lehet-e ezen a gyűlésen.

Buddha halála után Ánanda kísérői munkaköre megszűnt, így immár a meditációnak szentelhette magát. A tanácskozás kezdetének előestéjén Ánanda végre elérte a megvilágosodást. Így megjelenhetett a tanácskozáson, ahol felszólították Buddha tanbeszédeinek felmondására. A következő néhány hónapon át folyamatosan mondta fel ezeket a beszédeket, és a gyülekezet megegyezett abban, hogy emlékezetükbe vésve őrzik meg ezeket a tanításokat, és szájhagyomány útján adják tovább. Ánanda "A Dharma tárának Őrzője" nevet kapta. (a páli kánonban emiatt kezdődik nagyon sok tanítóbeszéd ezzel a mondattal: "Így hallottam", mert ezzel is jelzik, hogy Ánanda hallomásból való visszaemlékezései alapján maradtak fenn)

Azt is mondják, hogy Ánanda több, mint 100 évig élt. Az i.u. 5. században egy kínai zarándok egy olyan sztúpáról számolt be, amelyben állítólag Ánanda maradványait őrizték, és amelyet apácák gondoztak nagy szeretettel. Ánanda alakja és egész élete a hűséges és odaadó szolgálat jelképévé vált.

Nincsenek megjegyzések: