2013. január 14., hétfő

Dzsátakák

A Dzsátakák ("Születés történetek") egy nagyon népszerű buddhista mese-és történetgyűjtemény, amelyből létezik théraváda és mahájána változat is.

Májusi bejegyzésünkben már írtunk a théraváda buddhista szent iratokról, és ott említettük, hogy a Szutta-pitaka ("Beszédek kosara") tartalmaz több későbbi keletkezésű írásművet is, köztük az 547 állatmeséből és történetből álló Dzsátakát.

A théraváda Dzsátaka állatmeséi és történetei azonos szerkezetűek, emiatt feltételezhető, hogy egy illető műve vagy pedig egységes elv alapján állították össze. A mesék, történetek a történelmi Buddha előző életeiről szólnak, amelyekben Buddha állati és többféle emberi alakban testet öltve jelenik meg. Ezek az állatok és emberi alakok mind erényes tetteket cselekszenek vagy belátással, megfontoltan döntenek vagy bölcs tanácsokat adnak másoknak, amelyek jutalmául a mennyekbe jutnak vagy következő életében magasabb rendű életformában születnek újra.

Mindegyik történet bevezetése és befejezése azonos jellegű. Elkezdődik egy, a történelmi Buddha életében játszódó (feltehetőleg kitalált) történettel, majd Buddha ehhez kapcsolódva elmond egy olyan múltbéli történetet, amelyben ugyanazok a szereplők, mint a kezdő történetben és amelyben ő is megjelenik, éppen olyan különféle alakokban, mint a többi szereplő.
Végül a befejezésben Buddha beazonosítja a múltbéli és a jelenlegi eset szereplőit, önmagával együtt.

Ahogy fentebb is említettem, a Dzsátaka későbbi keletkezésű történetgyűjtemény, melyeknek a történelmi Buddhához nincs igazán közük. A történetek központi része - azaz a Buddha által elmesélt, múltban lejátszódott esemény - jobbára a buddhizmustól független népmese, elbeszélés, amit erkölcsi tanmesévé alakítottak át. Ezek azonban nem a történelmi Buddhától származnak, bár ő maga is gyakran alkalmazott - a neki tulajdonított beszédei szerint - hasonlatokat és párhuzamokat a való életből, de semmiképpen sem meséket. Emellett, a neki tulajdonított beszédeiben sem tesz említést saját előző életeiről. És ugyanígy, sem a bevezető, sem a befejező részeknek nincs közük a történelmi Buddhához.

A Dzsátakák történeteinek nagy része minden bizonnyal az indiai népköltészetből származnak. Több története az egyik indiai mesegyűjtemény, a Pancsatantra állatmeséi között is megtalálhatóak. (A Pancsatantra erkölcsi tanításokat tartalmazó mesegyűjtemény, amelyet Pandit Vishu Sharma írt szanszkrit nyelven i.e. 200 körül. Van, aki szerint ebből kerültek át a Dzsátakákba mesék, mások szerint fordítva történt, és a Dzsátakák tartalmazzák azokat a legrégibb indiai meseszövegeket, amelyek alapján a Pancsatantra és a többi szanszkrit mesegyűtjemény is keletkezett.)
A páli kánon, a Tipitaka ("három kosár") szövegét i.e. 240 körül, egy zsinaton rögzítették élőszóban, páli nyelven. Majd először kb. i.u. 1. században jegyezték le írásban Srí Lankán (Ceylon), szintén páli nyelven. 

mahájána dzsátaka történeteket "apokrif" dzsátakáknak is nevezik, ezzel utalva arra, hogy nem tartoznak bele a páli kánonba, emiatt, értelemszerűen a théraváda hagyomány nem ismeri el őket hitelesnek. A mahájána dzsátakákat évszázadokon keresztül írták ismeretlen szerzői, általában szanszkrit nyelven. Azonban az egyik legnépszerűbb gyűjteményről picit közelebbit is tudunk. A Dzsátakamála ("Dzsátakák füzére") 34 dzsátakát tartalmaz, és valószínűleg i.u. 3. - 4. században állította össze Arjasúra. A Dzsátakamála történetei a tökéletességre összpontosítanak, különösen a nagylekűségre, erényes magatartásra és türelemre. Magáról a szerzőről, Arjasúráról szinte semmit sem lehet tudni. Egy, a tokiói egyetemen található, régről fennmaradt szöveg azt állítja, hogy Arjasúra egy indiai király fia volt, aki lemondott örökségéről, hogy szerzetes lehessen, de nem lehet tudni, hogy ez mennyire igaz.

A dzsátakák évszázadokon keresztül jóval többet jelentettek egyszerű meséknél. Nagyon komolyan vették őket, és veszik manapság is, erkölcsi és lelki tanításaik miatt. Ahogy az a nagy mítoszoknál lenni szokott, a dzsátakák történetei is inkább rólunk, emberekről szólnak, nem pedig Buddháról. A dzsátakák drámákban és táncokban is megjelennek. Ábrázolásuk is nagyon elterjedt. Az indiai adzsantái barlangokban is feltűntek a Dzsátakákat megjelenítő festmények. Vagy az ókori Selyemút mentén lévő tunhuangi barlangtemplomban, amelyben újszerű módon, vízszintes sávokban jelenítették meg a Dzsátakákat, így az elbeszélések a templomban sétálva megérthetőek voltak.
(A Selyemút mentén fekvő, Közép-és Kelet-Ázsia közötti oázis-település és határváros, Tunhuang, i.u. 3. századtól indiai szerzetesek virágzó települése volt. Kolostorokat, templmokat és könyvtárakat építettek, ahol buddhista szövegeket fordítottak. Tunhuang a 14. századig maradt buddhista központ. Manapság Kína legnagyobb és legrégibb barlangtemplom-együttese)

A théraváda teljes dzsátaka gyűjteményét németre J.Dutoit (Lipcse, 1908- 1921) fordította, angolra pedig E.B. Cowell és munkatársai (London, 1895-1907). A dzsátakákból magyarul Vekerdi József fordításában olvashatunk válogatást ITT.
           Dzsátaka mesék (angol nyelven)

Nincsenek megjegyzések: