A buddhista meghajlásról - Miért és hogyan csinálják?

Minden buddhista irányzatban megtalálhatóak a meghajlások, leborulások különböző formái, az egyszerű álló meghajlástól kezdve egészen a különféle leborulásokig, amelyek irányzatonként változnak.

Miért hajolnak meg a buddhisták? 

Általában nekünk, nyugati kultúrkörben felnőtt embereknek a meghajlásról valamilyen hatalomnak való behódolás, valaki előtti megalázkodás vagy esetleg a szégyenkezés jut eszünkbe. Mivel az emberek közti egyenlőséget nyugaton különösen nagyra tartják, ezért még a magasabb rangú vezetők előtt sem hajol meg senki, mert lealacsonyítónak vélik. Emiatt a nyugatiak többsége sokszor érzi magát kényelmetlenül a különféle meghajlásokkal kapcsolatban.

Izabella királyné Szulejmán szultán követét fogadja

(Bennünk, magyarokban a meghajlásokkal, hajlongásokkal szemben érzett ellenszenvünket több történelmi témájú magyar irodalmi mű és képzőművészeti alkotás is erősíti. Elég, ha felidézünk egy-két jelentősebb, a török hódoltság idején játszódó történelmi regényünket vagy arról készült festményünket, ahol a törökök lépten-nyomon megjelenő hajbókolását, vagy a követségbe, látogatóba érkező törökök hajlongva hátráló eltávozását rendszerint ellenszenvet keltően írták le íróink vagy festették meg festőművészeink.)

Ezzel szemben a keleti kultúrákban a meghajlásnak több szerepe és jelentése van. A leggyakrabban egyszerűen csak a tisztelet kifejeződése. De lehet a szerénységé is, ami egy olyan pozitív tulajdonság, amit az ázsiai kultúrákban magasabbra értékelnek, mint a nyugatiban.

Távol-Keleten, például Japánban, az emberek kézfogás helyett meghajolnak. A meghajlás jelenthet üdvözlést, elköszönést, megköszönést, de akár a ‘szívesen’ szót is helyettesítheti. Ha valaki előtt ott meghajolnak, a legtöbb esetben udvariatlanságnak számít, ha nem hajol vissza. Ilyenformán a meghajlás is lehet az egyenrangúság jelképe.

A nyugati vallásokban az oltár előtti meghajlás leginkább a imádat jele, és a katolikus misék bizonyos részei alatt térdelni szokás.

A buddhizmusban a meghajlás a Buddha tanításai iránti tisztelet kifejeződése, és az ‘ego’-nak és bármi olyannak az elhagyása, amihez ragaszkodunk. De semmiképpen sem a szégyenérzet megnyilvánulása, inkább annak a megértése, hogy az ‘én’ és a ‘másik’ nem különbözik egymástól.

Amikor meghajlunk egy Buddha vagy más istenség ábrázolása vagy egy tiszteletreméltó buddhista előtt, akkor a Három Ékkő, azaz Buddha vagy a Tan vagy a Közösség előtt hajlunk meg. A Buddha vagy az istenségek ábrázolása vagy egy tiszteletreméltó buddhista Képviselheti még a Buddha-természetet is, ami mindannyiunk eredeti énje. Ebből a szempontból nézve, amikor meghajlunk például egy Buddha alak előtt, saját magunk előtt hajlunk meg.

Van egy zen vers, ami így szól: “A meghajló és az, ami előtt meghajol, üresek természetüknél fogva. A saját testünk és mások teste nem különböznek egymástól. Minden lénnyel együtt hajolok meg a megvilágosodás elérése előtt. A felülmúlhatatlan elme megjelenése és a határtalan igazsághoz való visszatérés előtt.”

Hogyan hajolnak meg a buddhisták?

A ‘hogyan’ attól függ, hogy hol vagyunk éppen. A buddhizmus különböző irányzatainak különböző formulái vannak a meghajlásra. Ha először megyünk el egy Dharma-központba vagy templomba, az a legjobb, ha közelről megszemléljük, hogy mások mit csinálnak. Bármi is az, próbáljuk meg követni azt a formulát. Senki sem fog neheztelni ránk, ha kezdőként ügyetlenek leszünk - hiszen mindenki az volt egyszer.

Az álló meghajlást a legtöbb esetben úgy végzik, hogy a hátukat és nyakukat egyenesen tartva előrehajolnak a felsőtestükkel. A két tenyerüket összeteszik, általában úgy, hogy a hüvelykujjuk ne álljon el, hanem a többi ujjukkal párhuzamosan legyen. Néha a hüvelykujjukat úgy húzzák be a többi közé, hogy a kéztartásuk egy lótuszbimbót formázzon. Meghajlás során a legtöbbször a kezüket az arcuk alsó részéig emelik, de nem mindig.

Tehát még egyszer, ha nem vagyunk biztosak, mit és hogyan kell csinálni, figyeljük meg és utánozzuk a többieket. Azt se felejtsük, hogy ami az egyik templomban bevett formulának számít, az nem biztos, hogy a másik templomban is elfogadott.

A szokványos leborulásnál letérdelünk és a homlokunkkal megérintjük a földet vagy a padlót. De még ebben is vannak változatok. Például, van olyan, amikor a leborulás azzal kezdődik, hogy a még álló helyzetben lévő hívő a behajlított kezével megérinti a homlokát és csak ezután engedi le magát a földre vagy padlóra, de ez sem mindig történik így. Vannak, ahol úgy tanítják, hogy a meghajlónak mind a négy végtagjára le kell ereszkednie, mielőtt a fejét a földig vagy padlóig leengedi, ugyanakkor más hagyományokban nem megfelelő az, amikor valaki a tenyerét a földre vagy padlóra nyomja.

Van olyan leborulás is, amikor a hívő homlokával a padlót érinti, a tenyereit felfelé fordítja, közel a füléhez és párhuzamosan a padlóval. És amíg a homloka változatlanul a padlón marad, a kezeit felemeli, majd visszasüllyeszti. Ezzel a mozdulattal azt képzeli el, mintha Buddha lábát tartaná a kezeiben és felemelné a feje fölé. Más hagyományokban, amikor a hívő homloka érinti a padlót, a kezei lehetnek tenyérrel lefelé, közel a fejéhez, de egyik irányba sem lehetnek kinyújtva.

A tibeti irányzatokban teljesen kinyújtott testtel szoktak leborulni a padlóra. Miután a hívő leereszkedett mind a négy végtagjára, teljesen kinyújtja a testét, arccal lefelé, a karjait pedig egyenesen a feje mellett teljesen előrenyújtja.

Ha szeretnénk valamelyik nyugati buddhista templomban részt venni egy szertartáson, de nem vagyunk biztosak a formulában, mindenképpen célszerű, ha előtte megkérünk valakit arra, hogy magyarázza el a meghajlási formákat és a templomi szokásokat. (a buddhista szokásokkal való ismerkedésről ITT írtunk egy bejegyzést)

Forrás: A meghajlás, mint buddhista gyakorlat (angol nyelven)