A hat elem gyakorlat 5.

(vissza az 1. részhez - bevezető és a föld elem)

(vissza a 2. részhez - víz és tűz elem)

(vissza a 3. részhez - levegő elem)

(vissza a 4. részhez - tér elem)

A tudat elem

Bár nem teljesen magától értetődő, a tudat ugyanolyan elemnek számít, mint a fizikai elemek vagy akár a tér. Annak idején itt a Földünkön valahogy élet keletkezett, és az élőlények evolúciója során megjelent a tudat. Hiszen minden élőlénynek, még egy amőbának is meg kell tudnia különböztetni önmagát a külvilágtól. 

Az MN 140. szuttában Buddha ezt mondja: “Ezután csak a tudat marad meg, amely immár tiszta és áttetsző.”

Nem tudjuk pontosan, hogy ezt hogyan értette. Lehetséges, hogy a tudat belső és valódi természetére utalt, ami eredendően tiszta és áttetsző. Vagy pedig egyszerűen csak úgy gondolta, hogy a tudatunk azáltal lesz tiszta és áttetsző, hogy elengedte az öt másik elemet. Bárhogyan is értette, a hat elem gyakorlat végzése során eddig felismertük, hogy nincs semmi sem, amibe kapaszkodhatnánk. Most pedig a tudatunk saját magára – a kapaszkodóra - irányítja figyelmét.

A gyakorlásnak ezen a szintjén észrevesszük és tudatosítjuk is magunkban, hogy milyen érzések, gondolatok, képzetek, érzelmek keletkeznek bennünk, amelyek maradnak egy ideig, majd pedig eltűnnek a semmibe. Ezek közül egyik sem állandó, mindegyik eltávozik belőlünk, mint ahogyan a föld, víz, tűz, levegő és tér elemek keresztülfolynak a testi formánkon. Tehát a “tudat ezen összetevői”- érzések, gondolatok, képzetek, érzelmek – nem rögzített, szilárd részeink, és nem mi vagyunk. Végeredményben, mint ahogyan nincs semmi sem, amibe kapaszkodhatnánk, ugyanúgy nincs senki sem, aki kapaszkodna.

Néha megesik, hogy a gyakorlásnak ezen a szintjén félelem vagy kényelmetlen érzés támad bennünk. Kezeljük ezeket az érzéseket is ragaszkodástól mentes módon, körülvéve éberséggel és barátságos jóindulattal (metta), és ismerjük fel, hogy sem a félelem, sem a kényelmetlen érzés nem mi vagyunk.

Ne feledjük, hogy a tudat tartalmai – kellemes, nem kellemes vagy semleges érzetek – keletkeznek és elmúlnak, és ezért nem lehet beléjük kapaszkodni.  Az MN 140. szutta szerint: “Ezután csak az egykedvűség marad meg, amely immár tiszta és áttetsző, lágy, képlékeny és fénylő.“

Ez az egykedvűség az elengedésből keletkezik, és annak a megszüntetéséből, hogy azonosuljunk saját tudatunk tartalmával. Ez az egykedvűség úgy keletkezik, hogy nem keveredünk bele saját belső drámáinkba: nem reagálunk a kellemetlen érzésekre idegenkedéssel, sem pedig a kellemes érzetekre ragaszkodással. Ez, tehát az elfogadás egykedvűsége.

Elértünk annak a belátásához, hogy nem vagyunk sem fizikai elemek, sem tér, ami tartalmazza őket, sem pedig tudat, ami tudja, felismeri ezeket a dolgokat. Ezek után megkérdezhetjük, hogy pontosan mik is vagyunk? Erre a kérdésre könnyebben lehet meditációban, gyakorlati tapasztalás útján válaszolni, mint racionálisan, csak gondolatokon keresztül. Ahelyett, hogy megpróbálunk egy logikai kijelentésekből álló választ összehozni, egyszerűen csak feltesszük a kérdést, és türelmes meditációban hallgatjuk a szívünk intuitív válaszát.

A meditációban létrejött válasz inkább érzés. Az az érzés, hogy én magam vagyok az univerzum, amiről tudással bírok; hogy nem vagyok több, mint tudatos, fenséges energia; hogy a tudatom leválaszthatatlanul tiszta, ragyogó, bölcs és szerető; hogy elkezdtem megismerni saját igazi természetemet.

Bármelyik érzés keletkezik is saját elmélkedésünkből, folytassuk a meditációt, és tapasztaljuk meg a gyakorlás gyümölcsét, egészen addig, amíg készen nem állunk arra, hogy továbblépjünk.

Ne felejtsük azt, hogy a hat elem gyakorlat közvetlen tapasztalásos módszer az elengedéshez vezető úton. Élni annyi, mint elengedni. És annak érdekében, hogy teljes életet éljünk, meg kell tanulnunk a teljes elengedést és annak az elfogadását hogy beletartozunk az elemek áramlásába, ami nem más, mint az egész univerzum.

(vége)

Forrás: Hat elem gyakorlat - A tudat elem (angol nyelven)

A hat elem gyakorlat 4.

(vissza az 1. részhez - bevezető és föld elem)

(vissza a 2. részhez - víz elem és tűz elem)

(vissza a 3. részhez - levegő elem)

A tér elem

A teret egy idegen és minden mástól különböző elemnek tekintjük, ami csak úgy köröttünk van. Nem láthatjuk, nem foghatjuk meg, nem tudjuk megmondani, hogy mekkora kiterjedésű. Még azt sem tudjuk megmondani, hogy ha ez tényleg egy “dolog”, akkor miből áll pontosan.

Einstein szerint a tér tágul és zsugorodik, és elhajlik a gravitáló (tömeggel rendelkező) anyag körül. Úgy hiszem, a térrel kapcsolatos megállapítások valódi megértése és tényleges felfogása egy laikus számára nagyon nehéz. De van egyvalami, amit az illúziókkal terhelt agyunk tudni vél a térről, éspedig azt, hogy létezik egy “én” tér és létezik egy “nem-én” tér.

Einstein mondása, amelyet szívesen idéznek többféle fordításban nagyon sok ezoterikus internetes oldalon, így szól erről:

“Az emberi lény része annak az egésznek, amit mi Univerzumnak hívunk – egy olyan része, ami időben és térben korlátozott. Az ember olyan módon tapasztalja meg önmagát, gondolatait és érzéseit, mintha azok elkülönülnének a többitől – ez a tudatának egyfajta optikai csalódása.”

Ez a teljesen egyértelmű kettéválasztás – vagy illúzió –, miszerint van egy belső világ és van egy külső világ, olyan alaptételnek számít, hogy csak ritkán kérdőjelezzük meg. A hat elem gyakorlat ezen a ponton lehetőséget ad arra, hogy ezt az alaptételt kétségbe vonjuk.

Tehát először is, ahogy behunyt szemmel ülünk a meditációnkat végezve, próbáljunk meg elgondolkodni azon, hogy érzünk-e bármiféle éles határvonalat “én tér” és “nem-én tér” között? Tudjuk azt, hogy bármilyen jellegű kettéválasztásnak csak akkor van értelme, ha szilárd, rögzített határokat találunk két dolog között. Ahogy ott ülünk, és egyszerre érzünk enyhe feszülést izmainkban, melegséget bőrünkön, a padlónak nyomódó testünket, hangok beszűrődését odakintről, fények játékát, amit csukott szemmel is érzékelünk, akkor felfigyelünk arra, hogy egy összekeveredett, egymásba szőtt érzések, benyomások halmazává váltunk. Az egész testünk nem más, mint egy homályos, elmosódott energialabda. Amikor a házunk előtt elment egy kocsi, a hang bennünk keletkezett vagy odakint? A hanghullám odakint terjed a levegőben, de a hallás folyamata az agyunkban történik, ami viszont bennünk van. Az “én tér” és “nem-én tér” közötti határ elmosódni látszik.

Igen ám, de még ha az “én tér” határai elmosódottak is, akkor is van legalább egy olyan tér, amire azt mondhatom, hogy a sajátom, nem igaz? Nos, ez egyáltalán nem biztos. Még ha teljesen nyugodtan ülök, akkor is mozgásban vagyok. A bolygónk forog a tengelye körül, miközben megkerüli a napot. Az egész naprendszerünk a galaktikus mag körül örvénylik, és maga a galaxis is, ki tudja milyen sebességű mozgásban van, a többi egyéb galaxissal együtt. Tehát, annak ellenére, hogy azt gondolom, van “én tér”, valójában sosem vagyok ugyanabban a térben még két másodpercre sem.

Be kell látnunk, hogy a tér sem osztható “én térre” és “nem-én térre”. Csak egyetlen tér van, ami éppen úgy keresztülfolyik rajtunk, mint a többi elem. A tér is csak kölcsönvett, amit nem birtokolhatunk.

Tovább az 5. részre - Tudat elem

 Forrás: Hat elem gyakorlat - Tér elem (angol nyelven)

A hat elem gyakorlat 3.

(vissza az 1. részhez - bevezetés és föld elem)

(vissza a 2. részhez - víz elem és tűz elem)

A levegő elem

Abban a pillanatban, amikor elkezdjük felidézni a testen belüli levegő elemet – a tüdőben és a test más üregeiben lévő levegőn kívül a vérünkben keringő gázok is ide tartoznak –, azonnal a légzésünkre figyelünk. Figyelni kezdjük a levegő ritmusos be-és kiáramlását.

Ez arra késztet bennünket, hogy ezzel párhuzamosan felidézzük a testen kívüli levegő elemet is – a levegőt, amely körülvesz bennünket, itt és most is érintve a testet. A különböző erősségű légmozgást, a szellőt, a szelet, aminek hangját hallani véljük, és szinte látjuk magunk előtt az általa hintáztatott ágakat és a hullámzó fűtengert. 

Itt és most belélegezzük ezt az elemet és kilélegezzük. Itt és most a levegő elem belép a testbe, de azonnal ki is lép belőle, ahogy be-és kilélegzünk. Itt és most a beszívott levegőből oxigén kerül be a véráramlatba, ami eljut a sejtekig, ahol széndioxidra cserélődik, majd kilélegezzük.

Nincs határ a benti és a kinti levegő között. Csak egyetlen egy levegő elem létezik, és ami bennünk van, azt csak pár pillanatra vettük kölcsön. Még annyira sem ragaszkodhatunk a levegő elemhez, mint amennyire esetleg a többihez. Hiszen csak akkor maradunk életben, ha folyamatosan elengedjük a levegőt. A bent tartás vagy ragaszkodás ebben az esetben egyenlő a halállal. És így elmélkedünk a levegő elemről, akárcsak a többiről, nem “én” vagyok, nem az “enyém”, “én” nem ez vagyok.

A gyakorlás során ennél a pontnál azt kezdjük érezni, hogy a test állandótlan és tünékeny, és hogy ez a test, ez a viszonylagosan rögzített és szilárd forma valójában inkább egy dinamikus folyamat. Ahogy figyeljük ezeknek az elemeknek a testen való keresztülfolyását, gyakran támadhat az az érzésünk, hogy ez az egész olyan, mintha egy olyan folyóparton ülnénk, ahol a testünk jelenti a folyó medrét. Látom a vizet – azaz az elemeket – keresztülhaladni a “mederben”, a testben, és hiába mondogatom, hogy “ez én vagyok, ez én vagyok”, ez már a kijelentés pillanatában megcáfolódik, mert amibe kapaszkodni próbálok, az addigra már kérlelhetetlenül tovatűnik. A kapaszkodás hiábavaló és fájdalmas. Felismerjük, hogy a dolgok jönnek és elmennek, mert ez a természetük.

Ekkor az emberben kialakul a fenséges csodának, a tágra nyíltságnak az érzése. A világ elevenebbé válik. Kevésbé ragaszkodom a fizikai formámhoz és az azonosulási érzésem kifelé tágul; minden, ami valaha átment a testemen – a szilárd anyag, levegő, víz és energia – most ott van “kívül” a mezőkben, felhőkben, erdőkben és talajban, és mindenhol. Valamilyen formában ezek a dolgok mind én vagyok. És mivel ez a test ugyanezen anyagokból áll, én ők vagyok. Ami kívül van, az ugyanaz, mint ami belül van. Ami belül van, az ugyanaz, mint ami kívül van. Ez a felismerés, ennek az egység érzésének közvetlen átélése felélénkít és hatalmat ad. Hiszen nem vagyok többé kicsi és különálló, hanem az elemek hatalmas körforgásába szervesen beletartozó rész.

Tovább a 4. részre - Tér elem

Forrás: Hat elem gyakorlat - Levegő elem (angol nyelven)

A hat elem gyakorlat 2.

(vissza az 1. részhez - bevezető és a föld elem)

A víz elem

A hat elem meditációt a földdel, a legerőteljesebb elemmel indítottuk. A gyakorlás további részében az egyre finomabb elemek felé haladunk. Következőnek felidézzük a víz elemet a testen belül – mindent, ami folyadék.

Kezdjük azokkal, amelyeket közvetlenül tapasztalhatunk: érezzük a nyálat a szánkban, a nyákot orrunkban, torkunkban, a vérünk lüktetését, az izzadtságot, a leheletünk páráját, a vizeletünk hólyagunkra gyakorolt nyomását.

Majd azokkal a dolgokkal folytatjuk, amelyeket inkább csak képzelőerőnk segítségével tapasztalhatunk: a nyirokereket, a zsírt, az ízületi folyadékot, a gerincvelői folyadékot, és mindazt a folyadékot, amely a test minden egyes sejtjében megtalálható, és mindazt, ami sejteket körülveszi.

Ezután a külvilág víz elemén szemlélődünk: felidézzük az óceánokat és folyókat, a patakokat, a vizet, ami áthatja a talajt, az esőt és a felhőket, a növények és állatok szervezetét alkotó vizet. Képzeletben látjuk, halljuk és érezzük ezeket a dolgokat, amint felidézzük a velük kapcsolatos tapasztalatainkat.

Aztán felismerjük, hogy minden víz, ami a testen belül van, és amiről azt gondoljuk, hogy “mi” vagyunk, “miénk”, “önmagunk”, az a valóságban a külvilágtól egy kis időre kölcsönvett anyag, ami szó szerint átfolyik rajtunk és amit nem birtokolhatunk. Csak egyetlen víz elem van – nincs “én” víz és nincs “másik” víz. Ezen a módon elmélkedünk: “Ez nem én vagyok. Ez nem az enyém. Én nem ez vagyok.”

A tűz elem

Az MN 140. szuttában Buddha ekként határozta meg a tűz elemet: “amitől valaki felhevül, fonnyad, aszalódik, aminek révén megemészti, amit evett, ivott”.

Más szavakkal, a testen belüli tűz elem az anyagcsere. Ez a mi energiánk.

Miközben meditálunk, érezzük a testünk melegét, érezzük, hogy mennyivel melegebb a leheletünk, mint a belélegzett hűvösebb levegő, érezzük a szívünk verését. Felidézzük képzeletünkben a sejtek szintjén zajló kémiai égési folyamatok milliárdjait, és az izmokban, az idegekben végigfutó az elektromosságot. És megállapítjuk azt, hogy az összes belső energiánk a külvilágból kölcsönvett tűz elemből ered.

A külső tűz elem az univerzumban megtalálható nyers fizikai energia: a nap belsejében lévő nukleáris fúziótól kezdve a csésze kávé melegéig, a bolygónk olvadt belső magjától az ételeinkben zsír, cukor, fehérje formában elraktározott kémiai energiáig.

A testünket a nap energiájából származó növényekkel vagy állatokkal etetjük. A nap sugaraival melegítjük magunkat, akár közvetlenül, akár olyan anyagok elégetésével, amelyek a múltban a nap energiája által keletkeztek.

A test fűtőanyagát folyamatosan pótolnunk kell, mert a tűz elem állandóan eltávozik tőlünk: a hőt a bőrünkön keresztül leadjuk, a meleg leheletünkkel együtt tovaszáll, a székletünk és a vizeletünk melegével veszítjük. Éppen úgy, mint a föld és víz elemek, a tűz is csak keresztüláramlik rajtunk, megállíthatatlanul.

És ahogy figyeljük a testen belüli energiát, tudatában vagyunk annak, hogy ez valójában egy másik folyó – az energia folyója –, ami keresztül folyik ezen a testen, és hogy igazából ez egyáltalán nem a miénk. “Ez nem én vagyok. Ez nem az enyém. Én nem ez vagyok.”

Tovább a 3. részre - Levegő elem

Forrás: A hat elem gyakorlat - Víz elem és tűz elem  (angol nyelven)

A hat elem gyakorlat

A hat elem meditáció az állandótlanságon, a lényegnélküliségen/éntelenségen és az egymástól való függő keletkezésen való mélyreható elmélkedés. Ez egyike azoknak a legfontosabb belátás-meditációknak, ami a páli kánonban is megtalálható. (a buddhizmus szent iratai közül ITT írtam részletesebben a páli kánonról)

A gyakorlat főbb részletei az MN 140. szuttában olvashatók, felületesebb leírásával pedig máshol is lehet találkozni. (A Buddha Ujja oldalon az MN 140. szutta magyarul a páli fordító csoport fordításában ITT és Csíky Ferenc fordításában ITT olvasható)

A meditáció úgy zajlik, hogy egymás után elmélkedünk a föld, víz, tűz, levegő, tér és tudat elemekről, felfigyelve arra, hogy ezek mindegyike inkább egy folyton változó folyamat, mintsem állandó dolog, amihez kötődni lehetne. Mivel a gyakorlás lényege az elengedés, ezért a hagyomány úgy tartja, hogy a hat elemen való elmélkedés elvezet az egykedvűséghez és a forma nélküli dzshánák (meditatív elmélyülések) kialakításához.

Ahhoz, hogy mélyebben megérthessük és elvégezhessük ezt a gyakorlatot, olvassuk el többször is ezt a bejegyzést, rendszeresen szünetet tartva és időt adva önmagunknak ahhoz, hogy a szavak átérzett tapasztalássá alakulhassanak.

Mielőtt elkezdenénk

A gyakorlás előtt általában célszerű néhány percnyi barátságos jóindulat (metta) meditációt végezni. Ez azért is hasznos, mert eközben már észrevehetjük azt, hogy akkor és ott éppen milyen lelkiállapotban vagyunk. Ugyanakkor a metta segítségével kialakíthatjuk azon érzelmek elfogadásának képességét, amik a meditáció során megjelennek, legyenek bármilyen jellegűek is.

A metta meditáció végén kívánhatunk magunknak jó dolgokat azáltal, hogy elismételjük a következő mondatokat: “Érezzem magam jól. Legyek boldog. Legyen meg a lelki békém.”, ezután pedig kiterjesztjük jókívánságainkat a világra a metta érzésének segítségével.

Bár a hat elem gyakorlás gyakran megerősítő hatású, azért komoly kihívást is jelent. Ezért fontos, hogy valamennyire pozitív elmeállapotban legyünk, mielőtt a saját állandótlanságunkon való elmélkedést elkezdenénk.

A hat elem meditációt a föld elemmel indítjuk.

A föld elem

Először saját magunkon belül idézzük fel a föld elemet. Minden, ami szilárd és ellenálló, minden, ami formát képez, az föld elemnek számít. Legelőször célszerű a testnek azon megnyilvánulásaira felfigyelni, amelyeket közvetlenül is meg lehet tapasztalni: a testünk fizikai megjelenése és súlya, az ülőcsontok belenyomódása a párnába vagy zsámolyba, a kéz, amely az ölünkben nyugszik, a térd a padlón, a fogak a szánkban. Legkönnyebben ezeknek a szilárdságát vesszük észre.

Ezzel az észleléssel egyidejűleg belépünk a testünk további részleteinek képzeletbeli felfedezésébe. Még akkor is, ha nem tudjuk közvetlenül megtapasztalni, eszünkbe jut az MN 140. szutta, amely felsorolja a testünk föld elemeit, kezdve a hússal, a porccal, és a csonton, csontvelőn, vesén, szíven, májon, rekeszizmon keresztül az összes szilárd anyagig a testben, egészen le a beleinkben lévő székletig. Elmélkedésünk során ne gondoljuk végig ezeket a dolgokat, egyszerűen csak idézzük fel őket, felismerve, hogy ezek ott vannak és tudatunkkal tapasztaljuk őket.

A testen belüli föld elemen való elmélkedés után felidézzük a kívül lévő föld elemet – minden, ami szilárd és ellenálló saját testünkön kívül – kezdve a padlóval, amin ülünk. Majd eljutva az épületekig, járművekig, utakig, hegyekig, sziklákig, kavicsokig, talajig, mások testéig, fákig, vad és termesztett növényekig. Ismételten, nem célunk, hogy gondolatfolyamot kezdjünk, csupán emlékeket hívunk elő érzékelhető benyomások formájában, hagyjuk a képeket, hangokat és tapintásos érzeteket a tudatunkban megjelenni.

Azután minden föld elemű szilárd dolgon elmélkedünk a testen belül és a testen kívül. Valójában nincs “én” föld elem vagy “más” föld elem – mindegyik ugyanaz az anyag. Úgy szoktunk gondolni saját formánkra, testünkre, mint önmagunkra, de itt és most, ezen a ponton eszünkbe jut az, hogy minden, ami föld elemű és bennünk van, az kívülről érkezett és vissza is tér kívülre.

Azok, akik modern tudományos beállítottságúak, felidézhetik a fogantatás folyamatát: A testem úgy keletkezett, hogy szüleimből egy spermium és egy petesejt egyetlen sejtté olvadt össze – tehát ez nem én vagyok. A megtermékenyített sejt osztódni kezdett és embrióvá növekedett olyan módon, hogy magába építette a különböző tápanyagokat a külvilágból – az édesanyám vérkeringésén keresztül, de végeredményben azokból a növényekből és állatokból, amiket ő megevett. Fogantatásomtól kezdve az életem végéig minden egyes atom, ami hozzájárul az ebben a testben lévő föld elemhez, éppen így a külvilágból érkezik. Elképzelhetjük a föld elem áramlását a szántóföldekről és a talajból a testbe. Ebben a testben a szilárd anyagnak nincsen egyetlen olyan atomja sem, amit mi hoztunk volna létre. Mindegyiket csak kölcsönvettük.

És vissza is kell adnunk. Valójában az életünk minden egyes pillanatában az történik, hogy a bennünk lévő föld elem állandóan visszatér a külvilágba. Hajunkat hullajtjuk, hámlik a bőrünk, és vécére járunk. A szilárd anyagok energiát termelve elégnek a testünkben és kilélegezzük őket. Még a csontjaink is, amikről úgy véljük, hogy testünk legszilárdabb és legellenállóbb részei, részesei a véget nem értő folyamatnak, a lebontásnak és felépülésnek. Testünknek vannak olyan sejtjei, amelyeknek semmi más szerepük sincs, mint lebontani a körülvevő csontokat, míg más sejtek a visszaépítéshez szükségesek. Ha belegondolunk, a csontok is inkább folyamatok, mint dolgok.

Tehát a bennünk lévő föld elem csak idei-óráig alkotja testünket, és mindig visszatér a külvilágba, keresztüláramolva rajtunk, mint egy folyó. Ahogyan felidézzük az ilyen módon áramló föld elemet, így elmélkedünk: “Ez nem én vagyok, nem az enyém, én nem ez vagyok.”

Úgy gondolom, hogy itt fel sem merülhet az “elengedés” kérdése, hiszen a föld elem sosem “mi” voltunk. Sosem volt a “miénk”. Nem ragaszkodunk hozzá, hiszen hogyan is kapaszkodhatnánk valamibe, ami folyamatosan áramlik?

A föld elemhez hasonlóan elmélkedünk a testet alkotó többi elemről, amelyeket ugyanilyen módon szemlélünk – felidézzük az elemet önmagunkban, felidézzük önmagunkon kívül, elmélkedünk azon, hogy minden, ami “mi” vagyunk, valójában csak kölcsönvett a külvilágtól és folyamatosan visszatér oda. És végül megállapítjuk azt, hogy az az elem, ami keresztüláramlik rajtunk, nem én vagyok, nem az enyém, én nem ez vagyok.

Tovább a 2. részre: A víz és a tűz elem

Forrás: Hat elem gyakorlat (angol nyelven)