Asóka király, a buddhizmus támogatója

A buddhista történelem egyik legfontosabb alakja Asóka, a Maurja-dinasztia harmadik uralkodója i.e. 304-232-ig élt. Őt tartják az indiai buddhizmus legjelentősebb támogatójának. Könnyen elképzelhető, hogy nélküle ma nem lenne buddhizmus.

Asóka király hatalmas birodalma a mostani Afganisztántól egészen a Bengáli-öbölig terjedt, ebbe beletartozott a mai India legnagyobb része is. Támogatása által a buddhizmus e hatalmas birodalom államvallása lett.

Ebben a bejegyzésben nem Asóka életéről, hanem Asóka és a buddhizmus kapcsolatáról írok.

Asóka rendeletei

Az ókor valódi történelme minden akkoriban létező országban és birodalomban gyakran csak kérdéses bizonyítékokból állítható össze. Így van ez az ókori Indiával kapcsolatban is. Asóka király biztosnak tekinthető dolgairól azokból a rendeletekből tudunk, amelyeket ő maga vésetett oszlopokra és sziklákra szerte birodalmában. A történészek szerint ezek az ediktumok egészen biztosan a király írásban rögzített szavai.

A XIII. Szikla-rendeletében Asóka megbánását fejezte ki Kalinga népének lemészárlása miatt. (Kalinga független és virágzó királyság volt India középső-keleti partvidékén, a mai Odissza/Orissza területét foglalta magába. Ezt a királyságot már Asóka apja is megpróbálta meghódítani, sikertelenül. A kalingai háború Asóka király uralkodásának 8. évében kezdődött, talán i. e. 261 környékén. Bár Asóka csapatai győztek, és a Maurja-birodalom magába olvasztotta Kalingát, hatalmas veszteséget szenvedtek mindkét oldalon. A leírások szerint a harcosok közül mindkét oldalon 100-150 ezren haltak meg, és a civil lakosokból is több ezret deportáltak. a ford. megjegyzése)

Asóka mély bűnbánatot érezve az erőszak miatt, világi buddhistává vált. És bár a buddhizmust államvallássá tette, senkit sem kényszerített buddhista hitre, sőt, a tizenkettedik ediktumában teljes vallási toleranciáról biztosította a birodalmában élő népét.

A rendeleteiben sem próbálkozott buddhista tanok tanításával. Helyette buddhista elveken alapuló harmóniát, békét, igazságot és együttérzést hirdetett. Utasította a hivatalnokokat, hogy segítsék a szegényeket és betegeket. Vegetáriánus lett. Az emberi és a nem-emberi élet elvételétől való tartózkodást és az erőszakmentességet, a nem-ártás elvét (ahimsza) hirdette.

A hadizsákmányokból élelmiszerraktárakat, víztárolókat építtetett és utakat, amelyek mellé fákat ültettetett és kutakat ásatott, hogy a vándorok, utazók megpihenhessenek. Ő volt az első, aki a történelmi Buddhával kapcsolatos szent helyekre elzarándokolt, és azokat megjelölte kőoszlopokkal. A szegényeknek kórházakat építtetett, és talán a világon elsőként állatmenhelyeket hozott létre.

Asóka és a kolostori közösség (szangha)

Asókáról és a buddhizmus kapcsolatáról a srí lankai Mahávamsza (‘Nagy krónikák’) és Dipavamsza. (‘A Sziget krónikája’) is beszámol. E két, időszámításunk elején íródott történelmi jellegű feljegyzés nem csupán az ókori India és Srí Lanka történelmének és a legendáinak fontos forrásai, hanem a buddhizmus történetének is. Természetesen ezeket a szövegeket kevésbé tekintik megbízhatónak, nem úgy mint az ediktumokat.

Ezen krónikák szerint Asóka elküldte fiát, Mahindát és lányát, Szanghamittát - szerzetest és apácát – Tissza királyhoz, Ceylonra. (a théraváda buddhizmusban december teliholdjának napját Szanghamittá napjának is nevezik. Erről ITT írtam bejegyzést)

Hamarosan a király és az udvara áttért a buddhizmusra, és innentől kezdve mind a mai napig a buddhizmus théraváda irányzata az uralkodó vallás Ceylon – Srí Lanka – szigetén.

Több történetet jegyeztek fel Asókáról az Asókavadana (‘Elbeszélések Asókáról’) című szövegben. Feltehetőleg buddhista szerzetesek írták az akkori Mathura városhoz tartozó kolostorokban, szanszkrit nyelven. Legendákat és történelmi elbeszéléseket éppen úgy tartalmaz ez a mű is. Ezt a művet egy Indiából hazatérő kínai zarándok fordította le először idegen nyelvre.

Vitathatatlan, hogy Asóka támogatása rendkívüli hatással volt a buddhizmusra. Uralkodása előtt Buddha tanítása a jelenlegi India területének kis részén volt megtalálható, leginkább csak a Felső-Gangesz völgyében. Asóka után a buddhizmust Indián túl is megismerték.

A buddhista krónikák azt is tudni vélik, hogy a király személyesen hívta össze a harmadik buddhista zsinatot i. e. 250 körül Pátaliputra városában. (Ma Patna néven India északi-középső részén található)

Kettős célja volt ezzel. Az egyik, hogy visszaterelje a különféle szektákat a történelmi Buddha halálakor még egységes közösségbe, és megpróbálja elsimítani a Pátaliputrában lévő szerzetesek közötti viszályokat. Asóka mindegyik szerzetessel személyesen elbeszélgetett és elküldte azokat a szerzeteseket, akik Buddha tanításainak ellentmondó nézeteket hirdettek. Ennek ellenére igyekezete hasztalannak bizonyult, mert a szakadás a különféle szekták, irányzatok között akkorra már visszafordíthatatlanná vált.

Asóka másik célja a zsinat összehívásával az volt, hogy olyan szerzeteseket, akiket erre érdemesnek talált, küldöttnek kinevezzen. Ezen szerzetesek feladata az volt, hogy más országokban is terjesszék a Tant. Ezt ediktummal erősítette meg.

Kilenc célországot jelöltek meg, köztük Gandhára királyságát, Kasmírt, Görögországot, Srí Lankát, Burmát, Egyiptomot és Thaiföldet. (ahogy fentebb írtam, a buddhista krónikák szerint Srí Lankára misszionáriusként a saját fiát és lányát küldte el)

Nem mindegyik misszió volt sikeres. A buddhizmus Thaiföldön és Burmában csak néhány évszázaddal később vert gyökeret. Viszont a Görögországba és Egyiptomba indított misszióknak érdekes hatásuk volt. A mai tudósok már régóta felfigyeltek a hellén és buddhista gondolatok keveredésére, amelyek abban az időszakban kezdődtek. Arra is találtak archeológiai bizonyítékot, hogy Alexandriában éltek buddhisták. (erre lehet bizonyíték a Bibliában, az Ószövetségben található Prédikátor könyve, amelyben több helyen is kifejezetten buddhista nézeteket fogalmaz meg az ismeretlen szerző. Erről ITT írtam bejegyzést)

Asóka halála után
A király halála után a Maurja birodalom nem bizonyult tartósnak.

Az oszlopokat és sziklákat, amelyeken a rendeletei olvashatók, évezredekkel később darabokban és szétszórva találták meg India, Nepál, Pakisztán és Afganisztán területén. Az egyik, különösen fontos oszlopot Lumbiníben, a történelmi Buddha szülőhelyén emeltette. Ez a hely évezredekig feledésbe merült, amíg 1895-ben egy német archeológus meg nem találta ezt az oszlopot. (az indiai buddhizmus európai felfedezéséről ITT és ITT írtam bejegyzést, két részletben)

Maguk a rendeletek az ókorban használatos, de később már elfeledett prákrit nyelven íródtak, amelyek szintén nehezítették a szövegek megértését. Ráadásul Asókát a buddhista krónikákon kívül más nem igazán említette, és ez egészen addig így volt, amíg a 18-19. században európai kutatók meg nem találták az oszloptöredékeket és a sziklákat, és le nem fordították az ediktumokat. 

Azonban az a kezdeti lendület, amit Asóka adott a hittérítői munkának, a Maurjákat követő uralkodók üldözései és a szkíta népek inváziói ellenére a következő századokban is folytatódott. Egyik rendeletében így írt Asóka:

“Minden ember a gyermekem. Miként gyermekeim számára óhajtom, hogy éljenek jólétben és boldogan ezen a világon és a következőben, akként kívánom ezt minden ember számára.”

Asóka eltökéltsége és következetes cselekedetei révén a buddhizmus kilépett indiai határai közül és a világ egyik legnagyobb vallásává vált. Az egyetlen olyan egyetemes vallássá, amelyet Kelet-Ázsia, Délkelet-Ázsia és a Távol-Kelet majdnem minden országában befogadtak, még akkor is, ha a legtöbb helyen az idők folyamán sajátos arculatot kapott.

Forrás: Asóka császár, a buddhizmus támogatója (angol nyelven)

           Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története (Osiris kiadó)

A mahajána buddhizmus kialakulása

A mahajána gondolatok feltehetőleg már i. e. 310 körül megjelentek. Ekkor, úgy 110 évvel a történelmi Buddha halála után Vaisálíban tartotta meg második zsinatát az általa létrehozott buddhista közösség, a szangha. Ezen a zsinaton megróttak néhány szerzetest, akik a Vinajával – a szerzetesek fegyelmi szabályzatával – ellentétesen viselkedtek. A vétkezők ellenszegültek, nem fogadták el a megrovást, és el is hagyták a zsinatot. Az ottmaradtak megvitatták a szabályokat és a Tan – Dharma – bizonyos kérdéseit.

Az egyik csoport ellenzett bármiféle változtatást, ők szthaviravádinok (ma théravádinok) – ‘vének tanításai’ - néven váltak ismertté. Az eredeti tanításokat követték és azokat az előírásokat, amikben a közvetlenül Buddha halála utáni első zsinaton megegyeztek. A szthaviravádinok tanításai szerint minden emberek magának kell elérnie a szentséget (arahantságot), és magának kell megszabadulnia a születések állandó körforgásából (szamszárá).

Azt tanították, hogy a buddhák tiszta és egyszerű emberek, ezzel elutasították azt a gondolatot, hogy transzcendentális lények volnának.

Egy másik csoport mahaszanghika – ‘nagy közösség’ - néven nevezte el magát, ami minden bizonnyal azt jelentette, hogy ők alkották a közösség nagyobbik részét. Akárcsak a szthaviravádinok, ők is elfogadták az alapvető tanokat úgy, ahogy Buddha tanította, mint például a Négy Nemes Igazságot, a Nemes Nyolcrétű Ösvényt, az anatta vagy anátman tanát, a karma törvényeit, a Függő Keletkezést és a szentség – arahantság lépcsőfokait.

Ők a történelmi Buddhát, később pedig a buddhákat földöntúli és transzcendentális lényeknek képzelték, akiknek nincsenek szennyeződéseik, és akiknek életük és hatalmuk korlátlan. Azt a nézetet is vallották, hogy az elme/tudat eredeti természete tiszta és akkor szennyeződik be, amikor a vágyak és szennyeződések bepiszkítják. A mahaszanghika csoport létrejötte adta meg a végső lökést az eredetileg egységes közösség, a szangha végleges szétválásához.

A hagyomány szerint később tizennyolc különféle iskola alakult ki. Úgy tartják, hogy a mahájána az egyik ilyen iskola volt, amelyik i. e. 1. században jött létre, és nagyban hatottak rá a jóval korábbi mahaszanghika csoport nézetei.

Később, az időszámításunk utáni első évezredben, amikor a buddhizmus kelet és észak felé kezdett terjeszkedni, a mahájána irányzat könnyebben alkalmazkodott a már meglévő helyi vallásokhoz. Mivel ebben az irányzatban a világiak nagyobb szerephez juthattak, mint a théraváda irányzatban, ezért jobban gyökeret tudott verni más országokban. A mahájána szertartások a világi hívők számára lehetőséget teremtettek egy-egy buddha vagy bódhiszattva megszólítására.

Néhány fogalom, amelyik a mahájána buddhizmusban található meg:

A bódhiszattva eszménykép

A buddhizmus azt tanítja, hogy három lehetőség van a nirvána – végső ellobbanás - elérésére. (arról, hogy mi a nirvána, ITT írtam bővebben)

Az első lehetőség az arahantság vagy arhatság, amit a théraváda irányzat hirdet. Szerintük a szamszárából, az újraszületés-halál körforgásából való megszabadulást a megvilágosodott Buddha tanításainak követésével, az erkölcsös magatartás (szíla) betartásával, meditációval (szamádhi) és a végső bölcsesség (pradzsnyá) felismerésével lehet elérni.

A mahájána ezzel szemben a bódhiszattva eszménykép követését szorgalmazza. Eszerint a bódhiszattva elhalasztja a nirvánába jutását azzal, hogy minden érző lény szamszárából való megszabadulásáért küzd. A mahájána buddhisták, helytelenül az állítják, hogy a théraváda irányzat arahant ideálja önző, mert ott az emberek csak a saját megszabadulásukon fáradoznak.

Azonban nem szabad elfelejteni, hogy az arahantok, bár híján vannak a Buddha magasabb rendű bölcsességének, mégis tanítanak és utat mutatnak másoknak. Mivel emellett még erkölcsileg is kifogástalannak kell lenniük, így ez a vád igazságtalannak látszik.

Az MN 107. szuttában Ganaka-Moggalána számtantanár azt kérdezi Buddhától, hogy ha a nirvána létezik, az út a nirvánába létezik, a jó tanító, Buddha – aki az utat megmutatja - létezik, akkor miként lehetséges az, hogy némely tanítvány eléri a legfelsőbb célt, a nirvánát, de némely tanítvány mégsem. A szutta végén maga Ganaka-Moggallána találja meg saját kérdésére a választ, amely szerint akik megtesznek mindent, ami szükséges – erkölcsileg kifogástalanok, szorgalmasak –, elérik a nirvánát, akik viszont nem, azok elvétik az utat. Akarata ellenére és úgy, hogy nem tesz érte semmit, senkit sem lehet megszabadítani. (a teljes szuttát ITT lehet elolvasni a Buddha Ujján)

A harmadik mód a megszabadulás elérésére a Pratjékabuddha vagy paccsekabudddha – szó szerinti jelentése ‘magányos buddha’. Ez olyasvalaki, aki általában akkor lép színre, amikor Buddha tana megszűnik létezni a világban, és saját maga erejéből eléri a buddhaságot, viszont nem lesz képes mások tanítására.

Hat tökéletesség (páramitá)

Aki követi a bódhiszattva ösvényt, annak el kell érnie a hat tökéletességet: nagylelkűség (dána), erkölcsösség vagy helyes viselkedés (szíla), türelem (ksánthí), törekvés (vírja), meditáció (dhjána) és bölcsesség (pradzsnyá). (a hat tökéletességről ITT írtam egy bejegyzést)

Együttérzés és ügyes eszköz

Az együttérzés (karuna) a mahájána buddhizmusban legalább annyira fontos, mint a bölcsesség. Ez a kettő együtt felsőbbrendű kombináció. Az együttérzés mások fájdalmának átérzése úgy, mintha az a sajátunk lenne, azzal a kívánsággal egybekötve, hogy bár átvehetnénk az ő fájdalmát, hogy ezáltal megszabadítsuk a szenvedésétől.

Az ügyes eszköz (upája) egy olyan fontos képesség, aminek segítségével a tanító tökéletesen alkalmazkodik a tanítványok képességeihez, és így ki tudja választani a megfelelő eszközt tudásának átadására. Egy-egy eset végén a cél szentesíti az alkalmazott eszközt.

Buddha – a transzcendentális fogalom

A théraváda nézet Buddháról azt tartja, hogy Buddha ember volt, aki Sziddhártha Gautama néven született Lumbiniben. Viszont a mahájána buddhizmus szerint Buddha transzcendentális lény volt, aki számtalan alkalommal testesült meg.

Trikája vagy három test tana

Ez egy teljes mértékben mahájána nézet Buddháról, akinek e szerint három teste volt:

nirmána-kája test – a változás teste. Ez az, ami az anyagi jelenségek világában megjelenik, ez a test születik és hal meg.

szambhoga-kája test – az a test, ami a megvilágosodás üdvösségét és örömét érzi. Megtisztult a szennyeződésektől, mentes a szenvedéstől, de még jellegzetes, egyéni formát tart fenn.

dharma-kája test – túl van a formán és az egyéni jellegen

Az odaadás

Ez hasonló a hinduizmusban megtalálható bhakti vagy odaadás kultuszához. Buddha, buddhák és a bódhiszattvák imádata, a hozzájuk való fohászkodás a mahájána buddhizmusban ugyanilyen jellegű. Amitábha Buddha, Avalókitésvara – tibeti megfelelője Csenrézi, kínai megfelelője Kuan-jin, japán megfelelője Kannon, ebből származik a Canon márkanév – nagy tiszteletnek és imádatnak örvendenek. (az öt dhjáni vagy meditációs Buddháról ITT írtam bejegyzést, Avalókitésvaráról ITT , Avalókitésvaráról és úgy általában a bódhiszattvákról ITT, Amitábha Buddha és a hozzá kapcsolódó Tiszta Föld irányzatról ITT)

A világiak szerepe

A théraváda buddhizmusban a szanghára, a kolostori közösség tagjaira helyezik a hangsúlyt, mint olyanokra, akik egyáltalán elérhetik a nirvánát. A világiak feladata az ő támogatásuk, mindez a kedvezőbb újraszületés reményében. Ezzel szemben a mahájána tanításokban a világiaknak éppen úgy megvan a lehetőségük a bódhiszattvává válásra, mint a kolostori közösség tagjainak. És a világiak éppen úgy elérhetik a megvilágosodást, mint a szerzetesek vagy apácák.

Súnjata

A legutolsónak említett, de a legfontosabb mahájána nézet a súnjata vagy üresség. Azt jelenti, hogy minden jelenség mentes az önvalótól vagy éntől. Ez jobbára ugyanaz, mint a théraváda anatta (vagy anátman) - éntelenség tana.

A mahájána buddhizmus leginkább észak és északkelet felé terjedt el. Kínába, Közép-Ázsiába, Koreába, Japánba, Mongóliába és Tibetbe jutott el zarándokok, szerzetesek révén. Tibetben a mahájána buddhizmusból egy külön ág, a vadzsrajána – ‘gyémánt út’ - buddhizmus jött létre. Másutt is erőteljesen keveredett a helyi vallásokkal, így a legtöbb helyen sajátságos arculatot öltött.

Buddhisták egy része, különösen a nyugatiak hajlamosak arra, hogy a théraváda és mahájána buddhizmust egymás kiegészítőiként, nem pedig egymással szembenálló nézetként fogják fel. A mahájánára gyakran úgy tekintenek, mint a théraváda tanítások magyarázatára vagy tágabb értelmezésére. Ez azonban nem így van. A két irányzat között, mint láthattuk, alapvető különbségek és áthidalhatatlan ellentétek vannak.

A főbb különbségekről pontokba szedve ITT és ITT írtam két részből álló bejegyzést.

Forrás: A mahajána kialakulása (angol nyelven)
            Ian Harris: Buddhizmus képes enciklopédiája (Kossuth Kiadó)