Buddha legelső tanítványai még rongyokból foltozták össze a ruházatukat, éppen
úgy, ahogy akkoriban Indiában a kolduló szent emberek tették.
Amikor a tanítványok vándorló közössége növekedett, Buddha úgy gondolta,
hogy célszerű volna valamiféle szabályt bevezetni az öltözködésben is. Később
ezeket a szabályokat a páli kánon Vinaja-pitaka (‘A szerzetesi fegyelem
kosara’) részében rögzítették.
Ahogy már a
Miért nincsenek női Buddhák? című bejegyzésem írtam, a
legelső tanítványoknak úgynevezett “tiszta” anyagokból kellett ruházatot
készíteniük, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy olyanokból, amelyek senkinek
sem kellenek. Az ilyen “tiszta” anyagok azok voltak, amelyeket patkányok, egerek
rágtak meg, esetleg megpörkölte a tűz, szülés vagy menstruáció során véres lett, vagy halottakat göngyöltek bele égetés előtt. A tanítványok elsősorban
szeméttelepek és halottégetők körül keresték a ruházatnak való anyagokat.
A teljesen használhatatlan részeket ki-vagy levágták, és a ruhákat
kimosták. Azután pedig megfestették úgy, hogy a főzővízbe különféle növényi
eredetű színezőanyagokat tettek, amik által a ruhák jellegzetes
sárgás-narancsos-barnás színt kaptak.
Manapság a buddhista szerzetesek adományként kapják a ruházatukat vagy ők
maguk veszik.
A hármas és ötszörös ruházatok
Délkelet-Ázsia théraváda szerzetesei és apácái feltehetőleg 2500 éve
változatlan módon viselik a következő három részből álló ruházatukat:
-- Az uttarászanga a legszembetűnőbb darab. Szokták
kászája köpenynek is nevezni. Ez egy széles, téglalap formájú,
körülbelül 2 méter széles és 3 méter hosszú. A viselője betakarhatja vele mind a
két vállát, de jobbára csak a balt fedi el, szabadon hagyva a jobb vállat és
jobb kart.
-- Az antaravászakát az uttarászanga alatt hordják.
Szoknya módra derekuk köré csavarják, ezzel takarva be alsótestüket egészen
térdig vagy még lejjebb.
-- A szangáti egy extra köpenyféle, amit legfelül hordanak, és
amivel az egész felsőtestet be lehet takarni a hideg elleni védekezésül. Ha nem
használják, akkor összehajtogatva a vállra fektethetik.
Ehhez még viselhetnek övszerű ruhadarabokat is.
Az eredeti apáca ruházat alapjában véve ugyanabból a három részből áll,
mint a szerzeteseké, de kiegészítik még két darabbal, ezáltal “ötszörös ruházat”
lesz belőle. Az apácák fűzőszerűséget (
szamkaccsika) hordanak az
uttarászanga alatt, és magukkal hordanak fürdéshez való ruhát
(
udakaszatika).
Eredetileg Buddha legelső női tanítványai is ugyanazt a három réteg
ruházatot viselték, mint a férfi tanítványok, de amikor alamizsnáért jártak
házról-házra, a szél a ruhájukat a testükhöz tapasztotta, miáltal a mellük
szembetűnővé vált. Az emberek emiatt pajzán megjegyzéseket tettek, így Buddha
javaslatára hordani kezdték a szamkaccsikát, hogy a mellüket
leszorítsák.
Az udakaszatika ruhát pedig fürdéshez használják, mivel nem
fürödhetnek meztelenül, sem szerzetesek, sem apácák.
Manapság a théraváda női ruházatok általában visszafogottabb színűek,
fehérek vagy halvány rózsaszínűek, nem pedig élénksárga, fűszeresek. Bár az is
tény, hogy teljesen felszentelt théraváda apácák ritkák.
A buddhizmus legtöbb iskolájának felsőruházatán látható egy, úgynevezett
rizsföld mintázat. A Vinaja-pitakában az áll, hogy egyszer Buddha arra
kérte unokatestvérét, hű segítőjét, Ánandát, hogy varrjon neki olyan
felsőruházatot, amely rizsföld mintázatú. Ánanda ruhacsíkokból készítette el, és
a minta azóta is jelen van a buddhista szerzetesek felsőruházatán. Gyakran öt
oszlopos csíkmintát használnak, de előfordul hét vagy kilenc csíkos is.
Kínai, japán, koreai ruházatok
Kb. i. sz. 1. században jelent meg a buddhizmus Kínában, és hamar
szembetalálta magát a kínai kultúrával. Indiában az egyik váll felfedése a
tisztelet jele, míg Kínában ez nem szokás.
A kínai kultúrában a helyes öltözet betakarja az egész testet, beleértve a
karokat és a vállakat is. Ráadásul, mivel Kína éghajlatát tekintve hűvösebb,
mint India, ezért a hagyományos háromrétegű öltözet nem ad elég meleget.
Így némi tanácskozás után a kínai buddhista szerzetesek egy hosszú ujjú,
elől záródó köpenyt kezdtek viselni, hasonlót, mint amilyet a taoista tudósok.
Erre a hosszú ujjú köpenyre vették fel aztán a kászáját
(uttarászanga). A ruházat színe még tompábbá vált, annak ellenére, hogy
az élénksárga – amelyik szerencseszínnek számít a kínai kultúrában –
megszokott.
Ehhez még az is hozzájött, hogy Kínában a szerzetesek nem voltak
alamizsnafüggők, hanem kolostori közösségekben kezdtek el élni, amelyek annyira
önfenntartókká váltak, amennyire csak lehetett.
Ezért a kínai szerzetesek és apácák a mindennapjaik egy részében háztartási
és kerti munkálatokat végeztek, ezért a kászája egész idő alatti
viselése nem volt praktikus. Így ezt csak a meditációk és a szertartások végzése
során hordták. Végül a kínai szerzetesek körében megszokottá vált a hasított
szoknya vagy a hosszúnadrág viselése a mindennapok során, a nem meditációs és
nem szertartásos időkben.
Öltözködés terén manapság is ugyanez a gyakorlat folytatódik Kínában,
Japánban és Koreában. Az ujjakkal ellátott ruhadarabok különféle stílusban
léteznek. És ugyanígy, különböző derékszalagokat, ujjatlan köpenyeket,
obikat (japán selyemövek), stólákat és más egyéb kiegészítőket viselnek
a ruházattal együtt ezekben a mahájána buddhista országokban.
A szertartások során a különböző iskolák szerzetesei, papjai és néha apácái
gyakran viselnek ujjal ellátott “belső” felsőruhát, általában szürkét vagy
fehéret; egy ujjal ellátott külső felsőruhát, amit elől kötnek meg vagy húznak
össze, mint egy kimonót, és végül egy kászáját ráhúznak a külső ujjas
ruházatra.
Japánban és Koreában a külső ujjal ellátott ruházat általában fekete, barna
vagy szürke, és a kászája fekete, barna vagy arany, de sok egyéb
kivétel létezik.
Tibeti buddhista ruházatok
Bár a tibeti szerzetesek, lámák, apácák a ruhák, kalapok, ujjatlan köpenyek
hatalmas választékát viselik, az alapruházat a következőkből tevődik
össze:
-- A donka, egy átkötős jellegű, nagyon rövid ujjú ing. Színe
lehet gesztenyebarna vagy gesztenyebarna és sárga.
-- A semdap gesztenyebarna színű, ruhadarabokból, foltokból
összevarrt szoknya.
-- A csögyu olyasmi, mint a szangáti. Azaz köpeny, amit a
felsőtesten viselnek, bár néha ugyanúgy az egyik vállukra hajtogatnak, mint a
kászáját.. A csögyu sárga színű, és bizonyos ceremóniáknál és
tanításoknál viselik.
-- A zen hasonló a csögyuhoz, de gesztenyeszínű és az
átlagos napi viselet része.
-- A namjar szélesebb, mint a csögyu, több foltból
készült, és sárga színű, gyakran selyemből készítik. Szertartásokhoz használják
és kászája-stílusban viselik, a jobb karjukat szabadon hagyva.