A második fogadalom: a lopásról

Már több bejegyzés is született a buddhista fogadalmakról. Egy általános bejegyzést a fogadalmakról ITT írtam. A harmadikról, a szexuális viselkedésről ITT, a negyedikről, a szavahihetőségről ITT és az ötödikről, az alkohol fogyasztásával kapcsolatosról pedig ITT.

A második buddhista fogadalom páli nyelven így hangzik: Adinnádáná veramaní sikkhápadam samádijámi - amit gyakran úgy fordítanak, hogy “ne lopj”. Vannak olyan buddhista tanítók, akik ehelyett a “gyakorold a nagylelkűséget” kifejezést kedvelik. Maga a fogadalom szó szerinti fordításban így hangzik: “Alávetem magam annak a fogadalomnak, hogy tartózkodom annak elvételétől, amit nem adnak”.

Sok nyugati ember számára ez egyenlő a bibliai Tízparancsolat “ne lopj” felszólításával, de a második fogadalom nem parancsolat, és nem is akként értelmezik.

A buddhizmus fogadalmai a nemes nyolcrétű ösvény egyik tagját, a “helyes cselekedeteket – sammá kammanta” alkotják.

Ne szabályokat kövess

Az etikára legtöbbször valamiféle egyezségként gondolunk. Az etika szabályai meghatározzák, hogy másokkal való kapcsolatainkban mi a megengedett és mi nem. Ugyanekkor ez az “engedély” azt feltételezi, hogy létezik valaki vagy valamilyen felsőbb tekintély – társadalom vagy esetleg Isten –, aki/ami esetleg jutalmaz, ha betartjuk, de leginkább büntet, ha megszegjük a szabályokat.

Amikor elfogadjuk a buddhista fogadalmakat, akkor meg kell értenünk, hogy az “én” és a “mások” fogalma illúzió. Az etika nem egyezség, és nincsen olyan külső erő számunkra, ami felsőbb tekintélyként hatna ránk. Még a karma sem egy kozmikus jutalmazó vagy büntető rendszer, annak ellenére, hogy sokan így vélik.

Emiatt elengedhetetlen, hogy saját magunk dolgait nagyon mélyrehatóan vizsgáljuk meg, őszintén megnevezve saját motivációinkat, és kíméletlenül átgondolva azt, hogy hogyan hatunk viselkedésünkkel másokra. Csak ez fog segíteni abban, hogy kialakuljon bennünk a bölcsesség és könyörületesség.

Mit is jelent a “nem lopni” kifejezés?

Először nézzük a lopás hivatalos meghatározását. A büntetőjogi törvény így fogalmaz: “Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.” (Btk. 370. paragrafus 1. pontja)

A köznyelvben azonban a lopás fogalmát tágabb értelemben használjuk. Éppen ezért vannak a lopásnak olyan formái, amelyek nem feltétlenül vonnak maguk után büntetőjogi eljárást.

Számtalan ilyen esetet láthatunk a hétköznapi életben. Akár úgy, hogy magánszemélyek olyan állami, önkormányzati támogatást igényelnek és kapnak, amire nem jogosultak. Vagy munkáltatók állami támogatásért alkalmaznak olyan munkavállalókat, akiket aztán a támogatási idő lejárta után kirúgnak, elbocsátanak, akármilyen jól is dolgoznak. És még sorolhatnánk a különféle lehetőségeket, amikor emberek a törvény által biztosított lehetőségeket etikátlan módon használják ki.

És a legtöbben nagyon egyszerűen magyarázzák meg, hogy miért nincsen ezzel semmi baj: “mindenki más ezt teszi, én miért ne tehetném?” vagy “úgysem tűnik fel senkinek” vagy “ez legális dolog, minden rendben van vele”.

Megvilágosodott etika

Mindannyian illúziók ködében élünk magunkkal és a világgal kapcsolatosan. Téves nézeteink okozzák, hogy problémákat okozunk magunknak és másoknak. A tisztánlátáshoz és a problémák gyártásának megállításához vezető út a nemes nyolcrétű ösvény. És a fogadalmak megtartása része ennek az ösvénynek.

A második fogadalom gyakorlásához éberen kell részt vennünk saját életünkben. Odafigyelve felismerni azt, hogy a ‘nem elvétele annak, amit nem adnak’, az több, mint más tulajdonának tiszteletben tartása. A második fogadalomra úgy is gondolhatunk, mint az adás tökéletességére. Ennek a tökéletességnek a gyakorlása egy olyan nagylelkűség kialakítását igényli, amely nem feledkezik el mások szükségleteiről.

Megpróbálhatjuk azt is, hogy még jobban odafigyelünk arra, hogy ne pazaroljuk a természetes erőforrásainkat. Mennyi vizet vagy ételt pocsékolunk el? Eszünk-e húst, aminek előállításához rengeteg környezetszennyezés kapcsolódik? Ha tehetjük, újrahasznosítható papírt használunk? Akkor is vásárolunk-e ruhát magunknak, amikor ténylegesen nincs rá szükségünk?

Ahogy fentebb írtam, vannak olyan tanítók, akik szerint a második fogadalom a nagylelkűség gyakorlása. Magunkévá téve ezt az álláspontot, ahelyett, hogy úgy gondolkozunk, mi az, amit nem vehetek el, gondolkozzunk úgy, hogy mi az, amit én adhatok? Például, nézzünk körül környezetünkben, lehet, hogy ismerünk olyanokat, akik a mi régi dolgainknak nagyon örülnének vagy tényleg hasznukat vennék.

Gondoljunk arra, amikor többet veszünk el, mint amennyire szükségünk van, hogy esetleg másoknak kevesebb jut. Például, ha egy boltban ingyen osztogatnak valamilyen áru termékmintájából, akkor ne vegyünk el csak azért többet, mert ingyen adják.

A fogadalom gyakorlása az, amikor túllépünk azon a gondolaton, hogy mi az, amit a szabályok megengednek nekünk. Ez a fajta gyakorlás nagyobb kihívás, mint a szabályok puszta követése. Amikor erre erőteljesen odafigyelünk, akkor észre fogjuk venni, ha hibázunk. Sokszor. De csak ez az útja annak, hogy tanuljunk, és hogy kialakítsuk magunkban az éberséget.

 Forrás: A buddhizmus második fogadalma: nem lopni (angol nyelven)

A negyedik fogadalom

A szavahihetőség gyakorlása

Aki ismeri a világi buddhisták öt fogadalmát, az tudja, hogy ezek nem szigorú szabályok, mint a Bibliában található Tízparancsolat törvényei. Az öt fogadalom személyes elköteleződés, amelyek betartását azok az emberek vállalják, akik a buddhista ösvényre lépnek. Így ez egyfajta gyakorlás is, amely képessé tesz a megvilágosodásra. (a fogadalmakról ITT írtam bejegyzést)

A negyedik fogadalom így hangzik páli nyelven: Muszávádá veramaní szikkhápadam szamádijámi, amelyet általában így fordítanak: ‘Alávetem magam annak a fogadalomnak, hogy tartózkodom a hamis beszédtől”.

Ez a negyedik fogadalom azt is jelenti, hogy “a szavahihetőség gyakorlása”

Mit jelent szavahihetőnek lenni?

A buddhizmusban a szavahihetőség nem csupán az, hogy nem mondunk hazugságot. Hanem az is hozzátartozik, hogy a mondandónkat nem a mások kárára használjuk.

Az a fajta beszéd, amely a három méregben gyökerezik – gyűlölet, kapzsiság és tudatlanság –, az hamis beszédnek minősül. (a három méregről ITT lehet bővebben olvasni)

Ha a mondanivalónkkal az a célunk, hogy megkaparintsunk valamit, amit szeretnénk vagy megbántsunk valakit, akit nem kedvelünk vagy fontosabbnak tűnjünk másoknál, az hamis beszéd, még akkor is, ha amit mondunk, az tényleg úgy van. Például, ha továbbadunk egy pletykát valakiről, akit nem kedvelünk, az hamis beszédnek számít abban az esetben is, ha maga a pletyka igaz.

Igazság és szándék

A hiteltelen beszéd magába foglalja a “féligazságokat” vagy “részigazságokat”. A félig vagy részben igazság egy olyan állítás, amely tényszerűen igaz, de úgy hallgat el információt, hogy hazugság jön ki belőle.

Ez különösen a politikában figyelhető meg. Például, amikor egy politikus azt mondja, hogy “Az ellenzék adót fog emelni,”, de kihagyja azt a részt, hogy “csak x összegű jövedelem fölött”, akkor az féligazság. Ebben az esetben a politikus szándéka az, hogy a hallgatósága azt higgye, hogy ha az ellenzékre szavaznak, akkor azok jövedelemtől függetlenül mindenkinek megemelik majd az adóját.

Ahhoz, hogy igazat mondjunk, természetesen elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azzal, mi az igazság. Emellett az is szükséges, hogy megvizsgáljuk saját motivációnkat, azaz mennyire vezérli szavainkat önös érdek. Például látszólag semleges mondandónk mögött sokszor burkolt célozgatás, sértegetés vagy nagyképűség rejlik.

A théraváda buddhizmus szerint a negyedik fogadalmat négyféle módon lehet megszegni:

1. Valamiről egyértelműen hazugságot állítunk

2. Szándékunk van arra, hogy becsapjunk valakit

3. Hamis állítást fejezünk ki, akár szavakkal, akár gesztusokkal, “testbeszéddel”

4. Hamis benyomást közvetítünk

Ha valaki valótlant állít, de ő maga úgy hiszi, hogy igaz, akkor az nem szükségszerűen számít a fogadalom megszegésének.

Ennek ellenére, nem árt tudni, hogy jogi szempontból az is hamis vádnak minősül, ha valaki “gondatlanságból nem tud arról, hogy tényállítása valótlan”. Amikor gondatlanságból hamis információt terjesztünk anélkül, hogy akár a legkisebb erőfeszítést is tennénk arra, hogy ellenőrizzük a valóságtartalmát, akkor az távol áll a negyedik fogadalom betartásától, még akkor is, ha azt hisszük, hogy az információ igaz.

Célszerű, ha egy olyan szokást alakítunk ki, hogy először mindig szkeptikusan fogadjuk azokat az információkat, amiket el akarunk hinni. Ugyanis általános emberi tulajdonság, hogy ha olyat hallunk, ami megerősíti előítéleteinket, akkor azt hajlamosak vagyunk azonnal buzgón és vakon elfogadni, anélkül, hogy ellenőriznénk annak igaz voltát. Tehát figyeljünk oda erre is!

Mikor mondjunk igazat?

A negyedik fogadalom gyakorlása nem jelenti azt, hogy bárkinek bármikor kegyetlenül a szemébe vághatjuk az igazat. Ráadásul tudnunk kell a különbséget aközött, hogy mi az ártalmas és káros és hogy mi a fájdalmas, de hasznos. Az első esetben semmi értelme nincs annak, ha megmondjuk az igazat, mert az illető nem tud vele mit kezdeni, csak felesleges szorongást vagy indulatot idézünk elő benne.

Viszont a második esetben, bár fájdalmas valakinek az az információ, de hasznos lehet számára, mert valamilyen szempontból javíthat életén.

A történelmi Buddha egyik tanbeszédében, az MN 58 – Abhaja királyfi szuttában ez részletesen kifejti: (Buddha önmagáról E/3. személyben beszél, amikor a Beérkezett néven nevezi magát)

“Ugyanígy, királyfi: ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valótlan, hamis és káros, és másoknak kellemetlen, másokat bánt, akkor azt nem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz, de káros, és másoknak kellemetlen, másokat bánt, azt sem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett  tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz és hasznos, de másoknak kellemetlen, másokat bánt, akkor a Beérkezett tudja, hogy mikor időszerű annak a kijelentésnek a megtétele. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valótlan, hamis és káros, de másoknak kellemes, másoknak jólesik, akkor azt nem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja, egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz, de káros és másoknak kellemes, másoknak jólesik, azt sem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz és hasznos, és másoknak kellemes, másoknak jólesik, akkor a Beérkezett tudja, hogy mikor időszerű annak a megtétele. Mindezt azért teszi a Beérkezett, mert sajnálja az élőlényeket.” (a teljes szuttát a Buddha Ujja oldalon ITT lehet olvasni kétféle fordításban)

Beszéd és a bölcsesség

Az igazmondás a szavahihetőség és a becsületesség gyakorlásából származik. És abból a könyörületességből, ami a bölcsességben gyökerezik. A buddhizmusban a bölcsesség elsősorban az anatta/anátman – nem-én – tanának megértése.

A negyedik fogadalom betartására való törekvés megtanít arra, hogy tudatában legyünk saját mohóságunknak és ragaszkodásunknak. Ezáltal segít megszabadulni az önzés szennyeződésétől.

A negyedik fogadalom és a buddhizmus

A negyedik fogadalom megegyezik a nemes nyolcrétű ösvény harmadik tagjával, a helyes beszéddel.

Az MN 141 – Az igazságok vizsgálata című szuttában ezt mondja Száriputta, Buddha egyik legkiválóbb tanítványa:

“És mi a helyes beszéd? Tartózkodni a hazugságtól, a viszályt szító, a gyalázkodó beszédtől és az üres fecsegéstől. Ezt hívják helyes beszédnek.” 

(a teljes szutta Fenyvesi Róbert fordításában ITT olvasható a Buddha Ujja oldalon)

A negyedik fogadalom megtartására való törekvés olyan mélyre ható gyakorlás, ami érinti az egész testünket, elménket és életünk minden részét. Ennek legfontosabb eleme az, hogy észrevegyük, addig nem lehetünk őszinték másokkal, amíg saját magunkkal nem vagyunk őszinték. És talán ez a legnagyobb kihívás. Viszont a megvilágosodás eléréséhez elkerülhetetlen lépés.

Forrás: A negyedik fogadalom (angol nyelven)