2015. november 18., szerda

Mahámudrá híján

Khenpo Tashi rinpocse mahámudrá tanítást ad a Karmapa Házban e héten. Legalábbis ezt hittem. Ez áll a hirdetésben. Mivel engem különösképpen érdekel ez a tanítás, így ma el is mentem meghallgatni.

Egész sokan gyűltek össze. Kicsivel 18 óra után meg is jelent a tanító, s a szokásos indító recitációk után röviden arról beszélt, hogy a lények mind a boldogságra törekszenek, s ehhez nyújtanak segítséget a szellemi utak (értsd: vallások), különösképpen pedig a buddhizmus, amin belül többféle tanítás is létezik. Az egyik ilyen tanítás a Nágárdzsuna féle madhjamaka, avagy a közép út, ami azért közép út szerinte, mert elkerüli a szélsőségeket, miként az evésben is kerülni kell a túl sokat és a túl keveset, helyette meg kell találni a mértékletességet és az egyensúlyt. A madhjamaka segítségével felismerhetjük a tudat ürességét. Aztán ott van Tilópa, aki a mahámudrá tanításokat rendszerezte, amivel közvetlen tapasztalást nyerhetünk a tudat természetéről. Továbbá van még Nárópa, aki a hatféle jógát tanította, ami egy remek eszköz a mahámudrá megvalósításához. Ennyiből állt az előadás első része, ami után kérdéseket lehetett feltenni. Ami kicsit gyanús is volt, hiszen ez a mahámudrá tanítássorozat harmadik napja, akkor vajon miért most mond el egy ilyen nagyon általános történelmi bevezetőt?

Az első kérdésig várni kellett egy kicsit, mire valaki jelentkezett, s megkérdezte, hogy lehet-e nem ide kapcsolódó témában is kérdezni. Ezt röviden lefuttatta a két fordító és rinpocse, magyarról angolra, angolról tibetire, majd vissza tibetiről angolra, angolról magyarra: igen. Első kérdés: mi a teendő, ha az ember megtudja, hogy halálos betegsége van; és mit kell tenni, amikor az ember haldoklik? Ezzel a kérdéssel aztán megküzdöttek a fordítók (avagy: hogyan mondjuk angolul azt, hogy halálos betegség?), majd rinpocse először arról beszélt, hogy a halál idején az ember gondoljon a gyökérlámájára, azonosítsa Amitábhával, és akkor az ő tiszta földjén születhet. Ez azért fontos, hogy ne ragadja meg a halál során/után felmerülő tapasztalatokat, különben a hat birodalomban születik újra. Amennyiben pedig valaki dzogcsen vagy mahámudrá gyakorló, akkor a halál idején felmerülő dharmakája fényre összpontosítson. Arról azonban sem eddig, sem a továbbiakban nem esett szó, miként is gyakorolja valaki a mahámudrát. Második kérdés, egy másik hallgatótól, akinek több kérdése is volt: úgy hallotta, hogy a haldokló személyhez nem szabad hozzáérni, s erre kér tanácsot. Erre válaszként hosszabban beszélt arról, miként ne nyúljanak a haldoklóhoz, mert, főleg egy gyakorló esetében a meditációját, megzavarja. (Ámbár ez egy valóban népszerű buddhista hiedelem, a Buddha láthatóan nem gondolta, hogy a haldoklási időszaknak lenne különösebb jelentősége (lásd: SN 55.21 és 22), viszont azt tanácsolta, hogy a haldokló inkább ne aggódjon (lásd: AN 6.16).) A második kérdése ugyanannak az embernek pedig arra vonatkozott, hogy ha már korábban beszélt a mahámudrá első két jógájáról, akkor most folytatná-e a második kettővel. Válaszként erre rinpocse azt mondta, hogy most előbb tartsunk szünetet. Így hát volt tíz perc szünet.

Az előadás második felét azzal kezdte, hogy a mahámudrának ugye van négy jógája (mely négynek a neveit lefordítani némi nehézségbe ütközött a tibeti-angol fordítónak, de a magyar-angol fordító láthatóan tudta, miről van szó). Ezután elkezdett beszélni az első jógáról, az egyhegyűségről, Itt említette, hogy az egyhegyűségnek négy szintje van, amit tibetiül felsorolt, de a tibeti-angol fordító nagyon nem értette. Miután ezzel küzdöttek egy darabig, el is hangzott, hogy rinpocse korábban nem beszélt erről a négy szintről. Ehhez még hozzátette a tanító, hogy nem is érdemes annyira megismerni az ilyen fokozatokat, mert akkor az embernek elvárásai lesznek a meditáció során, aminek következtében a szintek tapasztalatai nem is jelennek meg. Ezen a ponton azt gondoltam, hogy akkor most átugorjuk ezt a kérdést, mert hát amúgy is a harmadik és negyedik jógáról kéne szó essen. De nem. Elkezdte egyenként elmondani ezt a négy szintet, amiből állítása szerint három minden mahámudrá tanításban ismert és elfogadott, de a negyediket azt Milarépa tette hozzá. Mikor a harmadik magyarázásához ért, akkor leesett nekem, hogy a "gyönyör-világosság-gondolatmentesség" (bde, gsal, mi-rtog-pa) hármasáról van szó, ami számos meditációs útmutatásban szerepel, s egy teljesen általános kifejezés a tibeti buddhizmusban. Itt már egészen el is vesztettem a bizalmamat a tibeti-angol fordítóban, aki úgy tűnt, nem igazán volt tisztában a buddhista terminológiával. A negyedik elemnek még a haragot mondták, mint ami erősíti az éberséget, erről azonban még valóban nem hallottam korábban, cserébe itt sem került igazán kifejtésre. És akkor itt egy öt perces meditáció következett.


Rinpocse megrázta a csengőjét, s folytatódott is az előadás. Itt már nagyon reméltem, hogy végre belekezd abba, amiért jöttem. Helyette azonban arról beszélt, hogy akik jelen vannak az előadásán, azok minden bizonnyal sok érdemet halmoztak fel előző életeikben, amiért itt lehetnek és a Dharmát hallgathatják. A mahámudrá pedig olyan, mint az oroszlán üvöltése, ami elől minden más lény elmenekül, de az oroszlánkölykök odamennek. (A hasonlathoz rövid megjegyzés, ami nem hangzott el az előadáson, hogy az "oroszlánüvöltés" egy hagyományos kifejezés a Buddha tanítására, lásd: MN 11 és 12.) Mi több, a mahámudrát egészében 12 évig tart kifejteni, így rinpocse reméli, hogy majd egy másik alkalommal többre jut idő, s ezzel be is fejezte a programot. A viszont látásra.

Vélemény? Röviden: a fogyasztó megtévesztése. Az egy dolog, hogy az előadás maga nem volt megtervezve, ámbár nem igényel különösebb erőfeszítést, hogy egy teljesen hagyományos és ismert rendszert előadjon, amit ő maga is már jó eséllyel tucatszor hallhatott és olvashatott, s akkor ehhez még nem is kell hozzátenni semmilyen retorikai képességet. De az mindenképp csalódás, hogy konkrétan nem arról volt szó, amit meghirdettek, amiről elvben négy napon keresztül taníthat. És még csak azt sem lehet mentségként felhozni, hogy hát a hallgatóság nem volt érett rá, hiszen épp ő maga mondta, hogy itt minden jelenlévő milyen kiváló érdemekkel rendelkezik. Félreértés ne essék, az nagyon jó, hogy a Karmapa Házba meghívnak tanítókat, és maga a hely teljesen rendben van, minden elismerésem a helyi közösségé, akik karban tartják. Amivel gond van, és ami miatt általában elkerülöm az összes vándorprédikátort, hogy miközben egy stabilan működő buddhista közösséghez jött el mahámudrát tanítani, helyette általános közhelyeket mondott, mintha ez valami toborzógyűlés lett volna, ahol az embereknek a Dharmát reklámozzák, de a konkrét tartalomról nem esik szó. Az már szinte csak mellékes, hogy nem csak az előadó, de a tibeti-angol fordító is felkészületlen volt.

Hogyan vizualizáljunk? 2 .rész

(E bejegyzés alapja Alexander Berzin 1998. szeptemberi, Mexikóban tartott előadása)

(Vissza az 1. részhez)

Vizualizációs módszerek a tantrában
Úgy hiszem, nem árt, ha van némi fogalmunk arról, hogy mi is az a tantra, még akkor is, ha valakit jelenleg nem igazán érdekelnek az ilyen jellegű gyakorlások. Ha tudjuk, miről van szó, az sokat segít tisztázni olyan ide kapcsolódó kifejezéseket, mint mágia, egzotikus szex és ilyesmi. (arról, hogy mi is a tantra, ITT írtam bejegyzést. A tantrikus istenekkel való azonosulásról pedig ITT. A tantrikus egyesülésről ITT lehet olvasni) Egy tisztább kép birtokában bárki könnyebben eldöntheti, hogy akar-e vagy sem tantrikus gyakorlásba fogni, akár most, akár később.
Avalókitésvara

A tantrában a képzelőerő nagyon fontos, a használata pedig egészen kifinomult.
Kezdjük az általános résszel.
A tantrában arra használjuk a képzelőerőnket, hogy különféle Buddha-alakokat (tibeti nyelven: jiddám) képzeljünk el segítségével. Ezeket a Buddha-alakokat néha “istenségeknek” szokták nevezni, bár a tibeti nyelv inkább felsőbb istenségeknek nevezi őket. (a tantrikus istenségekről és a buddhizmus istenségeiről ITT írtam részletesebben) Ezek olyan értelemben számítanak felsőbb istenségeknek, hogy ők nem a szamszára körforgásának isten-birodalmában átmenetileg lakó istenségek, hanem fölötte és azon kívül vannak.
Ezek az istenségek képviselik a teljesen megvilágosodott Buddhát, és mindegyike a buddhaság egyik összetevőjét. Mint például Avalókitésvara (tibeti nyelven Csenrézi) a könyörületesség, míg Mandzsusrí az éberség és bölcsesség képviselője.
Amikor ezeket a Buddha-alakokat használjuk, akkor vagy őket elképzeljük el magunk előtt vagy a fejünk tetején, vagy még gyakrabban, önmagunkat képzeljük bele valamelyikük formájába. (Avalókitésvaráról több helyen, például ITT írtam, Mandzsusríról ITT bővebben)

“Világosság, tisztaság, élesség” és “büszkeség”
Amikor elképzeljük ezeket az alakokat, két dologra kell hangsúlyt fektetnünk. Egyiket általában “tisztaság, élesség’”-nek, a másikat “büszkeség’-nek fordítják. Ez a fordítás félrevezető. Zárójelben jegyezném megy, hogy az egyik legnagyobb problémánk, amivel nekünk, nyugatiaknak szembesülnünk kell, ha más vallásokat vagy filozófiákat tanulmányozunk, hogy a legtöbb fordítási kifejezés félrevezető lehet.
Először is, itt ebben a helyzetben a “tisztaság, élesség” azt jelenti, hogy “valami látható vagy valamit láthatóvá tenni”. Azaz, a tudatunk valójában láthatóvá tesz egy képet, megjeleníti. A Buddha-alakoknál arra fókuszálunk, amit a tudatunk megjelenít, és ahogy fejlődik a koncentrálóképességünk, automatikusan úgy javulnak ezeknek az alakoknak a részletei. Emiatt nem szükséges azon erőlködnünk, hogy minden részletet most rögtön megjelenítsünk. Kezdetben csak annyira van szükségünk, hogy nagyjából elképzeljünk valamit, még akkor is ha ez csak egy fénygömb.

A második szempont, a “büszkeség”, ami nem önteltséget jelent. Inkább azt, hogy tulajdonképpen önmagunkat képzeljük bele ebbe a Buddha-alakba, vagy pedig azt érezzük, hogy ez az alak ténylegesen jelen van, például a fejünk tetején vagy előttünk.
Tehát, amikor vizualizálunk egy Buddha-alakot, akkor ezt nem simán csak elképzeljük, hanem igazán úgy érezzük, hogy ez a Buddha valójában itt van egy megvilágosodott lény összes tulajdonságával.

Ez a két szempont  – tehát hogy valamit megjelenítek és hogy azt érzem, hogy az ténylegesen jelen van – valamennyire közös a szútra módszerekkel, mert ott is elképzelünk egy Buddha-alakot azért, hogy elérhessük a koncentráció állapotát. A tantra és a szútra közötti fő különbség – ahogy fentebb is mondtam – az, hogy az előbbiben önmagunkat képzeljük bele ezekbe a Buddha-alakokba.

Így most már talán érthető, hogy miért félrevezető a “vizualizáció” kifejezés. Mert ez alapján azt gondolhatnánk, hogy az egyetlen dolog, amit teszünk, hogy ténylegesen látjuk azt a képet. De nem csak ennyiről van szó. Folyamatosan fejlesztve képzelőerőnket, nem csupán megjelenítjük magunk előtt azt az alakot, hanem azt is képzeljük, hogy milyen volna valójában ilyenné válni, az ő összes tulajdonságával. Például, úgy érezni magunkat, mint Avalókitésvara (Csenrézi), könyörülettel és törődéssel telve. Tehát a képzelőerőnk használatát egészen kiszélesítjük.

A képzelőerő kialakítása és fejlesztése a vizualizáció során
Azért, hogy képesek legyünk egy Buddha-alak vizualizálására, természetesen tudnunk kell azt, hogy hogyan néz ki az az alak. Miután láttuk őket, akár képen, akár szobron, nem árt többször is felidézni magunkban a látványt.

Ezután első lépésként a leghelyesebb, ha önmagunk vizualizálásával kezdjük, bár ezen alakok többsége elég speciális formájú. Ennek ellenére, mégsem olyan nehéz önmagunkat beleképzelni ezekbe a furcsa, speciális alakokba, mint ahogyan azt hinnénk. Például kezdjük a fejünkkel. Képzeljünk oda valamit a fejünk tetejére. Tegyük oda a kezünket. Érezzük a kezünket a fejünkön? Most vegyük el a kezünket. Még mindig érezzük a fejünk tetejét? Nos, ilyen módon képzelhetünk el egy Buddha-alakot a fejünkön. Fókuszáljunk arra a pontra. Mindössze arra van szükség, hogy azt érezzük, valami van ott.

Önmagunk alakként való elképzelése úgy történik, hogy elkezdjük érzékelni a fejünket, karunkat, lábunkat, testünket. Képesek vagyunk egészen pontosan érezni a testünket? Most pedig képzeljük el azt, hogy valamilyen Buddha-alakok vagyunk. Bár talán nem vagyunk képesek saját arcunkat vizualizálni, de azt érezzük, hogy van szemünk, orrunk és szánk, és az a Buddha-alak rendelkezik ezzel a szemmel, orral és szájjal.
A speciális formával folytatva, ha például ezeknek az  alakoknak több karjuk van, akkor sem olyan bonyolult a vizualizáció. Próbáljuk meg elképzelni Csenrézit négy karral. Emeljük behajlítva karunkat vállmagasságtól valamivel lejjebb magunk elé. Érezzük ezt? Most tárjuk szét a két karunkat két oldalra. Megduplázott fényképként képzelhetjük ezt el. Majd helyezzük vissza kezünket a térdünkre. Még mindig érezzük azt a négy kart? Egészen biztosan, tehát nem olyan bonyolult.

Még akkor sem, amikor már összetettebb dolgot akarunk. Próbáljuk meg elképzelni három arcot. Emeljük tenyereinket a pofacsontunk két oldalára, mintha az volna a két extra arc. Most az eredeti arcunkra fókuszáljunk. Majd tegyük le a kezeinket. Még mindig érzünk egy-egy arcot a saját fejünk két oldalán?

Azt is el lehet képzelni, hogy benne vagyunk egy mandalában, ami a Buddha-alakok valamelyikének lakhelye. Ez sem annyira nehéz. Itt az a lényeg, hogy nem a szemünket használjuk. Mindössze el kell képzelnünk, hogy egy szobában ülünk. Érezzük a négy falat magunk körül? Ez menni fog, mert nagyon könnyű. Ehhez, ugyanis még arra sincs szükségünk, hogy vizuálisan elképzeljük a falat ahhoz, hogy érezzük. Hiszen amikor a saját igazi szobánkban vagyunk, akkor is tudjuk, hogy odakint van a kert és az utca. Tehát, mandalát ilyen módon vizualizálunk, ebben az esetben egyszerűen csak érezzük, hogy ezek a dolgok ott vannak.

A képzelőerő kialakításának ez a valódi folyamata.


Forrás: Vizualizáció (Alexander Berzin előadása angolul)

2015. november 10., kedd

Hogyan vizualizáljunk?

(E bejegyzés alapja Alexander Berzin 1998. szeptemberi, Mexikóban tartott előadása)

A vizualizáció nem más, mint a képzeletünk használata. Elengedhetetlen szerepe van a buddhizmus tibeti formájában, ez az egyik fő különbség a tibeti és a többi más iskola között. Természetesen ezek a módszerek is Indiában alakultak ki, onnan kerültek át Tibetbe.


A vizualizáció különböző szintjeinek megértéséhez és használatukhoz mindenképpen szükséges az, hogy a “vizualizáció” szót pontosítsuk. Nem csupán “vizualizációról”, tehát képi élmény felhasználásáról van szó, hanem egész képzeletünk megdolgoztatásáról. Amikor ezt tesszük, akkor nem csupán egy elképzelt látványt használunk, hanem elképzelt hangot, illatot, testi érintést, érzéseket, érzelmeket, és így tovább. Ehhez nem csupán a szemünkre van szükségünk, hanem a tudatunkra is.

A nyugati pszichológia az agyunk jobb és bal féltekéjét érzelmi és racionális oldalnak is nevezi, amit nagyon nehéz egyszerre fejleszteni. Azonban a tibeti buddhizmus ezzel a “vizualizációs gyakorlással” mindkét oldalt, a kreatív, érzelmi jobb és az intellektuális, racionális bal agyféltekét is képes egyidejűleg fejleszteni. Így, amikor vizualizációról beszélünk a buddhizmusban, ne valamiféle mágikus folyamatra gondoljunk. Hanem egészen gyakorlati módon kifejleszthető és használható lehetőségekre.

A képzeletünk használatának különböző szintjei vannak. Ezeket szútra és tantra módszerek csoportjára osztjuk. E kettő közül a tantra a haladóbb vagy magasabb szintű.

Vizualizációs módszerek a szútra csoportban
A szútrában a képzeletünk használata leginkább a negatív nézőpontjainkon – zavaró érzelmeinken és zavaró viselkedésünkön -  való felülkerekedésen segíthet. Például, ha ellenállhatatlan szexuális vágyat érzünk olyasvalaki iránt, aki iránt nem volna helyes azt érezni, akkor képzeljük el ezt az illetőt, mondjuk 80 évesen. Ne felejtsük el, hogy az erőteljes vágyaink valaki vagy valami iránt egy általunk tetszőlegesen választott és fontosnak vélt tulajdonságon alapul, amiről azt hisszük, örökre meg is marad. Azaz az ellenállhatatlan nemi vágynál maradva, azt tételezzük fel arról az illetőről, hogy minden porcikája vonzó és gyönyörű, és az is marad – ez azonban, természetesen nem igaz. Ha idősnek, csúnyának, ráncosnak, stb. képzeljük el, azzal kialakíthatunk magunkban egy jóval reálisabb viselkedést a személy iránt. Ez, természetesen alkalmazható bármilyen erőteljesen vágyott tárgyra is, akár vadonatúj sportkocsira, aminek megvétele után még 20 évig fizethetjük a törlesztőrészletet vagy a tucatodik sminkkészletre, aminek nagy részét úgysem használtuk sosem.
Amint látjuk, ez az erős képzelőerő nem csupán kreatív, hanem nagyon hasznos is lehet.

Használhatjuk még pozitív tulajdonságok vagy viselkedés kialakítására is. Ilyen, például az együttérzés és higgadt tisztánlátás. Nagyon haragszunk egyik kollégánkra/barátunkra/rokonunkra, mert olyanokat mondott, tett, amivel megbántott bennünket. Nem szükséges metta meditációt végezni ahhoz, hogy pár pillanat alatt elképzeljük az illetőt belül kisgyerekként, aki esetleg fel sem képes fogni, hogy szavai, tettei mit okoznak vagy esetleg ő maga is mennyire sérült lelkileg, mert őt is így bántották meg valamikor. Egészen biztos, hogy ezáltal le tudunk nyugodni egy-két percen belül, és képesek leszünk iránta együttérzést kialakítani magunkban, ami aztán arra nyújt lehetőséget, hogy higgadt fejjel megbeszélhessük a felmerült problémát.

Tehát a szútra módszereket elképesztően sokféleképpen használhatjuk, hogy felülkerekedjünk a negatív tulajdonságainkon, helyettük jókat alakítsunk ki, és realistábbak, objektívebbek legyünk.

Hogyan vizualizáljunk? 
Sokan úgy vélik, hogy ők nem tudnak vizualizálni. Ez azonban nem igaz, mert mindannyian képesek vagyunk erre. Hiszen fel tudjuk felidézni szeretteink arcát, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy tudunk vizualizálni.

A szútra csoportban a képzelőerőnket nem csupán az előbb elmondottakra használhatjuk. Hanem arra is, hogy segítségével fejlesszük a koncentrációs képességünket úgy, hogy gyakorlás során egy Buddhát meditációs tárgyként képzelünk el. Ezzel tökéletes koncentrációt érhetünk el. A szútra módszere ezen a ponton kettéválik a hínajána (théraváda) és a mahájána irányzat ösvényére. A hínajána irányzatban a koncentráció kialakításának szokásos módja a légzésre való összpontosítás, amihez tudatos odafigyelés szükséges. A légzés testi érzésére fókuszálunk, az orron keresztüli ki-és belégzésre.
Ezzel szemben a mahájána különbséget tesz aközött, hogy mire használjuk a koncentrációt. Ehhez nem annyira tudatos odafigyelésre, hanem inkább a tudatunkra és a racionális gondolkodásra van szükségünk. Ezért van az, hogy a mahájánában a koncentráció kialakításában egy Buddha-alak elképzelését előnyösebbnek találjuk a csak légzésre való tudatos odafigyelés helyett.

Hogyan történik ez? A gyakorlás kezdetén egy nagyon kicsi Buddha-alakot képzelünk el magunk előtt szemmagasságban, tőlünk körülbelül egy karnyújtásnyira. Ez nem annyira tömör forma, hanem fényből készült, és élőnek érezzük. A vizualizáció gyakorlása során nagyon fontos, hogy ne meresszük a szemünket az előttünk lévő elképzelt alakra. Inkább a padló felé nézzünk, és képzeljük el az alakot magunk előtt a szemöldökünk magasságában. Ha úgy véljük, hogy ez nem fog menni, akkor próbáljuk meg egy pillanatra! És most mialatt lefelé nézünk a padlóra, gondoljuk végig azt, hogy hol a kezünk. A kezünk akkor is az ölünkben nyugszik, amikor nem látjuk, igaz? Ugyanígy képzeljük el azt a Buddha-alakot a szemöldökünk magasságában, amely akkor is ott van képzeletünkben, ha nem látjuk.

Azonban nem akármit, mondjuk, egy almát képzelünk oda, hanem Buddhát. Ez azért lényeges különbség, mert a Buddhára való fókuszálással nem csupán az intenzív odafigyelést fejleszthetjük, hanem Buddha tulajdonságára/minőségére is fókuszálunk. Ezáltal a koncentrációnk egybekapcsolódik a menedékvétellel is. Mert azt jelenti: “Ez a biztonságos irány, erre akarok menni életemben”. De ugyanúgy összekapcsolódik bódhicsitta céllal is: “Olyan akarok lenni, mint ez az elképzelt Buddha alak, képes akarok lenni más lények megmentésére”.
Tehát az ilyen módon való gyakorlás több célt is szolgál, és ez sokkal mélyebb elköteleződést hozhat létre, mint csak az orron keresztüli légzésre való koncentráció.

(folytatása következik

Forrás: Vizualizáció (Alexander Berzin előadása angolul)