Imádkoznak-e a buddhisták?

A szótárak általános meghatározása szerint az imádkozás egyfajta kommunikáció vagy “beszélgetés” Istennel, istenekkel, szentekkel vagy más istenszerű lényekkel. Az ima nagyon sok vallás egyik elengedhetetlen része. Mivel a buddhizmus nem számít teista vallásnak – az istenek nem igazán játszanak benne szerepet  –, feltehetjük a kérdést, hogy imádkoznak-e a buddhisták?

A válasz igen is, nem is, és attól függ.

A szótári értelemben vett imádkozás nem képezi a buddhizmus formális részét, mivel ebben a vallásban nincsen egy hatalmas, erős “valaki”, aki felé az ima irányulhat. Ugyanakkor léteznek számos imádságszerű tevékenységek, mint például a fogadalmak és megszólítások vagy mantrák. Emellett a buddhisták is kérnek segítségek és kifejezik hálájukat. Így az első kérdés az, hogy ezek a kifejeződések hová irányulnak?

Istenek vagy nem istenek?

A buddhista iratokban és művészetben többféle olyan lény jelenik meg, amelyeket istenként lehet definiálni. Közülük néhányra, mint például a dévákra, jobbára úgy tekinthetünk, mint tanmesék szereplőire. A buddhizmus dévái saját birodalmukban élnek, és általában semmit nem tesznek az  emberekért, így nincs értelme hozzájuk imádkozni, még akkor sem, ha “léteznének”. (az istenekről a buddhizmusban ITT olvasható bejegyzés)

A vadzsrajána buddhizmus tantrikus istenségei saját legmélyebb természetünk archetípusaiként értelmezhetőek, vagy bizonyos elveket képviselnek, mint például a megvilágosodás tényezői. Itt az imák olykor transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé irányulnak, akiket szintén archetípusnak tekinthetünk. (a tantrikus istenségekről ITT írtam bejegyzést)

Azonban nagyon sok esetben a világi buddhistáknál megfigyelhető, hogy úgy tekintenek különféle ikonikus alakokra, mint rajtuk kívül és tőlük függetlenül “létező” lényekre, annak ellenére, hogy ez a felfogás nem áll összhangban a buddhista tanításokkal. Így előfordulhat, hogy olyan emberek, akik magukat buddhistáknak vallják, imádkoznak ezekhez a lényekhez, viszont az ilyen jellegű ima nem része a történelmi Buddha tanításainak.

Buddhista kántálási liturgia

Többféle típusú szöveg létezik, amelyeket a buddhista liturgia részeként kántálnak. Különösen a mahájána buddhizmusban a kántálások gyakran irányulnak transzcendens buddhák és bódhiszattvák felé. Például, a Tiszta Föld buddhizmusban  Amitábha Buddha nevét kántálják. Amitábha Buddhában való hit a Tiszta Földön való újraszületést eredményez, amely olyan állapot vagy hely, ahol a megvilágosodás könnyen megvalósítható. (a Tiszta Földekről ITT lehet olvasni bővebben)

Nem csupán a jelentésük, hanem hangzóik miatt is értékes a mantrák vagy a dharaník kántálása. Ezek általában rövid szövegek, amelyeket folyamatosan ismételgetnek, így egyfajta meditációként is felfogható, amelyet nem némán, hanem hanggal végeznek. A kántálásokat sok esetben szintén egy transzcendens buddhának vagy bódhiszattvának ajánlják. Például, a Gyógyító Buddha mantra vagy egy hosszabb dharaní egy beteg érdekében is kántálható. (a Gyógyító Buddháról és a mantrájáról ITT írtam bejegyzést)

Ez az egész felvet egy nyilvánvaló kérdést: ha azért szólítunk néven egy buddhát vagy bódhiszattvát, hogy segítsen előbbre jutni spirituális életünkben vagy gyógyítsa meg beteg barátunkat, akkor
az nem imának számít?

A buddhizmus bizonyos iskoláiban az áhítatos kántálásokra egyfajta imádságként tekintenek. Azonban alapvetően mégis úgy értelmezik, hogy az imádság célja nem egy valahol a külső térben “létező” lény megszólítása, hanem az, hogy felébressze a bennünk lévő spirituális erőt.

Imafüzérek, zászlók, imakerekek

A buddhisták nagyon sokszor használnak imafüzért, amelynek málá a neve. De ugyanígy megfigyelhető az imazászló és imakerék jelenléte.

Az imafüzért a mantrázás során a mantrák számolására használják. Eredetileg a hinduizmusból származik, de gyorsan elterjedt a buddhizmusban, éppen úgy, mint a világ több más vallásában. (a buddhista imafüzérről több bejegyzést is írtam. A máláról ITT és ITT két részben, a buddhista és dzsaina málákról ITT, a tibeti rózsafüzérekről pedig ITT)

A tibeti buddhizmusban elterjedt szokásnak számít, hogy a hegyi szélben imazászlókat függesztenek fel. Minden bizonnyal ez a korábbi tibeti bön vallásból ered. (a bön vallásról ITT olvasható részletesebben)

A zászlókat általában szerencseszimbólumokkal és mantrákkal díszítik. E gyakorlat célja nem az istenekhez való könyörgés, hanem az, hogy minden lény felé szétszórják az áldást és jó szerencsét. (az imazászlókról ITT lehet olvasni)

Az imakerék, amely elsősorban szintén a tibeti buddhizmushoz köthető, többféle alakban és formában létezik. A kerekeket általában írott mantrák borítják. A gyakorlók megforgatják a kerekeket, miközben a mantrára fókuszálnak és felajánlják a cselekedet érdemét minden élőlénynek. Ilyen módon a kerék forgatása szintén a meditáció egyik formájának tekinthető. (az imakerékről, imamalmokról ITT írtam bejegyzést)

 Forrás: Imádkoznak-e a buddhisták? (angol nyelven)

Istenek a buddhizmusban

A buddhizmust “ateista vallás”-nak szokták nevezik. Ez a kifejezés azt feltételezi, hogy a buddhisták tagadják az istenek vagy egyetlen teremtő Isten létezését. Mivel ez a kijelentés nem állja meg a helyét, ezért célszerűbb a buddhizmust “nem teista” vallásnak tekinteni – ami azt jelenti, hogy ha meg is jelennek benne az istenek, nem a bennük való hit határozza meg a vallás lényegét.

Tény, hogy már a buddhizmus korai irataiban feltűnnek olyan isten-szerű lények, amelyeket déváknak neveznek. Emellett a vadzsrajána buddhizmus ezoterikus gyakorlataiban is használja a tantrikus istenségeket (a tantrikus istenségekkel való azonosulásról már ITT írtunk).

Ugyanakkor az is tény, hogy a buddhizmus egyik iskolája, a Tiszta Föld iskola követői Amitábha Buddhában hisznek, őt idézik meg és őbenne bíznak, hogy majd eljuttatja őket a nyugati Tiszta Földre, Szukhávatíra. (Az öt meditációs (dhjáni) buddháról, köztük Amitábha Buddháról ITT olvasható bejegyzés, és hogy mik azok a Tiszta Földek, arról ITT írtunk)

Akkor vannak vagy nincsenek istenek a buddhizmusban?

Kiket nevezünk isteneknek?

Legelőször is kezdjük a politeizmus, a többistenhit isteneivel. A világ vallásaiban ezeket is többféleképpen értelmezik. A legelterjedtebb felfogás az, hogy az istenek természetfölötti lények, valamilyen dolognak, jelenségnek a képviselői (föld istene, ég istene, szél, nap, hajnal, éjszaka, álom, győzelem, bosszúállás, szerelem, stb. istene). Ők azok, akik beleszólhatnak az időjárásba vagy éppen valamiben győzelemre segíthetnek. Jó példái ennek az értelmezésnek az ókori görög és római istenek és istennők. De idetartoznak az ókori egyiptomi, babiloni, germán vagy az óindiai, óiráni istenségek is.

A vallás ebben az esetben leginkább azt jelenti, hogy az emberek különböző szertartások, rituálék során megpróbálják elnyerni az istenek jóindulatát. Ha az összes ilyen szertartást kitörölnénk belőlük, akkor maga a vallás sem létezne.

Ezzel szemben a buddhizmusban megjelenő dévákat a legtöbb esetben olyan lényekként ábrázolják, akik a számos létbirodalom egyikében laknak, amelyik teljesen elkülönül az emberi birodalomtól. Így semmilyen szerepet nem játszanak az emberek életében. Ezért nincs értelme a hozzájuk való imádkozásnak, még akkor sem, ha valaki hisz bennük, mert a dévák nem tesznek semmit sem az érdekünkben. (a buddhista kozmológiáról, a különféle létbirodalmakról, a lét kerekéről (bhavacsakra) ITT írtunk)

Akár léteznek dévák, akár nem, nincsenek hatással a buddhista gyakorlásra. Bár szólnak különböző allegorikus történetek dévákról, de lehet valaki teljes mértékben elkötelezett buddhista anélkül, hogy bármilyen formában is hinne bennük vagy gondolna rájuk.

Ez lényeges különbség a politeista vallások istenei és a buddhizmusban lévő dévák között.

A tantrikus istenségek

És most néhány szót a tantrikus istenségekről. A buddhizmusban a tantra különféle rituálék, szimbólumok és jógagyakorlatok használata abból a célból, hogy képessé tegye a gyakorlót a megvilágosodás elérésére. A buddhista tantra legismertebb gyakorlata, hogy egy meghatározott istenségként képzeljük el magunkat. Tehát ebben az esetben az istenségek inkább archetípusok, semmint természetfölötti lények. (tantráról és tantrikus istenségekről több bejegyzés is olvasható, a legjobb talán ezzel kezdeni ITT)

És itt következik egy nagyon lényeges dolog: a tantrikus buddhizmus főleg a vadzsrajána irányzatra jellemző. Ugyanakkor a vadzsrajána a másik nagy irányzat, a mahájána buddhizmus tanításaiból alakult ki. A mahájána buddhizmus szerint egyetlen dolognak vagy jelenségnek sincs objektív, minden mástól független létezése. Sem az istenségeknek, sem nekünk, sem a macskánknak, semminek sem. Ez a súnjata vagy üresség tana. E szerint a dolgok egyfajta viszonylagos módon léteznek, önazonosságuk a más jelenségekhez viszonyított funkciójukból és más jelenségekhez viszonyított helyzetükből fakad. A mahájána buddhizmus úgy tanítja, hogy nincsen semmi sem, ami teljes mértékben leválasztható vagy független volna bármi mástól.

Természetesen a buddhizmusban az üresség tana ellenére politeista módon is értelmezhetik a tantrikus istenségeket. A buddhisták jó része tekint úgy rájuk, mint az ókori görögök az isteneikre, természetfölötti lényekként, teljesen független létezéssel, akik tehetnek valamit az érdekünkben, ha szépen kérjük őket. De a tantrikus istenségek igazából nem erre valók, sőt, ez a szerepük nem igazán felel meg a mahájána és vadzsrajána tanításoknak.

Ahogy már a Bevezetés a tantrikus buddhizmusba című bejegyzésemben is olvasható, ezt írta Láma Thubten Jese az istenségekkel való azonosulásról:

“A tantrikus meditációs istenségeket nem szabad összetéveszteni a különböző vallások isteneivel, istenségeivel, akikre a tantrikus istenek és istennők említésekor szinte automatikusan asszociálhatunk. Itt az egyes istenségeket azért választjuk magunknak, hogy képviselje a bennünk rejtőző alapvető minőségeket a gyakorlásunkhoz. A [nyugati] pszichológia nyelvét használva, egy ilyen istenség egyfajta archetípusa saját legmélyebb természetünknek, a tudatosságunk legbelsőbb szintjének. A tantrában a figyelmünket ilyen archetípusos alakra fókuszáljuk, és azonosulunk is vele annak érdekében, hogy felkeltsük a lényünk legmélyebb, legbelsőbb jellegeit és hogy áthozzuk ezeket a jelenlegi valóságunkba.” (Bevezetés a tantrába: A teljesség látása, 1987-es kiadás)

(Arról, hogy hogyan fogjunk hozzá az istenekkel való azonosuláshoz, és hogy mi is az a vizualizálás és hogyan kell csinálni, ITT írtam bejegyzést)

Egyéb istenszerű lények a mahájána buddhizmusban

Kevés tantrikus elem a mahájána buddhizmusban is megtalálható. Az egyik legismertebb istenszerű lény Avalókitésvara, a végtelen könyörületesség istensége. (Avalókitésvaráról ITT és mantrájáról, az Om Mani Padme Humról ITT írtunk)

A másik nagyon népszerű istenség Amitábha Buddha. Vannak, akik olyan istenségnek képzelik Amitábhát, mint akinek hatalmában áll követőit eljuttatni a Nyugati Tiszta Földre - bár természetesen ezt sem örök időkre. Mások úgy értelmezik a Tiszta Földet, mint az elme egy állapotát, Amitábha pedig a saját elkötelezett gyakorlásunk kivetülése. De ne felejtsük, nem az a lényeg, hogy hiszünk-e egyikben vagy a másikban.

És mi a helyzet monoteizmus Istenével?

Végül elérkeztünk a nagybetűs Istenhez. Róla mit mondhatott Buddha? Amennyire ma ezt tudni lehet, semmit sem. (Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelmi Buddha idejét közvetlenül megelőző évszázadokban  - i.e. 8. század körül - keletkező újfajta indiai tanítások, a legősibb Upanisádok már egyáltalán nem tulajdonítanak jelentőséget az isteneknek. Így Buddha sem foglalkozott velük. A Buddha tanításaira közvetlenül ható Upanisádokról ITT és ITT olvasható bejegyzés. a ford. megjegyzése)

Az egyetlen és teremtő és mindenható Isten fogalma a zsidó kultúrkörben keletkezett. (Bár már az ókori Egyiptomban több, mint négy ezer évvel ezelőtt is használták “az egyetlen Isten, akin kívül nincs másik” – kifejezést különböző istenekre. Amon, Ré, Atum vagy Aton istenek sokszor fáraónként változó kultuszát sok tudós a későbbi zsidó egyetlen teremtő Isten alakjának egyik lehetséges előzményének tekint. a ford. megjegyzése)

Amint látjuk, a buddhizmusban sem az isteneknek, sem az Istennek nincs szerepe a természet törvényeiben. A dolgok egyfajta természeti törvény következtében alakulnak ki, amelyet Függő Keletkezésnek neveznek. A tettek következménye a karma által alakul ki, ami a buddhizmusban szintén egyfajta természetes törvény, és ami nem igényel természetfölötti kozmikus bírót. Ha létezik egyetlen Isten, akkor ő is mi vagyunk. A létezése éppen úgy függő és feltételekhez kötött, mint a miénk. (a karmáról ITT írtam már bejegyzést)

Tehát arra a kérdésre, hogy léteznek-e vagy sem istenek a buddhizmusban, nem igazán lehet egyetlen ‘igen’-nel vagy ‘nem’-mel válaszolni. De nem is ez a lényeges. Hanem az, hogy hogyan értelmezzük őket. Ez az, amit számít.

Forrás: Istenek a buddhizmusban (angol nyelven)