Szex és a buddhizmus

Barbara O'Brian: Mit tanít a buddhizmus a szexuális erkölcsökről?

A legtöbb vallás mereven kidolgozott módon szabályozza a szexuális viselkedést. A buddhista világi hívők Öt Fogadalma közül a harmadik fogadalom páli nyelven így hangzik: kāmesu-micchācārā veramaṇī sikkhāpadaṃ samādiyāmi’–, amit a legáltalánosabban így fordítanak: ‘Ne viselkedj szexuálisan helytelenül’.

Hogy ez a ‘helytelen szexuális viselkedés’ mit is jelent a világiak, tehát nem a szerzetesek számára, ezt a korai iratok sem tisztázzák.

 A kolostori szabályok

Természetesen a szerzetesek és apácák a Páli Kánonban lévő Vinaja-pitaka (‘szerzetesi fegyelem kosara’) szabályait követik, amely nagyon szigorú, mert mindenféle erotikus dologtól való teljes önmegtartóztatást ír elő, azaz kifejezett cölibátust. Azokat a szerzeteseket és apácákat, akik nemi érintkezést folytatnak, azonnal elbocsátják a rendből. Ha egy szerzetes szexualitásra utaló, bármilyen megjegyzést tesz egy nőnek, akkor ezt a viselkedést a szerzetesek közössége elítéli és áthágásnak minősíti. A szabályzat szerint egy szerzetesnek még annak a lehetőségét is kerülnie kell, hogy kettesben maradjon egy nővel. Apácák testéhez, kulcscsontjuk és térdeik közötti részen, férfiak nem érhetnek, nem simogathatják, nem dörzsölhetik meg őket.

Ázsiában a buddhizmus legtöbb irányzatának szerzetesei/apácái és papjai manapság is követik a Vinaja–pitakát, kivéve Japánt.

Sinran (1173-1262), a Tiszta Föld japán irányzatának, a dzsódó sinsúnak alapítója házas volt és engedélyezte a dzsódó sinsú papoknak a házasságot. Az ezt követő évszázadokban a japán buddhista szerzetesek házassága, ha nem is volt előírás, de gyakori kivételnek számított.

 1872-ben a japán Meidzsi kormány elrendelte, hogy a buddhista szerzetesek és papok (de apácák nem) szabadon házasodhatnak, ha ezt szeretnék. Így hamarosan a “templomi családok” látványa megszokottá vált (ezek a Meidzsi kormány rendelete előtt is léteztek, de az emberek szemet hunytak fölötte), és a templomok, kolostorok igazgatása is gyakran családi üzletté alakult, apáról fiúra szállva. Manapság Japánban – és azokban a nyugati országokban, ahol Japánból átkerült buddhista irányzatok vannak – a kolostori cölibátus ügye irányzatonként és szerzetesenként változik.

Pénisz-fesztivál Japánban

A világi buddhisták fogadalma

Térjünk vissza a világi buddhistákhoz és a homályos harmadik Fogadalomhoz a ‘helytelen szexuális viselkedésről’. Ezzel kapcsolatban az emberek leginkább a saját kultúrájukhoz igazodnak, tehát az a ‘helytelen viselkedés’, amit a kultúrájuk annak nevez, és ez még az ázsiai buddhista országokban is így van.

Azonban nyugaton a buddhizmus terjedésével egyidejűleg kezdett eltűnni a régi nyugati kulturális szabályok jó része. Akkor, tehát, mi is az a ‘helytelen szexuális viselkedés’?

 Talán, kivétel nélkül mind egyetértünk abban, hogy a nem kölcsönös megegyezésen alapuló vagy a partnert csak használó, kizsákmányoló szex ‘helytelen viselkedés’. Ezen túl azonban, úgy tűnik, hogy a buddhizmus arra késztet bennünket, hogy másképp próbáljunk meg gondolkozni a szexuális etikáról, nem pedig úgy, ahogyan azt nagy többségünknek tanították.

 A fogadalmakról

 Először is, a fogadalmak nem parancsolatok. Ezeket a buddhista gyakorlás iránti személyes elköteleződésként vállalják fel. Ha nem sikerül ezeket megvalósítani, az nem üdvös dolog (akusala), mert nem visz előre, de semmiképpen sem számít bűnnek - hiszen nincs Isten, aki ellen lehetne vétkezne. (a fogadalmakkal kapcsolatos nyugati félreértésekről Alexander Berzin előadásában ITT írtunk bővebben)

Továbbá, a fogadalmak elvek, nem szabályok. Rajtunk múlik, hogy eldöntsük, hogyan alkalmazzuk ezeket az elveket. Ez nagyobb fokú önfegyelmet és önmagunkhoz való igazi őszinteséget igényel, nem pedig ‘kövesd a szabályokat és ne kérdezz semmit’ jellegű etikai megközelítést. Buddha azt mondta, hogy “legyél saját magad lámpása”, és azt tanította, hogyan használjuk saját ítélőképességünket a vallási és erkölcsi tanítások elfogadásában.

Más vallások követői gyakran azt állítják, hogy kívülről érkező és egyértelmű szabályok nélkül az emberek önzően viselkednek és azt teszik, amit akarnak. Azt gondolom, hogy ez kifejezetten negatív feltételezés az emberiségről. A buddhizmus szerint, azonban, képesek lehetünk arra, hogy megszabaduljunk önzőségünktől, kapzsiságunktól és mohóságunktól, és képesek lehetünk arra, hogy kifejlesszük magunkban a barátságos jóakaratot és együttérzést.

 Sőt, még azt is mondhatnám, hogy az az illető, aki ragaszkodik az én-központú nézeteihez és akiben kevés a mások iránti együttérzés, az nem igazán erkölcsös ember, kövessen bár akárhány és akármilyen szabályt. Az ilyen ember mindig megtalálja az utat, hogy úgy csűrje-csavarja a szabályokat, hogy semmibe vegyen és kihasználjon másokat.

 Bizonyos szexuális dolgokról

Házasság: A legtöbb vallás és erkölcsi szabályzat a házasság köré egy határozott és egyértelmű körvonalat rajzol. A körön belüli szex: jó. A körön kívüli szex: rossz.

A buddhizmus, bár a monogám házasságot tartja ideálisnak, általánosan úgy áll ehhez a kérdéshez, hogy a szex két olyan ember között etikus, akik szeretik egymást, akár házasok, akár nem. Másfelől, házasságon belül is elkövethet valaki párjával szemben szexuális visszaélést, márpedig egy visszaélést még a házasság sem teheti morálisan elfogadottá.

Homoszexualitás: Bár a buddhizmus némely iskolájában találhatunk homoszexuális-ellenes tanításokat, de minden bizonnyal ezekből a legtöbb helyi társadalmi szokásokból ered. Értelmezésem szerint a történelmi Buddha nem kifejezetten bélyegezte meg a homoszexualitást. A buddhizmus számos iskolája közül manapság csak a tibeti buddhizmus ellenzi kifejezetten a szexet férfiak között (de nők között nem). Ez a tiltás a 15. századi tudós, Congkapa munkájából származik, akinek gondolatai talán a nagyon régi tibeti szövegeken alapulnak.

Vágy: A második Nemes Igazság úgy szól, hogy a szenvedés oka a sóvárgás vagy szomj (tanhá) Ez nem azt jelenti, hogy a sóvárgást el kell fojtani vagy letagadni. Ehelyett a buddhista gyakorlásban tudomásul vesszük saját vágyainkat és megtanuljuk meglátni azt, hogy ezek üresek, nincs mögöttük semmi, így tovább már nem tartanak uralmuk alatt bennünket. Ez ugyanúgy igaz a gyűlöletre, kapzsiságra és más érzelmekre is. A szexuális vágy sem különbözik ezektől.

A fanatikus törvénytisztelő elméje: Tanulmányok a zen buddhista etikában (1984) című művében Robert Aitken Röshi ezt írja: “Önkívületet adó természete, hatalmas ereje ellenére a szex is csak éppen úgy egy emberi hajtóerő, mint a többi. Ha csupán azért tartjuk magunkat távol tőle, mert nehezebb bánni vele, mint a haraggal vagy félelemmel, akkor képtelenek leszünk lépést tartani saját gyakorlásunkkal. Ez tisztességtelen és beteges.”

Azt még meg kell említenünk, hogy a tantrikus buddhizmusban a vágy energiája lesz a megvilágosodás eszköze.

A középső út

Jelenleg úgy tűnik, hogy nyugati kultúra mintha háborút vívna saját magával a szex fölött, a merev puritánizmussal egyik oldalán és a szabadossággal a másikon. A buddhizmus mindig is arra tanított, hogy óvakodjunk a szélsőségektől és találjuk meg a középutat. Egyénenként különböző döntéseket hozhatunk, de ehhez az utat nem a szabályok listája mutatja, hanem a bölcsesség (pradzsnyá) és a barátságos jóindulat (mettá).

Forrás: Szex és buddhizmus (angol nyelven)