Fogadjuk el hogy van ok-okozati összefüggés a tettek és azok következménye között. Tehát van karma, és fogadjuk el Buddha tanításának három kiinduló pontját, melyek az Anitya-Anathman-Dukhha.
Jelen írás megértéséhez muszáj tisztázni ezen három fogalmat. Az Anitya legjobb fordítása a mulandóság, állandótlanság. Tehát hogy a dolgok, (minden dolog!) mulandó. Semmi sem marad az ami most, vagy ami volt két perccel ezelőtt. Sőt semminek nincs egyetlen olyan végső magja ami változatlan lenne. (Anátman - éntelenség, lényeg nélküliség.) Tehát minden változik, és semminek sincs változatlan örök része. A frusztrációt, kimozdultság állapotát, a szenvedést (Dukkha) az okozza, hogy mi mégsem így tekintünk a világra. Próbáljuk megragadni a mulandó jót, és távol tartani magunktól a mulandó rosszat.
De mi köze ennek a karmához?
A karma valugáris megfogalmazása, hogy a tettim visszaütnek rám. Viszont elfogadva Buddha kiindulópontját, felmerül a kérdés, hgoy kire ütenk vissza a tettek? Mi az az Átman ami életek vagy évek múltán elszenvedi az általa elkövetett jótettek/bűnök eredményét?
Persze Buddha (helyesen) nem tagadta a folyamatosságot, az ok-okozati láncot. Pont a karma biztosítja azt a folyamatosan változó, éntelen világban. A pillanatnyiságunk tette befolyásolja, (majdhogynem meghatározza) a következő pillanatot. Bár a szereplők változnak, de a történet halad a maga útján.
Ez új dimenzióba röpíti a karmát.
Már nem arról szól, hogy megyúszatom-e én (aki végső soron nem létezem, mert folyamatos átalakulásban vagyok) az általam elkövetett tettet, hanem mi lesz a következménye globálisan a cselekedetnek? Egy adott pillanatban lecsap-e majd valakire a tettem következménye, hogy újabb tettre, karmára sarkalja? Azaz megy-e tovább a világ a megszokott kerékvágásban, vagy van lehetőség a szabadulásra?
Ha hiszünk Buddhának, akkor van lehetőség a karma legyőzésére. Pont a három laksana (Anitya-Anátman-Dukkha) felismerése által. Elfogadva, hogy a világnak nincsenek kitüntetett állapotai, leszámolhatunk azzal a késztetéssel, hogy a jelent és a jövőt valamely statikus rendbe próbáljuk kényszerteni. Ha tetteinket nem valamely rögzült cél vagy, elv alapján tesszük, akkor feltárul a pillanat teljessége. Már nem az motivál, hogy "így kéne lennie", hanem eljön az "így van ez" állapota, mely mentes a szenvedéstől, és az újabb karmát szülő tettvágytól.
A karma igazi felismerése hozza el annak meghaladását, a megszabadulást.
2008. november 20., csütörtök
Karma szösszenetek III.
2008. november 2., vasárnap
Karma szösszenetek II.
A buddhizmusban szinte a kezdetektől jelen van a világ egyfajta kettős felosztása. Ez a közbeszéd által leírt világ és a világ úgy ahogy van (a szavakon túl). Buddhánál és a korai iskolákban még ez az elkülönülés nem volt éles, majd egyre mélyebbé vált a szakadék, mely a szamszára és a nirvána látásmódját elválasztotta. Ez sok félreértésre adott okot. Mivel a látásmódokat egyfajta ontológiai különbséggé mélyítette. A megoldást Nagárdzsúna vázolta fel, aki elegánsan mutatott rá hogy a szamszára és a nirvána végső soron egy.
Ennek folyamodványa, hogy a karma törvénye azaz az okság vagy mindenütt érvényes, vagy sehol sem az.
A Zen hatodik pátriárkájának szútrája jól mutatja az akkoriban meglévő bizonytalanságra a buddhizmuson belül. Az ötödik Pátriárka mikor érezte végét, versírásra kötelezte tanítványait, hogy ez által válassza ki méltó utódját.
A legidősebb szerzetes az alábbi verset írta:
Tudatunk tiszta tükör,
Amit tisztogassunk gondosan óráról órára!
Ne rakódhasson rá por!
Vele szemben fogalmazta meg versét a későbbi hatodik pátriárka, aki bár elnyerte általa a köpenyt és a csészét (mely a zenben a tanátadás jelképei), mégis menekülnie kellett:
Nincs tiszta tükör.
Valójában minden üresség.
Hol van a por?
A kínai csanban volt elég erő, tisztánlátás és távolságtartás hogy leválassza a tanítás lényegéről a kezdetektől rárakódott kulturális balanszot. Ezért ebben az iskolában sosem nyert teret az újjászületés és a karma doktrínája.