A buddhizmus vallás vagy filozófia?

A nyugati emberek körében sokszor és sok helyen feltett kérdés, hogy a buddhizmus vallás-e vagy inkább egyfajta filozófia és életforma. Ez rendszerint megosztja az embereket, némely esetben szinte késhegyig menő vitákká fajulnak az erről folyó beszélgetések.

Pedig nem árt tudnunk, hogy ez egy rosszul feltett kérdés. Ugyanis a vallás és filozófia olyan mértékű szétválása, amihez manapság annyira ragaszkodunk, a nyugati társadalomban egészen a 18. századig nem történt meg. A keleti civilizációkban pedig sosem létezett ilyen jellegű elválasztás.

Az ókori Indiában, a történelmi Buddha idején mai nyugati értelmezés szerinti vallási és mai nyugati értelmezés szerinti filozófiai kérdésekre egyidejűleg keresték a választ, különféle módszerekkel. Éppen ezért a történelmi Buddha tanításait is nagyon nehéz vallási vagy filozófiai kategóriába különíteni.

Minden vallásalapító vagy jelentős filozófus színre lépésének megvoltak a történelmi előzményei. Amíg ezeket nem ismerjük vagy figyelmen kívül hagyjuk, addig nem alkothatunk véleményt sem. (a történelmi Buddha tanításainak történelmi hátteréről és előzményeiről ITT és ITT írtam bejegyzést)

Két fontos ténnyel kell még tisztában lennünk. Az egyik, hogy a Buddha tanbeszédeit tartalmazó páli kánonban, amelyet kb. i. sz. 1. században rögzítettek írásban először, már számos utólagos betoldást találhatunk. A másik pedig az, hogy terjedése során a buddhizmus beolvasztotta magába a különböző országok helyi népi és vallási hiedelmeit, szertartásait, nézeteit, így sok helyen sajátságos, egyértelműen vallási színezetet kapott.

Vannak akik, azért állítják, hogy a buddhizmus nem vallás, hanem filozófia, mert úgy érzik, hogy a vallás egy irracionális, elsősorban hitre építő dolog. Ellenben a filozófia az emberi intellektus gyöngyszeme, amely racionális, józan és civilizált. A vallások háborút és gyűlöletet keltenek, míg a filozófia legfeljebb kávéházi vitákra sarkall. És mivel a buddhizmus a szemlélődés és tanulmányozás gyakorlata, ami nem függ semmilyen Isten, lélek vagy egyéb természetfeletti lényben való hittől, ezért nem is lehet vallás – állapítják meg végül.

Érvek amellett, hogy a buddhizmus a mai nyugati értelemben vett filozófia

A filozófia jelenlegi egyik meghatározása így hangzik: “A filozófia a világ legáltalánosabb törvényeiről szóló tudomány, amely a dolgokat az ész természetes fényénél vizsgálja. A filozófia a létet kutatja, minden létezőben közöset.” (idézet az antiiskola.eu – beszámolók, puskák internetesoldalról)

A  történelmi Buddha mindig arra biztatta híveit, hogy ne higgyenek el neki semmit sem, tanításainak igaz vagy hamis voltáról maguk győződjenek meg. Erre ékes példa a Káláma Sutta (AN 3.65), amelyben Buddha azt tanácsolja kálámák népének, hogy “ne menjetek szóbeszédek, legendák, hagyományok, szent iratok (...) vagy ama gondolat mentén, miszerint “e szerzetes a mi tanítónk”. Ha magatoktól rájöttök, hogy ezek a dolgok hasznosak (...), s e dolgokat elfogadva az ember cselekedetei örömet okoznak és boldogsághoz vezetnek, akkor magatokévá tehetitek e dolgokat és időzhettek bennük.” (A teljes szuttát a Buddha Ujja oldalon kétféle fordításban is ITT lehet olvasni)

A személyes megtapasztaláson kívül Buddha tanításai a gyakorlásra és az erkölcsi elvek betartására helyezik a hangsúlyt. Ahogy már többször is említettem bejegyzéseimben, az “öt fogadalom” nem Istentől vagy istenektől származó törvények, hanem mindannyiunk hasznos útmutatói ebben az életben. Bár megszegésük esetén némely szuttában – tanbeszédben - találunk karmikus következményekre való utalást, Buddha leggyakrabban mégis gyakorlati jellegű hátrányokat említ. A fogadalmak betartásának elősegítésére pedig gyakorlati jellegű előnyöket sorol fel.

A történelmi Buddha a különböző metafizikai spekulációk elől egyértelműen elzárkózott, többször is kijelentve, hogy a gyakorlás a legfontosabb. A buddhizmusban létezik tíz (vagy tizennégy) kifejtetlen metafizikai jellegű kérdés, amire Buddha nem válaszolt. Ezekről ITT írtam bejegyzést.

Érvek amellett, hogy a buddhizmus mai nyugati értelemben vett vallás

A buddhizmus az emberek többsége számára vallás, aminek egyértelmű okai vannak. Bár a nyugati emberek többsége úgy definiálja a vallást, mint olyan jellegű hitrendszert, ami egy Isten vagy istenek meglétén alapul, a szakemberek meghatározása szerint a vallás a transzcendencia kutatása, amely túlnyúlik az egyénen. Ha így nézzük, akkor a buddhizmusnak vannak vallási megnyilvánulásai.

A szuttákban megjelennek a halál utáni életre vagy a különböző létsíkokra, vagy Brahmára vagy egyéb istenekre való utalások. Azonban, ahogy azt fentebb említettem, nem szabad elfelejteni a tényt, hogy számos utólagos betoldást találunk a páli kánonban, amiknek feltehetőleg kevés közük van a történelmi Buddhához vagy eredeti tanításaihoz.

A keleti országokban a buddhizmusban jelen lévő szertartások, imák, amelyek miatt egyértelműen a vallások közé soroljuk a buddhizmust, a szintén fentebb említett okokra vezethetők vissza: terjedése során a buddhizmus nem elfojtotta vagy elpusztította a helyi népi vallásos hiedelmeket, szertartásokat, hanem magába olvasztotta.

Ugyanakkor nagyon nehéz eldönteni azt, hogy mi tartozik a vallásosság, a hit kategóriájába és mi a filozófia kategóriájába. Elsőként említhetjük a történelmi Buddha megvilágosodását, amely mély meditációja alatt történt meg. A meditációt, mint egyfajta módosult tudatállapotot misztikus, transzcendentális dolognak tartották évezredeken keresztül. Az utóbbi évtizedekben objektív vizsgálati módszerekkel, műszerek segítségével kimutatták, hogy a különböző meditációfajták milyen jellegű neurobiológiai, neurofizikai változásokat idéznek elő. (a meditáció agyra ható hatásairól ITT írtam egy bejegyzést)

A történelmi Buddha tanításának alapját, a létezés három jellegét: 

állandótlan (páli nyelven: aniccsa, szanszkrit nyelven: anitja),

nem-kielégítő (p: dukkha, szkt: duhkha) és

éntelen (p: anatta, szkt: anátman) hit nélkül és bonyolult filozófiai fejtegetés nélkül is könnyen be lehet látni.

Azt, hogy a dolgok bennünk és körülöttünk folyton változnak (aniccsa), senkinek sem kell magyarázni.

Azt, hogy úgy általában elégedetlenek vagyunk, mert a legtöbb dolgot nem találjuk kielégítőnek (dukkha), szintén könnyű belátni. (télen túl hideg van, nyáron túl meleg van; a szabadságunk túl rövid, a munkanap túl hosszú; ha egy nap nem keres senki telefonon, akkor azt hisszük, hogy nem kellünk senkinek, ha hívnak, akkor miért nem hagynak már békén, stb. )

Az éntelen (nem-én) (anatta) tényező is könnyen belátható, ha onnan indulunk ki, ahonnan a történelmi Buddha: az ő idejében “alapmű”-nek számító legősibb Upanisádokból. Ezekben azt tanították, hogy a Világmindenség, a Brahman, amely elpusztíthatatlan, örök és nem változó, azonos az egyéni lélekkel, én-nel, az attával/átmannal.

Az Upanisádok szerint mindenünk, testünk minden porcikája, gondolkodásunk, érzelmeink, stb. át vannak hatva a Brahmannal/átmannal. Az ember célja, hogy felismerje ezt az azonosságot, és felismerje mindenről, hogy “ez (is) én vagyok, ez (is) az enyém”. Viszont könnyű belátni, hogy a test, a gondolkodás, érzelmek, stb. változó dolgok, keletkeznek és elmúlnak, tehát nem lehetnek azonosak valamivel, ami elpusztíthatatlan, örök és nem változó. Így a testre, érzelmekre, gondolkodásra, késztetéseinkre csak egyetlen állítás lehet igaz, hogy “ez nem én vagyok”, azaz anatta (szkt. anátman).

A történelmi Buddha nem tagadta, hogy létezik egyéni lélek, én, atta/átman, de azt sem állította, hogy létezik. Ez is egyike volt annak a tíz (tizennégy) kérdésnek, amit nem volt hajlandó kifejteni.

Mindentől függetlenül, teljesen mindegy, hogy mi magunk minek tekintjük a buddhizmust és/vagy a történelmi Buddha tanait. Azonban ne felejtsük el, hogy Ázsiában emberek milliói számára a buddhizmus éppen olyan vallás, mint nekünk a kereszténység vagy iszlám vagy bármely más vallás, és ugyanazt a célt szolgálja. Tehát ha mi is vallásként akarjuk gyakorolni a buddhizmust, akkor tegyük azt. Ha filozófiaként tekintünk rá, akkor legyen úgy. Egyetlen dolog teljesen felesleges: ezen vitatkozni vagy másokat saját igazunkról győzködni. Ha komolyan vesszük a történelmi Buddha tanításait, akkor a személyes gyakorlásra fordítsuk az erőnket és energiánkat, ne pedig értelmetlen vitára valami olyasmiről, ami egyáltalán nem lényeges.

Forrás: A buddhizmus vallás vagy filozófia? (angol nyelven)
            Buddhizmus: Filozófia vagy vallás (angol nyelven) 

A tíz tökéletesség (páramitá) a théraváda buddhizmusban

A théraváda buddhizmusban éppen úgy jelen vannak a tökéletességek, a páramiták vagy páli nyelven páramík, mint a mahájána buddhizmusban. (a mahájána buddhizmus hat tökéletességet sorol fel, amelyekről ITT írtam bejegyzést) Feltehetőleg a páramík nem tartoznak az eredeti théraváda tanítások közé, mert a páli kánon legősibbnek tekintett részében ilyenformán nem találhatók meg, csak az újabb részekben, illetve a kánonhoz tartozó magyarázószövegekben.

Például a tíz páramí a Dzsátakákban – “Születés történetek” - úgy jelenik meg, hogy egy-egy mesét szentelnek minden tökéletességnek. (a Dzsátakák a Szutta-pitaka – “Tanbeszédek kosara” – része, 547 állatmesét tartalmazó buddhista mese-és történetgyűjtemény. ITT írtam róla bejegyzést)

A tíz tökéletesség egymásból következik, ezért meghatározott a sorrendjük.

A tíz páramí a théraváda buddhizmusban

1. Az adakozás tökéletessége (dána)

Ebbe nem csupán a konkrét adományozás tartozik bele, hanem a nagylelkűség és az önzetlenség is. Nem számít, ki mennyit ad vagy ki mennyit kap. Nincs szükség köszönetre, viszonzásra. Nincsenek kikötések és nincsenek elvárások. Maga az adás ténye okoz örömet.

Az ily módon való adakozás, nagylelkűség lazít az önzőségen (és önző vágyakon), és segít a ragaszkodásmentesség kifejlesztésében. Ugyanakkor eljuttat a következő tökéletességhez, az erkölcsösséghez is.

2. Az erkölcsösség tökéletessége (szilá)

Bár úgy tartják, hogy az erkölcsös vagy helyes viselkedés természetes módon, önmagától következik az önző vágyak elengedéséből, de ez fordítva is igaz lehet: az önző vágyaktól való megszabadulás természetes módon ered az erkölcsös vagy helyes viselkedésből.

Ázsia nagy részén a buddhista világi hívők legalapvetőbb gyakorlata az, hogy alamizsnát adnak a kolostorban élőknek, és igyekeznek betartani az öt fogadalmat. Ezek a fogadalmak nem annyira önkényes szabályok, hanem inkább elvek, amelyeket annak érdekében alkalmazhatunk, hogy harmóniában élhessünk környezetünkkel.

Az első két páramí, az adakozás értékének teljes megértése és a környezetünkkel való harmónia elvezet a következő tökéletességhez, a lemondáshoz.

3. A lemondás tökéletessége (nekkhamma)

A lemondást úgy értelmezik a buddhizmusban, hogy elengedjük mindazt, ami a szenvedéshez és a tudatlansághoz köt. Bár ez nagyon jól hangzik, de könnyebb mondani, mint megcsinálni. Ugyanis leggyakrabban pontosan a szenvedéshez és tudatlansághoz kötő dolgokról gondoljuk azt, hogy boldogtalanok leszünk nélkülük.

Buddha tanítása szerint az igazi lemondáshoz nélkülözhetetlen, hogy teljes mértékben felfogjuk és megértsük azt, hogyan okozunk magunknak szenvedést a mohóságunkkal és önzőségünkkel. Amikor ezt megtesszük, a lemondás önmagától bekövetkezik, és inkább pozitív és felszabadító érzésként észleljük, nem pedig büntetésként.

Úgy tartják, hogy a lemondást a bölcsesség tökéletesítheti.

4. A megkülönböztető bölcsesség (pannyá)

A bölcsesség ebben az esetben a négy nemes igazság teljes felfogását és megértését jelenti, és a jelenségek valódi természetének (állandótlanság, én-telenség) belátását.

A bölcsesség az életerő, energia által tökéletesíthető, ami a következő páramí.

5. Az életerő/energia tökéletessége (virija)

Az életerő vagy energia itt azt jelenti, hogy ezen a szellemi ösvényen félelem nélkül, eltökélten, határozottan haladunk. Ebben az esetben is fennáll a kölcsönös hatás: a bölcsességet az életerő, a határozottság tökéletesíti, ugyanakkor a bölcsesség tökéletesítéséből magától jön létre a félelemnélküliség, határozottság.

Az életerő, a szorgalom fejlesztése és terelése kiérleli a türelmet.

6. A türelem tökéletessége (khanti)

A határozottság, félelemnélküliségből kifejlődik a türelem. A “khanti” szó jelentése “érzéketlen rá” vagy “képes neki ellenállni”. Ezért fordíthatjuk toleranciának, kitartásnak és önuralomnak is, éppen úgy, mint türelemnek vagy béketűrésnek.

A khanti segítségével könnyebben eltűrjük a nehézségeket, akárcsak azokat a kényelmetlenségeket vagy szenvedést, amiket mások okoznak. Sőt, még akár arra is képesek leszünk, hogy segítsünk rajtuk/nekik.

7. A szavahihetőség tökéletessége (szaccsa)

Ha sikerült kifejlesztenünk a türelmet és béketűrést, akkor könnyebben kimondjuk az igazságot, még akkor is, ha az emberek nem akarják hallani. A szavahihetőség becsületességben, igazságosságban és őszinteségben is megnyilvánul, és segít az elszántság és a céltudatosság kialakításában.

8. A céltudatosság tökéletessége (adhitthána)

A céltudatosság meghatározza azt, hogy mi szükséges a megvilágosodáshoz, és kiküszöböl mindent, ami az útjában van. Az ilyen módon megtisztított és szennyezetlen ösvényen kifejlődik a szerető kedvesség.

9. A szerető kedvesség tökéletessége (mettá)

A szerető kedvesség egy olyan elmeállapot, amit az emberek többségében gyakorlással ki lehet alakítani. Elengedhetetlen az énközpontúvá szűkült tudat megnyitásához. A mettá az önzés, a harag és a félelem ellenszere. (a könyörületességről vagy mettáról ITT írtam bejegyzést)

10. Az egykedvűség/lelki egyensúly tökéletessége (upekkhá)

Az “upekkhá” szó páli nyelven semlegességet, egykedvűséget, közömbösséget jelent. Az egykedvűség vagy semlegesség lehetővé teszi azt, hogy pártatlanul nézzük a dolgokat. A kialakított objektív és tárgyilagos szemlélet birtokában nem sodornak sehová sem a vágyaink, vonzódásaink vagy ellenérzéseink.

 Forrás: Tíz páramita a théraváda buddhizmusban (angol nyelven)