Asóka király, a buddhizmus támogatója

A buddhista történelem egyik legfontosabb alakja Asóka, a Maurja-dinasztia harmadik uralkodója i.e. 304-232-ig élt. Őt tartják az indiai buddhizmus legjelentősebb támogatójának. Könnyen elképzelhető, hogy nélküle ma nem lenne buddhizmus.

Asóka király hatalmas birodalma a mostani Afganisztántól egészen a Bengáli-öbölig terjedt, ebbe beletartozott a mai India legnagyobb része is. Támogatása által a buddhizmus e hatalmas birodalom államvallása lett.

Ebben a bejegyzésben nem Asóka életéről, hanem Asóka és a buddhizmus kapcsolatáról írok.

Asóka rendeletei

Az ókor valódi történelme minden akkoriban létező országban és birodalomban gyakran csak kérdéses bizonyítékokból állítható össze. Így van ez az ókori Indiával kapcsolatban is. Asóka király biztosnak tekinthető dolgairól azokból a rendeletekből tudunk, amelyeket ő maga vésetett oszlopokra és sziklákra szerte birodalmában. A történészek szerint ezek az ediktumok egészen biztosan a király írásban rögzített szavai.

A XIII. Szikla-rendeletében Asóka megbánását fejezte ki Kalinga népének lemészárlása miatt. (Kalinga független és virágzó királyság volt India középső-keleti partvidékén, a mai Odissza/Orissza területét foglalta magába. Ezt a királyságot már Asóka apja is megpróbálta meghódítani, sikertelenül. A kalingai háború Asóka király uralkodásának 8. évében kezdődött, talán i. e. 261 környékén. Bár Asóka csapatai győztek, és a Maurja-birodalom magába olvasztotta Kalingát, hatalmas veszteséget szenvedtek mindkét oldalon. A leírások szerint a harcosok közül mindkét oldalon 100-150 ezren haltak meg, és a civil lakosokból is több ezret deportáltak. a ford. megjegyzése)

Asóka mély bűnbánatot érezve az erőszak miatt, világi buddhistává vált. És bár a buddhizmust államvallássá tette, senkit sem kényszerített buddhista hitre, sőt, a tizenkettedik ediktumában teljes vallási toleranciáról biztosította a birodalmában élő népét.

A rendeleteiben sem próbálkozott buddhista tanok tanításával. Helyette buddhista elveken alapuló harmóniát, békét, igazságot és együttérzést hirdetett. Utasította a hivatalnokokat, hogy segítsék a szegényeket és betegeket. Vegetáriánus lett. Az emberi és a nem-emberi élet elvételétől való tartózkodást és az erőszakmentességet, a nem-ártás elvét (ahimsza) hirdette.

A hadizsákmányokból élelmiszerraktárakat, víztárolókat építtetett és utakat, amelyek mellé fákat ültettetett és kutakat ásatott, hogy a vándorok, utazók megpihenhessenek. Ő volt az első, aki a történelmi Buddhával kapcsolatos szent helyekre elzarándokolt, és azokat megjelölte kőoszlopokkal. A szegényeknek kórházakat építtetett, és talán a világon elsőként állatmenhelyeket hozott létre.

Asóka és a kolostori közösség (szangha)

Asókáról és a buddhizmus kapcsolatáról a srí lankai Mahávamsza (‘Nagy krónikák’) és Dipavamsza. (‘A Sziget krónikája’) is beszámol. E két, időszámításunk elején íródott történelmi jellegű feljegyzés nem csupán az ókori India és Srí Lanka történelmének és a legendáinak fontos forrásai, hanem a buddhizmus történetének is. Természetesen ezeket a szövegeket kevésbé tekintik megbízhatónak, nem úgy mint az ediktumokat.

Ezen krónikák szerint Asóka elküldte fiát, Mahindát és lányát, Szanghamittát - szerzetest és apácát – Tissza királyhoz, Ceylonra. (a théraváda buddhizmusban december teliholdjának napját Szanghamittá napjának is nevezik. Erről ITT írtam bejegyzést)

Hamarosan a király és az udvara áttért a buddhizmusra, és innentől kezdve mind a mai napig a buddhizmus théraváda irányzata az uralkodó vallás Ceylon – Srí Lanka – szigetén.

Több történetet jegyeztek fel Asókáról az Asókavadana (‘Elbeszélések Asókáról’) című szövegben. Feltehetőleg buddhista szerzetesek írták az akkori Mathura városhoz tartozó kolostorokban, szanszkrit nyelven. Legendákat és történelmi elbeszéléseket éppen úgy tartalmaz ez a mű is. Ezt a művet egy Indiából hazatérő kínai zarándok fordította le először idegen nyelvre.

Vitathatatlan, hogy Asóka támogatása rendkívüli hatással volt a buddhizmusra. Uralkodása előtt Buddha tanítása a jelenlegi India területének kis részén volt megtalálható, leginkább csak a Felső-Gangesz völgyében. Asóka után a buddhizmust Indián túl is megismerték.

A buddhista krónikák azt is tudni vélik, hogy a király személyesen hívta össze a harmadik buddhista zsinatot i. e. 250 körül Pátaliputra városában. (Ma Patna néven India északi-középső részén található)

Kettős célja volt ezzel. Az egyik, hogy visszaterelje a különféle szektákat a történelmi Buddha halálakor még egységes közösségbe, és megpróbálja elsimítani a Pátaliputrában lévő szerzetesek közötti viszályokat. Asóka mindegyik szerzetessel személyesen elbeszélgetett és elküldte azokat a szerzeteseket, akik Buddha tanításainak ellentmondó nézeteket hirdettek. Ennek ellenére igyekezete hasztalannak bizonyult, mert a szakadás a különféle szekták, irányzatok között akkorra már visszafordíthatatlanná vált.

Asóka másik célja a zsinat összehívásával az volt, hogy olyan szerzeteseket, akiket erre érdemesnek talált, küldöttnek kinevezzen. Ezen szerzetesek feladata az volt, hogy más országokban is terjesszék a Tant. Ezt ediktummal erősítette meg.

Kilenc célországot jelöltek meg, köztük Gandhára királyságát, Kasmírt, Görögországot, Srí Lankát, Burmát, Egyiptomot és Thaiföldet. (ahogy fentebb írtam, a buddhista krónikák szerint Srí Lankára misszionáriusként a saját fiát és lányát küldte el)

Nem mindegyik misszió volt sikeres. A buddhizmus Thaiföldön és Burmában csak néhány évszázaddal később vert gyökeret. Viszont a Görögországba és Egyiptomba indított misszióknak érdekes hatásuk volt. A mai tudósok már régóta felfigyeltek a hellén és buddhista gondolatok keveredésére, amelyek abban az időszakban kezdődtek. Arra is találtak archeológiai bizonyítékot, hogy Alexandriában éltek buddhisták. (erre lehet bizonyíték a Bibliában, az Ószövetségben található Prédikátor könyve, amelyben több helyen is kifejezetten buddhista nézeteket fogalmaz meg az ismeretlen szerző. Erről ITT írtam bejegyzést)

Asóka halála után
A király halála után a Maurja birodalom nem bizonyult tartósnak.

Az oszlopokat és sziklákat, amelyeken a rendeletei olvashatók, évezredekkel később darabokban és szétszórva találták meg India, Nepál, Pakisztán és Afganisztán területén. Az egyik, különösen fontos oszlopot Lumbiníben, a történelmi Buddha szülőhelyén emeltette. Ez a hely évezredekig feledésbe merült, amíg 1895-ben egy német archeológus meg nem találta ezt az oszlopot. (az indiai buddhizmus európai felfedezéséről ITT és ITT írtam bejegyzést, két részletben)

Maguk a rendeletek az ókorban használatos, de később már elfeledett prákrit nyelven íródtak, amelyek szintén nehezítették a szövegek megértését. Ráadásul Asókát a buddhista krónikákon kívül más nem igazán említette, és ez egészen addig így volt, amíg a 18-19. században európai kutatók meg nem találták az oszloptöredékeket és a sziklákat, és le nem fordították az ediktumokat. 

Azonban az a kezdeti lendület, amit Asóka adott a hittérítői munkának, a Maurjákat követő uralkodók üldözései és a szkíta népek inváziói ellenére a következő századokban is folytatódott. Egyik rendeletében így írt Asóka:

“Minden ember a gyermekem. Miként gyermekeim számára óhajtom, hogy éljenek jólétben és boldogan ezen a világon és a következőben, akként kívánom ezt minden ember számára.”

Asóka eltökéltsége és következetes cselekedetei révén a buddhizmus kilépett indiai határai közül és a világ egyik legnagyobb vallásává vált. Az egyetlen olyan egyetemes vallássá, amelyet Kelet-Ázsia, Délkelet-Ázsia és a Távol-Kelet majdnem minden országában befogadtak, még akkor is, ha a legtöbb helyen az idők folyamán sajátos arculatot kapott.

Forrás: Asóka császár, a buddhizmus támogatója (angol nyelven)

           Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története (Osiris kiadó)