Ahogy Astus a Lelketlen Békán igen jól összefoglalja, a buddhizmus nehezen érthető meg az okság nélkül. Mégis felmerült bennem egy kétség. Ugyanis Buddha számtalanszor alapként fogadja el, mondja ki az anatman "nem lélek" tanítását. Ezek szerint nincs semmi állandó, maradandó az emberben - aminként másban sem. Viszont ha nincs semmi maradandó, akkor mi viszi tovább a jó vagy rossz karmát? Min teljesül be? Ha minden mulandó, akkor ki örökli az ÉN pillanatnyi rossz döntéseit, cselekedeteit? Ha jómagam csak formák, észlelések, érzetek, késztetések, tudomások pillanatnyi összeállása vagyok, melyek önnmagukban sem létezők - csak a helyzet által adottak, akkor ki az aki valamikor majd elszenvedi az általam most elkövetet tetteket?
Lehet-e a karmát személyesnek venni egy olyan filozófiában ahol a személy csak egy üres fogalom valós tartam nélkül?
Kié a karmám, ha én nincs is?
Nehéz kérdés...
Szerintem a karma törvénye igaz, de nem személyre szabott. Minden tettnek következménye van, a gyümölcse beérik, legyen jó vagy rossz.
Ugyanakkor a semmi a mindenséggel ér össze, mert nem különül el tőle, hisz a valami már nem semmi és nem minden. Az én tettem gyümőlcse mindenkié. Lehetne az enyém is, ha más lennék mint más, de nem vagyok senki (sem). Így a tetteim gyümölcse csak a "Nagy Közös Kalapba" (samsara) hullik be amiből meritünk folyamatosan mindahányan.
Mégsem oktalan tenni a jó tetteket, és kerülni a gonoszat, mert ezáltal Mindenkinek jobb helyzete adódik, még nekem is, bár nem vagyok más mint csomó a bokkolikrém levesben. (Kösz Taki...)
Hiroshima trash: az állatok útja
1 napja
Bejegyzések
