2014. augusztus 17., vasárnap

A történelmi Buddha tanításainak vallási előzményei: Védák és az Upanisádok 2. rész


Az Upanisádok központi gondolatai


a./ Brahman
A Brahmant már a Védákban is elpusztíthatatlannak, megváltoztathatatlannak, az alapnak, minden létezés alapelvének tartották.
Ahogy fentebb említettem, már a Bráhmanákban is megjelenik a Brahman-Átman (Lélek) azonossága, amelynek kifejtése az Upanisádokban csúcsosodik ki. (az alábbi Upanisádokból való idézetek Tenigl-Takács László fordításaiból valók. A teljes fordítás ITT olvasható) 

“Bizony a Lélek a Brahman. Megismerésből áll, lélegzetből áll, észből áll, szemből áll, fülből áll, földből áll, vízből áll, szélből áll, űrből áll, fényből áll és nem fényből áll, vágyból áll és nem vágyból áll, haragból áll és nem haragból áll, törvényből áll és nem törvényből áll - mindenből áll.”
(Brihadáranjaka, Negyedik fejezet, 4.szakasz, 5. sor) 


“Amit Brahmannak neveznek, az az emberen kívüli űr. Az emberen kívüli űr pedig egy az emberen belüli űrrel. Az emberen belüli űr pedig azonos a szív üregével. Ez a teljes, ez a változatlan. Teljes és változatlan szentséget ér el, ki tudja ezt.” (Cshándógja-Upanisád, Harmadik fejezet, 12. szakasz, 7. sor) 



“l. Bizony a Mindenség a Brahman. Lelkesülten kell néki szentelődni a csendben. Tett az ember. Ahogy ebben a világban cselekszik, olyanná lesz, ha elmegy. Hát tegyen!
2. Észből álló, lélegzet a teste, fény az alakja, igazság az akarása, űr a lelke. Mindenható, mindenre vágyó, mindent szagló, mindent ízlelő, átöleli a mindenséget, szótlan, gondtalan.
3. Ez az én Lelkem szívem belsejében kisebb a rizsszemnél, az árpaszemnél, a mustármagnál, a kölesnél, köles kölesénél. Ez az én Lelkem szívem belsejében nagyobb a Földnél, nagyobb a Levegőégnél, nagyobb az Égnél, minden Világoknál nagyobb.
4. Mindenható, mindenre vágyó, mindent szagló, mindent ízlelő, mindent átölelő, szótlan, gondtalan az én Lelkem szívem belsejében. Ez a Brahman, ezzé leszek, ha majd elmegyek. Aki ezt tudja, nincsen kétsége annak.”(Cshándógja-Upanisád, Harmadik fejezet, 14. szakasz, 1.- 4. sor) 

b./ Átman
Ezt a kifejezést gyakran “én”- nek vagy “lélek”-nek szokták fordítani, és inkább az első fordítás az elterjedtebb. Bár az “én”-nek többféle jelentése is lehet. Az “én” utalhat egy fizikailag létező személyre és annak minden tulajdonságára.
Míg a “lélek”egy metafizikai kifejezés, amely egy olyan önállóan létező dolgot jelenthet, ami feltételezhetően egy fizikai testben él, hogy vele együtt működtessen egy egyént. Ebben az értelmezésben a test és lélek különbözőek egymástól.
Az átmannak mindkét ilyen jellegű használata megtalálható az Upanisádokban, a fizikailag létező személyben jelenlévő “én” jelentését néha megerősítik azzal a kifejezéssel, hogy ‘én-a testben’ (sarirátman).

Ugyanakkor több Upanisádban egyértelműen lélekként utalnak rá (mint a fentebb idézett Cshándógja Upanisád egyik részletében olvasható), mint olyanra, amelyik a szívben lakozik és átmenetileg képes elhagyni helyét, amikor a személy mély álomban van, és az illető halálakor végleg eltávozik a testből. Az átmannak ilyen jellegű lélekként való értelmezése a késői hinduizmusban vált általánosan elfogadottá.

“A Lélek azonban nem ilyen és nem olyan. Megragadhatatlan, mert meg nem ragadják, mulandótlan, mert el nem múlik, tiszta, mert hozzá semmi sem tapad. Nem kötődik, meg nem inog, kár sosem éri.” (Brihadáranjaka, Negyedik fejezet, 2. szakasz, 4. sor) 

"Aki a Lelket megismeri és tudja: Én vagyok az!
- miért is akarna ebbe a beteg testbe visszakerülni?"
(Brihadáranjaka, Negyedik fejezet, 4. szakasz, 12.sor)


c./ Szamszára - reinkarnáció és karma
A legtöbb indiai vallás és filozófia elismert fogalma a reinkarnáció (vagy újraszületés) és a karma tana, amelyek csak részleteikben különböznek a brahmanikus, dzsaina, buddhista és hindu hagyományokban.
A védikus eszkatológia még nem beszélt reinkarnációról, úgy tartották, hogy az ember a halála után a holdba megy vagy a napba, attól függően, hogy még életében mennyire vett részt az áldozati rítusokban és milyen buzgón végzett felajánlásokat az isteneknek.
A Bráhmanákban megjelenő ‘karma’ szó még csupán a rituális tevékenységet (mint okot) és ennek jótékony következményeit (mint okozatot) jelenti, mivel szerintük az, aki eleget áldoz, az halála után az istenek országába jut.
Az Upanisádokban az ok-okozati folyamatokat vizsgálva, már felmerül a kérdés, hogy egy egyén életének egyéb tetteivel mi történik, azok milyen okozatot váltanak majd ki és hol realizálódik ez? Ha az egyén halála után megmarad az átman és megmaradnak tetteinek következményei, akkor előbb-utóbb egy újabb testben kell majd megszületnie, hogy előző életének tettei meghozzák akár jó, akár rossz gyümölcsüket. Ez a szamszára, a lét körforgása, amely kifejezés legelőször az Upanisádokban tűnik fel – egyelőre nem tudni, hogy honnan származik ez az elmélet. Azonban innentől kezdve válik uralkodóvá az egész indiai gondolkodásban. És innentől kezdve az összes indiai vallás fő célja a szamszárából való kikerülés, a megszabadulás, a móksa. A karma kifejezés immáron az egyének összes tettét jelentik, amelyek következményei az egyén előző életéből kihatnak erre az életére, majd pedig ennek az életének tettei alakíthatják az elkövetkező életét. Így tehát a karma szoros összefüggésben áll a reinkarnációval.

Tehát az Upanisádok szerint az áldozatok bemutatása vagy az aszkézis vagy a jótékonykodás nem elég a szamszárából való megszabaduláshoz. Csak a megértés (dzsnyána) megszerzése vezethet a móksához.
Emellett – mint ahogyan azt olvasni lehet az alábbi idézetek közül a másodikban - a korai Upanisádokban már feltűnnek az utalások a vágytalanságra, amellyel szintén el lehet érni a megszabadulást.

“Tűzbe mennek, akik tudják ezt, és az erdő remetéi, a hit és az igazság mesterei. A tűzből a nappalba szállnak, a nappalból a holdhónap, majd a napév világos felébe, a napév világos feléből az istenek világába, az istenek világából a Napba, a Napból a villámba. A villámban az észből álló Ember melléjük szegődik, ő vezeti őket a Brahman világaiba. A Brahman világaiban benépesítik a legtávolabbi messzeségeket, és nem térnek vissza többé.

A füstbe szállnak azok, akik áldozatok, lemondás és adakozás révén nyernek világokat. A füstből az éjbe szállnak, az éjből a holdhónap, majd a napév sötét felébe, a napév sötét feléből az Atyák Világába, az Atyák Világából a Holdba. A Holdban étellé lesznek. Ahogy a Nedűkirályt így isszák: Telj meg és fogyj el! - ugyanígy fogyasztják el őket az istenek. Azután visszatérnek. Az űrbe szállnak, az űrből a szélbe, a szélből az esőbe, az esőből a földbe. A földben étellé lesznek, majd áldozzák őket a férfitűzben. Azután megfogannak az asszonyi tűzben, majd újraszületnek a világra. Ez a körforgásuk.

Aki pedig e két út egyikét sem ismeri, az csúszó, repkedő vagy harapó állattá születik.” (Brihadáranjaka, Hatodik fejezet, 2. szakasz, 15. és 16. sor) 


“5. Aszerint születik újra, amiből áll, ami szerint cselekszik, ami szerint viselkedik. A jótevő jóvá születik, a gonosztevő gonosszá. Jó lesz az ember a jótett által, és gonosz a gonosz által. Ezért mondják azt, hogy az ember vágyakból áll. Amire vágyik, azt akarja, amit akar, azt teszi, amit tesz, úgy alakul élete.
6. Erről szól a vers:
Oda csapódik, oda jut a végén,
ahová esze és hímtagja sodorta.
S ha elfogyott a tettek égi jutalma,
újra cselekszik a Földre visszatérvén.

Így van ez a vágyakozókkal. A nem vágyakozókkal pedig imígyen: Ki vágytalan, vágyai beteltek, csak önmagára vágyik, abból nem szállnak el az életerők, hanem a Brahmanná válik, és a Brahmanhoz jut el.” (Brihadáranjaka, Negyedik fejezet, 4. szakasz, 5.-6. sor)

d./ A tudás
Az Upanisádokban nagy hangsúlyt fektetnek a tudás elsajátítására és a tudatlanság (avidjá) megszüntetésére. A megértés, a dzsnyána, előkelő helyre került, míg az áldozati rendszer, a benne foglalt mitikus istenképekkel együtt elveszíti a vallási elsőbbségét. Az Aitréja Upanisád a tudást a “végső Brahman”-nak nevezik. Ahogy fentebb már írtam, ebben az esetben a ‘tudás’, mint olyan, nem a manapság értelmezett hétköznapi jellegű vagy racionális tudást jelenti, hanem metafizikai természetű ‘tudást’ vagy ‘tudatlanságot’. Az avidjá, mint fogalom, ettől kezdve szintén bekerül az indiai vallási és filozófiai irányzatok alapvető kifejezései közé.
Az Upanisádok bölcsei megtalálni vélték a szamszára hajtóerejét: a metafizikai jellegű tudatlanság (avidjá) hozza létre a karma megjelenését, amely aztán reinkarnációk szakadatlan körforgását (szamszára) okozza. De a tudás (vidjá) és a megértés (dzsnyána) segít elérni a végső megszabadulást (móksá).

Az Upanisádok és a buddhizmus 
Ahogy már fentebb írtam, a két legrégebbi Upanisád jelenlegi ismereteink szerint i.e. 800 körül keletkezett, tehát mindenképpen a történelmi Buddha előtt. Míg az ősi védikus himnuszokat az Indus-völgy területén állították össze, addig a későbbi védikus gondolatok már a Gangesz-völgyének környékéről származnak.

Ugyanígy, a buddhizmus bölcsője is a középső Gangesz-völgyének területén ringott, Magadha és Kószala nagyfejedelemségekben.


A korai Upanisádokról úgy vélik, hogy a Kuru-Panycsála és Videha régiókban keletkeztek. Az előbbi Kószalával határos, Videha pedig a Magadha nagyfejedelemséggel. Tehát könnyen elképzelhető, hogy a legrégebbi Upanisádok tanításai nagyon hamar eljutottak Kószalába és Magadhába is.


Ahogy azt szintén fentebb írtam, az Upanisádok szerzőinek csupán a nevét ismerjük, de semmi közelebbit nem tudunk róluk. Bár a buddhista szövegek említenek tanítókat, akik Buddha kortársai voltak vagy közvetlen elődei, de ezekből a szövegekből az nem derül ki, hogy e tanítók közül lehetett-e bármelyik is az Upanisádok tanításainak követői. A páli kánonban sem találunk egyetlen olyan szuttát sem, amelyik kifejezetten az Upanisádokra utalna.
Ettől függetlenül Buddha több alkalommal is beszélt a ‘három Védá’-ról, és minden bizonnyal nem csupán a három ősi Védára gondolt, hanem azokra a művekre is, amelyeket az eredeti Védákhoz csatoltak, tehát a Bráhmanákra és az Áranjakákra és ezen belül a legrégebbi Upanisádokra is. (ne felejtsük el, hogy akkor még ezek a művek nem voltak lejegyezve, és minden bizonnyal igazán rendszerezve sem olyan formában, mint ahogy manapság ismerjük )

Azonban annak, aki a történelmi Buddha tanításait egy kicsit is ismeri, nem lehet kételye afelől, hogy ezek a tanítások egyfajta válaszok a legrégebbi Upanisádokban megfogalmazott továbbfejlesztett vagy új gondolatokra. Így ahhoz, hogy teljes mértékben megérthessük azt, hogy mit tanít Buddha, tisztában kell lennünk a közvetlen előzményekkel, azaz az Upanisádokból (és eredetileg a Védákból és a Bráhmanákból) kiinduló gondolatokkal is.

           Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története, Osiris Kiadó, Budapest, 2006.

Nincsenek megjegyzések: