2013. május 28., kedd

A bön és a tibeti buddhizmus - Alexander Berzin előadásának nyers jegyzete

1. rész

Bevezetés

Arra kértek, hogy ezen az estén beszéljek a bön hagyományáról és a buddhizmushoz való viszonyáról. Amikor Őszentsége, a Dalai Láma a tibeti átadási vonalakról/iskolákról beszél, gyakran ezt az ötöt említi: a nyingmapa, kagyüpa, szakjapa, gelukpa és bön hagyományokat. Őszentsége nézőpontja szerint a bön egyenrangú a másik négy tibeti buddhista átadási vonallal/iskolával. Őszentsége nagyon toleráns és liberális gondolkozású, ugyanis nem mindenki ért egyet ezzel az állásponttal. A bönről a buddhista tanítók körében azelőtt is, és most is nagyon sok furcsa gondolat létezett. A mi nyugati pszichológiánk azt mondja, hogy amikor az emberek nagyon erőteljesen kihangsúlyozzák a saját személyiségük pozitívumait, mielőtt még elrendezték volna a mélyebb szinten lévő, problémás dolgaikat, akkor rendszerint a saját negatív tulajdonságaikat az ellenfélre vetítik ki (ezt a fajta elhárító mechanizmust hívják a nyugati pszichológiában projekciónak). Azaz "Mi vagyunk a jó fiúk, akik az igazi és hamisítatlan ösvényen haladunk, és ők a gonoszak." Sajnos, úgy tűnik, a tibeti történelemben ennek a kivetítésnek a tárgyai a bön hagyomány követői lettek. Ennek a történelmi okait keressük most meg, amihez, azonban, meg kell ismernünk a tibeti politikai történelem összefüggéseit.

Az tény, hogy a bön rengeteg negatív nyilvánosságot kapott, így elég rossz kép alakult ki róla Tibeten belül is. A nyugatiakat gyakran vonzotta ez a téma, hiszen ha valami ennyire rossz megítélés alá esik, az még érdekesebb lehet. Más hagyományok elég unalmasak, mert tiszták, egyszerűek. Ugyanilyen furcsa gondolat szokott lenni az is, hogy a bön egzotikusabb, mint a tibeti buddhizmus. Vannak olyan nyugatiak, akik úgy tekintenek a bönre, mintha az valamiféle Lobsang Rampa-szerű varázslatos dolgot rejtene, mint például lyukat fúrnak valakinek a homlokába, hogy megnyissák a harmadik szemét. Egyik nézet sem fedi a valóságot. Elengedhetetlen, hogy objektívebb módon szemléljük a bönt, és olyan tisztelettel tekintsünk rá, mint ahogy azt Őszentsége teszi. Valamennyire a tibeti történelmet is meg kell ismernünk ahhoz, hogy lássuk, hogyan alakult ki ez a negatív szemlélet a bönnel kapcsolatban, és hogy a bön szellemi fejlődése hogyan viszonyul a tibeti buddhizmushoz.

A bön eredetének nyomán  - Shenrab Miwo

A bönt, saját hagyománya szerint, Shenrab Miwo alapította, aki 30ezer éve élt, valamikor a kőkor idején. Persze, nem hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy Shenrab Miwo még barlanglakó ősember volt. Különféle leszármazási vonalak vagy iskolák iránti tisztelet általános módja szokott lenni, amikor azt mondják róla, hogy [az alapítása] nagyon régi időkre nyúlik vissza. Természetesen, egyáltalán nincs bizonyíték arra, hogy valójában mikor élt Shenrab Miwo. A hely neve, ahol lakott, Omolungring. Úgy tűnik, hogy ez a név talán Shambalának, a Meru- és a Kailash- hegynek egyfajta keveréke, ami egy tökéletes szellemi földet jelent. Azt is hozzáteszik, hogy ez egy - Tazig nevű - nagyobb terület része. A "Tazig" szó perzsa és arab nyelven magára Perzsiára vagy Arábiára utal. Más összefüggésben, viszont egy nomád törzset is jelenthet. A bön hagyomány szerint Tazig a nyugat-tibeti birodalomtól, Zhang zhung-tól nyugatra volt megtalálható.
Ez azt feltételezi, hogy a bön Közép-Ázsiából érkezett, talán egy iráni területről. Lehetséges, hogy Shenrab Miwo egy ősi iráni kultúrában élt, majd Zhang zhung-ba jött. Más változatok szerint inkább csak valamikor az i.e. 7. - 11. század között érkezhetett a nyugat-tibeti Zhang-zhung birodalomba. Ez is nagyon régen volt, és itt sincs mód arra, hogy bebizonyosodjon a Shenrab Miwoval kapcsolatos, bármilyen állítás. Ami egyértelmű az az, hogy a közép-tibeti Jarlung dinasztia kialakulásának idején (i.e.127-ben) már létezett [Zhang-zhung-ban] valamiféle helybéli [vallási] hagyomány. De még azt sem tudjuk, hogy abban az időben ezt egyáltalán hogyan hívták.

Iráni Kapcsolat

Az iráni kultúrával való, lenyűgöző kapcsolatról sokféle elmélet létezik. Nem csupán a bön szempontjából kell ezt áttekintenünk, hanem buddhista szempontból is. A bönben és a buddhizmusban rengeteg a közös. A bön hagyomány követői azt mondják, hogy a buddhisták tőlük vették át ezeket, míg a buddhisták azt állítják, hogy a bön hagyomány követői vették őtőlük. Mindkét oldal saját magát állítja be forrásnak. Hogy mi az igazság, nehéz eldönteni. Miről is van szó?

A buddhizmus Indiából nagyon korán eljutott Afganisztánba. Még magának Buddhának a két tanítványa állította azt, hogy megjárták Afganisztánt és elvitték oda a buddhizmust. Az i.e. 1. és 2. században már Iránban, és Közép-Ázsiában találjuk a buddhizmust. Ebben az időszakban, tehát, a buddhizmus már jelen volt Iránban. Ha a bön azt állítja, hogy azok az eszmék - amelyek nagyon hasonlatosak voltak a Buddha által tanított eszmékhez - valamiféle perzsa területről érkeztek Nyugat-Tibetbe, még jóval azelőtt, hogy maga a buddhizmus közvetlenül Indiából megérkezett volna, akkor az nagyon is lehetséges, hogy ezek az eszmék buddhista és helyi iráni gondolatok keveredéséből származnak. E buddhista-iráni eszmék forrásterületének, a leglogikusabbnak, az akkori perzsa város, Khotán tűnik.

Khotán

Khotán (mai nevén Hotan) Nyugat-Tibettől északra helyezkedik el. Mint tudjuk, Tibet nagyon magas fennsíkon terül el, sok heggyel körülvéve. Ahogy megyünk tovább Tibettől északra, ennek a fennsíknak a végén egy újabb hegylánc, a Kunlun található, ahonnan az egész út lefelé, a tengerszint alá kanyarodik, a Takla-Makán sivataghoz. Ennek a területnek most Xinjiang a neve, és a Kínai Népköztársaság egyik állama. Khotán a Kunlun hegylánc lábánál terül el, a Takla-Makán legdélibb részén. Akkoriban ez a terület iráni (perzsa) kultúrhatás alatt állt, a lakói Iránból érkeztek. Emellett hatalmas kereskedelmi és buddhista központ is volt, [mivel a Selyemút mentén feküdt]. Jelentős kulturális hatással bírt Tibetre, amit azonban a tibetiek lekicsinyellnek, és azt mondják, hogy hozzájuk minden Indiából vagy Kínából érkezett.

Pedig még a tibeti írásrendszer is a khotáni ábécéből származik. Az első, egyesített tibeti birodalom létrehozója, Szongcen Gampo uralkodó, egy minisztert küldött Khotánba, hogy onnan a tibeti nyelv leírásához megfelelelő írásrendszert hozzon. Mivel a Khotánba tartó kereskedelmi út Kasmíron haladt keresztül, így a khotáni nagy tanítóval, akihez eredetileg indult a tibeti miniszter, Kasmírban találkozott. És mert a tibetiek az írásrendszerüket a khotáni tanítótól Kasmírban kapták meg, végül a történet úgy híresült el, hogy a tibeti írásrendszer Kasmírból származik. De ha alaposabban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy valójában Khotánból ered a tibeti írás. Természetesen, a khotáni rendszer eredetileg pedig Indiából származik. De itt a lényeg mindenképpen az, hogy Tibetnek is nagyon sok kulturális kapcsolata volt Khotánnal.

Láthatjuk, hogy a bön álláspont nagyon valószínűnek tűnik. Így az is lehetséges, hogy [a bön] Khotánból ered. A buddhizmus felől nézve elmondhatjuk, hogy a buddhizmus Tibetbe két irányból érkezett: Khotánból - vagy az iráni kultúrából - Nyugat-Tibetbe, és aztán később Indiából. Az előbbi esetben ez lehetett akár a bön egy korai formája is. Teljesen elképzelhető, hogy a buddhizmus, különösen a dzogcsen, mindkét irányból érkezett, valamint az, hogy a bön is és a buddhizmus is kölcsönözhettek egymástól. Valószínű, hogy ez áll közelebb a valósághoz.

A világmindenség és a túlvilág leírása

A bön egyik eleme, ami iráni vallási hiedelmekből ered, a világmindenség kialakulásáról szóló leírás. A buddhizmus rendelkezésére állnak az abhidharma tanítások a Meru hegyen és így tovább, de nem ez az egyetlen magyarázat [a világmindenség kialakulásáról.] Létezik a kálacsakra magyarázat is, amelyik némileg különbözik. A bön szövegek szintén tartalmazzák az abhidharma magyarázatokat, éppen úgy, mint a buddhizmusban, de emellett a bönnek egy saját egyedi magyarázata is van, egy olyan vonás, ami mindenképpen iráninak (perzsának) tűnik, ez a fény és sötétség dualizmusa. Némely orosz tudós hasonlóságot fedezett fel a tibeti és ősi perzsa különféle istenek és alakok nevei között. Ez a hasonlóság is azt az iráni kapcsolatot jelzi, amire a tudósok rámutatnak.

Viszont, ami teljesen egyedi a korai bönben, az a túlvilágra - különösen a köztes-létre  - helyezett hangsúly. Az uralkodók, haláluk után, a túlvilágra költöztek. Mivel ehhez a túlvilági utazáshoz különféle dolgokra volt szükségük, így jelen volt az állatáldozat, és esetleg még emberáldozat is, bár ez utóbbi vitatható. Emellett bizonyára képeket, élelmet és egyéb olyan dolgot temettek el, amire egy embernek szüksége lehet a túlvilági utazásához.

Mindenképpen észre kell vennünk azt, hogy a tibeti buddhizmus átvette a köztes-lét erőteljes kiemelését a böntől. A köztes-lét - bardo -
említése az indiai buddhizmusban is megtörténik, de nagyon kicsi hangsúlyt kapott, ezzel szemben a tibeti buddhizmusban nagyon sok bardo szertartás és ehhez hasonlók vannak. Az ősi perzsa kultúrában éppen úgy megtalálható a túlvilági lét előkészítésének kiemelt fontossága. A korai bön egyetlen vonása, amiről ténylegesen teljes biztonsággal beszélhetünk, az a temetkezési szertartások gyakorlata és a sírokban talált leletek, amik mind azt mutatják, hogy hittek egy túlvilágban. Bármi más csupán feltételezés. És az is tény, hogy valójában csak ősi királyok, uralkodók temetkezési sírjait vizsgálhatjuk meg.

A nyugat-tibeti birodalom, Zhang-zhung hatása a közép-tibeti Jarlung völgy területén is érvényesült, és a legkorábbi időktől kezdve egészen az első tibeti birodalom, Szongcen Gampo általi megalapításáig is eltartott. (Szongcen Gampo, a Jarlung völgyből származó dinasztia nagy uralkodója, aki elsőként egyesítette a különböző régiókat egységes tibeti birodalommá.) Mint tudjuk, Szongcen Gampo különböző országbeli hercegnőkkel lépett házasságra. Meglehetősen ismert tény, hogy egy kínai és egy nepáli hercegnőt is feleségül vett. (E feleségekről mintázták a Zöld és Fehér Tárát)  Azonban, rajtuk kívül egy Zhang-zhung-ból származó hercegnővel is összeházasodott. Tehát az első tibeti uralkodóra ezen kultúrák mindegyike hatással volt.

A buddhizmus teljes tanítása e legkorábbi időszakban még nem érte el az egész Tibetet, és hatása Tibetben valójában nagyon jelentéktelen volt. Ennek ellenére, az uralkodó buddhista templomokat építtetett különböző "erőpontokban". Tibetet egy hátán fekvő női démonnak képzelték, és úgy vélték, hogy különböző akupunktúra pontokban épített templomok megfékezik a vad erőket. Mindenképpen kínai jelleget tükröznek ezek a fogalmak: akupunkturás pontok, megfékezett démonok és egyebek. Minden bizonnyal, abban az időben a buddhizmusnak ez a formája volt jelen Tibetben. Az még idetartozik, hogy Szongcen Gampó császár, az egész buddhizmus átvétele mellett, fenntartotta a bön temetkezési rítusokat, amiket őelőtte gyakoroltak Jarlungban. Nyilvánvalóan ezt a Zhang-zhung-ból származó felesége támogatta. Így, a temetkezési szertartások és az áldozások, egyebek, még ebben a korai buddhista időszakban is fennmaradtak. 

Forrás: Bön és a tibeti buddhizmus (angol nyelven)

2013. május 20., hétfő

Tibet, Tibet 2. rész (Stephen Batchelor írása)

Hét év Tibetben
Tibet, Tibet 1. rész

Nem kell elmenni Tibetig, hogy tibeti jellegű épületeket lásson az ember, vagy tibeti jellegű tájakkal találkozzon: dél-indiai menekült közösségekben tibeti kolostorok láthatók; nagyon sok országban, a skót alföldtől Észak-Kaliforniáig tibeti templomok hű másolatait építették fel; Marokkó és Argentína sivár tájain forgatták a Kundun és a Hét év Tibetben című filmeket. Mindezek a virtuális Tibet létrehozásának olyan példái, amik viszont egyre kevésbé hasonlítanak a valóságos tibeti helyzetre. Magában Tibetben a dalai láma palotájából, a Potalából múzeum lesz, egy újonnan épített park közepén. Talán hamarosan Lhásza is egy modern európai városhoz fog hasonlítani, szent helyei pedig magányos szigetekként maradnak meg a hivatalok és felhőkarcolók közepette. A Lingkor, pedig mostanság leginkább már csak a vallásos emberek emlékében él, akik még mindig körbesétálják azt minden hajnalon.

Minden diaszpórának - sajnos - az a lényege, hogy szüksége van arra, hogy mindenáron fenntartsa a száműzött kultúra emlékét, és próbálja helyreállítani azt. Sokkal inkább ez a fontos számára, és nem pedig az, hogy alkotó módon reagáljon az összetett történelmi világ igényeire, amibe visszavonhatatlanul belekeveredett. Figyelemre méltó az is, hogy a dalai láma nemrégiben zsidó vezetőkkel találkozott, hogy megbeszéljék, egyebek mellett azt is, hogy a zsidók hogyan tudták olyan hosszan és eredményesen túlélni a száműzetésüket.

A földrajzi Tibetben történt három látogatásom (1985-1994 között) alkalmával ragaszkodtam ahhoz, hogy olyan hétköznapi tibetivel is beszélhessek, aki ott él és dolgozik. A nyugati média, a Tibetről szóló tudósításaiban, általában be szokott számolni az Indiában élő tibeti menekültekről, véleményeikről, és kiszámítható, gyakran nevetséges beszámolókat közöl a kínai megszállókról, de csak elvétve hallhatjuk azoknak a tibetieknek a hangját, akik a földrajzi Tibet területén élnek. Több alkalommal is hallottam olyan véleménynyilvánítást lhászai tanult fiatal tibetiektől, hogy bár egyáltalán nem szeretnek a kínai uralom alatt élni, de nem vágynak a száműzött, letűnt kormány irányítására sem. És az, hogy a dalai láma, az önrendelkezésre törekvés kiváló szimbólumaként, nagyon jól ellátja feladatát, még nem jelenti azt, hogy ők azt is szeretnék, hogy a most Dharamszalában lévő, száműzött kormány hatalomra kerülve visszatérjen Lhászába.

Még azt is mondták azok a tibetiek, akik nem hagyták el 1959-ben országukat, hogy ők "igazi" tibetieknek tekintik magukat, ezzel szemben a menekültekről az a kép él, hogy távozásukkal elárulták a hazájukat. A Tibetbe látogatásra visszaérkező tibetieket könnyű felismerni. Nem a drágább ruhájuk, öltözékük árulkodik, hanem leginkább a járásuk, a gesztusaik, mozdulataik. A száműzetés tapasztalatai mélyen beléjük ivódtak és tudat alatt ható módon formálták át őket. Éppen úgy, mint a kínai megszállás is tudat alatt ható módon alakította át azokat a tibetieket, akik otthon maradtak. Tehát akkor kik az "igazi" tibetiek? Talán az a pásztor, akivel akkor találkoztam, amikor szerettem volna elérni a Jonang kolostort a Brahmaputra folyó déli partján, és akinek a dalai láma fényképe semmit sem mondott, mert fel sem ismerte őt a képen. A sofőrünk erre ezt mondta nekem: " Ha lámákat keresel, akkor itt a te embered."
Kumbum Gyantse

Ugyanilyen ellentmondásos dolog az is, hogy a nyugati világban jóindulatú mozgalom bontakozott ki a tibeti kulturális örökség megtartásáért. Ennek egyik jól ismert példája az, hogy szeretnék megállítani a Lhásza régi belvárosának közepén lévő, hagyományos tibeti városi házak módszeres elpusztítását és modern beton építményekkel való helyettesítésüket. Viszont az itteni helyi emberek, akikkel erről beszélgettem, nem igazán értik, hogy hogyan gondolhatja bárki is, hogy a huzatos, beázós, régi házak vonzóbbak volnának a fűthető, elektromos árammal és folyó vízzel ellátott apartmanokkal szemben. Ugyanilyen másik példa az a megmozdulás, hogy Kumbum Gyantsét, az UNESCO védelme alá helyezve, nyilvánítsák a világ örökség részének. Hallottam nyugati művészettörténészeket siránkozni arról a "helyrehozhatatlan kár"-ról, amit hívő tibetiek okoztak azzal, hogy a 15.  századi művészi munkákat, szobrokat bevonták modern zománcfestékkel. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy ezekben a helyzetekben a nyugat milyen mértékben alkalmaz valamiféle kulturális gyarmatosítást? Mennyire vagyunk mi magunk, nyugatiak, érdekeltek a Tibettel kapcsolatos elképzeléseink konzerválásában, ahelyett, hogy megpróbálnánk megérteni azoknak az embereknek az érzéseit és vágyait, akik ott élnek Tibetben és ott gyakorolják a vallásukat? Vajon tényleg valós a veszélye annak, hogy Tibetből szórakoztatópark válik [és csak a nyugatiak menthetik meg ettől]?

A mádhjamika filozófia egyik központi tantétele az - amit Tibetben is tanítanak -, hogy egyáltalán semmi sem létezik csak a saját természete által. Minden dolog különböző feltételektől függően keletkezik. Ezek a feltételek magukba foglalják az okokat és alkotórészeket éppen úgy, mint az emberi kultúra nyelvi-fogalmi szabályait. Tehát ebből a nézőpontból nézve, nincsen olyan Tibet, ami teljesen függetlenül létezne azoktól a számtalan, változó feltételektől, amik létrehozzák. Éppúgy, mint bármi más, Tibet is "azáltal az erő által jött létre, ami jól ismert a világban".
Ennek ellenére, manapság, Tibetet legalább öt, egymásba kapcsolódó formában ismerjük.

1. Régi Tibet: Az a történelmi Tibet, amelyik 1950-ig létezett, és amelyet tibeti feljegyzések szövegek, festmények, szobrok, építészeti és tárgyi leletek, fotók és más, első kézből származó leírások által ismerünk.

2. Diaszpóra Tibet: A száműzött közösség által létrehozott Tibet, amelyik a földrajzi Tibet határain kívül él Indiában és a világ egyéb országában, és amelyiknek az a célja, hogy megőrizze a hagyományos értékeket, nemzeti önazonosságot, éppen úgy, mint a Régi Tibetbe beletartozó terület és nemzetiség fontos szerepét.

3. Új Tibet: A Kínai Népköztársaság Tibeti Autonóm Tartománya. Viszont nem csupán itt, hanem Kína más tartományaiban is élnek tibeti nemzetiségek. Ugyanakkor Ladakh, Bhután, Szikkim, Lahaul, Dolpo és egyéb himalájai határvidékek, ahol a tibeti kultúra még életben van, szintén olyan falaknak számítanak, amik a Régi, a Diaszpóra és az Új Tibetet elválasztják egymástól.

4. Romantikus Tibet: Ez az a Tibet, amit olyan írók, művészek és mások jelenítenek meg, akik a Régi Tibetet a természetfölötti spiritualitás valóra vált helyének tartják. Ennek a széles sávnak az egyik végén az olyan theozófusok által elképzelt Tibet van, mint Nicholas Roerich, James Hilton és T. Lobsang Rampa, a másik végén pedig a valósághoz közelebb álló, de nem kevésbé idealizált változata az olyanoknak, mint Alexandra David-Neel, Láma Govinda és más újabb keletű méltatók.

5. Buddhista Tibet: Az a Tibet, amelyben a tibeti nemzetség magára "buddhistaként" tekint, a nem tibeti nemzetség pedig magára "tibeti buddhistaként". Ez jelentheti olyan tibeti jelenség nyugati emberek általi elfogadását, mint például a tibeti lámák reinkarnációja. És az is megtörténik, hogy a nem tibeti nemzetiségű buddhisták egyáltalán nem érdeklődnek a Régi Tibet iránt, talán kicsit aggódnak a Diaszpóra Tibet sorsa miatt, lelkes ellenszenvvel viseltetnek az Új Tibettel szemben, és elutasító, esetleg lenéző a magatartásuk a Romantikus Tibettel kapcsolatban -- míg ugyanakkor tibeti szertartásokat művelnek, tibeti ruhákba öltöznek, tibeti szövegeket tanulmányoznak, és hangsúlyozzák a tibeti formájú buddhizmus magasabbrendűségét más irányzatok fölött.

Forrás: Tibet, Tibet (angol nyelven)

2013. május 19., vasárnap

DharmaBurger: Szent fiatalemberek - Japán rajzfilm Buddháról és Jézusról (magyar felirattal)


Jézus Krisztus és Gautama Buddha, a kereszténység és a buddhizmus alapítói szobatársak egy tokiói lakásban, miközben a nyaralnak a Földön. Gyakran viccet csinálnak a kereszténységből, a buddhizmusból. Megpróbálják megérteni a modern társadalmat Japánban.



Forrás

2013. május 12., vasárnap

Tibet, Tibet 1. rész (Stephen Batchelor írása)

Amikor 1980-ban egy tibeti geshe tolmácsaként Németországban laktam, egy hölgy hívott fel telefonon, aki akkor olvasta a Tibeti Halottaskönyvet és szeretett volna többet megtudni a tibeti buddhizmusról. Megbeszéltünk egy időpontot, és a hölgy el is jött a központba, és elmagyarázta a geshének, hogy mennyire fellelkesült ettől a csodálatos könyvtől és szeretne többet is tudni [Tibetről és a buddhizmusról]. A geshe néhány alapvető dologról tájékoztatta a hölgyet, adott neki pár tanácsot, és felajánlotta, hogy bátran jöjjön el arra a tanfolyamra, amit ő tart. A hölgy ezután eltávozott. Amikor az ajtó becsukódott mögötte, a tibeti geshe felém fordulva kérdezte: " Mi az a Tibeti Halottaskönyv?"

Ez a történet azért meghökkentő, mert szembenáll azzal, amit mi, nyugatiak képzelünk Tibetről. Az igazi, élő Tibet és a nyugati világ által elképzelt Tibet kettősségét szemlélteti.. Ahogyan Donald Lopez leírta a Shangri-La foglyai munkájában  - erről egy rövid összefoglalót írtunk ebben a bejegyzésben - a Tibeti Halottaskönyv a nyingmapa irányzat egy meglehetősen homályos halotti szövegén (a Bardo Tödol-on) alapul, aminek nyugaton túlzott jelentőséget tulajdonítanak, és ami nem áll összhangban a mai tibeti kultúrában lévő szerepével.

Ebben a szövegben található az a nagyon sokat idézett prófécia: "Amikor a vasmadarak repülnek/ És a lovak kerekeken futnak/ A Dharma eljön/ A vörös arcúak földjére." E pár mondat feltételezett értelmezését eléggé széles körben és kritika nélkül terjesztik: a repülőgépek és gépesített szállítóeszközök idején a buddhizmus diadalmasan bevonul majd a nyugati világba. Annak ellenére, hogy én magam sosem láttam ennek az idézetnek a tibeti eredetijét, ezt a kifejezést, hogy "vörös arcúak földje" más összefüggésben ismerem. (...) A Tang-kori kínaiak hívták a tibetieket " vörös arcúak"-nak, ugyanis a tibetiek vörös festékkel mázolták be az arcukat, mielőtt harcba indultak volna.

A nyugati emberek számára, azonban jóval vonzóbbnak tűnik ebből az idézetből azt a jóslást kiérteni, hogy a buddhizmus behatol a nyugati világba. Ugyanis, ezáltal a tibetieknek azt a bámulatot keltő tehetségét is szemléltetni lehet, hogy előre látták a modern technika eljövetelét. És ez megerősíti a tibetiekről szóló nyugati képzetet, miszerint a tibetiek spirituálisan magas fokon álló emberek, akik nem csupán egy halott vagy haldokló tudatának a következő újraszületésben való irányítására képesek, hanem a jövőbe is látnak.

Ha a "vörös arcúak földje" magára Tibetre utal, akkor mit jelentenek a "vasmadarak" és a "kerekes lovak"? A "Vasmadár" a Sino-tibeti 60 éves időciklus egyik évének elnevezése.  Így az a mondat, hogy "Amikor a vasmadarak szállnak" feltehetőleg csak annyit jelent, hogy " A Vasmadár évében". Tehát, ha ez a mondat arra utalna, hogy a Dharma/Tan Tibetbe való érkezése a Vasmadár évében történik, akkor ez a keresztény időszámítás szerint az i.u. 781-es időszakba esik. Minden angol nyelvű forrásom egyetért abban, hogy kb. 779-ben alapították Szamjét, az első tibeti kolostort, mivel a Szamje nevéhez fűződő alapítók, Sántaraksita és Padmaszambhava ekkor érkeztek Tibetbe, így talán ez a mondat erre utalhat. 

A modern kínai történészek egy olyan adalékkal szolgálnak, amit eddig más források kihagytak. Ahhoz a tényhez, hogy Szamje i.u.  779-ben lett készen Sántaraksita és Padmaszambhava segítségével, még hozzáteszik: " 781 kezdetén a [tibeti] király szerzeteseket hívott a Tang-kori Kínából, hogy két éves ciklusokban tanítsanak." Ha ezt az újabb információt összekapcsoljuk a Tang-kori szóhasználat szerinti "vörös arcúak földjé"-vel, akkor úgy is értelmezhetjük ezt a próféciát, hogy a Dharma/Tan Kínából érkezett Tibetbe. Az, hogy a "kerekes lovak" mit jelentenek, még nem igazán tisztázott - talán harci szekerek lehettek ezek, és talán valamiféle fegyveres megszállásra utalhat. A harci szekerek általában a hatalmon lévők szimbóluma volt, ernyővel és győzelmi zászlóval, amik mind az uralmat, hatalmat jelképezték.

Amióta a nyugati világ egyáltalán felfigyelt Tibetre, azóta azon munkálkodik, hogy erről az országról és népéről felépítsen egy elképzelt változatot, ami utazók, misszionáriusok, kémek és tudósok megfigyeléseire és leírásaira támaszkodik, és amelyeket szintén valamilyen törekvések, vágyakozások, félelmek és fantáziák motiválnak. Ez a még manapság is létező, torz kép Tibetről a 19. század elején keletkezett, és visszatükrözi a nyugati lélek kétféle arcát, a racionálisat és a romantikusat.

A brit birodalmi hatalom módszeres, racionális tudásra törekedett Ázsia alávetett népeivel kapcsolatban. Ezt írta Lord Curzon 1909-ben: "Jártasságunk a Kelet népeinek nyelveiben elengedhetetlen, de éppen így a szokásaiban, érzéseiben, hagyományaiban, történelmében és vallásában is. Ügyességünk révén fel kell fognunk mindazt, amit a Kelet különleges képességének lehetne nevezni, mert ez az a kizárólagos alap, amire leginkább építve képesek leszünk fenntartani a jövőben azt a helyzetet, amit megnyertünk." Pontosan ezért alapítottak olyan intézményeket, mint a Keleti és Afrikai Tanulmányok Intézete Londonban, hogy elérjék ezt a célt. Bár mi már nem vagyunk gyarmatosítók, legalábbis nem a régi típusú Lord Curzon-féle módon, de akadémiai intézményeink létjogosultsága még mindig azon a szükségleten alapul, hogy az elfogulatlan tapasztalati megfigyelést és ésszerűséget, mint a tudás kiváló eszközeit megőrizzük.

A romantikus nyugatiak úgy hitték, hogy a Kelet megőrizte a bölcsesség és szellemiség  legmélyebb forrásait, amit a Nyugat elhagyott az anyagi előrelépés/haladás érdekében.(...)
Az a Tibet, amit gyarmatosító hatalmak utoljára térképeztek fel, és az a Lhásza, az utolsó nagyváros, amibe nyugatiak behatolhattak, jelképpé váltak, mert az erős elszigeteltségük, távoli fekvésük és behatolhatatlanságuk a lényegét jelentette mindannak, ami a Nyugatból hiányzott. (Emlékezzünk arra, hogy Tibet meseszerű elszigeteltsége, távoli fekvése és behatolhatatlansága nagy részben Ázsia 17. század végi zárt-ajtós politikájának következménye volt, amit Tibet is átvett, egyfajta védelmi eszközként a nyugati gyarmati terjeszkedés fenyegetése ellen. Ennek ellenére Desideri, egy itáliai jezsuita misszionárius, leírása szerint a 18. század elején Lhásza nyüzsgő kozmopolita kereskedelmi központ volt)
Azonban a 19. században a theozófia, majd a 20. században a New Age mozgalmak folytatásai voltak ennek a romantikus vágyakkal teli megnyilvánulásnak.(...)

Amióta a dalai láma 1959-ben Indiába menekült, azóta a tibetieknek nagyrészt értelmük, józan eszük segítségével kell életben maradniuk egy idegenszerű és gyakran számukra értelmetlen, közömbös világban. Kulturális öntudatuk iránti védelmük szükségszerűen arra készteti őket, hogy belemenjenek abba a játszmába, amiben saját maguk és országuk eltorzított tükörképét kell mutatniuk a külvilág számára. Azt a torz képet Tibetről, ami leginkább a nyugatiak elméjében létezik, mert így a nyugatiak a legjobb szándékkal támogatják őket. (Az én németországi tibeti lámám sem a hölgy előtt fejezte ki tanácstalanságát a Tibeti Halottaskönyvvel kapcsolatban, hanem miután a hölgy eltávozott, egészen halkan a tolmácsának. És sosem hallottam tibetiek által feltett kérdést a "Mikor a vas madarak repülnek" próféciáról )

Az írás szerzője, Stephen Batchelor világi buddhista brit író, tanár és tudós. Nagyon sok buddhista témájú könyvet és cikket írt, emellett meditációs elvonulásokat tart szerte a világban.

Tibet, Tibet 2. rész

Forrás: Tibet, Tibet (angol nyelven)

2013. május 2., csütörtök

Hét dolog, amit nem tudtál Tibetről (Donald S. Lopez írása alapján)

Tibetről és a tibeti buddhizmusról a nyugati világban már több évszázada virágoznak különféle mítoszok. Ehhez kellő táptalajt a fantázia és a félreértelmezések biztosítanak, így a mítoszok még ma is tovább élnek. Donald S. Lopez Jr. könyve, a Shangri-La foglyai: A nyugat és a tibeti buddhizmus igyekszik tisztázni azokat a félreértéseket, amik Tibet körül kialakultak. Ebből hét olvasható itt. (Donald S. Lopez, Washingtonban született 1952-ben, a buddhista és tibeti tanulmányok professzora a michigani egyetemen. Több könyvet is írt a buddhizmusról)

Lhásza (Fotó: Keven Osborne)
1. "Shangri-La" Tibet fantázianeve, amelyet James Hilton talált ki az 1933-as "Az elveszett horizont" című regényében (amit magyarra Déry Tibor fordított és A Kék Hold völgye címmel jelent meg magyarul), amiből aztán 1937-ben Frank Capra készítette filmet. A "Shangri" szónak tibeti nyelven nincs jelentése, "La" jelentése 'hegyszoros'. Elképzelhető, hogy ezt a nevet a Shambhala szóból képezte, ami egy mitikus buddhista királyság volt a Himalájában.  A "Shangri-La" nagyon hamar mindennapos szóhasználattá vált, olyan helyeket nevezve így, ahol minden jó, és ahol az igazság fennmaradt. 1942-ben, miután az Egyesült Államok repülői a Doolittle-rajtaütés során bombázták Japánt, Roosevelt elnöktől megkérdezték az újságírók, hogy honnan szálltak fel ezek a repülők. Az elnök ezt válaszolta, "Shangri-La"-ból. Roosevelt eredetileg Shangri-La-nak nevezte el azt az általa átalakíttatott elnöki nyaralót Marylandban, amit most Camp Davidként ismerünk. Manapság az egyik hotelhálózat viseli a Shangri-La nevet, így ehhez a fantázianévhez már a nyaralás és a tengerpart és ingyen italok köthetők.

2. Tibetről a legolvasottabb könyvet egy angol férfi írta, aki azt állította magáról, hogy ő egy tibeti láma, annak ellenére, hogy sosem járt Tibetben és egyetlen szót sem beszélt tibeti nyelven. Az 1956-ban kiadott "A Harmadik Szem" című könyv írója T. Lobsang Rampa. A könyvet egy tibeti láma önéletrajzaként írta meg, azt állítva benne, hogy az író nyolc éves korában egy úgynevezett harmadik-szem operáción ment keresztül, amiben egy lyukat fúrtak a homlokába, lehetővé téve számára az aura látását. Valójában ilyen eljárás egyáltalán nem ismeretes Tibetben. Végül aztán egy magándetektív kiderítette, hogy a könyv szerzője, Cyril Hoskin, egy angol vízvezetékszerelő munkanélküli fia. "A Harmadik Szem" című könyve bestseller lett Európában és Amerikában is. Egy lelkes olvasó még azt is megkísérelte, hogy saját magán hajtsa végre ezt a műtétet egy fogorvosi fúróval. Hoskin még további tizennyolc könyvet írt T. Lobsang Rampa néven, amiket  aztán több, mint négy millió példányban adtak el. ( A neve elején a "T" betű jelentése "Tuesday" - azaz kedd )

3. A tibetiek sosem hallottak a nekik tulajdonított híres vallási szövegükről, a Tibeti Halottaskönyvről. Amit nyugaton ezen a címen ismernek, annak eredetije egy rövid tibeti mű, a Bardo Tödol,  jelentése: "Megszabadulás hallás által a középső állapotban". Ez egy olyan halotti szöveg, amit a halottnak vagy haldoklónak olvasnak fel, hogy segítsenek neki megszabadulni az újraszületéstől, vagy ha ez nem lehetséges, akkor abban segítsenek, hogy következő életében jó újraszületése legyen. A tibeti buddhizmus négy szektája közül az egyikben több ilyen műfajú szöveget is használnak. A Bardo Tödol-t nyugaton Walter Wentz tette híressé. Walter Wentz egy gazdag amerikai theozófikus volt, aki 1920-as években utazott Indiába, és egy fordítást rendelt meg a Bardo Tödol-ból. Wentz aztán hozzátette a saját kommentárját, így a tibeti halotti szöveget átalakította theozófikus értekezéssé. A szöveget többen is felhasználták különböző munkákhoz, például Timothy Leary pszichológus és író, aki a pszichedelikus kábítószerek pártfogójának számít. Leary könyvének (The Psychedelic Experience: A Manual Based on the Tibetan Book of the Dead - A pszichedelikus tapasztalás: A tibeti halottaskönyv alapján készült kézikönyv) egyik legemlékezetesebb sorát John Lennon írta bele a Revolver című, 1966-os Beatles lemez, Tomorrow Never Knows dalába.

4. A leghíresebb buddhista mantra, az om mani padme hum,  nem azt jelenti, hogy "ékszer a lótuszban", hanem "Ó Ékszer-Lótusz". A szanszkrit nyelv XIX. századi európai tudósai a mantrában lévő megszólító végződést helyhatározó végződésnek olvasták, ebből jött az, hogy ékszer (mani) van a lótuszban (padme). Ez a félrefordított mantra aztán saját életre kelt, talán azért, mert szexuális szimbólumként is értelmezhető. Például rengeteg könyv címében  tűnik fel, köztük olyanokban is, amelyeknek semmi köze sincs Tibethez vagy a buddhizmushoz. A mantra, ugyanis valójában egy ima, a könyörületesség bódhiszattváját szólítja meg - róla úgy tartják, hogy a mindenkori dalai lámában reinkarnálódik. Ezt a bódhiszattvát egy ékszerrel és egy lótusszal kezeiben ábrázolják. Emiatt a mantráját inkább így lehetne fordítani: "Ó, Ékszer-Lótusz, kérlek, segíts" (erről a mantráról ITT és a bódhiszattváról bővebben ITT írtunk)

5. A tibeti buddhizmust a nyugati világban leggyakrabban "lámaizmus"-nak nevezik, ami viszont a tibetiek számára eléggé lekezelő kifejezés. Ennek eredete a XIX. század végére tehető, amikor mindkét nagyhatalom, Anglia és Oroszország, saját birodalmukhoz akarták hozzácsatolni Tibetet. Az angolok a gyarmatosításaik jellegzetes indokaként rendszerint a kultúrális elmaradottságot nevezték meg, amely miatt a gyarmatosítandó országot meg kell menteni saját magától. Így Tibetet is egy olyan elmaradott országnak festették le, amelynek babonás lakói a korrupt és gonosz papjaik által leigázva élnek. A nyugatiak állítása szerint ezen papok vallása nem a buddhizmus eredeti formája, így nem is érdemli meg azt, hogy buddhizmusnak nevezzék, ezért "lámaizmus"-nak keresztelték el. Ugyanis a nyugati tudósok úgy festették le az igazi buddhizmust, mint a józan értelem és önuralom vallását, amely mély filozófiával áthatott, és mindenféle rítustól mentes. Valójában azonban, a buddhizmusnak ez a formája sosem létezett Ázsiában, csak európai és amerikai könyvtárakban, előadótermekben lehetett rátalálni.

6.Mivel Tibet sosem vált európai gyarmattá, így a nyugat számára  a rejtélyek földje maradt - és még sokaknak továbbra is az fog maradni. A XIX. században divattá vált rejtélyes eltávozásokat azzal magyarázni, hogy az illető Tibetben volt. Némelyek azt állítják, hogy Jézus is itt töltötte elveszett éveit. Madame Blavatsky, a Theozófiai Társaság alapítója, mondta, hogy a "mahatmá"-k - a mesterek -, akik megőrizték Atlantisz ősi bölcsességét, Tibetben éltek. Az üres ház című regényben pedig Sherlock Holmes azt meséli, hogy látszólagos halálát követő időszakban két évet utazgatott Tibetben, ahol néhány napot egy "főlámával" töltött.

7. Tibetről az a kép él nyugaton, hogy ott békések és türelmesek az emberek. Azonban Tibet sosem volt erőszakmentes ország, még azután sem, hogy 1642-ben, az ötödik dalai láma kezébe került a világi hatalom is. A Tibet fölötti világi hatalmat az ötödik dalai láma csak mongol támogatója, Güsri kán katonai beavatkozásával tudta megszerezni úgy, hogy a kán csapatai legyőzték a dalai láma riválisát. Majd később, 1681-ben tibeti seregek harcoltak Ladakh ellen, és 1720-ban mongolok ellen. A XVIII. században tibeti fegyveres csapatok többször is behatoltak Bhutánba. 1788-1792 között  és 1854-ben a tibeti csapatok a megszálló nepáli erők ellen harcoltak, 1904-ben pedig a britek ellen. A kilencedik, tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik dalai lámák mind fiatalon haltak meg, az a hír járja róluk, hogy megmérgezték őket. A tizenharmadik dalai láma pedig túlélte azt a merényletet, amelyet saját régense kísérelt meg ellene. Az 1950-es években sok tibeti szerzetes is harcolt a kínai megszállók ellen.

Forrás: Hét dolog, amit nem tudtál Tibetről (angol nyelven)