A helyes összpontosítás szintjei (dzshánák vagy dhjánák)

A történelmi Buddha idején a megvilágosodást kereső és különböző irányzatot képviselő aszkétáknál, remetéknél bevett gyakorlatnak számított a meditáció (bhávana). A meditációnak egy magas foka képezi a nemes nyolcrétű ösvény nyolcadik tagját, a helyes összpontosítást/helyes elmélyedést (sammá szamádhi).

A dzshánák (páli) vagy dhjánák (szanszkrit) ennek a helyes összpontosításnak/helyes elmélyedésnek a különböző lépcsőfokai.

A dhjána szó “elmélyülés”-t, “összpontosítás”-t jelent, éppen úgy, mint a szamádhi.

(Azonban a szamádhinak a buddhizmusban létezik egy konkrétabb megfogalmazása is, ez a “jól megalapozott elme, helyesen fenntartott elme”, illetve egészen pontosan “egyhegyű elme” – citta-ekágratá (szanszkrit) vagy citta-ekaggatá (páli) )

Eredetileg a dhjána négy fokozatból állt, ez később újabb néggyel egészült ki. Az így kapott nyolc szint két részre osztható: az eredeti négy lett az alsó szint, a rúpadzsána (“formákhoz kötött dzshánák”), és a hozzátoldott újabb négy a felsőbb szint, az arúpadzsána (“formák nélküli, csak tudati dzshánák”).

Létezik még egy úgynevezett kilencedik dzshána is, ez a nirodha-szamápatti (“érzések és észlelések megszűnése”).

A dhjánák leírása a théraváda irányzat szerint

A rupadzshána – formákhoz kötött dzshánák

Az első fokozat eléréséhez a gyakorlónak el kell engednie az öt akadályt (nívárana). Ezek az érzéki vágy, a rosszakarat, tompaság, nyugtalanság, kétely. Majd egy  “meditációs tárgyat” kell választania a fókuszáláshoz. Ez a tárgy lehet testi, például a légzés figyelése. Lehet vizuális, egy pont a falon, mandala vagy egy belső kép. De lehet auditív, például mantra.

A páli kánonban több szuttában is megtalálható a négy dzshána részletes leírása. Ezekben rendszerint ugyanazokat a szavakat, ugyanolyan szófordulatokat használnak, ami azt jelenti, hogy a dzshánák részletezését feltehetőleg utólag toldották be a szövegekbe. Most például az MN 19. szuttából idézek, amelyben a történelmi Buddha saját szavaival így írta le az első fokozat elérését:

“Lankadatlan kitartás keletkezett bennem és letisztult a figyelmem. A testem békés volt és nyugodt, az elmém összpontosított és egyhegyű. Teljesen visszavonulva az érzékektől, visszavonulva a nem üdvös dolgoktól, beléptem az első dzshánába és ott időztem: elragadtatás és öröm született a visszavonulásból, megragadott és megtartott gondolatok által kísérve.”

(a szuttában szereplő “megragadott gondolatok” kifejezés elsuhanó, háttérgondolatokat jelent, a “megtartott gondolatok” pedig inkább akaratlagos vagy hosszabb időn keresztül meglévő gondolatokat)

A második dzshánáról így beszél Buddha:

“Lecsendesítve a megragadott és a megtartott gondolatokat, beléptem a második dzshánába, és ott időztem: elragadtatás és öröm született az összpontosításból; az összpontosított és belső biztonságban lévő, nyugodt tudat ébersége mentes a megragadott és megtartott gondolatoktól. “

A harmadik dzshána:

“Elhalványítva az elragadtatást, egykedvű maradtam, figyelmes és éber, megtapasztalva magamban az örömöt. Beléptem a harmadik dzshánába és ott időztem. Amiről az mondják a bölcsek: “Örömteli életet él az, aki felülemelkedett egykedvűségben és éberségben tartózkodik.” “

A negyedik dzshánához:

“Feladva a korábbi örömöt és fájdalmat, beléptem a negyedik dzshánába és ott időztem, áthatva az éberség és egykedvűség tisztaságával, sem szenvedést, sem örömöt nem érezve.”

(a teljes MN 19. szutta ITT olvasható a Buddha Ujja oldalon)

Arúpadhzsána (“formák nélküli, csak tudati dzshánák”)

Ötödik dzshána – végtelen tér – a figyelem a meditációs tárgyról áthelyeződik a térre, amely végtelen és üres.

Hatodik dzshána – végtelen tudat – a térről, amely üres, áthelyeződik a figyelem magára a tudatra. Csak a végtelen tudat létezik.

Hetedik dzshána – semmi tudatossága – megjelenik az érzés, hogy nincs tudat, nincs semmi.  A “van” hiánya.

Nyolcadik dzshána – sem észlelés, sem nem észlelés – az elme legelvontabb lehetséges állapota

A dhjánák szerepe a megvilágosodás elérésében

Vannak olyan buddhista meditációs tanítók, akik a tanítványaik fejlődését a dhjánákban való előrehaladásban mérik. Míg más tanítók szerint felesleges ragaszkodni a meditációs lépcsőfokokra való odafigyeléshez.

A théraváda buddhizmus hagyományai szerint a megvilágosodás eléréséhez nélkülözhetetlen az elmélyülés, ezen belül is az éberség/belátás (vipasszaná) meditáció gyakorlása. A meditáló arra használja a dzshánákat, hogy elcsendesítse és “egyhegyűvé” tegye elméjét annak érdekében, hogy megvizsgálhassa a jelenségek valódi természetét (állandótlan, nem-kielégítő, éntelen). Ez a fajta megvizsgálás adja az éberség/belátás (vipasszaná) meditáció lényegét.

A mahájána irányzat különböző iskolái többféleképpen képzelik el a megszabaduláshoz való eljutást, de itt is megtalálhatunk olyanokat, amelyek a meditációt elengedhetetlennek tartják. Ilyen az Indiában i. sz. 4. században alakult jógácsára, majd a körülbelül i. sz. 4-5. században Kínában megjelenő csan meditációs iskola. A “csan” kínai szó a szanszkrit “dhjána” kiejtéséből származik.

A csan i. sz. 700 körül került át Koreába, ott szon néven alakultak ki ugyanolyan jellegű, a meditációra erős hangsúlyt helyező iskolák. A zen Japánba Kínából került át i. sz. 8. századtól. (a zen a csan kínai írásjel japán olvasata)

A vadzsrajána irányzatban, úgy általánosságban nem igazán erőltetik a meditáció magas fokának elérését. Valószínűnek tartják, hogy azért nem, mert a tibeti buddhizmusban a tantra gyakorlást tartják a megvilágosodás igazi eszközének. A tantrában nagy szerepe van a gyakorló tudatában meglévő érzékelhető vágyaknak és a szenvedélynek, amelyek viszont a dhjánák magasabb szintjein már nem is lehetnek jelen.

Ennek ellenére vannak, és a korábbi időszakokban is voltak olyan tibeti buddhisták, akik annak szentelték életüket, hogy a dhjánákban minél magasabbra szintre jussanak. 

Forrás: A dzshánák vagy dhjánák (angol nyelven)

              Dzshánák a buddhizmusban (angol nyelven)

              Ian Harris: Buddhizmus képes enciklopédiája Kossuth Kiadó 

A szamurájok és a zen buddhizmus

A zen (valódi) szerepe a japán szamuráj kultúrában

Amikor a japán történelemről beszélünk, magától értetődő tényként szoktuk említeni, hogy a híres szamuráj harcosok egyben zen buddhisták is voltak. De mennyire fedi ez a ‘közismert tény’ valóságot?

Valamennyire igen. Viszont a szamurájok és a zen buddhizmus közötti kapcsolatot – elsősorban a zenről szóló népszerű könyvek írói - aránytalanul eltúlzottá és romantikussá tették ahhoz képest, ami valójában volt.

Történelmi háttér

A szamurájok történelme az i.u. VII. századtól követhető nyomon. Eleinte minden fegyverforgató ember szamurájnak számított, később azonban kialakult egy kiváltságokkal bíró, földbirtokkal és vagyonnal rendelkező felső társadalmi réteg. A X. századtól kezdődően a szamurájok hatalma nagyon megerősödött és gyakorlatilag Japán legnagyobb része ellenőrzésük alá került.

A buddhizmus Japánba az i.u. 538-ban érkezett egy koreai küldöttséggel, és ezután nagyon hamar államvallássá is nyilvánították. Az ezt követő évszázadokban a mahájána buddhizmusnak főleg a Kínából származó iskolái honosodtak meg. A zen buddhizmus – Kínában chan buddhizmusnak nevezték – ez utóbbiak közül való volt, és Japánban 1191-ben jelent meg. A zen buddhizmus első japán iskolája a rinzai-zen volt. A másik iskolát, a szótó-zent, néhány évvel később, 1227-ben honosították meg.

A XIII. század végén a szamurájok rinzai-zen mesterek irányításával kezdtek el zen meditációt gyakorolni. A rinzai-típusú meditáció intenzív figyelemösszpontosításának köszönhetően sokat segített a harci képességek fejlesztésében és a harctéri halálfélelem csökkentésében. A szamurájoktól cserébe kapott támogatásokból a rinzai-zen iskoláknak jelentős hasznuk származott, így a mesterek jó része készséggel állt rendelkezésükre.

Akadtak olyan szamurájok, akik olyan szinten mélyültek el a buddhizmusban, hogy mesterekké is váltak. Azonban a zent gyakorló szamurájok többsége inkább arra használta ebbéli tudását, hogy jobb harcos váljon belőle és kevéssé érdeklődött a zen buddhizmus elmélete iránt.

A rinzai-zen buddhista mesterek közül sem mindegyik kereste a szamurájok pártfogását. Az Ótókan aliskola – három alapító tanítója után kapta a nevét, Nampo Dzsómjó (vagy Daió Kokusi, 1235-1308), Súhó Mjócsó (vagy Daitó Kokusi, 1282-1338), és Kanzan Egen (vagy Kanzen Kokusi, 1277-1360) – távol tartotta magát a szamurájoktól és a harci művészetektől. Az alapítók célja a rinzai eredeti formájának megőrzése volt, amely mentes más buddhista és nem-buddhista iskolák tanításaitól. Az Ótókán iskola ma is létezik Japánban.

A szótó-zen és a rinzai-zen befolyása egyre jobban erősödött a Muromacsi-korszakban (1336-1573), és a japán művészet és kultúra nagy részére is hatalmas hatást gyakorolt.

1571-ban Oda Nobunaga hadúr az egymással háborúzó vetélytárs klánokat legyőzte, és egyesíteni akarta a részeire szakadt országot. Oda Nobunaga és utódja, Tojotomi Hidejosi több olyan buddhista kolostort rombolt le, ami erődként is szolgált. A harcokban részt nem vevő kolostorokat állami ellenőrzés alá vontak, így azokban tovább virágozhatott a buddhizmus a Tokugava vagy Edo korszakban (1603-1867). 1868-tól a Meidzsi-korszak modernizációs törekvései a vallást is érintették. A buddhizmust idegennek kezdték tekinteni, helyette a helyi sintó vallást támogatták. A Meidzsi uralkodó eltörölte a szamurájok kasztját és kiváltságaikat is. A zen buddhizmus a császári támogatás elvesztése után nem szűnt meg, hanem átalakult és fontos szerepe lett a japán nemzeti önazonosság kiformálódásában.

A szamurájok és a zen kapcsolata az irodalomban

1913-ban egy japán szótó-zen pap és egyetemi professzor, aki a Harvardon adott előadásokat, kiadott egy művet: Szamurájok vallása: Tanulmány a zen filozófiáról és tanról Kínában és Japánban címmel.

Több helytelen állítása mellett a szerző, Nukaria Kaiten (1867-1934) azt írta, hogy “ami Japánt illeti, ezen a szigeten a zent először a szamurájok vagy a katonai társadalmi osztály hiteként, vallásaként vezették be, és a zen formálta át több olyan kiváló katona jellemét, akiknek élete a zen történelmének lapjait díszíti.”

Ahogyan fentebb írtuk, ez így nem volt igaz. Ennek ellenére később is több népszerű könyv jelent meg a zenről, kritikátlanul megismételve azt, amit Nukaria Kaiten mondott.

Minden bizonnyal a professzornak tudnia kellett, hogy amit írt, az nem volt igaz. Legvalószínűbbnek az tűnik, hogy írásában a zen és az erősödő japán nacionalizmus összefonódásának vagy szándékos összefonásának egyik próbálkozása tükröződött vissza.

Az valóban igaz, hogy a zen hatással volt a szamurájokra, éppen úgy, mint a japán kultúrára és a társadalom nagy részére. És az is valóban igaz, hogy a zen és a japán harcművészetek között van kapcsolat. Nem csupán azért, mert zen a kínai Saolin kolostorból származik, ahol a meditáció és a harcművészet együtt jelenik meg. Hanem azért is, mert a japán történelemben létezett a buddhista fanatikusoknak egy olyan nagy létszámú csoportja (ikkó-ikki néven nevezték őket), akik félelmet nem ismerő harcosok voltak, könnyűfegyverzettel rendelkeztek és buddhista jelszavakat hangoztattak. Ez a főleg helyi nemesekből, parasztokból álló harcos csoport 1488-ban legyőzte az egyik tartomány szamuráj urait, és a térséget közel száz éven át uralmuk alatt tartották. 1528-ban megtámadták Japán akkori fővárosát, Kiotót is. 1570-re japán egyik legjelentősebb erejévé nőttek. Olyan gazdasági és politikai fenyegetést jelentettek, hogy Oda Nobunaga hadúr 1571-ben lerombolva a Hiei-hegyi erődkolostorukat, 1580-ban hosszú, véres hadjárattal volt kénytelen teljesen felszámolni az ikkó-ikkit.

A zen hatására alakult ki Japánban a virágkötészet és a kertművészet, a kalligráfia, a költészet (különösen a haiku), a bambusz furulya játék, a nó-színjátszás és teázás szertartása. De a zent a ‘szamurájok hitének, vallásának’ nevezni túlzás. Több nagy rinzai mesternek, mint például Hakuin Ekaku, nem igazán volt jelentős kapcsolata szamurájokkal és a szótó-zen pedig még annyira sem köthető a szamurájokhoz. És ahogy fentebb írtuk, bár több szamuráj gyakorolta annak idején a zen meditációt, a többségüket nem igazán foglalkoztatta a buddhizmus elmélete. 

Forrás: Szamurájok és a zen (angol nyelven)

           A japán szamurájok története

           Ian Harris: Buddhizmus képes enciklopédiája (Kossuth kiadó)

Tíz félreértés a buddhizmussal kapcsolatban

Robert E. Buswell, Jr. és Donald S. Lopez, Jr. írása

1. Minden buddhista meditál.

A meditációt gyakran a buddhizmus elengedhetetlen részének tekintik. Azonban a történelem folyamán a buddhisták többsége egyáltalán nem meditált. Hagyományosan a szerzetesi élet része a meditáció, és még azon belül is, csak bizonyos szerzetesek sajátossága. A világiak körében csupán a 20. században kezdett elterjedni a meditáció gyakorlata.

2. A buddhista meditáció elsősorban az éberség meditációt jelenti.
Valójában több százféle buddhista meditáció létezik, némelyik a koncentráció mélyebb állapotára hat és az elmebéli üdvösség elérését szolgálja, némelyik az elme és test alkotórészeit analizálva próbálja meg felismerni azt, hogy nincs ‘én’, némelyik pedig Buddhával való szemtől-szembe találkozást segíti elő. Az a fajta éberség meditáció, amit manapság Amerikában tanítanak, Burmából indult a 20. század elején.

3. Minden buddhista vegetáriánus.
A szerzeteseket és apácákat a szanszkrit bhiksu és bhiksuní (vagy páli nyelven bhikkhu és bhikkuní) néven nevezik. Mindegyik szó jelentése: ‘koldus’. Ugyanis a történelmi Buddha köré csoportosuló első szerzetesek és apácák napi élelmüket koldulásból szerezték (és szerzik manapság is), így bármit ajánlottak fel számukra, ők elfogadták, beleértve a húst is. Egyes források szerint a történelmi Buddha halálát is a számára felajánlott disznóhús okozta. (Valójában a páli kánon DN 16-os szútrájában egy vitatható páli kifejezést használnak Buddha utolsó étkének megnevezésére: sukkara-madava, amely jelentheti egyaránt (vad)disznó lágy húsát vagy akár a (vad)disznók által kedvelt gombát, szarvasgombát, gyökeret. a fordító megjegyzése)
Buddha halála utáni évszázadokban kezdődött el az, hogy néhány buddhista szövegben hús nélküli étkezést javasolták. Ennek ellenére még manapság sem minden buddhista szerzetes vagy apáca vegetáriánus. Például Kínában azok, de Tibetben nem. (bővebben a buddhizmusról és vegetáriánizmusról ITT írtunk)

4. Minden buddhista pacifista.
Gyakran mondják, hogy sosem vívtak háborút a buddhizmus nevében. Az, hogy mit is jelent pontosan a “nevében” kifejezés, nem világos, de voltak harcok buddhisták között (némelyik buddhista kolostor saját hadsereggel is rendelkezett). Ugyanígy létezett buddhisták és nem buddhisták között háború. A Tibetet megszálló brit erők ellen a tibeti buddhisták bátor harcot folytattak. A II. világháborúban sok japán pap, beleértve zen mestereket is, támogatta a japán császárság katonai terjeszkedését. (nagyon sokan hallottak a kínai Shaolin-kolostorról, ahol kisebb-nagyobb szünetekkel kb. 1500 éve képeznek ki hihetetlen képességű, harcos buddhista szerzeteseket)

5. Buddhizmus filozófia, nem pedig vallás.
A buddhizmusnak sok filozófiai iskolája van, éppen olyan kidolgozott tanokkal, mint bármely más, Európában kialakult filozófiai iskola. Ennek ellenére, a buddhizmus egy vallás, bármely definícióját is vesszük alapul ennek a meghatározhatatlan kifejezésnek, kivéve ha valaki csak azt tekinti vallásnak, ahol hisznek valamilyen teremtő Istenben. A történelem során a buddhisták nagy többsége – szerzetesek és világiak egyaránt - a következő életben való jó újraszületésre fókuszált, akár saját magára, akár családjára, akár a világegyetem összes lényére vonatkoztatva.

6. Buddha nem isten, hanem emberi lény volt, és a buddhizmusban nincs helye istenségek kultuszának.
A buddhizmusban az égi lényeknek választékos és alaposan kidolgozott panteonja létezik (ők a dévák. Ez a szó eredetében az angol “istenség” szóval áll rokonságban). Ezen égi lények mellett még vannak azok a halandó spirituális lények is (bódhiszattvák és buddhák), akik különféle mennyekben és tiszta földeken laknak, és akik válaszolnak a hívők imáira.


7. A zen elutasítja a hagyományos buddhizmust. Zen mesterek Buddha szobrokat égetnek el, semmibe veszik a szútrákat és rendszeresen látogatják a bárokat és bordélyokat.
A zen szerzetesek szigorú szabályzat-sorozatot követnek, amiket “tiszta szabályok”-nak neveznek, és amelyek az Indiából hozott szerzetesi fegyelmen alapulnak. A legtöbb zen szerzetes először átfogó és alapos módon tanulmányozza a buddhista iratokat, és csak azután kezdi meg képzését a meditációs csarnokban. És bár a zen négy alapelve közül a második így szól: “Nem támaszkodás az írásokra”, ennek ellenére a kelet-ázsiai buddhizmusban a zen rendelkezik a legnagyobb terjedelmű írott irodalommal.

8. A Négy Nemes Igazság nemes.
A “Négy Nemes Igazság” elnevezés nem pontos fordítás. A ‘nemes’ vagy ‘feljebbvaló’ kifejezésnek a szanszkrit árja szó felel meg, aminek, sajnos, a nácik miatt elég rossz hangzása lett. Az árja egy olyan “szakmai” kifejezés a buddhizmusban, ami olyasvalakire utal, aki eljutott az igazság közvetlen megtapasztalásához, így nem kell sem állati, sem szellemi, sem pokolbéli lényként újra megszületnie. A négy igazság a szenvedésről, a szenvedés eredetéről, a szenvedés megszüntetéséről és az ösvényről, amely ehhez vezet, a valóságnak megfelelő az ilyen megvilágosodott lények számára. De nem a valóságnak megfelelő számunkra; mi nem teljesen fogjuk fel, hogy az élet szenvedés. Így a kifejezés ezt jelenti: ‘négy igazság a [szellemileg] nemesek számára’.

9. A zen a ‘hirtelen megvilágosodás’ gyakorlatát támogatja, és ezzel megszabadítja követőjét a hosszú ideig tartó etikai jellegű és a meditációra és a bölcsesség kialakítására irányuló képzésektől, amelyek a hagyományos formájú buddhizmusban megtalálhatóak.
A zen szerzetesek rendszerint évtizedeket szoktak eltölteni teljes körű gyakorlással, mielőtt képessé válnak valódi haladás elérésére a meditációjukban.

10. Mindegyik spirituális hagyomány, beleértve a buddhizmust is, bár különböző ösvények, de ugyanarra a hegytetőre vezetnek.
Több kiváló buddhista, a japán zen Dógen mestertől kezdve egészen a jelenlegi dalai lámáig, állítja egyértelműen, hogy a [buddhista jellegű] megvilágosodást csak azok érhetik el, akik a buddhista ösvényen haladnak. Más vallás követése által is nagyon közel lehet kerülni (általában valamelyik mennyben való újraszületéshez lehet eljutni), de csak a buddhizmus rendelkezik azzal az ösvénnyel, amelyik elvezet a szenvedéstől való megszabaduláshoz. Tehát minden út elvihet a hegy alján lévő táborig, de csak a buddhizmus juttat fel a csúcsra.

További nyolc tévhitről ITT lehet olvasni

(Donald S. Lopez, Jr. másik írása, a Hét dolog, amit nem tudtál Tibetről, ITT olvasható)

Forrás: 10 félreértés a buddhizmusról (angol nyelven)

A buddhista mitológia alakjai: a sárkányok

A buddhizmus közel kétezer évvel ezelőtt érkezett Indiából Kínába. Megtelepedése során idomult a kínai kultúrához, és kölcsönösen hatottak egymásra. Itt találkozott a buddhizmus a sárkányokkal.

Már legalább 7 ezer éve képezik a sárkányok a kínai kultúra részét. Az erőt/hatalmat, kreativitást, mennyországot és a jó szerencsét szimbolizálják. Úgy gondolták róluk, hogy hatalmuk van a víztömegek, eső, áradás és vihar fölött.

Idővel a kínai buddhista művészetben a megvilágosodás szimbólumává vált a sárkány.

A templomok tetejét és kapuit díszítették őrző sárkányokkal, amelyek jelzik a a sárkány tisztaságának erejét is. Gyakran a mani ékkövet karmaikban tartva ábrázolják őket, ez Buddha tanítását képviseli.

Sárkányok a csan (zen) irodalomban

A hatodik században Kínában alakult ki a csan, a buddhizmus jellegzetes iskolája. A csan a kínai kultúrából táplálkozott, így sárkányok is gyakran feltűntek irodalmában. A sárkány a megvilágosodás és saját magunk szimbóluma is. Például, “sárkánnyal találkozni a barlangban” kifejezés jelenti a saját legmélyebb félelmeinkkel és akadályainkkal való szembenézést.

Sárkány, a helyes beszéd szimbólumaként

A következő kínai népmesét az “igazi sárkányról” számtalan tanító használja példázatként:

Egy Je Kung-cu nevű ember nagyon szerette a sárkányokat. Tanulmányozta a sárkányokról szóló tanokat, otthonát is sárkányokat ábrázoló festményekkel és szobrokkal díszítette. Folyton csak a sárkányokról beszélt mindenkinek.

Egy napon egy sárkány hallomást szerzett Je Kung-curól, és azt gondolta, milyen kedves, hogy ez az ember ennyire nagyra becsüli őket, sárkányokat. Úgy gondolta, bizonyára boldog lenne ez az ember, ha találkozhatna egy igazi sárkánnyal.

Így a jóindulatú sárkány elrepült Je Kung-cuhoz és bement a házába, ahol a férfi éppen aludt. Hamarosan Je Kung-cu felébredt és meglátta a sárkányt az ágyánál tekeregni, pikkelyeit és fogait a holdfényben megcsillanni. A rémülettől Je Kung-cu felsikított. Mielőtt a sárkány elmondhatta volna, miért jött, Je Kung-cu felkapott egy kardot és rátámadt. Erre a sárkány elrepült.

Csan és zen mesterek generációi emlegették tanításaikban az igazi sárkány történetét. Dógen (a japán szótó zen megalapítója) így írt erről: “Könyörgök nektek, nemes barátok, a tapasztalás útján való tanulásban ne szokjatok hozzá olyan képzetekhez, amikből az igazi sárkány kiábrándít benneteket.”

(A tanmese jelentését talán nem kell magyarázni, hiszen egyértelműen arról szól, hogy amikor valaki illúziókkal telve éli életét és egy szép napon szembetalálkozik a valósággal, akkor megijed tőle. A ford. megjegyzése)

Nágák és sárkányok

Nágák kígyó-szerű lények, amelyek a Páli Kánonban is feltűnnek. Néha azonosnak tekintik a sárkányokkal, pedig az eredetük is különböző.

A “nága” szanszkrit szó, a kobrára használják. Az ősi indiai művészetben a nágákat emberi felsőtesttel és deréktól lefelé kígyóként ábrázolják. A hindu és buddhista irodalomban néha úgy jelenítik meg, mint aki át tud változni emberből kígyóvá.

A Mahábhárata hindu epikus költeményben a nágákat leginkább gonosz lényeknek ábrázolják, akik hajlamosak másoknak ártani. Ebben a költeményben a nagy sas-király, Garuda, a nágák ellensége.

A Páli Kánonban a nágák már rokonszenvesebbek, de a garudákkal változatlanul örök háborúban állnak, kivéve azt a rövid fegyverszünetet, ami Buddha segítségével jött létre – ezt a DN 20. Maha-samaya szuttában említik. Későbbiekben a nágák a Meru-hegy és Buddha védelmezőivé váltak. A mahájána mitológiában a nágáknak, mint a szútrák őrzőinek, fontos szerepük van.  Buddhát és más bölcseket gyakran ábrázolják egy nagy kobra (nága) csuklyájának sátra alatt.

Ahogy a buddhizmus Kínán át Japánba és Koreába is eljutott, a nágákat egyre inkább a sárkányok egy fajtájának tekintették. Az eredetileg nágákról szóló történetekben Kínában és Japánban már sárkányokat szerepeltettek.

Viszont a tibeti buddhista mitológiában a sárkányok és nágák egyértelműen különböző lények. Tibetben úgy tartják, hogy a nágák általában kellemetlen vízben lakó szellemek, amik járványt és szerencsétlenséget okoznak. Míg a tibeti sárkányok a buddhizmus védelmezői, akik mennydörgő hangjukkal felébresztenek bennünket a káprázatból/magunkhoz térítenek bennünket az illúzióinkból.

Forrás: Sárkányok a buddhista mitológiában (angol nyelven)

Interjú Terebess Gáborral - Apropó

Kepes András interjúja Terebess Gáborral:

Mahákásjapa - A szangha atyja

Halála előtt a történelmi Buddha nem jelölt ki senkit a szangha további vezetésére, így halála után Mahákásjapa vállalta fel ezt a szerepet. Mahákásjapát a zen (csan) buddhizmus az egyik nagyrabecsült pátriárkájaként is számon tartja.

Neve szanszkritül Mahákásjapa, páli nyelven Mahákasszapa. "Mahá" előtag nélkül is szokták említeni, Kásjapa vagy Kasszapa formában.

Ahogy általában a buddhista hagyományokban lenni szokott, Mahákásjapa egy gazdag bráhman családba született, Magadhában, a mai Észak-kelet Indiában. Eredeti neve Pipphali volt. Gyerekkorától kezdve aszkéta szeretett volna lenni, ezt azonban szülei ellenezték, és azt akarták, hogy házasodjon meg. Pipphali engedett szülei akaratának, és elvette feleségül a gyönyörű Bhaddá Kapilánít. Bhaddá Kapilání szintén aszkéta szeretett volna lenni, így az újdonsült házaspár elhatározta, hogy házasságukban megtartóztatják magukat a nemi élettől. Bhaddá és Pipphali boldogan éltek együtt, és amikor Pipphali szülei meghaltak, a férfi átvette a családi birtok irányítását.

Egy napon felfigyelt arra, hogy miután felszántották a földjeit, madarak érkeztek oda és kihúzták a gilisztákat a frissen felforgatott földből és megették. Ekkor tudatosult benne igazán az, hogy az ő gazdagsága és kényelme miatt más lények szenvednek és halnak meg. Ezalatt odahaza a felesége, Bhaddá, magvakat szórt szét a földön, hogy száradjanak. Látta, hogy a szétszórt magvak rovarokat vonzanak, amelyekre aztán madarak jönnek, hogy felegyék őket.

A tapasztaltak után a házaspár közösen elhatározta, hogy kilépnek abból a világból, amiben eddig éltek, és elhagyják egymást is, hogy valódi aszkétákká váljanak. Minden vagyonukon és birtokukon túladtak, szolgáikat szabadon bocsátották, és elindultak kétfelé.

Buddhista hagyományok úgy tartják, hogy mikor Bhaddá és Pipphali egymástól elválva külön úton indultak el, a föld megremegett erényességük erejétől. Buddha is érezte ezeket a rengéseket, ebből tudta, hogy hamarosan lesz egy nagyszerű tanítványa.

Így is lett, Pipphali és Buddha hamarosan találkoztak és elfogadták egymást tanítványként és tanítóként. Buddha a Mahákásjapa - "nagyszerű bölcs" nevet adta Pipphalinak.

Az egyik híres történet szerint, Mahákásjapa felajánlotta Buddhának a viszonylagosan újnak tekinthető köpenyeit, hogy tanítója párnaként használhassa azokat, és cserébe azt kérte, hogy helyette Buddha elnyűtt köpenyeit viselhesse. Vannak, akik úgy vélik, ez a köpenycsere azt jelenti, hogy Buddha Mahákásjapát választotta ki arra, hogy majd valamikor ő vegye át a helyét a gyülekezet vezetőjeként. Akár szándékos volt ez a köpenycsere, akár nem, a páli kánon szövegei szerint Buddha gyakran dicsérte Mahákásjapát a dharma (Tan) tanításában való rátermettségéért. Buddha néha őt kérte fel arra, hogy helyette a gyülekezetnek beszéljen.

A történelmi Buddha i.e. 480 körül bekövetkezett halála nagyon lesújtotta a kinevezett vezető nélkül maradt, összegyűlt szerzeteseket. Az egyik szerzetes felszólalásában azt mondta, legalább többé nem kell követniük Buddha szigorúnak tartott szabályait. Ez a megjegyzés magához térítette a bánattól sújtott Mahákásjapát. Ez azt jelentené, hogy Buddha halálával kialszik a dharma fénye is? Mahákásjapa ekkor elhatározta, hogy összehívja a megvilágosodást elért szerzeteseket egy nagy találkozóra, hogy ott megbeszéljék, hogyan tarthatnák életben Buddha tanításait. Ez a találkozó volt az első buddhista zsinat, és egyike a buddhista történelem legfontosabb eseményeinek. A résztvevők mindegyike megértette és elfogadta Buddha tanításait, majd megegyeztek abban, hogy hogyan tegyék maradandóvá ezeket a  tanításokat a későbbi generációk számára.

Ahogy az Ánandáról szóló bejegyzésben írtam, a hagyomány úgy tartja, hogy ezen a legelső, több hónapon át tartó zsinaton mondta fel emlékezetből Ánanda Buddha tanító beszédeit, emellett Upáli szerzetes a szerzetesi életvitellel kapcsolatos, Buddha által hozott szabályokat ismételte el. A zsinat, amit Mahákásjapa elnökölt, arra szavazott, hogy hitelesnek fogadja el ezeket az Ánanda és Upáli által felmondott beszédeket és szabályokat, és készen állnak arra, hogy szájhagyomány útján terjesztve őrzik meg a tanításokat.

Mivel Buddha halála után a szanghát Mahákásjapa fogta össze, ezért a buddhista hagyomány őt tartja "a szangha atyjá"-nak. Az első buddhista zsinat után Mahákásjapa még sokáig élt, meditáció közben, békében érte a halál. Utána Ánanda vezette a szanghát.

(Bhaddá is Buddha követőjévé-tanítványává vált. Férjétől való elválásuk után Dzsétavana közelébe érkezett, ahol öt évet töltött, mivel akkor még a Buddha által alapított szanghába nők nem léphettek be. Később, miután Padzsápati Gótami, Buddha nevelőanyja elérte, hogy nőket is felvegyenek a szanghába, Bhaddá is megkapta a felszentelést, és elérve a megvilágosodást, arahanttá vált. Később a gyülekezet előtt Buddha azt jelentette ki róla, hogy ő legkiválóbb apáca, aki vissza tudja idézni előző életeit. A páli kánonban, a Thérígáthában is megjelenik neve. Emellett a Vinaja-pitakában is említik többször is őt.)

Mahákásjapa, a zen (csan) pátriárka

A japán Keigan Dzsókin, szótó-zen mester említi leghíresebb művében, hogy Bódhidharma, a csan (zen) buddhizmus megalapítója Mahákásjapa 28. dharma leszármazottja volt. (Keigan Dzsókin i.u. 1268-1325 között élt, és gyakran a második szótó-zen pátriárkaként említik. Leghíresebb műve a Denkóroku - "A fény továbbadása".)

Ebben írja, hogy egy nap Buddha szó nélkül felemelt egy virágot és hunyorított szemével. Ekkor Mahákásjapa elmosolyodott. A Buddha erre ezt mondta: "Az igazi Dharma szemének és a Nirvána szavakkal ki nem fejezhető elméjének kincstárát birtokolom, és átadom ezt Mahákásjapának."

Ezért a zen hagyományban Mahákásjapára úgy tekintenek, mint Buddha első dharma-örökösére, és emiatt a leszármazási vonal az ő nevét viseli Buddha után. Mivel Mahákásjapa halála után Ánanda lett a szangha vezetője, így őket hármójukat Buddhával együtt szokták ábrázolni: középen Buddha, két oldalán pedig Mahákásjapa és Ánanda, akik Buddha halála után vezették a szanghát, és akik gondoskodtak a szangha fennmaradásáról és a Tan megőrzéséről.

Forrás: A tanítvány Mahákásjapa  (angol nyelven)

              Denkóroku részlet (angol nyelven)
              Bhaddá Kapilání (angol nyelven)

Első nap a Zen-kertész iskolában - Karikatúra

Dan Piraro*: Első nap a Zen-kertész iskolában

Forrás: FaceBook
Interjú a rajzolóval: Mondo Bizarro: The Dan Piraro Interview*
Dan Piraro honlapja: Bizzaro*

* A link angol nyelvű

Miben hisznek a buddhisták?

Amikor elkezdünk a buddhizmussal foglalkozni, előbb-utóbb valaki a környezetünkből megkérdezi tőlünk: "Miben hisznek a buddhisták?"

Ez a kérdés meghökkentő lehet. Miben hisznek a buddhisták? Senki sem mondja egy buddhizmussal foglalkozni kezdőnek, hogy hinnie kellene bármilyen dologban. Sőt, a zen buddhizmusban a megingathatatlan meggyőződést a ráébredés akadályának tartják. A buddhizmussal foglalkozni kezdőknek olyan tanításokat adnak át, mint a Négy Nemes Igazság, az Öt Khandha, a Nemes Nyolcrétű Ösvény, stb. Azt mondják, hogy értse meg a tanításokat és gyakorolja azokat. De minden kezdőt arra buzdítanak, hogy semmiképpen sem "higgye el" ezeket a tanításokat, hanem próbálja ki őket, és tapasztalja meg saját maga is azt, hogy ezek jók-e számára vagy sem?

Amit a történelmi Buddha tanított, az nem más, mint egy módszer saját magunk és a világ megismerésére.* Ő maga több beszédében is azt mondta, hogy tanai kipróbálásra valók, és csak azután fogadja el azt valaki, miután megtapasztalta azokat. A Tiszteletreméltó Thich Nhat Hanh, egy vietnami zen szerzetes mester mondja: "Ne bálványozz semmit sem, ne kötelezd el magad semmilyen tan, elmélet vagy ideológia iránt, még a buddhista tan iránt sem. A buddhista szemléletrendszerek csak irányt adóak, nem pedig abszolút igazak."

Az abszolút igazságot, amiről Thich Nhat Hanh beszél, nem lehet szavakba és fogalmakba foglalni. Ezért a kizárólag szavakban és fogalmakban való hit gyakorlás és megtapasztalás nélkül nem a buddhizmus.

Viszont azért, mert arra buzdítanak mindenkit, hogy a tanokat és tanításokat ne fogadja el pusztán hit alapján, még nem jelenti azt, hogy azok nem is fontosak. A buddhizmus számtalan tanítása olyan, mint a csónakok, amik keresztülvisznek egy folyón**. A napi meditáció vagy kántálás talán értelmetlennek tűnhet, de ha igazán őszintén gyakoroljuk, valódi hatással lesz életünkre és szemléletmódunkra.

Mindezek ellenére, természetesen vannak buddhista hitek vagy meggyőződések. Évszázadokon keresztül a buddhizmusban többféle iskola fejlődött ki, egymástól különböző és egymással néha ellentétes tanokkal. Amikor olyasmit olvasunk, hogy a "buddhisták ezt és ezt a tant hiszik", akkor valójában sokszor arról van szó, hogy az a tan mindössze egyetlen iskolára vonatkozik, nem pedig a buddhizmus egészére.

Ugyanígy, bár a történelmi Buddha nem foglalkozott istenekkel, túlvilággal, a világ keletkezésének megmagyarázásával, sőt beszédeiben kifejezetten elutasította az erre irányuló kérdéseket***, mert szerinte ezek csak zavart keltenek mindenkiben, mégis maga a buddhizmus, mint vallás, többféle félisten tiszteletét és bennük való hitet hozott létre, akárcsak a világ keletkezéséről, túlvilágról is kialakított különféle magyarázatokat.

Ennek ellenére, ha valaki igazán a történelmi Buddha tanításait akarja tanulmányozni, akkor készen kell állnia arra, hogy miután olvasott-hallott a tanításokról, ki is fogja próbálni őket. És csak a gyakorlás során, saját maga tapasztalhatja meg, hogy számára ezek jók-e, beválnak-e. Ahhoz, hogy megértsük a történelmi Buddha tanításait, tehát elsősorban nem vakhitre van szükségünk, hanem a belátásunkra.

És jusson eszünkbe a zen-mondás: "A Holdra mutató ujj nem a Hold...."

Forrás: Miben hisznek a buddhisták? (angolul)

* Lásd: AN 3.65 Káláma Szutta
** Lásd: MN 22 A kobra-hasonlat
*** Lásd: MN 63 Málunkjaputta (rövidebb beszéd)

Zen - Dokumentumfilm

Az 1999-ben készült, közel fél órás dokumentumfilm rendezője Fabian Enzinger, zeneszerzője Michael Stearns (Baraka) és Virgil Enzinger.

Sasaki Roshi & Leonard Cohen

Él Kaliforniában egy 103 éves Zen-mester, akit Szaszaki Rósinak (Sasaki Roshi) hívnak. A japán rinzai vonal tanítója, amely Lin-csi-től eredezteti magát, és amelyben a legfőbb tanítási módszert a kóanok adják. Szaszaki Rósi 1907-ben született, 14 évesen lett szerzetes, 40 éves korában avatták tanítóvá (rósi). Miután 12 évig egy elhagyatott, hegyi kolostor apátja volt Japánban, 1962-ben Los Angeles-be érkezett, és azóta is az Egyesült Államokban él. 1968-ban megalapította a Rinzai-Ji templomot LA-ben, amelyet azóta több Zen-központ követett az egész világon. Egy ilyen központ, a Mount Baldy Zen Center lakója lett Leonard Cohen 1994-ben, amiről ebben a videóban beszél (angolul). 5 évig élt itt, 1996-ban szerzetessé avatta Szaszaki Rósi, dharma-neve Dzsikan (Jikan), "a hallgatag" lett. Armelle Brusq 1996-ban filmet forgatott Leonard Cohen Mt. Baldy-i életéről. Ennek a filmnek a részlete ez a videó, amelyen Cohen a Roshi at 89 c. versét olvassa fel. A vers magyarul zegernye fordításában:

Leonard Cohen: Rósi 89 évesen

Rósi már nagyon fáradt
az ágyán csak hever
az élővel élt eddig
s a halottal megy el
De kellene még egy ital
(nem tűnnek a csodák?)
a háborúval harcol
s a békével vív csatát
A trónteremben trónol
hatalmas Eredeti Arc
a Semmivel s a semmi helyén
valamivel áll a harc
Bendője nagyon boldog
az aszaltszilva hat
soha senki nem jut a Mennybe
és a Pokolban sem marad.

További infók Szaszaki Rósiról: Sesshin with Sasaki Roshi
Leonard Cohen, Sasaki Roshi, & "Love Itself" by Shinzen Young (video)

(Többek közt) Leonard Cohen haikui Terebess Gábor fordításában: Modern nyugati haiku (PDF)

ÁPDÉT:

Sunrjú Szuzuki: Tisztán ragyogó forrás

Sunrjú Szuzuki: Tisztán ragyogó forrás - Zen tanítások a Szandókairól

A Szandókai - Az azonosság és a különbözőség harmóniája - a csan/zen buddhizmus fontos alapszövege. Jelentőségét mutatja, hogy a szertartások részévé vált, nap mint nap recitálják a zen kolostorokban szerte a világon.

A könyvben Sunrjú Szuzuki, a zen egyik első nyugati terjesztője, a San Francisco Zen Center alapítója mutatja be ezt a szöveget. Szuzuki Mester előadása élőben ÍGY nézett ki.

Zen, théraváda és te - Beszélgetés Ajahn Brahm és Thich Thien Son buddhista tanítókkal (részlet)

Az egész beszélgetés, amely 2008-ban zajlott Frankfurt am Mainban, (angolul) ITT. A két apát: Ajahn Brahm és Thich (Thay) Thien Son.

* A Thich és Thay nevek magyarázata (angolul) ITT.

Buddhizmus és szex

A poszt apropója nem az, hogy szeretném fellendíteni a blog forgalmát, hanem kaptam egy mélt, hogy küldjek pár linket egy vallásszociológusnak "buddhizmus és szex" témában. A téma hatalmas :), gondoltam, először megnézem mit dob ki a gugel magyarul.

Berhidai Tamás: Szex és buddhizmus?!
Gosztonyi Miklós: Érzékek és a buddhizmus
Gerlóczy Ferenc: Milyen a buddhista párkapcsolat?

Várom a további linkeket + vitára bocsátanám a cikkek tartalmát. (Pl. A leírtak mennyire tartoznak a mainstream buddhista elképzelésekhez? Mennyire "nyugatiak"? Vannak-e bennük tévedések, félreértések, félremagyarázások?)

ÁPDÉT:
Kérdés a helytelen szexuális viselkedésről 1.
Kérdés a helytelen szexuális viselkedésről 2.
Pindóla: Buddhizmus – szerelem – szex
Lílávadzsra (Pressing Lajos): A női és a férfi, a látható és a láthatatlan...

Brad Warner: Sex, Sin, and Zen: A Buddhist Exploration of Sex from Celibacy to Polyamory. (interview, review)
Scott Edelstein: Sex & Spiritual Teacher (review, interviews)
Bhikkhu Cintita Dinsmore: Sex, Sin and Buddhism

Zen barkochba

A modern magyar mahajána (minő alliteráció) irodalom egy gyöngyszeme került ki a mahayana.hu-ra, melyben zen mesterek barkochbáznak.

Li-Po meglátogatta Chao-Mat. Mikor elhelyezkedtek az asztalnál, Chao-Ma megkérdezte Li-Po mestert: - Barkochbázunk? - Jó - válaszolta Li-Po - Gondoltam valamire, találd ki! - mondta Chao-Ma. - Találd ki te, te gondoltad!- válaszolta Li-Po.

tovább...

Karma szösszenetek II.

A buddhizmusban szinte a kezdetektől jelen van a világ egyfajta kettős felosztása. Ez a közbeszéd által leírt világ és a világ úgy ahogy van (a szavakon túl). Buddhánál és a korai iskolákban még ez az elkülönülés nem volt éles, majd egyre mélyebbé vált a szakadék, mely a szamszára és a nirvána látásmódját elválasztotta. Ez sok félreértésre adott okot. Mivel a látásmódokat egyfajta ontológiai különbséggé mélyítette. A megoldást Nagárdzsúna vázolta fel, aki elegánsan mutatott rá hogy a szamszára és a nirvána végső soron egy.
Ennek folyamodványa, hogy a karma törvénye azaz az okság vagy mindenütt érvényes, vagy sehol sem az.

A Zen hatodik pátriárkájának szútrája jól mutatja az akkoriban meglévő bizonytalanságra a buddhizmuson belül. Az ötödik Pátriárka mikor érezte végét, versírásra kötelezte tanítványait, hogy ez által válassza ki méltó utódját.
A legidősebb szerzetes az alábbi verset írta:

Testünk bódhi-fa.
Tudatunk tiszta tükör,
Amit tisztogassunk gondosan óráról órára!
Ne rakódhasson rá por!

Ez egyfajta "hagyományos" nézőpont, mely a tettek és azok következményeinek jelentőségét emeli ki.
Vele szemben fogalmazta meg versét a későbbi hatodik pátriárka, aki bár elnyerte általa a köpenyt és a csészét (mely a zenben a tanátadás jelképei), mégis menekülnie kellett:

Nincs bódhi-fa.
Nincs tiszta tükör.
Valójában minden üresség.
Hol van a por?

Ez a két vers szerintem lényegében a buddhai felszabadulás teória szembeállítása a buddhizmusban eluralkodó vallási nézettel szemben, mely a korai időkben még csak ügyes módszer volt a bajok elkerülésére, de a rend megcsontosodásával egyre inkább célként fogalmazódott meg.
A kínai csanban volt elég erő, tisztánlátás és távolságtartás hogy leválassza a tanítás lényegéről a kezdetektől rárakódott kulturális balanszot. Ezért ebben az iskolában sosem nyert teret az újjászületés és a karma doktrínája.