Goldenblog 2011 - Szavazz a BuddhaPest-re!

Ma reggel indult a Goldenblog 2011* szavazása. 7 kategóriában 1-1 blogra lehet szavazni aug. 21-ig. A szavazás megoldása egyáltalán nem felhasználóbarát: 1. csak FaceBook-os azonosítóval lehet szavazni, 2. a blog linkje csak akkor válik láthatóvá, ha az ember már bejelölte az adott blogot**, 3. az Egyéb kategóriába került sok kulturális és ismeretterjesztő blog is. Így járt a BuddhaPest is***, úgyhogy az Egyéb kategóriában keressetek bennünket a 2011-es Goldenblog szavazás oldalán (vagy szavazzatok itt jobbra, a gombra kattintva)!

* Ez a 7. Goldenblog, ezért a kreatív (khm...) katicás dizájn.
** Viszont miután leszavazott, vígan kattintgathat a kategóriában lévő blogokra. Hm?
*** Ennek annyi előnye van, hogy simán lehet mellette szavazni még a kultblogokra. Amiket én ajánlanék: A magyar Švejk és A Wang folyó versei. És valamiért a fotóblogok közé került a BARDO, amit szintén nagyon szeretek.

ÁPDÉT: Köszönjük a 7 db szavazatot! Pompásan illik a dizájnhoz. :)

Meditactics DVD - 4GB audio, video és szöveg a meditációról angolul

A www.meditactics.com oldalról letölthető DVD ezt tudja:



A nevüket (természetesen) nem vállaló szerzők viszonylag jó gyűjteményt készítettek a neten itt-ott hozzáférhető meditációs szakirodalomból, ismeretterjesztő videókból és meditációs CD-kből. A kísérőszöveg borzalmas frázisai ("Unbiased Quality Guarantee") és a hatalmas fájlmennyiség ne riasszon el senkit, érdemes csemegézni a DVD tartalmából. Egy szubjektív válogatás (a neten könnyen elérhető tartalmakból):

Philip Goldin: Cognitive Neuroscience of Mindfulness Meditation (video)
B. Alan Wallace: Toward the First Revolution in the Mind Sciences (video)
Jack Kornfield: Introduction To Meditation (audio)
Stephan Bodian: Meditation for Dummies (PDF)

És 2 vezetett meditáció, amik nincsenek a DVD-n, de jó lenne, ha rajta lennének:

Ajahn Sucitto: Guided meditation on breathing
Ajahn Brahm: Learning To Be Kind (talk & meditation)

8 napos elvonulás Ajahn Brahmmal

A múlt héten elvonultam a Buddhas Weg (A Buddha Útja) Kolostorban* Ajahn Brahm vezetésével.

Ha elolvastam volna rendesen az elvonulás címét - Making Peace, Being Kind, Meditating Gently** -, valószínűleg nem lepődtem volna meg annyira, mint így, amikor az első beszédében azt mondta a Mester, hogy neki mindegy, hogyan tartjuk a lábunkat, a hátunkat, a kezünket, min és hogyan ülünk, mocorgunk-e meditáció közben stb., egyetlen testrészünk érdekli: a szánk. És ha nem felfelé görbül a szánk sarka, akkor tudatosítsuk magunkban, hogy valamit nem jól csinálunk. Azt is mondta, hogy - amikor meditációban figyeljük - legyünk kedvesek a lélegzésünkhöz, hiszen "neki" köszönhetjük az életünket.

Az egész elvonulás nagyon laza volt, Ajahn Brahm folyamatosan mosta az agyunkat, hogy legyünk elégedettek magunkkal, az életünkkel, a körülöttünk lévő emberekkel; ne akarjunk semmit elérni, semmit "kihozni" ebből az elvonulásból; és hogy nem az a fontos, hogy mi a meditációnk tárgya, hanem hogy hogyan viszonyulunk a meditációhoz, a meditációban megjelenő tapasztalatainkhoz (fájdalomhoz, frusztrációhoz vagy akár a derűs nyugalomhoz).

Szóval, nem meditálni tanított (nem is mondott semmilyen instrukciót - csak sétáló meditációhoz kicsit - és nem tartott vezetett meditációt sem), hanem azt próbálta megmutatni, hogy meditáció közben mi zajlik az emberben és ezzel mit lehet kezdeni. Az analógia talán olyasmi lenne, hogy nem németül tanított, hanem azt, hogy hogyan lehet hatékonyan nyelvet tanulni.

Képek az elvonulásról ITT (slideshow jobb fent).

ÁPDÉT: A napirend, amit szintén az "elengedés" jegyében lehetett kezelni:

5.00 Ébresztő - mindenki maga oldotta meg, ahogy tudta
5.15 Közös meditáció - néha kihagytam (mások is, a szerzetesek Ajahn Brahm kivételével szintén)
6.00 Kántálás - Metta Szutta
6.15 Egyéni gyakorlás - ilyenkor általában a kertben ücsörögtem vagy hamarabb elkezdtem a takarítást
7.00 Munka 'meditáció' - én WC-t pucoltam; megérkezéskor kellett választani, annyi volt a választásom mögött, hogy reggel legyek túl rajta
8.00 Reggeli - svédasztal, mint egy hotelben; volt kávé is (Ajahn Brahm is azt ivott), egy idő után ráálltam a zabkására; hús- és tojásmentes ételek voltak végig, a tejmentesen táplálkozóknak volt szójatej, a főtt/sült ételekbe az ebédnél és vacsoránál nem tettek sajtot, csak tofut
9.00 Dhamma-beszéd - kb. 1-másfél órát beszélt Ajahn Brahm az élet dolgairól, szinte semmit a meditációról
10.00 Egyéni meditáció v. interjú - a 8 nap alatt 2szer lehetett 'interjúra' menni a Mesterhez, de nem kettesben, hanem kb. 8-as csoportban; meditáció címén sokszor sétáltam, a kolostor egy természetvédelmi terület szélén van
12.00 Ebéd - az elején kis szertartás, előtte meg kellett várni mindenkit, hogy szedjen magának (szintén svédasztal) és leüljön a helyére; ebéd közben sokszor sajnáltam, hogy nem lehetett beszélgetni
13.00 Egyéni meditáció (v. munka, akit úgy osztottak be) - sokat üldögéltem a kertben ilyenkor is
15.00 Egyéni meditáció (v. interjú) - ekkor lehetett teázni vagy limonádét inni, néha beszélgettem a szervezőkkel
17.30 Vacsora - az ebédmaradék újrahasznosítva és sok zöldség-gyümölcs; a szerzetesek közül is vacsiztak néhányan, ami nagyon meglepett
19.00 Közös meditáció
20.00 Kérdések és válaszok - Ajahn Brahm hihetetlen türelemmel válaszolt a cédulákon leadott kérdésekre, ez sokszor 10-ig, fél 11-ig is eltartott


* Video a kolostorról német nyelven, sok jó képpel ITT
** Kb. Békekötés, kedvesség, szelíd/törődő meditáció

Őseredeti buddhizmus

A mostani témát EZ az idézet, s főképp a hozzászólások ihlették, ahol többen védelmére keltek annak a gondolatnak, hogy a tradicionalizmus összeegyeztethető a buddhizmussal. Ezzel én a magam részéről nem értek egyet, s röviden elmondom, miért is nem.

Nézzük először is, hogy mi az a tradicionalizmus (Pérennialisme, Traditionalist School), pontosabban azon tételei, amiket jelen esetben vizsgálandónak tartok.

Az alap elgondolás az, hogy létezik egy abszolút, ami minden vallás őseredeti hagyománya, amit minden nagy vallásalapító felfedezett, s adott tovább valamilyen szinten. Ez az eredeti hagyomány a vallások ezoterikus oldala, ami meghaladja a külső (exoterikus) vallást, s egyben magában is foglalja azt. Ez az ezoterikus tan egy és ugyanaz mindenütt. Ez az abszolútum, amellett, hogy felfoghatatlan, nem más, mint az Én (Soi, Self), vagyis az Átman. Míg személyekből sok van, addig végső Alanyból csak egy, innen a szolipszista világkép.

Ehhez képest a buddhista álláspont:

Sem a Buddha, sem a különböző iskolák mesterei nem állították azt, hogy létezne egy minden nézetet összekötő őseredeti tan. Viszont mind megkülönböztették a helyes nézetet a helytelentől, s elutasították azon filozófiákat és vallásokat, melyek a Buddha tanával nem egyező állításokat tettek. Nem fogadták el sem a Védák, sem az Upanisadok, sem a szánkhja, sem a védánta, sem a taoizmus tanait, ahogyan a kereszténységet és az iszlámot sem.

A Buddha nem hogy azt mondta volna, hogy létezik egy mindenek felett álló végső én, hanem azt éppenséggel elvetette, mint téves nézetet. Vannak, akik félreértelmezik a mahájána buddha-természet tanítását, s azt gondolják, csak mert a Nirvána szútra többek között énnek is nevezi, ezért ugyanaz, mint a hinduk szerinti én (átman). Ám a Nirvána szútra azt mondja: "Amit buddha-természetnek neveznek, az az üresség végső igazsága" (佛性者名第一義空). És azt is mondja: "Az üresség maga a buddha-természet" (虛空者即是佛性). A Lankávatára szútrában pedig Mahámati kérdésére a Buddha külön elmondja: "Amit én tathágatagarbhának nevezek, az nem azonos azzal, amit más utak követői énnek neveznek"(我說如來藏，不同外道所說之我). Az a gondolat pedig, hogy csupán egyetlen végső alany létezne (szolipszizmus), teljességgel szemben áll a Buddha tanításával az éntelenségről, az ürességről és a függő keletkezésről.

Ebből kiderül, hogy nem egyszerűen bizonyos pontokban nem egyezik a tradicionalizmus a buddhizmussal, hanem az alapvető tételekben eltérés mutatkozik. Ettől még persze a tradicionalisták úgy látják a dolgokat, ahogyan nekik tetszik, miként teszik azt mások is, akik a buddhizmusból merítenek ötleteket. A buddhista út továbbra is a nemes nyolcrétű ösvény marad, ahogyan az elmúlt két és fél évezredben.

Buddhista cikk cincálása

Ma hívták fel a figyelmemet egy 1 hónappal ezelőtt megjelent cikkre: A buddhizmus nem tesz különbséget férfi és nő között. Érdekes halmazata a sztereotípiáknak a buddhizmusról, továbbá azért is jó anyag, mert amennyire a cikkből kiderül, egy Csöpel Láma-tanítványt kérdezett benne a szerző. Vessük a szöveget egy rövid tartalmi elemzés alá!

Kezdjük először a címmel. Azt sugallja, a buddhizmus egy egalitárius-feminista dolog, ami nagyon modern. Másrészt azonnal a kedvenc bulvártémát emeli ki, a férfi és nő közti viszonyt, ami valószínűleg a magazin jellege miatt is megfelelő. Így az első benyomásunk máris az lehet: a buddhizmus trendi.

"Buddha nem egy személy, hanem egy tudatállapot. Egyes irányzatok egyébként Jézust is buddhának tartják."
Nagyon jól hangzik! Kár, hogy két csúsztatás van benne. Az első, hogy nincs olyan buddhista irányzat, amelyiknek bármi köze lenne Jézushoz, vagy akár Jézust buddhának tartaná. A másik, hogy ha buddha tudatállapot, s Jézus buddha, akkor Jézus egy tudatállapot.

* Szerintem Jézus is tekinthető "tudatállapotnak", ha már itt tartunk, ill. ellképesztő mennyiségű írás és kép létezik Jézus és a Buddha életének hasonlóságáról, kettejük valamilyen kapcsolatáról az i.sz. 2. század(!) óta (ekkorra datálják a Barlám és Jozafát szöveget, lásd angolul ITT). Viszonylag jó dokumentumfilmek a kérdésről a BBC-től ITT, a NatGeo-tól ITT.

"Gótama Sziddhártha"
Elsőre talán nem is feltűnő, de ez két különböző nyelv összekeverése. Páliul a neve Gótama Sziddhattha, szanszkritul pedig Gautama Sziddhártha. Ebből a Gótama/Gautama a nemzetség- vagy klánnév, a Sziddhattha/Sziddhártha a családnév.

"páli nyelven beszélt"
Sákjamuni nem beszélt páli nyelven, a páli a théraváda egyházi nyelve.

*A Buddha által beszélt nyelv (nagy valószínűséggel mágadhí) közel állt a pálihoz, de tény, hogy nem azonos vele.

"a Buddhizmus nem vallás"
A kijelentésben a legérdekesebb talán az, hogy miért félnek emberek felvállalni, hogy vallásosak. Valamivel több mint egy hónappal ezelőtt egy muszlim nő mondta nekem azt, hogy ő nem vallásos, hanem hívő. Lehet, vallások már nincsenek is, csak pszichotréningek?

* Arról, hogyan lett "nem-vallás" a buddhizmusból lásd a 19. századi Protestant Buddhism "mozgalom" leírását.

"semmilyen korábban gyakorolt vallást, eszmei rendszert nem kell elutasítaniuk, feladniuk"
Itt lehetünk tanúi a pszichotréning szemléletnek, hogy ez nem különbözik attól, mintha lejárnánk gyúrni, csak éppen ez egy lelki kondizás. Ezzel együtt úgy fest, marketingfogásnak kiváló, már amennyiben a célunk annyi, hogy összetoborozzunk embereket, s utána azt mondjuk nekik: leborulni a Buddha-szobor előtt és füstölőt gyújtani nem vallási cselekvés, csak így szokás.

"a Buddhizmusnak nevezett „belső ösvény" nem terjesztő vallás/útmutatás, ezért az elterjedés lehetősége az - önkéntesen - érdeklődők számától és hozzáállásától függ"
Lehetett vagy egy évtizede is már, mikor a Nyugati téren láttam sárga pólóban embereket, akikre az volt ráírva: "önkéntes lelkész". (Aki esetleg nem tudná, szcientológusok voltak.)

* A Páli Kánon szerint a Buddha nagyon is elküldte a tanítványokat téríteni, Száriputta ellenőrizte előtte a tudásukat (SN 22.2). Tehát szó sincs róla, hogy a buddhizmus ne lenne térítő vallás.

"a hinduizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak"
Az egy dolog, hogy erdei remetékként a buddhista szerzetesek is kikerültek a társadalmi rendből, ami az indiai társadalomban már egy külön kategória, s ott nem számít, ki milyen kasztból származik, de egészen más azt mondani, hogy tiltakoztak. Kétlem, hogy bárki találna útmutatást valamelyik szútrában arról, hogyan készítsünk feltűnő transzparenseket.

"Talán ismert az a tény, hogy Tibetben számtalan női kolostor működik, hasonló módon az Európában ismert apácazárdákhoz."
Míg elméletben, bizonyos szempontok szerint nem tesz nemi hovatartozás alapján különbséget a buddhizmus, a gyakorlatban ez nem egészen így néz ki. Ahogyan a legtöbb társadalomban, úgy a tibetiben is a nő szerepe a férfiaknak alárendelt. Már az is tanulságos, hogy sosem létezett Tibetben teljes jogú női szerzetesség, mert az Indiában létező fogadalmak, amik által valaki szerzetessé vagy apácává válik, nem kerültek át abba az országba. Az pedig egy további folyománya ennek, hogy a legtöbb apácaként élő nő gyakran írástudatlan volt, s az ma is.

* Valószínűleg sok írástudatlan szerzetes is van. :) A buddhizmus és a nők viszonyáról jóval reálisabb képet fest (angolul) Rita M. Gross ITT.

"ahol mindenkinek - a tanítások alapján - magának kell megtalálnia az utat önnönmagához"
Ez egy csöppet ellentmondás, tekintetbe véve azt, hogy egyrészt ott a nélkülözhetetlen láma, másrészt a tanítás, de ezzel együtt/ennek ellenére mindenki önmaga találja meg az utat. Amennyiben viszont arról van szó, hogy megmondják, mit csinálj, s utána te eldöntöd, hogy csinálod-e, akkor nem látok igazán különbséget más vallásoktól.

"De ha végre a saját szerepünket játszanánk, és nem szeretnénk mindenáron „hősök" lenni, akkor nem elrohannánk az életünk mellett, hanem átélnénk és „kiélveznénk" az ebben rejlő lehetőségeket."
Egy újabb pszichotréning-mém: van egy valódi énünk, amit nem tudunk megélni/kiélni, de ha sikerül önmagunk lenni, akkor élvezhetjük az életet. Hogy ennek mi köze a buddhizmushoz, az számomra kérdéses.

"egyetemes női energiát képviseli"
Igazán kíváncsi vagyok rá, mi is az az energia, ami ráadásul női és egyetemes. Galaktikus Feminista Mozgalom?

* Buddhista feminista mozgalmárok márpedig vannak :), lásd pl. ITT és ITT.

ÁPDÉT (Roni): A cikk szófelhője. A *-ozott megjegyzések az enyémek.

Buddhizmus és szex

A poszt apropója nem az, hogy szeretném fellendíteni a blog forgalmát, hanem kaptam egy mélt, hogy küldjek pár linket egy vallásszociológusnak "buddhizmus és szex" témában. A téma hatalmas :), gondoltam, először megnézem mit dob ki a gugel magyarul.

Berhidai Tamás: Szex és buddhizmus?!
Gosztonyi Miklós: Érzékek és a buddhizmus
Gerlóczy Ferenc: Milyen a buddhista párkapcsolat?

Várom a további linkeket + vitára bocsátanám a cikkek tartalmát. (Pl. A leírtak mennyire tartoznak a mainstream buddhista elképzelésekhez? Mennyire "nyugatiak"? Vannak-e bennük tévedések, félreértések, félremagyarázások?)

ÁPDÉT:
Kérdés a helytelen szexuális viselkedésről 1.
Kérdés a helytelen szexuális viselkedésről 2.
Pindóla: Buddhizmus – szerelem – szex
Lílávadzsra (Pressing Lajos): A női és a férfi, a látható és a láthatatlan...

Brad Warner: Sex, Sin, and Zen: A Buddhist Exploration of Sex from Celibacy to Polyamory. (interview, review)
Scott Edelstein: Sex & Spiritual Teacher (review, interviews)
Bhikkhu Cintita Dinsmore: Sex, Sin and Buddhism

Nietzsche és a Buddhizmus

Előző posztommal kisebb vihart kavartam. Látván, hogy csendesedik gondolom megérett a helyzet pár újabb sarkos megjegyzésre:

Azzal, hogy a kereszténységet elítéljük, nem szeretnénk elkövetni semmiféle igazságtalanságot sem egy olyan rokon vallással szemben, amely, hívői számát tekintve, a kereszténységen még túl is tesz: a buddhizmussal szemben. Mint nihilisztikus vallás együvé tartoznak – mindkettő décadence-vallás –, ugyanakkor fölöttébb figyelemre méltó módon különböznek is egymástól. A kereszténység bírálója mély hálával tartozik az indiai tudósoknak azért, hogy e vallásokat most összehasonlíthatja. – A buddhizmus a kereszténységnél százszor realisztikusabb; – megvan benne az objektív és hűvös problémafelvetés tradíciója, egy évszázadokon át tartó filozófiai mozgalom után tűnik fel a színen, s „Isten” fogalmán már akkor túl vannak, mikor az megjelenik. A buddhizmus az egyetlen tulajdonképpeni pozitivista vallás, amit a történelem felmutat számunkra, még ismeretelméletében is (egy szigorú fenomenalizmus felől nézve –), már nem „a bűn ellen” hirdet harcot, hanem – maradéktalanul megadva a valóság jogát – „a szenvedés ellen”. Már maga mögött hagyja – s ebben mélyen más, mint a kereszténység – a morális fogalmakkal végzett öncsalást, vagyis saját szóhasználatommal élve: túl van jón és rosszon. – Az a két fiziológiai tény, melyeken nyugszik, s melyeket szemrevételez, az alábbi: először is az érzékek túlságosan is nagy ingerelhetősége, amely a fájdalom iránti kifinomult képességben mutatkozik meg, azután pedig egyfajta túlméretezett szellemiség, egy – fogalmakkal és logikai eljárásokkal – önmagát túlélt élet, melynek során a személyes ösztön a „személytelennel” szemben kárt szenved (– mindkettő olyan állapot, melyet legalábbis néhány olvasóm, az úgynevezett „objektívek”, hozzám hasonlóan tapasztalatból ismernek majd meg). E fiziológiai feltételek alapján valamiféle depresszió alakult ki: ez ellen lép fel, higiéniai szempontból, Buddha. Ellenszerül a szabad ég alatt eltöltött életet, a vándoréletet, az étkezést illetően pedig a mértékletességet és választékosságot ajánlja; elővigyázatosságot minden szeszes itallal szemben; hasonlóképpen elővigyázatosságot minden olyan affektussal szemben, amely epéssé tesz és vérforraló; ne gyötörjön semmiféle gond, sem önmagunkért, sem pedig másokért. Olyan elképzeléseket akar, melyek vagy nyugalommal töltenek el, vagy pedig felvidítanak – eszközöket ajánl arra, hogy elszokjunk a többiektől. A jóságot és a szívélyességet úgy fogja fel, mint ami jó az egészségnek. Az imádkozás ki van zárva, éppúgy, mint az aszkézis; nincs kategorikus imperatívusz, s egyáltalán semmiféle kényszer, még a szerzetesi közösségben sem (– az ember újfent elhagyhatja azt –). Mindez eszközül szolgálna ama túlságosan is nagy ingerelhetőség erősítéséhez. Éppen ezért a másként gondolkodókkal szemben semmiféle harcot nem követel meg; tanítása semmi ellen sem védekezik oly erőteljesen, mint a bosszú, az ellenszenv, a ressentiment érzése ellen (– „a gyűlölséget nem gyűlölség szünteti meg”: így hangzik az egész buddhizmus megható refrénje...). S teljes joggal: pontosan ezek az affektusok azok, melyek a dietétikai alapszándékot illetően a leginkább egészségtelenek. Úgy indít harcot a szellemi kimerültség ellen, mellyel szembetalálja magát, s amely egyfajta túlságosan is nagy „objektivitásban” (azaz az egyéni érdek meggyengülésében, illetve a súlypont, az „egoizmus” elvesztésében) fejeződik ki, hogy még a szellemi érdekeket is erőteljesen a személyre vezeti vissza. Buddha tanításában az egoizmus kötelességgé lesz: egy „szükséges dolog”, (11) vagyis az, hogy te „miképpen szabadulsz meg a szenvedéstől” szabályozza és határolja be ezt az egész szellemi diétát (– e ponton talán arra az Athénire emlékezhetünk vissza, aki a tiszta „tudományosság” ellen hasonlóképp szállt hadba, Szókratészre, aki a személyes egoizmust még a problémák birodalmában is a morál szintjére emelte).

Nietzsche: Antikrisztus 20. fejezet (Ictus Kiadó Bt. 1993.)

Buddha és az Ateizmus

Buddha nem volt ateista. Gyermekkorától vallásos nevelésben részesült. Síva volt az istene. Megvilágosodását követően sem fordult szembe az által elfogadott és tanult istenekkel. Csak a megvilágosodáshoz nincs szükség istenre. Ez az Ember saját belső egyéni útja által érhető el.
Mi a helyzet a "nyugati tanítványokkal"?
Számunkra sem az agnoszticizmus, sem a teizmus nem járható út. Mivel mindkettő egy az indiaitól merőben eltérő istenképhez viszonyulást fejez kis.
Buddha elnéző lehetett a saját isteneivel szemben. Mivel azok nem követeltek meg kizárólagosságot, így megengedtek rajtuk túlmutató megszabadulást is. Ezzel szemben az Egy Igaz Isten kizárólagos, mert aki nem általa nyeri el az üdvösséget az nem is nyerheti el azt.
Emiatt a nyugati féltekén a keresztény, zsidó hagyományokból jövők nem lehetnek oly toleránsok a istennel, - mint volt Buddha - mert ez az isten kirekesztő. Egy ilyen istenképet nem lehet szép szóval megkerülni, túlhaladni. Ezzel szemben csak az elutasítás lehet a megfelelő válasz.
Így a Nyugati Buddhizmusnak az ATEIZMUST kell képviselnie, míg az istenhez való viszony, és isten szerepe nem válik annyira áttetszővé, hogy már ne okozzon fejtörést a megvilágosodás keresésében.
Míg ez nem jön el, addig viszont kőkeményen a jelenlegi évezredes istenképpel szemben kell meghatározni a saját nézőpontunkat.

Ezért ha kérdenek azt kell mondanod, hogy
- Buddhista vagyok és ateista.
Vagy fordítva...

Szerzetesek és Világiak

Mozgásba lendült a buddhista blogszféra. Egyre több poszt jelenik meg (ami jó), de bennem érlelődik egy kérdés, miszerint kik és kiknek írnak itt?
A buddhizmusban a kezdetektől két csoport, a Szerzetesek és a Világiak egymás mellett és egymást támogatva voltak jelen.
A praxist, a filozófiai vitákat a szerzetesek képviselték, akik "főállásban" a buddhista út mellett kötelezték el magukat. Míg a lelkes amatőrök (Világiak) hétköznapi nyelven fogalmazták meg, élték meg a tanítást, nem merülve el a filozófiai mélységeiben. Ők kolostorokat tartottak fent, szúpákhoz adták a pénzt és munkaerőt. A Tan terjesztését a szerzetesek vállalták magukra, de az infrastruktúrát, (a hallgatókat, a helyet) a világiak teremtették elő.
Ez a felosztás jól működik immáron 2500 éve.
Viszont a mai buddhista blogszféra valahogy irányt tévesztettnek tűnik, amiként a hazai buddhizmus is. Félállású szerzetesekként féláálású szerzetesekhez szólunk.
Nehéz a helyzet mert nincsenek főállású szerzeteseink és nincsenek világiak sem akik elfogadnák hogy ők (csak) világiak. Mivel nincs lehetőség sem szerzetessé válni, sem teljes értékű világivá aki saját döntése alapján választja az útját. Így félszerzetek vannak. És olyan bloggerek, kik nem tudjá "kire lőjjenek".
Nem hiszem, hogy erős szerzetesi réteg nélkül van esélye a hazai buddhizmusnak. Pláne akkor ha mindenkit műkedvelő szerzetesként definiálunk. Így a kérdések, viták egyszerre lesznek amatőrök és intellektualizálók.

Lehet hogy sikerül kialakítani egy erős és működő buddhizmust szerzetesek nélkül is (bár erre nem ismerek példát), de szerintem bizonyosan nem az az útja, hogy az amúgy világiakat néhanap beöltöztetjük szerzetessé, vagy olyan kérdésekkel problémákkal bombázzuk őket, mely megválaszolása évtizednyi szerzetesi tapasztalatot igényelne más helyen.

Szenvedő lények

A buddhizmusnak (is) jó pár elhasznált, valódi jelentéstartalom nélküli kifejezése van. Egyik leghétköznapibb ezek közül a "szenvedő lények".
Szenvedő lényeknek ajánljuk fel a gyakorlás során felhalmozódott érdemeinket, miattuk mondunk le a nirvánáról (már aki), és ők népesítik be a számtalan világokat. Szinte nem is buddhista, aki időnként nem hivatkozik rájuk. Viszont sokunk számára megfoghatatlanok, mivel a kultúránkból adódóan a szenvedés legfőbb képe egy megfeszített haláltusáját vívó embert. Aki ennél kevésbé szenved, az már nem is szenved igazán. Túlárazott náluk a szenvedés. Viszont a buddhizmusban máshonnan közelítenek a szenvedéshez.
Mi hát a Szenvedés?
- A születés szenvedés, a vénülés szenvedés, a halál szenvedés, a gond szenvedés, a panasz szenvedés, a fájdalom szenvedés, a szomorúság szenvedés, a csüggedés szenvedés, a vágyottat el nem érni szenvedés.(... )
Ez a Négy Nemes Igazságban leírt definíció, mely nem csak a szögekkel átütött kezekről szól, hanem a mindennapi depresszióról, a kifizetetlen számlákról, az első ősz tincsekről is. A hétköznapi életről...
Viszont a Négy Nemes Igazság túl is mutat mindezen. Felvázolja a szenvedéstől való szabadulás útját. Aki végigmegy ezen úton, az szentté, Buddhává válik.
Ha hihetünk Buddhának, akkor a szenvedő lények nem végérvényesen elveszettek. Mert a szenvedés oka megszüntethető a megfelelő belátás, a megfelelő elhatározás, a megfelelő beszéd, a megfelelő magatartás, a megfelelő életmód, a megfelelő törekvés, a megfelelő jelenlét és a megfelelő elmélyedés által.
A "szenvedő lényekben" egyszerre lásd a tökéletesség még meglévő hiányát és lehetőségét.
- Kik hát a "szenvedő lények"?
Mi mindannyian, akik még nem léptünk túl a vágyaink kondicionálta szenvedéseken. Mi, akik élhetnénk Buddhaként, de ragaszkodunk a megszokott problémáinkhoz.
Legközelebb, ha "szenvedő lényekre" gondolsz ne éhező afrikai gyerekek, vagy egy megfeszített férfialak képe jusson eszedbe, hanem apád, anyád, gyerekeid, vagy saját magad.
A "szenvedő lények" nem üres fogalom, mert látod a tükörben, a buszon,ebéd közben.

Karma szösszenetek III.

Fogadjuk el hogy van ok-okozati összefüggés a tettek és azok következménye között. Tehát van karma, és fogadjuk el Buddha tanításának három kiinduló pontját, melyek az Anitya-Anathman-Dukhha.
Jelen írás megértéséhez muszáj tisztázni ezen három fogalmat. Az Anitya legjobb fordítása a mulandóság, állandótlanság. Tehát hogy a dolgok, (minden dolog!) mulandó. Semmi sem marad az ami most, vagy ami volt két perccel ezelőtt. Sőt semminek nincs egyetlen olyan végső magja ami változatlan lenne. (Anátman - éntelenség, lényeg nélküliség.) Tehát minden változik, és semminek sincs változatlan örök része. A frusztrációt, kimozdultság állapotát, a szenvedést (Dukkha) az okozza, hogy mi mégsem így tekintünk a világra. Próbáljuk megragadni a mulandó jót, és távol tartani magunktól a mulandó rosszat.
De mi köze ennek a karmához?
A karma valugáris megfogalmazása, hogy a tettim visszaütnek rám. Viszont elfogadva Buddha kiindulópontját, felmerül a kérdés, hgoy kire ütenk vissza a tettek? Mi az az Átman ami életek vagy évek múltán elszenvedi az általa elkövetett jótettek/bűnök eredményét?
Persze Buddha (helyesen) nem tagadta a folyamatosságot, az ok-okozati láncot. Pont a karma biztosítja azt a folyamatosan változó, éntelen világban. A pillanatnyiságunk tette befolyásolja, (majdhogynem meghatározza) a következő pillanatot. Bár a szereplők változnak, de a történet halad a maga útján.

Ez új dimenzióba röpíti a karmát.
Már nem arról szól, hogy megyúszatom-e én (aki végső soron nem létezem, mert folyamatos átalakulásban vagyok) az általam elkövetett tettet, hanem mi lesz a következménye globálisan a cselekedetnek? Egy adott pillanatban lecsap-e majd valakire a tettem következménye, hogy újabb tettre, karmára sarkalja? Azaz megy-e tovább a világ a megszokott kerékvágásban, vagy van lehetőség a szabadulásra?

Ha hiszünk Buddhának, akkor van lehetőség a karma legyőzésére. Pont a három laksana (Anitya-Anátman-Dukkha) felismerése által. Elfogadva, hogy a világnak nincsenek kitüntetett állapotai, leszámolhatunk azzal a késztetéssel, hogy a jelent és a jövőt valamely statikus rendbe próbáljuk kényszerteni. Ha tetteinket nem valamely rögzült cél vagy, elv alapján tesszük, akkor feltárul a pillanat teljessége. Már nem az motivál, hogy "így kéne lennie", hanem eljön az "így van ez" állapota, mely mentes a szenvedéstől, és az újabb karmát szülő tettvágytól.
A karma igazi felismerése hozza el annak meghaladását, a megszabadulást.

Karma szösszenetek II.

A buddhizmusban szinte a kezdetektől jelen van a világ egyfajta kettős felosztása. Ez a közbeszéd által leírt világ és a világ úgy ahogy van (a szavakon túl). Buddhánál és a korai iskolákban még ez az elkülönülés nem volt éles, majd egyre mélyebbé vált a szakadék, mely a szamszára és a nirvána látásmódját elválasztotta. Ez sok félreértésre adott okot. Mivel a látásmódokat egyfajta ontológiai különbséggé mélyítette. A megoldást Nagárdzsúna vázolta fel, aki elegánsan mutatott rá hogy a szamszára és a nirvána végső soron egy.
Ennek folyamodványa, hogy a karma törvénye azaz az okság vagy mindenütt érvényes, vagy sehol sem az.

A Zen hatodik pátriárkájának szútrája jól mutatja az akkoriban meglévő bizonytalanságra a buddhizmuson belül. Az ötödik Pátriárka mikor érezte végét, versírásra kötelezte tanítványait, hogy ez által válassza ki méltó utódját.
A legidősebb szerzetes az alábbi verset írta:

Testünk bódhi-fa.
Tudatunk tiszta tükör,
Amit tisztogassunk gondosan óráról órára!
Ne rakódhasson rá por!

Ez egyfajta "hagyományos" nézőpont, mely a tettek és azok következményeinek jelentőségét emeli ki.
Vele szemben fogalmazta meg versét a későbbi hatodik pátriárka, aki bár elnyerte általa a köpenyt és a csészét (mely a zenben a tanátadás jelképei), mégis menekülnie kellett:

Nincs bódhi-fa.
Nincs tiszta tükör.
Valójában minden üresség.
Hol van a por?

Ez a két vers szerintem lényegében a buddhai felszabadulás teória szembeállítása a buddhizmusban eluralkodó vallási nézettel szemben, mely a korai időkben még csak ügyes módszer volt a bajok elkerülésére, de a rend megcsontosodásával egyre inkább célként fogalmazódott meg.
A kínai csanban volt elég erő, tisztánlátás és távolságtartás hogy leválassza a tanítás lényegéről a kezdetektől rárakódott kulturális balanszot. Ezért ebben az iskolában sosem nyert teret az újjászületés és a karma doktrínája.

Karma szösszenetek I.

A karmát sokan a buddhizmus egyik központi gondolatának tartják. A Karma és a buddhizmus nyugaton összefonódik. Ami nálunk sors, vagy eleve elrendelés, "az ott karma". Túlontúl erős a párhuzam, hogy igaz lehessen. Főleg annak fényében, hogy a különböző buddhista iskolák sincsenek egyazon véleményen a karma mikéntjéről. Ezért érdemes jobban utánajárni a kérdésnek, hátha sikerül pár aspektust megvilágítani.

Honnan jön a karma?

A karma fogalma jóval megelőzte Buddhát és korát. Már a védikus időkben (vagy még korábban) terjedt el az a nézet, hogy az áldozatok és az általuk nyerhető eredmények között valamely szoros oksági összefüggés van. Áldozom Indrának a megfelelő eszközökkel és tettekkel (szertartás) ezért ő nem sújt villámmal, elkerülnek a csapások. A megfelelő áldozat magával vonja a jó eredményt, míg a sorscsapás bizonyosan valamely korábbi hibás áldozat (tett) eredménye.
Ez valójában nem csupán indiai kulturális hagyomány. A mi "Jó tett helyébe jót várj..." szólásunkban, de Kant kategórikus imperaivuszában is fellelhető gondolat.
Mindenesetre már Buddhát megelőzően is közkeletű ténynek számított Indiában, hogy minden cselekedet (legyen jó vagy rossz)eredményt szül, mely eredmény előjele azonos a kiváltó tettével.
Buddha ebbe a közegbe született, és élete során rendszeresen felvetődött a kérdés, hogy ő és tanításai miként viszonyulnak a karmához, a tettekhez.

Buddha és a karma

A Dhammapada-ban lépten-nyomon szó esik a tettekről és azok gyümölcseiről.

1.
A szándék minden dolognak az indítéka, lényege.
Azt, aki gonosz szándékkal teszi tettét, szólja szavát,
nyomon követi szenvedés, mint igavonót a kerék.

2.
A szándék minden dolognak az indítéka, lényege.
Azt, aki igaz szándékkal teszi tettét, szólja szavát,
nyomon követi boldogság, mint árnyéka a lépkedőt.

Ezt felületesen olvasva csak a "Jó tett helyébe jót várj..." egyfajta művészi megfogalmazása. Mégis ott figyel a buddhai megoldás a sorokon túl. Tehát a jó ember boldogságot kap (majd), míg a gonosz szenvedést. Viszont Buddha tanításának fókuszában pont az áll, hogy miként léphetünk ki a tetteink általi újabb és újabb tökéletlen, múlandó eredmények körforgásából, melyek megint csak tetteket szülnek - hogy fenntartjuk a született jót és elűzzük a bajt.

Nem tudom hol olvastam már azt a példázatot, hogy az emberek tettei olyanok, mint a lábnyomai a tengerpart fövenyében. Jól követhetőek, sőt belőlük a következő lépések is megjósolhatóak. Ezzel szemben a szentek (arhatok) élete olyan mint a madarak röpte. Sem az nem látható, merre jártak, sem az, merre mennek tovább. "Nyomtalanul" élnek.
A buddhai ideál kívül kerül a karma törvényén. Számára a karma csupán egy "ügyes eszköz", mely segíti helyes úton tartani a világi követőket, és a Tant még mélyen át nem érző szerzeteseket.

Kétségtelen ténynek tűnik, hogy a világunk karmikus azaz ok-okozati összefüggések alapján épül fel. (Bár Hume ezzel erősen vitatkozott.) Az is igaznak tűnik, hogy ha már ilyen a világ, akkor helyesebb inkább virágokkal telehinteni azt, mint taposóaknákkal. Viszont a megszabadulást a okság körforgásából nem lehet tettek által elnyerni, mivel ahhoz a tudás kell, mely felülemelkedik a rendszeren, kívülről tekint rá.
Így végső soron a buddhai tanítás szempontjából marginális a karma fogalma.

Na!

Buddha, Darma, Szanga, Maddafakka!

Menni vagy nem menni - Kína és az olimpia

Érdekes cikket közölt a Konzervatórium a kínai olimiával kapcsolatban. Érdemes elgondolkodni rajta, mert árnyalja a képet.

A tibeti sajnálatos események kapcsán újra felmerült a kérdés, hogy az elvileg népek és nemzetek barátságos együttélését elősegítő és hirdető olimpiai mozgalommal összeférhet-e a pekingi rendezvény, másfelől van-e bármiféle morális kötelezettség a távolmaradásra...
(A cikk itt olvasható teljes terjedelmében.)

Tiszta ruha

Egy reggel a Mester szokatlanul gyűrött öltözékben jelent meg a tanítványok előtt, majd a szokásos reggeli elmélyedés befejeztével ezt kérdezte:
- Mondjátok csak, a ma reggeli tudatotoknak mi köze van a lefekvés előttihez?

A tanítványok nem válaszoltak.
- Mondjátok csak, az egyik tudatpillanatnak mi köze a következőhöz?

A tanítványok most sem válaszoltak.
- És az azt megelőzőhöz?

Kisvártatva az egyik tanítvány alig hallhatóan felelt:
- Mester, mi még rövid ideje vagyunk a kolostorban. Nem látjuk a kérdéseid lényegét, sőt még azt sem fogtuk fel, miért vagy gyűrött ruhában ma reggel?
A mester lassan végignézett ruházatán és így szólt:
- Hozzátok akartam hasonlítani.
- De Mester, mi itt mindannyian tiszta és kisimított öltözet ruhát vettünk reggel! – tiltakoztak.
- És mondd csak, az elmétek a tegnapi, vagy a mai?

Megvilágosodás négy felvonásban

Első felvonás
Mester és tanítványa öt mondatban beszélgetnek, szokásos háttér és belső problémák mellett.
- Mester, elérhetem-e valaha is a megvilágosodást?
- Nem fiam. De m'ért kérdezel tőlem ilyet?
- Hát kitől kérdezzem, Mester?
- Önmagadtól fiam, önmagadtól...


Második felvonás
Mester és tanítványa negyed órán keresztül beszélgetnek, szokásos háttér és újabb belső problémák mellett.
- Mester! Önmagamat kell megismernem, rájöttem, igazad van.
- Nekem?
- Lehet belőlem Mester valaha, Mester?


Harmadik felvonás
Mester és tanítványa másfél órán keresztül beszélgetnek, szokásos háttér és egyre újabb és újabb belső problémák mellett.
- Mester! Éles figyelmemmel feltártam mindazt, amiből vagyok. Tudom már kit hívok magamnak és mik a pszichés mozgató erőim.
- Értem fiam. És most arra válaszolj: jobb így?
- Hát persze Mester...


Negyedik felvonás
Mester és tanítványa. Nem szólnak, nem is beszélgetnek, szokásos háttér mellett.
- Mester?
- Értem?
- Nekem?
- Kinek?
- Elhittem?
- Végig?
- Talán, azt hiszem?
- Lehetetlen?
- Éppen?


Függöny
Mester és tanítványa meghajolnak, de nincs ki megtapsolja őket. Ruhájukat levetve kidobják a közönségnek. Mindenki el. Kisvártatva két ember jelenik meg az üres nézőtéren. Összeszedik a ruhákat, éppen négy garnitúrát találnak, amik ráadásul összekeveredtek. Válogatják, válogatják...
- Legyen belőlem Mester?
- Éppen?... De milyen?
- Mindegy. Mind egy.


- Záróra! Mit keresnek még mindig itt?! Menjenek már haza! Nem volt még elég? Hogy még mindig nem unják! Állandóan megvilágososdit játszanak. Olyanok, mint a gyerekek…

Tibet Kína II.

Tibet, Kína, Tibet, Kína, Tibet, Kína, Tibet, Kína.
Én, Te, Én, Te, Én, Te, Én, Te, Hén, TeHén Te.
Te Tehén, Te!
Hatalmas Tisztes Tehénnek szólíts, megillet a cím!
Mert megrágtad a füvem, azért mondjam így?

Mert így illendő, légy udvarias!
És mert én vagyok a virág, Te meg a gaz.
Nyugodj meg, meglásd egyek leszünk,
és ha jól viselkedsz, majd közös rizst eszünk.

De ha én nem szeretem, ami rizses?
Ha elgondolnom is szörnyű, mi lesz?
Ki tudja majd, hol volt az ország,
hol finom fű termett, s jak kószált?

Nézd ezt! Milyen szép és magas!
Tudod, ha felnézel rám, állva maradsz...
Gondolj inkább erre, vagy arra!
És ne arra a pár nyamvadt jakra.

Jak, vagy Tehén? Jak, vagy Tehén... Jak vagy Tehén? Jak vagy Tehén...
Olvassa, ki tudja, hogy az egészet egy galacsinhajtó túrta.

Nincs üzlet

- Mester, Mester! Eladtam a csarnokbéli új Buddha szobrot a turistáknak! Hihetetlen pénzt fizettek érte! Vehetünk egy sokkal-sokkal nagyobb csarnokot.
- Tudom fiam. Csakhogy, tegnap eladtam a csarnokot egy új Buddha szoborért.
- Akkor semmink sem maradt. Nincs hol és nincs min meditálnunk...
- Ki mondta ezt? - nézett körbe a Mester. Mától nincs újoncfelvétel! – kiáltotta és továbbment.

Kinek... kinek... de mégis... kinek?

- És Gótama hogy fogalmazná meg az ellobbanás lényegét?

- Pozitív, vagy negatív módon Szatti?
- Úgy tudom, hogy Gótama negatív meghatározásokat tanít...

- Kinek ilyet, kinek olyat.

- Nekem melyiket látja legjobbnak?
- Egyiket sem.
- Nem tanítja meg nekem a megvilágosodás útját Gótama?
- A megvilágosodásnak nincs útja számodra Szatti.

- Mert? M'ért nincs Gótama?
- Mert nem jobb kéz felől kerültél meg Szatti.
- Mit? Ezen múlik? Nem gondoltam volna.
- Én sem, de meglehet Szatti, hogy pár ezer év múlva fontossá válik. Lehet, hogy lesz keskeny ösvény, meg széles út, pozitív, meg negatív Gótama tanítás. Sőt az is lehet, hogy látszani fog embereken, hogy a néhai Gótama útját járják. Kitelik tőlem Szatti.

- És én mit csináljak most Gótama? – kétségbeesetten.

- Hát Szatti... Tudod mit? Kerülj meg jobbról és kezdjük... Hol van Ánanda?