Karma szösszenetek II.

A buddhizmusban szinte a kezdetektől jelen van a világ egyfajta kettős felosztása. Ez a közbeszéd által leírt világ és a világ úgy ahogy van (a szavakon túl). Buddhánál és a korai iskolákban még ez az elkülönülés nem volt éles, majd egyre mélyebbé vált a szakadék, mely a szamszára és a nirvána látásmódját elválasztotta. Ez sok félreértésre adott okot. Mivel a látásmódokat egyfajta ontológiai különbséggé mélyítette. A megoldást Nagárdzsúna vázolta fel, aki elegánsan mutatott rá hogy a szamszára és a nirvána végső soron egy.
Ennek folyamodványa, hogy a karma törvénye azaz az okság vagy mindenütt érvényes, vagy sehol sem az.

A Zen hatodik pátriárkájának szútrája jól mutatja az akkoriban meglévő bizonytalanságra a buddhizmuson belül. Az ötödik Pátriárka mikor érezte végét, versírásra kötelezte tanítványait, hogy ez által válassza ki méltó utódját.
A legidősebb szerzetes az alábbi verset írta:

Testünk bódhi-fa.
Tudatunk tiszta tükör,
Amit tisztogassunk gondosan óráról órára!
Ne rakódhasson rá por!

Ez egyfajta "hagyományos" nézőpont, mely a tettek és azok következményeinek jelentőségét emeli ki.
Vele szemben fogalmazta meg versét a későbbi hatodik pátriárka, aki bár elnyerte általa a köpenyt és a csészét (mely a zenben a tanátadás jelképei), mégis menekülnie kellett:

Nincs bódhi-fa.
Nincs tiszta tükör.
Valójában minden üresség.
Hol van a por?

Ez a két vers szerintem lényegében a buddhai felszabadulás teória szembeállítása a buddhizmusban eluralkodó vallási nézettel szemben, mely a korai időkben még csak ügyes módszer volt a bajok elkerülésére, de a rend megcsontosodásával egyre inkább célként fogalmazódott meg.
A kínai csanban volt elég erő, tisztánlátás és távolságtartás hogy leválassza a tanítás lényegéről a kezdetektől rárakódott kulturális balanszot. Ezért ebben az iskolában sosem nyert teret az újjászületés és a karma doktrínája.