A buddhista hagyományban Upáli neve összeforrt a Vinaja-val, a szerzetesi rend szabályzatával. A Buddha halála utáni első buddhista zsinaton, ahogy említettem Ánandáról és Mahákásjapáról szóló bejegyzésben, Upáli mondta fel Buddha azon fegyelmi szabályait, amik a szerzetesekre és apácákra vonatkoztak.
De Upáli története más vonatkozása miatt is érdekes. A buddhista hagyomány azt mondja róla, hogy a súdra kasztba született, a hindu társadalom legalacsonyabb kasztjába. (A hindu kasztrendszer négy főkasztból áll, és kaszton kívülieknek számítanak az érinthetetlenek, azaz a páriák vagy dalitok) A hindu törvények szerint egy súdra nem részesülhet beavatásban, ellentétben a fölötte álló másik három kaszt tagjaival. Buddha azonban elfogadta Upálit tanítványának, és a magasabb kasztokba születettekkel egyenrangúan bánt vele. (Buddha nem tett különbséget a négy rend között, sőt kifejezetten elítélte, nevetségesnek bélyegezte a papságnak azt a törekvését, hogy magasabb rendűnek tartsa magát a három másik rend tagjainál. Buddha kizárólag az erkölcsi magatartást tekintette értékmérőnek, a származást semmibe vette. Tanítványai között egyaránt akadtak királyfiak, papok, közrendűek (ez utóbbiak legnagyobb számban), de voltak vadászok és halászok (megvetett foglalkozások Indiában), sőt rablógyilkos is akadt. Ismételten kényszerítette a vele vitázó papokat annak beismerésére, hogy a becsületes, jóindulatú szolga vagy közrendű többet ér a hazug, rosszindulatú papnál vagy nemesnél.*)
Az MN. 93. szutta, Vekerdi József fordításában, egy pappal való ilyen beszélgetést mutat be.
A súdrák kasztjába a szolgák és munkások tartoznak. Upáli borbély volt, a Sákja törzs székvárosában, Kapilavasztuban dolgozott, ahol Sziddhártha (páli alakban: Sziddhattha) herceg is élt, mielőtt remeteségbe távozott, hogy ott elérje a megvilágosodást.
A buddhista hagyomány szerint az egyik napon, körülbelül három évvel azután, hogy elérte a megvilágosodást, Buddha hazatért Kapilavasztuba. Mivel le akarta vágatni a haját, Upálit rendelték be hozzá a palotába. Buddhista legendák úgy tartják, Upáli első leckéjét meditációban kapta, miközben Buddha haját vágta. Azt is mondják, hogy Upáli gyorsan elsajátította a négy dzshánát (a meditáció első négy szintjét). Miután Buddha elment Kapilavasztuból, hogy visszatérjen az általa alapított szanghához, néhány herceg Buddha rokonai közül úgy döntött, elhagyják a palotát és ők is beállnak a szerzetesek közé. Ezt meghallva, Upáli könnyeket hullatott.
Aniruddha herceg, aki később Buddha nagyszerű tanítványává vált, észrevette Upáli szomorúságát. Aniruddha leterített egy takarót, és kérte azokat a hercegeket, akik szerzetesnek akartak beállni, hogy tegyék a takaróra aranyaikat és ékszereiket Upáli számára, mintegy utolsó fizetségként a jó szolgálataiért. Ez meg is történt, utána a hercegek elhagyták Kapilavasztut.
Upáli az ékszerekkel teli takaróval elindult hazafelé, de hamarosan megtorpant. Ha Kapilavasztu hercegei minden vagyonukon túladva csatlakozhatnak Buddhához, hogy tanítványai lehessenek, miért ne tehetné meg ő is?Felakasztotta az ékszerekkel teli takarót egy faágra, és ő is útnak indult, hogy megkeresse Buddhát. Ahogy ment, újra elgondolkozott. Hogyan is fogadhatna el Buddha tanítványául egy ilyen alacsony kasztban lévő embert? Upáli leült az út szélére, és sírni kezdett kétségbeesésében. Száriputta (szanszkrit alakban: Sáriputra), Buddha egyik híres tanítványa talált rá a könnyező Upálira, aki megkérdezte tőle, hogy súdrákat is befogadnak-e a tanítványok közé, és lehetnek-e a szerzetesi rend tagjai ők is éppen úgy, mint a papok, harcosok és kereskedők kasztjából érkezők?
Természetesen, válaszolta Száriputta, mindenki, aki képes betartani az erkölcsi fogadalmakat, az Buddha tanítványa lehet. Ezután Száriputta és Upáli együtt elindultak Buddhához.
Amikor Buddha helyére értek, látták, hogy a Sákja hercegek még nem járulhattak Buddha elé, hogy tanítványául jelentkezzenek, hanem várakozniuk kellett. Upáli is csatlakozott hozzájuk. Hamarosan a hercegeket és egykori borbélyukat Buddhához kísérték. Miután meghajoltak előtte, Buddha kérte Upálit, hogy lépjen előre.
- Azért jöttél, hogy rátalálj az útra? - kérdezte Buddha.
- Igen, nemes uram - válaszolt Upáli alázatosan -, ha olyasvalaki is a szangha tagja lehet, aki alacsony kasztba született.
Buddha azt mondta Upálinak, hogy a szanghában nem számítanak a kasztok és az sem, hogy mi volt valakinek a foglalkozása. Az egyetlen, ami számít, a rangidősség. És még hozzátette: - Upáli, fogadd el most a felszentelésedet!
Ezután Buddha ott rögtön felszentelte a meglepett Upálit, még azelőtt, hogy ezt megtette volna a Sákja hercegekkel. Ez azt jelentette, hogy Upáli most már rangidősnek számít, és tisztelet jár neki a hercegek részéről is. Buddha azt mondta a hercegeknek, hogy magunk mögött hagyni a világot azt is jelenti, hogy magunk mögött kell hagyni a társadalmi megkülönböztetést és a születési előjogokat.
Upáli nagyon hálás tanítvány volt, megtanulta és megtartotta a Fogadalmakat. Ahogy az sejthető esetleg, Upáli, aki betartotta a szabályokat, és minden bizonnyal másokkal is igyekezett betartatni, az elején nem volt mindig népszerű a szerzetesek és apácák körében. Megesett az is, hogy Buddha fülébe jutott, hogy Upáli megdorgált néhány fegyelmezetlen szangha-tagot. Ekkor Buddha összehívta a szerzeteseket és apácákat, és a nekik tartott beszédében nyomatékosan felhívta a figyelmet a Fogadalmak betartásának fontosságára.
Ahogy telt az idő, úgy nőtt a szanghában az Upáli iránti tisztelet. És amikor Buddha meghalt, Upálira nagyobb szükség volt, mint valaha.
Buddha halála elszomorította a szangha tagjait, de az egyik szerzeteses örült annak, hogy most már úgy viselkedhet, ahogy neki tetszik. Mahákásjapát, ahogy írtam róla szóló bejegyzésben, nyugtalanította ezt a megjegyzés és aggódni kezdett a szangha és Buddha tanainak jövőjéért. Így egybehívta egy nagy gyűlésre a rangidős szerzeteseket, hogy megbeszéljék a Tan és a rend fennmaradásának kérdéseit. Ahogy Ánandáról szóló bejegyzésben is írtam, ez volt az a gyűlés, ahol Ánanda felmondta Buddha tanbeszédeit, Upáli pedig a szerzetesi szabályzatot. Az összegyűlt szerzetesek elfogadták azt, hogy ezek a felmondások hitelesek.
Ezek a felmondások képezik a páli nyelvű kánon, a Tipitaka ( 'Hármas kosár' ) első két részének, a Vinaja-pitakának és a Szutta-pitakának alapjait. (a théraváda szent iratokról ebben a bejegyzésben írtunk) A Vinaja más nyelvi hagyományok szerinti változatait szintén megőrizték. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy míg a buddhizmus alapvető tanai Ánanda bámulatos memóriájára épülnek, addig a szerzetesi szanghára vonatkozó, mind a mai napig érvényes szabályokat Upáli, a szerény borbély emlékezőtehetsége alapozta meg.
*-gal jelölt, zárójeles rész Vekerdi József: Buddha beszédei c. könyv Utószó részéből valóak
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése