Tíz félreértés a buddhizmussal kapcsolatban

Robert E. Buswell, Jr. és Donald S. Lopez, Jr. írása

1. Minden buddhista meditál.

A meditációt gyakran a buddhizmus elengedhetetlen részének tekintik. Azonban a történelem folyamán a buddhisták többsége egyáltalán nem meditált. Hagyományosan a szerzetesi élet része a meditáció, és még azon belül is, csak bizonyos szerzetesek sajátossága. A világiak körében csupán a 20. században kezdett elterjedni a meditáció gyakorlata.

2. A buddhista meditáció elsősorban az éberség meditációt jelenti.
Valójában több százféle buddhista meditáció létezik, némelyik a koncentráció mélyebb állapotára hat és az elmebéli üdvösség elérését szolgálja, némelyik az elme és test alkotórészeit analizálva próbálja meg felismerni azt, hogy nincs ‘én’, némelyik pedig Buddhával való szemtől-szembe találkozást segíti elő. Az a fajta éberség meditáció, amit manapság Amerikában tanítanak, Burmából indult a 20. század elején.

3. Minden buddhista vegetáriánus.
A szerzeteseket és apácákat a szanszkrit bhiksu és bhiksuní (vagy páli nyelven bhikkhu és bhikkuní) néven nevezik. Mindegyik szó jelentése: ‘koldus’. Ugyanis a történelmi Buddha köré csoportosuló első szerzetesek és apácák napi élelmüket koldulásból szerezték (és szerzik manapság is), így bármit ajánlottak fel számukra, ők elfogadták, beleértve a húst is. Egyes források szerint a történelmi Buddha halálát is a számára felajánlott disznóhús okozta. (Valójában a páli kánon DN 16-os szútrájában egy vitatható páli kifejezést használnak Buddha utolsó étkének megnevezésére: sukkara-madava, amely jelentheti egyaránt (vad)disznó lágy húsát vagy akár a (vad)disznók által kedvelt gombát, szarvasgombát, gyökeret. a fordító megjegyzése)
Buddha halála utáni évszázadokban kezdődött el az, hogy néhány buddhista szövegben hús nélküli étkezést javasolták. Ennek ellenére még manapság sem minden buddhista szerzetes vagy apáca vegetáriánus. Például Kínában azok, de Tibetben nem. (bővebben a buddhizmusról és vegetáriánizmusról ITT írtunk)

4. Minden buddhista pacifista.
Gyakran mondják, hogy sosem vívtak háborút a buddhizmus nevében. Az, hogy mit is jelent pontosan a “nevében” kifejezés, nem világos, de voltak harcok buddhisták között (némelyik buddhista kolostor saját hadsereggel is rendelkezett). Ugyanígy létezett buddhisták és nem buddhisták között háború. A Tibetet megszálló brit erők ellen a tibeti buddhisták bátor harcot folytattak. A II. világháborúban sok japán pap, beleértve zen mestereket is, támogatta a japán császárság katonai terjeszkedését. (nagyon sokan hallottak a kínai Shaolin-kolostorról, ahol kisebb-nagyobb szünetekkel kb. 1500 éve képeznek ki hihetetlen képességű, harcos buddhista szerzeteseket)

5. Buddhizmus filozófia, nem pedig vallás.
A buddhizmusnak sok filozófiai iskolája van, éppen olyan kidolgozott tanokkal, mint bármely más, Európában kialakult filozófiai iskola. Ennek ellenére, a buddhizmus egy vallás, bármely definícióját is vesszük alapul ennek a meghatározhatatlan kifejezésnek, kivéve ha valaki csak azt tekinti vallásnak, ahol hisznek valamilyen teremtő Istenben. A történelem során a buddhisták nagy többsége – szerzetesek és világiak egyaránt - a következő életben való jó újraszületésre fókuszált, akár saját magára, akár családjára, akár a világegyetem összes lényére vonatkoztatva.

6. Buddha nem isten, hanem emberi lény volt, és a buddhizmusban nincs helye istenségek kultuszának.
A buddhizmusban az égi lényeknek választékos és alaposan kidolgozott panteonja létezik (ők a dévák. Ez a szó eredetében az angol “istenség” szóval áll rokonságban). Ezen égi lények mellett még vannak azok a halandó spirituális lények is (bódhiszattvák és buddhák), akik különféle mennyekben és tiszta földeken laknak, és akik válaszolnak a hívők imáira.


7. A zen elutasítja a hagyományos buddhizmust. Zen mesterek Buddha szobrokat égetnek el, semmibe veszik a szútrákat és rendszeresen látogatják a bárokat és bordélyokat.
A zen szerzetesek szigorú szabályzat-sorozatot követnek, amiket “tiszta szabályok”-nak neveznek, és amelyek az Indiából hozott szerzetesi fegyelmen alapulnak. A legtöbb zen szerzetes először átfogó és alapos módon tanulmányozza a buddhista iratokat, és csak azután kezdi meg képzését a meditációs csarnokban. És bár a zen négy alapelve közül a második így szól: “Nem támaszkodás az írásokra”, ennek ellenére a kelet-ázsiai buddhizmusban a zen rendelkezik a legnagyobb terjedelmű írott irodalommal.

8. A Négy Nemes Igazság nemes.
A “Négy Nemes Igazság” elnevezés nem pontos fordítás. A ‘nemes’ vagy ‘feljebbvaló’ kifejezésnek a szanszkrit árja szó felel meg, aminek, sajnos, a nácik miatt elég rossz hangzása lett. Az árja egy olyan “szakmai” kifejezés a buddhizmusban, ami olyasvalakire utal, aki eljutott az igazság közvetlen megtapasztalásához, így nem kell sem állati, sem szellemi, sem pokolbéli lényként újra megszületnie. A négy igazság a szenvedésről, a szenvedés eredetéről, a szenvedés megszüntetéséről és az ösvényről, amely ehhez vezet, a valóságnak megfelelő az ilyen megvilágosodott lények számára. De nem a valóságnak megfelelő számunkra; mi nem teljesen fogjuk fel, hogy az élet szenvedés. Így a kifejezés ezt jelenti: ‘négy igazság a [szellemileg] nemesek számára’.

9. A zen a ‘hirtelen megvilágosodás’ gyakorlatát támogatja, és ezzel megszabadítja követőjét a hosszú ideig tartó etikai jellegű és a meditációra és a bölcsesség kialakítására irányuló képzésektől, amelyek a hagyományos formájú buddhizmusban megtalálhatóak.
A zen szerzetesek rendszerint évtizedeket szoktak eltölteni teljes körű gyakorlással, mielőtt képessé válnak valódi haladás elérésére a meditációjukban.

10. Mindegyik spirituális hagyomány, beleértve a buddhizmust is, bár különböző ösvények, de ugyanarra a hegytetőre vezetnek.
Több kiváló buddhista, a japán zen Dógen mestertől kezdve egészen a jelenlegi dalai lámáig, állítja egyértelműen, hogy a [buddhista jellegű] megvilágosodást csak azok érhetik el, akik a buddhista ösvényen haladnak. Más vallás követése által is nagyon közel lehet kerülni (általában valamelyik mennyben való újraszületéshez lehet eljutni), de csak a buddhizmus rendelkezik azzal az ösvénnyel, amelyik elvezet a szenvedéstől való megszabaduláshoz. Tehát minden út elvihet a hegy alján lévő táborig, de csak a buddhizmus juttat fel a csúcsra.

További nyolc tévhitről ITT lehet olvasni

(Donald S. Lopez, Jr. másik írása, a Hét dolog, amit nem tudtál Tibetről, ITT olvasható)

Forrás: 10 félreértés a buddhizmusról (angol nyelven)

Kérdések Alexander Berzinhez (a szexuális kicsapongásról 1.)

Kérdés a helytelen szexuális viselkedésről

Kérdés: Ez a fogadalom a helytelen szexuális viselkedésről mindig egy nagy rejtély számomra. Mi valójában a helytelen szexuális viselkedés? Mi tartozik bele a fogadalomba vagy mi az, amit kizárható belőle?

Alex: Ez egy nagyon nehéz kérdés, egy nagyon fontos kérdés a helytelen szexuális viselkedésről vagy szexuális kicsapongásról. Mi az, ami valójában beletartozik ebbe? És miért? Amikor megnézzük közelebbről a fogadalom magyarázatának fejlődését vagy akár a tíz romboló vagy úgynevezett "nem erényes" tett magyarázatát a helytelen viselkedésről, azt találjuk, hogy az idők során egyre több dolgot határoztak meg. A páli irodalomtól indulva, majd tovább haladva Indiába, egyre több dolgot határoztak meg, amit azután a tibetiek átvesznek. És nem összefoglalt formában épül fel, hanem úgy, hogy Indiában néhány magyarázó szöveg tesz hozzá bizonyos dolgokat, és mások más dolgokat adnak hozzá, és akkor jönnek a tibetiek, és kiemelnek különféle részeket ebből és különböző összeállításokba és különböző szövegekbe rendezik.

Paul Kinsella: Kozmetikumok:
Csók parfüm, Vágyakozás illat, Új Autó szag...

Ez így nehéz ügy lesz, nemdebár? Mert bárki kérdezheti - úgy értem, volt már sok beszélgetésem tibeti gesékkel erről. Szóval bárki kérdezheti azt, hogy ezek a dolgok, amiket hozzáadtak, nem voltak benne eredetileg? Eredetileg alapvetően csak úgy szólt, hogy ne szeretkezz nem helyénvaló partnerrel - olyannal, aki valaki más - pl. férj vagy szülő vagy bárki - felügyelete vagy gondnoksága/gyámsága alatt áll. És csak heteroszexuális férfiakra vonatkozott [ez a fogadalom]. Ami a nőket illeti - nem volt női gyakorlókkal kapcsolatban ilyen meghatározás. Tehát nyilvánvalóan ezt az egészet ki kellett szélesíteni.

És akkor ez burkoltan nem jelenti azt, hogy miután [régebben is] így hozzá adtak dolgokat, esetleg továbbiakat lehetne hozzáadni és bizonyos dolgokat elvenni? Hogy ez kulturálisan meghatározott? Amit ezek a gesék mondtak, alapvetően az, hogy csak mert valamit nem határoztak meg egy korábbi változatban, nem jelenti azt, hogy nem volt feltett szándékukban. Csak később határozták meg, mit jelentett. Honnan tudták [a fogadalmak megfogalmazói], hogy mi mit jelentett? Ez, természetesen, egy másik kérdés. De feltehetőleg kimagaslóan tisztán látó lények és tudják, hogy mi fog szenvedést előidézni. Ugyanis az egésznek az a lényege, hogy lehető legkisebbre csökkentsük a szenvedést, amit okozhatunk magunknak a sóvárgó szexuális vággyal, nyugtalanító érzelmekkel és egyebek hatásával.

Egyik gese, Gese Vangcsen* nagyon, nagyon találóan elmagyarázta ezt. Ő Ling Rinpocse* oktatója, Őszentsége rangidős oktatójának reinkarnációja. És ő magyarázta, hogy ezekkel a helytelen szexuális viselkedésről szóló fogadalmakkal leginkább egy határt akarunk megszabni. És, ahogy mondtam az előadásomban, a végső célunk, hogy megszabaduljunk a biológiától. És így legvégül le kell győznünk minden szexualitásunkat. Ez nem azt jelenti, hogy azonnal szerzetessé vagy apácává kell válnunk! De arhantként vagy Buddhaként, természetesen, nem szeretkezünk, és nem lesz ilyenfajta testünk, aminek hormonjai vannak, amik szeretkezésre ösztönöznek bennünket. Ez, tehát, akár tetszik, akár nem, végső soron a megszabadult- vagy megvilágosodott lénnyé válás szerves része.

Most a kérdés: akarunk-e a szexuális viselkedésünknek egy határt szabni, azzal a feltett szándékkal, hogy végül legyőzzük a szexuális indíttatásunkat? Mert ezek a fogadalmak határokat szabnak. És akkor az adott hagyományon belül a határok ilyen és ilyen módon vannak megszabva, ahogy a szövegben elő vannak írva - nos, akkor ezek [lesznek] a határok. Ahogy mondtam, ha nem tudod betartani ezeket a határokat, rendben van; senki nem erőlteti, hogy tartsd be őket. Akkor alakíts ki egy eltérő vagy más határt! De a lényeg, hogy húzz meg egy határt: rendben, korlátlanul nem fogok engedni bármilyen szexuális késztetésnek, bámilyen szexuális indíttatásnak, ami csak eszembe jut, [nem viselkedek úgy], mint egy kutya, hanem valamiféle önkontrollt fogok gyakorolni**. Nem csupán vakon kiélem a hormonjaim hatását és nemi vágyamat. Tehát ez a feltett szándékunk a fogadalommal - hogy szabályokat hozzunk, amiket betartunk, bármi is történik. A szex-szel a legtöbb esetben együtt jár a nemi vágy és a ragaszkodás, nem számít, mit állítunk róla és nem számít, mennyi szerelem van benne. Tehát a fogadalmak erre szolgálnak.

Tulajdonképpen mi az, ami meghatározott a fogadalmakban? [Ehhez] el kellene olvasnod a tényleges szöveget, az átadási vonalad, irányzatod, szövegét. Ez az, ami ténylegesen meghatározó. És azért, mert nem írja le egészen pontosan - például nem mondja, hogy nem helyénvaló állatokkal közösülni - azt jelentené, hogy rendben volna állatokkal közösülni? Egy birkával? Nem. Csak azért, mert nem mondja, nem jelenti azt, hogy ez rendben van. Tehát egy kicsit mélyebben kell ezt megvizsgálnunk. [A szöveg] sosem beszél a partneredhez való hűtlenségről - csak valaki más partnerével való szeretkezésről beszél - tehát ez azt jelentené, hogy az rendben van?

Ez a szexuális etikai kérdés, tehát, nagyon-nagyon bonyolult és nagyon nehéz lesz. Mert azt mondja, hogy a prostitúció rendben van, még akkor is, ha házas vagy, egészen addig, amíg fizetsz a prostituáltnak. De ez különbözik a mi nyugati etikánktól.Tehát adhatunk-e mi magunk hozzá olyan dolgokat, ami szintén nem helyénvaló? Mert, természetesen a nyugati erkölcs szempontjából ez [a prostitúció] nem volna helyénvaló. És azt, gondolom, igen, [adhatunk hozzá]. Azt gondolom, meg kell érteni a fogadalom szellemiségét. És ez, tehát, kulturálisan meghatározott? Mint például ez a dolog a prostitúcióval? Ezt nagyon nehéz megválaszolni. Nagyon nehéz megválaszolni.

* A link angol nyelvű
** Nem ésszerűtlen határról van itt szó, hanem olyan racionálisan is betarthatóról, mint pl. nem bonyolódunk szexuális viszonyba közeli hozzátartozó vagy közeli barátunk/barátnőnk partnerével, nem kezdeményezünk szexuális kapcsolatot közvetlen munkatárssal, stb. (a ford. megjegyzése)


Forrás: Alexander Berzin: Félreértések a buddhizmusról (angol nyelven)

Kérdések Alexander Berzinhez (Buddhák emlékeztetője)

Kérdés arról, hogy emlékeztetjük-e a Buddhákat arra, hogy segítsenek nekünk

Résztvevő: Amikor imát recitálok, néha van benne egy vagy két olyan mondat, amelyik így szól: "Kérlek, védelmezzetek bennünket, Buddhák! Emlékezzetek fogadalmatokra, amiket fogadtatok, és védelmezzetek bennünket és tegyetek jót nekünk!" És mindig azt gondolom, itt valami tévedés van vagy egy olyan mód, ami nem teljesen helyénvalóan fejez ki valamit a nyelvünkön vagy ilyesmi. Ugyanis, azt gondolom, bántó egy Buddhát emlékeztetni fogadalmára. Hiszen ő ismeri a fogadalmát. Így nem értem, miért emlékeztetjük a Buddhákat mindig?

Alex: Ahogy ez a hölgy mondja, néhány imában emlékeztetjük a Buddhákat, hogy "emlékezz fogadalmadra, mely szerint megvédesz bennünket!" Én, személyesen, nem ismerek olyan szöveget, amik közvetlenül a Buddhákat szólítja meg ezzel a felszólítással. Általában ezeket az úgynevezett 'eskü által kötelezett' védelmezőknek recitálják. Ezek a védelmezők többnyire különféle szellemek, akiket Guru Rinpocse vagy akárki szelidített meg és esküt tettetett velük, hogy védelmezzék a tanításokat és a gyakorlókat.

Gyógyító Buddha

Résztvevő: Úgyszintén van a Gyógyító Buddha és szádhana.

Alex: Oké. Tehát a Gyógyító Buddha szádhanában, amiben nem igazán vagyok ismerős, emlékeztetjük Buddhát arra a fogadalmára, hogy segít a betegeken. És az ön kérdese ez: miért szükséges emlékeztetnünk a Buddhákat? Nem szükséges emlékeztetnünk őket. És ugyanígy: miért kell megkérnünk bármire is a Buddhákat? Úgyis megcsinálják majd.

Így tehát, ami itt igazán a kérdés, az önmagunk befogadóbbá tétele, és bizonyos értelemben az, hogy ezek a szövegek emlékeztessenek bennünket arra, hogy léteznek ezek a fogadalmak és hogy ezeket az esküket a Buddhák megtették, így egy kicsit pozitívabb hozzáállásunk lesz, ami erősíti immunrendszerünket. Bár a szövegek ezt hagyományosan nem így fejtik ki, de ez az, ahogyan a dolgok működnek.

Résztvevő: Lehetséges, hogy fordítás kérdése is?

Alex: Lehet-e fordítás kérdése? Nem tudom. Meg kell néznem a szöveget.

Forrás: Alexander Berzin: Félreértések a buddhizmusról (angol nyelven)

Általános félreértések a buddhizmusról (a beavatásról)

Alexander Berzin*: Félreértések a beavatásról 2. rész

Ha tanításokat akarunk kapni, fontos, hogy a gyakorolás szándéka álljon a háttérben. Hogy mindezt komolyan vegyük. Másképp miért érdekelne minket a tanítás? Csak kíváncsiságból? Ez nem szempont. Ezeknek a tanításoknak értékesnek kell lenniük, egy szent dolognak, amit csak akkor tanulmányozhatsz, ha igazán akarod csinálni. Ez, természetesen, nehézkessé válik az internettel és könyvekkel, meg ilyesmikkel, mert, ahogy Őszentsége, a Dalai Láma mondja, olyan sok helyről szerezhetjük be a tudásunkat. De sok hamis információ is van a Dharmáról és tantráról, és jobb, ha helyes információhoz próbálunk jutni. Ahogy Őszentsége néha tréfálkozva mondja, "A pokolra kerülni jobb helyes megértéssel, mint téves tudással. Helyes megértéssel jóval hamarabb kijuthatsz belőle." Tehát akár szó szerint vesszük, akár egy tréfának, mindenképpen érdemes ezen elgondolkoznunk. Ha meg akarjuk szerezni ezeket a tanításokat, vegyük komolyan. Mert ez egy elköteleződés.

Ha elköteleződtünk, hogy mindennap recitálunk, hibát követünk el, ha nem vesszük komolyan, mert úgy gondoljuk, amikor nincs kedvünk csinálni, kihagyhatunk egy napot, mondván: "Csak akkor teszem, ha kedvem van." Az is hiba szokott lenni, ha túl sok olyan gyakorlás felé köteleződünk el, amit életünk teljes hátralévő részében csinálni kell. És anélkül vesszük ezeket magunkra, hogy reálisan átgondolnánk, képesek leszünk-e végigcsinálni? Ez nagyon-nagyon általános hiba volt a '70-es években, Indiában. Abban az időben a beavatásokat sokkal könnyebben adták - teljes beavatásokat teljes gyakorlási elköteleződéssel -, és mi, nyugati emberek, elfogadtuk ezeket. Elfogadtuk ezeket a felhatalmazásokat, elfogadtuk ezeket az elköteleződéseket, azt gondolván, hogy mindig képesek leszünk megtartani. És nézd meg, csupán tíz évre rá - húsz, harminc, negyven évvel későbbről meg már nem is beszélve -, hány ember tartotta meg valójában? És hány csinálta folyamatosan? Csak egy maroknyi. És még akkor is, ha elfogadták ezeket annak idején, sok ember valószínűleg küzdött azzal, hogy naponta megcsinálja, hiszen a végén felhagyott vele... Túl elfoglaltak voltak reggelenként. "A reggeli időpont nem megfelelő nekem" gondolták. És estére hagyták, de este már két-három órát kellett volna gyakorolnuk. És majdnem elaludtak, mialatt gyakoroltak, ültek ott, és elbóbiskoltak, és fél éjszakába telt, amíg túl lettek rajta. És így tortúrává vált az egész. Tehát ez egy nagy probléma.

Ha szeretnénk elköteleződni a gyakorlás felé, legyünk realisták azzal kapcsolatban, hogy valójában mit tudunk megcsinálni. Mert ezek a gyakorlási elköteleződések komoly dolgok, amikor azt mondják neked, ezt minden nap kell csinálnod életed hátralévő részében. És miért akarom csinálni minden nap életem hátralévő részében? Mert komolyan el akarom érni a megszabadulást és a megvilágosodást. És mert értem az alap tantra-módszert - Ez nagyon fontos. Őszentsége mindig hangsúlyozza, hogy ha behatóbban meg akarod ismerni a tantrát, akkor az legyen a kiinduló pontod, hogy megérted mi is ez az egész tantra, és bizonyosnak kell lenned a módszer eredményességében. Másképp miért csinálnád? Főleg, ha úgy véled, hogy ez az egész csak valami fura vizualizációból és valami mantra motyogásából áll, akkor egy idő után feladod, mert olyan nevetségesnek tűnik: "Miért csinálom én ezt?" Ezért fontos igazán mérlegelni, hogy valójában tudjuk-e teljesíteni ezeket az elköteleződéseket.

És végül, a tantra gyakorlásának félreértése úgy vélni, hogy az pusztán csak egy rituálé ismételgetése vagy pusztán egy manta ismételgetése. A bódhicsittán és az ürességen való szilárd meditáció nélkül ezt gondoljuk: "Csak végrehajtom ezt a rituálét. Csak ezt mondogatom ' Bla, bla, bla....' Próbálok vizualizálni" - pedig legtöbbször nem tudunk vizualizálni, túl komplikált. Így a legkönnyebb változatot akarjuk csinálni és azt képzeljük, hogy majd csak történik valami ennek hatására. És ezért ez az egész nagyon gyakran válik csupán Fantázia országba való meneküléssé, ahelyett, hogy egy igazán hatásos módszer lenne arra, hogy egyben lássuk az összes tanítást.

A tantra egy olyan módszer, amivel egyben láthatjuk az összes tanítást, így a rituálék menetének meghatározott pontjain - például ennél a pontnál létrehozod a négy mérhetetlen magatartást; ez a pont a menedék; ennél a pontnál bódhicsitta; ennél a pontnál megerősíted a fogadalmadat; ennél a pontnál üresség-meditációt csinálsz, és még sok, sok pont következik... - tehát a rituálé különböző pontjainak elérésekor kifejlesztünk különböző szintű Dharma-megértést és megvalósítást. Így, ha ezelőtt nem gyakoroltad a módszert, és nem tudod, hogy mi ez az egész, akkor amikor ehhez a ponthoz érsz a rituáléban, "Most megértettem az ürességet" mit csinálsz? Mert ha nem tudod, mi ez az egész, akkor csak szavakat mondasz fel. Semmire sem jó, ha csak felmondod a szavakat. Tehát a tantra gyakorlásához nagyon sok minden szükséges ebből az egész háttérből. Hiba azt gondolnunk, hogy ezzel a "Bla, bla, bla..."- féle recitálással bárhová is eljutunk - ami egyébként is általában az elme elkalandozásával jár.

Befejezés

Ez a néhány félreértés jutott eszembe, ahogy ültem és gondolkoztam erről a témáról. Biztos vagyok benne, hogy még sokkal többet is fel lehetne sorolni. Ahogy említettem, jó néhány félreértés egyszerűen csak a téma nehézsége miatt keletkezik; különösen az ürességgel kapcsolatos dolgok vagy a különböző tanrendszerek és egyebek félreértelmezése. A Dharmával kapcsolatban egy dolgot ki kell emelni: bármit is tanított Budddha, az mások javára szolgált. Így ha ezt komolyan vesszük, próbáljuk meg kitalálni, mi a célja ennek az egésznek vagy bármelyik részének. Ha nem értjük, kérdezzünk! Vizsgáljuk meg! Kövessük a Dharma [saját] módszereit!

Alexander Berzin munka közben

Ha valamilyen elmebeli/tudati korlátba* ütközünk, akkor építsünk fel több pozitív erőt, hogy le tudjuk győzni ezeket az elmebeli korlátokat vagy érzelmi akadályokat! A szövegek egyértelműen ezt tanácsolják, tehát komolyan kell vennünk. Félreértés, ha nem vesszük komolyan, és nem fogjuk fel ezt. Végezz sok Mandzsusrí** gyakorlatot! De ez nem azt jelenti, hogy csak mondogatod a "Bla, bla, bla" mantrát, hanem azt, hogy képzelőerőd segítségével  világos vizualizációt végzel, ami által az elméd tisztább és tisztább lesz. Ebben felénk áradó fények segítenek, hogy szemléletesen tudjuk elképzelni [a vizualizáció tárgyát]. Így megalapozol egy nagyon erős késztetést arra, hogy az elmédet tisztábbá tedd, és ez ösztönöz majd a továbbiakban. Ez nagyszerű segítség lehet. De csak erőlködni és erőlködni ahelyett, hogy a Dharma módszerére támaszkodva győznénk le ezeket az akadályokat és gátakat.... - ez nem mindig segít. És hatalmas mennyiségű erőfeszítést igényelhet.

Úgy szoktam szemlélni néhány utazásomat, mintha adakozó körútra mennék. Meghívtak sok helyre tanítani... mint például bódhicsitta-elvonulásokra. Előfordul, hogy bizonyos értelemben elakadok abban, amit éppen írok vagy fordítok, és akkor elutazom vagy valami ilyesmi. És ezáltal - a másokkal való beszélgetéseim során vagy amikor próbálok nagylelkű lenni a tanításokkal és így tovább - egy bizonyos mennyiségű pozitív erő keletkezik, ami visszatérésre késztet, tisztábbá teszi az elmémet, és legyőzi a gátakat, amik addig bennem voltak [és akadályoztak az írásban]. Tehát próbálom a dolgokat ilyen módon nézni.

Tehát végeredményben ezek az én gondolataim. Esetleg felmerülhetnek kérdések ezekkel kapcsolatban.

* Az előadó itt azokra a makacs meggyőződésre, megkövesedett nézetekre utal, amik akadályozzák a gyakorlót a Dharma megértésében. (A szerk. megj.)
** Mandzsusrí a bölcsesség, a tudás bódhiszattvája. Felidézése segít megszabadulni a bölcsességet akadályozó tényezőktől.  (A szerk. megj.)

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angol nyelven)

Általános félreértések a buddhizmusról (a beavatásról)

Alexander Berzin*: Félreértések a beavatásról 1.rész

És most a tantrával kapcsolatban a beavatásról szólnék. Hiba, ha tantra beavatást úgy fogadunk el, hogy előtte nem tanulmányoztuk a tanítót vagy a gyakorlást. Még akkor is, ha előtte tanulmányozzuk őket, hiba vagy félreértés beavatást elfogadni úgy, hogy valójában nincs szándékunkban gyakorolni a tantra rendszerét. Egy beavatás vagy felhatalmazás célja az, hogy beindítsuk és megerősítsük - fokozzuk - a Buddha-természetünk tényezőit, így alkalmassá válhassunk az elköteleződésre egy sajátságos istenség-rendszer gyakorlásában. Ennek ez a teljes célja. A különféle rituálék és vizualizációk és egyebek, beindítják ezt, több magot elültetnek bennünk, így el tudunk köteleződni egy sajátságos gyakorlásban. A gyakorlás a beavatással kezdődik.

Kálacsakra-beavatás, 2012 január, India

Ha félreértjük ezt, válogatás nélkül jelenünk meg bármelyik láma bármilyen gyakorlásának beavatásán. És akár az áldás miatt megyünk oda, akár a csoport nyomásának hatására, mindenképpen hiba, ha csak ezekért tesszük. Felhatalmazásért, beavatásért folyamodni meglehetősen komoly dolog. Emellett tanulmányoznunk kell a tanítót is. Akarok-e ezzel a tanítóval, mint tantrikus guruval, megalapozni egy sajátságos kapcsolatot? Legtöbbünknek fogalmunk sincs, hogy ez valójában mit is jelent. És ezt a fajta istenség-gyakorlást (guru-jógát) akarom-e csinálni, és nem pedig egy másikat? Komolyan akarom ezt csinálni akár most vagy ténylegesen szándékomban áll később? De csak úgy odamenni, anélkül, hogy ezeken elgondolkoznánk, az hiba. Persze, nyilvánvalóan úgy is odamehetünk, mintha egy antropológiai eseményre készülnénk. Elmész, mint antropológus, hogy megnézd, hogy vajon ezek a bennszülöttek mit csinálnak a bennszülött szertartásaikon? Oké, megteheted. Őszentsége mondja, hogy ha úgy akarsz odamenni - ahogy ő nevezi -, mint egy semleges megfigyelő, az nem gond. De ha így mész oda, az igazán közönségessé teszi a beavatási folyamatot.

És ha úgy megyünk egy beavatásra, mint egy antropológiai eseményre, vagy csak áldásért vagy csoport nyomására, azaz mindenki más is megy, így nekünk is menni kell - tehát ha így megyünk oda, akkor nagy hiba elfogadni a fogadalmat és a kötelezettséget pusztán azért, mert jelen vagyunk a beavatáson, anélkül, hogy tudnánk és akarnánk magunkra vállalni. Csak akkor fogadj fogadalmat, ha tudatosan vállalod! Csak mert ott vagy, nem jelenti azt, hogy fogadalmat teszel vagy hogy elfogadod a beavatást. A tibetiek el szokták vinni magukkal a kutyájukat a beavatásra. Persze, nem azért, hogy a kutyák fogadalmat tegyenek, vagy hogy a kutya beavatást kapjon a gyakorlásba. Úgy értem, feltehetően áldásért vagy ilyesmiért viszik oda őket. De akarunk-e mi is úgy megjelenni a beavatáson, mint egy kutya? Ez a lényeg. Vagy azt gondoljuk, "Ó, mi elboldogulunk ezzel."

Vagy fordítva, az is egy ugyanilyen félreértés, ha úgy gondoljuk, hogy elfogadhatunk egy beavatást és elköteleződhetünk a gyakorlásban, anélkül, hogy fogadalmakat tennénk és be is tartanánk azokat. A beavatás vagy felhatalmazás egyik legfontosabb szempontjai a fogadalmak. Több szövegben is teljesen világosan szerepel: "Nem létezik beavatás fogadalmak nélkül." Legalább bódhiszattva-fogadalmat kell tennünk. Minden irányzat beavatásában, beleértve a dzogcsen, Congkapa és Atisa* osztályokat is, hangsúlyozzák, hogy szükségünk van valamiféle szintű prátimoksa (páli nyelven: páttimokkha) fogadalomra vagy gyakorlatra, mint alapra, még akkor is, ha ez csak világi fogadalom. Vagy még csak nem is kell mind az ötöt betartani. De valamiféle általános etikai alap szükséges. Aztán itt a bódhiszattva fogadalom. És a tantra két magasabb osztályánál a tantrikus fogadalom. A fogadalom tehát teljesen nékülözhetetlen. És muszáj ezt komolyan vennünk, megvizsgálva, hogy tényleg be tudjuk-e tartani ezeket?

Ha egy gyakorlás-elköteleződésről van szó - néha létezik beavatásos gyakorlás-elköteleződés -, félreértés, hogy úgy alkudozhatunk a tanítóval, hogy csökkentse az elköteleződést, mint ahogyan kicsinyesen alkudozunk egy árussal a kínai piacon az olcsóbb árért. Már láttam nyugati embereket így viselkedni. Őszentsége Dharamszalában szokott adni felhatalmazást/beavatást, és az elköteleződés az, hogy a gyakorlást minden nap életed végéig csinálod. Ilyen például a Láma Csöpa (A Guru Púdzsá*). Őszentsége szokott ilyen tanítást adni, és az az elköteleződés, hogy csinálnod kell minden áldott nap életed hátralévő részében. És amikor a nyugati emberek ezt választják, akkor alkudozni kezdenek: tudja, nagyon elfoglaltak vagyunk, tényleg meg kell csinálnunk? Nem lehet csak akkor, ha van rá időnk? - ilyeneket mondanak. Olcsón, olcsóbb áron próbálják megkapni. Ez egy nagy félreértés és nagy hiba.

*link angol nyelvű

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angol nyelven)

Általános félreértések a buddhizmusról (a Védelmezőkről)

Alexander Berzin: Félreértések a Védelmezőkről

Hasonlóan az előzőekhez, félreértés, ha túlhangsúlyozzuk a védelmező gyakorlatot. Pedig gyakran ez szokott történni. A Dharma-központokban, például, minden héten csinálnak védelmező gyakorlatot, vagy akár minden nap. És még az újonnan érkezők is végzik ezt, anélkül, hogy halvány fogalmuk lenne arról, hogy mit csinálnak. És úgy tekintünk a védelmezőre vagy úgy tiszteljük a védelmezőt, mint aki minden akadálytól és veszélytől, stb. meg fog védeni bennünket (ahogy arra a "védelmez" szó is utal), de elfelejtjük, hogy nekünk magunknak kell magunkat megvédeni... És mi lett a karmával és menedékkel?

Pelden Lhamo védőistennő

Biztonságos irányt vettünk (Buddha, Dharma, Szangha), annak érdekében, hogy elkerüljük a rosszabb újraszületést - ez a kiinduló tanítás. Nem pedig az, hogy védelmezőkhöz fordulunk, annak érdekében, hogy elkerüljük a rosszabb újraszületést. Sehol sem mondják ezt a tanításokban, ugye? Fordulj a Buddhához, Dharmához és Szanghához. De ezek nem olyan módon védenek bennünket, hogy megmentenek, hanem megtanítanak arra, hogy mit tegyünk. De nekünk magunknak kell mindezt megtennünk. Vagy példát mutatnak. És a karma lényege: kerüljük a romboló viselkedést. Mit is jelent a Buddha, Dharma és Szangha biztonságos irányába indulni? A biztonságos irány elsősorban maga a Dharma.

A Dharma (a Tan) - a legmélyebb a Három Kincs közül - utal a harmadik és negyedik Nemes Igazságra. Tehát a szenvedés okainak helyes megszüntetésére és ebből következően a szenvedés helyes megszüntetésére. És a helyes ösvényre (a Nemes Nyolcrétű Ösvényre) vagy elmeösvényre, ami elvezet ezekhez - az üresség megértése, stb. által - és mindahhoz, ami ebből következik. Ez, tehát, az irány, ahová megyünk. És ez az, ami teljes mértékben a Buddha - és a Buddhák - elméjének/tudatának folytonosságán/terén és részben a Szangha elméjének folytonosságán alapul. És ez az irány a fontos. És, ha ezt az irányt választjuk, akkor megvédjük magunkat a szenvedéstől. A "Dharma" szanszkrit szó, a "visszatartani bennünket" szótőből származik. Visszatart bennünket, így elkerüljük a szenvedést.

De ezt nem a védelmező teszi meg ezt értünk. A védelmező olyasmi, mint egy kiegészítés. Többféle módon szemlélhetjük a védelmezőket. Szerkong Rinpocse* hatalmas, vad kutyákhoz szokta hasonlítani a védelmezőket. Azt mondja, hogy ha te egy istenségként egy mandala középpontjában állsz - mondjuk Jamantakaként*, aki egy igazán erős, erőteljes istenség -, akkor képesnek kell lenned arra, hogy irányítsd ezeket a védelmezőket, akik olyanok, mint a vad kutyák. És bár a kapuhoz is állhatsz és magad elzavarhatod a rablókat, de miért tennéd ezt, amikor rábízhatod a kutyádra? De neked kell lenned a mesternek, neked kell irányítanod őket. Tehát, még ha úgy is gondolunk a védelmezőkre, mint bennünket segítőkre, olyan formában, hogy elűzi a zavaró hatásokat és rablókat, és így tovább, de alapvetően mi vagyunk azok, akik irányítjuk őket.

Más szóval, ha úgy tekintünk a védelmezőkre, mint valódi lényekre, szellemekre vagy bármikre - ahogy a tibetiek is teszik -, akkor ezek a védelmezők képesek megfelelő körülményeket teremteni ahhoz, hogy a saját karmánk megérjen. Ha nekünk magunknak nincs karmánk, ami megérjen, akkor semmit sem segít az, amit ők tesznek. Ugyanaz a dolog, mint amikor a Gyógyító Buddha púdzsát meg ilyesmit csináljuk. Nem lesz hatásos; önmagában nem ez az oka annak, ha jobban leszünk. A saját előrevivő karmánk számára megérést biztosító körülmény lesz az oka. Vagy néhány esetben a védelmezők nagyon egyszerű módon segíthetnek abban, hogy a negatív karmánk ne érjen be, úgy, hogy nem alakítják ki a körülményeket... így semmisítenek meg több komolyabb akadályt, ami a sikerünk útjába állhatna a jövőben. Tehát többféle módon működnek a védelmezők.

De a hiba itt mindenképpen az, hogy félreértésből túlhangsúlyozzák a védelmezők gyakorlatát, pedig a középpontban a Buddha, Dharma, Szangha áll, nem más. És emiatt a túlhangsúlyozás miatt lesz belőle egy valamiféle szellemlény már-már bálványozása. És több probléma keletkezik ebből, ahogy ezt szemlélteti a tibetiek körében botrányt kavart védelmező esete*. Tehát igazán óvatosnak kell lenni ebben. És ezért gondolom, hogy nem igazán bölcs dolog az, ha a Dharma-központokban minden nap van nyilvános védelmező-gyakorlás vagy minden héten vagy minden hónapban, amikre bárki eljöhet - az újonnan érkezők is. Különösen, ha ezeket a védelmező-gyakorlat szövegeket lefordítjuk, akkor meglehetősen erősek: "Zúzd össze a betolakodót, az ellenséget!" és így tovább. Tehát meglehetősen erős szavak ezek és nagyon könnyen félreérthetőek. Így tehát nagyon körültekintőnek kell lenni a védelmező gyakorlatokkal kapcsolatban.

*A link angol nyelvű

Forrás: Általános félreértés a buddhizmusról (angol nyelven)

Általános félreértések a buddhizmusról (a tantráról 2.)

Alexander Berzin*: Félreértések a tantráról 2. rész

Miért kérünk beavatást? Ennek több oka is lehet. Azt képzeljük, hogy olyan előkelő, vagy hogy ez az igazi vagy hogy olyan egzotikus. Esetleg több embert vonz, ami azt jelenti, hogy több pénzt gyűjthetünk össze, így ki tudjuk fizetni a látogató tanítót és támogatjuk a saját központunkat. Tehát akár anyagi okai is lehetnek a beavatás kérésének, de ez a legsajnálatosabb, ami történhet. A beavatásban a tanító maga is motivált lehet, mert úgy gondolja, hogy "Oké, bár ezek itt és most nem fognak gyakorolni, de elültetjük bennük a magokat az elkövetkező életükre." Nos, a legtöbb nyugati ember nem hisz egy elkövetkező életben. Így tehát ez félreértés a tanítók részéről is. És sokszor maguk a tanítók sincsenek teljesen tisztában azzal, hogy a nyugatiaknak nincs meg a kellő hátterük ahhoz, hogy hatásosan gyakorolják a tantrát. Vagy ugyanúgy, őrájuk is nyomás nehezedhet amiatt, hogy több pénzt szedjenek össze a kolostor támogatására és a látogató szerzetesek hazautaztatására. Tehát több oka is lehet a beavatás kérésének és adásának.

Az azonban mindig tanácsolható, hogy az éppen ott lévő látogató tanítót arra kérjük, adjon nekünk alaptanításokat. Vagy ha még haladóbb tanítást akarunk, akkor megkérhetjük a haladó szútra-tanításokra. Mondjuk, haladó tanítás a bódhicsittáról, haladó tanítás az ürességről és így tovább.

Amikor belemélyedünk a tantrába és ismereteket akarunk szerezni arról, hogyan gyakoroljunk, szintén félreértés, ha azt képzeljük, hogy a fő hangsúly a gyakorlás során a vizualizáción van és elkezdünk aggódni amiatt, hogy minden apró részlet helyes legyen. A tanítóm, Szerkong Rinpocse* szokta mondani, megmosolyogva ezt a nyugati félreértést: "Az emberek idejönnek és tőlem kérdezik, vajon Jamántakának* vagy Vadzsrajóginínek* (két meditációs istenség) van-e köldöke? Ez nevetséges! Nem ez a lényeg, hanem azok, amik fontosak ezekben a gyakorlatokban."

Az tény, hogy amikor ki akarod fejleszteni az egyhegyű koncentrációt, akkor szükséges minden részlet, de még az elején nem erre fókuszálsz vagy nem ezt hangsúlyozod. Amit el kell érni, az az ösvény három elvének alapvető megértése, ahogy Congkapa ezeket teljesen érthetően kifejti:

– Lemondás vagy feladás. Feladni a megszokott elképzeléseinket, a ragaszkodást ahhoz, hogy a dolgokhoz valójában léteznek és így tovább. Hatalmas elhatározást igényel szabaddá válni, azaz lemondani ezekről.

– Bódhicsitta. Célunk, hogy elérjük a megvilágosodást. Ezek a Buddha-figurák, a jidamok** képviselik a jövőbeli megvilágosodásunkat, aminek elérését célul tűztük ki, hogy el tudjuk képzelni, hogy már ott vagyunk. Bódhicsitta nélkül miért képzelnéd magad ebbe a formába és tennél bármit mások érdekében? Így magától értetődően, ennek érdekében akarunk olyanná válni, hogy másoknak jót tegyünk.

– És végül az üresség teljes megértése; mi most nem létezünk helyesen, de megvan a lehetőségünk erre. Bele kell avatkoznunk az okokba és a következményekbe, és a belőlük keletkező függvényébe, és így tovább.

Zöld Tárá

Így, ha tanításokat akarunk kapni a tantráról, akkor legyünk biztosak abban, hogy a tanítások ilyen jellegű szinten vannak. Ez az, amit fontos kihangsúlyoznunk. Mi az értelme ennek az egésznek? Mi az, amit tenni próbálunk? Ezért szükséges, mindenek előtt, az összes előkészítő tanítás. És ne aggódjunk minden apró kis vizualizációs részlet miatt. Például hogy melyik alakot mi ékesít, meg ilyesmi dolgok. Bár vannak pontos leírások arról, hogy [az adott jidam] hogy néz ki, de nem erre helyezünk hangsúlyt, különösen nem az elején.

Érdekes volt 2004-ben, Kanadában*, Ontarióban, egy kálacsakra-beavatás. Itt Őszentsége adott egy előkészítő tanítást - már elfelejtettem, hogy pontosan milyen szövegeket, de ezek közül egyik Nágárdzsuna szövege volt az ürességről. Kb. három napig tartott az előkészítés. Ezután Őszentsége beavatást adott. És feltűnt, hogy jóval több ember volt ott a beavatáson, mint az ürességről szóló tanításon. Ennek láttán Őszentsége mondta, hogy többre becsüli azokat az embereket, akik csak Nágárdzsuna tanításai miatt jöttek és nem maradtak a beavatásra, mint azokat, akik az ellenkezőjét tették - azaz kihagyták ezeket a bevezető tanításokat és csak a beavatásra jöttek. Ez sokat elárult, borzasztóan sokat.

Ezeket a tantra-gyakorlatokat illetően, félreértés úgy tekinteni a jidamokra, mint szentekre, akikhez segítségért imádozunk, Szent Tárá*, Szent Csenrézi és hasonlók, és bizonyos értelemben bálványozzuk őket - és ez a félreértés nem korlátozódik csupán a nyugatiakra. Ezek a jidamok ösztönözhetnek bennünket, ahogy a Buddhák és a tanítók is, de a munkát mi magunknak kell elvégeznünk.

Láthatod, hogy jó pár félreértés megint a fordítás miatt történik, amikor kérést intézünk a különböző gurukhoz és jidamokhoz és másokhoz, a kérő imákban. Legelőször, az "imádság" szóból számunkra nyilvánvalóan következik az, hogy imádkozunk Istenhez, "Isten, add meg nekem ezt vagy azt". Vagy imádkozunk egy szenthez, és a szent közvetítőm lesz Istennél, így majd Isten megadja nekem azt a valamit, amit kérek. Máris tévúton vagyunk itt, egy kis kivetítéssel. Viszont, amikor kérést intézünk, a szó itt csingyilab (byin-gyis-rlabs) tibeti nyelven, és ezt rendszerint "áldások"-nak fordítják. Így ez egy teljesen különböző és másfajta értelmezéshez vezet. Mi azt kérjük: "Áldj meg, hogy megtehessem ezt. Áldj meg, hogy megtehessem azt." Valami olyasmi, mintha csupán ezeknek a figuráknak az erejére volna szükségünk, hogy jöjjenek és áldjanak meg bennünket és, hirtelen, eljussunk a végső felismerésre és így tovább.

Ez nem buddhizmus. Ez a kifejezés szó szerint azt jelenti: felemelkedni és felvidulni/fényesebbé tenni. Ez a jelentése. Adhisthána* szanszkrit nyelven. Adhisthána - magasabb helyzetbe kerülni, felemelkedni. Ennek a következménye a még ragyogóbbá tesz. Én előnyben részesítem azt a fordítást, hogy ösztönözni. Így tehát kérjük őket, hogy ösztönözzenek ennek és annak az elérésben. De ezek az alakok - akár a guru, akár Buddhák, akár jidamok - nem képesek saját részükről, a saját erejük által megadni a kívánságainkat vagy megtenni mindent nekünk, és ezért mindössze alá kell rendelnünk magunkat nekik. Ez megint egy nyugati fogalom vagy felfogás belevetítése a buddhizmusba. A fő hangsúly mindig azon van, hogy saját magunknak kell megcsinálni a munkát. Vannak Buddháink, gurujaink/tanítóink, akik képesek arra, hogy ösztönözzenek bennünket, képesek arra, hogy tanítsanak bennünket és vezessenek, de nem képesek a munkát helyettünk megtenni. Meg kell értenünk, hogy nekünk magunknak kell megtennünk.

* A link angol nyelvű
**Jidam (tib): a megvilágosodott tudat hatalmas gazdagsága számtalan energia és fény formában fejezi ki magát. A velük való azonosulás meditációban és a hétköznapi életben felébreszti saját buddhatermészetünket.

Forrás: Általános félreértések a buddhimusról (angol nyelven)

Általános félreértések a buddhizmusról (a tantráról)

Alexander Berzin: Félreértések a tantráról

Elérkeztünk a tantrához, és ezzel kapcsolatban is nagyon sok a félreértés. Gyakran származnak ezek a félreértések a marketingből. Tantra, dzogcsen, ezeket nagyon ügyesen könnyű ösvénynek, gyors ösvénynek vagy a legjobb ösvénynek, és ehhez hasonlónak "adják el". De bámilyen oka is van ennek a marketingnek - legyen szó tibeti tanító általi "eladásról" vagy akár különböző nyugati vagy tibeti gyakorlókról -, félreértés az, hogy a tantra vagy a dzogcsen könnyű út volna.

És mivel mi úgy hisszük, hogy ezek tényleg könnyű és gyors utak, vonzónak találjuk őket. De vajon miért vonzódunk a könnyű és gyors tanítások/utak felé? Ahogy egyik tanítóm rámutatott, lehet azért, mert lusták vagyunk és olyat akarunk, ami könnyű és gyors (nem igazán akarunk munkát fektetni bele), vagy azért is, mert "alkalmi vételt" szeretnénk találni, olcsón hozzájutni a megvilágosodáshoz. És az a mód, ahogy keressük az alkalmi vételeket, éppen olyan, mint amikor a boltban vásárolunk. Gyakran használjuk ezt a mentalitást, amikor a különféle Dharma módszereket szemléljük. Melyik alkalmi vétel? Mit árusítanak ki ezen a héten? - valahogy így. A tantra-gyakorlás, a dzogcsen és mindezek, hatalmas mennyiségű munkát igényelnek. Elképesztően bonyolultak. Nagyon, nagyon kifinomultak. És mindegyik pontosan előírja az előkészítő gyakorlatok szükségességét, amik nem könnyűek, mint például a százezer leborulás, és így tovább.

Vadzsraszattva

És még ha el is fogadjuk azt, hogy szükség van ezekre az előkészítő gyakorlatokra, mint pl. a leborulás, rendszerint csodákat várunk tőlük, ami azonban félreértés. Ez szintén a marketing eredménye vagy csak saját magunkból eredő túlzott elvárás. "Én olyan elszánt vagyok. Csak mondjátok meg, mit csináljak. Oké, ledobom magam százezerszer a földre, elismétlek néhány szótagot egy másik nyelven százezerszer és akkor minden gondom eltűnik." Ez egy félreértés. És emiatt, mert elszántad magad, csak csinálod, csinálod, csinálod, várván, hogy a végén valamiféle csoda fog történni. De nem történik. És ekkor nagyot csalódunk a Dharma-gyakorlásában.

Természetesen, a tisztító gyakorlatok hatásosak lehetnek, de úgy semmiképpen sem, ha az idő 99%ában az elméd elkalandozik és nem arra figyelsz, amit csinálsz. Vagy nincs igazán szilárd, megfelelő motivációd. Ahhoz, hogy ezek a gyakorlatok hatásosak legyenek - de még ha hatásosak is, akkor sem tesznek csodát - , helyesen kell csinálnunk őket, teljes odafigyeléssel és tökéletes, megfelelő motivációval és igy tovább. Ugye, nem könnyű? Vagy sokan azt gondolják, miután megcsinálták a százezer leborulást, "Megtettem, amit muszáj volt, és most kezdjük az élvezetes dolgokat." Így bizonyos értelemben, majdnem húzódozunk ezektől az előkészítő gyakorlatoktól. És csak túl akarunk lenni rajtuk. Nem igazán érezzük fontosnak azt az értéket, amit magukban rejtenek, és azt sem, amit ők saját maguk képviselnek, és így képtelenek vagyunk igazán előremutató erőt felépíteni. Éppúgy, mint ahogy újra és újra előremutató irányt adva az életünknek, a menedéket megerősítjük a Buddhában, Dharmában, Szanghában: ez az az irány, amerre tartok. Újra és újra létrehozva a bódhicsittát. Ezért ezek a fajta előkészületek nagyon, nagyon hasznosak.

Úgyszintén a ngöndro-gyakorlatokkal kapcsolatban (ezek az alapgyakorlatok a négy alapgondolatból és az ugyancsak négy különleges előkészítő gyakorlatból állnak. Ezek tesznek minket alkalmassá arra,hogy később a fő meditációs gyakorlatot végezzük), hibát követünk el, ha azelőtt csináljuk őket, hogy legalább alapvetően megértettük volna a buddhizmus lényegét, és ezért gondoljuk azt, hogy olyan egyszerűen meg lehet tisztulni vétkeinktől, ahogy vannak. Gyakran úgy történik nyugaton, hogy elmegyünk egy tanítóhoz, aki azonnal, bármiféle tanítás és bármiféle értelmezés előtt azt mondja nekünk: "Csinálj százezer leborulást!" És az emberek meg is csinálják, ami ámulatba ejtő. Felteheted a kérdést: "Miért csinálják meg ezt?" Átalában elszántságból, abban a hitben, hogy valami csoda fog történni. Vagy pedig elfogadják ezt a majdnem szektás módszert, és úgy engedelmeskednek a tanítónak, mint a katonaságnál. Pedig félreértés, ha azt gondoljuk, hogy a tanítóhoz fűző kapcsolat olyan, mint a kapcsolat a feljebbvalónkhoz a katonaságnál, azaz feltétlen engedelmeskednünk kell. Nagyon fontos, hogy sose veszítsük el a kritikai érzékünket. Őszentsége mindig ezt hangsúlyozza: Legyél kritikus! Ami nem ugyanazt jelenti, hogy kritizálj állandóan, még akkor se, ha ezek a szavak hasonlóan hangzanak. "Kritikusnak lenni" - a történő dolgokat megvizsgálni. "Kritizálni" - azt gondolni, hogy sokkal jobb vagyok, te pedig szörnyű, és nagyon negatív hozzáállással lenézni másokat. Tehát nagyon fontos, hogy ha csináljuk ezeket a ngöndro-gyakorlatokat, akkor legyen megalapozva azzal, hogy értjük is, amit csinálunk.

És ez a nem-értés jellemzi azt a szélesebb körű félreértést, ami megjelenik a túl korai tantra-gyakorlásban, még akkor is, ha a ngöndróval kezdünk. Például, azokban a hagyományokban, ahol erős hangsúlyozzák a ngöndrót, mint előkészítő gyakorlatokat, van egy megosztott vagy általános ngöndro, aminek négy olyan gondolata van, ami elménket a Dharmára irányítja. (Ez alapvetően fedi a lam-rim - azaz fokozatos felépítésű - tanításokat.) És létezik a nem-általános, a speciális, másokkal nem megosztott, amiben vannak a leborulások és így tovább. És ha kihagyjuk vagy elcsépeljük vagy lekicsinyelljük ezeket a megosztott vagy általános előkészítéseket (az alap lam-rim tanításokat) és helyette azonnal a leborulásokhoz és a többihez ugrunk, akkor ez gyakran vezet - ahogy én fogalmazok - egy nagyon irreális hozzáálláshoz a leborulások és a Vadzsraszattvák irányába, és ez problémákat fog okozni. Egy idő után kérdezni kezded: "Mi a csudának csinálom én ezt? Mi az értelme?" Míg, ellenben, ha tisztán megértjük - legalábbis egy bizonyos szintig - az üdvös/előrevivő erők felépítésének fontosságát mindezeket megelőzően, hogy el kell távolítani a negatív feltételeket (vagy legalábbis csökkenteni őket), mert csak így tudjuk elérni ezt vagy azt a fajta célt, szellemi célt, akkor ennek az előkészítő gyakorlatok valamiféle értelmet adnak.

Tehát - ahogy én fogalmazok - a probléma itt nem csupán az, hogy felkészületlenül, túl korán vágunk bele a ngöndróba, hanem az, hogy a tantrába is felkészületlenül, túl korán vágunk bele. És ez elég gyakran történik így, mert... Lehetséges, hogy azért, mert mi kérjük a látogatóban lévő lámákat, hogy adjon beavatást, még akkor is, ha a csoportunk még nem kész gyakorolni azokat. Vagy maguk a látogatóban lévő lámák ajánlják fel a beavatást, még akkor is, ha a hallgatóság jórészt előkészületlen. Így nem minden esetben vagyunk teljesen felelősek ezért a félreértésért a tantra túlzott erőltetésével, bemutatásával és azzal kapcsolatban, hogy a legtöbb ember felkészületlenül, túl korán kezdi ezek gyakorlását.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angol nyelven)
Ajánlott cikk: A ngöndro dzogcsen szemlélete (Őszentsége Dudzsom Rinpócse tanítása)

Félreértések a tantráról 2. rész
Félreértések a Védelmezőkről

Általános félreértések a buddhizmusról (gyakorlásról 2.)

Alexander Berzin: Félreértések a gyakorlásról 2. rész

A "gyakorlás" azt jelenti, hogy nyugodt környezetben, kellő türelemmel képzeljük magunkat különböző helyzetekbe, és elemezzük azt, hogy mik azok, amik a problémáinkat okozzák:"Miért leszek feldúlt ebben vagy abban a helyzetben? Miért leszek indulatos, amikor beteg vagyok?" Ekkor egyre mélyebbre és mélyebbre mész és észreveszed "Most magamra összpontosítok. Szenvedek. Szegény én." Még akkor is, ha nem tudatosan gondoljuk azt, hogy "szegény én", mialatt például betegek vagyunk, de az összpontosításunk mégis az "én"-re irányul - ezzel pedig egy szilárd én-t képzelünk emögé. Es ekkor, mert nem igazán tetszik az, amit tapasztalunk, ingerültek leszünk és kivetítjük ezt más emberekre. Ez tehát az, amit teszel meditáció alatt, azt elemzed, ami történik veled minden áldott nap. Így a napi gyakorlásunkban rálátásunk lesz ezekre a dolgokra, és ennek segítségével rendszeresen dolgozunk valamiféle előnyös/üdvös szokás kialakításában. Nagy félreértés úgy gondolni, hogy enélkül is tudunk boldogulni.

Szintén félreértés, ha úgy hisszük, a gyakorlás - a buddhista gyakorlás - azt jelenti, hogy pusztán rituális dolgokat művelünk, és nem elsősorban önmagunkon dolgozunk. Elég sokan vélik úgy, "Csináljuk ezt a szádhanát vagy azt a szádhanát" és néha ezt recitáljuk tibeti nyelven is - egy olyan nyelven, amit egyáltalán nem is értünk -, és azt képzeljük, hogy ez a gyakorlás. Dzongsar Khyentse Rinpocse, aki nemrégiben volt itt, mondott ezzel kapcsolatban egy csodálatos példát: ha a tibetieknek kellene imákat és egyéb szövegeket recitálni minden nap németül, tibeti fonetikus átírással írva, anélkül, hogy lenne bámilyen fogalmuk arról, mit is mondanak, ő kétli, hogy nagyon sok tibeti ezt megtenné. Mi, nyugati emberek, mégis tesszük ezt, és azt képzeljük, hogy ez a gyakorlás elég. Tényleges gyakorlás azt jelenti: dolgozni magunkon. Dolgozni a hozzáállásunkon, dolgozni a nyugtalanító/zavaró érzelmeinkben. Analizálni. Megérteni. Felépíteni a szeretet, az együttérzés, a helyes megértés üdvös szokásait és így tovább.

Egy másik félreértés az szokott lenni a gyakorlással kapcsolatosan, hogy ha helyesen akarjuk gyakorolni a Dharmát, akkor szükséges követnünk a tibeti vagy más egyéb ázsiai szokásokat, például legyen bonyolult tibeti stílusú oltár, legyen megszentelt szoba vagy legyen Dharma-központ. Tibetiek, akik ide érkeznek, természetesen szeretnek olyan Dharma-központot létesíteni, mint egy tibeti gompa - tibeti templom - színes falakkal, festményekkel. Ahogy a tibetiek mondanák, ha a nyugati embereknek tetszik ez, akkor miért ne? Ártani nem árt... De azt gondolni, hogy ez mindenképpen szükséges a gyakorláshoz, nagy hiba. Különösen azért, mert ez mindig hatalmas költség, és a pénzt lehetett volna más jóval hasznosabb célra is fordítani. Így gyakoroljunk akár a Dharma-központban, akár az otthonunkban, vagy bárhol máshol, nem szükséges valami bonyolult, tibeti stílusú dolog csak azért, hogy a tibeti buddhizmust gyakoroljuk.

Bár a Dharma lényege az, hogy eltávolítsa örökre a szenvedés okait - azaz a tudatlanságunkat, a valóság elől való menekülésünket, a nyugtalanító/zavaró érzelmeinket - , de félreértés azt hinni, hogy a nyugtalanító/zavaró érzelmek legyőzése gyorsan történik. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy még mindig megvannak bennünk, a fokozatosan csökkenő mértékben, egészen az arhattá válásig. Csak akkor leszünk teljesen mentesek a haragtól, vágytól, kötődéstől, és ilyesmiktől, ha már elérjük az arhatságot, azaz megszabadult lényekké válunk. Ha elfelejtjük ezt, könnyen elkedvetlenedhetünk akkor, amikor mégis haragot érzünk évek gyakorlása után is. Ez nagyon, nagyon általános szokott lenni.

Hiba, ha nem vagyunk türelmesek magunkhoz. Észre kell vennünk, hogy a Dharma gyakorlása során egyszer fent vagyunk, másszor lent, éppen úgy, mint a szamszára is felfelé és lefelé halad. És csak hosszú távon reménykedhetünk a javulásban, ami nem lesz egyszerű. Ezért hiba, ha nem vagyunk türelmesek magunkkal szemben, amikor éppen lenti szakaszban vagyunk. De ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy elkerüljük a túlzott engedékenységet negatív viselkedéseinkkel, szokásainkkal szemben, és ha hanyagok vagy lusták vagyunk a magunkon való dolgozásban. Így a középút itt az: ne bántsuk magunkat, amikor még például dühösek leszünk valamiért, de ne mondjuk azt sem, hogy: "Á, most csak mérges vagyok/haragosnak érzem magam" vagy "Most éppen rossz a kedvem" és így meg se próbáljuk valamilyen Dharma-módszer alkalmazását a legyőzésére.

Nagyon érdekes megfigyelni azt, hogy mihez kezdünk, amikor rossz a kedvünk? Miben keresünk enyhülést? Meditálni kezdünk? Menedékbe menekülünk? Vagy csokoládét eszünk, a szexet erőltetjük vagy bekapcsoljuk a tévét vagy felhívjuk a barátainkat és velük csevegünk? Mihez kezdünk ilyenkor? Azt gondolom, hogy nagyon árulkodik a Dharma-gyakorlásról az, hogy hogyan kezeljük a rossz hangulatunkat.

És most egy nehéz dologról lesz szó: félreértés azt gondolni, hogy elérhetjük a megszabadulást vagy megvilágosodást anélkül, hogy legyőznénk a biológiát, különösen a nemi vágyat. Annak a ténynek dacára, mely szerint a tantrikus buddhizmusban lehetséges, hogy magas fokon felhasználja valaki a nemi vágyat és szexuális energiát annak érdekében, hogy megszabaduljon a nemi vágytól és szexuális energiától, ez csak akkor lehetséges, amikor már nagyon előrehaladott állapotban vagyunk és kontroll alatt tartjuk a finomenergia-rendszerünket. Nagyon komoly hiba, ha bárki is úgy tekint a tantrikus buddhizmusra, mint az egzotikus szex egyik módszerére. A célunk, hogy elérjük a megszabadulást. Megszabadulás, szó szerint jelenti a megszabadulást a fizikai test minden biológiai szükségleteitől, és rendelkezni egy megszabadult lény vagy megvilágosodott lény testével, ami nem ezen korlátok függvénye. Így, sokszor olcsón akarjuk elérni a megszabadulást és megvilágosodást, mintha ezt lehetne anélkül, hogy feladnánk a testi élvezeteteket. Tehát ez is egy félreértés.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angol nyelven)

A fotót Sütő Zsolt készítette (Forrás, a 'Babelstalker' c. posztban)

Általános félreértések a buddhizmusról (gyakorlásról)

Alexander Berzin: Félreértések a gyakorlásról

Most a gyakorlásról szólnék. Félreértés azt gondolni, hogy például a gelug hagyomány tisztán elméleti irányzat, és a kagyü és nyigma tisztán gyakorlati irányzat, s így, ha egyiket követjük, akkor elhanyagolhatjuk a másik oldalt, azaz, vagy az elméleti tanulást hanyagoljuk el, vagy a meditációt. Amikor egy tanító az elméletre vagy a meditációra teszi a hangsúlyt, az nem azt jelenti, hogy csak az egyikkel foglalkozzunk és ne vegyünk tudomást a másikról. Egyértelmű, hogy szükségünk van mindkettőre.

Minap egy nyugati csoportból álló hallgatóságban Őszentsége egy nagyon kiváló példát hozott fel. Azt mondta, hogy a tantra-gyakorlás, a mahámudrá-gyakorlás és a dzogcsen-gyakorlás olyanok, mint egy kéz ujjai. A kéz tenyere adja az alapot, az indiai tanításokat a Nálandá kolostorból, az indiai nálandái mesterek tanításait a szútrákról. Félreértés, ha túlhangsúlyozzuk az ujjak jelentőségét - pedig néha a tanítók is ezt teszik -, és csak az ujjakat tanulmányozzuk és azok szerint gyakorolunk, miközben elfelejtkezünk a kézről. Az ujjak a kézből nőnek ki és nem működnek önmagukban. Ez csupán egy hasonlat volt, egy párhuzam, amit Őszentsége használt, de azt gondolom, hogy egy nagyon hasznos tanács. Félreértés, ha azt gondoljuk, hogy "Semmi mást nem kell tennem, csak dzogcsent gyakorolni, csak ülni és természetesnek lenni és így tovább". Ilyen módon túlságosan is leegyszerűsítjük ezeket a fajta tanításokat, anélkül, hogy alapunk lenne rá.

Hasonlóan félreértés azt képzelni, hogy Milarepák vagyunk, és hogy mindenkinek - különösen nekünk magunknak - muszáj egy teljes életre elvonulni vagy legalább három éven át tartó elvonulást véghezvinni. Csak kevés ember alkalmas teljes életen keresztüli egész napos meditációra, a legtöbbünk számára szükséges a más emberekkel való kapcsolat. Ezt maga Őszentsége, a Dalai Láma mondja. Nagyon-nagyon ritka az, amikor valaki igazán alkalmas egy teljes életre szóló meditációs elvonulásra. Az, szintén egy félreértés, hogy valóban hasznunkra válik egy három éven át tartó elvonulásos üldögélés és mantrázás anélkül, hogy igazán alapos módon dolgoznánk önmagunkon.

Természetesen intenzív, egész napos Dharma gyakorlás szükséges ahhoz, hogy megszabaduljunk vagy megvilágosodjunk, és hiba úgy gondolni, hogy el tudjuk érni a megszabadulást és megvilágosodást anélkül, hogy minden nap ne gyakorolnánk. Úgy véljük, "Csak szabadidőmben gyakorlok és akkor megszabadulok és megvilágosodok". Ez szintén félreértés. De az is egy hiba, ha nem vagyunk elég objektívek magunkkal szemben és a lehetőségeinkkel azzal kapcsolatban, hogy képesek vagyunk-e intenzív gyakorlásra most. Az szokott történni, hogy erőltetjük magunkat, annak ellenére, hogy tényleg képtelenek vagyunk ezt az intenzív gyakorlást csinálni, és emiatt meglehetősen csalódottak leszünk - amit a tibetiek lung-nak (rlung) neveznek, gátolt idegi energiának -, és ez nagyon összezavar bennünket érzelmileg és fizikailag egyaránt.

És ez az újraszületés elfogadásához vagy tagadásához is kapcsolódik. Ugyanis, ha nem hiszünk az újraszületésben, akkor nem igazán vagyunk képesek komolyan foglalkozni sok, sok világkorszaknyi gyakorlással a hosszútávú célok érdekében. Bár létezik olyan tanítás, amelyik azt mondja, hogy lehetséges a megvilágosodás elérése még ebben az életben, de ez nem szabadna, hogy ürügy legyen arra, hogy úgy gondoljuk "Úgyis csak ez az egy életünk van, mert nem létezik újraszületés", és ezért tovább erőltetjük magunkat azon a határon, amit, itt és most, képesek vagyunk tenni.

Ennek ellenkezőjét is megemlítve, hiba alulbecsülni a napi meditációs gyakorlás fontosságát. Nagyon fontos az, hogy ha fenn akarjuk tartani a Dharma-gyakorlásunkat, akkor naponta meditáljuk. Nagyon sok előnye van ennek a tan szempontjából; az elköteleződés szempontjából; az életünknek adott stabilitás szempontjából. És nem utolsósorban a rendszeresség szempontjából is, azaz hogy mindig, minden nap csináljuk ezt a gyakorlást. És ha tényleg komolyan próbálunk több előnyös szokást is felépíteni - hiszen tulajdonképpen erről szól maga a meditáció -, akkor szükségünk van gyakorlásra.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angol nyelven)

Általános félreértések a buddhizmusról (gururól/tanítóról 3.)

Alexander Berzin: Félreértések a tanítókról/gurukról

A tanítóval való együttműködés elvezet a menedékvétel témájához, ezt én szeretem "biztos irány"-nak nevezni. Az életünket a Buddha, Dharma és Szangha által jelzett irányba fordítjuk. A menedékvétel teljes félreértése az, amikor úgy tekintünk rá, mintha pusztán egy klubhoz csatlakoznánk. Tudod, levágsz egy kicsit a hajadból, kapsz egy kis piros zsinórt, kapsz egy új nevet és csatlakozol egy klubhoz. És különösen akkor, ha a tanító egy sajátságos tibeti vonal tagja, inkább tekintünk úgy a klubra, mint sajátságos tibeti vonalú buddhizmusra, nem pedig általában a buddhizmusra . "Most gelugpa lettem, most egy karma kagyü lettem, most nyigma lettem..." Ezeket mondogatjuk, ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy "most Buddha útját követem." És emiatt a rossz értelmezés miatt leszünk szektások és kizárunk minden mást, soha nem járunk másik Dharma-központba. Ez nagyon érdekes, ezt a jelenséget látja az ember itt, nyugaton: a legtöbb ember csak egy Dharma-központot látogat és nem megy a másikba.

És ami még zavaróbb, az az, hogy minden tanító, aki megérkezik nyugatra, úgy tűnik, hogy saját Dharma-központot akar létesíteni és saját szervezetet, ami nagy hiba, úgy érzem, mert akkor ez az egész fenntarthatatlanná válik. Hiszen nem tudjuk a buddhizmus négyszáz különböző fajtájának központjait fenntartani a végtelenségig — emellett ez nagyon zavaró az új tanulók számára is. És nagy anyagi teher támogatni ezeket a helyeket, az oltáraikat, könyvtáraikat, bérleti díjukat fizetni, és így tovább, és így tovább. Tibetben, bár több különböző tanító érkezett oda annak idején, és különböző kolostorokat alapítottak, végül mégis egybeköltöztek, és egymástól megkülönböztethető csoportokat formáltak. Nem ugyanazokat a csoportokat, amik Indiában voltak — Indiában nem létezett pl. kagyü vagy szakja —, de ezek a csoportok aztán fenntarthatóvá váltak és egymáshoz közelítették a különféle vonalakat. Így bár nyugaton hatalmas Dharma-szervezetek vannak — amiket Trungpa Rinpocse, Szögyal Rinpocse, Zopa Láma és mások alapitottak —, mégis szükségesnek látszik, hogy bizonyos értelemben, mi is ebbe az irányba haladjuk... Persze, ez nehéz is lesz, mert két véglettel kell számolnunk. Egyik: ha túlságosan is töredezett, akkor nem fog működni. A másik: ha túlságosan szabályozott, szintén nem fog működni. Tehát nagyon óvatosnak kell lenni, de azt gondolom, hogy a fenntarthatóság mindenképpen egy nagyon fontos tényező.

Azzal kapcsolatban, hogy nem járunk más Dharma-központba, szintén van egy félreértés: azt gondoljuk, hogy nem tanulhatunk más tanítóktól, csakis saját tanítóink vonalától. Legtöbb tibetinek több tanítója is van, nem csupán egy. Különböző tanítóknak különböző jellegzetességeik vannak. Egyik ezt tudja jól elmagyarázni, a másik meg azt. Egyik ilyen vonalból való, a másik másmilyenből. Nem jelent hűtlenséget a tanítódhoz, ha több tanítód van. Ahogy Őszentsége, a Dalai Láma mondja: úgy tekinthetünk a tanítóinkra, mint a tizenegy fejű Avalókitésvara bódhiszattvára, minden tanító egy arc, és mindegyik a központi figura általi szellemi irányítónk. Tehát valahogy így...

Viszont nagyon fontos akkor, ha több tanítónk lesz, hogy ne olyanok legyenek, akik konfliktusban állnak egymással. Mert így nem fog működni. Olyan tanítókat kell találnod, akik között jó és közeli kapcsolat van és összhangban vannak egymással. Sajnos, létezik olyan, amit úgy hívunk néha, hogy "szellemi csillagok háborúja", azaz amikor szellemi tanítók között nagyon heves ellentét van különféle kérdésekben. Emiatt, tehát, ha valaki több tanítót szeretne, akkor mindenképpen olyan tanítókat kell választani, akik összhangban vannak egymással. Ezenkívül elengedhetetlenül szükséges még annak a felismerése is, hogy ha csak meghallgatjuk egy buddhista tanító előadását, ez nem jelenti azt, hogy ez a személy a szellemi tanítónkká is válik, a guru-odaadás minden járulékával egyetemben. Viszont ennek ellenére tiszteletet kell mutatnunk feléje. Ahogy Őszentsége mondja: "Úgy menj mindenki tanítását meghallgatni, a tanításán résztvenni, mint ahogy egy egyetemi előadást hallgatnál." Ez tehát ennyit jelent, és nem többet.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angol nyelven)

Általános félreértések a buddhizmusról (gururól/tanítóról 2.)

Alexander Berzin*: Félreértések a tanítókról/gurukról

Úgyszintén nagy a félreértés a guru/tanító iránti odaadással kapcsolatban. Bár úgy gondolom, hogy ez nem igazán szerencsés kifejezés, mert azt érzi az ember, mintha arra utalna, hogy majdnem vakon imádjuk a gurut, akárcsak egy szektában. Ez egy hatalmas félreértés. Ez a kifejezés, amit itt használunk a szellemi tanítóval kapcsolatban, azt jelenti, hogy számíthatunk és bízhatunk egy képzett szellemi tanítóban, mint ahogyan számíthatunk és bízhatunk egy képzett orvosban. Ugyanezt a kifejezést használjuk tehát az orvosunkkal kapcsolatban is. De mivel az az utasítás, hogy úgy tekintsünk a gurura, mint egy Buddhára, így ebből arra következtetünk, hogy úgy is kell őrá gondolnunk, mint egy olyan emberre, aki tévedhetetlen, és megkérdőjelezhetetlen engedelmességgel tartozunk a guru felé, éppúgy, mint egy szektában. Ez pedig tévedés. És emiatt feladjuk minden kritikai képességünket és felelősséget magunk iránt és szinte függővé válunk az állandó kérdezéstől, és gyakran a mo-tól (a mo* tibeti kockavetéses jóslás) — eldobjuk a kockát és minden döntésünket így hozzuk.

Az a célunk, hogy mi magunk Buddhává váljunk, hogy kifejlesszük a megkülönböztető éberséget, és hogy saját magunk legyünk képesek intelligens, együttérző döntéseket hozni. Igy ha a tanító csak azt célozza meg, hogy őtőle függővé tegyen bennünket, mint egy hatalmi játszmában, akkor ott valami nem jól van. És félreértés, ha azt gondoljuk, ez így rendben van, és belemegyünk ebbe a típusú hatalmi és ellenőrző játszmába a tanítóval, ami pedig egyáltalán nem az irányelvek szabályos követése.

Szintén egy félreértés rávetíteni buddhista tanítóra egy lelkipásztor vagy pszichológus szerepét, akivel megbeszéljük személyes problémáinkat és akitől tanácsot kérünk személyes ügyben. Ugyanis, ez nem szerepe a buddhista szellemi tanítónak. Egy buddhista szellemi tanító hagyományosan tanításokat ad és rajtunk múlik, hogy kitaláljuk, hogyan alkalmazzuk ezeket. Igazán csak olyan kérdést helyénvaló megkérdezni, ami kapcsolatban áll a tanítások megértésével és a meditációs gyakorlásunkkal. Ha pszichológiai jellegű gondunk van, akkor pszichológushoz kell fordulni, nem pedig szellemi tanítóhoz. És különösen nem helyénvaló házassági vagy kapcsolati problémáinkat vagy szexuális jellegű gondjainkat megvitatni egy szerzetessel vagy apácával. Hiszen ne feledjük, ők szüzességi fogadalmat tettek, és így nem azok az emberek, akiket ilyen jellegű problémáinkról kérdezni szoktunk. Tehát még egyszer, mivel olyan tradíciók között nőttünk fel, ahol van lelkipásztor, pap vagy rabbi vagy bárki más a vallásunkban, így elvárjuk, hogy a buddhista tanító is magára vegye vagy felvállalja azokat az általános feladatokat, hogy átvezet bennünket életünk dolgain, és egyéni szinten kezeljen bennünket, személyes életünket ismerve és így tovább. Ez mindenképpen félreértés a buddhista tanítókkal kapcsolatban.

Mondok egy példát: kilenc éven át voltam a szellemi tanítómmal, Szerkong Rinpocséval* nagyon közeli kapcsolatban. A lehető legtöbb időt töltöttük együtt, minden áldott nap. E kilenc év alatt soha nem kérdezett tőlem személyes kérdést. Soha. Sem a személyes életemről. Sem a családomról. Sem a hátteremről. Pedig ez napi kapcsolat volt, akár tanított engem, akár én dolgoztam neki mások javára — fordítottam a számára, elrendeztem az utazásait, vagy bármi egyéb. Tehát ez egy nagyon másféle kapcsolat volt, amit mi nem olyan könnyen tudunk megérteni.

* A link angol nyelvű

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angolul)

Általános félreértések a buddhizmusról (gururól/tanítóról 1.)

Alexander Berzin: Félreértések a tanítókról/gurukról

A gurukkal/tanítókkal kapcsolatos félreértések meglehetősen nagy területet ölelnek fel, és nem csupán a nyugati emberek körében. Legelőször is, mivel nagyon hangsúlyos a guru/tanító szerepe, félreértjük azt, hogy a tanítónak képzettnek kell lennie és hogy a képzettségnek van listája. Még akkor is, ha a tanító képzett, az is kell, hogy képes legyen ösztönözni bennünket. A szellemi tanító fontosságának egyik legfőbb oka az, hogy a tanító ösztönzést ad, erőt a gyakorláshoz, és a példát, amit követni akarunk. Információkat könyvekből és internetről és egyéb helyekről tudunk beszerezni, de természetesen válaszokat is kell kapnunk a tanítóktól a felmerülő kérdéseinkre. A tanítónak képesnek kell lenni, hogy kijavítson bennünket, ha hibázunk a meditációs gyakorlásunk során. De ha nem ösztönöz bennünket, nem jutunk túlságosan messzire.

És emiatt a félreértés miatt, hogy feltétlen szükséges, hogy a guru képzett legyen és feltétlen szükséges, hogy ösztönözzön is bennünket, sürgetőnek érezzük azt, hogy elfogadjunk bárkit tanítónknak, anélkül, hogy előbb teljesen és alaposan megvizsgálnánk őt vagy utánajárnánk, mert a hangsúly nem ezen van, hanem azon, hogy feltétlen fontos, hogy egyáltalán legyen egy gurunk/tanítónk. És ezzel, hogy elmulasztjuk a leendő guru/tanító behatóbb vizsgálatát, megkockáztatjuk a csalódás lehetőségét, amikor később észrevesszük a hibáit, hiányosságait. Ez egy nagy probléma, mert már sok botrány keletkezett a lelki tanító helytelennek tartott magatartása miatt, akár jogosan, akár jogtalanul vádolták meg. És néha jogosan vádolják meg amiatt, mert nem volt igazán képzett. Mi pedig talán csak egyfajta kényszert éreztünk arra, hogy elfogadjuk ezt a személyt gurunknak. És aztán, amikor látjuk, hogy ez történt, feldúltak és zaklatottak leszünk.

Kiegészítésként még ehhez, az is egy általános félreértés szokott lenni, hogy úgy gondoljuk, minden tibeti - vagy kicsit szűkítve a lehetőségeket, minden szerzetes és apáca vagy még jobban szűkítve, minden rinpocse és gesh és kenpó - tökéletes példaképei a buddhista gyakorlásnak. Azt gondoljuk, "Ó, ezek bizonyára tökéletes buddhisták, hiszen tibetiek" vagy "Tökéletes buddhista, mert rinpocse a rangja. Bizonyára már megvilágosodott." Ez nagyon naiv dolog, mert ők átlagos emberek.

Lehetséges, hogy a gyakorló buddhisták nagyobb arányban vannak a tibetiek között, mint a legtöbb társadalomban, és lehetnek meghatározott buddhista értékek, amik részei a kultúrájuknak, de ez nem jelenti azt, hogy mind tökéletes volna, minden értelemben. És ha valaki szerzetes vagy apáca lesz a tibetiek közül, annak több oka lehet. A tibetiek körében előfordul, hogy valakit gyerekként a családja ad be kolostorba, mert nem képes élelmezni őt, és a kolostorban legalább ennivalót és nevelést kaphat. Lehetséges még egyfajta önmotivációs ok is, mondjuk, valami problémám van és szükségem van a kolostori élet fegyelmi szabályaira ahhoz, hogy megoldjam ezeket a problémáimat.

Ahogy egyik rinpocse barátom mondta, " Buddhista öltözéket viselni egy jele annak, hogy igazán szükségem van erre a fegyelemre, mert nagyon fegyelmezetlen személy vagyok. Sok nyugtalanító/zavaró érzelmem van még, és igazán azt szeretném, hogy teljes erőfeszítéssel leküzdjem ezeket." Tehát ez nem azt jelenti, hogy már le is győztem e nyugtalanító/zavaró érzelmeket. És így nem szabad naivan azt gondolnunk, hogy a tibeti szerzetesek, apácák mind megvilágosodottak, legyen akár rinpocse, akár más. Ahogy Őszentsége, a Dalai Láma mondja, súlyos hiba, ha valaki csupán egy elődje nagy nevére épít. És azt is kihangsúlyozza, hogy a rinpocséknak ebben az életükben kell bemutatni és bebizonyítani az alkalmasságukat, nem pedig csak a rangjukra és nevükre építeni.

Ugyanakkor viszont félreértés nem tisztelni és támogatni a szerzeteseket és apácákat, hanem a világi személyek szolgálójaként tekinteni rájuk a Dharma-központokban. Ez gyakran előfordul, ha egy Dharma-központban vannak bennlakó szerzetesek vagy apácák. Nekik kell takarítani a házat, tisztán tartani és elrendezni mindent a tanításhoz, nekik kell összegyűjteni az adományokat. És ha ez egyben egy lakóközpont is, akkor nekik kell az ágyneműt is rendezni és mindenféle ilyen jellegű dolgot megtenni. Így sok esetben még a tanításokon sem tudnak ezek miatt résztvenni. A világi hívők azt gondolják, hogy az ilyen szerzetesek vagy apácák a szolgáink. Pedig ez nem így van. Szerzetesként és apácaként nagyon is megérdemlik a tiszteletet, tekintet nélkül arra, hogy milyen szinten állnak erkölcsileg. Mert ez is a tanítás része: még a buddhista öltözetet is tisztelni kell. Ez nem azt jelenti, hogy azt gondoljuk róluk, ők tökéletesek és naivan így is hinni. De egy bizonyos tiszteletet mutatni kell irányukban.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angolul)
A fotót Sütő Zsolt készítette (Forrás, a 'Tibetvörös' c. posztban)

Általános félreértések a buddhizmusról (karmáról)

Alexander Berzin: Félreértések a karmával kapcsolatban

Van egy másik félreértés az újraszületéssel, de elsősorban karmával kapcsolatban. Ha el is fogadjuk azt, hogy a mostani életünkben megjelenő szenvedés a negatív karmikus lehetőségek beérése, amelyeket az előző életeinkben halmozódtak fel, mégis azt szoktuk gondolni erről, hogy "Ha szenvedek, ha valami rossz történik velem, akkor azt megérdemlem." Vagy megérdemlem azt, ami történik velem. Ezzel az a gond, hogy ezek a fajta gondolatok egy olyan szilárd, meglévő "én"-re utalnak, aki törvényt szeg, és bűnös és rossz és most büntetést kap, amit megérdemel.

Ráhárítjuk a felelősséget az "én"-re - erre a szilárd "én"-re, aki olyan rossz volt és most bűnhődik érte -, mert túlságosan leegyszerűsítjük a karma törvényeit különféle viselkedési okokra és hatásokra. Nem látjuk át azt, hogy több tényező határozza meg az érlelődő karma megtapasztalását, például minden olyan körülmény, amiben különféle karmikus eredmények érlelődnek. Ezeknek okai vannak. Tévedés és félreértés azt gondolni, hogy én vagyok az oka más emberek karmája megérésének. Ugyanis, amit tapasztalunk, az minden egyéb tényezővel összefüggésben keletkezik, nem csupán belőlem fakadóan.

Mondok egy példát. Elüt bennünket egy autó. Ennek nem az az oka, hogy egyik előző életemben olyat tettem, ami most előidézi, hogy egy másik ember elüssön engem. Azt szoktuk gondolni, "Én vagyok a felelős azért, hogy elütöttek." Ez nem így van. Amiért okolhatjuk magunkat, az annak a megtapasztalása, hogy elütnek bennünket. Az pedig annak a személynek a karmája, hogy ő okolható azért, hogy elütött bennünket. Így tehát, az van, hogy ami történik velünk, az a különböző karmikus tényezők kölcsönhatásának és nyugtalanító/zavaró érzelmeknek és olyan általános tényezőknek az eredménye, mint például az időjárás: esett az eső, csúszós volt az út, stb. stb. Ez mind összhangba kerülve idézi elő annak a helyzetnek a megérését - de inkább mondjuk úgy, hogy bekövetkeztét -, amiben szenvedünk vagy gondjaink lesznek.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angolul)

Javasolt olvasnivaló: Bhikkhu Bódhi: Kamma (tíz rövid részre bontva ismerhetjük meg a karma törvényszerűségeit)

Általános félreértések a buddhizmusról (Dharmáról)

Alexander Berzin: Félreértések a Dharmáról/Tanról

Az előző két részben leírt félreértések rámutatnak egy jóval nagyobb problémára a Dharmával/Tannal kapcsolatban. Ez pedig az, hogy szemezgetünk és válogatunk a Dharmán belül - tulajdonképpen a buddhizmuson belül -, csak azt kiválasztva, ami tetszik nekünk és kidobjuk vagy nem veszünk arról tudomást, amit nehéz vagy kellemetlen elfogadnunk. Ez az úgynevezett "cenzúrázott/megtisztított" buddhizmus - cenzúrázzuk vagy megtisztítjuk azoktól a dolgoktól, amik valamiért gondot okoznak számunkra.

Például elvetjük az olyan történeteket, amik a föld alá menő és magukból aranyat kiválasztó elefántokról szólnak*, vagy valami hasonlóról, és azt mondjuk, hogy "Ugyan már! Ezek tündérmesék gyerekeknek!", és nem vesszük észre, hogy némi tanulság van bennük. Akár szó szerint értelmezzük ezeket, akár nem (ahogy némely tibeti is teszi), nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ne utasítsuk el, hiszen ez része a tanításnak. Vagy például a mahájána szútrákban szereplő kifejezés, miszerint a Buddhák 100 millió lényt tanítanak; és 100 millió Buddha kíséri ezt figyelemmel és minden Buddha pórusaiban újabb 100 millió van, és így tovább. Az ilyesmitől zavarba jövünk, mondván, "Ez túl bizarr " és nem fogadjuk el.

Így szemezgetjük és válogatjuk ki azokat a részeket, amik nekünk tetszenek vagy nem tetszenek. Léteznek speciális tantrikus és bódhiszattva fogadalmak azzal szemben, ha valaki csak a tanítás egy részét fogadja el, és nem vesz a többiről tudomást, és csak azt fogadja el, ami neki tetszik. Ugyanis, ha tényleg el akarjuk szellemi utunkként fogadni a buddhizmust, akkor legalább annyira meg kell nyílnunk, hogy képesek legyünk kimondani: "Nem értem ezt vagy azt a tanítást", még akkor is, ha nagyon bizarrnak tűnik számunkra, és képesek legyünk ezt gondolni-mondani: "Legalább addig visszafogom a véleményemet erről vagy arról, amíg jobban megértem vagy jobb, mélyebb magyarázatot nem kapok rá". És nem csupán elzárjuk elménket, és azonnal elvetjük a számunkra valamiért nem elfogadható gondolatokat.

Egy másik félreértés az szokott lenni a Tannal kapcsolatban - még abban az esetben is, ha elfogadjuk az újraszületést -, hogy azt képzeljük, hogy olyan egyszerű lesz majd értékes emberi testben újraszületnünk. Gyakran vélekedünk úgy, hogy "Persze, persze, hiszek az újraszületésben, és természetesen ember leszek majd, és természetesen meglesz minden lehetőségem a gyakorlás folytatására, " és így tovább. Ezek azonban nagyon, nagyon naiv gondolatok. Különösen, ha belegondolunk abba, hogy mennyi időn át viselkedtünk romboló módon, mennyi időn át tettünk mindenfélét nyugtalanító/zavaró érzelmek - mint harag, mohóság, önzés stb. - hatása alatt, és mindezeket összevetjük azzal az időmennyiséggel, amit tiszta szeretettel és együttérzéssel a szívünkben töltöttünk, akkor egészen világossá válik, hogy nagyon nehéz lesz értékes emberi formában újraszületni.

És egy másik téveszme, ami még idetartozik, az egy félreértés az újraszületéssel kapcsolatban: mivel kötődünk barátainkhoz, családtagjainkhoz, így azért teszünk erőfeszítéseket az értékes emberi formában való újraszületésért, hogy megint velük lehessünk. Vagy ugyanígy azt gondoljuk, hogy ha elérjük az újabb értékes emberi születést, akkor, természetesen, találkozni fogunk minden barátunkkal és rokonunkkal és minden szerettünkkel. Ez mind téveszme. Hiszen hány és hány létforma, hány érző lény létezik? Így bármilyen formában újraszülethetünk. És egyáltalán semmiféle garancia nincs arra - valójában jóval nagyobb a lehetősége annak, hogy nagyon sok idő el fog telni addig -, hogy újra találkozunk majd bárkivel ebből az életünkből. Lehet, hogy fogunk, mert egyáltalán nem kizárt. De az egy félreértés, hogy ez olyan könnyű vagy hogy ez garantált.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angolul)

* A történet szerint egy idős magadhai férfinek fia született, ugyanakkor, mint egy arany elefánt. A fiút Hszianghu-nak, vagyis az elefántok védelmezőjének nevezték el. Az arany elefánt együtt nőtt fel a fiúval, mindenhová követte őt. Az elefánt minden váladéka a földet érve arannyá változott. Hszianghu gyakran beszélt erről az elefántról az ötszáz társának, amikor családjaik titkait megosztották egymással. Adzsátasatru herceg szintén e társaságba tartozott. Azt gondolta magában, "Amikor én leszek a király, megkaparintom magamnak ezt az elefántot." Hamarosan, miután megkoronázták, a palotába rendelte Hszianghut és az arany elefántját. Hszianghu apja figyelmeztette fiát: " Adzsátasatru kegyetlen, könyörtelen és kapzsi ember, aki még a saját apjával is rosszul bánik. Senkivel sem viselkedik jóindulatúan. Azért kért meg téged, hogy menj a palotába, hogy elvegye az elefántodat." Erre Hszianghu ezt felelte: "Senkinek sincs elég ereje ahhoz, hogy megkaparintsa az én elefántomat." Ezután apja és fia felültek az elefántra és a király palotájába mentek. Ott a király étellel és itallal kínálta. Majd Hszianghu búcsút vett a királytól, aki azt kérte tőle, hogy hagyja ott nála az elefántját. Hszianghu beleegyezett és apjával gyalog indult haza. Kis idő múltán az elefánt eltűnt a föld alá és a palota kapuján kívül bukkant fel újra, hogy hazavigye gazdáit. Később Hszianghu elhagyta otthonát és aszkéta lett az erdőben, hogy a király üldözése elől megmeneküljön. (Angolul ITT és ITT olvasható. Fődi Attila szíves közlése szerint magyarul is elérhető: Elefántvédte (42. történet). Tibetiből ford. Komár Lajos. In: A Bölcs és a Balga: Tibeti buddhista történetek. Budapest: Palatinus, 1999. pp. 117-121.)

Általános félreértések a buddhizmusról (újraszületésről)

Alexander Berzin: Félreértések az újraszületéssel kapcsolatban

Az újraszületéssel kapcsolatos félreértés annak a következménye is, hogy a buddhista etika fogalmát humanisztikusnak gondoljuk, azaz, hogy csak az a cél, hogy másoknak ne ártsunk. Ez az, amikor valaki túl hamar rátér a mahájána gyakorlatra, amely erre a másoknak való nem ártásra fekteti a hangsúlyt. Úgy gondoljuk, hogy át tudjuk ugrani a bevezető és a középső Lam-rim (tibeti nyelven: ösvény fokozatai) szakaszokat.

A buddhista gyakorlás bevezető szakaszának célja: elkerülni a rosszabb újraszületést. - Nos, mi egyáltalán nem is hiszünk az újraszületésben...* A középső szint célja: elkerülni az újraszületés minden formáját, kikerülni a szamszárából. - Nos, mi továbbra sem hiszünk az újraszületésben...*

És közben vonzódunk a mahájána tanításokhoz, mert többféle szempontból nagyon hasonlatosnak hangzanak néhány nyugati, hagyományos elképzeléshez: a szeretetről és türelemről és együttérzésről és nagylelkűségről szól, a jótékonyság gyakorlásáról és így tovább. Ez nagyon, nagyon szépnek hangzik, és emiatt hajlamosak arra, hogy átugorjuk a bevezető szinteket vagy lekicsinyelljük a fontosságukat. Egyszerűen átugorjuk a kezdeti szakaszokat, melyek arról szólnak, hogy legyőzzük a nyugtalanító/zavaró érzelmeinket, az önromboló magatartást stb., és ezt a lépést kihagyva, egyből afelé haladunk, hogy másokon próbáljunk segíteni. Ez így nem jó. Bár a mahájána buddhizmusban fontos hangsúlyt kap a másokon való segítés, de ennek a bevezető és középső szakaszokon kell alapulnia.

A többségünk leginkább azért ugorja át ezeket a kezdő szakaszokat, mert azt gondoljuk, hogy újraszületés nem létezik. Pedig alapvetően a buddhista tanításoknak az a lényege, hogy megmutassa azt, hogyan kerüljük el a rosszabb újraszületést, ezért veszünk menedéket a Három Kincsben (azaz jó irányba mutató irányt vesz az életünk), és ezért követjük a karma törvényeit, hogy elkerüljük a romboló magatartást, mert hiszen az rosszabb újraszületésre visz bennünket. Ennek ellenére mégis átugorjuk vagy jelentéktelenné tesszük ezt, mert nem hiszünk az újraszületésben. És különösen nem hiszünk a pokol birodalmaiban, és az éhes kísértetek birodalmaiban és az istenekben, démonokban. Azt gondoljuk, hogy ezek nem igazán léteznek és ezek leírása a Dharma/Tan szövegeiben valójában csak az ember lelkiállapotaira utal. Pedig ez nagy félreértés, és a tanításokkal szembeni tiszteletlenség.

Nem akarok itt részletekbe bonyolódni, de ha tekintetbe vesszük az elmét, az elme folytonosságát, akár a saját elménkét, akár másét, akkor a boldogság és boldogtalanság, gyönyör és fájdalom teljes skáláját látjuk, és nem csupán egy korlátozott szeletét ennek, amit a testünk és elménk emberi tulajdonságai határoznak meg. Az állatok egy része jobban lát az embernél, jobban hall, jobb a szaglása, és így tovább. Ugyanígy, ha képesek vagyunk megtapasztalni mindenféle boldogságot, boldogtalanságot, gyönyört, fájdalmat, miért ne terjedhetnének ki ezek a határok, miért ne létezhetnének másféle érzéseknek is megfelelő fizikai formák?

A karma törvényeit tanulmányozva látjuk azt, hogy létezik valamiféle utóhatás az emberi életben, egy másik birodalmakból származó, előző életnek a maradékai. És találunk olyan dolgokat, [érzelmeket], amik hasonlatosak ezekhez [a más birodalmak tapasztalatvilágához], így nem redukálhatjuk az élet más formáit, amit mi hordozunk, vagy mások hordoznak, csak egyszerűen emberi lelkiállapotokra.

De mivel nem fogadjuk el az újraszületést és a létezés egyéb formáit, így félreértjük a karmát, és úgy véljük, hogy a karma csupán saját tetteink következményeinek leírása, ami még ebben az életünkben meg fog történni, és ez problémákat okoz. Hiszen vannak bűnözők, akik, úgy tűnik, mindig megússzák - sosem kapják el őket - , és mi is tapasztalhatunk saját életünkben mindenféle szörnyű dolgot, ami velünk történik, pedig nem is teszünk semmilyen kifejezetten romboló dolgot. Ezért, ha nem hiszünk az újraszületésben, és csupán erre az élettartamra korlátozzuk a karma törvényével kapcsolatos nézetünket, akkor úgy tűnhet, hogy magának a karmának sincs igazán értelme.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angolul)

* Alexander Berzin itt sok modern buddhista karmával kapcsolatos kételyét hangsúlyozza (a szerk. megj.)