A szamurájok és a zen buddhizmus

A zen (valódi) szerepe a japán szamuráj kultúrában

Amikor a japán történelemről beszélünk, magától értetődő tényként szoktuk említeni, hogy a híres szamuráj harcosok egyben zen buddhisták is voltak. De mennyire fedi ez a ‘közismert tény’ valóságot?

Valamennyire igen. Viszont a szamurájok és a zen buddhizmus közötti kapcsolatot – elsősorban a zenről szóló népszerű könyvek írói - aránytalanul eltúlzottá és romantikussá tették ahhoz képest, ami valójában volt.

Történelmi háttér

A szamurájok történelme az i.u. VII. századtól követhető nyomon. Eleinte minden fegyverforgató ember szamurájnak számított, később azonban kialakult egy kiváltságokkal bíró, földbirtokkal és vagyonnal rendelkező felső társadalmi réteg. A X. századtól kezdődően a szamurájok hatalma nagyon megerősödött és gyakorlatilag Japán legnagyobb része ellenőrzésük alá került.

A buddhizmus Japánba az i.u. 538-ban érkezett egy koreai küldöttséggel, és ezután nagyon hamar államvallássá is nyilvánították. Az ezt követő évszázadokban a mahájána buddhizmusnak főleg a Kínából származó iskolái honosodtak meg. A zen buddhizmus – Kínában chan buddhizmusnak nevezték – ez utóbbiak közül való volt, és Japánban 1191-ben jelent meg. A zen buddhizmus első japán iskolája a rinzai-zen volt. A másik iskolát, a szótó-zent, néhány évvel később, 1227-ben honosították meg.

A XIII. század végén a szamurájok rinzai-zen mesterek irányításával kezdtek el zen meditációt gyakorolni. A rinzai-típusú meditáció intenzív figyelemösszpontosításának köszönhetően sokat segített a harci képességek fejlesztésében és a harctéri halálfélelem csökkentésében. A szamurájoktól cserébe kapott támogatásokból a rinzai-zen iskoláknak jelentős hasznuk származott, így a mesterek jó része készséggel állt rendelkezésükre.

Akadtak olyan szamurájok, akik olyan szinten mélyültek el a buddhizmusban, hogy mesterekké is váltak. Azonban a zent gyakorló szamurájok többsége inkább arra használta ebbéli tudását, hogy jobb harcos váljon belőle és kevéssé érdeklődött a zen buddhizmus elmélete iránt.

A rinzai-zen buddhista mesterek közül sem mindegyik kereste a szamurájok pártfogását. Az Ótókan aliskola – három alapító tanítója után kapta a nevét, Nampo Dzsómjó (vagy Daió Kokusi, 1235-1308), Súhó Mjócsó (vagy Daitó Kokusi, 1282-1338), és Kanzan Egen (vagy Kanzen Kokusi, 1277-1360) – távol tartotta magát a szamurájoktól és a harci művészetektől. Az alapítók célja a rinzai eredeti formájának megőrzése volt, amely mentes más buddhista és nem-buddhista iskolák tanításaitól. Az Ótókán iskola ma is létezik Japánban.

A szótó-zen és a rinzai-zen befolyása egyre jobban erősödött a Muromacsi-korszakban (1336-1573), és a japán művészet és kultúra nagy részére is hatalmas hatást gyakorolt.

1571-ban Oda Nobunaga hadúr az egymással háborúzó vetélytárs klánokat legyőzte, és egyesíteni akarta a részeire szakadt országot. Oda Nobunaga és utódja, Tojotomi Hidejosi több olyan buddhista kolostort rombolt le, ami erődként is szolgált. A harcokban részt nem vevő kolostorokat állami ellenőrzés alá vontak, így azokban tovább virágozhatott a buddhizmus a Tokugava vagy Edo korszakban (1603-1867). 1868-tól a Meidzsi-korszak modernizációs törekvései a vallást is érintették. A buddhizmust idegennek kezdték tekinteni, helyette a helyi sintó vallást támogatták. A Meidzsi uralkodó eltörölte a szamurájok kasztját és kiváltságaikat is. A zen buddhizmus a császári támogatás elvesztése után nem szűnt meg, hanem átalakult és fontos szerepe lett a japán nemzeti önazonosság kiformálódásában.

A szamurájok és a zen kapcsolata az irodalomban

1913-ban egy japán szótó-zen pap és egyetemi professzor, aki a Harvardon adott előadásokat, kiadott egy művet: Szamurájok vallása: Tanulmány a zen filozófiáról és tanról Kínában és Japánban címmel.

Több helytelen állítása mellett a szerző, Nukaria Kaiten (1867-1934) azt írta, hogy “ami Japánt illeti, ezen a szigeten a zent először a szamurájok vagy a katonai társadalmi osztály hiteként, vallásaként vezették be, és a zen formálta át több olyan kiváló katona jellemét, akiknek élete a zen történelmének lapjait díszíti.”

Ahogyan fentebb írtuk, ez így nem volt igaz. Ennek ellenére később is több népszerű könyv jelent meg a zenről, kritikátlanul megismételve azt, amit Nukaria Kaiten mondott.

Minden bizonnyal a professzornak tudnia kellett, hogy amit írt, az nem volt igaz. Legvalószínűbbnek az tűnik, hogy írásában a zen és az erősödő japán nacionalizmus összefonódásának vagy szándékos összefonásának egyik próbálkozása tükröződött vissza.

Az valóban igaz, hogy a zen hatással volt a szamurájokra, éppen úgy, mint a japán kultúrára és a társadalom nagy részére. És az is valóban igaz, hogy a zen és a japán harcművészetek között van kapcsolat. Nem csupán azért, mert zen a kínai Saolin kolostorból származik, ahol a meditáció és a harcművészet együtt jelenik meg. Hanem azért is, mert a japán történelemben létezett a buddhista fanatikusoknak egy olyan nagy létszámú csoportja (ikkó-ikki néven nevezték őket), akik félelmet nem ismerő harcosok voltak, könnyűfegyverzettel rendelkeztek és buddhista jelszavakat hangoztattak. Ez a főleg helyi nemesekből, parasztokból álló harcos csoport 1488-ban legyőzte az egyik tartomány szamuráj urait, és a térséget közel száz éven át uralmuk alatt tartották. 1528-ban megtámadták Japán akkori fővárosát, Kiotót is. 1570-re japán egyik legjelentősebb erejévé nőttek. Olyan gazdasági és politikai fenyegetést jelentettek, hogy Oda Nobunaga hadúr 1571-ben lerombolva a Hiei-hegyi erődkolostorukat, 1580-ban hosszú, véres hadjárattal volt kénytelen teljesen felszámolni az ikkó-ikkit.

A zen hatására alakult ki Japánban a virágkötészet és a kertművészet, a kalligráfia, a költészet (különösen a haiku), a bambusz furulya játék, a nó-színjátszás és teázás szertartása. De a zent a ‘szamurájok hitének, vallásának’ nevezni túlzás. Több nagy rinzai mesternek, mint például Hakuin Ekaku, nem igazán volt jelentős kapcsolata szamurájokkal és a szótó-zen pedig még annyira sem köthető a szamurájokhoz. És ahogy fentebb írtuk, bár több szamuráj gyakorolta annak idején a zen meditációt, a többségüket nem igazán foglalkoztatta a buddhizmus elmélete. 

Forrás: Szamurájok és a zen (angol nyelven)

           A japán szamurájok története

           Ian Harris: Buddhizmus képes enciklopédiája (Kossuth kiadó)