A nyolc felismerés

A buddhizmus tele van számokkal és felsorolásokkal. Ezek közül talán legismertebb a négy nemes igazság, a nemes nyolcrétű ösvény és a három ékkő/kincs (Buddha, dharma és a buddhista közösség, a szangha).

Azonban még nagyon sok ilyen lista létezik. Írtam már bejegyzést a három méregről, az öt léthalmazról vagy khandháról/szkandháról, az öt Buddha-családról, az öt fogadalomról, a hat létbirodalomról, a mahájána buddhizmusban található hat tökéletességről vagy páramitáról, a théraváda tíz tökéletességről vagy páramitáról, a helyes összpontosítás (dzshánák) nyolc szintjéről, a Buddha által ki nem fejtett tíz vagy tizennégy kérdésről. És még nagyon sok egyébről, amit itt már nagyon nehéz felsorolni is.

Ez a bejegyzés azt a nyolc felismerést sorolja fel, amelyek leginkább  a mahájána hagyományban ismertek. Célszerű rajtuk tudatosan meditálni, hogy a bódhiszattvákhoz és más megvilágosodott lényekhez hasonlósan mi is képesek legyünk őket megvalósítani.

-- A tudatlanság okozza a születés és halál véget nem érő körforgását és a szenvedést:

Keressük meg a számunkra legjobb, legmegfelelőbb tanítást és gyakorlást, hogy csökkentsük vagy akár semlegesítsük a valósággal kapcsolatos tudatlanságunkat (arról, hogy hogyan találjunk olyan közösséget, ami a legmegfelelőbb számunkra, ITT írtam bejegyzést). Emellett a létezés három tényezőjén – nem állandó, nem kielégítő és ‘én’-telen vagy üres - való meditáció segít a valóság helyes megismerésében.

-- A világon semmi sem állandó: Ha ezt ténylegesen megértjük és képesek leszünk nem csupán szavak szintjén befogadni, akkor kevésbé fogunk ragaszkodni mulandó dolgokhoz, és talán jobban tudjuk értékelni a pillanatot.

-- A több vágy több szenvedést és több elégedetlenséget okoz:

Csökkenti a szenvedést, elégedetlenséget, ha felismerjük, hogy hiába kapjuk meg mindig azt, amire vágyunk, attól nem leszünk boldogabbak. Próbáljuk fékezni magunkat és tudatosan átgondolni azt, hogy mennyire és mire van ténylegesen szükségünk.

-- Az emberi elme mindig önmagán kívül keres élményeket és sosem érzi magát megelégedettnek:

A megszabadulás abból ered, ha kialakítjuk a megelégedést, nem pedig mindig több és több kívülről származó dolog vagy élmény megszerzéséből, átéléséből. Természetesen ahhoz, hogy teljes legyen az életünk, át kell élnünk nagyon sok mindent, de ne akarjunk állandóan mindenhol impulzusokat, élményeket keresni és kapni. Szánjunk pár percet naponta arra, hogy “csak úgy” legyünk magunkban, és élvezzük a saját társaságunk által nyújtotta csendet, békét és derűs nyugalmat.

-- Szorgalmasan törekedjünk:

A tudatos gyakorlás és a pozitív életforma kialakítása kemény munkát, időt, energiát és kitartást igényel. Vegyük észre, ha puszta kényelemből kihagyunk bizonyos részeket a gyakorlásunkból, ne hígítsuk fel azt nem előrevivő dolgokkal.

A létrejövő változást pedig tudatosan fenn kell tartani, mivel az ember egy idő után hajlamos lesz a lazításra.

-- A szegénység/nélkülözés gyűlöletet és haragot teremt:

Próbáljunk nagylelkűek, odafigyelőek lenni, és kezeljünk minden élőlényt felülemelkedett egykedvűséggel. Annak ellenére, hogy biztosan elkövetünk majd néhány hibát, folytassuk az erre irányuló gyakorlásunkat.

-- A testi vágyak öt kategóriája – pénz, szex, hírnév, túl sok evés, túl sok alvás – különböző problémákhoz vezet:

Emellett még több szenvedést, elégedetlenséget okoznak, és a negatív szokások börtönébe zárnak be bennünket, ahonnan nagyon nehezen tudunk megszabadulni.

-- A születés és a halál szenvedés. Az élet végigélése pedig folyamatos küzdelem a vágyaink miatt:

Születésünk óta tele vagyunk ösztönös és nem ösztönös vágyakkal, amelyek  teljesen vagy részben vagy egyáltalán nem teljesülnek. Azok a vágyaink, amelyek teljesülnek, újabbakra sarkallnak bennünket. Amelyek viszont csak részben vagy egyáltalán nem, azok frusztrációt, szorongást, agressziót váltanak ki.

Ezt tudatosítanunk kell magunkban, ezáltal csökkenthetjük az újabb és újabb vágyak iránti igényünket és a bennünk keletkezett feszültséget a nem vagy csak részben teljesült vágyak esetén.

És azt se felejtsük, testünket és agyunkat ugyanazok az atomok építik fel, mint a fákét, madarakét vagy akár a földigilisztákét. Részei vagyunk az egésznek, nem pedig kívülállók. Mint ahogyan mi is szenvedünk és küzdünk a vágyaink miatt, az összes érző lénnyel ez történik, akár van ennek látható jele, akár nincs.

Ezért a bódhiszattva esküben megfogadjuk, hogy minden érző lényt igyekszünk megszabadítani.

Forrás: Mi a nyolc felismerés? (angol nyelven)

A három tiszta fogadalom

A három tiszta fogadalmat, amit gyakran a ‘három gyökér fogadalomnak’ is neveznek, jó néhány mahájána iskolában gyakorolják, és a buddhista erkölcsiség alapjainak tartják. (a fogadalmakról, úgy általában, ITT írtam)

Tensin Reb Anderson

A három tiszta fogadalom egyszerűnek hangzik:

-- Nem cselekedni rosszat

-- Jót tenni

-- Megmenteni minden lényt

Azt mondják, hogy úgy fogalmazták meg őket, hogy egy három éves gyerek megértse, ugyanakkor egy nyolcvan évesnek is okozhat gondot a helyes gyakorlása. Tensin Reb Anderson, zen tanító szerint ezek a fogadalmak “leírják a megvilágosodott elme felépítését és alapvető célját.”

A három tiszta fogadalom eredete

A Dhammapada 14. részének (A Buddha- Buddha Vagga) 183. verséből származik, amelyik így hangzik Fórizs László fordításában:

(183) Elkerülni minden rosszat,

de jót tenni szüntelen,

S megtisztítani az elmét.

Ez a Buddhák örök tana.

(a Dhammapadáról ITT lehet részletesebben olvasni)

A mahájána buddhizmusban az utolsó sort átdolgozták, hogy kifejezze a bódhiszattva esküt, mely azt mondja, hogy igyekeznünk kell az összes lényt megszabadítani.

Többféle értelmezés

A három tiszta fogadalomnak többféle értelmezése létezik.

John Daido Loori: The Heart of Being: Moral and Ethical Teaching of Zen Buddhism című könyvében ezt írja:

-- Nem létrehozni a rosszat

-- Gyakorolni a jót

-- Megvalósítani a jót mások számára

Josho Pat Phelan, zen tanító ezt a változatot vallja:

-- Fogadom, hogy tartózkodom minden tettől, ami kötődést/függést alakít ki

-- Fogadom, hogy megteszek mindent, hogy a megvilágosodásban éljek

-- Fogadom, hogy úgy élek, hogy segítségére legyek minden lénynek

Szuzuki Sunrjú a San Francisco Zen Központ alapítója, ezt a fordítást kedvelte:

-- A szív tisztaságával fogadom, hogy tartózkodom a tudatlanságtól

-- A szív tisztaságával fogadom, hogy feltárom a kezdő elméjét

-- A szív tisztaságával fogadom, hogy minden lény javára élek, és leszek életben

Ezek a fordítások különbözőnek tűnnek, de ha végignézzük a fogadalmakat, akkor láthatjuk, hogy mennyire hasonlítanak egymáshoz.

Az első tiszta fogadalom: nem cselekedni rosszat

Buddhista szempontból nézve nagyon fontos, hogy ne úgy gondoljunk a rosszra, mint egy helytelen cselekvést okozó erőre vagy egy tulajdonságra. A rossz valami olyasmi, amit mi hozunk létre saját gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel, és amelyek a három méregből fakadnak – kapzsiság/sóvárság, harag, tudatlanság. (a három méregről ITT írtam)

Ezt a három mérget a létezés kerekének (bhavacsakra) közepén három állat jeleníti meg. Sok ábrázoláson a disznó/vaddisznó – a tudatlanság jelképe – vezeti vagy hajtja a másik két lényt. Ez a tudatlanságunk, amely a létezés természetével kapcsolatos, enged utat a kapzsiságnak/sóvárságnak és haragnak.

A tudatlanság a kötődés/függés gyökere is. Tudnunk kell, hogy a buddhizmus nem ellenzi a kötődést a személyes kapcsolatban. Buddhista értelemben vett kötődés/függés két dolgot igényel – a függőt és azt a ‘tárgyat’, amihez a függő kötődik. És hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a függésünk ‘tárgyára’, mint állandó, meg nem változó dologra, vagy magunkra, mint olyanra, akinek folyamatosan szüksége van erre a ‘tárgyra’ – ezáltal sóvárgás vagy harag keletkezhet bennünk.

Tehát nem cselekedni rossz dolgot, óvakodni azoktól a tettektől, amelyek függést okoznak és óvakodni a tudatlanságtól – ezek mindegyike ugyanahhoz a bölcsességhez vezető különböző utak.

Felmerülhet az emberben, hogy hogyan tudjuk betartani ezt a fogadalmat mielőtt elérnénk a megvilágosodást. Daido róshi azt mondja, “’jót cselekedni’ nem erkölcsi parancs, hanem maga a ráébredés.”

A második tiszta fogadalom: jót tenni

Kuszala – ezt a páli szót úgy szokták fordítani, hogy “jó”. Kuszala jelent még “ügyes”-et is. Az akuszala ennek ellentéte, “ügyetlen”, és gyakran fordítják “rossz”-nak, “ártó”-nak. Talán többet segít a megértésben, ha a “jót” és “rosszat” úgy értelmezzük, mint “ügyes”-et és “ügyetlen”-t, mert kihangsúlyozza azt, hogy a jó és rossz nem valamilyen dolog vagy tulajdonság. Daido róshi azt mondja: “A jó sem nem létezik, sem nem nem létezik. Ez csupán gyakorlás.”

Ugyanúgy, mint a gondolatainkban, szavainkban, tetteinkben megnyilvánuló rosszat a három méreg okozza, a gondolatainkban, szavainkban, tetteinkben megnyilvánuló jó oka a három méregtől való megszabadulás. Ez visszautal a Dhammapada eredeti soraira, amelyik úgy szól, hogy tisztítsuk meg az elmét.

Tensin róshi azt mondja, hogy ‘megtisztítani az elmét’ az “jóindulatú és finom ösztönzés arra, hogy engedjünk el minden kettős, önző motivációt a rossztól való tartózkodás és a jó dolgok cselekvésének gyakorlásában.”

A harmadik tiszta fogadalom: megmenteni minden lényt

A bódhicsitta – a megvilágosodásra irányuló akarat, amelyben minden érző lény megsegítését óhajtjuk – a mahájána buddhizmus lényege. A bódhicsittán keresztül a megvilágosodás elérésének vágya meghaladja az egyén csekély érdekeit.

Tensin róshi szerint a harmadik tiszta fogadalom az első kettő természetes megvalósulása: “Az önzetlen megszabadulás hasznában való feloldódás spontán folyik át minden lény ápolásába és fejlődésének segítésébe.”

Hakuin zendzsi, 18. századi zen mester ezekkel a szavakkal fogalmaz: “Engedd, hogy a könnyedség tengeréből kiragyogjon a nagyszerű ok nélküli könyörületesség.”

Ezt a fogadalmat többféleképpen fejezik ki – “ölelj át és tarts életben minden lényt”; “valósítsd meg a jót másokért”; “élj az összes lény hasznára”; “légy életben az összes lény hasznára”. Ez az utolsó kifejezés mutat rá a könnyedségre, erőlködésmentességre – a felszabadított elme természetesen és spontán lehetőséget ad a nagylelkűség keletkezésére, míg az önző, tudatlan, függő elméből ennek ellenkezője fakad.

Dógen zendzsi, a 13. századi japán mester, aki a szótó zent Japánba vitte, ezt mondta, “nincs megvilágosodás erkölcs nélkül és nincs erkölcs megvilágosodás nélkül.” A buddhizmus összes erkölcsi tanítását elmagyarázza a három tiszta fogadalom. 

Forrás: A három tiszta fogadalom (angol nyelven)

Mi a nirvána?

Lépten-nyomon szembetalálkozunk a nirvána szóval, amelyet az “üdvösség” vagy “nyugalom” távol-keleti szinonimájaként használnak. Sokan úgy vélik, hogy esetleg így nevezik a buddhista mennyországot. Létezik Nirvána nevű parfüm, ásványvíz, különféle étterem, és volt ilyen nevű rock együttes is.

  

Szanszkrit nyelven a nirvána vagy páli nyelven a nibbána azt jelenti, hogy “kioltani, elfojtani”. Egészen konkrétan tűz kioltására, elfojtására utal. Mi is pontosan a nirvána vagy nibbána?

Ennek megértéséhez célszerű felidézni azt, hogy az ókori Indiában felbukkanó új tanításokban, az Upanisádokban jelenik meg először a szamszára, a születés-halál-újraszületés körforgásának fogalma. Az akkori bölcsek és útkeresők célja e létforgatagtól való megszabadulás, a móksa végső és időtlen állapotának elérése volt. A móksa, mint fogalom, máig megmaradt a hinduizmusban és a dzsainizmusban. A buddhizmusban viszont a móksa helyett a nirvána (nibbána) terjedt el.

A hagyomány szerint a történelmi Buddha a legelső nagyobb szabású tanbeszédét, a Tűzbeszédet egy Agni-istent (a Tűz istenét) imádó pap ezer tanítványa előtt tartotta. Mivel a szuttákból (tanbeszédekből) az derül ki, hogy Buddha igyekezett a hallgatósága szellemi szintjéhez és tudásához igazítani a beszédeit, könnyen elképzelhető, hogy a “Minden lángban áll, szerzetesek... Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra....” (ford. Vekerdi József) kezdetű Tűzbeszéd hatására vált a végső megszabadulást jelentő móksából az elsősorban a buddhizmusra jellemző kifejezés, a tűz ellobbanására utaló nibbána.

Az idők folyamán a nirvána (nibbána) pontos értelmezése a buddhizmus különböző iskolái között némiképpen eltérően alakult, de mindegyikben változatlan megmaradt az eredeti felfogás, mely szerint a nirvána semmiképpen sem egy hely, hanem egy állapot. Annak ellenére sem számít helynek, hogy több irat és kommentár tesz említést nirvánába való belépésről, de a nirvánába nem úgy lehet belépni, mint egy szobába, vagy mint, mondjuk, belépni a mennyország kapuján.

Természetesen, ennek ellenére buddhisták generációi hitték azt, hogy a nirvána valamiféle hely, mert egyszerűen képtelenek voltak másként elképzelni. Emiatt könnyen találkozhatunk olyan buddhistával, aki ekként értelmezi.

Emellett olyan régi népi hit is létezik, amely szerint muszáj emberként megszületnünk ahhoz, hogy a nirvánába léphessünk. Bár ilyesmit, feltehetőleg a történelmi Buddha nem állított, ez a néphit megjelent egyes mahájána szútrában. Míg más szútrákban, például a Vimalakirti Szútrában ezt az elképzelést erőteljesen tagadják.

Nibbána a théraváda buddhizmusban

A buddhizmus théraváda irányzata kétféle nirvánát – páli nyelven nibbána – említ. Az első csak simán nibbána, “némi maradékkal”. Ez a parázshoz hasonlítható, ami a láng eloltása után még meleg marad egy ideig. Ilyenek azok a élőlények, akik megvilágosodtak, ők az arahant-ok. Az arahant tudatában van az örömnek és fájdalomnak, de már nem kötődik hozzájuk.

Buddha parinibbánába való távozása

A másik a parinibbána, a végső vagy  teljes nibbána, ami a halállal következik be. Most már a parázs is kihűlt. Buddha tanítása szerint ez az állapot már sem a létezés, sem pedig a nem-létezés állapota.

Nirvána a mahájána buddhimusban

A mahájána buddhizmust a théraváda irányzattól több minden választja el. (a kettő közötti különbséget ITT foglaltam össze egy bejegyzésben)

A mahájána buddhizmus szerint a szamszára és a nirvána nem igazán választható ketté. Az az élőlény, aki elérte vagy megtapasztalta a jelenségek ürességét, fel fogja ismerni, hogy a szamszára és a nirvána nem egymás ellentétei, hanem teljesen átjárják/áthatják egymást.

Forrás: Nirvána (angol nyelven)

Istenek a buddhizmusban

A buddhizmust “ateista vallás”-nak szokták nevezik. Ez a kifejezés azt feltételezi, hogy a buddhisták tagadják az istenek vagy egyetlen teremtő Isten létezését. Mivel ez a kijelentés nem állja meg a helyét, ezért célszerűbb a buddhizmust “nem teista” vallásnak tekinteni – ami azt jelenti, hogy ha meg is jelennek benne az istenek, nem a bennük való hit határozza meg a vallás lényegét.

Tény, hogy már a buddhizmus korai irataiban feltűnnek olyan isten-szerű lények, amelyeket déváknak neveznek. Emellett a vadzsrajána buddhizmus ezoterikus gyakorlataiban is használja a tantrikus istenségeket (a tantrikus istenségekkel való azonosulásról már ITT írtunk).

Ugyanakkor az is tény, hogy a buddhizmus egyik iskolája, a Tiszta Föld iskola követői Amitábha Buddhában hisznek, őt idézik meg és őbenne bíznak, hogy majd eljuttatja őket a nyugati Tiszta Földre, Szukhávatíra. (Az öt meditációs (dhjáni) buddháról, köztük Amitábha Buddháról ITT olvasható bejegyzés, és hogy mik azok a Tiszta Földek, arról ITT írtunk)

Akkor vannak vagy nincsenek istenek a buddhizmusban?

Kiket nevezünk isteneknek?

Legelőször is kezdjük a politeizmus, a többistenhit isteneivel. A világ vallásaiban ezeket is többféleképpen értelmezik. A legelterjedtebb felfogás az, hogy az istenek természetfölötti lények, valamilyen dolognak, jelenségnek a képviselői (föld istene, ég istene, szél, nap, hajnal, éjszaka, álom, győzelem, bosszúállás, szerelem, stb. istene). Ők azok, akik beleszólhatnak az időjárásba vagy éppen valamiben győzelemre segíthetnek. Jó példái ennek az értelmezésnek az ókori görög és római istenek és istennők. De idetartoznak az ókori egyiptomi, babiloni, germán vagy az óindiai, óiráni istenségek is.

A vallás ebben az esetben leginkább azt jelenti, hogy az emberek különböző szertartások, rituálék során megpróbálják elnyerni az istenek jóindulatát. Ha az összes ilyen szertartást kitörölnénk belőlük, akkor maga a vallás sem létezne.

Ezzel szemben a buddhizmusban megjelenő dévákat a legtöbb esetben olyan lényekként ábrázolják, akik a számos létbirodalom egyikében laknak, amelyik teljesen elkülönül az emberi birodalomtól. Így semmilyen szerepet nem játszanak az emberek életében. Ezért nincs értelme a hozzájuk való imádkozásnak, még akkor sem, ha valaki hisz bennük, mert a dévák nem tesznek semmit sem az érdekünkben. (a buddhista kozmológiáról, a különféle létbirodalmakról, a lét kerekéről (bhavacsakra) ITT írtunk)

Akár léteznek dévák, akár nem, nincsenek hatással a buddhista gyakorlásra. Bár szólnak különböző allegorikus történetek dévákról, de lehet valaki teljes mértékben elkötelezett buddhista anélkül, hogy bármilyen formában is hinne bennük vagy gondolna rájuk.

Ez lényeges különbség a politeista vallások istenei és a buddhizmusban lévő dévák között.

A tantrikus istenségek

És most néhány szót a tantrikus istenségekről. A buddhizmusban a tantra különféle rituálék, szimbólumok és jógagyakorlatok használata abból a célból, hogy képessé tegye a gyakorlót a megvilágosodás elérésére. A buddhista tantra legismertebb gyakorlata, hogy egy meghatározott istenségként képzeljük el magunkat. Tehát ebben az esetben az istenségek inkább archetípusok, semmint természetfölötti lények. (tantráról és tantrikus istenségekről több bejegyzés is olvasható, a legjobb talán ezzel kezdeni ITT)

És itt következik egy nagyon lényeges dolog: a tantrikus buddhizmus főleg a vadzsrajána irányzatra jellemző. Ugyanakkor a vadzsrajána a másik nagy irányzat, a mahájána buddhizmus tanításaiból alakult ki. A mahájána buddhizmus szerint egyetlen dolognak vagy jelenségnek sincs objektív, minden mástól független létezése. Sem az istenségeknek, sem nekünk, sem a macskánknak, semminek sem. Ez a súnjata vagy üresség tana. E szerint a dolgok egyfajta viszonylagos módon léteznek, önazonosságuk a más jelenségekhez viszonyított funkciójukból és más jelenségekhez viszonyított helyzetükből fakad. A mahájána buddhizmus úgy tanítja, hogy nincsen semmi sem, ami teljes mértékben leválasztható vagy független volna bármi mástól.

Természetesen a buddhizmusban az üresség tana ellenére politeista módon is értelmezhetik a tantrikus istenségeket. A buddhisták jó része tekint úgy rájuk, mint az ókori görögök az isteneikre, természetfölötti lényekként, teljesen független létezéssel, akik tehetnek valamit az érdekünkben, ha szépen kérjük őket. De a tantrikus istenségek igazából nem erre valók, sőt, ez a szerepük nem igazán felel meg a mahájána és vadzsrajána tanításoknak.

Ahogy már a Bevezetés a tantrikus buddhizmusba című bejegyzésemben is olvasható, ezt írta Láma Thubten Jese az istenségekkel való azonosulásról:

“A tantrikus meditációs istenségeket nem szabad összetéveszteni a különböző vallások isteneivel, istenségeivel, akikre a tantrikus istenek és istennők említésekor szinte automatikusan asszociálhatunk. Itt az egyes istenségeket azért választjuk magunknak, hogy képviselje a bennünk rejtőző alapvető minőségeket a gyakorlásunkhoz. A [nyugati] pszichológia nyelvét használva, egy ilyen istenség egyfajta archetípusa saját legmélyebb természetünknek, a tudatosságunk legbelsőbb szintjének. A tantrában a figyelmünket ilyen archetípusos alakra fókuszáljuk, és azonosulunk is vele annak érdekében, hogy felkeltsük a lényünk legmélyebb, legbelsőbb jellegeit és hogy áthozzuk ezeket a jelenlegi valóságunkba.” (Bevezetés a tantrába: A teljesség látása, 1987-es kiadás)

(Arról, hogy hogyan fogjunk hozzá az istenekkel való azonosuláshoz, és hogy mi is az a vizualizálás és hogyan kell csinálni, ITT írtam bejegyzést)

Egyéb istenszerű lények a mahájána buddhizmusban

Kevés tantrikus elem a mahájána buddhizmusban is megtalálható. Az egyik legismertebb istenszerű lény Avalókitésvara, a végtelen könyörületesség istensége. (Avalókitésvaráról ITT és mantrájáról, az Om Mani Padme Humról ITT írtunk)

A másik nagyon népszerű istenség Amitábha Buddha. Vannak, akik olyan istenségnek képzelik Amitábhát, mint akinek hatalmában áll követőit eljuttatni a Nyugati Tiszta Földre - bár természetesen ezt sem örök időkre. Mások úgy értelmezik a Tiszta Földet, mint az elme egy állapotát, Amitábha pedig a saját elkötelezett gyakorlásunk kivetülése. De ne felejtsük, nem az a lényeg, hogy hiszünk-e egyikben vagy a másikban.

És mi a helyzet monoteizmus Istenével?

Végül elérkeztünk a nagybetűs Istenhez. Róla mit mondhatott Buddha? Amennyire ma ezt tudni lehet, semmit sem. (Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelmi Buddha idejét közvetlenül megelőző évszázadokban  - i.e. 8. század körül - keletkező újfajta indiai tanítások, a legősibb Upanisádok már egyáltalán nem tulajdonítanak jelentőséget az isteneknek. Így Buddha sem foglalkozott velük. A Buddha tanításaira közvetlenül ható Upanisádokról ITT és ITT olvasható bejegyzés. a ford. megjegyzése)

Az egyetlen és teremtő és mindenható Isten fogalma a zsidó kultúrkörben keletkezett. (Bár már az ókori Egyiptomban több, mint négy ezer évvel ezelőtt is használták “az egyetlen Isten, akin kívül nincs másik” – kifejezést különböző istenekre. Amon, Ré, Atum vagy Aton istenek sokszor fáraónként változó kultuszát sok tudós a későbbi zsidó egyetlen teremtő Isten alakjának egyik lehetséges előzményének tekint. a ford. megjegyzése)

Amint látjuk, a buddhizmusban sem az isteneknek, sem az Istennek nincs szerepe a természet törvényeiben. A dolgok egyfajta természeti törvény következtében alakulnak ki, amelyet Függő Keletkezésnek neveznek. A tettek következménye a karma által alakul ki, ami a buddhizmusban szintén egyfajta természetes törvény, és ami nem igényel természetfölötti kozmikus bírót. Ha létezik egyetlen Isten, akkor ő is mi vagyunk. A létezése éppen úgy függő és feltételekhez kötött, mint a miénk. (a karmáról ITT írtam már bejegyzést)

Tehát arra a kérdésre, hogy léteznek-e vagy sem istenek a buddhizmusban, nem igazán lehet egyetlen ‘igen’-nel vagy ‘nem’-mel válaszolni. De nem is ez a lényeges. Hanem az, hogy hogyan értelmezzük őket. Ez az, amit számít.

Forrás: Istenek a buddhizmusban (angol nyelven)

A théraváda és mahájána irányzat összehasonlítása néhány alapkérdésben

Folytatás: 

(az előző, 1. rész ITT olvasható)

8. A Tan tanításának nyelve

Théraváda: A théraváda szent irat, a Tipitaka kizárólag páli nyelven íródott. A Tant páli nyelven tanítják, a helyi nyelvvel kiegészítve.

Mahájána: A mahájána buddhizmus eredeti tanítási nyelve a szanszkrit volt. A szent iratokat lefordították helyi nyelvekre (kivéve az 5 nem lefordítottat), például kínai, japán vagy tibeti nyelvre.

9. Nirvána (páli nyelven: Nibbána)

Théraváda: Nincs különbség a történelmi Buddha által vagy az arhatok vagy Paccseka Buddhák által elért Nirvána között.

Mahájána: A Nirvánát a “szamszárából való megszabadulás’-ként is nevezik, és árnyalatnyi különbségek léteznek a három helyzet elérésének szintjében. 

10. Sákjamuní Buddha tanítványai

Théraváda: Alapvetően történelmi tanítványok, legyen szó megvilágosodott arhatokról vagy közemberekről.

Mahájána: A szent iratokban Sákjamuní Buddha nagyon sok bódhiszattvát mutat be. Ezeknek a többsége nem történelmi alak.

11. Rituálék és egyházi szertartások

Théraváda: Léteznek rituálék, de nincs akkora szerepe, mint a mahájána irányzatban.

Mahájána: A helyi kulturális behatásoknak köszönhetően sokkal több rituálét használnak, amelyeknek elengedhetetlen szerepük van; ilyen rituálék például a tantrikus formulák a vadzsrajána iskolákban.

12. Mantrák használata

Théraváda: Előszeretettel alkalmaznak paritta szövegeket, akár recitálják, akár úgy, hogy hallgatják azokat. A ‘paritta’ páli szó, jelentése: “védelem” vagy “őrizet”. Ezek a szövegek speciális versek vagy beszédek, amelyek védelmet, gyógyító erőt adnak, segítséget, áldást kérnek.

Mahájána: Főleg a mahájána buddhizmus vadzsrajána irányzatában nagyon fontosak a mantrák. De más mahájána iskolákban is megtalálható napi szintű mantrázás.

13. Haldoklás és halál kérdésköre

Théraváda: Nem igazán kutatták a haldoklás és halál folyamatát, így nagyon keveset tudnak ezekről. A haldokló személynek általában azt javasolják, hogy meditáljon az állandótlanságon, szenvedésen és ürességen.

Mahájána: Különösen a vadzsrajána iskola foglalkozik nagyon sokat a haldoklással és a halállal. A haldoklónál jelentkező belső és külső jelekre odafigyelnek, majd pedig a halál utáni hetekben az érdemek átadásának gyakorlatai következnek, hogy ezzel is segítsék az elhalálozott következő újraszületését.

14. Bardo – átmeneti állapot a halál és az újraszületés között

Théraváda: Ezzel egyáltalán nem foglalkozik a théraváda irányzat.

Mahájána: Minden mahájána iskola tárgyalja a halál utáni állapot kérdéskörét.

15. Napi egyszeri étkezés gyakorlata

Théraváda: Ez teljes mértékben elvárt viselkedési szabály a théraváda szerzetesi közösségben.

Mahájána: Bár ezt a gyakorlatot nagyon tiszteletreméltónak találják, de az egyénre bízzák mindegyik szanghában.

16. Vegetariánizmus

Théraváda: Ezt nem tartják szükségesnek. Az olyan országokban, mint Thaiföld, ahol a napi reggeli alamizsnakérés és adományozás még szokásban van, nagyon nehézkes ragaszkodni egy meghatározott típusú étkezéshez.

Mahájána: Megtalálható mindegyik mahájána iskolában (kivéve Tibetben, ahol földrajzi körülmények miatt ez nem igazán lehetséges). Ennek ellenére nem kötelező a vegetariánizmus.  (a buddhizmus és a vegetariánizmus kapcsolatáról ITT írtunk bejegyzést)

17. A templom

Théraváda: Jobbára egyszerű elrendezés, Sákjamuní Buddha megjelenítésével a középpontban.

Mahájána: Egészen választékos és kidolgozott is lehet; külön terem Sákjamuní Buddha és két tanítványa szobrainak, egy terem a három Buddhának (mint például Amitábha vagy a Gyógyító Buddha) és egy terem a három fő bódhiszattvának, emellett a  védelmezőknek is, stb.

18. A hagyomány iskolái/szektái

Théraváda: Ahogy fentebb írtam, a jelenlegi théraváda irányzat az egyetlen túlélő iskolája a hajdani hínajána – ‘kis szekér’ irányzatnak.

Mahájána: Nyolc főbb iskola alakult ki. Ebből a gyakorlás alapú iskolák, a Tiszta Föld/Amitábha, csan/zen, vadzsrajána és vinaja (nem világiak számára) jóval népszerűbbek, mint a filozófiára épülő tien-taj/tendai, avatamszaka, jógacsára és madhjamika.

19. Nem buddhista behatások

Théraváda: Főleg a buddhizmus előtti indiai - bráhmanikus hatások jellemzőek. Több olyan kifejezés, mint a karma, szangha, átman, stb. már közismert volt Sákjamuní Buddha életében is, és tanításaiban rengeteg az utalás a Védákra és az Upanisádokra.

Mahájána: A más népek vallásaival való találkozás és az azokba való beilleszkedés erőteljes kölcsönhatással járt. Kínában a konfucianizmus és a taoizmus is hatott a buddhizmusra, ugyanakkor a buddhizmus is befolyással bírt az őshonos vallásokra. Ugyanez történt Japánban és Tibetben is.

20. Buddha-természet

Théraváda: A théraváda irányzat tanításaiból ez hiányzik.

Mahájána: Elengedhetetlennek tartják, különösen azokban az iskolákban, amelyek a gyakorlásokra helyezik a hangsúlyt.

(előző, 1. rész)

Forrás: Buddhista iskolák - összehasonlítás (angol nyelven)

A théraváda és mahájána irányzat összehasonlítása néhány alapkérdésben

A történelmi Buddha (Sákjamuní) úgy halt meg, hogy maga helyett nem nevezett ki vezetőt a szerzetesi közösség (szangha) élére. Halála után gyorsan összehívtak egy zsinatot, ahol sikerült élőszóban rögzíteni Buddha tanbeszédeit és a szerzetesi fegyelmi szabályzat (vinaja) főbb pontjait. Ezeket akkor még minden jelenlévő szerzetes elfogadott. (a legelső zsinat három fontos személyéről, akik nélkül minden bizonnyal semmivé lett volna Buddha minden tanítása, Mahákásjapáról ITT, Ánandáról ITT, Upáliról ITT írtunk)

Mahákasjapa és Buddha

Azonban az évek múlásával a vezető nélkül maradt és amúgy is szétszórva élő közösségben (szanghában) hamarosan elkezdődött az eredeti tanítás és a szerzetesi fegyelmi szabályzat több pontjának különböző módon való értelmezése, így egy idő után elkerülhetetlenné vált a szakadás az addig egységes szanghában. A hagyomány szerint az évszázadok során legalább 18 különféle iskola keletkezett. Ebből mostanra két nagy irányzat létezik, a théraváda (a hínajána – ‘kis szekér’ irányzat egyetlen máig fennmaradó iskolája) és a mahájána – ‘nagy szekér’ irányzat. Ez napjainkra több kisebb iskolára bomlott.

A két nagy irányzat, a théraváda és mahájána közös pontjai:

1. A buddhizmus történelmi alapítójának Sákjamuní Buddhát tekintik. (ő a történelmi Buddha, azaz Sziddhattha Gótama vagy szanszkrit alakban Sziddhártha Gautama)

2. Minden buddhista iskola, még a tibeti vadzsrajána is, elfogadja a következő fogalmakat: Három Drágaság, a Négy Nemes Igazság, a Nyolcrétű Ösvény és a Függő Keletkezés 12 láncszeme.

3. Minden iskolában jelen van a Háromszoros Fogadalmi képzés, és a meditáció és a bölcsesség kihangsúlyozása.

4. A különféle irányzatok buddhista kánonjai a tanításokat három nagy csoportba osztják (szútrák – tanbeszédek, vinaja – szerzetesi fegyelmi szabályzat és sásztra – magyarázó szövegek).

5. Abban is mind egyeznek, hogy az elmét az anyag fölöttinek tartják. Minden irányzatban, iskolában alapvetőnek számít a gondolatok és az érzelmek kordában tartása, a racionális, belátó gondolkodás.

A különbségek a théraváda és mahájána buddhizmusban

1. Buddha

Théraváda: Csak a történelmi Buddhákat (Sákjamuní) és a múltbéli buddhákat ismerik el.

Mahájána: Sákjamuní mellett más buddhák, például Amitábha és a Gyógyító Buddha is nagyon népszerűek.

2. Bódhiszattva

Théraváda: Csak Maitréja bódhiszattvát, a jövőbeli Buddhát fogadják el.

Mahájána: Maitréja bódhiszattva mellett Avalókitésvara, Mandzsusrí, Ksitigarbha és Szamantabhadra a négy jól ismert bódhiszattva.

(a bódhiszattvákról ITT írtunk bejegyzést)

3. A cél

Théraváda: Arhatság vagy a Paccséka Buddhaság elérése (A kettő között különbség van: míg az arhatok olyan illetők, akik egy buddha segítségével vagy a tanítások megértése által jutnak el a megvilágosodáshoz, addig a Paccséka Buddha olyasvalaki, aki mások segítsége nélkül, saját maga által jut el a megvilágosodáshoz. És mindezt saját maga számára teszi, mert anélkül hal meg, hogy a végső és tökéletes belátását, a megvilágosodását kinyilvánítaná a világ előtt. Ezért szokták sok esetben a Paccséka Buddhát a ‘Néma Buddha’ kifejezéssel fordítani)

Mahájána: A cél a buddhaság elérése (a Bódhiszattva-ösvényen keresztül)

4. Buddhista iratok rendszere

Théraváda: A páli kánon (Tipitaka) három részből (‘kosárból’) áll: Vinaja Pitaka – ‘szerzetesi fegyelem kosara’,  Szutta Pitaka – ‘tanbeszédek kosara’ és az Abhidhamma Pitaka – ‘tantételek kosara’. (a théraváda szent iratokról ITT írtunk)

Mahájána: A mahájána buddhista kánon szintén a Tripitaka hármas felosztását alkalmazza: a fegyelem (vinaja), tanbeszédek (szútrák) és a Tant magyarázó rész (abhidharma). Általában a témák 12 csoportra oszthatóak, mint például Okok és Feltételek és Versek. A mahájána szent iratok gyakorlatilag az egész théraváda Tipitakát magukba foglalják, emellett több olyan szútrát is, amelyik a Tipitakában nincs benne. (a mahájána szent iratokról ITT írtunk)

5. Bódhicsitta fogalom

Théraváda: Leginkább az önmegszabadításra helyeződik a hangsúly. Teljes mértékben saját magunkra támaszkodunk, hogy megsemmisítsük az összes szennyeződést.

Mahájána: Az önmegszabadítás mellett rendkívül fontos, hogy a mahájána követők segítsenek más érző lénynek.

6. Trikája (három test tana) fogalma

Théraváda: Nagyon korlátozott mértékben foglalkoznak ezzel a témával. Főként a nirmána-kája és a dharma-kája testet említik.

Mahájána: Ez a fogalom nagyon alaposan kidolgozott a mahájána buddhizmusban. A Trikája fogalmát szambhoga-kája egészíti ki. (a Trikájáról kicsit bővebben ITT írtunk)

7. Elterjedés

Théraváda: Déli buddhizmusnak is nevezik: Srí Lanka, Thaiföld, Burma, Laosz, Kambodzsa és Dél-Kelet Ázsia egyes részein terjedt el.

Mahájána: Északi buddhizmusként is ismerik: Tibet, Kína, Tajvan, Japán, Korea, Mongólia és Dél-Kelet Ázsia egyes részein található meg.

(folytatás: 2 .rész)

Forrás: Buddhista iskolák - összehasonlítás (angol nyelven)

           Paccséka Buddha  (angol nyelven)

A buddhizmus által elutasított átman fogalma a szánkhja és njája iskolákban 6. rész

Alexander Berzin előadása

2012. április, Berlin, Németország

Az előadás 1. része

Az előadás 2. része

Az előadás 3. része

Az előadás 4. része

Az előadás 5. része

Az én valódi természete

A megszabadulás úgy valósítható meg, hogy megismerjük annak az átmannak, “én”-nek a valódi természetét, ami azonban nem egy látszat “én”. E két iskola egy látszat “én”-ről beszél. Bár egyik sem használja ezt a kifejezést, de akkor is így van. 

 

A szánkhja szerint: A megszabaduláshoz meg kell értenünk, hogy a Purusa nem azonos az anyaggal, a prakritivel. Ennek a megértésnek az eléréséhez megkülönböztető tudást kell megszereznünk. Aminek a révén a Purusa felismeri saját tévedését, azt, hogy az érzetekből kreált dolgokkal magát összetévesztette. Ha a Purusa elszakad, különválik, akkor elnyeri a teljes szabadságát és nem merül bele a prakritibe, hanem a figyelmét önmaga felé fordítja, és eléri a felülemelkedett és megvilágosodott tökéletes szellemi szabadság állapotát.

 

A njája szerint: A megszabaduláshoz meg kell értenünk, hogy az átman, az “én”, nem eredendően kapcsolódik az érzékeléshez, képességeinkhez és nem eredendően kapcsolódik a testi alaphoz. Hanem csupán “hozzáragad” ezekhez. Ezt félreértelmezve, valóságnak hisszük, ami egy hamis tudáshoz vezet, ami viszont oksági kapcsolatokon keresztül ugyanúgy szenvedéshez visz. És a megszabadulás elnyeréséhez ennek a hamis tudásnak a felismerése szükséges, azaz felismerem, hogy nem kell ragaszkodnom az érzékeléshez, képességeimhez, testemhez.

 

A buddhizmus szerint: Amit itt meg kell értenünk a megszabaduláshoz, hogy az átman nem ugyanaz, mint a látszat “én”. Nem azonos a léthalmazokkal, de nem is választható el teljesen tőlük, mert közéjük valónak tulajdonítjuk.  Nem azonos a testtel vagy elmével vagy bármelyikkel ezek közül, de nem is olyan valami, amit teljesen le lehet választani. A megszabadulás a buddhizmus szerint a tudatosság (éberség) – ami visszautalva arra a kérdésemre, hogy ha meg tudunk szabadulni, akkor mi van –, rá kell jönnünk, hogy ez nem olyan valami, ami egy nagy semmi volna.

 

A megszabadult “én”-ről

Most lássuk, mi a helyzet a megszabadult átmannal? A megszabadult átman tovább létezik. Mind a hárman ezt mondják. Milyen módon létezik tovább?

 

A szánkhja azt mondja: A Purusa – az “én” tiszta megfigyelőként létezik, tárgya nélkül. Áthatja az egész világegyetemet. Nem tapasztal sem boldogságot, sem boldogtalanságot. Nem csinál semmit. Teljesen elválasztható minden anyagi jelenségtől.

Természetesen ezen a ponton ez az egész mindig kicsit bonyolult lesz. Ugyanis adott egy anyagi jelenség, ami áthatja az egész univerzumot, és ami örök. Itt az anyagi univerzumra gondolunk. Tehát van az egész univerzum, ami anyagi és benne mindenfelé energiával. Ugyanakkor létezik az “én”, a megszabadult “én”, ami akkora is lehet, mint az univerzum, és így az univerzum szintén áthatott a megszabadult “én” – Purusa által. Minden megszabadult “én” egyedül van. A szánkhja szerint nem válik mindenki eggyé, nem egyesül a legvégén, hanem megmarad anyagtalan egyéninek, ami átitatja az egész világegyetemet. Ami teljesen passzív, de megfigyelő és éber.

Valójában egészen érdekes ebbe belegondolni. Szeretnénk-e csak tiszta éber megfigyelők lenni, amit áthat az egész világegyetem? Azt hiszem, ez némely ember számára vonzó lehet. Ez, tehát, a megszabadulás állapota, a szánkhja szerint. A megszabadult Purusa, az “én” nem tapasztal sem boldogságot, sem boldogtalanságot. Nem tesz semmit. Mert csak megfigyel.

 

A njája azt mondja, hogy az “én” –nek nincsenek tulajdonsága. Bár az átman birtokolja a tudást, de csak az átman örökkévaló, a tudás nem, és ezért ez utóbbi előbb –utóbb szétfoszlik. A megszabadulás egy tökéletes és végleges megszabadulás a fájdalomtól és örömtől és a szenvedés minden tényezőjétől. A megszabadulás következménye egy olyan megtisztult, üdvözült, felszabadult és felülemelkedett tudatállapot, amely nem áll többé az öröm és fajdalom befolyása és az újraszületés kényszere alatt.

 

Mit mond a buddhizmus? A buddhizmus azt mondja, hogy a megszabadult “én” továbbra is ismer, tud dolgokat. Igaz? Az arhatok is meditálnak, ők is ismernek dolgokat, tudnak dolgokról. És ők is cselekszenek.

Most egy fontos dolgot szeretnék mondani a hínajána ösvényről (a ‘kis-szekeres’-nek nevezett théraváda buddhista irányzatról). Amikor mi, a mahájána (‘nagy-szekeres’) irányzathoz tartozók a hínájána ösvényről beszélünk, és a hínajána szerinti arhatság eléréséről, sokszor úgy emlegetjük, hogy ez egy önző ösvény, aminek a lényege, hogy önző módon csak a magunk megszabadulását elérjük. Azonban meg kell, hogy értsék, hogy ez nem önző ösvény. A théraváda követői rengeteg metta meditációt végeznek (a metta páli szó, jelentése: ‘barátságos jóindulat’, szanszkrit nyelven maitrí – ezt sokszor szeretetnek fordítják, ami azonban félrevezető, mert nem azonos a ‘szeretet’ szó keresztényi értelmezésével. a ford. megjegyzése).

Tehát a thréváda követői is éreznek együttérzést, barátságos jóindulatot, a négy mérhetetlent (brahma-vihára).

Ez, azonban, nem azt jelenti, hogy ez egy olyan az ösvény, amelyik távol tartja magát a barátságos jóindulattól és együttérzéstől/könyörülettől – ez csak az eredménye. Az arhatsággal azt akarják elérni, hogy ne aktívan bonyolódjanak bele a másokon való segítés könyörületes tetteibe. Az eredmény az, ami önmagunkra irányuló, nem pedig az ösvény. Ebben, tehát, nagyon sok a félreértés, aminek eloszlatását sok esetben nem igazán segítik elő maguknak a klasszikus szövegeknek a magyarázatai sem. Úgy gondolom, hogy muszáj ezt a két irányzat közötti (hínajána és mahájána közötti) megkülönböztetést elvégezni, másképp igazságtalanok leszünk. Csak saját tudatlanságunkat nyilvánítjuk ki a théravadával kapcsolatban, ha azt állítjuk, hogy ők nem végeznek barátságos jóindulat és könyörületesség meditációt. Dehogyisnem végeznek!

 

Visszatérve: az arhatok továbbra is tapasztalnak boldogságot vagy semlegességet, attól függően, hogy miben merülnek el. A magasabb szintű meditációban nincs boldogság vagy boldogtalanság, azon túl csak egy semleges állapot van. A meditációk alsóbb szintjein még megjelenik boldogság. Tehát egyiket vagy másikat továbbra is tapasztalják. És még mindig kapcsolatban vannak a testtel. És az “én”-jük is még mindig cselekszik és tud.

És amikor megvilágosodnak, egy Buddha átmanja:

-- Egyéni. A történelmi Buddha nem lesz Maitréja Buddha. Ez utóbbi pedig nem a történelmi Buddha. Egyediek, egyéniek maradnak.

-- Áthatja az egész univerzumot, mert egy Buddha mindent tudó.

 

Tehát egy Buddha “én”-je áthatja az egész univerzumot. És mert egy Buddha elméje a legfinomabb energia, ami a mentális tevékenyég alapja, ezzel az elmével egy Buddha teste is áthatja az egész univerzumot. Ezért tud egy Buddha megtestesülni millió formában bárhol párhuzamosan.

 

És ekkor azt mondhatod, hogy “Hm, akkor ez most mi? Hiszen a szánkhja is ezt mondja, hogy a megszabadult Purusa áthatja az egész univerzumot.” Úgy vélem, ez az egyik legnehezebben megérhető része a buddhista értelmezésnek, mely szerint hogyan állíthatják mind ugyanezt, hogy amikor megvilágosodott leszel, áthatod az egész univerzumot. A buddhista értelmezésbeli különbséget az adja, hogy egy Buddha elméje tud mindent, tehát ebben az értelemben át tudja hatni az egész világegyetemet.

Tud mindent. Miért tud mindent? Mert ismeri az egész függő keletkezést. (szanszkrit nyelven: pratítja-szamutpáda vagy páli nyelven: paticcsaszamuppáda) Tehát látja a mindenek között fennálló  kapcsolatot. Minden kapcsolatban áll minden mással. Tehát egy teljes mértékű összeköttetés van mindenek között minden irányban, és ezt egy Buddha tudja, mert egy Buddha mindent tudó. Így egy Buddha elméje mindent észlel (a mahájána irányzat tanításai szerint) párhuzamosan – így aztán nyugodtan mondhatjuk azt, hogy egy Buddha legfinomabb energiája szintén áthatja az univerzumot, és ez azt jelenti, hogy egy Buddha megjelenhet mindenhol.

 

(utolsó része következik)

Vissza az 1. részre

Vissza a 2. részre

Vissza a 3. részre

Vissza a 4. részre

Vissza az 5. részre

 

Forrás: A buddhizmus által elutasított átman fogalma a szánkhja és njája iskolákban (angol nyelven)

               dr. Héjjas István: India ősi bölcsessége

Mahájána buddhista iratok

Ahogy azt már a Théraváda buddhista iratok bejegyzésben írtuk, a történelmi Buddha halála után több irányzat is keletkezett az eredetileg egységes Szanghából (szerzetesi közösségből). Ezek egyike a mahájána irányzat, amely nagyon sok iskolára oszlik. A mahájána irányzat alapvetően elfogadja a théraváda irányzat iratait, de némely saját iratát sok esetben fontosabbnak véli azoktól.

Bár mítoszok és történetek vannak arról, hogy egyes mahájána szútrák hogyan köthetőek a történelmi Buddhához, történészek állítása szerint ezek a művek főként az i.e.1.század és i.u. 5.század között íródtak, néhányuk pedig még később. A legtöbb esetben ezeknek a szövegeknek a származása és szerzője ismeretlen.

Ezen művek rejtélyes eredete megkérdőjelezi a hitelességüket. Ahogyan említettük ITT, a théraváda buddhisták teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a mahájána iratokat. A mahájána iskolák között néhány továbbra is állítja a mahájána szútrák és a történelmi Buddha közötti kapcsolatot. Más iskolák elismerik, hogy ezeket az iratokat ismeretlen szerzők írták. De mivel ezeknek a szövegeknek a mély bölcsessége és szellemi értéke teljesen nyilvánvaló, megőrizték és nagyra becsülték, mint szútrákat.

Sok mahájána szútráról vélik azt, hogy eredetileg szanszkrit nyelven írták őket. Bár a legrégibb fennmaradt változatok kínai fordítások, mivel minden bizonnyal a szanszkrit eredeti elveszett. Némely tudós ennek ellenére állítja azt, hogy az első kínai fordítások valójában az eredeti változatok.

A mahájána kánonon belül több al-kánon is létezik. Pl. a Pradnyápáramitá Szútrák - a "bölcsesség tökéletesítése", kb. negyven szútra gyűjteménye, némelyik ebből nagyon hosszú, mások nagyon rövidek. Ez a gyűjtemény valamikor i.e. 100 és i.u. 500 között keletkezett. A Szív Szútra és a Gyémánt Szútra ezek közül a két legismertebb. Ez a két rövid szöveg a legfontosabbak közé tartozik a mahájána szútrák közül, különösen a zen iskola számára. Leginkább a súnjatá (üresség) tanát fejti ki.

A legelső, i.u. 868-ban nyomtatott, épségben megmaradt, Gyémánt Szútra látható a fenti fotón. A könyvnek magyar vonatkozása is van, Stein Aurél találta meg Dunhuang-ban, azóta a British Library tulajdona.) Bővebben erről a két szútráról ebben az önálló bejegyzésben lehet olvasni.

Némelyik szútra kizárólagos bizonyos iskolák számára. Pl. létezik három "Tiszta Föld Szútra", amik a Tiszta Föld buddhizmus fő iratai, de nem igazán használatos más iskolák által. Mások, mint pl. a Lótusz Szútra, nagyra becsült számos, de nem az összes mahájána iskola által. A Lótusz Szútráról is a fentebb említett bejegyzésben írtunk.

Forrás: Buddhista iratok (angol nyelven)

Buddhista szent iratok

Rövid összefoglaló

Létezik-e buddhista Biblia? Nem igazán. Bár nagyon nagy mennyiségű szent irat található a buddhizmusban, de ezek egyikét sem tekinti az összes buddhista irányzat az egyetlen valódinak és hitelesnek. Sőt, minden egyes buddhista irányzatnak megvan a saját képe arról, hogy mely iratok fontosak számára.

Annak, hogy miért nincs buddhista Biblia, van még egy oka. Több vallás úgy tekint az ilyen iratokra, mint az Isten vagy istenek szavainak kinyilatkoztatására. Ezzel szemben a buddhizmusban nincsen Isten vagy istenek, akinek a szavait minden buddhistának kételkedés nélkül el kellene fogadnia. Bár, természetesen, feltételezik, hogy a szent iratok a történelmi Buddha - azaz egy emberi lény - tanításai, vagy más megvilágosodott mesteré. Ezért a buddhista iratokban található tanítások inkább iránymutatások a gyakorláshoz vagy ahhoz, hogy hogyan juthat el valaki a megvilágosodáshoz, mintsem ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatások. Éppen ezért ezeket a szövegeket nem "elhinni" kell, hanem megérteni és gyakorolni.

Több irat neve a szútra (szanszkrit nyelven) vagy szutta (páli nyelven). A szútra v. szutta jelentése "fonál". A szövegek címében szereplő szútra szó jelzi, hogy a mű Buddhának vagy valamelyik fő tanítványának egy tanbeszéde. (De, természetesen, ahogy fentebb olvasható, egyetlen szútrát sem tekinthetünk kizárólagosan hivatalos tanbeszédnek, mivel szerzőjük/lejegyzőjük különböző.) Ezek a szútrák különböző hosszúságúak lehetnek. Némelyik akár egy könyv terjedelmét is elérheti, mások csupán néhány sornyi hosszúak. Azt, hogy mennyi szútra létezik, még megbecsülni sem igazán lehetséges.

A szent iratok közül nem mindegyik szútra, azaz tanbeszéd. Például a szerzetesi rendek szabályzatai, a Vinaja nevű gyűjteményben vannak rögzítve. Létezik még egy másik fajta szöveg, amit Abhidharma (szanszritül) vagy Abhidhamma (páliul) - azaz "A Felsőbb Tan foglalata" néven ismernek, és aminek több változata is van. Ez a szöveg inkább egy filozófiai-elemző mű, nem pedig tanbeszéd, ezért nem is hívják szútrának. Ez a három gyűjtemény - Vinaja, Szútra és Abhidharma - adja ki több buddhista iskola kánonját, a Tripitaka (Tipitaka) 'három kosarát'.

Már röviddel a történelmi Buddha halála után (kb. i.e.480 körül) sem volt teljes az egyetértés a szangha tagjai között több kérdésben, és nagyon hamar elkezdődött a különböző irányzatok, iskolák kialakulása, amelyek jelentős változásokon mentek keresztül az elmúlt több, mint két évezredben. Alapvetően mára két fő irányzatról beszélhetünk, a théraváda ("az öregek tanítása", vagy más szóhasználatban hínajána, "kis szekér"*) és a mahájána ("nagy szekér") irányzatokról. A buddhista iratok ezért egyikhez vagy másikhoz kapcsolódóan feloszthatóak théraváda és mahájána kánonokra.

A théraváda-követők nem ismerik el hitelesnek a mahájána-iratokat. A mahájána-követők alapjában véve hitelesnek vélik a théraváda kánont, de úgy gondolják, hogy saját szent irataik felülmúlják érvényességében a théraváda tanításokat.

Ezenkívül a mahájána iskoláknak is különböző nézetei vannak arról, hogy mely mahájána iratok hivatalosak és elfogadottak. Némely iskolának fontosak bizonyos mahájána iratok, de ugyanezeket más iskolák figyelmen kívül hagyják. Pl. a Lótusz Szútra az egyetlen irat, amelyet a Nicsiren iskola elfogad, egész filozófiájuk és gyakorlatuk ezen alapul.

Forrás: Buddhista iratok (angol nyelven)
A fotón a Tripitaka Koreana és a fadúcok egyike, amiről nyomtatták - Haeinsa Templom, Dél-Korea (Forrás)

* A théraváda az egyetlen máig fennmaradt hínajána-iskola, tehát a két fogalom fedi is egymást, meg nem is. A degradáló hínajána ("kis szekér", "hitvány út") megnevezést a mahájána követői használják erre az irányzatra, míg a saját követői a théraváda nevet. A hínajána és mahájána pejoratív hangzásának elkerülése érdekében ma már semlegesebb kifejezéseket használunk a buddhizmus e két fő irányzatának megkülönböztetésére. Mivel a théraváda történelmileg Dél-Ázsiában gyakorolt nagy befolyást, szokás ‘déli’ buddhizmusnak nevezni, míg a mahájána észak felé terjedt Indiából Kína, Tibet, Japán és Korea felé, ezért ‘északi’ buddhizmus néven is ismert.

A buddhizmus elterjedése és irányzatai

A kép forrása: A buddhizmus képes enciklopédiája, 101.o.

1. Hínajána/Théraváda országok ma:
Srí Lanka
Thaiföld
Burma/Mianmar
Kambodzsa
Laosz
Indonézia (mára a buddh. jelentéktelenné vált, de az egyik legfontosabb buddhista épületegyüttes itt van: Borobudur)
Számos követő Malajziában, Szingapúrban és Nyugaton (Ausztrália, USA, Nagy-Britannia stb.)

2. Mahájána országok ma:
Kína
Tajvan
Korea
Japán
Vietnam (théraváda is)
Számos követő Szingapúrban és Nyugaton (Ausztrália, USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország stb.)

3. Vadzsrajána országok/területek ma:
Tibet
Bhután
Nepál
Észak-India (Ladakh)
Mongólia
Burjátföld
Kalmükföld
Japán (Singon buddhizmus)
Számos követő Nyugaton (USA, Svájc, Nagy-Britannia, Spanyolország stb.)

A magyarországi buddhista közösségek közt minden irányzat képviselteti magát.