Istenek a buddhizmusban

A buddhizmust “ateista vallás”-nak szokták nevezik. Ez a kifejezés azt feltételezi, hogy a buddhisták tagadják az istenek vagy egyetlen teremtő Isten létezését. Mivel ez a kijelentés nem állja meg a helyét, ezért célszerűbb a buddhizmust “nem teista” vallásnak tekinteni – ami azt jelenti, hogy ha meg is jelennek benne az istenek, nem a bennük való hit határozza meg a vallás lényegét.

Tény, hogy már a buddhizmus korai irataiban feltűnnek olyan isten-szerű lények, amelyeket déváknak neveznek. Emellett a vadzsrajána buddhizmus ezoterikus gyakorlataiban is használja a tantrikus istenségeket (a tantrikus istenségekkel való azonosulásról már ITT írtunk).

Ugyanakkor az is tény, hogy a buddhizmus egyik iskolája, a Tiszta Föld iskola követői Amitábha Buddhában hisznek, őt idézik meg és őbenne bíznak, hogy majd eljuttatja őket a nyugati Tiszta Földre, Szukhávatíra. (Az öt meditációs (dhjáni) buddháról, köztük Amitábha Buddháról ITT olvasható bejegyzés, és hogy mik azok a Tiszta Földek, arról ITT írtunk)

Akkor vannak vagy nincsenek istenek a buddhizmusban?

Kiket nevezünk isteneknek?

Legelőször is kezdjük a politeizmus, a többistenhit isteneivel. A világ vallásaiban ezeket is többféleképpen értelmezik. A legelterjedtebb felfogás az, hogy az istenek természetfölötti lények, valamilyen dolognak, jelenségnek a képviselői (föld istene, ég istene, szél, nap, hajnal, éjszaka, álom, győzelem, bosszúállás, szerelem, stb. istene). Ők azok, akik beleszólhatnak az időjárásba vagy éppen valamiben győzelemre segíthetnek. Jó példái ennek az értelmezésnek az ókori görög és római istenek és istennők. De idetartoznak az ókori egyiptomi, babiloni, germán vagy az óindiai, óiráni istenségek is.

A vallás ebben az esetben leginkább azt jelenti, hogy az emberek különböző szertartások, rituálék során megpróbálják elnyerni az istenek jóindulatát. Ha az összes ilyen szertartást kitörölnénk belőlük, akkor maga a vallás sem létezne.

Ezzel szemben a buddhizmusban megjelenő dévákat a legtöbb esetben olyan lényekként ábrázolják, akik a számos létbirodalom egyikében laknak, amelyik teljesen elkülönül az emberi birodalomtól. Így semmilyen szerepet nem játszanak az emberek életében. Ezért nincs értelme a hozzájuk való imádkozásnak, még akkor sem, ha valaki hisz bennük, mert a dévák nem tesznek semmit sem az érdekünkben. (a buddhista kozmológiáról, a különféle létbirodalmakról, a lét kerekéről (bhavacsakra) ITT írtunk)

Akár léteznek dévák, akár nem, nincsenek hatással a buddhista gyakorlásra. Bár szólnak különböző allegorikus történetek dévákról, de lehet valaki teljes mértékben elkötelezett buddhista anélkül, hogy bármilyen formában is hinne bennük vagy gondolna rájuk.

Ez lényeges különbség a politeista vallások istenei és a buddhizmusban lévő dévák között.

A tantrikus istenségek

És most néhány szót a tantrikus istenségekről. A buddhizmusban a tantra különféle rituálék, szimbólumok és jógagyakorlatok használata abból a célból, hogy képessé tegye a gyakorlót a megvilágosodás elérésére. A buddhista tantra legismertebb gyakorlata, hogy egy meghatározott istenségként képzeljük el magunkat. Tehát ebben az esetben az istenségek inkább archetípusok, semmint természetfölötti lények. (tantráról és tantrikus istenségekről több bejegyzés is olvasható, a legjobb talán ezzel kezdeni ITT)

És itt következik egy nagyon lényeges dolog: a tantrikus buddhizmus főleg a vadzsrajána irányzatra jellemző. Ugyanakkor a vadzsrajána a másik nagy irányzat, a mahájána buddhizmus tanításaiból alakult ki. A mahájána buddhizmus szerint egyetlen dolognak vagy jelenségnek sincs objektív, minden mástól független létezése. Sem az istenségeknek, sem nekünk, sem a macskánknak, semminek sem. Ez a súnjata vagy üresség tana. E szerint a dolgok egyfajta viszonylagos módon léteznek, önazonosságuk a más jelenségekhez viszonyított funkciójukból és más jelenségekhez viszonyított helyzetükből fakad. A mahájána buddhizmus úgy tanítja, hogy nincsen semmi sem, ami teljes mértékben leválasztható vagy független volna bármi mástól.

Természetesen a buddhizmusban az üresség tana ellenére politeista módon is értelmezhetik a tantrikus istenségeket. A buddhisták jó része tekint úgy rájuk, mint az ókori görögök az isteneikre, természetfölötti lényekként, teljesen független létezéssel, akik tehetnek valamit az érdekünkben, ha szépen kérjük őket. De a tantrikus istenségek igazából nem erre valók, sőt, ez a szerepük nem igazán felel meg a mahájána és vadzsrajána tanításoknak.

Ahogy már a Bevezetés a tantrikus buddhizmusba című bejegyzésemben is olvasható, ezt írta Láma Thubten Jese az istenségekkel való azonosulásról:

“A tantrikus meditációs istenségeket nem szabad összetéveszteni a különböző vallások isteneivel, istenségeivel, akikre a tantrikus istenek és istennők említésekor szinte automatikusan asszociálhatunk. Itt az egyes istenségeket azért választjuk magunknak, hogy képviselje a bennünk rejtőző alapvető minőségeket a gyakorlásunkhoz. A [nyugati] pszichológia nyelvét használva, egy ilyen istenség egyfajta archetípusa saját legmélyebb természetünknek, a tudatosságunk legbelsőbb szintjének. A tantrában a figyelmünket ilyen archetípusos alakra fókuszáljuk, és azonosulunk is vele annak érdekében, hogy felkeltsük a lényünk legmélyebb, legbelsőbb jellegeit és hogy áthozzuk ezeket a jelenlegi valóságunkba.” (Bevezetés a tantrába: A teljesség látása, 1987-es kiadás)

(Arról, hogy hogyan fogjunk hozzá az istenekkel való azonosuláshoz, és hogy mi is az a vizualizálás és hogyan kell csinálni, ITT írtam bejegyzést)

Egyéb istenszerű lények a mahájána buddhizmusban

Kevés tantrikus elem a mahájána buddhizmusban is megtalálható. Az egyik legismertebb istenszerű lény Avalókitésvara, a végtelen könyörületesség istensége. (Avalókitésvaráról ITT és mantrájáról, az Om Mani Padme Humról ITT írtunk)

A másik nagyon népszerű istenség Amitábha Buddha. Vannak, akik olyan istenségnek képzelik Amitábhát, mint akinek hatalmában áll követőit eljuttatni a Nyugati Tiszta Földre - bár természetesen ezt sem örök időkre. Mások úgy értelmezik a Tiszta Földet, mint az elme egy állapotát, Amitábha pedig a saját elkötelezett gyakorlásunk kivetülése. De ne felejtsük, nem az a lényeg, hogy hiszünk-e egyikben vagy a másikban.

És mi a helyzet monoteizmus Istenével?

Végül elérkeztünk a nagybetűs Istenhez. Róla mit mondhatott Buddha? Amennyire ma ezt tudni lehet, semmit sem. (Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelmi Buddha idejét közvetlenül megelőző évszázadokban  - i.e. 8. század körül - keletkező újfajta indiai tanítások, a legősibb Upanisádok már egyáltalán nem tulajdonítanak jelentőséget az isteneknek. Így Buddha sem foglalkozott velük. A Buddha tanításaira közvetlenül ható Upanisádokról ITT és ITT olvasható bejegyzés. a ford. megjegyzése)

Az egyetlen és teremtő és mindenható Isten fogalma a zsidó kultúrkörben keletkezett. (Bár már az ókori Egyiptomban több, mint négy ezer évvel ezelőtt is használták “az egyetlen Isten, akin kívül nincs másik” – kifejezést különböző istenekre. Amon, Ré, Atum vagy Aton istenek sokszor fáraónként változó kultuszát sok tudós a későbbi zsidó egyetlen teremtő Isten alakjának egyik lehetséges előzményének tekint. a ford. megjegyzése)

Amint látjuk, a buddhizmusban sem az isteneknek, sem az Istennek nincs szerepe a természet törvényeiben. A dolgok egyfajta természeti törvény következtében alakulnak ki, amelyet Függő Keletkezésnek neveznek. A tettek következménye a karma által alakul ki, ami a buddhizmusban szintén egyfajta természetes törvény, és ami nem igényel természetfölötti kozmikus bírót. Ha létezik egyetlen Isten, akkor ő is mi vagyunk. A létezése éppen úgy függő és feltételekhez kötött, mint a miénk. (a karmáról ITT írtam már bejegyzést)

Tehát arra a kérdésre, hogy léteznek-e vagy sem istenek a buddhizmusban, nem igazán lehet egyetlen ‘igen’-nel vagy ‘nem’-mel válaszolni. De nem is ez a lényeges. Hanem az, hogy hogyan értelmezzük őket. Ez az, amit számít.

Forrás: Istenek a buddhizmusban (angol nyelven)

Mahászthámaprápta bódhiszattva

A mahájána buddhizmus nyolc nagy bódhiszattvájának egyike. Szanszkrit nevének szó szerinti jelentése: “aki megvalósította a hatalmas erőt”

A kínai eredetű Tiszta Föld iskola istenhármasságnak egyik tagja, Amitábha buddha és Avalókitésvara mellett.

A kínai buddhizmusban általában nőként ábrázolják, éppen úgy, mint Avalókitésvarát.

A tibeti buddhizmusban úgy vélik, hogy Vadzsrapáni magának Mahászthámaprápta bódhiszattvának a megtestesülése, a két alak számukra azonos.

Kínában a Ló jegyében született emberek védelmezőjeként tekintik.

Mahászthámaprápta egyike a legrégibb bódhiszattváknak, és már a korai mahájána szútrákban feltűnik alakja, az Amitájurdhyána szútrában (Elmélkedés Amitábha Buddháról szútra) és a Lótusz-szútrában. Ennek ellenére Mahásthámaprápta Indiában nem lett olyan népszerű, viszont Kínában és Japánban a Tiszta Föld iskola elterjedésével tisztelete megnőtt. Japánban Szeisi vagy Daiszeisi néven ismerik. (a buddhizmus Tiszta Földjeiről ITT írtunk bejegyzést)

A Szukhávatínak nevezett nyugati Tiszta Föld Amitábha Buddha irányítása alatt áll. Két kísérőjének egyike Mahászthámaprápta, a másik Avalókitésvara. Japánban hármas istenségként jelentek meg és váltak közismertté. Ábrázolásukban Amida (Amitábha japán neve) van középen, Szeisi (a bölcsességet képviselve) a jobbján és Kannon (Avalókitésvara japán neve, a könyörületességet képviselve) a balján foglal helyet. Azonban Szeisi Kínában és Japánban is kevésbé népszerű, mint Kannon.

Emiatt a japán kultúrában Szeisi csak nagyon ritkán jelenik meg az Amida-háromságon kívül önmagában.

A japán ezoterikus buddhizmus singon iskolájában Szeisi egyike a 13 Buddhának, így őt idézik meg azokon az emlékszertartásokon, amiket az elhunytak halálának első évfordulóján szoktak tartani.

Ahogy fentebb írtuk, Szeisi leginkább az Amida istenséghármast ábrázoló festményeken vagy szobrokon tűnik fel. Szeisit jellemző módon mellmagasságba emelt összetett kézzel ábrázolják vagy pedig lótusz virágot tartva. Néha vizes üveg látható Szeisi koronáján, ami a bölcsességet szimbolizálja.

Amitábha Buddhában és Szukhávatí Tiszta Földjében való hit a késő Heian-korszakban (i.u. 794 – 1185) már megjelent a japán császári udvarban, de a köznép körében csak a Kamakura-korszakban (i.u. 1185-1333) terjedt el.

Forrás: Szeisi bódhiszattva (angol nyelven)

           Mahászthámaprápta (angol nyelven)

A bön és tibeti buddhizmus - Alexander Berzin előadásának nyers jegyzete

3. rész

Tibeti kultúra és az alapvető tanítások

 

Azt gondolom, nagyon fontos az, hogy megpróbáljuk megkeresni a buddhizmus azon elemeit, amiket ők vettek át a bönből, és amelyek visszatükrözik a helyi tibetiek felfogását, így tisztább képünk lesz arról, hogy melyik a tibeti kultúra és melyik a buddhizmus. Azt is meg kell kísérelnünk, hogy megkülönböztessük a kulturális jelleget a bön alapvető tanításaitól.

 

A gyógyítás négylépcsős folyamatát teljes mértékben átvette az összes tibeti buddhista hagyomány. Amikor valaki megbetegszik, az első dolog, amit tesz, hogy egy mo-t dob, ami a jövendölés egy módszere. Ez a bönből származik. Az ősi időkben nem kockával dobták a mo-t, ahogyan azt most általánosan teszik, hanem kötéllel, amit különböző csomókká kötöztek. A mo megmondja, ha ártó szellemek okozzák a betegséget, és ha igen, mely szertartásokat kell végrehajtani ahhoz, hogy kiengeszteljék őket. Második lépésként, az asztrológiát figyelembevéve, meghatározzák a szertartások elvégzésének leghatásosabb időpontját. Az asztrológiához a kínai elemeket használják - föld, víz, tűz, fém és fa. Aztán, harmadik lépésben, elvégzik a szertartásokat, hogy eltávolítsák a külső ártó hatásokat. Ezek után, a negyedik lépésben, a beteg beveszi a gyógyszert.

 

A szertartások mögötti elvekben enyhe különbség van a buddhizmus és a bön között. Buddhista oldalról nézve a karmánkkal dolgozunk, és úgy  tekintünk a külsődleges helyzetre, mint alapvetően a karma kivetülésére. A szertartás - púdzsa (puja) - segít a pozitív karmikus lehetőségek felébresztésében. A bönben egyformán fontos a külső erők összhangba hozása, és azután a belső karmikus helyzet.

 

Mindkét esetben a gyógyulás érdekében végzett púdzsákhoz tormákat használnak, amik az ősi áldozati szertartások letompított maradványai. A tormák alkalmazása - árpalisztből készítve, egy kicsi állatformára megmintázva és bűnbak gyanánt való felhasználása - kétségtelenül a bönből származik. Ezeket adják oda az ártó szellemeknek: "Ezt vigyétek és a beteget hagyjátok békén!"

 

Ez az egész áldozati kérdéskör nagyon érdekes. Ugyanis, a bön követők azt mondják, "Mi nem csináltuk ezt, ez már egy korábbi hagyomány volt Tibetben." A buddhisták azt mondják, "Ezt a bön követők végzik, mi nem csináltunk ilyet." Szemmel láthatóan mindenki le akarja tagadni, hogy csinált volna áldozásokat, pedig ezek a szertartások kétségtelenül léteztek. Milarepa megemlíti, hogy az ő idejében végeztek ilyeneket. Még mai korunkban is, 1974-ben, amikor Őszentsége, a Dalai Láma első alkalommal adott kálacsakra beavatást Bódhgajában, nagyon nyomatékosan felszólította a tibeti határ menti területekről érkezett embereket, hogy hagyjanak fel az állatáldozatok gyakorlatával. Ez valami olyan dolog, ami már régóta létezik.

 

A bardo szertartásokban a bön követők különféle istenségek képeit szokták használni, de ugyanezt teszik több buddhista bardo szertartásban is. Ez az iráni/bön temetkezési szertartásokig nyúlik vissza, amikor a sírokba a halott személyek mellé különféle dolgokat raktak.

 

Úgyszintén a böntől vette át a tibeti buddhizmus a " tér harmónia háló"-t, amiben többszínű húrok pókhálószerű alakzata képviseli az öt elemet.

Álomfogó tetoválás

Ez a háló a külső elemek összhangba hozását segíti elő, még azelőtt, hogy a belső tényezőinken vagy karmán dolgozni kezdenénk. A hálót úgy tervezték, hogy összhangban legyen a jövendöléssel és a többivel, és a házon kívül van felakasztva. [Nyugaton] "álomfogók"-nak nevezik ezeket,  de eredetileg nem erre használták. Arra szánták, hogy összhangba hozza az elemeket, és megmondja a szellemeknek, hogy hagyjanak bennünket békén. Ez is nagyon tibeti.

 

Az élet-lélek (bla) fogalma, ami a bönben és a buddhizmusban is megtaláható, a közép-ázsiai türk qut - 'hegy lelke' - elméletből származik. Azt a területet, ami egy bizonyos szent hegy körül volt, mindig a kán uralta, a türkök uralkodója, később pedig a mongolokét nevezték így. A uralkodó volt az a személy, aki megtestesítette ezt a qut-ot vagy élet-lelket, és aki természetfölötti tehetsége révén tudott uralkodni.

 

Az elmélet szerint, egy ember élet-lelkét ártó szellemek is ellophatták. Mindegyik tibeti buddhista hagyománynak volt púdzsá-ja (szertartása), hogy visszaragadja az ártó szellemek által ellopott élet-lelket. "Váltságdíjként" a torma-t adták oda: cserébe add vissza az élet-lelkemet. Honnan tudod, hogy az élet-lelkedet ellopták? Nyugati meghatározás szerint idegösszeroppanásnak vagy idegsokknak szoktuk nevezni azt, amikor valaki nem tudja megállni a helyét az életben. Az az ember, akinek ellopták az élet-lelkét, szintén képtelen rendbe tenni az életét. Ez az élet-lélek éppen úgy uralja az életünket, mint ahogyan a kán uralkodik az országa fölött. Az élet-lélekre használt tibeti szó, a "la", benne van a "lama" szóban is. A láma az az ember, akinek igazán van élet-lelke.

 

Aztán ott van még a jólét-szellem. Ha ez erős, minden rendben lesz és sikeresek leszünk. A tibeti szó erre a "yang" (g.yang). A "yang" kínaiul birkát jelent. Loszárban, a tibeti újévben, megeszik a birka fejét és tsampa-ból - pirított árpamagokból - formázzák meg a birkafejet. Ez jelképezi a jólét-szellemet. Ez is egyértelműen a régi bön szertartásból származik.

 

Az imazászlók is a bönből származnak. Az öt elem színeire festik, majd felfüggesztik őket, hogy egyensúlyba hozzák a külső elemeket, így ha ezek kiegyensúlyozottá válnak, akkor jobban odafigyelhetünk a belső dolgainkra. Több imazászlón is megtalálható a szélparipa (lungta), aminek jelentése egybefonódik a szerencselóval. Kína volt az első olyan ország, ahol kialakították azt a postai rendszert, amelyben a postások lovakkal jártak. Voltak meghatározott helyek, ahol a postások megállhattak és lovakat válthattak. Ezeken a postai állomásokon lévő lovak voltak a széllovak. Az alapgondolata ennek az, hogy a jó szerencse éppen úgy lovon fog érkezni, mint ahogy a postás is hozza a dolgokat, levelet, pénzt, stb. Ez is nagyon tibeti, illetve eredetileg kínai.

 

A bön gyógyítás bizonyos részei átkerültek a buddhizmusba, mint például a tollal spriccelt szentelt víz szokása. Minden buddhista beavatási szertartásban van egy vázában pávatoll. A boróka leveleinek és ágainak elégetését tibeti nyelven sang-nak hívják, ezt a hegyek tetején teszik, az érkezők üdvözlésére. De szokták az út szélén is égetni, például amikor Őszentsége visszaérkezik Dharamszalába. Ez a helyi szellemek felé tett felajánlással függ össze.

 

A tibeti buddhizmusban megjelenő, jelentős fontosságú jóslást gyakran keverik a sámánizmussal, pedig a jóslás és a sámánizmus különböznek egymástól. A jóslás egy szellem közlése, aki egy médiumon át beszél. Ez inkább olyasmi, mint egy [kommunikációs] csatorna. A sámánok, viszont  - Szibériában, Törökországban, Afrikában, stb. - olyan személyek, akik egy olyan transzállapotba kerülnek, melynek során különböző birodalmakba jutnak és ott többféle szellemmel, általában az elődök/ősök szellemével, beszélnek. A szellemek különböző kérdésekre adnak válaszokat. Amikor a sámánok kilépnek a transzállapotból, kézbesítik az előd/ős üzenetét. Ezzel ellentétben, a jóslásnál a médium általában nem emlékszik azokra, amiket a szellem rajta keresztül közölt. A jóslásokat a védelmezőkkel hozzák összefüggésbe. Azonban a sámánizmus nyoma is megmaradt abban a [hármas] felosztásban, amely szerint a dolgok a földön, fölötte és alatta léteznek. Ez a felosztás a bönben is elterjedt, és aztán került a buddhizmusba.

 

Buddha rengeteg dolgot tanított, több témában is. A buddhizmus a terjedése során eljutott Ázsia különböző területeire, és az emberek Buddha tanításainak azon részeit érezték fontosnak, amelyek egybecsengtek a saját kultúrájukkal. Például a "tiszta föld" gondolatát az indiai buddhizmus is említi, de náluk nem annyira fontos. A kínaiaknál, akiknél az a taoista gondolat létezett, hogy el lehet jutni a halhatatlanok nyugati földjére, kihangsúlyozták a "tiszta föld" eszméjét, és erőteljesen továbbfejlesztették. Így lett az egyik legjelentősebb kínai buddhista iskola/irányzat a Tiszta Föld. Ugyanígy, az indiai buddhizmuson belül is megtaláljuk a védelmezőkről és különféle szellemekről szóló fejtegetéseket, a púdzsa felajánlást, és így tovább, de a tibetiek fejlesztették tovább ezeket a részeket ennyire erőteljesen, mert ez volt eredetileg a saját kultúrájukban.

 

Befejezés

 

Azt gondolom, nagyon fontos az, hogy tiszteljük a bön hagyományt. Több dolog van, amit bönként vagy a tibeti kultúraként azonosíthatunk be, és amelyek nem teljesen azonosak a tibeti buddhizmussal. A buddhista tanításban több olyan dolog is megtalálható, ami a bönben is. Teljesen értelmetlen arról vitázni, hogy ki mit másolt kiről. Mivel a buddhizmus és a bön évszázadokon át kapcsolatban álltak egymással, miért ne hatottak volna egymásra?

 

Fontos megértenünk azt is, hogy a bön követőket "rossz fiúknak" kikiáltani, részint politikai állásfoglalás - ez a nyolcadik századból származó maradvány, amikor ők voltak a szuper-konzervatívok. Részint pedig pszichológiai - olyan emberek tesznek ilyet, akik saját pozitív oldalukat hangsúlyozzák, miközben hajlamosak kivetíteni saját negatív oldalukat másokra. Ez a jelenség különösen olyan fundamentalista buddhista hagyományokban található meg, ahol eltúlozzák a guru iránti odaadást, és a védelmezők szerepét, és ez utóbbiak nagyon fontossá válnak. Bizonyos szövegek szörnyű dolgokat írnak azokról, aki a Dharma ellen vagy a mondott hagyományok ellen vannak: tegyük tönkre ellenségeinket, tapossuk el őket, vájjuk ki a szemüket, stb. Azt gondolom, sokkal inkább helyénvaló, ha követjük Őszentsége példáját abban a kijelentésében, hogy öt tibeti irányzat létezik, és ezek mindegyike teljesen érvényes ösvény a megvilásodáshoz. Több közös dolog van bennük és ugyannak a célnak - a megvilágosodásnak - az eléréséről beszélnek.

 

A közös dolgokon belül is léteznek olyanok, amelyek inkább a tibeti kultúra részei, és mások, amelyek inkább a buddhizmusból fakadóak. Tőlünk függ az, hogy eldöntsük, melyiket akarjuk követni. Ha el akarunk fogadni bizonyos dolgokat a tibeti kultúrából, rendben van, miért ne? De ez nem feltétlenül szükséges. Ha meg tudjuk különböztetni a tibeti eredetű tényezőket a buddhizmus alapvető tényezőitől, akkor legalább bizonyosak lehetünk abban, mi az, amit követünk. Nem őrködhetünk a buddhizmus fölött. Hiszen még az indiai buddhizmus is az indiai társadalommal összhangban alakult ki. Nem választhatjuk le a buddhizmust arról a társadalomról, amiben azt tanították, de jó, ha biztosak vagyunk abban, hogy melyek a [társadalomból fakadó] kulturális tényezői, és melyek az eredeti buddhista tanítások.

 

Forrás: A bön és tibeti buddhizmus (angol nyelven)

Az öt meditációs buddha

Az öt meditációs buddha (szanszkritul dhjáni-buddha) a mahájána buddhizmus 'szentjei'. A megvilágosodott tudatosság különböző megnyilvánulásait/aspektusait képviselik, hogy segítsék a szellemi átalakulást.

Amitábha Buddha az öt meditációs buddha egyike, talán a legismertebb közülük. A Tiszta Föld (Hua-jen) buddhizmus középpontjában az Amitábha iránti áhítat áll. (Ázsiában a Tiszta Föld iskola a mahájána buddhizmus egyik legnagyobb irányzata.) A történet szerint Amitábha régen király volt, aki lemondva trónjáról, szerzetesnek állt. Dharmakára bódhiszattvának hívták, és mint szerzetes, szorgalmasan gyakorolt öt világkorszakon át és eljutott a megvilágosodásig és buddhává vált. Amitábha Buddha a nyugati paradicsom, Szukhávatí fölött uralkodik, amit Tiszta Földnek is neveznek. Akik a Tiszta Földön születnek újra, élvezettel hallgatják Amitábha tanításait a Tanról, egészen addig, amíg készen nem állnak belépni a Nirvánába.
Amitábha szimbolizálja a könyörületességet és bölcsességet. Az öt léthalmaz (szkandha vagy khandha) közül a harmadikat, az észlelést képviseli. Gyakran jelenítik meg Avalókitésvara társaságában. Az Amitábhán való tantrikus meditáció a vágy ellenszere. Szimbóluma a lótusz, ami jóindulatot és tisztaságot jelent.

Aksobhja egy szerzetes volt, aki megfogadta, hogy sosem fog haragot vagy ellenszenvet érezni más élőlény iránt. E fogadalom betartásában megingathatatlan volt és hosszú iparkodás után buddhává vált.
Aksobhja egy égi buddha, aki a keleti paradicsom, Abhiratí fölött uralkodik. (Érdemes megjegyezni, hogy a paradicsom az elme állapotaként értendő inkább, nem pedig fizikai helyként.) Akik Aksobhja fogadalmát betartják, Abhiratíban születnek újra és nem esnek már vissza a tudatosság alacsonyabb szintjeire.
Aksobhját a buddhista ikonográfiában általában kék, néha arany színűnek ábrázolják, leggyakrabban jobb kezével a földet érintve. Ez a föld-érintő mudra, amit a történelmi Buddha használt, amikor a földet tanújául kérte a megvilágosodásához. Bal kezében egy vadzsrát tart, az üresség szimbólumát. Aksobhja az öt léthalmazban az ötödikhez, a tudatossághoz kapcsolható. A buddhista tantrában a meditációban való felidézése segít a haragon és gyűlöleten való felülkerekedésben.

Amóghasziddhi Buddha a Tibeti Halottaskönyvben jelenik meg, minden tett megvalósítását képviseli. Keresztezett vadzsrát tart, amit dupla dorzsénak is neveznek*, a megvalósítást és beteljesítést jelképezve minden irányban. Zöld fényt sugároz, ami a megvalósuló bölcsesség fénye.
Amóghasziddhi északon uralkodik és a negyedik léthalmazzal, a késztetésekkel áll kapcsolatban. Az Amóghasziddhin való meditáció legyőzi az irigységet és féltékenységet. Az őt megjelenítő képben a keze a rettenthetetlenség mudráját formálja.

Ratnaszambhava Buddha a gazdagságot képviseli. Sárga színe szimbolizálja a földet és termékenységet. Egy kívánság-megvalósító ékszert (csintámani) tart. Délen uralkodik és a második léthalmazzal, az érzékeléssel áll kapcsolatban. A Ratnaszambhaván való meditáció legyőzi a büszkeséget. A kezét kívánság-teljesítő mudrában tartja.


Vairócsana Buddhát néha ős-Buddhának (ádi-buddha) vagy legfelsőbb Buddhának nevezik. Az üresség bölcsességét képviseli. Úgy vélik, hogy ő a megszemélyesítője a dharmakájának, azaz ő minden, megtestesületlen, mentes minden jellemvonástól és megkülönböztetéstől. Amikor a meditációs buddhákat együtt ábrázolják egy mandalában, Vairócsana van középen.
Vairócsana fehér, minden színt képvisel, és szimbóluma a Dharma-kerék. Kezével a Tan kerekének forgatását mutatja. Az első léthalmazzal, a formával áll kapcsolatban. A Vairócsanán való meditáció legyőzi a tudatlanságot.

* A rituális eszköz szanszkrit neve a vadzsra, tibeti neve a dordzse. Jelentése: villám, gyémánt, jogar.

Forrás: Az öt meditációs buddha (angol nyelven)
A képek forrása: Buddhist Paintings (thangkas) - The Five Buddhas (Jinas)