A kántálás szerepe a buddhizmusban

Buddhista templomokban sokszor láthatunk-hallhatunk kántáló embereket. A buddhizmus minden iskolájában van bizonyos kántálási liturgia, bár tartalmuk változó. Ez a fajta gyakorlás az újonnan érkezőket kényelmetlenül érintheti. Akár azért, mert olyan vallási hagyományban nőttünk fel, amelyben bár a szertartások során meghatározott, állandó szövegeket recitáltak vagy énekeltek, mi magunk nem gyakran kántáltunk. Akár azért, mert nyugaton sokan úgy gondolunk a liturgiára, mint régi bálványimádó idők értelmetlen maradványára.

Ha láttunk-hallottunk már buddhista kántálási szertartást, megfigyelhettük, hogy a hívők meghajolnak, térdelnek vagy csengőt és dobot használnak. A papok füstölőt, ételt és virágot ajánlhatnak fel az oltárnál lévő szobrok előtt. Sok esetben a kántálás idegen nyelven szól, még akkor is, ha az összes jelenlévő egy másik közös nyelvet beszél. Ez nem csupán azért tűnik idegennek, mert nem teista vallásként tekintünk a buddhizmusra, hanem azért is, mert egy ilyen buddhista szertartás látszatra semmiben sem különbözik, mondjuk egy katolikustól.

Kántálás és megvilágosodás

Ha megértjük, hogy miről is van szó, akkor látni fogjuk, hogy a buddhista liturgia nem egy istenség imádásáról szól, hanem arról, hogy segítsen megvalósítani a megvilágosodást. Ne felejtsük, a buddhizmusban a megvilágosodás nem más, mint felébredés az illúziókból – különösen az ‘én’ és a különálló ‘én’ illúziójából. Ez a felébredés elsősorban nem gondolati szinten nyilvánul meg, sokkal inkább a dolgok észlelésének és tapasztalásának megváltozásában.

A kántálás is egyfajta módszer arra, hogy kialakítsuk az éberséget, egy eszköz arra, hogy segítsen “felébredni”.

Buddhista kántálás fajtái

A kántált szövegek különbözőek lehetnek, de ezek mind a buddhista liturgia részei:

-- Lehet egy teljes tanbeszéd – szutta - vagy annak egy részlete.

-- Lehet mantra – szavak vagy szótagok sorrendje, amelyeket gyakran ismételten kántálnak, és amelyekről úgy vélik, hogy átalakító hatással bírnak. A mantrázás a meditáció egyik formája is lehet.

-- A dháraní olyasmi, mint a mantra, de jobbára hosszabb. A dháraníkról úgy vélik, hogy tartalmazzák a tanítás lényegét, és ismételt kántálásukkal előhívhatunk bizonyos hasznos erőt, mint például védelmet vagy gyógyulást. Akárcsak a mantra, ez is kifinomult hatással van a kántáló elméjére. A dháraníkat általában szanszkrit nyelven vagy annak eltorzított változatán kántálják. Némely esetben a szótagoknak nincs meghatározott jelentésük; itt is, akárcsak a mantrák esetében, jobbára a hangzás számít. A dháraníkról ITT írtam bővebben.

-- A gáthá rövid vers, amit kántálnak, énekelnek vagy recitálnak. Nyugaton a gáthákat gyakran a kántálók nyelvére fordítják át. Ellentétben a mantrákkal és dháraníkkal, a gátháknál a mondanivaló fontosabb, mint a hangzás. (A páli kánon részei a Therígáthák – ‘Az Öreg Szerzetesnők Versei’ és a Theragáthák – ‘Az Öreg Szerzetesek Versei’. Ezekből magyarul is lehet olvasni egy párat ITT és ITT a Buddha Ujja oldalon)

Vannak olyan kántálások, amelyek kizárólagosan a buddhizmus egyes iskoláihoz tartoznak. A nianfo (kínai) vagy nembucu (japán) olyan kántálási gyakorlat, amelyben Amitábha Buddha nevét kántálják. Ez csak a Tiszta Föld hagyományban található meg.

A nicsiren buddhizmusban mindennapos gyakorlat a diamoku mantra, a ‘Namu-Mjóhó-Renge-Kjó’, a Lótusz-szútra előtti hódolat kifejezése.

A vadzsrajána buddhizmus – talán legismertebb - buddhista mantrája az ‘Om mani padme hum’ Avalókitésvara bódhiszattva előtti hódolat. De sokat recitálják még a zöld és fehér Tárá, Mandzsusrí, a bölcsesség bódhiszattvájának vagy Bhaisajyagurunak (Gyógyító Buddha) mantráit. Ezekről a mantrákról ITT írtam egy bejegyzést.

Hogyan kell kántálni?

Kezdőként az a legjobb, ha megfigyeljük, mit csinálnak a többiek körülöttünk, és mi is úgy cselekszünk. A hangunkat igyekezzünk összhangba hozni a kántálók nagy többségével és ugyanolyan hangerővel, mint ők, kezdjünk el kántálni.

Ha csoportban, együtt végzünk kántálási szertartást, akkor ne önmagunkra figyeljünk, hanem mindenkire egyszerre. Legyünk részei egyetlen nagy hangnak.

Valószínűleg megkapjuk írott formában is a kántálásra szánt szöveget idegen szavakkal, saját nyelvünkre való fordításban (ha mégsem, akkor figyeljünk oda addig, amíg nem kapunk ilyet). Kezeljük tisztelettel ezt a kántálási szövegkönyvet. Nézzük meg, hogy mások hogyan tartják a kezükben, és próbáljuk meg utánozni.

Lefordított vagy eredeti nyelven?

Amikor a buddhizmus nyugat felé is elterjedt, néhány hagyományos szertartás szövegét angol vagy más európai nyelven kezdtek el kántálni. Ennek ellenére még mindig elég jelentős mennyiségű liturgiát kántálnak ázsiai nyelveken, még azok az ázsiai nyugatiak is, akik nem beszéli azt az adott nyelvet.

Fentebb már említettem, hogy a mantrák és dháraník esetében a hangzók kántálása éppen olyan fontos, sok esetben fontosabb, mint a jelentése. Vannak olyan hagyományok, ahol úgy tartják, hogy a hangok a valóság természetének megnyilvánulásai. Amikor erős fókuszálással és éberséggel kántálják, a mantrák és dháraník nagyszerű csoportmeditáció tárgyaivá válhatnak.

A szutták ebből a szempontból külön csoportba tartoznak, és sokszor ad vitára okot az a kérdés, hogy fordításban kántálják-e ezeket vagy sem. A saját nyelven kántált szutta jobban segít internalizálni a tanítást, mint a puszta olvasás. De bizonyos csoportok jobban szeretnek ázsiai nyelvet használni, részben a hangzók hatása miatt, részben azért, hogy erősítsék a dharma-testvérekkel való kapcsolatukat szerte a világon.

Ha eleinte a kántálás szertartása értelmetlennek is tűnik számunkra, akkor jusson eszünkbe, hogy ez olyan ajtó, amely lehetőségeket nyithat meg. Több idősebb tanítvány és tanító állítja, hogy azok a dolgok, amelyeket gyakorlásuk kezdetén a legunalmasabbnak és legidétlenebbnek találtak, váltották ki később az első felébredési élményeiket.

Forrás: A kántálás szerepe a buddhizmusban (angol nyelven)

            Buddhista kántálás 

Istenek a buddhizmusban

A buddhizmust “ateista vallás”-nak szokták nevezik. Ez a kifejezés azt feltételezi, hogy a buddhisták tagadják az istenek vagy egyetlen teremtő Isten létezését. Mivel ez a kijelentés nem állja meg a helyét, ezért célszerűbb a buddhizmust “nem teista” vallásnak tekinteni – ami azt jelenti, hogy ha meg is jelennek benne az istenek, nem a bennük való hit határozza meg a vallás lényegét.

Tény, hogy már a buddhizmus korai irataiban feltűnnek olyan isten-szerű lények, amelyeket déváknak neveznek. Emellett a vadzsrajána buddhizmus ezoterikus gyakorlataiban is használja a tantrikus istenségeket (a tantrikus istenségekkel való azonosulásról már ITT írtunk).

Ugyanakkor az is tény, hogy a buddhizmus egyik iskolája, a Tiszta Föld iskola követői Amitábha Buddhában hisznek, őt idézik meg és őbenne bíznak, hogy majd eljuttatja őket a nyugati Tiszta Földre, Szukhávatíra. (Az öt meditációs (dhjáni) buddháról, köztük Amitábha Buddháról ITT olvasható bejegyzés, és hogy mik azok a Tiszta Földek, arról ITT írtunk)

Akkor vannak vagy nincsenek istenek a buddhizmusban?

Kiket nevezünk isteneknek?

Legelőször is kezdjük a politeizmus, a többistenhit isteneivel. A világ vallásaiban ezeket is többféleképpen értelmezik. A legelterjedtebb felfogás az, hogy az istenek természetfölötti lények, valamilyen dolognak, jelenségnek a képviselői (föld istene, ég istene, szél, nap, hajnal, éjszaka, álom, győzelem, bosszúállás, szerelem, stb. istene). Ők azok, akik beleszólhatnak az időjárásba vagy éppen valamiben győzelemre segíthetnek. Jó példái ennek az értelmezésnek az ókori görög és római istenek és istennők. De idetartoznak az ókori egyiptomi, babiloni, germán vagy az óindiai, óiráni istenségek is.

A vallás ebben az esetben leginkább azt jelenti, hogy az emberek különböző szertartások, rituálék során megpróbálják elnyerni az istenek jóindulatát. Ha az összes ilyen szertartást kitörölnénk belőlük, akkor maga a vallás sem létezne.

Ezzel szemben a buddhizmusban megjelenő dévákat a legtöbb esetben olyan lényekként ábrázolják, akik a számos létbirodalom egyikében laknak, amelyik teljesen elkülönül az emberi birodalomtól. Így semmilyen szerepet nem játszanak az emberek életében. Ezért nincs értelme a hozzájuk való imádkozásnak, még akkor sem, ha valaki hisz bennük, mert a dévák nem tesznek semmit sem az érdekünkben. (a buddhista kozmológiáról, a különféle létbirodalmakról, a lét kerekéről (bhavacsakra) ITT írtunk)

Akár léteznek dévák, akár nem, nincsenek hatással a buddhista gyakorlásra. Bár szólnak különböző allegorikus történetek dévákról, de lehet valaki teljes mértékben elkötelezett buddhista anélkül, hogy bármilyen formában is hinne bennük vagy gondolna rájuk.

Ez lényeges különbség a politeista vallások istenei és a buddhizmusban lévő dévák között.

A tantrikus istenségek

És most néhány szót a tantrikus istenségekről. A buddhizmusban a tantra különféle rituálék, szimbólumok és jógagyakorlatok használata abból a célból, hogy képessé tegye a gyakorlót a megvilágosodás elérésére. A buddhista tantra legismertebb gyakorlata, hogy egy meghatározott istenségként képzeljük el magunkat. Tehát ebben az esetben az istenségek inkább archetípusok, semmint természetfölötti lények. (tantráról és tantrikus istenségekről több bejegyzés is olvasható, a legjobb talán ezzel kezdeni ITT)

És itt következik egy nagyon lényeges dolog: a tantrikus buddhizmus főleg a vadzsrajána irányzatra jellemző. Ugyanakkor a vadzsrajána a másik nagy irányzat, a mahájána buddhizmus tanításaiból alakult ki. A mahájána buddhizmus szerint egyetlen dolognak vagy jelenségnek sincs objektív, minden mástól független létezése. Sem az istenségeknek, sem nekünk, sem a macskánknak, semminek sem. Ez a súnjata vagy üresség tana. E szerint a dolgok egyfajta viszonylagos módon léteznek, önazonosságuk a más jelenségekhez viszonyított funkciójukból és más jelenségekhez viszonyított helyzetükből fakad. A mahájána buddhizmus úgy tanítja, hogy nincsen semmi sem, ami teljes mértékben leválasztható vagy független volna bármi mástól.

Természetesen a buddhizmusban az üresség tana ellenére politeista módon is értelmezhetik a tantrikus istenségeket. A buddhisták jó része tekint úgy rájuk, mint az ókori görögök az isteneikre, természetfölötti lényekként, teljesen független létezéssel, akik tehetnek valamit az érdekünkben, ha szépen kérjük őket. De a tantrikus istenségek igazából nem erre valók, sőt, ez a szerepük nem igazán felel meg a mahájána és vadzsrajána tanításoknak.

Ahogy már a Bevezetés a tantrikus buddhizmusba című bejegyzésemben is olvasható, ezt írta Láma Thubten Jese az istenségekkel való azonosulásról:

“A tantrikus meditációs istenségeket nem szabad összetéveszteni a különböző vallások isteneivel, istenségeivel, akikre a tantrikus istenek és istennők említésekor szinte automatikusan asszociálhatunk. Itt az egyes istenségeket azért választjuk magunknak, hogy képviselje a bennünk rejtőző alapvető minőségeket a gyakorlásunkhoz. A [nyugati] pszichológia nyelvét használva, egy ilyen istenség egyfajta archetípusa saját legmélyebb természetünknek, a tudatosságunk legbelsőbb szintjének. A tantrában a figyelmünket ilyen archetípusos alakra fókuszáljuk, és azonosulunk is vele annak érdekében, hogy felkeltsük a lényünk legmélyebb, legbelsőbb jellegeit és hogy áthozzuk ezeket a jelenlegi valóságunkba.” (Bevezetés a tantrába: A teljesség látása, 1987-es kiadás)

(Arról, hogy hogyan fogjunk hozzá az istenekkel való azonosuláshoz, és hogy mi is az a vizualizálás és hogyan kell csinálni, ITT írtam bejegyzést)

Egyéb istenszerű lények a mahájána buddhizmusban

Kevés tantrikus elem a mahájána buddhizmusban is megtalálható. Az egyik legismertebb istenszerű lény Avalókitésvara, a végtelen könyörületesség istensége. (Avalókitésvaráról ITT és mantrájáról, az Om Mani Padme Humról ITT írtunk)

A másik nagyon népszerű istenség Amitábha Buddha. Vannak, akik olyan istenségnek képzelik Amitábhát, mint akinek hatalmában áll követőit eljuttatni a Nyugati Tiszta Földre - bár természetesen ezt sem örök időkre. Mások úgy értelmezik a Tiszta Földet, mint az elme egy állapotát, Amitábha pedig a saját elkötelezett gyakorlásunk kivetülése. De ne felejtsük, nem az a lényeg, hogy hiszünk-e egyikben vagy a másikban.

És mi a helyzet monoteizmus Istenével?

Végül elérkeztünk a nagybetűs Istenhez. Róla mit mondhatott Buddha? Amennyire ma ezt tudni lehet, semmit sem. (Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelmi Buddha idejét közvetlenül megelőző évszázadokban  - i.e. 8. század körül - keletkező újfajta indiai tanítások, a legősibb Upanisádok már egyáltalán nem tulajdonítanak jelentőséget az isteneknek. Így Buddha sem foglalkozott velük. A Buddha tanításaira közvetlenül ható Upanisádokról ITT és ITT olvasható bejegyzés. a ford. megjegyzése)

Az egyetlen és teremtő és mindenható Isten fogalma a zsidó kultúrkörben keletkezett. (Bár már az ókori Egyiptomban több, mint négy ezer évvel ezelőtt is használták “az egyetlen Isten, akin kívül nincs másik” – kifejezést különböző istenekre. Amon, Ré, Atum vagy Aton istenek sokszor fáraónként változó kultuszát sok tudós a későbbi zsidó egyetlen teremtő Isten alakjának egyik lehetséges előzményének tekint. a ford. megjegyzése)

Amint látjuk, a buddhizmusban sem az isteneknek, sem az Istennek nincs szerepe a természet törvényeiben. A dolgok egyfajta természeti törvény következtében alakulnak ki, amelyet Függő Keletkezésnek neveznek. A tettek következménye a karma által alakul ki, ami a buddhizmusban szintén egyfajta természetes törvény, és ami nem igényel természetfölötti kozmikus bírót. Ha létezik egyetlen Isten, akkor ő is mi vagyunk. A létezése éppen úgy függő és feltételekhez kötött, mint a miénk. (a karmáról ITT írtam már bejegyzést)

Tehát arra a kérdésre, hogy léteznek-e vagy sem istenek a buddhizmusban, nem igazán lehet egyetlen ‘igen’-nel vagy ‘nem’-mel válaszolni. De nem is ez a lényeges. Hanem az, hogy hogyan értelmezzük őket. Ez az, amit számít.

Forrás: Istenek a buddhizmusban (angol nyelven)

Mahászthámaprápta bódhiszattva

A mahájána buddhizmus nyolc nagy bódhiszattvájának egyike. Szanszkrit nevének szó szerinti jelentése: “aki megvalósította a hatalmas erőt”

A kínai eredetű Tiszta Föld iskola istenhármasságnak egyik tagja, Amitábha buddha és Avalókitésvara mellett.

A kínai buddhizmusban általában nőként ábrázolják, éppen úgy, mint Avalókitésvarát.

A tibeti buddhizmusban úgy vélik, hogy Vadzsrapáni magának Mahászthámaprápta bódhiszattvának a megtestesülése, a két alak számukra azonos.

Kínában a Ló jegyében született emberek védelmezőjeként tekintik.

Mahászthámaprápta egyike a legrégibb bódhiszattváknak, és már a korai mahájána szútrákban feltűnik alakja, az Amitájurdhyána szútrában (Elmélkedés Amitábha Buddháról szútra) és a Lótusz-szútrában. Ennek ellenére Mahásthámaprápta Indiában nem lett olyan népszerű, viszont Kínában és Japánban a Tiszta Föld iskola elterjedésével tisztelete megnőtt. Japánban Szeisi vagy Daiszeisi néven ismerik. (a buddhizmus Tiszta Földjeiről ITT írtunk bejegyzést)

A Szukhávatínak nevezett nyugati Tiszta Föld Amitábha Buddha irányítása alatt áll. Két kísérőjének egyike Mahászthámaprápta, a másik Avalókitésvara. Japánban hármas istenségként jelentek meg és váltak közismertté. Ábrázolásukban Amida (Amitábha japán neve) van középen, Szeisi (a bölcsességet képviselve) a jobbján és Kannon (Avalókitésvara japán neve, a könyörületességet képviselve) a balján foglal helyet. Azonban Szeisi Kínában és Japánban is kevésbé népszerű, mint Kannon.

Emiatt a japán kultúrában Szeisi csak nagyon ritkán jelenik meg az Amida-háromságon kívül önmagában.

A japán ezoterikus buddhizmus singon iskolájában Szeisi egyike a 13 Buddhának, így őt idézik meg azokon az emlékszertartásokon, amiket az elhunytak halálának első évfordulóján szoktak tartani.

Ahogy fentebb írtuk, Szeisi leginkább az Amida istenséghármast ábrázoló festményeken vagy szobrokon tűnik fel. Szeisit jellemző módon mellmagasságba emelt összetett kézzel ábrázolják vagy pedig lótusz virágot tartva. Néha vizes üveg látható Szeisi koronáján, ami a bölcsességet szimbolizálja.

Amitábha Buddhában és Szukhávatí Tiszta Földjében való hit a késő Heian-korszakban (i.u. 794 – 1185) már megjelent a japán császári udvarban, de a köznép körében csak a Kamakura-korszakban (i.u. 1185-1333) terjedt el.

Forrás: Szeisi bódhiszattva (angol nyelven)

           Mahászthámaprápta (angol nyelven)

Tiszta Földek a buddhizmusban - A megvilágosodás Buddha-mezői

A buddhista ‘tiszta föld’ elnevezés sokszor úgy hangozhat, mintha ez a buddhista mennyország volna, ahová a ‘jó’ emberek jutnak haláluk után. Bár nem erről van szó, az értelmezések különbözőek lehetnek.

A ‘tiszta föld’ gyakran olyan ‘helyet’ jelent, ahol a Dharmáról szóló tanítások megértésére minden lehetőség adott, emiatt a megvilágosodás is könnyen elérhető. Sok esetben ezt a ‘hely’-et inkább az elme egyfajta állapotának gondolják, mintsem konkrét fizikai helynek. Ha mégis fizikai helyként értelmezik, akkor sem lehet tudni, hogy elválasztható-e a földi világtól.

Azt viszont egyértelműen úgy vélik, hogy ha valaki el is jut egy ‘tiszta föld’-re, az nem egy örökké tartó jutalom.

Bár a tiszta földek többnyire a Tiszta Föld hagyományokhoz kapcsolódnak, mint például a japán dzsódó –sinsu iskola, azonban a mahájána irányzat több szútrájában is megemlítik a ‘tiszta földeket’, és a különféle kommentárokban is írnak róluk.

Honnan származik a Tiszta Földek gondolata?

Feltehetőleg a korai indiai mahájána iskolákból ered. Abból indultak ki, hogy mivel a megvilágosodott személyek úgy is dönthetnek, hogy amíg minden lény meg nem világosodik, addig nem lépnek be a nirvánába (páli nyelven: nibbána), ezért ezeknek a megtisztult személyeknek egy megtisztult helyen kell élniük. Ilyen megtisztított hely a Buddha-mező vagy Buddha-ksetra.

A ‘tiszta földek’-kel kapcsolatosan többféle értelmezések keletkeztek. Például a Vimalakírti Szútra (i.u. 1. század körül írták Indiában) azt tanítja, hogy a megvilágosodott lények a világ alapvető tisztaságát észlelik, és ezért ők tisztaságban tartózkodnak – egy ‘tiszta földön’. Míg azok a lények, akiknek az elméje kusza, zavaros a szennyeződésektől, egy szennyezett világot észlelnek.

Mások úgy vélekedtek a ‘tiszta földek’-ről, hogy inkább létbirodalmak, bár ezek a birodalmak nem választhatóak el a szamszárától. Idővel a mahájána tanításokban a ‘tiszta földek’-nek egyfajta misztikus kozmológiái alakultak ki, és minden egyes ‘tiszta föld’-höz egy meghatározott Buddha tartozott. (az öt meditációs buddháról ITT írtunk)

A Tiszta Föld iskola, amelyik az 5. században alakult ki Kínában, azt a gondolatot hirdette, hogy ezen Buddhák némelyike eljuttathat nem megvilágosodott lényeket is az ő ‘tiszta föld’-jére. És azon a tiszta földön a megvilágosodás könnyen elérhetővé válik. Azonban azok a lények, akik nem érik el a megvilágosodást, végül máshol, a hat létbirodalmak valamelyikében születnek újra.

Nincs állandó számú ‘tiszta föld’, és csak néhányat ismernek névről is. A kommentárok és szútrák leggyakrabban ezt a hármat említik: Szukhávatí, Abhiratí és Vaidúrjanirbhása. Az az irány, amelyik egy-egy tiszta földhöz tartozik, nem földrajzi, hanem ikonográfiai irány.

Szukhávatí, a nyugati Tiszta Föld

Szukhávatí, ‘az üdvösség birodalma’, és Amitábha Buddha irányítja. Amikor buddhisták úgy általában ‘A tiszta föld’-ről beszélnek, akkor a legtöbbször Szukhávatíra gondolnak.

A Kínában kialakult Tiszta Föld iskola központi gondolata az Amitábha iránti odaadás és a hit Amitábha erejében, amely eljuttatja a hívőt Szukhávatíba.

A Tiszta Föld iskola szútrái Szukhávatít egy lágy fényű, virágillatú, madárcsicsergéssel teli helynek írják le. A fák ékszerekkel és arany csengőkkel díszítettek. Amitábha kísérője Avalókitésvara és Mahásthámaprápta bódhiszattva, akik lótusztrónjaikon ülve felügyelnek mindent.

Abhiratí, a keleti Tiszta Föld

Abhiratí, ‘az élvezet birodalma’, úgy tartják, hogy az összes tiszta föld közül ez a legtisztább. Aksóbhja Buddha uralja. Régen nagy hagyománya volt az Aksóbhja iránti odaadásnak, hogy segítségével a hívő Abhiratíban születhessen újra, de az utóbbi századokban ezt a hagyományt elhalványította a Gyógyító Buddha iránti odaadás.

Vaidúryanirbhása, a másik keleti Tiszta Föld

Vaidúryanirbhása név jelentése: ‘tiszta lazúrkő’. Ezt a tiszta földet a Gyógyító Buddha uralja, Bhaisajyaguru, akit gyakran ábrázolnak az ikonográfiában egy lazúrkő orvosságos edénnyel. (a Gyógyító Buddháról ITT írtunk egy bejegyzést)

Emellett még létezik a déli Tiszta Föld, Srimat, amit Ratnaszambhava Buddha ural, és az északi Tiszta Föld, Prakuta, amit Amóghasziddhi Buddha ural, de ezek messze nem olyan jelentősek, mint a fent említett másik három ‘tiszta föld’.

Forrás: Tiszta Földek (angol nyelven)

A buddha-családok jellemvonásai és a buddha-természet tényezői

A buddha-családok a buddha-természet különböző tényezőit képviselik. Ezeket buddha-család jellemvonásoknak nevezzük. Minden ember mentális/szellemi folyamatának veleszületett tényezői, ami mindannyiunk számára lehetővé teszi a buddhává válást.

-- A buddhává válás alapszintjén ezek a mentális folyamatok tisztítatlanok, ami azt jelenti, hogy a (gondolat)folyam keveredik a tudatra nem ébredéssel (tudatlansággal) és zavaró érzelmekkel, magatartással. Még pontosabban meghatározva, ezek a mentális folyamatok keverednek az érzelmi és megismerési/érzékelési homályossággal.

-- Az ösvény szintjén ezek a mentális folyamatok részben tisztítottak, részben tisztítatlanok. Ez megfelel a "kimagaslóan tisztán látó gyakorló" vagy "kimagaslóan tisztán látó lény" szintjének, amikor néhány homályosság már végérvényesen megszűnt.

-- Az eredmény szintjén a mentális folyamatok teljesen megtisztítottak, így akadálytalanul működnek egy buddha megvilágosodott látásmódjának megfelelően.

A tantra negyedik osztályában, az Anuttara Jóga tantrában az öt buddha-család a következő:

1. A Tathágata család (jelképe egy kerék) a fő Buddha-alakkal, Vairócsanával
2. Az ékszer család, a fő Buddha-alakkal, Ratnaszambhávával
3. A lótusz család, a fő Buddha-alakokkal, Amitábhával és Avalókitésvarával.
4 .A karma-család (jelképe egy kard) a fő Buddha-alakokkal, Amóghasziddhivel és Tárával.
5. A vadzsra-család, a fő Buddha-alakkal, Aksobhjával

Általánosabban véve:

1. Vairócsana képviseli a testet
2. Ratnaszambhava a jó minőségeket
3. Amitábha a beszédet
4. Amóghasziddhi a tetteket
5. Aksobhja az elmét

A Guhjaszamádzsa Tantra* szerint, a Guhjaszamádzsa mandalában ezekkel a színekkel és irányokkal jelölik a meditációs buddhákat, amik ezenkívül még képviselik tapasztalásunk öt halmazának egyikét:

1. Vairócsana (fehér, kelet) képviseli a jelenségek fizikai formájának halmazát (test)
2. Ratnaszambhava (sárga, dél) képviseli az érzékelés/érzés halmazát
3. Amitábha (piros, nyugat) képviseli a megkülönböztetés/észlelés halmazát
4. Amóghasziddhi (zöld, észak) képviseli a késztetések halmazát
5. Aksobhja (kék, középső rész) képviseli a tudatosság halmazát.

A jelenségek fizikai formáját (test) illetően az öt buddha-család az öt elemmel áll kapcsolatban:

1. Vairócsana család képviseli a földet
2. Ratnaszambhava család a vizet
3. Amitábha család tüzet
4. Amóghasziddhi család a szelet
5. Aksobhja család az űrt

A tudatosság (elme) halmazát illetően:

1. A Vairócsana család képviseli a szem-tudatosságot
2. A Ratnaszambhava család a fül-tudatosságot
3. Az Amitábha család az orr-tudatosságot
4. Amóghasziddhi család a nyelv-tudatosságot
5. Aksobhja család a test- tudatosságot

Az öt buddha-család jellemvonása az ötféle nagyfokú éberség szempontjából:

A jó minőségeket illetően létezik egy másik megközelítése a tudatosság halmazának (a Gelug hagyomány szerint: más befolyásoló változók halmazának) - utalván az öt nagyfokú éberség öt típusára (ye-shes*, öt buddha-bölcsesség):

1. Vairócsana képviseli a valóság területének  nagyfokú éberségét. (szanszkrit nyelven: dharmadátu - a Gelug hagyomány szerint: tükörszerű nagyfokú éberség)
2. Ratnaszambhava az egyenlőség/egyformaság nagyfokú éberségét
3. Amitábha az egyedi jelleg/különbözőség  nagyfokú éberségét
4. Amóghasziddhi a beteljesített nagyfokú éberséget
5. Aksobhja a tükörszerű nagyfokú éberséget (Gelug hagyomány szerint: a valóság területének nagyfokú éberségét)

Ez a tizenkilenc gyakorlat létezik arra, hogy elköteleződést (dam-tshig, szanszkrit nyelven, magyaros átírásban: szamaja) alakítsunk ki az öt buddha-család jellemvonásaival, leginkább a nagyfokú éberség öt fajtájával:

1. Hat gyakorlat a valóságra való éberségre (Vairócsana) (A gelug hagyományban tükörszerű éberségre)
-- Biztonságos irány (menedék) a három Kincsben: Buddhában, Dharmában és Szanghában. (A nyingma hagyomány a bódhicsitta szintek felé való elköteleződés és e szintekre való törekvés kifejlesztésével helyettesíti ezt)
-- Az etikai önfegyelem három fajtája: tartózkodás a romboló magatartástól, elköteleződés építő cselekedet felé, mint pl. meditáció, és az érző lények segítése.

2. Négy gyakorlat az egyenlőségre éberség (Ratnaszambhava) felé elköteleződésre:
-- A négy fajta nagylelkűség: belső anyagi tárgyak (a testünk) átadása, külső anyagi tárgyak átadása, Dharma átadása, a félelemtől való megszabadulás átadása (A gelug hagyomány az első kettőt egybeköti és még hozzáteszi a szeretet adását, és azt a kívánságot, hogy mindenki legyen boldog és legyen meg az oka a boldogságra)

3. Három gyakorlat az egyediségre éberség (Amitábha) felé elköteleződésre :
-- A szútra-jána tanításainak (srávaka, pratjékabuddha és bódhiszattva) fenntartása, a külső tantra-osztályok (krija és csarja) fenntartása, és  a belső (titkos) tantra-osztályok (jóga és anuttarajajóga) fenntartása (A nyingma hagyományban jóga, mahájóga, anujóga és atijóga vagy dzogcsen)

4. Két gyakorlat a beteljesített éberség (Amóghasziddhi) felé elköteleződésre:
-- Felajánlások megtétele (A nyingma két teljes szamaja-gyakorlatra osztja: felajánlást tenni általánosságban és tormákat** felajánlani)
-- Fogadalmunk megőrzése (Nyingma változat: olyan tevékenységekben való elköteleződés, mint szenvedést csillapítani és másokat jó minőségek kifejlesztésére buzdítani )

5. Négy gyakorlat a tükör-szerű éberség (Aksobhja) (A gelug hagyományban a valóságra éberség) felé elköteleződésre:

-- Vadzsra (kézben) tartása és a képzetek tiszta képzetekként feltűnése és a vadzsra által képviselt nagyon boldog éberség, ez a módszer
-- Csengő (kézben) tartása és a csengő által szimbolizált  üresség ébersége, ez a bölcsesség
-- A mudra (szó szerint: pecsét, meditációs kéztartás) vagy önmagunk vizualizálása egyesülő buddha-párként, képviseli nem-kettősség módszerének elválaszthatatlan egységét és a bölcsességet
-- Megfelelő módon kötelezzük el magunkat egy egészséges kapcsolatra a tantrikus mesterünkkel

Amikor ez az öt fajta nagyfokú éberség megtisztítatlan, azaz keveredett a valóságra nem éberséggel tekintéssel, akkor a következőek történnek:

1. A valóságra éberség (Vairócsana) (Gelugban tükörszerű éberség) naivitássá válik.

2. Az egyenlőségre éberség (Ratnaszambhava ) gőggé és fösvénységgé válik.

3. Az egyediségre éberség (Amitábha) sóvárgó vágyódássá és kötődéssé válik.

4. A beteljesített éberség (Amóghasziddhi ) féltékenységgé válik.

5. Tükör-szerű éberség (Aksobhja (Gelugban valóság éberség) haraggá válik

* A link angol nyelvű
** Torma (gtor-ma): árpalisztből és vajból készített figura, amit áldozatként ajánlanak fel a tantra-szertartások során

Forrás: Buddha-családok jellemvonásai (angol nyelven)

Az öt meditációs buddha

Az öt meditációs buddha (szanszkritul dhjáni-buddha) a mahájána buddhizmus 'szentjei'. A megvilágosodott tudatosság különböző megnyilvánulásait/aspektusait képviselik, hogy segítsék a szellemi átalakulást.

Amitábha Buddha az öt meditációs buddha egyike, talán a legismertebb közülük. A Tiszta Föld (Hua-jen) buddhizmus középpontjában az Amitábha iránti áhítat áll. (Ázsiában a Tiszta Föld iskola a mahájána buddhizmus egyik legnagyobb irányzata.) A történet szerint Amitábha régen király volt, aki lemondva trónjáról, szerzetesnek állt. Dharmakára bódhiszattvának hívták, és mint szerzetes, szorgalmasan gyakorolt öt világkorszakon át és eljutott a megvilágosodásig és buddhává vált. Amitábha Buddha a nyugati paradicsom, Szukhávatí fölött uralkodik, amit Tiszta Földnek is neveznek. Akik a Tiszta Földön születnek újra, élvezettel hallgatják Amitábha tanításait a Tanról, egészen addig, amíg készen nem állnak belépni a Nirvánába.
Amitábha szimbolizálja a könyörületességet és bölcsességet. Az öt léthalmaz (szkandha vagy khandha) közül a harmadikat, az észlelést képviseli. Gyakran jelenítik meg Avalókitésvara társaságában. Az Amitábhán való tantrikus meditáció a vágy ellenszere. Szimbóluma a lótusz, ami jóindulatot és tisztaságot jelent.

Aksobhja egy szerzetes volt, aki megfogadta, hogy sosem fog haragot vagy ellenszenvet érezni más élőlény iránt. E fogadalom betartásában megingathatatlan volt és hosszú iparkodás után buddhává vált.
Aksobhja egy égi buddha, aki a keleti paradicsom, Abhiratí fölött uralkodik. (Érdemes megjegyezni, hogy a paradicsom az elme állapotaként értendő inkább, nem pedig fizikai helyként.) Akik Aksobhja fogadalmát betartják, Abhiratíban születnek újra és nem esnek már vissza a tudatosság alacsonyabb szintjeire.
Aksobhját a buddhista ikonográfiában általában kék, néha arany színűnek ábrázolják, leggyakrabban jobb kezével a földet érintve. Ez a föld-érintő mudra, amit a történelmi Buddha használt, amikor a földet tanújául kérte a megvilágosodásához. Bal kezében egy vadzsrát tart, az üresség szimbólumát. Aksobhja az öt léthalmazban az ötödikhez, a tudatossághoz kapcsolható. A buddhista tantrában a meditációban való felidézése segít a haragon és gyűlöleten való felülkerekedésben.

Amóghasziddhi Buddha a Tibeti Halottaskönyvben jelenik meg, minden tett megvalósítását képviseli. Keresztezett vadzsrát tart, amit dupla dorzsénak is neveznek*, a megvalósítást és beteljesítést jelképezve minden irányban. Zöld fényt sugároz, ami a megvalósuló bölcsesség fénye.
Amóghasziddhi északon uralkodik és a negyedik léthalmazzal, a késztetésekkel áll kapcsolatban. Az Amóghasziddhin való meditáció legyőzi az irigységet és féltékenységet. Az őt megjelenítő képben a keze a rettenthetetlenség mudráját formálja.

Ratnaszambhava Buddha a gazdagságot képviseli. Sárga színe szimbolizálja a földet és termékenységet. Egy kívánság-megvalósító ékszert (csintámani) tart. Délen uralkodik és a második léthalmazzal, az érzékeléssel áll kapcsolatban. A Ratnaszambhaván való meditáció legyőzi a büszkeséget. A kezét kívánság-teljesítő mudrában tartja.


Vairócsana Buddhát néha ős-Buddhának (ádi-buddha) vagy legfelsőbb Buddhának nevezik. Az üresség bölcsességét képviseli. Úgy vélik, hogy ő a megszemélyesítője a dharmakájának, azaz ő minden, megtestesületlen, mentes minden jellemvonástól és megkülönböztetéstől. Amikor a meditációs buddhákat együtt ábrázolják egy mandalában, Vairócsana van középen.
Vairócsana fehér, minden színt képvisel, és szimbóluma a Dharma-kerék. Kezével a Tan kerekének forgatását mutatja. Az első léthalmazzal, a formával áll kapcsolatban. A Vairócsanán való meditáció legyőzi a tudatlanságot.

* A rituális eszköz szanszkrit neve a vadzsra, tibeti neve a dordzse. Jelentése: villám, gyémánt, jogar.

Forrás: Az öt meditációs buddha (angol nyelven)
A képek forrása: Buddhist Paintings (thangkas) - The Five Buddhas (Jinas)

Avalókitésvara bódhiszattváról

A mahájána buddhizmus egyik közismert alakja Avalókitésvara bódhiszattva. Nevének jelentése "Az Úr, aki lenéz könyörülettel". (Az őt megszólító mantra az egyik legismertebb buddhista mantra, az Om Mani Padme Hum, amiről ITT lehet olvasni.)

A tibeti buddhizmusban Avalókitésvara Mandzsusrí és Vadzsrapání bódhiszattvákkal együtt alkotja az oltalmazó háromságot. Ő a védelmezője az istenségek Lótusz-családjának, amelynek tagja még Amitábha és Tárá is.

Tibetben Avalókitésvara Csenrézi néven ismert, és úgy mondják, hogy a Dalai Láma e bódhiszattva szellemi kisugárzása. Távol-Keleten Avalókitésvara női bódhiszattvává változott, a neve Kuan Jin (Kínában) és Kannon (Japánban). Avalókitésvara Padmani néven, vagyis "Lótusz Hordozójaként" is ismert.

Négy karral megjelenített alakja elég bizarrnak tűnik nyugati szemmel nézve. A keleti művészek a mindenre kiterjedő könyörületes tevékenységét próbálták meg ábrázolni, minden bizonnyal ezért választották a négy karral való megjelenítését. Avalókitésvara könyörületességének és bölcsességének a kiterjedése túl nagy ahhoz, hogy hagyományos emberi alakban ábrázolhassák, így minden karja a könyörületes természetének különböző jellegét jeleníti meg.

A központi kézpár imádkozás-féle tartásban szorítja az ékszert (mani) Avalókitésvara szívéhez. Az ékszer képviseli a könyörületességet, aminek ő maga az alapvető megtestesítője. Az ékszert azért fogja a szívéhez, mert a könyörületesség Avalókitésvara lényének középpontja.

A külső karok rózsafüzért (málá) és lótusz virágot tartanak, mintha ajándékok lennének. Ezek Avalókitésvara felajánlásai a világ számára - az ő könyörületes tevékenysége szétterjed a világban. A lótusz szimbolizálja a bölcsességet, míg a rózsafüzér (málá) a meditáció ajándékát, és jelzi a megvilágosodás eléréséhez vezető cselekedetek folyamatos ismétlésének szükségességét.

Avalókitésvarát ezer karú és tizenegy fejű alakban is ábrázolják. A legenda szerint Avalókitésvara esküt tett Amitábha jelenlétében, hogy tanúsítsa, megment minden érző lényt az összes létezési birodalmakban. Megesküdött arra is, hogy ha egyetlen pillanatra is elvesztené a könyörületességét, akkor ezer darabra hulljon szét. Egy alkalommal, amikor fáradhatatlanul dolgozott a lények jól-létén, Avalókitésvara Amitábha ösztönzésére visszanézett és látta, hogy még megszámlálhatatlan lény szenved a szamszárában. Abban a pillanatban elkedvetlenedett, erőtlenné vált és ezer darabra hullott. Amitábha összegyűjtötte a darabokat és újból összerakta őket egy ezer karú és tizenegyfejű alakká.

A tizenegy feje szimbolizálja a tér tizenegy irányát, jelezve, hogy Avalókitésvara könyörületes tekintete határtalan a térben. Az ezer keze félkörbe fogja Avalókitésvara álló alakját, és minden tenyér közepén egy-egy szem van, jelezve, hogy segítő tettei, cselekedetei, érzékelésen túli bölcsesség hatására történnek. A kezei közül jó néhányban olyan eszközöket tart, amiket Avalókitésvara az érző lények szenvedéstől való megmentésében alkalmaz.

Bár Avalókitésvara elsősorban a könyörületességhez kötődik, de mint minden bódhiszattva, a bölcsességet is szimbolizálja. A mahájána buddhizmus legismertebb iratainak egyikében, a Szív Szútrában, az ürességről ad tanítást Sáriputrának.

Avalókitésvarát tartják Tárá szellemi apjának. Úgy mondják, Avalókitésvara a világ végtelen szenvedését látva annyi könnyet hullatott, hogy abból tó formálódott. Ebben a tóban nőtt az a lótusz, amiból Tárá született.



Forrás: Avalókitésvara mantra (angol nyelven)