A nyolc felismerés

A buddhizmus tele van számokkal és felsorolásokkal. Ezek közül talán legismertebb a négy nemes igazság, a nemes nyolcrétű ösvény és a három ékkő/kincs (Buddha, dharma és a buddhista közösség, a szangha).

Azonban még nagyon sok ilyen lista létezik. Írtam már bejegyzést a három méregről, az öt léthalmazról vagy khandháról/szkandháról, az öt Buddha-családról, az öt fogadalomról, a hat létbirodalomról, a mahájána buddhizmusban található hat tökéletességről vagy páramitáról, a théraváda tíz tökéletességről vagy páramitáról, a helyes összpontosítás (dzshánák) nyolc szintjéről, a Buddha által ki nem fejtett tíz vagy tizennégy kérdésről. És még nagyon sok egyébről, amit itt már nagyon nehéz felsorolni is.

Ez a bejegyzés azt a nyolc felismerést sorolja fel, amelyek leginkább  a mahájána hagyományban ismertek. Célszerű rajtuk tudatosan meditálni, hogy a bódhiszattvákhoz és más megvilágosodott lényekhez hasonlósan mi is képesek legyünk őket megvalósítani.

-- A tudatlanság okozza a születés és halál véget nem érő körforgását és a szenvedést:

Keressük meg a számunkra legjobb, legmegfelelőbb tanítást és gyakorlást, hogy csökkentsük vagy akár semlegesítsük a valósággal kapcsolatos tudatlanságunkat (arról, hogy hogyan találjunk olyan közösséget, ami a legmegfelelőbb számunkra, ITT írtam bejegyzést). Emellett a létezés három tényezőjén – nem állandó, nem kielégítő és ‘én’-telen vagy üres - való meditáció segít a valóság helyes megismerésében.

-- A világon semmi sem állandó: Ha ezt ténylegesen megértjük és képesek leszünk nem csupán szavak szintjén befogadni, akkor kevésbé fogunk ragaszkodni mulandó dolgokhoz, és talán jobban tudjuk értékelni a pillanatot.

-- A több vágy több szenvedést és több elégedetlenséget okoz:

Csökkenti a szenvedést, elégedetlenséget, ha felismerjük, hogy hiába kapjuk meg mindig azt, amire vágyunk, attól nem leszünk boldogabbak. Próbáljuk fékezni magunkat és tudatosan átgondolni azt, hogy mennyire és mire van ténylegesen szükségünk.

-- Az emberi elme mindig önmagán kívül keres élményeket és sosem érzi magát megelégedettnek:

A megszabadulás abból ered, ha kialakítjuk a megelégedést, nem pedig mindig több és több kívülről származó dolog vagy élmény megszerzéséből, átéléséből. Természetesen ahhoz, hogy teljes legyen az életünk, át kell élnünk nagyon sok mindent, de ne akarjunk állandóan mindenhol impulzusokat, élményeket keresni és kapni. Szánjunk pár percet naponta arra, hogy “csak úgy” legyünk magunkban, és élvezzük a saját társaságunk által nyújtotta csendet, békét és derűs nyugalmat.

-- Szorgalmasan törekedjünk:

A tudatos gyakorlás és a pozitív életforma kialakítása kemény munkát, időt, energiát és kitartást igényel. Vegyük észre, ha puszta kényelemből kihagyunk bizonyos részeket a gyakorlásunkból, ne hígítsuk fel azt nem előrevivő dolgokkal.

A létrejövő változást pedig tudatosan fenn kell tartani, mivel az ember egy idő után hajlamos lesz a lazításra.

-- A szegénység/nélkülözés gyűlöletet és haragot teremt:

Próbáljunk nagylelkűek, odafigyelőek lenni, és kezeljünk minden élőlényt felülemelkedett egykedvűséggel. Annak ellenére, hogy biztosan elkövetünk majd néhány hibát, folytassuk az erre irányuló gyakorlásunkat.

-- A testi vágyak öt kategóriája – pénz, szex, hírnév, túl sok evés, túl sok alvás – különböző problémákhoz vezet:

Emellett még több szenvedést, elégedetlenséget okoznak, és a negatív szokások börtönébe zárnak be bennünket, ahonnan nagyon nehezen tudunk megszabadulni.

-- A születés és a halál szenvedés. Az élet végigélése pedig folyamatos küzdelem a vágyaink miatt:

Születésünk óta tele vagyunk ösztönös és nem ösztönös vágyakkal, amelyek  teljesen vagy részben vagy egyáltalán nem teljesülnek. Azok a vágyaink, amelyek teljesülnek, újabbakra sarkallnak bennünket. Amelyek viszont csak részben vagy egyáltalán nem, azok frusztrációt, szorongást, agressziót váltanak ki.

Ezt tudatosítanunk kell magunkban, ezáltal csökkenthetjük az újabb és újabb vágyak iránti igényünket és a bennünk keletkezett feszültséget a nem vagy csak részben teljesült vágyak esetén.

És azt se felejtsük, testünket és agyunkat ugyanazok az atomok építik fel, mint a fákét, madarakét vagy akár a földigilisztákét. Részei vagyunk az egésznek, nem pedig kívülállók. Mint ahogyan mi is szenvedünk és küzdünk a vágyaink miatt, az összes érző lénnyel ez történik, akár van ennek látható jele, akár nincs.

Ezért a bódhiszattva esküben megfogadjuk, hogy minden érző lényt igyekszünk megszabadítani.

Forrás: Mi a nyolc felismerés? (angol nyelven)

A három méreg

A létezés kereke vagy létkerék (bhavacsakra) közepén ábrázolva találunk, általában egymás farkába harapva, három állatot. A disznót/vaddisznót, a kakast/madarat és a kígyót. Az ő energiájuk tartja mozgásban a létforgatag (szamszára) kerekét, amelyben a megszabadulatlan lények vándorolnak, és amelyben újra és újra átélik a születést, halált és újraszületést. (létkerékről ITT írtam bejegyzést)

Ez a három állat képviseli a három mérget vagy három ártalmas gyökeret, amely minden “rossz” és negatív elmeállapot forrása.

A három méreg a moha, dvesa/dosza, rága/lobha, amit tudatlanságnak, gyűlöletnek és kapzsiságnak/vágynak szokták fordítani. E háromra együtt a szanszkritban az akusala-múla, a páliban az akuszala-múla kifejezést használják, aminek jelentése: “ártó gyökér”. Így ezt a három mérget a rossz gyökerének vagy olyan gyökérnek tekintik, amelyből az összes ártalmas cselekedet ered.

A buddhizmusban pontosabban ezt úgy értelmezik, hogy ameddig a gondolataink, szavaink és tetteink e három méregből erednek, addig negatív karmát alakítanak ki, és problémákat okoznak nekünk és másoknak. Az erkölcsös élet nem csupán a fogadalmak követését jelentik, hanem a mérgektől való megtisztulást is - legalábbis annyira, amennyire csak lehet. (A fogadalmakról a buddhizmusban ITT írtam bejegyzést, a tíz romboló viselkedésről pedig ITT)

Tudatlanság (moha)

Azért szokták elsőként ezt a mérget említeni – amelyet a disznó alakja képvisel –, mert a tudatlanság vezet a gyűlölethez és a kapzsisághoz. Nyanatiloka Mahathera, théraváda tudós ezt mondja:

“Minden rossz dolog és minden rossz sors valójában a kapzsiságban, gyűlöletben és tudatlanságban gyökerezik; és e három dolog közül a tudatlanság vagy illúzió (moha, aviddzsá) a legfőbb gyökér, ami a világon minden gonoszság és boldogtalanság elsődleges oka. Ha nincs több tudatlanság, nincs több kapzsiság és gyűlölet, nincs több újraszületés és nincs több szenvedés.”

A páli aviddzsá szót – vagy a szanszkrit avidjá – és a moha szavakat egyaránt “tudatlanság”-nak szokták fordítani, bár az aviddzsá elsősorban “nem-tudás”-t jelent, a moha pedig inkább zavarodottságot, eltévelyedést, illúziót, vakságot.

A buddhizmusban a tudatlanság vagy nem-tudás azt jelenti, hogy a négy nemes igazságot és a valóság természetének alapját figyelmen kívül hagyjuk. Ez abban nyilvánul meg, hogy azt hisszük, a jelenségek állandóak és változatlanok. A tudatlanság vagy moha legkritikusabb pontja a hit egy autonóm és örökké létező lélekben vagy én-ben. Ehhez a hithez való ragaszkodás és a vágy, hogy megvédjük vagy akár felmagasztaljuk az én-t, okozza a gyűlöletet és a kapzsiságot.

A tudatlanság ellentétes tényezője a nem-zavarodottság (amoha) vagy a bölcsesség (pradzsnyá).

Gyűlölet (dvesa/dosza)

A szanszkrit dvesa vagy a páli dosza a gyűlöleten kívül még jelenthet haragot, undort. A létkeréken a kígyó szimbolizálja.

A gyűlölet a tudatlanságból keletkezik, mert nem látjuk a dolgok és/vagy az élőlények közötti összefüggést, így emiatt kívülállónak, különállónak, másoktól különbnek képzeljük magunkat.

E téves elképzelésből eredően a dolgokat, élőlényeket aszerint ítéljük meg, hogy vágyakat keltenek-e bennünk – és meg akarjuk-e kapni azokat – vagy pedig undort, ellenszenvet, ezért távol akarjuk magunkat tartani tőlük.

Ugyanígy haragudhatunk bárkire, aki közénk és vágyaink tárgyai közé áll. Féltékenyek lehetünk azokra, akik pont azokat akarják, amiket mi is. Gyűlölhetjük azokat, amik/akik megijesztenek bennünket vagy fenyegetőnek tűnnek számunkra, vagy csak velünk ellentétes véleményt képviselnek.

A dvesa/dosza ellentétes tényezője a szerető kedvesség (mettá).

Kapzsiság (lobha/rága)

A létkerék ábrázolásán a kakas vagy madár szimbolizálja a lobhá-t. Azt a fajta kapzsiságot, mohóságot, vágyat jelenti, amikor olyan dolgok/élőlények után vágyódunk, amikről azt gondoljuk, hogy örömet okoznak nekünk vagy valamilyen formában jobbak, nagyszerűbbek leszünk általuk.

Arra a hajtóerőre is utal, hogy fenntartsuk és megvédelmezzük énünket. A lobha szó megtalálható a páliban és a szanszkritban is, de van, amikor a szanszkrit rága szót használják, aminek ugyanaz a jelentése.

A kapzsiság/vágy különféle formában jelentkezik. Jó példa erre, amikor azért akarunk megszerezni dolgokat, élőlényeket, hogy emeljük a státuszunkat. Vagy amikor az hajt bennünket, hogy mindig a legdivatosabb ruhákat viseljük azért, hogy népszerűek legyünk és csodáljanak bennünket.

Az is egyfajta kapzsiság, amikor fukarok, kicsinyeskedők vagyunk, annak ellenére, hogy erre semmi szükség nincs. Vagy amikor nagyravágyást keresve másokat kihasználunk.

A kapzsiság, mohóság, vágy hosszabb távon ritkán kielégítő. És sokszor lesz konfliktusunk másokkal, akik közül jó néhányan szintén nagyravágyóak, becsvágyóak.

Ha azért akarunk megkapni mindent, amit szeretnénk, hogy felnézzenek ránk, vagy hogy biztonságban érezzük magunkat, ha manipulálunk és kihasználunk másokat, hogy még többet érjünk el, akkor az irigységet, ellenérzést vált ki másokból, így előbb-utóbb elszigeteltté és magányossá válunk.

A lobha ellentétes tényezője a nagylelkűség (dána).

Forrás: A három méreg a buddhizmusban (angol nyelven)