A théraváda és mahájána irányzat összehasonlítása néhány alapkérdésben

Folytatás: 

(az előző, 1. rész ITT olvasható)

8. A Tan tanításának nyelve

Théraváda: A théraváda szent irat, a Tipitaka kizárólag páli nyelven íródott. A Tant páli nyelven tanítják, a helyi nyelvvel kiegészítve.

Mahájána: A mahájána buddhizmus eredeti tanítási nyelve a szanszkrit volt. A szent iratokat lefordították helyi nyelvekre (kivéve az 5 nem lefordítottat), például kínai, japán vagy tibeti nyelvre.

9. Nirvána (páli nyelven: Nibbána)

Théraváda: Nincs különbség a történelmi Buddha által vagy az arhatok vagy Paccseka Buddhák által elért Nirvána között.

Mahájána: A Nirvánát a “szamszárából való megszabadulás’-ként is nevezik, és árnyalatnyi különbségek léteznek a három helyzet elérésének szintjében. 

10. Sákjamuní Buddha tanítványai

Théraváda: Alapvetően történelmi tanítványok, legyen szó megvilágosodott arhatokról vagy közemberekről.

Mahájána: A szent iratokban Sákjamuní Buddha nagyon sok bódhiszattvát mutat be. Ezeknek a többsége nem történelmi alak.

11. Rituálék és egyházi szertartások

Théraváda: Léteznek rituálék, de nincs akkora szerepe, mint a mahájána irányzatban.

Mahájána: A helyi kulturális behatásoknak köszönhetően sokkal több rituálét használnak, amelyeknek elengedhetetlen szerepük van; ilyen rituálék például a tantrikus formulák a vadzsrajána iskolákban.

12. Mantrák használata

Théraváda: Előszeretettel alkalmaznak paritta szövegeket, akár recitálják, akár úgy, hogy hallgatják azokat. A ‘paritta’ páli szó, jelentése: “védelem” vagy “őrizet”. Ezek a szövegek speciális versek vagy beszédek, amelyek védelmet, gyógyító erőt adnak, segítséget, áldást kérnek.

Mahájána: Főleg a mahájána buddhizmus vadzsrajána irányzatában nagyon fontosak a mantrák. De más mahájána iskolákban is megtalálható napi szintű mantrázás.

13. Haldoklás és halál kérdésköre

Théraváda: Nem igazán kutatták a haldoklás és halál folyamatát, így nagyon keveset tudnak ezekről. A haldokló személynek általában azt javasolják, hogy meditáljon az állandótlanságon, szenvedésen és ürességen.

Mahájána: Különösen a vadzsrajána iskola foglalkozik nagyon sokat a haldoklással és a halállal. A haldoklónál jelentkező belső és külső jelekre odafigyelnek, majd pedig a halál utáni hetekben az érdemek átadásának gyakorlatai következnek, hogy ezzel is segítsék az elhalálozott következő újraszületését.

14. Bardo – átmeneti állapot a halál és az újraszületés között

Théraváda: Ezzel egyáltalán nem foglalkozik a théraváda irányzat.

Mahájána: Minden mahájána iskola tárgyalja a halál utáni állapot kérdéskörét.

15. Napi egyszeri étkezés gyakorlata

Théraváda: Ez teljes mértékben elvárt viselkedési szabály a théraváda szerzetesi közösségben.

Mahájána: Bár ezt a gyakorlatot nagyon tiszteletreméltónak találják, de az egyénre bízzák mindegyik szanghában.

16. Vegetariánizmus

Théraváda: Ezt nem tartják szükségesnek. Az olyan országokban, mint Thaiföld, ahol a napi reggeli alamizsnakérés és adományozás még szokásban van, nagyon nehézkes ragaszkodni egy meghatározott típusú étkezéshez.

Mahájána: Megtalálható mindegyik mahájána iskolában (kivéve Tibetben, ahol földrajzi körülmények miatt ez nem igazán lehetséges). Ennek ellenére nem kötelező a vegetariánizmus.  (a buddhizmus és a vegetariánizmus kapcsolatáról ITT írtunk bejegyzést)

17. A templom

Théraváda: Jobbára egyszerű elrendezés, Sákjamuní Buddha megjelenítésével a középpontban.

Mahájána: Egészen választékos és kidolgozott is lehet; külön terem Sákjamuní Buddha és két tanítványa szobrainak, egy terem a három Buddhának (mint például Amitábha vagy a Gyógyító Buddha) és egy terem a három fő bódhiszattvának, emellett a  védelmezőknek is, stb.

18. A hagyomány iskolái/szektái

Théraváda: Ahogy fentebb írtam, a jelenlegi théraváda irányzat az egyetlen túlélő iskolája a hajdani hínajána – ‘kis szekér’ irányzatnak.

Mahájána: Nyolc főbb iskola alakult ki. Ebből a gyakorlás alapú iskolák, a Tiszta Föld/Amitábha, csan/zen, vadzsrajána és vinaja (nem világiak számára) jóval népszerűbbek, mint a filozófiára épülő tien-taj/tendai, avatamszaka, jógacsára és madhjamika.

19. Nem buddhista behatások

Théraváda: Főleg a buddhizmus előtti indiai - bráhmanikus hatások jellemzőek. Több olyan kifejezés, mint a karma, szangha, átman, stb. már közismert volt Sákjamuní Buddha életében is, és tanításaiban rengeteg az utalás a Védákra és az Upanisádokra.

Mahájána: A más népek vallásaival való találkozás és az azokba való beilleszkedés erőteljes kölcsönhatással járt. Kínában a konfucianizmus és a taoizmus is hatott a buddhizmusra, ugyanakkor a buddhizmus is befolyással bírt az őshonos vallásokra. Ugyanez történt Japánban és Tibetben is.

20. Buddha-természet

Théraváda: A théraváda irányzat tanításaiból ez hiányzik.

Mahájána: Elengedhetetlennek tartják, különösen azokban az iskolákban, amelyek a gyakorlásokra helyezik a hangsúlyt.

(előző, 1. rész)

Forrás: Buddhista iskolák - összehasonlítás (angol nyelven)

A théraváda és mahájána irányzat összehasonlítása néhány alapkérdésben

A történelmi Buddha (Sákjamuní) úgy halt meg, hogy maga helyett nem nevezett ki vezetőt a szerzetesi közösség (szangha) élére. Halála után gyorsan összehívtak egy zsinatot, ahol sikerült élőszóban rögzíteni Buddha tanbeszédeit és a szerzetesi fegyelmi szabályzat (vinaja) főbb pontjait. Ezeket akkor még minden jelenlévő szerzetes elfogadott. (a legelső zsinat három fontos személyéről, akik nélkül minden bizonnyal semmivé lett volna Buddha minden tanítása, Mahákásjapáról ITT, Ánandáról ITT, Upáliról ITT írtunk)

Mahákasjapa és Buddha

Azonban az évek múlásával a vezető nélkül maradt és amúgy is szétszórva élő közösségben (szanghában) hamarosan elkezdődött az eredeti tanítás és a szerzetesi fegyelmi szabályzat több pontjának különböző módon való értelmezése, így egy idő után elkerülhetetlenné vált a szakadás az addig egységes szanghában. A hagyomány szerint az évszázadok során legalább 18 különféle iskola keletkezett. Ebből mostanra két nagy irányzat létezik, a théraváda (a hínajána – ‘kis szekér’ irányzat egyetlen máig fennmaradó iskolája) és a mahájána – ‘nagy szekér’ irányzat. Ez napjainkra több kisebb iskolára bomlott.

A két nagy irányzat, a théraváda és mahájána közös pontjai:

1. A buddhizmus történelmi alapítójának Sákjamuní Buddhát tekintik. (ő a történelmi Buddha, azaz Sziddhattha Gótama vagy szanszkrit alakban Sziddhártha Gautama)

2. Minden buddhista iskola, még a tibeti vadzsrajána is, elfogadja a következő fogalmakat: Három Drágaság, a Négy Nemes Igazság, a Nyolcrétű Ösvény és a Függő Keletkezés 12 láncszeme.

3. Minden iskolában jelen van a Háromszoros Fogadalmi képzés, és a meditáció és a bölcsesség kihangsúlyozása.

4. A különféle irányzatok buddhista kánonjai a tanításokat három nagy csoportba osztják (szútrák – tanbeszédek, vinaja – szerzetesi fegyelmi szabályzat és sásztra – magyarázó szövegek).

5. Abban is mind egyeznek, hogy az elmét az anyag fölöttinek tartják. Minden irányzatban, iskolában alapvetőnek számít a gondolatok és az érzelmek kordában tartása, a racionális, belátó gondolkodás.

A különbségek a théraváda és mahájána buddhizmusban

1. Buddha

Théraváda: Csak a történelmi Buddhákat (Sákjamuní) és a múltbéli buddhákat ismerik el.

Mahájána: Sákjamuní mellett más buddhák, például Amitábha és a Gyógyító Buddha is nagyon népszerűek.

2. Bódhiszattva

Théraváda: Csak Maitréja bódhiszattvát, a jövőbeli Buddhát fogadják el.

Mahájána: Maitréja bódhiszattva mellett Avalókitésvara, Mandzsusrí, Ksitigarbha és Szamantabhadra a négy jól ismert bódhiszattva.

(a bódhiszattvákról ITT írtunk bejegyzést)

3. A cél

Théraváda: Arhatság vagy a Paccséka Buddhaság elérése (A kettő között különbség van: míg az arhatok olyan illetők, akik egy buddha segítségével vagy a tanítások megértése által jutnak el a megvilágosodáshoz, addig a Paccséka Buddha olyasvalaki, aki mások segítsége nélkül, saját maga által jut el a megvilágosodáshoz. És mindezt saját maga számára teszi, mert anélkül hal meg, hogy a végső és tökéletes belátását, a megvilágosodását kinyilvánítaná a világ előtt. Ezért szokták sok esetben a Paccséka Buddhát a ‘Néma Buddha’ kifejezéssel fordítani)

Mahájána: A cél a buddhaság elérése (a Bódhiszattva-ösvényen keresztül)

4. Buddhista iratok rendszere

Théraváda: A páli kánon (Tipitaka) három részből (‘kosárból’) áll: Vinaja Pitaka – ‘szerzetesi fegyelem kosara’,  Szutta Pitaka – ‘tanbeszédek kosara’ és az Abhidhamma Pitaka – ‘tantételek kosara’. (a théraváda szent iratokról ITT írtunk)

Mahájána: A mahájána buddhista kánon szintén a Tripitaka hármas felosztását alkalmazza: a fegyelem (vinaja), tanbeszédek (szútrák) és a Tant magyarázó rész (abhidharma). Általában a témák 12 csoportra oszthatóak, mint például Okok és Feltételek és Versek. A mahájána szent iratok gyakorlatilag az egész théraváda Tipitakát magukba foglalják, emellett több olyan szútrát is, amelyik a Tipitakában nincs benne. (a mahájána szent iratokról ITT írtunk)

5. Bódhicsitta fogalom

Théraváda: Leginkább az önmegszabadításra helyeződik a hangsúly. Teljes mértékben saját magunkra támaszkodunk, hogy megsemmisítsük az összes szennyeződést.

Mahájána: Az önmegszabadítás mellett rendkívül fontos, hogy a mahájána követők segítsenek más érző lénynek.

6. Trikája (három test tana) fogalma

Théraváda: Nagyon korlátozott mértékben foglalkoznak ezzel a témával. Főként a nirmána-kája és a dharma-kája testet említik.

Mahájána: Ez a fogalom nagyon alaposan kidolgozott a mahájána buddhizmusban. A Trikája fogalmát szambhoga-kája egészíti ki. (a Trikájáról kicsit bővebben ITT írtunk)

7. Elterjedés

Théraváda: Déli buddhizmusnak is nevezik: Srí Lanka, Thaiföld, Burma, Laosz, Kambodzsa és Dél-Kelet Ázsia egyes részein terjedt el.

Mahájána: Északi buddhizmusként is ismerik: Tibet, Kína, Tajvan, Japán, Korea, Mongólia és Dél-Kelet Ázsia egyes részein található meg.

(folytatás: 2 .rész)

Forrás: Buddhista iskolák - összehasonlítás (angol nyelven)

           Paccséka Buddha  (angol nyelven)

A buddhizmus által elutasított átman fogalma a szánkhja és njája iskolákban

Alexander Berzin előadása

2012. április, Berlin, Németország

Bevezetés

Arra kértek, hogy ezen az estén beszéljek a buddhizmussal szembenálló szánkhja és njája iskolákról.

Eredetileg hat nagy indiai filozófiai iskola (darsana) volt, amelyek a buddhizmus megszilárdulása után a buddhisták ellenfeleiként és a kialakuló kolostori rendszerekben vitapartnereiként jelentek meg. Ez a hat iskola később kettesével félig-meddig összeolvadt. Így alakult ki a njája és vaisésika, a szánkhja és jóga, a mímánszá és védánta kettősei. Ezek közül a szánkhja-jóga és a njája-vaisésika volt az, amelyek leginkább kölcsönhatásba kerültek a buddhizmussal.

-- A többé-kevésbé egybeolvadt szánkhja és a jóga iskolák között a fő különbséget az jelentette, hogy a jóga feltételezett egy felsőbb lényt, Ísvarát – aki nem teremtő Isten, hanem inkább Legfelsőbb Irányító  –, míg a szánkhja szerint ilyen nem létezik. Ebben a kettős iskolában a szánkhja az elméleti alapot, a világképet adja, a jóga pedig a gyakorlati megvalósítás lehetőségeit.

-- A njája iskola eleinte félig-meddig, később azonban teljes mértékben összeolvadt a vaisésika iskolával, és navja-njája néven virágzott, sőt tanításaikat a tibeti buddhista hagyományok is magukba építették. A njája nagy hangsúlyt fektetett a logikára és érvelésre, míg a vaisésika a dolgok megkülönböztetésére, kategóriákban való csoportosítására.






Azonban a kérdés valójában az, hogy milyen célból foglalkozunk ezekkel az iskolákkal? Azért tesszük ezt, hogy megismerjünk egy olyan általános módszert, amit az úgynevezett indiai dharmikus hagyományokban követtek – a ‘dharmikus’ szó egy vallástudományi kifejezés, amit a mai hindu iskolákra, a dzsaina iskolára, az összes buddhista irányzatra és a szikhizmusra használnak.

Ez az általános módszer szanszkrit nyelven a purva paksha, aminek a jelentése “másik oldal”. Ennek az a lényege, hogy amikor valamiről teszünk egy kijelentést, akkor elkezdünk ellenvetéseket felhozni e kijelentéssel kapcsolatban – tehát ez az a bizonyos ‘másik oldal’ –, és megpróbáljuk ezeket az ellenvetéseket megválaszolni. Ez egy olyan módszer, amit, természetesen, vitákban a legjobb használni, akár úgy, hogy különböző indiai filozófiai iskolák követőivel vagy saját kolostori közösségünk tagjaival vitázunk – a hagyományos tibeti buddhizmusban rendszerint ezzel kapcsolatban folytattak tanulmányokat a kolostorokban –, vagy akár úgy, hogy saját meditációnk során vitázunk saját magunkkal, olyan formában, hogy a Dharma tanítások valamelyik pontját kiemelve próbálunk meg vele szemben ellenvetéseket felhozni.

Tehát a purva paksha, a ‘másik oldal’ az, hogy feltesszük a kérdést: “Vajon mi lenne az ellenvetés erre a kijelentésre?” És nagyon fontos, hogy képesek legyünk megválaszolni minden ellenvetést, mert így nem csupán alaposabban megértjük a tanítás bármely pontját, hanem ez a megértésünk nagyon szilárd is lesz. Ez nagyon, nagyon fontos annak érdekében, hogy képesek lehessünk a Dharma tanítások bármely pontján való meditálásra. Ha kifejlesztjük az egyhegyű elméjű összpontosítást vagy az elmélyedő/elmerülő összpontosítást - bár ezek mind különböző technikai kifejezések, amelyek az összpontosítás szintjeire vonatkoznak...

Tehát, ha kifejlesztjük ezt az összpontosítást, bármi legyen is az, amire fókuszálunk vagy bármelyik összpontosítást is érjük el a meditáció két fajtája közül, akkor annak feltétlenül helyesnek kell lennie, nem pedig helytelennek. Mert meditáció során nem merülhetnek fel kételyek bennünk: “Ez tényleg ilyen?” vagy “Ebben nem vagyok teljesen biztos” vagy “Némi kételyem van ezzel kapcsolatosan”. Az összpontosításunk nem lehet ilyen ködös, hanem pontosnak, hibátlannak, szilárdnak kell lennie.

Miért kell tanulmányozni a különböző iskolákat?

Tehát azért tanulmányozzuk a különböző ellenvetéseket és a nem-buddhista iskolák különféle típusait – de akár még a buddhizmuson belüli, a különféle buddhista irányzatokat is –, hogy egy nagyon letisztult és szilárd meditációs tárgyat kapjunk. Mert így akkor egyre mélyebbre és mélyebbre mehetünk és bensőnkké tehetjük azokat, majd eljuthatunk a megvalósításig és a valóságig, amelyek szükségesek a megszabadulás és megvilágosodás eléréséhez. Tehát ez a cél. Nem pedig valamilyen vitaklub létrehozása, ahol lehet vitatkozni vagy ilyesmi.

Természetesen annak idején, a buddhizmus megszilárdulása idejében, ezekben a kolostori vitákban szerepet kaptak társadalmi tényezők és gazdasági tényezők egyaránt. Némely tudós szerint ezek a kolostori viták – és én is egyetértek velük ebben –  olyanok voltak, mint a különböző csapatok közötti futballmeccsek. Jó, ha önök is tudják, ezek a kolostorok egészen nagyok voltak, és gazdag pártfogók segítették őket abban, hogy etessék szerzeteseiket és fedezzék minden kiadásukat. És így aki nyert ezekben a vitákban, gazdag pártfogók támogatásaihoz jutott. Tehát egy bizonyos értelemben ez egy igazi verseny volt. Ezt a társadalmi-gazdasági tényezőt fontos megemlíteni, amikor ezekről a vitákról beszélünk. De itt most számunkra a lényeg ennek a módszernek - ahogy az előbb mondtam, szanszkrit nyelven purva paksha - az alkalmazása volt. Azaz megnézni a kijelentések, megállapítások másik oldalát is, ami gyakorlati meditációs szinten számunkra nagyon fontos.

Erről a két iskoláról, a szánkhjáról és njájáról, két nagyon részletes cikkem  - egy-egy mindkét iskoláról – olvasható a honlapomon, a berzinarchives.com-on. Ott minden részlet megtalálható ezekről az iskolákról. Nem gondolom, hogy szükséges volna most mindezt elismételnem, mert nem hinném, hogy egy egyetemi jellegű összehasonlító vallástudományi előadást szeretnének hallani. Így ahelyett, hogy részletesen végigmennék ezeken az iskolákon, ami kicsit túl sok volna egy esti előadásnak, az gondoltam, hogy egyetlen tárgyra fókuszálnánk. És ez nagyon, nagyon lényeges tárgy, amelyiknek az átman – az ‘én’ – témája. Ez olyan központi, sarkalatos kérdés, aminek a helyes megértése elengedhetetlen a megszabadulás és a megvilágosodás elérésében.

Az indiai hagyományok közös vonásai

Azt gondolom, szintén nagyon fontos annak a felismerése, hogy ezek az indiai hagyományok  - akár a buddhizmusról, dzsainizmusról, vagy hinduizmusról beszélünk – mindegyike ugyanazon a jellegű kérdésen elmélkedik. Hasonlóan, mint a mi ábrahámi vallásainkban (ez a kifejezést használják a összehasonlító vallástudományban a judaizmusra, kereszténységre és iszlámra). Mindhárom ábrahámi vallás ugyanolyan jellegű kérdésekről beszél Istennel, mint Teremtővel kapcsolatban, és a hozzá kapcsolódó dolgokról, ez mindhárom vallás közös alapja. Ugyanígy az indiai hagyományoknak is – amik azonban jelentősen eltérnek ezektől az ábrahámi hagyományoktól – mind közös az alapjuk.

Az indiai hagyományok kiindulópontja az újraszületés. Kivéve egyet, egy kicsi iskolát, a csárvákát/lókajatát, [amiről ITT írtunk bővebben], ami tagadja az újraszületést és a karmát. De ettől eltekintve, mind az újraszületés tényéből indul ki, a karma hatása miatt bekövetkező újraszületés tényéből. És a karmának a tudatlanságból való keletkezéséről, és arról, hogy milyen módon létezik az ‘én’. Nyilván, bizonyára vannak olyanok is ezekben az indiai hagyományokban, akik azt feszegetik, hogy mennyire létezik általános valóság, de elsődlegesen az a lényeg, hogy az ‘én’ milyen módon létezik. És mindegyik hagyomány végső célja a megszabadulás. Mindegyiknek van etikai fegyelmi gyakorlata, meditációja. Ebben mind megegyezik. Szamatha, vipasszaná – ezek is mindegyik hagyományban megtalálhatóak; nem csak a buddhizmusra jellemzőek. És mindegyik célja az, hogy megszerezze a bölcsességet – bár nem igazán igazán kedvelem ezt a ‘bölcsesség’ szót, inkább jobb szeretem a ‘megkülönböztető éberség’ kifejezést használni, tehát észrevenni a különbséget aközött, hogy mi realitás és mi nem, felismerni hogyan léteznek valójában a dolgok és mi az, ami csak a fantázia kivetülése. És mindezek megértése hozza majd el a megszabadulást. Ez is közös minden indiai hagyományban.

Átman-Brahman

A buddhista tanításokban is a szamszárából való megszabadulást tűzzük ki célul, ahol a szamszára a korlátozás nélküli, mindig visszatérő újraszületést jelenti. Itt is az okozza az újraszületést, hogy alapvetően nem vagyunk tudatában annak, hogy hogyan létezünk, az ‘én’ - átman - hogyan létezik, és ez a ‘nem-tudatában levés’ alapvetően nem tudást jelent. (...) Nos, ezért nem szeretem ezeket a szavakat, hogy “tudatlanság” vagy “bölcsesség”, mert itt nem arról van szó, hogy hülyék vagyunk; mindössze annyi, hogy valamit nem tudunk. Tehát más indiai iskolákban is a ‘nem-tudatában levés’ ugyanazt jelenti, hogy mi nem tudjuk vagy számunkra nem egyértelmű, nem világos, hogy hogyan létezünk.

(folyt. következik)

Forrás: A buddhizmus által tagadott átman fogalma a szánkhja és njája iskolákban (angol nyelven)

            Darsana (magyarul)