Van-e reinkarnáció a buddhizmusban?

A ‘reinkarnáció’ szó általánosan elfogadott jelentése: lélekvándorlás, tehát amikor a lélek a test halála után egy másik testben születik újra. A buddhizmusban ilyen tanítás nem létezik.

Van viszont a létezés három jellegzetességéről szóló tanítás (tri-laksana vagy ti-lakkhana). Ez a három jellegzetesség a mulandóság/állandótlanság, a nem kielégítő jelleg és az ‘én’-telenség.

Az ‘én’-telenség (páli nyelven anattá vagy szanszkrit nyelven anátman) azt jelenti, hogy nincs semmiféle lélek, nincs ‘én’. Az egyénnek nincsen olyan állandó önvalója (átmanja), ami túléli a halált. Ennek ellenére a buddhisták gyakran beszélnek újraszületésről. Ha nincs lélek vagy állandó ‘én’, mi az, ami újraszületik? (hogy más indiai filozófiai iskolák hogyan értelmezik az átmant és hogyan értelmezi azt a buddhizmus, arról Alexender Berzin előadásának több részből álló fordításának első része ITT olvasható)

Mi az ‘én’?

Buddha azt tanította, hogy amit mi ‘én’-nek gondolunk – önmagunkat, öntudatunkat és személyiségünket –, az a szkandhák (az öt léthalmaz) alkotása. Nagyon egyszerűen, a testünk, a fizikai érzeteink, az érzelmi jellegű tapasztalataink, a felfogásunk, a gondolataink, a hiedelmeink és a tudatunk mind együtt alkotják meg az állandó, megkülönböztető ‘én’ illúzióját.

Amikor Buddha azt mondta, hogy “Óh, bhikkhu, minden pillanatban megszületsz, elsorvadsz és meghalsz”, akkor ezt úgy értette, hogy minden pillanatban az ‘én’ illúziója megújítja önmagát. És ha nincs semmi, amit átvihetnénk egyik pillanatról a másikra, akkor hogyan vihetnénk át bármit is egyik életből a másikba?

Állandótlanság

Ezzel elérkeztünk a létezés három jellegzetességének legelső tényezőjéhez, ami az anicca vagy állandótlanság, mulandóság. Buddha azt tanította, hogy minden jelenség, beleértve az élőlényeket is, állandó mozgásban van – mindig változik, mindig létrejön, mindig meghal.

Mi az újraszületés?

John Daido Loori, zen tanító, ezt mondja:

“...Buddha tapasztalása az volt, hogy amikor a szkandhák (léthalmazok) mögé tekintünk, nem marad más, csak a semmi. Mert az ‘én’ egy gondolat, egy elmebéli alkotás, egy illúzió. Ez nem csupán Buddha tapasztalása, hanem minden egyes megvilágosodott buddhista férfi és nő tapasztalása az utóbbi 2500 évben. Ha ez így van, akkor mi az, ami meghal? Ma már nem kérdés, hogy amikor ez a fizikai test nem képes tovább működni, a benne lévő energiák, az atomok és molekulák, amelyekből felépül, nem halnak meg vele együtt. Felvesznek egy másik formát, másik alakot. Ezt akár egy másik életnek is nevezhetjük, de mivel nem létezik állandó, változatlan önvaló, ezért nincs semmi sem, ami átmenne egyik pillanatból a másikba. Teljesen nyilvánvalóan, hogy semmiféle állandó vagy változatlan nem képes átmenni vagy átvándorolni egyik életből a másikba. Megszületni és meghalni szakadatlanul folytatódik, de változik minden pillanat.”

Gondolat-pillanat

A tanítók azt mondják, hogy az ‘én’ mindössze gondolat-pillanatok sorozata. Minden gondolat-pillanat a következő gondolat-pillanat feltétele. Ugyanígy, egy élet utolsó gondolat-pillanata feltétele egy másik élet első gondolat-pillanatának, ami egy sorozat folytatása.  “A személy, aki meghal itt és megszületik máshol, nem ugyanaz a személy, de nem is egy másik” – írta Walpola Rahula, théraváda hittudós.

Ezt egyáltalán nem könnyű megérteni, és csupán értelemmel nem is lehet teljesen felfogni. Ezért a buddhizmus több iskolájában nagy hangsúlyt fektetnek a meditációs gyakorlásra, amely lehetővé teszi az ‘én’ illúziójának közvetlen felfogását, megértését.

Karma és újraszületés

Az az erő, ami ezt a folytonosságot mozgásban tartja, a karma. A karma is azok közé az indiai fogalmak közé tartozik, amit a reinkarnációhoz hasonlóan, a nyugatiak nagyobb része (de sokan a keletiek közül is) gyakran félreértenek. A karma nem sorsszerűen bekövetkező végzet, hanem egyszerűen csak tett és az arra adott válasz, indítóok és eredmény. (a karmáról és egyéb, a buddhizmussal kapcsolatos félreértésről ITT írtunk már)

Nagyon röviden, a buddhizmus azt mondja, hogy a karma jelentése “akaratlagos tett” (a szanszkrit “kri” szótőből származik, amelynek jelentése “csinálni” vagy “tenni”) Bármilyen gondolat, szó vagy cselekedet, amely vágyból, gyűlöletből, szenvedélyből és illúzióból keletkezik, karmát hoz létre. Amikor a karma végeredményei túlnyúlnak egy élet tartamán, a karma létrehozza az újraszületést.

A reinkarnációban való hit továbbélése

Annak ellenére, hogy Buddha nem tanította a reinkarnációt/lélekvándorlást, hiszen tagadta az egyéni lélek (átman) létezését, mégis a buddhisták közül nagyon sokan, keleten és nyugaton egyaránt, változatlanul hisznek az egyéni reinkarnációban. Egyes szútrákból származó példabeszédek vagy olyan “tanítási segédeszközök”, mint amilyen a tibeti létezés kereke, a bhavacsakra hajlamos erősíteni ezt a hiedelmet. (a létezés kerekéről ITT írtunk részletesen)

Létezés kereke (bhavacsakra)

A Tiszteletreméltó Takasi Tsudzsi, dzsódo sinsú szerzetes, ezt írta a reinkarnációban való hitről:

“Azt mondják, hogy Buddha 84 ezer tanítást adott át; ez a szimbolikus számadat a különféle háttérrel rendelkező emberek jellemzőit, ízlését, egyebeket képviseli. Buddha minden egyes hozzá forduló embert az értelmi és lelki befogadóképessége szerint tanított. A Buddha idejében élő emberekre a reinkarnáció tana nagyon erőteljes módon hatott erkölcsileg. Az állati világba való újraszületéstől való félelem bizonyára nagyon sok embert elrettentett az állatias viselkedéstől ebben az életében. Ha ezeket a tanításokat manapság is szó szerint vesszük, megzavarodunk, mert józan ésszel ezt mi nem tudjuk megérteni. (...) Egy olyan példázat, amit szó szerint értelmeznek, a modern elmének nem mond semmit. Ezért kell megtanulnunk különbséget tenni a példázat vagy mítosz és a valóság között.”

(például a tibeti létezés kereke (bhavacsakra) hat létsíkot, hat birodalmat ábrázol, az istenek, a félistenek vagy aszurák, az emberek, az állatok, az éhes szellemek vagy préták és a poklok régióit. Manapság kevés nyugati ember hinné el, hogy bármelyikőnk is e birodalmak valamelyikében születhetne újra. Viszont ha úgy nézzük őket, mint az elme azon szellemi és lelki állapotait, amelyeket az emberek tetteik, szavaik, gondolataik által hoznak létre, akkor már ez az egész értelmet nyer a szemünkben. Hiszen mindannyian képesek vagyunk mohó önzőségre vagy igazi jóságra, mind képesek vagyunk állati módon viselkedni vagy éppen pokolbéli állapotot kialakítani magunk körül)

Mi az értelme?

Az emberek nagyon gyakran azért fordulnak a vallások felé, mert olyan tanításokat keresnek, amelyek egyszerű válaszokat adnak bonyolult kérdésekre. A buddhizmus nem ilyen módon működik. Pusztán valamiféle tanítást elhinni a reinkarnációról vagy újraszületésről, teljesen haszontalan és értelmetlen. A buddhizmus inkább egy gyakorlás, ami képessé tesz bennünket arra, hogy az illúziót illúzióként és a valóságot valóságként élhessük át.

Buddha azt tanította, hogy az ‘én’ illúziójába vetett hitünk okozza az élettel kapcsolatos elégedetlenségeinket (dukkha). Amikor az illúziókat valóban illúzióknak látjuk, akkor megszabadultunk, megvilágosodtunk. (arról, hogy mi is az a megvilágosodás, ITT írtunk bővebben)

Forrás: Reinkarnáció a buddhizmusban (angol nyelven)

           Reinkarnációról (angol nyelven)

Újabb tévhitek

Általános tévhitek, amelyeket a nyugati emberek gondolnak a buddhizmusról

 

1. A buddhizmus azt tanítja, hogy semmi sem létezik

A buddhizmust gyakran vádolják meg azzal, hogy tanításai szerint semmi sem létezik. Azt szokták kérdezni a buddhizmust bírálók, hogy Ha semmi sem létezik, ki az, aki azt képzeli a létezést?

Azonban a buddhizmus nem azt tanítja, hogy semmi sem létezik. Arra tanít, hogy nézzük meg azt, hogy hogyan léteznek a dolgok. A buddhizmus szerint a lényeknek és jelenségeknek nincs önálló, változatlan belső lényegük (nincs énjük), és nem azt tanítja, hogy egyáltalán nem is léteznek.
A “ buddhizmus szerint semmi sem létezik” kijelentés jobbára az én-telenség tanának félreértéséből és az e tanból származó, a mahájána irányzat által továbbfejlesztett üresség tanának félreértelmezéséből keletkezett. De ezek nem a nem-létezés tanai. Inkább azt tanítják, hogy a létezést mennyire korlátozott, egyirányú módon értelmezzük.

 

2. A buddhisták hisznek a reinkarnációban

Ha úgy határozzuk meg a reinkarnációt, mint a test halálakor a lélek vándorlását egy új testbe, akkor Buddha nem tanította a reinkarnáció tanát. Ő azt mondta, hogy nincs lélek, amelyik vándorolna.

Viszont létezik az újraszületésről szóló buddhista tan. E tanítás szerint, az egyik élet által létrehozott energia vagy feltétel, ami megszületik egy másikban, az nem a lélek. Walpola Rahula, théraváda tudós ezt írja: “Az a személy, aki itt meghal és máshol újraszületik, sem nem ugyanaz a személy, sem pedig egy másik.”
De ahhoz, hogy buddhista legyél, nem kell “hinned” az újraszületésben. Sok buddhista nem érzi bizonyítottnak az újraszületést és nem igazán foglalkozik ezzel.

 

3. Karma maga a Sors vagy Végzet

A ‘karma’ szó jelentése ‘tett’, és nem ‘végzet’ vagy ‘sors’. A buddhizmus szerint a karma egy olyan energia, amit az akaratlagos tett hoz létre, gondolatok, szavak és cselekedetek által. Mindannyian minden pillanatban hozunk létre karmát és a karma, amit létrehozunk, minden pillanatban kihat ránk.

Általában úgy szokás gondolni a ‘karmámra’, mint valami olyanra, amit előző életemben tettem és ami ebben az életemben megpecsételi a sorsomat. Ez azonban nem buddhista felfogás. A karma egy [akaratlagos] tett, nem pedig egy következmény. Nincs kőbe vésett jövő. Akár azonnal megváltoztathatod életed folyamát azzal, hogy akaratlagos tetteidet és önpusztító viselkedésformáidat megváltoztatod.

 

4. A karma megbünteti azokat, akik megérdemlik

A karma nem az igazságszolgáltatás és a büntetés kozmikus rendszere. Nincsen láthatatlan bíró, aki a karma szálait a háttérből mozgatva megbünteti azokat, akik  gonosz dolgot tesznek. A karma éppen olyan személytelen, mint a gravitáció: ami felmegy, az le is jön; amit te teszel, az történik veled.

A karma nem csupán egy olyan erő, aminek hatására mindenféle dolgok történnek a világban. Ha egy pusztító árvíz elmos egy közösséget, akkor ne azt képzeljük, hogy a karma valamiképpen egy áradást hozott, vagy hogy azok az emberek abban a közösségben megérdemelték, hogy megbüntessék őket valami miatt. Szerencsétlenség bárkivel történhet, még a legtisztességesebbekkel is.

Tehát a karma egy hatalmas erő, ami eredményezhet úgy általában boldog életet vagy úgy általában szörnyűt.

 

5. A megvilágosodott emberek állandóan eksztatikus állapotban vannak

Az emberek azt képzelik, hogy ‘megvilágosodni’ valami olyasmi, mintha hirtelen felkapcsolnánk egy boldogság kapcsolót és a tudatlanság és a boldogtalanság állapotában lévő illető hirtelen átkerül egy üdvös és derült állapotba egy fantasztikus, színes szélesvásznú “Aha!” pillanatban.

Az a szanszkrit szó, amit gyakran ‘megvilágosodás’-nak fordítanak, valójában azt jelenti, hogy ‘felébredés’. A legtöbb ember fokozatosan ébred, gyakran alig vagy nem érzékelhető módon, egy hosszabb időtartamon keresztül. Vagy olyan ‘nyitogató’ tapasztalatok sorozata által, ahol mindegyik tapasztalat mindig egy kicsivel többet tár fel, de még nem az egész képet.

Még a leginkább felébredett tanítók sem lebegnek folyamatosan üdvösség felhők között. Ők is a földön élnek, buszon utaznak, náthásak lesznek, és teszik a hétköznapi dolgaikat. (hogy mi is a megvilágosodás, arról ITT írunk kicsit bővebben)

 

6. A buddhizmus szerint mindannyian szenvedünk

Ez a gondolat az Első Nemes Igazság félreértelmezéséből keletkezik, amit gyakran így fordítanak: “Az élet szenvedés.” Ezt olvasván, nagyon sok ember így gondolkozik: A buddhizmus azt tanítja, hogy az élet mindig borzasztó, de én ezzel nem értek egyet, mert szerintem nem az.

 A probléma az, hogy Buddha, aki nem beszélt angolul (sem más európai nyelven), nem használta az angol ‘szenvedni’ szót.

A legkorábbi iratokban azt olvassuk, hogy Buddha a dukkha szót használta. A dukkha egy páli szó, ami több jelentést is tartalmaz. Jelenthet általános szenvedést, de utalhat bármire olyanra is, ami nem állandó, nem befejezett, nem kielégítő vagy más dolgoktól függő.
Vannak olyan fordítók, akik a jelentésükben helyesebb ‘nehéz, megterhelő’ vagy ‘nem kielégítő’ szavakat használják a dukkha szóra a ‘szenvedés’ helyett.

 

7. A buddhisták Buddhát bálványozzák

A történelmi Buddhát emberi lénynek tekintik, aki saját erőfeszítéséből érte el a megvilágosodást. Emellett a buddhizmus nem-teista vallás – bár Buddha nem mondta, hogy nincsenek istenek, csak úgy vélte, hogy az istenekben való hit nem segít a megvilágosodás elérésében.

‘Buddha’ manapság is a megvilágosodást képviseli és a Buddha-természetet – minden lény valódi természetét. Buddha és más megvilágosodott lények és istenségek ikonjai áhítat és hódolat tárgyai, de nem úgy tekintenek rájuk, mint [teremtő] istenekre.

                                                  "Buddha nem volt Isten.
                                                  Sosem állította, hogy ő Isten.
                                                  Sosem állította, hogy ő Isten fia.
                                                  Sosem állította, hogy ő Isten üzenete.
                                                  Ember volt, aki saját erejéből
                                                  elérte a Nirvánát."

8. A buddhisták kerülik a kötődést, így nem lehet kapcsolatuk

Amikor az emberek hallják, hogy a buddhisták a ‘nem-kötődés’ eléréséért gyakorolnak, feltételezhetik, hogy ez azt jelenti, hogy a buddhisták nem alakíthatnak ki kapcsolatokat más emberekkel. De nem ezt jelenti.

A kötődés alapja mindig az én és mások kettőssége – én kötődöm másokhoz. Leginkább a hiány és a szükséglet érzéséből kifolyólag kötődünk dolgokhoz és élőlényekhez.

Azonban a buddhizmus azt tanítja, hogy az én és mások kettőssége egy illúzió és alapvetően semmi sem különálló. Amikor ezt valaki felismeri és képes ezt internalizálni, akkor nincs szüksége [hiány és szükséglet érzéséből adódó] kötődésre. Viszont ez nem jelenti azt, hogy buddhisták nem kerülhetnek közeli és szerető kapcsolatba.

Forrás: Félreértések a buddhizmusban (angol nyelven)

Általános félreértések a buddhizmusról (karmáról)

Alexander Berzin: Félreértések a karmával kapcsolatban

Van egy másik félreértés az újraszületéssel, de elsősorban karmával kapcsolatban. Ha el is fogadjuk azt, hogy a mostani életünkben megjelenő szenvedés a negatív karmikus lehetőségek beérése, amelyeket az előző életeinkben halmozódtak fel, mégis azt szoktuk gondolni erről, hogy "Ha szenvedek, ha valami rossz történik velem, akkor azt megérdemlem." Vagy megérdemlem azt, ami történik velem. Ezzel az a gond, hogy ezek a fajta gondolatok egy olyan szilárd, meglévő "én"-re utalnak, aki törvényt szeg, és bűnös és rossz és most büntetést kap, amit megérdemel.

Ráhárítjuk a felelősséget az "én"-re - erre a szilárd "én"-re, aki olyan rossz volt és most bűnhődik érte -, mert túlságosan leegyszerűsítjük a karma törvényeit különféle viselkedési okokra és hatásokra. Nem látjuk át azt, hogy több tényező határozza meg az érlelődő karma megtapasztalását, például minden olyan körülmény, amiben különféle karmikus eredmények érlelődnek. Ezeknek okai vannak. Tévedés és félreértés azt gondolni, hogy én vagyok az oka más emberek karmája megérésének. Ugyanis, amit tapasztalunk, az minden egyéb tényezővel összefüggésben keletkezik, nem csupán belőlem fakadóan.

Mondok egy példát. Elüt bennünket egy autó. Ennek nem az az oka, hogy egyik előző életemben olyat tettem, ami most előidézi, hogy egy másik ember elüssön engem. Azt szoktuk gondolni, "Én vagyok a felelős azért, hogy elütöttek." Ez nem így van. Amiért okolhatjuk magunkat, az annak a megtapasztalása, hogy elütnek bennünket. Az pedig annak a személynek a karmája, hogy ő okolható azért, hogy elütött bennünket. Így tehát, az van, hogy ami történik velünk, az a különböző karmikus tényezők kölcsönhatásának és nyugtalanító/zavaró érzelmeknek és olyan általános tényezőknek az eredménye, mint például az időjárás: esett az eső, csúszós volt az út, stb. stb. Ez mind összhangba kerülve idézi elő annak a helyzetnek a megérését - de inkább mondjuk úgy, hogy bekövetkeztét -, amiben szenvedünk vagy gondjaink lesznek.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angolul)

Javasolt olvasnivaló: Bhikkhu Bódhi: Kamma (tíz rövid részre bontva ismerhetjük meg a karma törvényszerűségeit)

Általános félreértések a buddhizmusról (újraszületésről)

Alexander Berzin: Félreértések az újraszületéssel kapcsolatban

Az újraszületéssel kapcsolatos félreértés annak a következménye is, hogy a buddhista etika fogalmát humanisztikusnak gondoljuk, azaz, hogy csak az a cél, hogy másoknak ne ártsunk. Ez az, amikor valaki túl hamar rátér a mahájána gyakorlatra, amely erre a másoknak való nem ártásra fekteti a hangsúlyt. Úgy gondoljuk, hogy át tudjuk ugrani a bevezető és a középső Lam-rim (tibeti nyelven: ösvény fokozatai) szakaszokat.

A buddhista gyakorlás bevezető szakaszának célja: elkerülni a rosszabb újraszületést. - Nos, mi egyáltalán nem is hiszünk az újraszületésben...* A középső szint célja: elkerülni az újraszületés minden formáját, kikerülni a szamszárából. - Nos, mi továbbra sem hiszünk az újraszületésben...*

És közben vonzódunk a mahájána tanításokhoz, mert többféle szempontból nagyon hasonlatosnak hangzanak néhány nyugati, hagyományos elképzeléshez: a szeretetről és türelemről és együttérzésről és nagylelkűségről szól, a jótékonyság gyakorlásáról és így tovább. Ez nagyon, nagyon szépnek hangzik, és emiatt hajlamosak arra, hogy átugorjuk a bevezető szinteket vagy lekicsinyelljük a fontosságukat. Egyszerűen átugorjuk a kezdeti szakaszokat, melyek arról szólnak, hogy legyőzzük a nyugtalanító/zavaró érzelmeinket, az önromboló magatartást stb., és ezt a lépést kihagyva, egyből afelé haladunk, hogy másokon próbáljunk segíteni. Ez így nem jó. Bár a mahájána buddhizmusban fontos hangsúlyt kap a másokon való segítés, de ennek a bevezető és középső szakaszokon kell alapulnia.

A többségünk leginkább azért ugorja át ezeket a kezdő szakaszokat, mert azt gondoljuk, hogy újraszületés nem létezik. Pedig alapvetően a buddhista tanításoknak az a lényege, hogy megmutassa azt, hogyan kerüljük el a rosszabb újraszületést, ezért veszünk menedéket a Három Kincsben (azaz jó irányba mutató irányt vesz az életünk), és ezért követjük a karma törvényeit, hogy elkerüljük a romboló magatartást, mert hiszen az rosszabb újraszületésre visz bennünket. Ennek ellenére mégis átugorjuk vagy jelentéktelenné tesszük ezt, mert nem hiszünk az újraszületésben. És különösen nem hiszünk a pokol birodalmaiban, és az éhes kísértetek birodalmaiban és az istenekben, démonokban. Azt gondoljuk, hogy ezek nem igazán léteznek és ezek leírása a Dharma/Tan szövegeiben valójában csak az ember lelkiállapotaira utal. Pedig ez nagy félreértés, és a tanításokkal szembeni tiszteletlenség.

Nem akarok itt részletekbe bonyolódni, de ha tekintetbe vesszük az elmét, az elme folytonosságát, akár a saját elménkét, akár másét, akkor a boldogság és boldogtalanság, gyönyör és fájdalom teljes skáláját látjuk, és nem csupán egy korlátozott szeletét ennek, amit a testünk és elménk emberi tulajdonságai határoznak meg. Az állatok egy része jobban lát az embernél, jobban hall, jobb a szaglása, és így tovább. Ugyanígy, ha képesek vagyunk megtapasztalni mindenféle boldogságot, boldogtalanságot, gyönyört, fájdalmat, miért ne terjedhetnének ki ezek a határok, miért ne létezhetnének másféle érzéseknek is megfelelő fizikai formák?

A karma törvényeit tanulmányozva látjuk azt, hogy létezik valamiféle utóhatás az emberi életben, egy másik birodalmakból származó, előző életnek a maradékai. És találunk olyan dolgokat, [érzelmeket], amik hasonlatosak ezekhez [a más birodalmak tapasztalatvilágához], így nem redukálhatjuk az élet más formáit, amit mi hordozunk, vagy mások hordoznak, csak egyszerűen emberi lelkiállapotokra.

De mivel nem fogadjuk el az újraszületést és a létezés egyéb formáit, így félreértjük a karmát, és úgy véljük, hogy a karma csupán saját tetteink következményeinek leírása, ami még ebben az életünkben meg fog történni, és ez problémákat okoz. Hiszen vannak bűnözők, akik, úgy tűnik, mindig megússzák - sosem kapják el őket - , és mi is tapasztalhatunk saját életünkben mindenféle szörnyű dolgot, ami velünk történik, pedig nem is teszünk semmilyen kifejezetten romboló dolgot. Ezért, ha nem hiszünk az újraszületésben, és csupán erre az élettartamra korlátozzuk a karma törvényével kapcsolatos nézetünket, akkor úgy tűnhet, hogy magának a karmának sincs igazán értelme.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angolul)

* Alexander Berzin itt sok modern buddhista karmával kapcsolatos kételyét hangsúlyozza (a szerk. megj.)

Buddhista fotóalbum - Karikatúra

Itt muslica voltam Isztambulban, amit akkoriban, persze, Konstantinápolynak hívtak. Ez volt messze a legrövidebb életem... Ez meg királylepke koromban volt, az 1884-es vándorlás* idején... Ha jól emlékszem, egy veréb evett meg.










Buddhista fotóalbum


Forrás: FaceBook, az alkotó Scott Hilburn, a honlapja: The Argyle Sweater*

* A link angol nyelvű

Gárdonyi Géza - Lélekvándorlás

Talán nem mindenki tudja, hogy egyik legnagyobb magyar írónk, Gárdonyi Géza is hitt az újraszületésben-lélekvándorlásban. Nem csupán a sírfelirata jelzi ezt, amelyen az áll: "Csak a teste" — hiszen ezt még úgy-ahogy meg lehet(ne) magyarázni azzal, hogy a "lelke" a műveiben él tovább. De az 1908-ban íródott Isten rabjai című művében egyértelműen leírja a reinkarnációval kapcsolatos gondolatait, két dominikánus szerzetes szájába adva:

"A keleten járó dominikánusok megismerkedtek a keleti filozófiával is. Haza is hozták. Beszélgettek róla. Hogy az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad a ruha, újat osztanak a világ-magazinból.
— Miért ne hinném? — felelte az orvos. — A hitünk nem mond ellene. A vallásunk meg nem tiltja, hogy ne higgyük. Miért szenvedne itt annyit az ember, ha nem követett volna el egy előbbi életében bűnöket? Bűn előtt volna a büntetés? A kis ártatlan gyermek a fogzásban, torokgyíkban... Az ember munkájában is van logika. Isten munkáiban ne volna!
— Tehát az hiszed, Rudó fráter...
— Azt, fráterkám. Más kulcsa nincs az emberi életnek. A paradicsomi legenda világosan beszél. Vétkeztünk. Kikergettek bennünket a Mennyországból. Mikor volt az? A régestelen-rég múlt, messze óidőkben. Azóta élünk, és élünk testről testre. Minden test egy grádics visszafelé. Minden lélek rosszabb volt az előbbi életében. Én például fogadni mernék, hogy rablógyilkos voltam. Imádkozok most, és gyógyítok. A koldus bizonyára bűnös pazarló volt az előbbi életében. A nyomorék, rút magagyilkosa volt. Az apáca: talán hetéra. A nagycsaládú ember: gyűlölködő. A rabszolga: tirannus, tigriskörmű király. S így igazodik helyre a bűn a vezekléssel."

"Ábris fráter elmosolyodott, s nagy fensőséggel nézett az ifjúra.
— Haj, hol vagy te, Jancsi? Hát nem tanultad, hogy a test csak a föld? Éppen olyan, mintha azt mondanád: a csuhámat is Isten teremtette. Mert hiszen a csuha gyapjú, a gyapjú a birkán terem. A birkát is Isten teremtette. Tehát a gyapjút is. És ilyeténképpen a csuha is Isten teremtése. A csuha nem barát, és a föld nem ember. Isten lehelete az ember.
— Testbe foglaltan.
— Most testbe foglaltan. Most. Érted? Most. De ki tudja, mikor lehelt ki engem Isten? Ez-e az első testem? Vagy ez már a második? Vagy a századik?
— Hát te is azt gondolod...
— Azt gondolom, hogy addig élünk ezen a Földön, amíg tisztára nem érezzük, hogy mikor azt mondom, én, az nem a test
Ezt mondva diadalmasan nézett Jancsira.
Jancsi a fejét rázta.
Ábris hümmentett: — Látom, hogy nem értesz. De hát hogyan nem lehet azt érteni, hogy a test csak hús. Olyan hús, amilyet a székekben mérnek. Ha megrothad, dohos. A lélek ellenben Istenből való valónk. A lélek nem rothad meg, hanem visszaszáll Istenhez. De vajon maga elé bocsátja-e Isten, ha elszennyeződött? Nem hiszem. Inkább gondolom, hogy visszakergeti. A földre. Ád neki új testet. Helyezi szenvedések közé, hogy mindig azt kelljen mondania, éreznie: "Jaj nekem! Én szerencsétlen vagyok. Én szenvedek. Én így, én úgy..."
Mert a testi javakba merült ember nem érzi az én-t. Sose mondja:
"Én boldog vagyok. Nekem gyönyörűség az életem." Az én el van benne homályosodva, mint a gyémánt a szemétre került gyűrűben.
Azért szenvedünk tehát akaratlanul vagy akarva, hogy a lelkünk tisztuljon, erősödjön."

További ide kapcsolódó írások:
Gárdonyi Géza: A csillagnéző ember
Vida Dénes: A misztikus Gárdonyi