Hogyan vizualizáljunk? 2 .rész

(E bejegyzés alapja Alexander Berzin 1998. szeptemberi, Mexikóban tartott előadása)

(Vissza az 1. részhez)

Vizualizációs módszerek a tantrában

Úgy hiszem, nem árt, ha van némi fogalmunk arról, hogy mi is az a tantra, még akkor is, ha valakit jelenleg nem igazán érdekelnek az ilyen jellegű gyakorlások. Ha tudjuk, miről van szó, az sokat segít tisztázni olyan ide kapcsolódó kifejezéseket, mint mágia, egzotikus szex és ilyesmi. (arról, hogy mi is a tantra, ITT írtam bejegyzést. A tantrikus istenekkel való azonosulásról pedig ITT. A tantrikus egyesülésről ITT lehet olvasni) Egy tisztább kép birtokában bárki könnyebben eldöntheti, hogy akar-e vagy sem tantrikus gyakorlásba fogni, akár most, akár később.

Avalókitésvara

A tantrában a képzelőerő nagyon fontos, a használata pedig egészen kifinomult.

Kezdjük az általános résszel.

A tantrában arra használjuk a képzelőerőnket, hogy különféle Buddha-alakokat (tibeti nyelven: jiddám) képzeljünk el segítségével. Ezeket a Buddha-alakokat néha “istenségeknek” szokták nevezni, bár a tibeti nyelv inkább felsőbb istenségeknek nevezi őket. (a tantrikus istenségekről és a buddhizmus istenségeiről ITT írtam részletesebben) Ezek olyan értelemben számítanak felsőbb istenségeknek, hogy ők nem a szamszára körforgásának isten-birodalmában átmenetileg lakó istenségek, hanem fölötte és azon kívül vannak.

Ezek az istenségek képviselik a teljesen megvilágosodott Buddhát, és mindegyike a buddhaság egyik összetevőjét. Mint például Avalókitésvara (tibeti nyelven Csenrézi) a könyörületesség, míg Mandzsusrí az éberség és bölcsesség képviselője.

Amikor ezeket a Buddha-alakokat használjuk, akkor vagy őket elképzeljük el magunk előtt vagy a fejünk tetején, vagy még gyakrabban, önmagunkat képzeljük bele valamelyikük formájába. (Avalókitésvaráról több helyen, például ITT írtam, Mandzsusríról ITT bővebben)

“Világosság, tisztaság, élesség” és “büszkeség”

Amikor elképzeljük ezeket az alakokat, két dologra kell hangsúlyt fektetnünk. Egyiket általában “tisztaság, élesség’”-nek, a másikat “büszkeség’-nek fordítják. Ez a fordítás félrevezető. Zárójelben jegyezném megy, hogy az egyik legnagyobb problémánk, amivel nekünk, nyugatiaknak szembesülnünk kell, ha más vallásokat vagy filozófiákat tanulmányozunk, hogy a legtöbb fordítási kifejezés félrevezető lehet.

Először is, itt ebben a helyzetben a “tisztaság, élesség” azt jelenti, hogy “valami látható vagy valamit láthatóvá tenni”. Azaz, a tudatunk valójában láthatóvá tesz egy képet, megjeleníti. A Buddha-alakoknál arra fókuszálunk, amit a tudatunk megjelenít, és ahogy fejlődik a koncentrálóképességünk, automatikusan úgy javulnak ezeknek az alakoknak a részletei. Emiatt nem szükséges azon erőlködnünk, hogy minden részletet most rögtön megjelenítsünk. Kezdetben csak annyira van szükségünk, hogy nagyjából elképzeljünk valamit, még akkor is ha ez csak egy fénygömb.

A második szempont, a “büszkeség”, ami nem önteltséget jelent. Inkább azt, hogy tulajdonképpen önmagunkat képzeljük bele ebbe a Buddha-alakba, vagy pedig azt érezzük, hogy ez az alak ténylegesen jelen van, például a fejünk tetején vagy előttünk.

Tehát, amikor vizualizálunk egy Buddha-alakot, akkor ezt nem simán csak elképzeljük, hanem igazán úgy érezzük, hogy ez a Buddha valójában itt van egy megvilágosodott lény összes tulajdonságával.

Ez a két szempont  – tehát hogy valamit megjelenítek és hogy azt érzem, hogy az ténylegesen jelen van – valamennyire közös a szútra módszerekkel, mert ott is elképzelünk egy Buddha-alakot azért, hogy elérhessük a koncentráció állapotát. A tantra és a szútra közötti fő különbség – ahogy fentebb is mondtam – az, hogy az előbbiben önmagunkat képzeljük bele ezekbe a Buddha-alakokba.

Így most már talán érthető, hogy miért félrevezető a “vizualizáció” kifejezés. Mert ez alapján azt gondolhatnánk, hogy az egyetlen dolog, amit teszünk, hogy ténylegesen látjuk azt a képet. De nem csak ennyiről van szó. Folyamatosan fejlesztve képzelőerőnket, nem csupán megjelenítjük magunk előtt azt az alakot, hanem azt is képzeljük, hogy milyen volna valójában ilyenné válni, az ő összes tulajdonságával. Például, úgy érezni magunkat, mint Avalókitésvara (Csenrézi), könyörülettel és törődéssel telve. Tehát a képzelőerőnk használatát egészen kiszélesítjük.

A képzelőerő kialakítása és fejlesztése a vizualizáció során

Azért, hogy képesek legyünk egy Buddha-alak vizualizálására, természetesen tudnunk kell azt, hogy hogyan néz ki az az alak. Miután láttuk őket, akár képen, akár szobron, nem árt többször is felidézni magunkban a látványt.

Ezután első lépésként a leghelyesebb, ha önmagunk vizualizálásával kezdjük, bár ezen alakok többsége elég speciális formájú. Ennek ellenére, mégsem olyan nehéz önmagunkat beleképzelni ezekbe a furcsa, speciális alakokba, mint ahogyan azt hinnénk. Például kezdjük a fejünkkel. Képzeljünk oda valamit a fejünk tetejére. Tegyük oda a kezünket. Érezzük a kezünket a fejünkön? Most vegyük el a kezünket. Még mindig érezzük a fejünk tetejét? Nos, ilyen módon képzelhetünk el egy Buddha-alakot a fejünkön. Fókuszáljunk arra a pontra. Mindössze arra van szükség, hogy azt érezzük, valami van ott.

Önmagunk alakként való elképzelése úgy történik, hogy elkezdjük érzékelni a fejünket, karunkat, lábunkat, testünket. Képesek vagyunk egészen pontosan érezni a testünket? Most pedig képzeljük el azt, hogy valamilyen Buddha-alakok vagyunk. Bár talán nem vagyunk képesek saját arcunkat vizualizálni, de azt érezzük, hogy van szemünk, orrunk és szánk, és az a Buddha-alak rendelkezik ezzel a szemmel, orral és szájjal.

A speciális formával folytatva, ha például ezeknek az  alakoknak több karjuk van, akkor sem olyan bonyolult a vizualizáció. Próbáljuk meg elképzelni Csenrézit négy karral. Emeljük behajlítva karunkat vállmagasságtól valamivel lejjebb magunk elé. Érezzük ezt? Most tárjuk szét a két karunkat két oldalra. Megduplázott fényképként képzelhetjük ezt el. Majd helyezzük vissza kezünket a térdünkre. Még mindig érezzük azt a négy kart? Egészen biztosan, tehát nem olyan bonyolult.

Még akkor sem, amikor már összetettebb dolgot akarunk. Próbáljuk meg elképzelni három arcot. Emeljük tenyereinket a pofacsontunk két oldalára, mintha az volna a két extra arc. Most az eredeti arcunkra fókuszáljunk. Majd tegyük le a kezeinket. Még mindig érzünk egy-egy arcot a saját fejünk két oldalán?

Azt is el lehet képzelni, hogy benne vagyunk egy mandalában, ami a Buddha-alakok valamelyikének lakhelye. Ez sem annyira nehéz. Itt az a lényeg, hogy nem a szemünket használjuk. Mindössze el kell képzelnünk, hogy egy szobában ülünk. Érezzük a négy falat magunk körül? Ez menni fog, mert nagyon könnyű. Ehhez, ugyanis még arra sincs szükségünk, hogy vizuálisan elképzeljük a falat ahhoz, hogy érezzük. Hiszen amikor a saját igazi szobánkban vagyunk, akkor is tudjuk, hogy odakint van a kert és az utca. Tehát, mandalát ilyen módon vizualizálunk, ebben az esetben egyszerűen csak érezzük, hogy ezek a dolgok ott vannak.

A képzelőerő kialakításának ez a valódi folyamata.

Forrás: Vizualizáció (Alexander Berzin előadása angolul)

Hogyan vizualizáljunk?

(E bejegyzés alapja Alexander Berzin 1998. szeptemberi, Mexikóban tartott előadása)

A vizualizáció nem más, mint a képzeletünk használata. Elengedhetetlen szerepe van a buddhizmus tibeti formájában, ez az egyik fő különbség a tibeti és a többi más iskola között. Természetesen ezek a módszerek is Indiában alakultak ki, onnan kerültek át Tibetbe.

A vizualizáció különböző szintjeinek megértéséhez és használatukhoz mindenképpen szükséges az, hogy a “vizualizáció” szót pontosítsuk. Nem csupán “vizualizációról”, tehát képi élmény felhasználásáról van szó, hanem egész képzeletünk megdolgoztatásáról. Amikor ezt tesszük, akkor nem csupán egy elképzelt látványt használunk, hanem elképzelt hangot, illatot, testi érintést, érzéseket, érzelmeket, és így tovább. Ehhez nem csupán a szemünkre van szükségünk, hanem a tudatunkra is.

A nyugati pszichológia az agyunk jobb és bal féltekéjét érzelmi és racionális oldalnak is nevezi, amit nagyon nehéz egyszerre fejleszteni. Azonban a tibeti buddhizmus ezzel a “vizualizációs gyakorlással” mindkét oldalt, a kreatív, érzelmi jobb és az intellektuális, racionális bal agyféltekét is képes egyidejűleg fejleszteni. Így, amikor vizualizációról beszélünk a buddhizmusban, ne valamiféle mágikus folyamatra gondoljunk. Hanem egészen gyakorlati módon kifejleszthető és használható lehetőségekre.

A képzeletünk használatának különböző szintjei vannak. Ezeket szútra és tantra módszerek csoportjára osztjuk. E kettő közül a tantra a haladóbb vagy magasabb szintű.

Vizualizációs módszerek a szútra csoportban

A szútrában a képzeletünk használata leginkább a negatív nézőpontjainkon – zavaró érzelmeinken és zavaró viselkedésünkön -  való felülkerekedésen segíthet. Például, ha ellenállhatatlan szexuális vágyat érzünk olyasvalaki iránt, aki iránt nem volna helyes azt érezni, akkor képzeljük el ezt az illetőt, mondjuk 80 évesen. Ne felejtsük el, hogy az erőteljes vágyaink valaki vagy valami iránt egy általunk tetszőlegesen választott és fontosnak vélt tulajdonságon alapul, amiről azt hisszük, örökre meg is marad. Azaz az ellenállhatatlan nemi vágynál maradva, azt tételezzük fel arról az illetőről, hogy minden porcikája vonzó és gyönyörű, és az is marad – ez azonban, természetesen nem igaz. Ha idősnek, csúnyának, ráncosnak, stb. képzeljük el, azzal kialakíthatunk magunkban egy jóval reálisabb viselkedést a személy iránt. Ez, természetesen alkalmazható bármilyen erőteljesen vágyott tárgyra is, akár vadonatúj sportkocsira, aminek megvétele után még 20 évig fizethetjük a törlesztőrészletet vagy a tucatodik sminkkészletre, aminek nagy részét úgysem használtuk sosem.

Amint látjuk, ez az erős képzelőerő nem csupán kreatív, hanem nagyon hasznos is lehet.

Használhatjuk még pozitív tulajdonságok vagy viselkedés kialakítására is. Ilyen, például az együttérzés és higgadt tisztánlátás. Nagyon haragszunk egyik kollégánkra/barátunkra/rokonunkra, mert olyanokat mondott, tett, amivel megbántott bennünket. Nem szükséges metta meditációt végezni ahhoz, hogy pár pillanat alatt elképzeljük az illetőt belül kisgyerekként, aki esetleg fel sem képes fogni, hogy szavai, tettei mit okoznak vagy esetleg ő maga is mennyire sérült lelkileg, mert őt is így bántották meg valamikor. Egészen biztos, hogy ezáltal le tudunk nyugodni egy-két percen belül, és képesek leszünk iránta együttérzést kialakítani magunkban, ami aztán arra nyújt lehetőséget, hogy higgadt fejjel megbeszélhessük a felmerült problémát.

Tehát a szútra módszereket elképesztően sokféleképpen használhatjuk, hogy felülkerekedjünk a negatív tulajdonságainkon, helyettük jókat alakítsunk ki, és realistábbak, objektívebbek legyünk.

Hogyan vizualizáljunk? 

Sokan úgy vélik, hogy ők nem tudnak vizualizálni. Ez azonban nem igaz, mert mindannyian képesek vagyunk erre. Hiszen fel tudjuk felidézni szeretteink arcát, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy tudunk vizualizálni.

A szútra csoportban a képzelőerőnket nem csupán az előbb elmondottakra használhatjuk. Hanem arra is, hogy segítségével fejlesszük a koncentrációs képességünket úgy, hogy gyakorlás során egy Buddhát meditációs tárgyként képzelünk el. Ezzel tökéletes koncentrációt érhetünk el. A szútra módszere ezen a ponton kettéválik a hínajána (théraváda) és a mahájána irányzat ösvényére. A hínajána irányzatban a koncentráció kialakításának szokásos módja a légzésre való összpontosítás, amihez tudatos odafigyelés szükséges. A légzés testi érzésére fókuszálunk, az orron keresztüli ki-és belégzésre.

Ezzel szemben a mahájána különbséget tesz aközött, hogy mire használjuk a koncentrációt. Ehhez nem annyira tudatos odafigyelésre, hanem inkább a tudatunkra és a racionális gondolkodásra van szükségünk. Ezért van az, hogy a mahájánában a koncentráció kialakításában egy Buddha-alak elképzelését előnyösebbnek találjuk a csak légzésre való tudatos odafigyelés helyett.

Hogyan történik ez? A gyakorlás kezdetén egy nagyon kicsi Buddha-alakot képzelünk el magunk előtt szemmagasságban, tőlünk körülbelül egy karnyújtásnyira. Ez nem annyira tömör forma, hanem fényből készült, és élőnek érezzük. A vizualizáció gyakorlása során nagyon fontos, hogy ne meresszük a szemünket az előttünk lévő elképzelt alakra. Inkább a padló felé nézzünk, és képzeljük el az alakot magunk előtt a szemöldökünk magasságában. Ha úgy véljük, hogy ez nem fog menni, akkor próbáljuk meg egy pillanatra! És most mialatt lefelé nézünk a padlóra, gondoljuk végig azt, hogy hol a kezünk. A kezünk akkor is az ölünkben nyugszik, amikor nem látjuk, igaz? Ugyanígy képzeljük el azt a Buddha-alakot a szemöldökünk magasságában, amely akkor is ott van képzeletünkben, ha nem látjuk.

Azonban nem akármit, mondjuk, egy almát képzelünk oda, hanem Buddhát. Ez azért lényeges különbség, mert a Buddhára való fókuszálással nem csupán az intenzív odafigyelést fejleszthetjük, hanem Buddha tulajdonságára/minőségére is fókuszálunk. Ezáltal a koncentrációnk egybekapcsolódik a menedékvétellel is. Mert azt jelenti: “Ez a biztonságos irány, erre akarok menni életemben”. De ugyanúgy összekapcsolódik bódhicsitta céllal is: “Olyan akarok lenni, mint ez az elképzelt Buddha alak, képes akarok lenni más lények megmentésére”.

Tehát az ilyen módon való gyakorlás több célt is szolgál, és ez sokkal mélyebb elköteleződést hozhat létre, mint csak az orron keresztüli légzésre való koncentráció.

(folytatása következik) 

Forrás: Vizualizáció (Alexander Berzin előadása angolul)

Kérdések Alexander Berzinhez szívcsakráról és iszlámról

Alexander Berzin 2010-es moszkvai előadásának végén feltett kérdések 2. része

Kérdések és válaszok 1. része

Kérdés: Vannak olyan technikák, amelyeknél a gyakorlás során a központi csatornára koncentrálva, legalább néhány ezekből a szelekből ténylegesen bekerül a központi csatornába. A kérdésem az: A gyakorló maga szabályozza ezt a folyamatot vagy spontán módon megy végbe?

Alex: Két hagyomány van erre. Az egyik szerint ez egy nagyon szabályozott folyamat. Természetesen, képesnek kell lenned a tökéletes összpontosításra, és ezzel képesnek kell lenned nagyon összetett, olyan parányi dolgok vizualizációjára is, mint a csatornák és a csatornákban lévő különféle dolgok, és egyebek – ezt az összpontosítást rendkívül nehéz csinálni -, így képes leszel valójában az összpontosításoddal irányítani és mozgatni a szeleket a csatornában. A gyakorlatnak különböző szintű szakaszai vannak, amiken végig kell menned annak érdekében, hogy elérd azt, hogy az összes szél eloszoljon a központi csatornában a szívcsakrában. Ennek a módszernek, természetesen léteznek némileg eltérő változatai is, amiket használhatunk, de úgy általában véve azt mondhatjuk, hogy ez egy nagyon szabályozott tudatos folyamat.

A másik hagyomány, a dzogcsen, amit leginkább a tibeti buddhizmus nyingmapa irányzatában találunk meg, de jelen van többféle kagyüpa hagyományban is. Ezekben a gyakorlásokban, ebben a fajta megközelítésben, ugyanazokat a dolgokat teszed, mint amit bevezetőként teszel más módszereknél. De abban a tényleges meditációs ülésben, amiben eléred ezt a szívcsakrában való eloszlatást, egy másfajta, az elmén saját magán való meditációt végzel - amit tiszta éberségnek vagy rigpa-nak neveznek -, és amit hihetetlenül nehéz az eredeti módon, helyesen megcsinálni. De ha ezt képes vagy megcsinálni, arra összes gyakorlatra építve, amit azelőtt végeztél, akkor valójában a szelek tudatos mozgatása nélkül, ezek automatikusan eloszlanak. A két módszer közötti különbséget nem igazán az adja, hogy miképpen zajlik ez az egész, sokkal inkább az, hogy amikor a végső szakaszban vagy, hogyan csinálod ezt valójában.

Van-e valami egyéb kérdés?

Kérdés a buddhizmusról és az iszlámról

 Kérdés: Talán ez a kérdés politikailag nem igazán helyes, nem igazán megfelelő a politikai korrektség szempontjából. A buddhizmus Tibetbe érkezésének az volt-e az oka, hogy a buddhizmus valójában az iszlám elől menekült? Mivel a muszlimok azon a területen elpusztítottak mindent az iszlámon kívül, emiatt próbált Tibetbe menekülni a buddhizmus. És valójában a kálacsakra szövegben ez a tragédiát írták le. Tudna még többet mondani e végső háború leírásáról a kálacsakra szövegekben?

Alex: Nos, legelőször is, nem állja meg a helyét, ha azt mondjuk, hogy a buddhizmus azért ment Tibetbe, hogy megmaradjon az Indiát elözönlő iszlámmal szemben. A buddhizmus ettől jóval korábban érkezett Tibetbe. Indiából a buddhizmust Sántaraksita és Guru Rinpocse és mások vitték Tibetbe - ez a nyolcadik században történt, ami több évszázaddal előzte meg az indiai iszlám időszakot. Amikor, főleg a 13. század elején, a 12. század végén, a muzulmánok Észak-Indiában több kolostort leromboltak, a buddhizmus még fennmaradt Nepálban, Orisszában, Dél-Indiában. Tehát teljesen nem pusztították el.

Ezeket a hódításokat, éppen úgy, mint bármely más hódítást, támadást, elsősorban a hatalomvágy, pénzsóvárság, és egyéb, ilyen jellegű dolgok indították el. Bár iszlám eszmékkel lelkesítették a csapatokat, de egyértelmű volt, hogy nem ez a fő okuk. Az olyan szegényebb területeket, mint Kasmír, békén hagyták. A kolostorokban aranyat és kincseket kerestek, és adót szedhettek be buddhistáktól és hinduktól. Több kolostorban helyreállították a lerombolt szobrokat - ez még egy korábbi időszakban volt, az elözönlés korai hullámában -, és pénzt kértek a kolostorba látogatóktól a szobrok megtekintéséért; ez tehát nem más, mint amit a kínaiak tesznek Tibetben. Tehát anyagi haszonszerzés miatt volt ez az egész, tisztán gazdasági okokból.

 Ön a háború jóslatáról beszél a kálacsakra tanításokban: ahogy mondtam, ezekben a szövegekben a támadók modellje a Fátimida Birodalom volt, ami egy sajátságos fajtáját képviselte az iszlámnak. Ez, különösen azon a mai pakisztáni területen, összekeveredett más eszmékkel a manicheizmusnak nevezett vallásból.

 De ha közelebbről megnézzük a kálacsakra szövegben lévő jóslatokat és a számokat – azoknak az éveknek a számait, amikor a szöveg szerint majd megtörténnek ezek az események és egyéb számokat -, akkor egyértelműen látszik, hogy párhuzamot vontak a külső, belső és spirituális gyakorlások között. Ugyanis a külső dolgokkal kapcsolatos számok ugyanazok, mint amik a lélegzettel és a csatornába terelendő szelek számaival kapcsolatosak, és így tovább - tehát egyértelmű a párhuzam.

 És nagyon világosan látszik magukban a szövegekben és a kommentárokban is, hogy ez az egész leírt háború a spirituális gyakorlás mintája, metafórája. Ne vegyük szó szerint, hogy induljunk el és harcoljunk a háborúban.

De állíthatjuk-e, hogy ennek egyáltalán nincs meg a történelmi lehetősége? Ez, szintén nem mondható. Ugyanakkor fel kell ismernünk, hogy ez az egész téma, aminek nem csupán buddhista, hanem hindu változata is létezik, nagyon hasonló módon megtalálható a zoroasztriánusoknál és a bibliai hagyományokban is: az  egész Apokalipszis gondolata, és a háború, amely véget vet a pusztító időknek és Jézus Második Eljövetele, stb. Tehát, ez egy általános téma, amit minden spirituális hagyományban megtalálunk, nem csupán az indiaiban.

Dürer: Apokalipszis lovasai

 Lesz-e valójában egy Apokalipszis vagy egy Második Eljövetel? Nos, némelyek hisznek ebben, mások nem. Nehéz erről biztosat mondani. Nem állíthatod azt, "Nem, ez nem következik be". És miért nem? "Mert én így gondolom." Ez nem megfelelő indok.

Viszont azt sem tudjuk biztosra bebizonyítani, hogy lesz Apokalipszis. De ez nem is lényeges; a lényeg az, hogy a kálacsakra tanítások a spirituális gyakorlások modelljeiként szolgálnak. És abban az időben ennek az iszlám csoportnak az esetleges támadását jó lehetőség volt felhasználni, de félreértés emiatt azt állítani, hogy az egész téma iszlámellenes; természetesen nem az. Hanem a világ békéjéről és harmóniájáról és az emberek egymással való összefogásáról és együttműködéséről szól.

Talán az a legjobb, ha ennél a gondolatnál fejezzük be ezt az estét. Köszönöm.



Az előadás többi része:

Shambala a külső, belső és szellemi szinten (előadás 4. része)

Shambala a buddhizmusban  (előadás 3. része)

Shambala: Mítosz és valóság 2. rész  (előadás 2. része)

Shambala: Mítosz és valóság 1. rész  (előadás 1. része)

Forrás: Shambala: Mítosz és valóság (angol nyelven)

Kérdések Alexander Berzinhez kálacsakráról, istenségekről, megvilágosodásról

Alexander Berzin 2010-es moszkvai előadása után feltett kérdések

A Kálacsakra Buddha-alakról és Kecsara tiszta földről

Kérdés: Shambalával kapcsolatban leginkább a királyairól és magáról Shambaláról beszéltünk, de Kálacsakráról, mint istenség-alakról nem ejtettünk szót. Így az első kérdésem: Mondhatjuk-e, hogy ez a Kálacsakra, mint istenség, mint alak, valójában létezett, vagy ez csak egy metafóra a gyakorló számára, aki istenségként vizualizálja őt magának, és végrehajtja ezt a kálacsakra gyakorlást?

És a kérdésem második része: a Jonang ngöndroban megemlítenek egy Kecsara nevű tiszta földet. Ön mit gondol, létezik valamilyen összefüggés eközött a Kecsara föld és Sambala között? A szöveg neve, amiben említik: "A létra, ami a Kecsara mennybe vezet." Van-e összefüggés Kecsara és Shambala, e tiszta földek között?

Alex: Először az istenségről vagy Buddha-alakról, Kálacsakráról. Buddhista nézőpont szerint Buddha maga testesült meg ebben a Kálacsakra-alakban, amikor Dél-Indiában tanította a kálacsakra tantrát. Ezen Buddha alakok - vagy ahogy néha nevezik őket: istenségek - mindegyike, és most mindegy, hogy Csenréziről (Avalókitésvaráról) vagy Táráról vagy Mandzsusríról vagy Kálacsakráról vagy bármiről beszélünk -, tehát ezek mindegyike olyan alak, amelyben Buddha vagy más megvilágosodott lény megjelenik és tanításokat ad. A különböző tantrát gyakorlók is vizualizálhatják magukat ezekbe az alakokba, mert ezek az alakok képviselik - az összes karjukkal és arcukkal együtt - a spirituális szellemi ösvényt, a megvalósítás és felismerés különböző jellegét, amikre Buddhaként szükségünk van.

Természetesen az, hogy önmagunkat ezekbe az alakokba vizualizáljuk, azon alapul, hogy megértjük a valóságot: valójában mi nem vagyunk ezek az alakok. Ha te tényleg azt gondolod, hogy "Én vagyok Kálacsakra", akkor nincs különbség aközött, mint amikor azt gondolod, hogy te vagy Napóleon vagy Mickey egér. Annak a megértése, hogy mindannyiunknak Buddha-természete van - azaz lehetőségünk van a megvilágosodásra - az elme elengedhetetlen tisztaságán alapul. És ezzel a Buddha-természetünkkel megvan a lehetőségünk arra, hogy Buddhává váljunk, de ez függ a tényleges odajutás összes eredményétől és körülményeitől - azaz a szellemi gyakorlástól.

Tehát semmiképpen sem a szó szoros értelmében gondoljuk azt, hogy "Istenség vagyok". Viszont megvan a motivációnk arra, hogy megvalósítsuk azt a megvilágosodott állapotot, amit az az alak képvisel, a szereteten és együttérzésen alapulva, mindenki hasznára válva.

És bár ezzel a motivációval és ezzel a tudattal elképzeljük magunkat ezekben az alakokban, mégis tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy "Még nem tartunk ott." És mivel ezek a sokféle karú, arcú és lábú alakok azokat a különböző megvalósulásokat képviselik, amiket elérhetünk az ösvényen, segítségünkre lehetnek abban, hogy felidézzük azokat, amiket ebben a szemléletes formájukban képviselnek.

Nagyon haladó és nagyon nehéz módszer mindezen dolgok egy időben való egységesítése. Mert mialatt ezen alakok valamelyikében vizualizálod magad, elképzeled, hogy fényt bocsátasz ki, és így tovább, és ez majd megszünteti mások minden fájdalmát és segít másokon, boldogságot, megszabadulást és megvilágosodást hozva nekik; a beszéded, mantrák formájában, tanít mindenkit és segít mindenkinek. Tehát ez egy nagyon, nagyon teljes, bonyolult, nehéz gyakorlás.

Arról, hogy Kálacsakra igazán egy személy, egy önálló lény lett volna, még sosem hallottam említést, de némelyik Buddha-alak valóban valóságos, önálló lény volt, legalábbis a buddhista magyarázatok szerint. Tehát Tára egy nő volt, aki, amikor elért egy bizonyos szellemi szintet, megesküdött, hogy mindig visszatér nő formájában, hogy arra bátorítsa a nőket, hogy ők is, éppen úgy, elérhetik a megvilágosodást.  Így buddhista nézőpont szerint Tára egy történelmi alak. Ugyanez a helyzet Avalókitésvarával (vagy Csenrézivel), őt szintén valós történelmi alakként fogadják el.

Ennek ellenére bármelyik Buddha meg tud bármelyik alakban testesülni, és bármelyik gyakorló vizualizálhatja magát abban a formában, még akkor is, ha az valóságos történelmi alak volt. De ahogy mondtam, magáról a Kálacsakra alakról az az egyetlen, amit egyáltalán hallottam, hogy Buddha testesült meg ebben a formában, amikor a tanításokat adta.

Most pedig a második kérdéséről, Kecsaráról. A Kecsara tiszta föld egy nem annyira emberek lakta hely, hanem valami olyasmi, amiről azt mondják, hogy a szamszárán túl van, amit egy Buddha-alak igazgat, Vadzsrajógini vagy Vadzsradákiní vagy Dordzse Khandro, aki többféle néven ismeretes.

Ő egy női alak, és ennek a birodalomnak a fő tanítója. Úgy kerülhetsz oda, hogy többféle szellemi gyakorlás által sikerül majd a szamszárában való újraszületésből átmenetileg kikerülni, "szabadságra menni", és ezen a földön újraszületni. Itt minden a további szellemi gyakorlást, az intenzív szellemi gyakorlást segíti elő. Ez nem olyan jellegű paradicsom, hogy egyszer csak odakerülsz és hátradőlsz és pihensz és jól érzed magad, hanem olyan, hogy ott képes vagy tanításokat befogadni, meditálni és gyakorolni 24 órán át naponta, megszakítás nélkül - enned sem kell, aludnod sem kell, semmi ilyesmit nem kell tenned -,  és ahol a legjobb tanítóktól, Buddha kisugárzásaitól, megkapod a legjobb mahájána tanításokat.

Shambala, viszont, nem ilyen, ebben az értelemben nem tiszta föld, mert mindig a szamszárán belüli emberi birodalomként írják le. De az emberi birodalmon belül egy egy olyan a hely, ahol megőrizték ezeket a kálacsakra tanításokat és ahol, szintén, minden a szellemi gyakorlást segíti elő. Így imádkozhatunk, hogy Shambalában szülessünk újra, de ez teljesen más, mint a Kecsara tiszta földön való újraszületés.

Kérdés a megszabadulásról és megvilágosodásról

Kérdés: Nagyon köszönöm a tanításait. A kérdésem az: Ha elképzeljük azt az ideális állapotot, mely szerint minden lény megszabadult a szamszárától és elérte a nirvánát, akkor hogyan nézni ki ez az ideális világ? Ezeknek a lényeknek valamiféle egyetemes, kozmikus egyesült elméjük lenne vagy rendelkeznének még egyéni elmével?

Alex: Nos, itt két fontos dologról van szó. Egyik az, hogy a buddhista álláspont szerint, ha elérjük a megvilágosodást, akkor is mindenki megőrzi saját egyéniségét. A hinduizmus némely irányzata szerint, amikor elérjük a megvilágosodást, mindenki eggyé válik Brahmában, de a buddhista felfogás nem ez. A különféle Buddhák is mind egyediek - a történelmi Buddha nem ugyanaz, mit Maitréja Buddha -, és különböző emberek különböző karmikus kapcsolatokat képesek megtanulni és ezek segítségével a tanításokat tanulmányozni, de a megvalósításuk szintje mindenképpen azonos.

Most pedig a kérdése második részéről: Mi történik akkor, amikor mindenki eléri a megszabadulást vagy nirvánát? A buddhizmus azt mondja, hogy mindenki képes a megszabadulás vagy nirvána elérésére, de azt nem mondja, hog mindenki el is fogja érni azt. Némely indiai hagyomány szerint, ilyen például a szánkhja, mindenki el fog érni a megszabadulás egy bizonyos szintjéig, de a buddhizmus ezt nem így gondolja. A buddhizmus azt mondja, hogy bár mindenki képes a megszabadulás elérésére, ehhez azonban Buddha tanításai iránt nyitottnak és fogékonynak kell lenni. A buddhizmus szerint egyetlen Buddha sem tud csak a saját erejére támaszkodva megszabadítani valakit a szenvedésétől olyan módon, mint amikor kihúzunk egy tüskét valaki lábából. Az embereknek akarniuk kell a megszabadulást, keresniük kell a lehetőséget. Tehát csak azért, mert képesek elérni a megszabadulást, nem jelenti azt, hogy valójában keresik is a megszabadulást. A Buddhák és bódhiszattvák itt maradnak végig, hogy segítsék azokat, akik befogadóvá válnak, de amikor a történelmi Buddhát kérdezték, "Véget ér-e a szamszára vagy sem? A világ örökkévaló vagy sem?", ő csendben maradt, mivel bármit mondott volna, félreérthető lett volna.

kérdések-válaszok folytatása következik.

Forrás: Shambala: Mítosz és valóság (angol nyelven)

Általános félreértések a buddhizmusról (a tantráról 2.)

Alexander Berzin*: Félreértések a tantráról 2. rész

Miért kérünk beavatást? Ennek több oka is lehet. Azt képzeljük, hogy olyan előkelő, vagy hogy ez az igazi vagy hogy olyan egzotikus. Esetleg több embert vonz, ami azt jelenti, hogy több pénzt gyűjthetünk össze, így ki tudjuk fizetni a látogató tanítót és támogatjuk a saját központunkat. Tehát akár anyagi okai is lehetnek a beavatás kérésének, de ez a legsajnálatosabb, ami történhet. A beavatásban a tanító maga is motivált lehet, mert úgy gondolja, hogy "Oké, bár ezek itt és most nem fognak gyakorolni, de elültetjük bennük a magokat az elkövetkező életükre." Nos, a legtöbb nyugati ember nem hisz egy elkövetkező életben. Így tehát ez félreértés a tanítók részéről is. És sokszor maguk a tanítók sincsenek teljesen tisztában azzal, hogy a nyugatiaknak nincs meg a kellő hátterük ahhoz, hogy hatásosan gyakorolják a tantrát. Vagy ugyanúgy, őrájuk is nyomás nehezedhet amiatt, hogy több pénzt szedjenek össze a kolostor támogatására és a látogató szerzetesek hazautaztatására. Tehát több oka is lehet a beavatás kérésének és adásának.

Az azonban mindig tanácsolható, hogy az éppen ott lévő látogató tanítót arra kérjük, adjon nekünk alaptanításokat. Vagy ha még haladóbb tanítást akarunk, akkor megkérhetjük a haladó szútra-tanításokra. Mondjuk, haladó tanítás a bódhicsittáról, haladó tanítás az ürességről és így tovább.

Amikor belemélyedünk a tantrába és ismereteket akarunk szerezni arról, hogyan gyakoroljunk, szintén félreértés, ha azt képzeljük, hogy a fő hangsúly a gyakorlás során a vizualizáción van és elkezdünk aggódni amiatt, hogy minden apró részlet helyes legyen. A tanítóm, Szerkong Rinpocse* szokta mondani, megmosolyogva ezt a nyugati félreértést: "Az emberek idejönnek és tőlem kérdezik, vajon Jamántakának* vagy Vadzsrajóginínek* (két meditációs istenség) van-e köldöke? Ez nevetséges! Nem ez a lényeg, hanem azok, amik fontosak ezekben a gyakorlatokban."

Az tény, hogy amikor ki akarod fejleszteni az egyhegyű koncentrációt, akkor szükséges minden részlet, de még az elején nem erre fókuszálsz vagy nem ezt hangsúlyozod. Amit el kell érni, az az ösvény három elvének alapvető megértése, ahogy Congkapa ezeket teljesen érthetően kifejti:

– Lemondás vagy feladás. Feladni a megszokott elképzeléseinket, a ragaszkodást ahhoz, hogy a dolgokhoz valójában léteznek és így tovább. Hatalmas elhatározást igényel szabaddá válni, azaz lemondani ezekről.

– Bódhicsitta. Célunk, hogy elérjük a megvilágosodást. Ezek a Buddha-figurák, a jidamok** képviselik a jövőbeli megvilágosodásunkat, aminek elérését célul tűztük ki, hogy el tudjuk képzelni, hogy már ott vagyunk. Bódhicsitta nélkül miért képzelnéd magad ebbe a formába és tennél bármit mások érdekében? Így magától értetődően, ennek érdekében akarunk olyanná válni, hogy másoknak jót tegyünk.

– És végül az üresség teljes megértése; mi most nem létezünk helyesen, de megvan a lehetőségünk erre. Bele kell avatkoznunk az okokba és a következményekbe, és a belőlük keletkező függvényébe, és így tovább.

Zöld Tárá

Így, ha tanításokat akarunk kapni a tantráról, akkor legyünk biztosak abban, hogy a tanítások ilyen jellegű szinten vannak. Ez az, amit fontos kihangsúlyoznunk. Mi az értelme ennek az egésznek? Mi az, amit tenni próbálunk? Ezért szükséges, mindenek előtt, az összes előkészítő tanítás. És ne aggódjunk minden apró kis vizualizációs részlet miatt. Például hogy melyik alakot mi ékesít, meg ilyesmi dolgok. Bár vannak pontos leírások arról, hogy [az adott jidam] hogy néz ki, de nem erre helyezünk hangsúlyt, különösen nem az elején.

Érdekes volt 2004-ben, Kanadában*, Ontarióban, egy kálacsakra-beavatás. Itt Őszentsége adott egy előkészítő tanítást - már elfelejtettem, hogy pontosan milyen szövegeket, de ezek közül egyik Nágárdzsuna szövege volt az ürességről. Kb. három napig tartott az előkészítés. Ezután Őszentsége beavatást adott. És feltűnt, hogy jóval több ember volt ott a beavatáson, mint az ürességről szóló tanításon. Ennek láttán Őszentsége mondta, hogy többre becsüli azokat az embereket, akik csak Nágárdzsuna tanításai miatt jöttek és nem maradtak a beavatásra, mint azokat, akik az ellenkezőjét tették - azaz kihagyták ezeket a bevezető tanításokat és csak a beavatásra jöttek. Ez sokat elárult, borzasztóan sokat.

Ezeket a tantra-gyakorlatokat illetően, félreértés úgy tekinteni a jidamokra, mint szentekre, akikhez segítségért imádozunk, Szent Tárá*, Szent Csenrézi és hasonlók, és bizonyos értelemben bálványozzuk őket - és ez a félreértés nem korlátozódik csupán a nyugatiakra. Ezek a jidamok ösztönözhetnek bennünket, ahogy a Buddhák és a tanítók is, de a munkát mi magunknak kell elvégeznünk.

Láthatod, hogy jó pár félreértés megint a fordítás miatt történik, amikor kérést intézünk a különböző gurukhoz és jidamokhoz és másokhoz, a kérő imákban. Legelőször, az "imádság" szóból számunkra nyilvánvalóan következik az, hogy imádkozunk Istenhez, "Isten, add meg nekem ezt vagy azt". Vagy imádkozunk egy szenthez, és a szent közvetítőm lesz Istennél, így majd Isten megadja nekem azt a valamit, amit kérek. Máris tévúton vagyunk itt, egy kis kivetítéssel. Viszont, amikor kérést intézünk, a szó itt csingyilab (byin-gyis-rlabs) tibeti nyelven, és ezt rendszerint "áldások"-nak fordítják. Így ez egy teljesen különböző és másfajta értelmezéshez vezet. Mi azt kérjük: "Áldj meg, hogy megtehessem ezt. Áldj meg, hogy megtehessem azt." Valami olyasmi, mintha csupán ezeknek a figuráknak az erejére volna szükségünk, hogy jöjjenek és áldjanak meg bennünket és, hirtelen, eljussunk a végső felismerésre és így tovább.

Ez nem buddhizmus. Ez a kifejezés szó szerint azt jelenti: felemelkedni és felvidulni/fényesebbé tenni. Ez a jelentése. Adhisthána* szanszkrit nyelven. Adhisthána - magasabb helyzetbe kerülni, felemelkedni. Ennek a következménye a még ragyogóbbá tesz. Én előnyben részesítem azt a fordítást, hogy ösztönözni. Így tehát kérjük őket, hogy ösztönözzenek ennek és annak az elérésben. De ezek az alakok - akár a guru, akár Buddhák, akár jidamok - nem képesek saját részükről, a saját erejük által megadni a kívánságainkat vagy megtenni mindent nekünk, és ezért mindössze alá kell rendelnünk magunkat nekik. Ez megint egy nyugati fogalom vagy felfogás belevetítése a buddhizmusba. A fő hangsúly mindig azon van, hogy saját magunknak kell megcsinálni a munkát. Vannak Buddháink, gurujaink/tanítóink, akik képesek arra, hogy ösztönözzenek bennünket, képesek arra, hogy tanítsanak bennünket és vezessenek, de nem képesek a munkát helyettünk megtenni. Meg kell értenünk, hogy nekünk magunknak kell megtennünk.

* A link angol nyelvű
**Jidam (tib): a megvilágosodott tudat hatalmas gazdagsága számtalan energia és fény formában fejezi ki magát. A velük való azonosulás meditációban és a hétköznapi életben felébreszti saját buddhatermészetünket.

Forrás: Általános félreértések a buddhimusról (angol nyelven)