2011. március 6., vasárnap

Nyugati buddhizmus - A 4. jána?

Hagyományosan a buddhizmust 3 irányzatra szokás osztani, ez a 3 jána a hínajána, mahájána és a vadzsrajána. Miközben a legtöbb mai buddhista közösség besorolható ezek valamelyikébe, már a 20. sz. elejétől kezdve léteztek és léteznek olyan buddhista csoportok, iskolák, amelyek nem férnek bele ezekbe a kategóriákba: vagy mert a 3 irányzat valamilyen kombinációját képviselik (pl. Buddhista Misszió, CSS) és/vagy mert modern értékrenddel, nézőponttal közelítik meg a Buddha tanítását (pl. a meditációt a hagyomány kontextusából kiszakító Goenka-féle Vipasszaná vagy a modernséget hangsúlyozó Gyémánt Út).

Számomra azért szimpatikus ez a '4. jána' kategória, mert így értelmét veszti az a felfogás, hogy a nyugati buddhizmus "nem az igazi". Így a mai, nyugati közösségek is lehetnek azok, amik - mások, mint ázsiai elődeik, de nem rosszabbak vagy kevesebbek. Viszont e másságot szerintem nem érdemes letagadni.

A poszt ötletét adó What is the fourth yana? c. cikkben a szerző a következőket sorolja fel e másság, a 4. jána jellemzőiként:

1.) Társadalmi szerepvállalás. Ennek legrégibb, legismertebb formája Ámbédkar mozgalma, amely a '60-as években indult Indiában a dalitok (kaszton kívüliek) buddhizmusra térítésére és felszabadítására[1]. Magyarországon a Dzsaj Bhím közösség Ámbédkar "örököse": a brit Triratna buddhista szervezettel 2007-től működteti a romák képzését és integrációját segítő Dr. Ámbédkar Gimnáziumot Sajókazán. A Tan Kapuja Buddhista Egyház pedig már 2004-től fenntartója az alsószentmártoni Kis Tigris Gimnáziumnak.

2.) A világi életben a meditáción van a hangsúly. Így megkérdőjeleződik a szerzetesi életmód felsőbbrendűsége; a világiak érdemszerző tevékenysége (pl. felajánlások a szerzetesek számára) és a "vallási" rítusok, ünnepek szinte teljesen elveszítik a jelentőségüket[2]. Ezek "helyett" a világiak is meditálnának (ami korábban csak a szerzetesek életformájához tartozott) leginkább (1-3-10 napos) "elvonulásokon", amikor teljesen megszakad a kapcsolat a világi életükkel. (Az utóbbi pár évben azonban egyre nagyobb teret nyernek azok a meditációs technikák, amik az éber tudatosság (mindfulness) gyakorlását beépítik a hétköznapokba, feleslegessé téve a hosszabb elvonulásokat.)

3.) A nemek egyenlősége a gyakorlatok/közösségek vezetésében. Miközben Nyugaton ez nyilvánvaló, az ázsiai hagyományban magától értetődő a nők alárendelt szerepe a buddhista intézményeken belül is.

4.) Szakítás a gyakorlás ázsiai gyökereivel (a hozzá kapcsolódó dogmatizmussal, tekintélytisztelettel, mágikus rítusokkal stb.[3]) a nyugati normákhoz alkalmazkodás, miközben megpróbálják elkerülni a Dharma felhígulását és New Age-es lebutítását. (Érdekes kettősség figyelhető meg a nyugati közösségekben ezzel kapcsolatban: egyrészt a törekvés az igényességre, másrészt viszont az a hozzáállás, hogy a népszerű könyveken, ezoterikus előadásokon és "buddhista" termékeken keresztül olyanok is találkoznak "a Tannal", akikhez másképp semmi nem jutna el belőle.)

5.) A "guru jóga" (a cikk értelmezésében "a tanítvány feltétlen odaadása mester iránt") hiánya. Miközben az emberek egyenlőségébe és egyéni szabadságába vetett nyugati hit is aláássa a hagyományos, hierarchikus mester-tanítvány viszonyt, a (főképp az Egyesült Államokban) napvilágra került rengeteg botrány és visszaélés is gyengíti a buddhista mesterek, guruk tekintélyét.

6.) A karma és újraszületés fogalmak újragondolása, átértelmezése. Mivel sem a mai zsidó-keresztény vallással, sem a tudomány pillanatnyi álláspontjával nem egyeztethető össze az újraszületés tanítása, sok buddhista szerző teszi fel a kérdést, hogy hogyan lehet nyugati gyakorlóként beépíteni ezt a koncepciót a világképünkbe - vagy egyáltalán hasznos-e, hiszen valószínűleg sokkal "közelebbi" magyarázatokat tudunk találni pl. saját etikus viselkedésünkre, minthogy ezt egy jövőbeli szerencsés születés érdekében tesszük. Természetesen, a legtöbben a Buddha alapvető tanításának tekintik a karmát és az újraszületést, mégis újra és újra felmerül ennek problematikussága a nyugati buddhisták és buddhológusok körében.[4]

7.) Az idegtudományok, kognitív tudományok, a fizika és a "buddhista világkép" összekapcsolása. Őszentsége a Dalai Láma korunk egyik legfontosabb feladatának tartja a modern tudomány és a buddhizmus integrálását, amelynek elősegítésére létrehozta a Mind & Life Institute-ot. A kognitív tudományok és a buddhizmus kapcsolatáról szólt a 2008-as budapesti MAKOG konferencia is.

A sor még folytatható, de tényleg ezek a legfőbb jellemzők. Akit érdekel a téma, nagyszerű és esetleg meglepő képeket talál a Buddha Rising oldalon, és értékes tanácsokat a Hogyan közelítsük meg a buddhizmust Nyugaton videóban. A komolyabban érdeklődőknek pedig ajánlom Bernard Faure Unmasking Buddhism c. könyvét és a The Making of Buddhist Modernism-t David McMahan-től, amelynek rövid összefoglalója ezen a blogon is olvasható.

[1] Lásd (angolul): Dalit Buddhist movement
[2] Mindezek azonban továbbra is jellemzők a nyugati országokban élő ázsiai (kínai, vietnámi, tibeti stb.) buddhistákra.
[3] Ez alól (természeténél fogva) sok szempontból kivétel a Nyugatra kerülő tibeti buddhizmus.
[4] Pl. Stephen Batchelor (video), Johannes Bronkhorst (PDF)

ÁPDÉT: Videó: a cigányok kaszton kívüliek Európában (HVG, 2011. ápr. 21.)
Brooke Shedneck: Modern Buddhism and Reinterpretation

5 megjegyzés:

Astus írta...

2. Szerintem pont a meditáció elfogadott jelentősége miatt válik teljesen érthetővé a szerzetesi életvitel fontossága. Emellett az érdemgyűjtés nem kell, hogy kevésbé legyen fontos, s ennek az oka máshol keresendő szerintem.

4. Bizonyos dolgokkal szakítottak, amik helyett bekerültek nyugati szempontok, másrészt a tekintélytisztelet és mágikus rítusok sok helyen megtalálhatóak nyugati közösségekben is.

5. Azok a botrányok épp azt mutatják, mennyire alárendelik magukat az emberek a tanítóknak.

6. Vannak karma-tagadók, vannak kétkedők és bizonytalanok, meg olyanok is, akik lényegtelennek tartják. Ez inkább a képzettség hiányát jelenti sok esetben, vagy az érdektelenséget.

7. Ez annyira nem furcsa, ha azt nézzük, miként kapcsolták össze Ázsiában a buddhizmust a konfucianizmussal, vagy a helyi vallásokkal és hitekkel.

Roni írta...

2. A cikk szerzője arra gondol, h az ázsiai világiak az adakozással "élik ki" a buddhistaságukat, a nyugatiak meg a meditálásban (és nekik természetes, h fizetnek az elvonulásért pl., amit nem tekintenek érdemszerzésnek).

4. Igen, ezt írtam is a lábjegyzetben. OK, nem csak a tibetisekre jellemző. :)

5. Ez igaz, de tuti, h megvan a másik oldal is (gondolj pl. a TKBE nagy öregjeire, ahol kb. mindenki mahásziddhának/pratjéka buddhának képzeli az ideális buddhistát).

6. Igen. De ezen túl mutatja azt is, h problémás a 2 v. 3 nézetrendszer összeegyeztetése. Én nem hiszem, h mindenki, aki nem akar kizárólag a buddhista sémában gondolkodni (hanem bele akarja illeszteni azt a meglévő világképébe) túl keveset tud a buddhizmusról.

7. Nem mondta senki, h furcsa lenne.

Astus írta...

2. Igaz.

5. Nem nagyon látom, hol ez a másik oldal, hogy az emberek sokat képzelnek arról, mi egy buddhista. Bár ez önmagában egy érdekes meglátás, hogy mennyire mitologizálódik el a buddhista lét.

6. Bizonyára nem mindenki tud keveset, csak épp amennyiben megvan az ismerete, de nem fogadja el (ilyenek például a kutatók jelentős része), azok a buddhizmust inkább felhasználják, mintsem menedéket vesznek benne. S akkor itt talán lehet úgy fogalmazni, hogy a buddhizmus jelenléte, mint nem vallás, hanem terapeutikus eszköz. Így pedig kérdésessé válik, hogy mennyiben nevezhető a puszta felhasználó buddhistának.

7. Arra gondoltam, hogy ez nem egy nyugati újdonság.

Unknown írta...

Hú, ez egy igen furcsa gondolat.

Habár több helyen is találkoztam már vele. Ugyan az ismert 3 jánának is számos frakciója akad (pl a Vajrának: kagyüpa, nyigmapa, szakjapa, gelugpa + a dzogcsen és a bönpo), azért meg lehet határozni azokat az alapvető téziseket és gyakorlatokat, melyek az egyes ösvényeket egymástól elkülönítik. (Ok, inkább azt mondom, kiegészítik egymást, hiszen végtelenül lebutítva a szútrikus buddhizmusra épül, s nélküle nincsen is tantrikus (=vajrajána) ösvény, mely aztán a tantrákat meghaladó dzogcsenhez vezet, aminek másik alapja a buddhizmus előtti ősi tibeti bön, és így tovább. Ez persze nem valamiféle hierarchia, pusztán a fejlődés, a változás különböző stációiról beszélhetünk, melyek mind-mind a dharma megnyilvánulásai.) De mégiscsak meg lehet fogalmazni az alapvető határokat. Ilyet se Európában, se Amerikában nem találni, nincs, ami lekerekítené, körvonalazná, összefűzné ezt az ún. 4. jánát. Annyi igaz, hogy a megjelenő iskolák mind reagálnak az általad vázolt feltételekre valahogyan. Talán gyakorta hasonlóan is. De ezek az eltérő külső kulturális környezetből adódnak, nem valamiféle belső azonosságból. Hiszen a kaleidoszkóp minden árnyalata megjelenik e területen a théravádától a dzogcsenig. Sőt azoknak is számos interpretációja ismert. S nincs egy olyan általános doktrína, amelyhez valamely formában mindegyik verzió kapcsolható lenne. Az hogy földrajzilag máshol, megváltozott körülmények között kell a dharmát gyakorolni, önmagában még nem elegendő kohéziós tényező. És sajnos ez éppen az európai ember gondolkodását tükrözi, aki mindent osztályoz, címkéz, s lehetőleg egy kalap alá szervez. Ez a mentalitás az, mely eredetileg oly idegen a buddhizmus számára. Pedig látok én ilyen irányú törekvéseket, melyekért a legkevésbé sem lelkesedem.

Gondolok itt (láma) Ole Nydhal fellépésére, aki működésétől kezdve nem pusztán a más vallások gyakorlóit, hanem akár a saját felekezetéhez (kagyüpa) tartozó, de nála korábban érkező, s némileg "magasabb széken" ülő, felszentelt tibeti mestereket (pl. Csögyam Trungpa tulku) és sanghaikat is kipellengérezte. Hiszen ők úgymond mind spirituálisan "gyengék". Micsoda tipikusan európai gondolat! Éppen hogy a nondualitás ellentéte, a xenofóbia előszobája ez!

No de, nem a karma kagyüről szeretnék itt beszélni, hanem egy olyan tendenciáról, amely valóban egyfajta univerzalizált buddhizmust óhajt teremteni, de csakis a saját zászlaja alatt. Vagy ha ez nem megy, akkor a többi utat egyszerűen semmibe veszi. Ha ez lenne a 4. jána, én köszönöm, de nem kérek belőle. Mi több, erőteljesen visszhangzik bennem egy 2000 éves szomorú történelmi folyamat, mely során a judaizmust megreformálni óhajtó különféle, egymást is formáló, és egymással is dialogizáló ezerszínű frakciók (esszénusok, manicheusok, gnosztikus csoportok, a korai kereszténység variánsai stb.) végül Róma, majd a középkort megelőlegező zsinatok fennhatósága, értsd kanonizációja alatt végül egyetlen, nagyon is konzervatív, kifakult közösséggé redukáltattak, melyet azután úgy neveztek, s neveznek ma is, katolicizmus. Pedig milyen pompás szellemi-spirituális élet folyt az i.e. I - i.sz. I. sz. között a közel-Keleten! A buddhizmus (elsősorban a tibeti) exodusa éppen az, hogy itt, ezen az új terepen, az új kihívásoknak megfelelően tudjon minden színében pompázni. Ez nem a 8. század izolált Tibetje, ahol végül egy hitvita után a mahájána csan helyett a Padmaszhambava képviselte tantrikus buddhizmus nyer létjogosultságot, hanem a pluralizmus végtelen tárháza. S ennyiben nem is beszélhetünk, s nem is kell beszélnünk 4. jánáról. Hiszen minden itt van, s nekünk csak annyi a dolgunk, hogy válasszunk, majd kövessük a dharmát.

Unknown írta...

Még egy kiegészítést tennék. Az általad vázolt pontok önmagukban jórészt igazak, tarthatók. (Más kérdés, hogy szerintem mindez, ahogyan írtam nem eredményez, vagy ha igen, az roppant kínos következmény, önálló 4. ösvényt.) A guru jógára gondolok. Lássuk be, a buddhizmus számára új kontinenseken elsősorban annak tibeti variánsai terjedtek el. (Természetesen a másik két kocsi is járja itt a maga útját. Elsősorban a zen és a vipasszaná követőkre gondolok.) És ezekben a tibeti formákban a leglényegibb gyakorlat a guru-jóga a kagyütől a dzogcsenig bezárólag! Nem csupán a közösségben, hanem otthon, egyedül, az élet minden helyzetében. Sőt, számos vonal európai átadásában szinte csak ez szerepel, vagy ezt titulálják a legalapvetőbb gyakorlatnak!!! Pl. a karma kagyü vonal képviselői a hihetetlen sokrétű anutantrából alig használnak pár gyakorlatot. Naropa 6 jógájából is alig kapnak/kaphatnak átadást (se tumó, se illuzórikus test, se tudatátvitel, ok, egy kis phova, amit így nem is tudnak se használni, se értelmezni...), ami pedig szintén a vajra egyik alapköve. Se Tara, vagy más emanációk tantra-gyakorlatai, vizualizációi. Se tibeti jógák, azaz mozgásos: fizikai-energetikai gyakorlatok, melyek a meditációt (a tudat mozgatását, formálását) megalapoznák. Mindezek helyett folyik az állandó XVI., majd egy bizonyos szint után VIII. Karmapa meditáció, ami ugye guru-jóga a javából, s természetesen rendkívül hasznos. Mindezzel pusztán arra kívánok utalni, hogy tisztelet a kivételnek, mivel van ilyen, a tibeti vonaltartók egy összeállított gyakorlat-csomagot adnak át nekünk, amelyeknek minden esetben a guru-jóga az alapja.

Üdvözlettel,
Kellner Balázs