A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanító. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanító. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 18., hétfő

Tanácsok a tanító választásához

Lehet, hogy teljesen elégedett vagy azzal, hogy saját magadban, buddhista tanító és közösség nélkül tanulmányozod a Dharmát és gyakorolsz. De eljöhet az idő, amikor úgy érzed, ez nem elég, és úgy döntesz, mégis akarsz egy tanítót vagy közösséget keresni. Ha így lesz, mi alapján fogsz olyan tanítót (és közösséget) találni, ami megfelelő számodra?

Tudnod kell azt, hogy a bölcsesség, amit keresel, már benned van. A bölcsesség vezérli a szellemi kutatásodat és neki köszönheted, hogy már az ösvényen jársz. Így ezekben a döntésekben számíthatsz saját magad ösztöneire és előérzetedre, amik segítségedre lesznek.

Ennek tudatában, öt lépést javaslok a keresés során: figyelj, kérdezz, érezz, próbáld ki és kötelezd el magad!

Yuttadhammo Bhikkhu
Figyelj, mit tesz és mond a tanító, és figyeld meg, hogyan bánik az emberekkel! A kedvesség, barátságosság, alázat, humorérzék, emellett nyílt, őszinte magatartás annak a szellemi érettségnek a jele, ami minden buddhista tradícióban elfogadott. Ezek a viselkedési szabályok. Van, aki azt mondja, hogy három éven át kellene figyelned a tanítót, mielőtt elfogadod őt. Nem vagyok abban biztos, hogy ez reális vagy szükséges, de akár három hét, akár három év, szánd rá az idődet!

Tegyél fel kérdéseket, ne legyél szégyenlős! Nézd meg, hogyan válaszol a tanító! Ne legyél goromba, de ne is fogd vissza magad! Azok a kérdések, amiket esetleg ostobának érzel, gyakran a legjobb kérdések. Amikor a gyökér-tanítómmal* voltam, jó benyomást akartam tenni, és emiatt nem szívesen tettem fel olyan kérdést, amiből esetleg kiderülhetett a tudatlanságom. Azóta megbántam ezt. Egy jó tanító nem ütközik meg ilyen kérdésen vagy nem hátrál meg ilyen kérdés elől.

Ha kérdezel, kérdezz mindenkit! A tanító közeli tanítványa ismeri őt a legjobban. Figyeld meg, hogy mit tudnak vagy mit hajlandók veled megosztani. A válaszok kiértékelésében használd a "hatodik érzékedet". Van-e esetleg valami olyan titok a tanítóról vagy közösségről, amit tudnod kell - ebben a tanítványok a legjobb forrásaid.
Lodro Rinzler

Mit érzel? Miután figyeltél és kérdeztél, tekintsd át saját zsigeri érzéseidet. Az érzéseid a tanító iránt kellemesek, kellemetlenek vagy semlegesek? Az érzés a legjobb "iránytű". Létezik egy elv a buddhizmusban - a zenben innen-nek hívjuk - , amit fordíthatunk "vonzódásnak" vagy "egybeesésnek". Az emberi kapcsolatok okaira és feltételeire utal, amik téged és a tanítót összehoztak. Ahhoz, hogy a tanító-tanítvány kapcsolat működjön, szükséges ez a vonzódás. Kell, hogy pozitív érzelmeket érezz a tanítód iránt. Ha nem, akkor ez a tanító talán nem neked való.

Próbáld ki! A figyelés, kérdezés és érzés után eljöhet az idő a "kipróbálásra". A jó tanító vagy közösség felajánl valamilyen szintű átmeneti elköteleződést - esélyt ad a tanító mélyebb elfogadására, anélkül, hogy fejest ugranál valamibe. A hagyománytól függően ez magában foglalhat szertartást, egy privát elbeszélgetést vagy menedék elfogadását vagy intenzívebb jellegű gyakorlást.

Légy óvatos az olyan tanítóval vagy közösséggel, akik teljes életváltást, visszavonhatatlan elköteleződést követelnek már rögtön az elején. Munkahelyed feladása, szerzetesként vagy apácaként való felszentelésed, pénzeden és ingatlanodon való túladás, teljes időtartamra való beköltözés - lehet, hogy ezek a terveid között szerepelhetnek a jövőben, de lehet, hogy nem. Bárhová is vezessen a szellemi ösvényed, erről majd egyedül neked kell döntened, nem pedig másoknak!

Elérkezett az idő az elköteleződésre. A buddhista ösvényen való járáshoz, végeredményben, szükség van az elköteleződésre, épp úgy, mint a bizalomra. A tanítóval kialakuló kapcsolatodban eljöhet az idő, amikor mindketten készen álltok egy elköteleződésre. Ha ez az idő elérkezett, ne tétovázz! Talán jól döntesz, de lehet, hogy rosszul. A végén neked kell elhatároznod, hogy az ösvényen merre mész. Az Út minden keresője ezt tette.
Noah Levine

A Dharmában, akár az életben, nincs garancia. A dolgok, amik számítanak, kockázattal járnak. Ahogy a sportban mondják: "Aki mer, az nyer!" Sok szerencsét!

* Gyökér-láma, gyökér-guru: Olyan tanító, akitől az illető beavatást és/vagy fogadalmakat kap.


A képeken látható tanítókról bővebben (főképp angolul):

2012. június 17., vasárnap

Általános félreértések a buddhizmusról (gururól/tanítóról 3.)

Alexander Berzin: Félreértések a tanítókról/gurukról

A tanítóval való együttműködés elvezet a menedékvétel témájához, ezt én szeretem "biztos irány"-nak nevezni. Az életünket a Buddha, Dharma és Szangha által jelzett irányba fordítjuk. A menedékvétel teljes félreértése az, amikor úgy tekintünk rá, mintha pusztán egy klubhoz csatlakoznánk. Tudod, levágsz egy kicsit a hajadból, kapsz egy kis piros zsinórt, kapsz egy új nevet és csatlakozol egy klubhoz. És különösen akkor, ha a tanító egy sajátságos tibeti vonal tagja, inkább tekintünk úgy a klubra, mint sajátságos tibeti vonalú buddhizmusra, nem pedig általában a buddhizmusra . "Most gelugpa lettem, most egy karma kagyü lettem, most nyigma lettem..." Ezeket mondogatjuk, ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy "most Buddha útját követem." És emiatt a rossz értelmezés miatt leszünk szektások és kizárunk minden mást, soha nem járunk másik Dharma-központba. Ez nagyon érdekes, ezt a jelenséget látja az ember itt, nyugaton: a legtöbb ember csak egy Dharma-központot látogat és nem megy a másikba.

És ami még zavaróbb, az az, hogy minden tanító, aki megérkezik nyugatra, úgy tűnik, hogy saját Dharma-központot akar létesíteni és saját szervezetet, ami nagy hiba, úgy érzem, mert akkor ez az egész fenntarthatatlanná válik. Hiszen nem tudjuk a buddhizmus négyszáz különböző fajtájának központjait fenntartani a végtelenségig — emellett ez nagyon zavaró az új tanulók számára is. És nagy anyagi teher támogatni ezeket a helyeket, az oltáraikat, könyvtáraikat, bérleti díjukat fizetni, és így tovább, és így tovább. Tibetben, bár több különböző tanító érkezett oda annak idején, és különböző kolostorokat alapítottak, végül mégis egybeköltöztek, és egymástól megkülönböztethető csoportokat formáltak. Nem ugyanazokat a csoportokat, amik Indiában voltak — Indiában nem létezett pl. kagyü vagy szakja —, de ezek a csoportok aztán fenntarthatóvá váltak és egymáshoz közelítették a különféle vonalakat. Így bár nyugaton hatalmas Dharma-szervezetek vannak — amiket Trungpa Rinpocse, Szögyal Rinpocse, Zopa Láma és mások alapitottak —, mégis szükségesnek látszik, hogy bizonyos értelemben, mi is ebbe az irányba haladjuk... Persze, ez nehéz is lesz, mert két véglettel kell számolnunk. Egyik: ha túlságosan is töredezett, akkor nem fog működni. A másik: ha túlságosan szabályozott, szintén nem fog működni. Tehát nagyon óvatosnak kell lenni, de azt gondolom, hogy a fenntarthatóság mindenképpen egy nagyon fontos tényező.

Azzal kapcsolatban, hogy nem járunk más Dharma-központba, szintén van egy félreértés: azt gondoljuk, hogy nem tanulhatunk más tanítóktól, csakis saját tanítóink vonalától. Legtöbb tibetinek több tanítója is van, nem csupán egy. Különböző tanítóknak különböző jellegzetességeik vannak. Egyik ezt tudja jól elmagyarázni, a másik meg azt. Egyik ilyen vonalból való, a másik másmilyenből. Nem jelent hűtlenséget a tanítódhoz, ha több tanítód van. Ahogy Őszentsége, a Dalai Láma mondja: úgy tekinthetünk a tanítóinkra, mint a tizenegy fejű Avalókitésvara bódhiszattvára, minden tanító egy arc, és mindegyik a központi figura általi szellemi irányítónk. Tehát valahogy így...

Viszont nagyon fontos akkor, ha több tanítónk lesz, hogy ne olyanok legyenek, akik konfliktusban állnak egymással. Mert így nem fog működni. Olyan tanítókat kell találnod, akik között jó és közeli kapcsolat van és összhangban vannak egymással. Sajnos, létezik olyan, amit úgy hívunk néha, hogy "szellemi csillagok háborúja", azaz amikor szellemi tanítók között nagyon heves ellentét van különféle kérdésekben. Emiatt, tehát, ha valaki több tanítót szeretne, akkor mindenképpen olyan tanítókat kell választani, akik összhangban vannak egymással. Ezenkívül elengedhetetlenül szükséges még annak a felismerése is, hogy ha csak meghallgatjuk egy buddhista tanító előadását, ez nem jelenti azt, hogy ez a személy a szellemi tanítónkká is válik, a guru-odaadás minden járulékával egyetemben. Viszont ennek ellenére tiszteletet kell mutatnunk feléje. Ahogy Őszentsége mondja: "Úgy menj mindenki tanítását meghallgatni, a tanításán résztvenni, mint ahogy egy egyetemi előadást hallgatnál." Ez tehát ennyit jelent, és nem többet.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angol nyelven)

2012. június 16., szombat

Általános félreértések a buddhizmusról (gururól/tanítóról 2.)

Alexander Berzin*: Félreértések a tanítókról/gurukról

Úgyszintén nagy a félreértés a guru/tanító iránti odaadással kapcsolatban. Bár úgy gondolom, hogy ez nem igazán szerencsés kifejezés, mert azt érzi az ember, mintha arra utalna, hogy majdnem vakon imádjuk a gurut, akárcsak egy szektában. Ez egy hatalmas félreértés. Ez a kifejezés, amit itt használunk a szellemi tanítóval kapcsolatban, azt jelenti, hogy számíthatunk és bízhatunk egy képzett szellemi tanítóban, mint ahogyan számíthatunk és bízhatunk egy képzett orvosban. Ugyanezt a kifejezést használjuk tehát az orvosunkkal kapcsolatban is. De mivel az az utasítás, hogy úgy tekintsünk a gurura, mint egy Buddhára, így ebből arra következtetünk, hogy úgy is kell őrá gondolnunk, mint egy olyan emberre, aki tévedhetetlen, és megkérdőjelezhetetlen engedelmességgel tartozunk a guru felé, éppúgy, mint egy szektában. Ez pedig tévedés. És emiatt feladjuk minden kritikai képességünket és felelősséget magunk iránt és szinte függővé válunk az állandó kérdezéstől, és gyakran a mo-tól (a mo* tibeti kockavetéses jóslás) — eldobjuk a kockát és minden döntésünket így hozzuk.

Az a célunk, hogy mi magunk Buddhává váljunk, hogy kifejlesszük a megkülönböztető éberséget, és hogy saját magunk legyünk képesek intelligens, együttérző döntéseket hozni. Igy ha a tanító csak azt célozza meg, hogy őtőle függővé tegyen bennünket, mint egy hatalmi játszmában, akkor ott valami nem jól van. És félreértés, ha azt gondoljuk, ez így rendben van, és belemegyünk ebbe a típusú hatalmi és ellenőrző játszmába a tanítóval, ami pedig egyáltalán nem az irányelvek szabályos követése.

Szintén egy félreértés rávetíteni buddhista tanítóra egy lelkipásztor vagy pszichológus szerepét, akivel megbeszéljük személyes problémáinkat és akitől tanácsot kérünk személyes ügyben. Ugyanis, ez nem szerepe a buddhista szellemi tanítónak. Egy buddhista szellemi tanító hagyományosan tanításokat ad és rajtunk múlik, hogy kitaláljuk, hogyan alkalmazzuk ezeket. Igazán csak olyan kérdést helyénvaló megkérdezni, ami kapcsolatban áll a tanítások megértésével és a meditációs gyakorlásunkkal. Ha pszichológiai jellegű gondunk van, akkor pszichológushoz kell fordulni, nem pedig szellemi tanítóhoz. És különösen nem helyénvaló házassági vagy kapcsolati problémáinkat vagy szexuális jellegű gondjainkat megvitatni egy szerzetessel vagy apácával. Hiszen ne feledjük, ők szüzességi fogadalmat tettek, és így nem azok az emberek, akiket ilyen jellegű problémáinkról kérdezni szoktunk. Tehát még egyszer, mivel olyan tradíciók között nőttünk fel, ahol van lelkipásztor, pap vagy rabbi vagy bárki más a vallásunkban, így elvárjuk, hogy a buddhista tanító is magára vegye vagy felvállalja azokat az általános feladatokat, hogy átvezet bennünket életünk dolgain, és egyéni szinten kezeljen bennünket, személyes életünket ismerve és így tovább. Ez mindenképpen félreértés a buddhista tanítókkal kapcsolatban.

Mondok egy példát: kilenc éven át voltam a szellemi tanítómmal, Szerkong Rinpocséval* nagyon közeli kapcsolatban. A lehető legtöbb időt töltöttük együtt, minden áldott nap. E kilenc év alatt soha nem kérdezett tőlem személyes kérdést. Soha. Sem a személyes életemről. Sem a családomról. Sem a hátteremről. Pedig ez napi kapcsolat volt, akár tanított engem, akár én dolgoztam neki mások javára — fordítottam a számára, elrendeztem az utazásait, vagy bármi egyéb. Tehát ez egy nagyon másféle kapcsolat volt, amit mi nem olyan könnyen tudunk megérteni.

* A link angol nyelvű

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angolul)

2012. június 15., péntek

Általános félreértések a buddhizmusról (gururól/tanítóról 1.)

Alexander Berzin: Félreértések a tanítókról/gurukról

A gurukkal/tanítókkal kapcsolatos félreértések meglehetősen nagy területet ölelnek fel, és nem csupán a nyugati emberek körében. Legelőször is, mivel nagyon hangsúlyos a guru/tanító szerepe, félreértjük azt, hogy a tanítónak képzettnek kell lennie és hogy a képzettségnek van listája. Még akkor is, ha a tanító képzett, az is kell, hogy képes legyen ösztönözni bennünket. A szellemi tanító fontosságának egyik legfőbb oka az, hogy a tanító ösztönzést ad, erőt a gyakorláshoz, és a példát, amit követni akarunk. Információkat könyvekből és internetről és egyéb helyekről tudunk beszerezni, de természetesen válaszokat is kell kapnunk a tanítóktól a felmerülő kérdéseinkre. A tanítónak képesnek kell lenni, hogy kijavítson bennünket, ha hibázunk a meditációs gyakorlásunk során. De ha nem ösztönöz bennünket, nem jutunk túlságosan messzire.

És emiatt a félreértés miatt, hogy feltétlen szükséges, hogy a guru képzett legyen és feltétlen szükséges, hogy ösztönözzön is bennünket, sürgetőnek érezzük azt, hogy elfogadjunk bárkit tanítónknak, anélkül, hogy előbb teljesen és alaposan megvizsgálnánk őt vagy utánajárnánk, mert a hangsúly nem ezen van, hanem azon, hogy feltétlen fontos, hogy egyáltalán legyen egy gurunk/tanítónk. És ezzel, hogy elmulasztjuk a leendő guru/tanító behatóbb vizsgálatát, megkockáztatjuk a csalódás lehetőségét, amikor később észrevesszük a hibáit, hiányosságait. Ez egy nagy probléma, mert már sok botrány keletkezett a lelki tanító helytelennek tartott magatartása miatt, akár jogosan, akár jogtalanul vádolták meg. És néha jogosan vádolják meg amiatt, mert nem volt igazán képzett. Mi pedig talán csak egyfajta kényszert éreztünk arra, hogy elfogadjuk ezt a személyt gurunknak. És aztán, amikor látjuk, hogy ez történt, feldúltak és zaklatottak leszünk.

Kiegészítésként még ehhez, az is egy általános félreértés szokott lenni, hogy úgy gondoljuk, minden tibeti - vagy kicsit szűkítve a lehetőségeket, minden szerzetes és apáca vagy még jobban szűkítve, minden rinpocse és gesh és kenpó - tökéletes példaképei a buddhista gyakorlásnak. Azt gondoljuk, "Ó, ezek bizonyára tökéletes buddhisták, hiszen tibetiek" vagy "Tökéletes buddhista, mert rinpocse a rangja. Bizonyára már megvilágosodott." Ez nagyon naiv dolog, mert ők átlagos emberek.

Lehetséges, hogy a gyakorló buddhisták nagyobb arányban vannak a tibetiek között, mint a legtöbb társadalomban, és lehetnek meghatározott buddhista értékek, amik részei a kultúrájuknak, de ez nem jelenti azt, hogy mind tökéletes volna, minden értelemben. És ha valaki szerzetes vagy apáca lesz a tibetiek közül, annak több oka lehet. A tibetiek körében előfordul, hogy valakit gyerekként a családja ad be kolostorba, mert nem képes élelmezni őt, és a kolostorban legalább ennivalót és nevelést kaphat. Lehetséges még egyfajta önmotivációs ok is, mondjuk, valami problémám van és szükségem van a kolostori élet fegyelmi szabályaira ahhoz, hogy megoldjam ezeket a problémáimat.

Ahogy egyik rinpocse barátom mondta, " Buddhista öltözéket viselni egy jele annak, hogy igazán szükségem van erre a fegyelemre, mert nagyon fegyelmezetlen személy vagyok. Sok nyugtalanító/zavaró érzelmem van még, és igazán azt szeretném, hogy teljes erőfeszítéssel leküzdjem ezeket." Tehát ez nem azt jelenti, hogy már le is győztem e nyugtalanító/zavaró érzelmeket. És így nem szabad naivan azt gondolnunk, hogy a tibeti szerzetesek, apácák mind megvilágosodottak, legyen akár rinpocse, akár más. Ahogy Őszentsége, a Dalai Láma mondja, súlyos hiba, ha valaki csupán egy elődje nagy nevére épít. És azt is kihangsúlyozza, hogy a rinpocséknak ebben az életükben kell bemutatni és bebizonyítani az alkalmasságukat, nem pedig csak a rangjukra és nevükre építeni.

Ugyanakkor viszont félreértés nem tisztelni és támogatni a szerzeteseket és apácákat, hanem a világi személyek szolgálójaként tekinteni rájuk a Dharma-központokban. Ez gyakran előfordul, ha egy Dharma-központban vannak bennlakó szerzetesek vagy apácák. Nekik kell takarítani a házat, tisztán tartani és elrendezni mindent a tanításhoz, nekik kell összegyűjteni az adományokat. És ha ez egyben egy lakóközpont is, akkor nekik kell az ágyneműt is rendezni és mindenféle ilyen jellegű dolgot megtenni. Így sok esetben még a tanításokon sem tudnak ezek miatt résztvenni. A világi hívők azt gondolják, hogy az ilyen szerzetesek vagy apácák a szolgáink. Pedig ez nem így van. Szerzetesként és apácaként nagyon is megérdemlik a tiszteletet, tekintet nélkül arra, hogy milyen szinten állnak erkölcsileg. Mert ez is a tanítás része: még a buddhista öltözetet is tisztelni kell. Ez nem azt jelenti, hogy azt gondoljuk róluk, ők tökéletesek és naivan így is hinni. De egy bizonyos tiszteletet mutatni kell irányukban.

Forrás: Általános félreértések a buddhizmusról (angolul)
A fotót Sütő Zsolt készítette (Forrás, a 'Tibetvörös' c. posztban)