Menni vagy nem menni - Kína és az olimpia

Érdekes cikket közölt a Konzervatórium a kínai olimiával kapcsolatban. Érdemes elgondolkodni rajta, mert árnyalja a képet.

A tibeti sajnálatos események kapcsán újra felmerült a kérdés, hogy az elvileg népek és nemzetek barátságos együttélését elősegítő és hirdető olimpiai mozgalommal összeférhet-e a pekingi rendezvény, másfelől van-e bármiféle morális kötelezettség a távolmaradásra...
(A cikk itt olvasható teljes terjedelmében.)

Tibet elveszett

Tibet elveszett. Olvasom Haász cikkeit (itt, itt és itt) arról, miként próbálja bojkottálni Kínát a mindenapjaiban. Viccesnek, és néha szánalmasnak tűnhet, de rávilágít arra a kikerülhetetlen helyzetre, hogy Kínával immáron nem lehet ujjat húzni. Nincs olyan szuverén személy, szervezet, vagy ország, mely megfelelően felléphetne vele szemben. Persze leatomozhatná Amerika, de akkor a továbbiakban minden filléres termék ára az egekbe szökne, mint most az olajé.
Nincs semmink amivel rávehetnénk Kínát arra, hogy megváltoztassa a politikáját. Egy prosperáló világhatalom pedig még soha nem mondott le önként a megszerzett területeiről, javairól. Hatalmas gazdasági és politikai megrázkódtatás kellene ahhoz hogy felülvizsgálják az eddigi hivatalos nézőpontot.
El kell fogadni a Dalai Láma nézőpontját, aki nem függetlenséget, csak autonómiát szeretne. Persze a mai helyzetben ennek sincs realitása, mert minek is adna autonómiát Kína? Hogy a tibetieknek jobb legyen? Hiszen végre sikerült kirángatni őket az „évszázados vallási elnyomásból”, és a „fejlődés útjára léptek”.
A mostani tárgyalások csak a szemfényvesztést szolgálják, de amint elül a médiafigyelem minden visszaáll a szokásos kerékvágásba, és Tibet „tovább fejlődik”, hogy átlagos kínai tartománnyá legyen azonos jogokkal és lehetőségekkel, mint a birodalom bármely más része.

Anti Olimpia Graffiti

Bangkokban látható ez a graffiti.
Nálunk miért csak teggelni tudnak a kiscsávók?