Ez a bejegyzés egy erősen megvágott kivonata Dzongsar Khyentse rinpócse cikkének, ami a Shambhala Sun oldalán olvasható egészében. A cikkben bővebben foglalkozik a vadzsrajánával, ami itt nem kerül említésre.
A Dharmát még intellektuálisan sem könnyű megérteni, de miután valamennyit sikerült felfogni belőle, a gyakorlatba ültetni még nehezebb. Hiába értjük meg, hogy mit nem csinálunk megfelelően, hogy legyőzzük a berögződött hajlamainkat, teljesen el kell köteleznünk magunk a megszabadulás útján. Ameddig a saját képzeteinket dédelgetjük, csak valami áltanítást hozunk létre, amiből nem hogy felébredés nem származik, hanem még több szenvedés. Ezért a legtöbb keleti tanító szkeptikus a Dharma átültetése kapcsán, másrészt akadnak páran, akik a tőlük telhető legtöbbet teszik meg a Tan nyugati meggyökerezéséért.
A Dharma átültetése több nemzedéken keresztül történik. A kulturális különbségek óriásiak. Az olyan állítólagosan egyetemes fogalmak, mint én, szabadság, egyenlőség, hatalom, nemiség és titkosság olyan dolgok, amik kultúrafüggőek és gyökeresen eltérő jelentéssel bírnak a különböző nézőpontok szerint.
Mikor fel akarunk fedni egy hibát, akkor fontos, hogy alaposan ismerjük azt, amit kritizálunk, másrészt mi magunk ne rendelkezzünk azzal a hibával. Másképp olyanok leszünk, ahogy azt a tibeti mondás tartja: "a majom, aki a másik majom farkán nevet". Emberi lényekként saját szűk látókörű nézeteink rabjai vagyunk, ezért korlátolt értelmezésünknek nem érdemes nagy jelentőséget tulajdonítani, melyek szinte mindig félelmeinkből, elvárásainkból és tudatlanságunkból erednek.
Sok tibeti tudósnak szórakoztató lenne, ha el tudnák olvasni egyes nyugati tanulmányokat a buddhizmusról, vagy a gurukról. Ez olyan, mint elképzelni, hogy egy tibeti láma a Rómeó és Júliát olvassa, vagy egy szép áriát hallgat. Minden valószínűség szerint az előbbit érdektelennek tartaná, az utóbbi meg úgy hangzana számára, mintha egy macskát élve nyúznának meg.
Jobb egyáltalán nem eltorzítani a dolgokat korlátolt felfogásunkkal, de ha mégis muszáj, akkor legyünk tudatában, milyen erős és egyoldalú az értelmezésünk. Különféléket lehetne állítani a keleti kultúrák nyugati megközelítéséről, mint hogy a nyugati értelmezési keret egy alapvető arroganciára alapszik.
A legtöbb egyetemi szakon nyugaton, ahol állítólag buddhizmust tanítanak, a tanároknak általában el kell titkolniuk, ha ők maguk buddhisták. De vajon a matematika tanároknak is titokban kell tartaniuk, ha hisznek a matematika logikájában? A nyugati tudósoknak jobban meg kéne kérdőjelezniük saját merev előítéleteiket, ami megakadályozza őket mások szempontjának elismerésében. Szívszorító az az imperialista hozzáállás, ami arrogánsak elkülöníti egy-egy aspektusát a keleti kultúrának, óvatos távolsággal analizálja, manipulálja és sterilizálja, hogy megfeleljen a nyugati igényeknek, majd esetleg a végén megfelelőnek ítéli fogyasztásra.
Egy másik példája az álszentségnek az a nyugati hozzáállás - mely nagyon hasonló a misszionárusokéhoz, akik a bennszülötteket akarták áttéríteni a keresztény erkölcsre és értékekre - ami "jó szándékúan" meg akarja "szabadítani" a keleti nőket egy nőgyűlölő, elnyomó zsarnokságnak kikiáltott rendszer szorításából. Nyugaton, egyebek mellett, a nőket meztelenül lefényképezik, s ezeket magazinokban publikálják. Ezt számos kultúra zavarba ejtőnek, továbbá a nőket szélsőségesen kizsákmányolónak és elnyomónak tartaná. Az ő szemszögükből a nyugati kritika a nők alárendelését illetően egy erősen vitatható ügy. Számos kultúra szempontjából az úgynevezett nyugati tudomány és technológia nem tett túl sokat azon túl, hogy elpusztította a világ erőforrásait. Az olyan eszmék, mint a demokrácia és a kapitalizmus, ahogy az egyenlőség és az emberi jogok, úgy tűnik teljesen megbukott nyugaton, s nem többek új dogmáknál. Nem igazán látni előnyét ezen korlátolt nyugatik értékrendszerek beépítését a Dharma megközelítésébe. Ezek biztos nem tartalmazzák Sziddhárta herceg rendkívüli megvalósítását, amit a Bódhi fa alatt ért el 2500 évvel ezelőtt.
Ha az emberek erőfeszítést tennének azért, hogy tiszteletteljesek és nyitottak legyenek, akkor rengeteg ismeret válna elérhetővé, ami megszabadíthatná őket a szenvedés és tudatlanság minden fajtájától. A régi tibeti fordítók és tudósok nagy tisztelettel volták India iránt, ami a Dharma és bölcsesség forrása volt számukra. Ahelyett, hogy kritikusak lettek volna, vagy akár csak nehezteltek volna a forrásukra, úgy nevezték "India magasztos földje". Ez az attitűd nagyon más a nyugat vásárlói mentalitásától, ami a Dharmát árucikként kezeli, s az azzal való foglalkozását befektetésnek veszi; csak azt akarja elfogadni, ami jól illik szokásos elvárásaihoz, s elutasítja mindazt, amit nem talál azonnal kielégítőnek.
Nem arról van szó, hogy a nyugatiak ne legyenek kritikusak a buddhista tanításokkal. Épp ellenkezőleg, a Buddha maga mondta, hogy miként az aranyat is, a Dharmát is meg kell alaposan vizsgálni, s elemzés nélkül ne fogadják el a Dharmát érvényesnek. A logikai analízist mindig is bátorította a buddhista hagyomány. A különbség a hozzáállásban van. Az elemzést végző személynek nem csak nyitottnak kell maradnia, hanem el kell fogadnia, hogy talán nincs megfelelő tudása a tárgyról. Ez a lényege az elemzésnek, mert különben csak igazolást keresünk arra, amiben már eleve hiszünk. Szkeptikusnak lenni és hibákat keresni két egészen különböző dolog.
A tudat végső természete, élettel teli üresség,
Nekem azt mondták az igazi Buddha.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a képzetekbe a hierarchiáról.
A tudat végső természete, annak üresség oldala,
Nekem azt mondták a valódi Dharma.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a képzetekbe a politikai korrektségről.
A tudat végső természete, annak életteli oldala,
Nekem azt mondták a valódi Szangha.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a képzetekbe az egyenlő jogokról.
Az ürességtől senki nem választhatja el az életteliséget.
Ez az elválaszthatatlanság, nekem azt mondták, a Guru.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a soviniszta lámáktól függőségbe.
A tudat eme természetét sosem szennyezte kettősség,
Ez a szennyezetlenség, nekem azt mondták, az istenség.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a "nemiség" és "kultúra" kategóriáiba.
A tudat eme természete önmagától jelenlevő.
Ez a spontaneitás, nekem azt mondták, a dákiní aspektus.
Ennek felismerése segítsen,
Hogy ne ragadjak bele a félelembe, hogy beperelnek.
Bejegyzések
