A buddhizmus és a taoizmus

A buddhizmus i.sz. 1. században jutott el Indiából Kínába, de kezdetben lassan vert gyökeret. Idegen, “barbár” vallásának számított, olyan idegen gondolatokkal, amely elmélkedésre, az egyén fejlődésére teszi a hangsúlyt a hagyományos társadalmi szerepkeresés helyett. Ezért kezdetben inkább a taoista filozófusok fordultak érdeklődéssel a buddhizmus felé.

Az i.sz. 3. századtól kezdve indultak el kínai buddhista szerzetesek a történelmi Buddha szülőföldjére, és ekkor még olyan buddhista szútrákat vittek haza magukkal, amelyeket hibásan másoltak, rosszul fordítottak kínaira és sok félreértelmezett fogalmat tartalmazott.

A zavaros kínai politikai viszonyok miatt egyre többen fedezték fel maguknak a mahájána buddhizmust, amely mindenki számára elérhetővé tette a megváltást, és a halál utáni életet is szemléletesen festette le. Olyannyira gyorsan terjedt, hogy a 6. század végén Észak-Kínában már negyvenezer buddhista kolostor állt, Dél-Kínában pedig kétezer.

A taoizmus i.e. 1. évezred közepe körül alakult ki Kínában. Eredetileg filozófiai iskola volt, amelyet a hagyomány elsősorban Lao-ce nevéhez köt. (később ez a filozófiai taoizmus vallási taoizmussá formálódott, amelyben fő szerepet kapott a hosszú – esetleg örök – élet elérésére való törekvés, mellette a meditáció és a különféle szexuális gyakorlatok, mágiák, rituálék, alkímia, stb. )

Lao-ce állítólag i.e. 6-5. században élt, neki tulajdonítják a Tao-te-king (Az Út és az Erény könyve) című művet, amelyben a taoizmus filozófiáját fogalmazza meg verses formában. A tao – az “út” – egy személytelen rend és harmónia az univerzumban.

“Az örökkévaló Tao szavakban ki nem fejezhető.

(...)

A látható természet külső megnyilatkozása a láthatatlan Taonak.

Tao megismerésére csak a teljes megtisztult lélek juthat.

A szenvedélyek rabja csak a külső természetet láthatja.

A láthatatlan Tao és a látható természet tulajdonképpen egyetlen fenséges élettenger.

Csakhogy a Tao a kifürkészhetetlen ősok, a titokzatos szülőanya.”

(...)

A bölcs ezt nem téveszti szem elől. Tanít bőbeszédűség nélkül, cselekszik megerőltetés nélkül, teremt birtokvágy nélkül, működik hiúság nélkül.

S mivel csak lelki javakat gyűjt, örök kincshez jut.”

(Laoce Életbölcselete Tao-te-king – 1-2. fejezet Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1993)

Tehát a tao szerint a bölcs ember a “nem-cselekvés”, a wu-wei állapotára törekszik, azaz vágynélküliségre, a világi dolgokról való lemondásra, szemlélődésre, a természettel való harmóniára és a dolgok természetes folyásába való be nem avatkozásra. A bölcs emellett még jó és erkölcsös.

Buddhizmus és taoizmus találkozása

A két filozófia/vallás a fent említett időben és módon találkozott egymással Kínában, és szinte azonnal elég erőteljesen befolyásolták egymást.

Ahogy már említettem, bizonyos buddhista gondolatok eleinte idegenek voltak a kínai, konfuciánus mentalitás és népi hagyomány számára, elsősorban a karma és az újraszületés. A Tao-te-king című művében Lao-ce jobbára a hosszú, boldog életre és halhatatlanságra utal, és a később kialakuló vallási taoizmusban is az örök életre való törekvés kerül előtérbe.

A karma és az újraszületés tanát leszámítva több volt a hasonlóság, mint a különbség a buddhizmus és taoizmus között. Ezt fokozta még az is, hogy a buddhista szent szövegeket kínaira fordítók eleinte jobb híján taoista kifejezéseket és értelmezéseket használtak, így még hasonlóbbnak tűnt a két filozófia/vallás.

Csak a későbbi fordítók - köztük elsőként Kumáradzsíva (i.sz. 344-409/413) - kezdték el az i.sz. 4-5. században kijavítani a félrefordításokat, újra meghatározni a buddhista fogalmakat, korrigálni a torzításokat, kiegészíteni a kihagyásokat a már lefordított szent szövegekben. Ezzel egyidejűleg létrejött a buddhizmus egy újabb ága, a kínai buddhizmus, amely mahájána alapokról indult.

Az i.sz. 4-5. század körül kialakult kínai buddhista iskola, a csan – neve a szanszkrit ‘dhjána’ (elmélyedés) szóból ered – egyértelműen a taoizmus hatását viseli magán. A csan szerint a dolgok lényegét, természetét nem lehet szavakkal visszaadni. A buddhista szövegek tanulmányozása mellett a közvetlen megtapasztalást javasolták. És mivel a Lao-ce szerint “A látható természet külső megnyilatkozása a láthatatlan Taonak”, így az “örökkévaló, megnevezhetetlen Tao” megtalálható mindenhol és mindenben.

Emiatt a csan iskola kolostoraiban a szerzetesek termelőmunkát is végeztek, hiszen nézeteik szerint a megvilágosodás bárhol megtörténhet. Szakítottak azzal az indiai hagyománnyal, mely szerint a szerzetesek és apácák csak a szent szövegek tanulmányozásával, elmélkedéssel és oktatással foglalkoztak kolostoraikban.

Mivel a csan szerzetesek a termelőmunkájukkal saját megélhetésüket fedezni tudták, ezért nehezen, de sikerült átvészelni a Vu-cung császár által elrendelt i.sz. 841-845 közötti nagy buddhista üldöztetés időszakát.

"A harcművészetek bölcsője" A Shaolin kolostor bejárata

Ugyanilyen buddhista-taoista keveredés történt az ókor óta nagy hagyományokkal bíró kínai harcművészetben, a vusuban. Nem csupán Észak-Kína Henan tartományának i.sz. 500 körül felépített Shaolin-kolostorában, hanem más buddhista kolostorokban szintén buddhista szerzetesek taoista mesterekkel együtt fejlesztették tökélyre a kínai harcművészetet. 

Így a ma is művelt különböző külső és belső stílusok, iskolák, irányzatok a buddhizmus és taoizmus egyesüléséből és kölcsönös egymásra hatásából keletkeztek. (a Shaolin-kolostor történelméről ITT írtam bejegyzést)

Forrás: Buddhizmus 

            Világvallások - Képes Enciklopédia Magyar Könyvklub, Budapest, 1999

            Simon-Székely Attila: Lélekenciklopédia I. L'Harmattan Kiadó, 2015

            Shaolin harcos szerzetesek öröksége

A költő és playboy dalai láma

A hatodik dalai láma rövid élete és tragikus halála

Mai korunk felkavaró és rejtélyes eseményei közé bátran be lehetne sorolni a hatodik dalai láma életének történetét. 14 évesen Tibet legfőbb vallási és világi vezetőjének választották, ő azonban hátat fordított a szerzetesi életnek és a politikának. Fiatal felnőttként estéit kocsmákban töltötte barátaival és különböző nőkkel létesített szexuális kapcsolatot. Kicsapongó életmódja miatt “playboy” dalai lámának is nevezik.

Bevezetés

A hatodik dalai láma története elődjével, Őszentsége Ngavang Loszang Gjacoval, az ötödik dalai lámával kezdődik. A “nagy ötödik”-nek is nevezték, mert kiváló tudós és államférfi volt. Uralkodása alatt sikerült egyesíteni Tibetet a mongol Güsri kán segítségével, így ő lett az első olyan dalai láma, aki tényleges vallási és világi hatalommal egyaránt rendelkezett. Kiegyensúlyozott kapcsolatot folytatott nagy szomszédjával, Kínával is.

Annak ellenére, hogy az ötödik dalai láma 1682-ben halt meg, a fiatal régens, Szangje Gjaco és néhány segítője 15 éven keresztül titokban tartotta halálát. Eltérőek a vélemények arról, hogy vajon ez a csalás az ötödik dalai láma végakarata volt-e vagy a még általa kinevezett Szangje Gjaco egyéni ötlete. Bárhonnan is származott, ez a “csúsztatás” hárította el a lehetséges hatalmi harcokat, és biztosított békés átmenetet a hatodik dalai láma színre lépéséig.

A választás

Az ötödik dalai láma halála után a lehető legnagyobb titokban és minél előbb meg kellett keresni azt a fiút, aki az ötödik dalai láma újraszületéseként Tibet új vallási és állami vezetője lesz. Rá is találtak a Butánhoz közeli határvidéken egy 1683-ban született, nemesi származású fiúra, Szandzse Tendzinre. Két évesen a szüleivel együtt egy közeli kolostorba vitték, ahol mindenkitől és mindentől elszigetelve, több éven keresztül tartott a nevelése. Nem tudni, hogy ez pontosan hogyan zajlott, mert szigorú titoktartás övezte. Egyes források szerint a gyerek éhezésben, durva bánásmódban, bezárásban is részesült, hiszen ekkor még nem az volt a fontos, hogy bölcs és igazságos uralkodó váljon belőle, hanem hogy kiderítsék, tényleg ő lehet-e az ötödik dalai láma újraszületése. Akkori nevelői sem a tudósok közül kerültek ki.

1697-ben a kínai császár fülébe jutott, hogy az ötödik dalai láma már nem él, így a régens kénytelen volt nyilvánosságra hozni a “nagy ötödik” halálát. Addigra már a 14 éves Sandzse Tendzint titokban Lhászába hozták. 1697 decemberében szerzetesnövendékké – gecul - avatták, majd pedig a trónra emelték Őszentsége, a hatodik dalai láma Cangjang Gjaco néven. A frissen elkészült Potala palotába költöztették.

A tinédzser korú dalai láma szerzetessé nevelése folytatódott, de ő az idő múlásával egyre kevesebb ezirányú érdeklődést mutatott. Teljes jogú szerzetessé – gelong - való felszentelésétől eleinte vonakodott, később pedig egyértelműen visszautasította, sőt a szerzetesnövendéki – gecul – fokozat alól is feloldozását kérte. Éjjelente kocsmákba kezdett járni, és többször látták őt részegen ivócimboráival együtt Lhásza utcáin. Selyemruhákban járt, mint egy nemesember. Van, aki szerint egy sátrat tartott fenn a Potala palotán kívül, ahová nőket vitt. Más források szerint vendégfogadókban vagy bordélyokban töltötte éjszakáit. Emellett verseket is írt.

Ellenség közel és távol

Pekingben akkor Kanghszi császár, Kína hosszú történelmének egyik legfélelmetesebb uralkodója uralkodott. Tibet, a szövetségeseivel, a mongol törzsek egy részével lehetséges katona fenyegetést jelentett Kína számára. Ahogy fentebb írtam, a “nagy ötödik” dalai láma fő katonai szövetségese a Tibetet egyesítő egyik mongol törzsfőnök, Güsri kán volt, aki a “Tibet királya” címet kapta. 

Güsri unokája, Lhaszang kán azonban már Kínához való hűségéről biztosította Kanghszit. Ez kapóra jött a kínai császárnak, mivel nem bízott a tibeti régensben, Szangje Gjacoban. A hataloméhes Lhaszang kán foglyul ejtette Szangje Gjacot – aki ekkorra már lemondott régensi tisztéről -, és 1705-ben lefejeztette.

A hatodik dalai láma elismerte Lhaszang kán hatalmát Tibetben, és folytatta addigi életmódját.

A vég

Ennek ellenére Lhaszang kán figyelme ezután a kicsapongó dalai lámára irányult, aki botrányos viselkedése ellenére megnyerő fiatal férfi volt, és népszerű a tibetiek körében. Lhaszang a dalai lámát saját hatalmára nézve veszélyesnek ítélte.

1706 nyarára sikerült annyi nemesi támogatót maga mögé állítania, hogy nyíltan megvádolhatta Cangjang Gjacot azzal, hogy ő “nem valódi” dalai láma. Elfogatta és egy Lhászán kívüli táborhelyre vitette. Kanghszi császár pedig utasította Lhaszang kánt, hogy hozassa Cangjang Gjacot Pekingbe, és ott majd döntenek további sorsáról.

Drepung kolostor közelében azonban szerzetesek kiszabadították a fogoly dalai lámát és a kolostorba vitték. Ekkor Lhaszang kán ágyúkkal jelent meg a kolostornál. A dalai láma - hogy elejét vegye a további erőszaknak – úgy határozott, megadja magát Lhaszangnak. Elhagyta a kolostort néhány hű barátjával, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy vele menjenek. Lhaszang kán elfogadta a dalai láma megadását, de barátait lemészárolta, sőt némely forrás szerint parancsot adott a kolostor megrohanására is.

A fogoly dalai lámával tovább indultak a mongol katonák Peking felé. A hosszú út során állítólag megbetegedett és 1706 novemberében halt meg, már Kínához tartozó területen. 24 éves volt. Valójában nem tudni, hogy pontosan mi okozta a halálát. A tibetiek szerint az őt kísérő katonák megölték, hiszen sem a kínai császárnak, sem Lhaszang kánnak nem volt érdeke, hogy a minden hatalmától megfosztott dalai láma tovább éljen.

A tibeti néphagyomány nem akarta elhinni, hogy meghalt, mert szerintük igazságtalan volt a tróntól való megfosztása és az elhurcolása. Így azt terjesztették, hogy elmenekült a fogságból és évtizedeken keresztül bujdosott és verseket írt.

A költő

A fiatalon elhunyt hatodik dalai lámát, Cangjang Gjacot alig érdekelte, hogy ő Tibet legfőbb vallási és világi vezetője. A zavaros tibeti bel-és külpolitikával pedig egyáltalán nem foglalkozott. De a versei, amiket örökül hagyott, arról árulkodnak, hogy őrlődött a szerzetesi élet és szerelmi ügyei között. Sajnos, uralkodónak és vallási vezetőnek egyértelműen alkalmatlannak bizonyult, annak ellenére, hogy ezt a szerepet várták el tőle – és pontosan ezért megindító életének története.

Versei, amelyek az életről, halálról, szerelemről, vágyakozásról, erotikáról szólnak, ma is a tibeti irodalom legkedveltebbjei közé tartoznak. Az alábbi versidézetek a Tudást Őrző Tiszta Tenger – Tibeti dalok című könyvből valók (szerkesztette Sári László, fordította Rab Zsuzsa). A legutolsó verset Professzor Paul Williams könyvéből: Songs of love, poems of sadness: the erotic verse of the sixth Dalai Lama fordítottam.

4 / Véletlen-lelt szeretőmtől

a véletlen elválasztott.

Mintha fehér tűzű türkizt

leltem s el is dobtam volna.

25 / Kong-phrug szerzetestársamnak

fogoly méhként verdes lelke -

együtt ittunk, nővel is hált,

és most a vallásba révül.

32 / Szeretőm, ki hajlott hozzám,

megkívánta más szerelmét.

A lelkemet gyötrő bánat

élő testem is szaggatja.

47/ Ha nem gondolsz elmúlásra,

ostoba vagy,

még ha másban okos is.

52/ Te szakállas sárga kutya,

ki embernél okosabb vagy!

Éji utam el ne áruld,

s azt se: hajnalban tértem meg!

Szeretőt keresni mentem,

lehullott a hó hajnalra.

Mikor lakom palotámban,

nevem: Szent Tudás Őrzője

Ha Lhászában lent csavargok,

ott úgy hívnak: vidám legény.

Titkom minek rejtegessem?

A hó rávall lépteimre.

“Jáma, karmám tükre,

Uralkodója az alvilágnak,

Ítélned kell és igazságot kell adnod.

Itt, amíg éltem, nem kaptam méltányosságot.”

Forrás: A hatodik dalai láma (angol nyelven)

           Buddhizmus, misztika, Tibet (Nagy Károly könyve)

           A hatodik dalai láma (beszélgetés Professzor Paul Williams-szel - angol nyelven)

Menni vagy nem menni - Kína és az olimpia

Érdekes cikket közölt a Konzervatórium a kínai olimiával kapcsolatban. Érdemes elgondolkodni rajta, mert árnyalja a képet.

A tibeti sajnálatos események kapcsán újra felmerült a kérdés, hogy az elvileg népek és nemzetek barátságos együttélését elősegítő és hirdető olimpiai mozgalommal összeférhet-e a pekingi rendezvény, másfelől van-e bármiféle morális kötelezettség a távolmaradásra...
(A cikk itt olvasható teljes terjedelmében.)

Küld egy levelet a Bizottságnak!

Tudom, már tegnapi hír hogy nem kerül napirendre a Tibetről szóló Országgyűlési határozati javaslat. Persze megértem. Nem lehet, nem illő ujjat húzni a Nagy Testvérrel. De azért mindenkinek javaslom, hogy olvassa el a szöveget és ha egyetért a tartalmával akkor küldje el az alábbi levelet a Külügyi bizottsága e-mail címére (kub@parlament.hu):

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelet Bizottság!
Teljesen egyetértek a H/5677 számú határozati javaslattal Tibet ügyében. Ezért kérem, hogy az Országgyűlés mihamarabb tárgyalja meg és fogadja el a határozatot.

Üdvözlettel:

Tibet Kína II.

Tibet, Kína, Tibet, Kína, Tibet, Kína, Tibet, Kína.
Én, Te, Én, Te, Én, Te, Én, Te, Hén, TeHén Te.
Te Tehén, Te!
Hatalmas Tisztes Tehénnek szólíts, megillet a cím!
Mert megrágtad a füvem, azért mondjam így?

Mert így illendő, légy udvarias!
És mert én vagyok a virág, Te meg a gaz.
Nyugodj meg, meglásd egyek leszünk,
és ha jól viselkedsz, majd közös rizst eszünk.

De ha én nem szeretem, ami rizses?
Ha elgondolnom is szörnyű, mi lesz?
Ki tudja majd, hol volt az ország,
hol finom fű termett, s jak kószált?

Nézd ezt! Milyen szép és magas!
Tudod, ha felnézel rám, állva maradsz...
Gondolj inkább erre, vagy arra!
És ne arra a pár nyamvadt jakra.

Jak, vagy Tehén? Jak, vagy Tehén... Jak vagy Tehén? Jak vagy Tehén...
Olvassa, ki tudja, hogy az egészet egy galacsinhajtó túrta.

Tibet elveszett

Tibet elveszett. Olvasom Haász cikkeit (itt, itt és itt) arról, miként próbálja bojkottálni Kínát a mindenapjaiban. Viccesnek, és néha szánalmasnak tűnhet, de rávilágít arra a kikerülhetetlen helyzetre, hogy Kínával immáron nem lehet ujjat húzni. Nincs olyan szuverén személy, szervezet, vagy ország, mely megfelelően felléphetne vele szemben. Persze leatomozhatná Amerika, de akkor a továbbiakban minden filléres termék ára az egekbe szökne, mint most az olajé.
Nincs semmink amivel rávehetnénk Kínát arra, hogy megváltoztassa a politikáját. Egy prosperáló világhatalom pedig még soha nem mondott le önként a megszerzett területeiről, javairól. Hatalmas gazdasági és politikai megrázkódtatás kellene ahhoz hogy felülvizsgálják az eddigi hivatalos nézőpontot.
El kell fogadni a Dalai Láma nézőpontját, aki nem függetlenséget, csak autonómiát szeretne. Persze a mai helyzetben ennek sincs realitása, mert minek is adna autonómiát Kína? Hogy a tibetieknek jobb legyen? Hiszen végre sikerült kirángatni őket az „évszázados vallási elnyomásból”, és a „fejlődés útjára léptek”.
A mostani tárgyalások csak a szemfényvesztést szolgálják, de amint elül a médiafigyelem minden visszaáll a szokásos kerékvágásba, és Tibet „tovább fejlődik”, hogy átlagos kínai tartománnyá legyen azonos jogokkal és lehetőségekkel, mint a birodalom bármely más része.