Az én valódi természete
A megszabadulás úgy valósítható meg, hogy megismerjük annak az
átmannak, “én”-nek a valódi természetét, ami azonban nem egy látszat
“én”. E két iskola egy látszat “én”-ről beszél. Bár egyik sem használja ezt a
kifejezést, de akkor is így van.
A szánkhja szerint: A megszabaduláshoz meg kell értenünk, hogy a
Purusa nem azonos az anyaggal, a prakritivel. Ennek a
megértésnek az eléréséhez megkülönböztető tudást kell megszereznünk. Aminek a
révén a Purusa felismeri saját tévedését, azt, hogy az érzetekből
kreált dolgokkal magát összetévesztette. Ha a Purusa elszakad,
különválik, akkor elnyeri a teljes szabadságát és nem merül bele a
prakritibe, hanem a figyelmét önmaga felé fordítja, és eléri a
felülemelkedett és megvilágosodott tökéletes szellemi szabadság állapotát.
A njája szerint: A megszabaduláshoz meg kell értenünk, hogy az
átman, az “én”, nem eredendően kapcsolódik az érzékeléshez,
képességeinkhez és nem eredendően kapcsolódik a testi alaphoz. Hanem csupán
“hozzáragad” ezekhez. Ezt félreértelmezve, valóságnak hisszük, ami egy hamis
tudáshoz vezet, ami viszont oksági kapcsolatokon keresztül ugyanúgy szenvedéshez
visz. És a megszabadulás elnyeréséhez ennek a hamis tudásnak a felismerése
szükséges, azaz felismerem, hogy nem kell ragaszkodnom az érzékeléshez,
képességeimhez, testemhez.
A buddhizmus szerint: Amit itt meg kell értenünk a megszabaduláshoz, hogy
az átman nem ugyanaz, mint a látszat “én”. Nem azonos a léthalmazokkal,
de nem is választható el teljesen tőlük, mert közéjük valónak tulajdonítjuk.
Nem azonos a testtel vagy elmével vagy bármelyikkel ezek közül, de nem is olyan
valami, amit teljesen le lehet választani. A megszabadulás a buddhizmus szerint
a tudatosság (éberség) – ami visszautalva arra a kérdésemre, hogy ha meg tudunk
szabadulni, akkor mi van –, rá kell jönnünk, hogy ez nem olyan valami, ami egy
nagy semmi volna.
A megszabadult “én”-ről
Most lássuk, mi a helyzet a megszabadult átmannal? A megszabadult
átman tovább létezik. Mind a hárman ezt mondják. Milyen módon létezik
tovább?
A szánkhja azt mondja: A Purusa – az “én” tiszta
megfigyelőként létezik, tárgya nélkül. Áthatja az egész világegyetemet. Nem
tapasztal sem boldogságot, sem boldogtalanságot. Nem csinál semmit. Teljesen
elválasztható minden anyagi jelenségtől.
Természetesen ezen a ponton ez az egész mindig kicsit bonyolult lesz.
Ugyanis adott egy anyagi jelenség, ami áthatja az egész univerzumot, és ami
örök. Itt az anyagi univerzumra gondolunk. Tehát van az egész univerzum, ami
anyagi és benne mindenfelé energiával. Ugyanakkor létezik az “én”, a
megszabadult “én”, ami akkora is lehet, mint az univerzum, és így az univerzum
szintén áthatott a megszabadult “én” – Purusa által. Minden
megszabadult “én” egyedül van. A szánkhja szerint nem válik mindenki
eggyé, nem egyesül a legvégén, hanem megmarad anyagtalan egyéninek, ami átitatja
az egész világegyetemet. Ami teljesen passzív, de megfigyelő és éber.
Valójában egészen érdekes ebbe belegondolni. Szeretnénk-e csak tiszta éber
megfigyelők lenni, amit áthat az egész világegyetem? Azt hiszem, ez némely ember
számára vonzó lehet. Ez, tehát, a megszabadulás állapota, a szánkhja
szerint. A megszabadult Purusa, az “én” nem tapasztal sem boldogságot,
sem boldogtalanságot. Nem tesz semmit. Mert csak megfigyel.
A njája azt mondja, hogy az “én” –nek nincsenek tulajdonsága. Bár
az átman birtokolja a tudást, de csak az átman örökkévaló, a
tudás nem, és ezért ez utóbbi előbb –utóbb szétfoszlik. A megszabadulás egy
tökéletes és végleges megszabadulás a fájdalomtól és örömtől és a szenvedés
minden tényezőjétől. A megszabadulás következménye egy olyan megtisztult,
üdvözült, felszabadult és felülemelkedett tudatállapot, amely nem áll többé az
öröm és fajdalom befolyása és az újraszületés kényszere alatt.
Mit mond a buddhizmus? A buddhizmus azt mondja, hogy a megszabadult “én”
továbbra is ismer, tud dolgokat. Igaz? Az arhatok is meditálnak, ők is
ismernek dolgokat, tudnak dolgokról. És ők is cselekszenek.
Most egy fontos dolgot szeretnék mondani a
hínajána ösvényről (a
‘kis-szekeres’-nek nevezett
théraváda buddhista irányzatról). Amikor
mi, a
mahájána (‘nagy-szekeres’) irányzathoz tartozók a
hínájána ösvényről beszélünk, és a
hínajána szerinti
arhatság eléréséről, sokszor úgy emlegetjük, hogy ez egy önző ösvény,
aminek a lényege, hogy önző módon csak a magunk megszabadulását elérjük. Azonban
meg kell, hogy értsék, hogy ez nem önző ösvény. A
théraváda követői
rengeteg
metta meditációt végeznek (a
metta páli szó,
jelentése: ‘barátságos jóindulat’, szanszkrit nyelven
maitrí – ezt
sokszor szeretetnek fordítják, ami azonban félrevezető, mert nem azonos a
‘szeretet’ szó keresztényi értelmezésével.
a ford. megjegyzése).
Tehát a thréváda követői is éreznek együttérzést, barátságos jóindulatot, a
négy mérhetetlent (
brahma-vihára).
Ez, azonban, nem azt jelenti, hogy
ez egy olyan az ösvény, amelyik távol tartja magát a barátságos jóindulattól és
együttérzéstől/könyörülettől – ez csak az eredménye. Az
arhatsággal azt
akarják elérni, hogy ne aktívan bonyolódjanak bele a másokon való segítés
könyörületes tetteibe. Az eredmény az, ami önmagunkra irányuló, nem pedig az
ösvény. Ebben, tehát, nagyon sok a félreértés, aminek eloszlatását sok esetben
nem igazán segítik elő maguknak a klasszikus szövegeknek a magyarázatai sem. Úgy
gondolom, hogy muszáj ezt a két irányzat közötti (
hínajána és
mahájána közötti) megkülönböztetést elvégezni, másképp igazságtalanok
leszünk. Csak saját tudatlanságunkat nyilvánítjuk ki a
théravadával
kapcsolatban, ha azt állítjuk, hogy ők nem végeznek barátságos jóindulat és
könyörületesség meditációt. Dehogyisnem végeznek!
Visszatérve: az arhatok továbbra is tapasztalnak boldogságot vagy
semlegességet, attól függően, hogy miben merülnek el. A magasabb szintű
meditációban nincs boldogság vagy boldogtalanság, azon túl csak egy semleges
állapot van. A meditációk alsóbb szintjein még megjelenik boldogság. Tehát
egyiket vagy másikat továbbra is tapasztalják. És még mindig kapcsolatban vannak
a testtel. És az “én”-jük is még mindig cselekszik és tud.
És amikor megvilágosodnak, egy Buddha átmanja:
-- Egyéni. A történelmi Buddha nem lesz Maitréja Buddha. Ez utóbbi pedig
nem a történelmi Buddha. Egyediek, egyéniek maradnak.
-- Áthatja az egész univerzumot, mert egy Buddha mindent tudó.
Tehát egy Buddha “én”-je áthatja az egész univerzumot. És mert egy Buddha
elméje a legfinomabb energia, ami a mentális tevékenyég alapja, ezzel az elmével
egy Buddha teste is áthatja az egész univerzumot. Ezért tud egy Buddha
megtestesülni millió formában bárhol párhuzamosan.
És ekkor azt mondhatod, hogy “Hm, akkor ez most mi? Hiszen a
szánkhja is ezt mondja, hogy a megszabadult Purusa áthatja az
egész univerzumot.” Úgy vélem, ez az egyik legnehezebben megérhető része a
buddhista értelmezésnek, mely szerint hogyan állíthatják mind ugyanezt, hogy
amikor megvilágosodott leszel, áthatod az egész univerzumot. A buddhista
értelmezésbeli különbséget az adja, hogy egy Buddha elméje tud mindent, tehát
ebben az értelemben át tudja hatni az egész világegyetemet.
Tud mindent. Miért tud mindent? Mert ismeri az egész függő keletkezést.
(szanszkrit nyelven:
pratítja-szamutpáda vagy páli nyelven: paticcsaszamuppáda) Tehát látja a mindenek között fennálló
kapcsolatot. Minden kapcsolatban áll minden mással. Tehát egy teljes mértékű
összeköttetés van mindenek között minden irányban, és ezt egy Buddha tudja, mert
egy Buddha mindent tudó. Így egy Buddha elméje mindent észlel (a
mahájána irányzat tanításai szerint) párhuzamosan – így aztán nyugodtan
mondhatjuk azt, hogy egy Buddha legfinomabb energiája szintén áthatja az
univerzumot, és ez azt jelenti, hogy egy Buddha megjelenhet mindenhol.
(utolsó része következik)
.jpg)
Bejegyzések
