2014. március 3., hétfő

A buddhizmus által elutasított átman fogalma a szánkhja és njája iskolákban (utolsó rész)

Alexander Berzin előadása
2012. április, Berlin, Németország


Befejezés
Ez volt az a néhány szempont, amiknek alapján megszemléltük ezeket a filozófiai rendszereket, ezeken belül is kifejezetten az átmanra helyezve a hangsúlyt. De körbejárhattuk volna az okság oldaláról is, létezik-e teremtő vagy sem ezekben a filozófiai rendszerekben.
Láthattuk azt is, mennyire elengedhetetlen, hogy nagyon komolyan vegyük ezeket a nézeteket és ne vessük el őket azzal, hogy tudatlan emberek évszázadokkal ezelőtt miket hittek, és hogy ez hülyeség. Több történet is fennmaradt olyan híresen jól vitázó szerzetesekről, akik a tibeti kolostorokban ezen hindu iskolák valamelyikének álláspontját képviselték, és akik annyira jól érveltek ezekben a vitákban, hogy nem csupán más buddhista tanulók, hanem geshék vagy kenpok sem tudták legyőzni őket. Tehát ezek a hindu filozófiai iskolák nem hülyék.
Amikor néha bennem is ilyen lekezelő gondolat merül fel, a tanítóm meg szokott szidni, mondván, “Csak az önteltséged gondolja, hogy ezek hülyék.” És valóban, nem hülyék, sőt, nagyon értelmes a nézőpontjuk és nagyon következetes.


Azt se felejtsük el, hogy az indiai filozófiában mindenki ugyanazokra a kérdésekre keresi a választ, beleértve a buddhizmust is, és mindenki azt gondolja, hogy ők találták meg a megoldást. És amikor a buddhizmus is azt állítja – amire mi most szintén ugyanúgy mondhatnánk, “Nos, talán a buddhisták egy kicsit önteltek” –, tehát amikor a buddhizmus azt állítja, “A ti nézeteitek magatokra hagynak benneteket a haraggal és kapzsisággal és egyéb zavaró érzelmekkel, bezzeg a mi nézeteink nem!”, akkor mindössze, annyit tehetsz, hogy megnézed a végeredményt annak érdekében, hogy ez a kijelentés tényleg megállhassa a helyét.
 


És azután valóban el kell kezdeni gondolkozni. Nem csupán azon, hogy logikában és érvekben ki nyeri a versenyt. Nem ez a lényeg. Hanem mi a lényeg? A szenvedés megszüntetése. Mindegyik iskola a szenvedést akarja megszüntetni. Ez mindenkit érint, nem csupán ezeket az indiai iskolákat. Tehát el kell gondolkoznunk. Ha csak fogom magam, és elhatárolódva mindentől felcsapok barlanglakó hegyi remetének, és azt mondom, “Itt és így élve nem is kell, hogy kapcsolatba kerüljek ezekkel a gondolatokkal és ezzel az elmével, aztán majd valahogy eljutok valamilyen érzékelésen túli birodalomba”, erre az lehet a válasz, hogy “Rendben van, talán sikerülni fog elég hosszú ideig abban a birodalomban tartózkodni, de egyszer az is véget ér, és lekerülsz onnan.” Tehát nem igazán találtad meg a megoldást, ez csak egy ideiglenes egérút lehet.


Tehát jobban körbe kell járnunk: Elhihető-e, hogy ezen nézetek bármelyike nem csak a szenvedéstől szabadít meg engem, hanem a szenvedés okaitól is? És itt a szenvedés okaitól való megszabadítás volna a lényeg. Nem mondhatjuk, hogy csupán a szenvedés felismeréséről, mert azt mindenki másképpen határozza meg, és mindenki másképp érzékeli. Tehát nem mondhatjuk ezt. Meg kell neveznünk a zavaró érzelmeket: harag, kapzsiság, kötődés, féltékenység, ezeket a dolgokat. Megszabadít-e ezektől engem? Megszabadít-e a karma kényszerítő erejétől?
 
Amikor karmáról beszélünk, nagy tévedés az, amikor a karma szót úgy fordítják, hogy ‘tettek’. Mert nem tetteket jelent. Egyik filozófiai iskolában sem jelent tetteket. És miért nem? Gondolkozzunk logikusan. Ha a szenvedésed okai a tetteid, cselekedeteid volnának, akkor elég lenne, ha semmit sem tennél, semmit se cselekednél és máris megszabadulnál – tehát abbahagynád a meditációt, nem ennél többé, nem aludnál többé, nem mennél sehová, még levegőt se vennél, stb. Ez, egyértelmű, hogy lehetetlenség. Tehát a karma jelentése nem lehet ‘tettek’, ‘cselekedetek’, amiket pusztán csak abba kell hagyni.
 
Ami itt a lényeg – és most nem akarok belemenni egy nagyszabású előadásba a karmáról  -, az a karma kényszere. A kényszer, ami a szokásos viselkedéseink megismétléséhez, minták ismétléséhez vezet bennünket. Ez az a kényszer, amitől meg kell szabadulnunk. Legyen szó akár a romboló módon való cselekvés kényszeréről vagy akár a pozitív módon való cselekvés kényszeréről, amikor azt érezzük, hogy “Jónak kell lennem.” Ne felejtsük el, hogy ez az utóbbi is kényszer. Kényszer arra, hogy maximalisták legyünk. És ez mennyi szenvedést okoz nekünk? Állandóan a saját ellenőrzésem alatt vagyok, saját kényszerem hatása alatt. Mint pl. a kényszeres takarítás. Úgysem fogjuk elég tisztának látni azt sosem, amit folyamatosan takarítunk. Van egy nagyszerű tibeti mondás: “Nem számít, mennyi ideig mosol egy darab szart, sosem fogod tudni elég tisztára mosni.” Nagyon találó mondás. Tehát ne felejtsük, a pozitív módon való cselekvés kényszerétől is meg kell szabadulnunk.
 
Tehát elgondolkozol: “Ha csupán azt gondolom, hogy mindentől elkülönítve létezem, és így semmi miatt sem kell aggódnom, mert teljesen fölöttük vagyok, akkor ez megszabadít-e engem a kényszeres viselkedésemtől? Megszabadít-e az önzőségemtől, a bosszantó dolgoktól és a többitől?”
Ennek az egésznek erre a szintre kell lejönnie, azaz, hogy gyakorlatban mennyire érzékelhetőek az eredmények. Nyilván az magától értetődik, hogy helyesen és eltökélten kell gyakorolnunk, nem felületesen, ímmel-ámmal. Felületes gyakorlás felületes eredményt ad. Helyes gyakorlás helyes eredményhez vezet. Ez ilyen egyszerű, nem?
 
Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel a mostani előadásommal hatalmas mennyiségű információt zúdítottam Önökre, de ez még így is egy rövidebb változata volt annak, mint amivel készültem. Talán sikerült némi ízelítőt adnom ebből az egészből.
Ha ezekről a filozófiai iskolákról többet szeretnének tudni, akkor a weboldalamon több részletet is találnak róluk. (magyar nyelven Dr. Héjjas István: India ősi bölcsessége című könyvét célszerű elolvasni, ahol mind a hat darsanáról érthetően ír a szerző. a fordító megjegyzése)

A szánkhjával kapcsolatban létezik egy olyan hiedelem, meggyőződés, hogy a kálacsakra olyan formában alakult ki, hogy az embereket elfordítsa a szánkhjától. A Kálacsakra huszonnégy karja a huszonnégyféle anyagi jelenséget szimbolizálja és azt a huszonnégyet kell megtisztítani (és mivel az egész test maga a megtisztulás, így összesen huszonötről beszélnek). Ott is megjelenik a szattva, radzsasz, tamasz témája Tehát olyan módon szerveződött, hogy a szánkhja követői kicsit kényelmetlenül érezzék magukat, ezután könnyebb a buddhizmus felé fordítani őket.
 
Tehát nagyon sok szintje van a buddhizmus és ezen rendszerek, különösen a szánkhja, közötti párbeszédnek és kölcsönhatásnak. Mert nem szabad elfelejteni, hogy a szánkhja egy ma is élő filozófia, a jóga elméletét adó filozófia. A szánkhja behatóbb ismerete nélkül a jóga csak egy üres testgyakorlás marad.
 


Nos, elérkeztünk az előadás végéhez. Fejezzük be egy felajánlással: Bármennyi megértés, bármennyi pozitív erő keletkezett ebből az előadásból, az jusson egyre mélyebbre és mélyebbre mindannyiunkban, és ok gyanánt szolgáljon mindenki számára a megvilágosodás elérésében. 


Szerző Ildi Idő: 11:06
Címkék: , , , , ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)