Anáthapindika (az első szangha egyik leghíresebb világi támogatója)

Anáthapindika a történelmi Buddha világi tanítványa és támogatója volt, akinek nagylelkűsége a buddhista közösségek világi támogatásának jelképévé vált. Eredeti neve Szudatta volt.

Ahhoz, hogy Anáthapindika buddhista történelemben való szerepét igazán értékelni tudjuk, tisztában kell lennünk azzal, hogy hogyan éltek az első buddhista szerzetesek, a szangha első tagjai. Az otthontalanságba távozás szó szerint ezt jelentette, azaz a szerzetesek erdőkben, ligetekben laktak, fák gyökerei között aludtak. Semmiféle fedél nem volt a fejük fölött, csak az, amit a természet nyújtott számukra. Buddha és tanítványai nem tartózkodtak sokáig egyetlen helyen, kivéve az esős évszakot. Az idő többségében egyik faluból a másikba vándoroltak, a Tant tanítva és élelmet koldulva. Minden bizonnyal Buddha szorgalmazta azt, hogy ne maradjanak sokáig egy helyen, hogy ne merítsék ki az ottani közösség élelemkészleteit. Emiatt csak a nyári monszunesős időszakban tartózkodtak hosszabb ideig egy helyben, intenzív tanulásnak és gyakorlásnak szentelve magukat.

Egy napon, talán egy évvel Buddha megvilágosodása után, Szudatta, a gazdag kereskedő, otthonából, Szávatthiból (ami a mostani Indiában Uttar Prades államban található) üzleti ügye miatt elutazott Rádzsagahába (a mostani Radzsgírba, Bihar államban). Mivel nővére is Rádzsagahában lakott jómódú férjével, Szudatta őket is meglátogatta. Meglepetésére a háziak annyira elfoglaltak voltak, hogy éppen csak üdvözölni tudták Szudattát. Sürögtek-forogtak, azon buzgólkodva, hogy ennivalót készítsenek nagyon várt vendégeik számára. Ezt látván, Szudatta megkérdezte: "Talán esküvő lesz nálatok? Vagy maga a király jön hozzátok?"

Szudatta sógorától azt a választ kapta, hogy ez a sok ennivaló Buddhának, a megvilágosodottnak és szerzeteseinek készül, akiket másnapra hívtak meg ebédre. Szudatta először megdöbbent, aztán izgatott lett. Végül olyan türelmetlenné vált amiatt, hogy találkozni fog Buddhával, hogy nem is tudott aludni, és elhatározta, hogy nem várja meg a másnapot, hanem már most elindul és megkeresi Buddhát.

Még éjszaka volt, amikor Szudatta elhagyta nővére házát. A hagyományok úgy mondják, Szudatta félni kezdett a sötétben, de ahogy továbbhaladt, egy idő után ez a félelem oszlani kezdett benne.

Hajnalodott, mire megtalálta Buddhát, amint éppen sétáló meditációt folytatott. "Gyere csak Szudatta" - szólt Buddha, néven szólítva őt, holott még sosem találkoztak előtte. Szudatta, lenyűgözve borult le Buddha lábaihoz.( az SN 10.8-as szuttában, Fenyvesi Róbert és Sándor Ildikó fordításában A Buddha Ujján olvasható el Szudatta és Buddha legelső találkozása) Buddha látta, hogy Szudatta készen áll a tanítások befogadására, és elmondta neki a Négy Nemes Igazságot, és Szudatta azon a napon belátást nyert a Tanba. Buddha elnevezte őt Anáthapindikának - 'árvák és elesettek gyámolítója'-nak.

A következő napon Buddha és szerzetesei eljöttek ebédelni Anáthapindika nővérének és sógorának házába. Étkezés után Anáthapindika meghívta Buddhát és szerzeteseit Szávatthiba, hogy a következő monszunesős évszakot töltsék ott. Buddha elfogadta a meghívást, hozzátéve azt, hogy "A Beérkezettek, óh házigazda, örömüket lelik a magányos elvonulásban."

Hazaérkezvén Szávatthiba, Anáthapindika egy olyan területet keresett, ami alkalmas lehetne arra, hogy Buddha és szerzetesei ott töltsék az esős évszakban való elvonulást. Talált is egy megfelelőnek tűnő ligetet Szávatthi közelében, ami Dzséta herceg tulajdonát képezte. Az ára viszont meglehetősen borsos volt, 18 millió arany érme. Emellett a herceg ebből a ligetből csak akkora területet engedett át megvételre, amennyit Anáthapindika be tudott borítani aranyérméivel. Amikor az érméket szétterítették, egy kicsi terület a liget sarkán még üres maradt. Ekkor Dzséta herceg, meghatottan Anáthapindika hatalmas áldozatkészségétől, bejelentette, hogy ezen a kis üres területen ő fog a saját költségén egy lenyűgöző kaputornyot építtetni.

Anáthapindika kiadásai ezzel még nem értek véget, lassan többet költött, mint a saját vagyona volt, mert megépített egy gyülekezési csarnokot, étkező csarnokot, alvásra alkalmas cellákat, lótusz-tavacskát, és még több olyan dolgot, amikre a szerzeteseknek szükségük lehet esős évszaki visszavonulásuk során. Ezenkívül még körbevette a a területet egy hatalmas fallal. Ez volt a legelső buddhista kolostor.

Amikor olvassuk a páli kánon szuttáit, feltűnik az, hogy Buddha nagyon sok beszélgetése zajlik "Szávatthi mellett, a Dzséta-Ligetben, Anáthapindika kolostorában". Bár Buddha nem élt ott állandóan, de kedvelt tartózkodási helyévé vált a nyári esős elvonulások időszakában.

Ezzel azonban nem ért még véget Anáthapindika története. Róla és családjáról több történetet is feljegyeztek a páli szövegekben. A felesége szintén Buddha odaadó követője lett, és örömmel gondoskodott a szerzetesekről, akik alamizsnáért járultak házához.

Anáthapindikáéknak négy gyerekük volt, három lány és egy fiú. A lányok szintén a Tan mellett kötelezték el magukat. A fiú viszont nem, inkább vagyon megszerzésére törekedett, de végül ő is Buddha támogatójává vált, akárcsak édesapja. A szerzetesek "Kis Anáthapindiká"-nak nevezték el.

Az idősebbik Anáthapindika élete végéig tanítvány maradt. Buddha iránti tisztelete annyira nagy volt, hogy nem mert kérdezni tőle semmit a tanításokkal kapcsolatban. Nem akarta azt sem, hogy Buddha lekötelezve érezze magát a támogatásai miatt, és csak ezért figyeljen őrá.

Inkább szerényen leült egyik oldalra, és várt arra, hogy Buddha maga szólítsa meg őt, és mondjon neki, kérjen tőle valamit. Ha Buddhának éppen nem volt mondanivalója, kérnivalója, akkor néha Anáthapindika beszélt el egy-két történetet a saját napi életéből. Aztán várakozott, hogy tanítójának van-e valami hozzáfűznivalója vagy bíráló megjegyzése a történeteire. Buddha legtöbb tanácsa és tanítása, amelyet kifejezetten világiak számára szánt, azokból származik, amiket Anáthapindikának mondott.

Anáthapindika a halálos ágyán Buddha két tanítványát, Száriputtát és Ánandát kérte meg, hogy jöjjenek el hozzá. Talán azért őket, mert túl szerény volt ahhoz, hogy kifejezetten Buddhához intézze ezt a kérését. Száriputta és Ánanda látogatását a haldokló Anáthapindikánál az MN 143. szutta írja le, amit Kolozsvári Ágnes fordításában A Buddha Ujján olvashatunk. Ebben a szuttában olyan tanításokat ad Száriputta, amelyek csak szerzeteseknek valók, és amelyeket világi hívőként Anáthapindika hallott először. De mivel a halálos ágyán Anáthapindika már minden világi dologhoz való kötődését feladta, készen állt arra, hogy ezeket a tanításokat befogadja.

Száriputta beszédének végén Anáthapindika könnyekben  tört ki  és azt mondta:

"- (..) tiszteletreméltó Száriputta és Ánanda kérlek, osszátok meg ezt a Dhamma beszédet a fehérbe öltözött világiakkal. Vannak a nemzetségben olyanok, akiknek kevés por homályosítja el a látást, akik elvesznek, ha nem hallják ezt a Dhamma beszédet. Lesznek, akik meg fogják érteni."

Még utolsó gondolata is az volt, hogy más világiak megvilágosodását elősegítse.

Nem sokkal azután, hogy Száriputta és Ánanda elment tőle, Anáthapindika meghalt.

Forrás: Anáthapindika, az első buddhista kolostor építtetője (angol nyelven)