Buddhizmus szimbólumai: Buddha lábnyomai

A buddhista művészetben ‘Buddha lábnyomai’ (buddhapada) valahol félúton van a nem-ikonikus ábrázolás (a Tan – dharma - kereke) és az ikonikus ábrázolás (Buddha-szobrok) között. A buddhapadát minden buddhista országban tisztelet övezi, de különösen Srí Lankán és Thaiföldön van nagy kultusza. Két formában létezik: “kőbe nyomódott természetes” lábnyomként és “mesterséges” kidomborodó faragványként.

 

Az ókori Indiában már a buddhizmus előtt elterjedt volt a bölcsek, tanítók, királyok és istenségek lábai előtti tisztelet. Akár úgy, hogy a lába elé borultak rituális tartásban, akár úgy, hogy saját fejükre tették a másik lábait – mindkettő a tiszteletet és a hierarchiát fejezte ki. A hinduk egyik legnagyobb eposzában, a Rámájanában is találunk példákat ezekre. 

Rámát elüldözi királyi otthonából édesapja egyik felesége, Kaikéjí hogy saját fiát, Bharatát tegye meg uralkodónak Ráma helyett. A fiú azonban nem akarja elfogadni ezt, és elindul az időközben remetének állt Ráma után, hogy megkérje, térjen vissza és foglalja el az őt megillető trónt. Mikor rátalál:

“Megállt Ráma előtt (...) mélyen meghajolt, összetett kézzel köszöntötte bátyját, aztán leborult előtte, és átölelve lábát, könnyeivel öntözte saruját. “

 

Mivel Ráma hajthatatlannak bizonyult, és nem akart visszatérni velük, hogy uralkodjon, ezért Bharata így szólt:

 

“Bátyám, királyunk, egyetlen kérésem van már csak, azt nem tagadhatod meg. Add nekem saruidat! Ez a pár saru, amelyben a hontalanság tövises ösvényét tapodtad, legyen a jelképe annak, hogy te vagy az uralkodónk. Arany tróntalapzatra helyezem saruidat, magasan fejünk fölé, hogy mindenek lássák és megértsék: lábaid előtt állunk mindannyian és neked hódolunk!”

Alázatosan csatolta le Ráma lábáról, és felegyenesedve, magasra emelte a sarukat. Az udvarnagyok, a bráhmanok, a nép küldöttei s a sereg vitézei mind leborultak, és összetett kézzel köszöntötték a királyság jelképét.”

 

(részletek Baktay Ervin: Indiai regék és mondák – Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1977, 140. oldal és 146. oldal)

 

 

‘Buddha lábnyomai’ Buddha jelenlétére emlékeztetik a hívőket, mivel úgy vélik, hogy ezek azok a helyek, ahol Buddha ténylegesen megérintette a talajt. Általában egyforma hosszúságú lábujjakkal ábrázolják, a talp közepén a dharmacsakrával – a Tan kerekével –.

 

Sokszor a korai buddhista szimbólumok is feltűnnek a sarkokon és a lábujjakon, például a lótusz, a szvasztika és a triratna azaz a Három Ékkő: Buddha, dharma, szangha.

 

Vannak olyan buddhapadák, amelyek nagy méretűek, részletesen kidolgozottak és feltüntetik rajtuk a Buddha 32, 108 vagy 132 megkülönböztető jegyeit. Ezek a szimbólumok láthatóak a fekvő Buddha hatalmas szobrának talpain.

‘Buddha lábnyomait’ általában speciális helyeken helyezik el a templomokban, ahová a hívők virágokat, egyéb dolgokat hoznak és felajánlják azokat. A buddhapada ábrázolások a tibeti thangákon – ruhaanyagra festett tibeti buddhista festmények - is megtalálhatóak.

 

Forrás: Buddhapada (angol nyelven)

            Buddha lábnyoma (angol nyelven)

            Buddhista szimbólumok: Buddha lábnyomai (angol nyelven)

 

A nyolc szerencsejegy (astamangala)

Az astamangala (aṣṭa-maṅgala) szanszkrit szó, az "asta" jelentése "nyolc", a "mangala" jelentése pedig "kedvező/ígéretes/szerencsés" vagy "áldás, talizmán". A nyolcas a hinduizmusban, a dzsainizmusban és a buddhizmusban is szerencsés számnak számít.

A nyolc szerencseszimbólumból összeállított sorozat Indiában eredetileg a különféle szertartásokon, felavatáson vagy királyi koronázáson jelent meg. Egy szimbólumokból összeállított, korai sorozat a következőekből állt: trónus, szvasztika, kéznyomat, kampós csomó, ékszert tartó váza, áldozati vízeskancsó, halpár, lefedett tál. A buddhizmusban ez a nyolc szerencseszimbólum jelképezi azt a felajánlást, amit az istenek a történelmi Buddhának tettek, miután az elérte a megvilágosodást.

A tibeti buddhizmusban a nyolc szerencsés/kedvező szimbólum egy sajátságos csoportját használják a háztartásokban és a művészeti ábrázolásokon. Alapvetően mindegyik szimbólumnak megvan a maga általános magyarázata, ennek ellenére különböző tanítók eltérően is értelmezhetik őket.

Az ernyő a buddhista közösség védelmét szimbolizálja és arra tanít, hogy először csatlakoznunk kell a buddhista közösséghez. Egy másik értelmezés szerint az ernyő azt az üdvös tevékenységet képviseli, amellyel megvédjük a lényeket betegségtől, ártalmas erőktől, akadályoktól stb. még ebben az életben, és mindenféle pillanatnyi és maradandó szenvedéstől a három alsó birodalmakban és az emberi és az isteni birodalmakban a következő életben.

A hal szimbolizálja a harmóniát, visszautalva arra, hogy az ernyő alatt mindig harmóniában és békében élhetünk. Egy másik értelmezés szerint az aranyhal a félelemtől mentes állapotban lévő élőlényeket jelképezi, akik anélkül, hogy belefulladnának a szenvedés óceánjába, egyik helyről a másikba vándorolnak, szabadon és önként, ahogyan a hal is szabadon és félelem nélkül úszik a vízben.

A váza a gazdagságot jelképezi, és arra tanít, hogy élvezzük a hitünkből és az erkölcsi fegyelemből származó belső gazdagságot, a tanulmányainkat és a Dharma gyakorlását, mások megsegítését, mások tiszteletben tartását, és a bölcsességet. Más értelmezés szerint a kincsesváza a hosszú élet, gazdagság és jólét végtelen özönét szimbolizálja, és ennek a világnak és a megszabadulásnak minden hasznát.

A lótusz a tisztaságot képviseli, és azt, hogy törekednünk kell arra, hogy tiszta lénnyé váljunk a bódhiszattva életút gyakorlása által. Más értelmezésben a lótusz képviseli a test, a beszéd és az elme teljes megtisztulását a szennyeződésektől, és az üdvös cselekedetek virágzását az áldott megszabadulásban.

A kagylóhéj szimbolizálja a Dharmát (a Tant) és azt tanítja, hogy el kell jutnunk a Dharma teljes megértéséhez, az ösvény lépcsőfokainak megvalósításához az elménken belül. Egy másik értelmezés szerint, a jobbfelé csavarodó, fehér kagylókürt a Dharmáról szóló tanítások mély és messzeható dallamos hangját jelképezi.

Az örökkévalóság csomója Buddha kivételes minőségét, a mindent átfogó bölcsesség megvalósulását szimbolizálja. Másik értelmezés szerint a vallásos tanok és a világi dolgok közötti kölcsönös függőségét jelképezi. Az ösvényen való haladás idején a bölcsesség (elmélet) és módszer (gyakorlat) egyesülését, az üresség és függő keletkezés elválaszthatatlanságát, és végül a megvilágosodást elérve a bölcsesség és a nagyszerű könyörületesség teljes egyesülését.

A győzelmi zászló/szalag Buddha másik kivételes minőségét, a feladást jelenti, az illúziók (tudatlanság) feladását és a téves látásmód (nem-látás) feladását. Az előző szerencseszimbólummal, az örökkévalóság csomójával együtt a győzelmi jelkép jelképezi, hogy a Dharma (a Tan) teljes megértésével, a megvilágosodáshoz vezető ösvény fokozatainak megvalósításával elérhetjük Buddhának ezt a két kivételes minőségét (a bölcsességet és az illúziók feladását). Másik magyarázat szerint a győzelmi jelkép szimbolizálja a test, beszéd, elme tevékenységeinek győzelmét az akadályok és a nem előnyös dolgok fölött. De jelenti még a buddhista  tanok teljes győzelmét minden ártalmas és káros/veszedelmes erők fölött.

A Dharma (Tan) kereke azt jelképezi, hogy Buddha e két kivételes minőségét (a bölcsesség és az illúziók feladása) elérvén, képesek leszünk elvezetni minden élőlényt a szenvedéstől való végleges megszabaduláshoz a Dharma kerekének megforgatása által. A Dharma kerekének megforgatása jelképezi a Dharma másoknak való átadását. És ez a végső cél.

Másik magyarázat szerint a Dharma (Tan) kerekének megforgatását szimbolizálja, azaz a Dharma tanítását és megvalósulását, amely lehetővé tészi, hogy a lények, minden időben és minden birodalomban, megtapasztalják az üdvös tettek és megszabadulás örömét. (a Dharma (Tan) kerekéről, a részeiről, azok jelentéséről ITT írtunk részletesebben)

Forrás: Ashtamangala (angol nyelvű wikipédiás cikk)

           Buddhista szimbólumok (angol nyelven)

           A nyolc szerencseszimbólum (angol nyelven)

Avalókitésvara bódhiszattváról

A mahájána buddhizmus egyik közismert alakja Avalókitésvara bódhiszattva. Nevének jelentése "Az Úr, aki lenéz könyörülettel". (Az őt megszólító mantra az egyik legismertebb buddhista mantra, az Om Mani Padme Hum, amiről ITT lehet olvasni.)

A tibeti buddhizmusban Avalókitésvara Mandzsusrí és Vadzsrapání bódhiszattvákkal együtt alkotja az oltalmazó háromságot. Ő a védelmezője az istenségek Lótusz-családjának, amelynek tagja még Amitábha és Tárá is.

Tibetben Avalókitésvara Csenrézi néven ismert, és úgy mondják, hogy a Dalai Láma e bódhiszattva szellemi kisugárzása. Távol-Keleten Avalókitésvara női bódhiszattvává változott, a neve Kuan Jin (Kínában) és Kannon (Japánban). Avalókitésvara Padmani néven, vagyis "Lótusz Hordozójaként" is ismert.

Négy karral megjelenített alakja elég bizarrnak tűnik nyugati szemmel nézve. A keleti művészek a mindenre kiterjedő könyörületes tevékenységét próbálták meg ábrázolni, minden bizonnyal ezért választották a négy karral való megjelenítését. Avalókitésvara könyörületességének és bölcsességének a kiterjedése túl nagy ahhoz, hogy hagyományos emberi alakban ábrázolhassák, így minden karja a könyörületes természetének különböző jellegét jeleníti meg.

A központi kézpár imádkozás-féle tartásban szorítja az ékszert (mani) Avalókitésvara szívéhez. Az ékszer képviseli a könyörületességet, aminek ő maga az alapvető megtestesítője. Az ékszert azért fogja a szívéhez, mert a könyörületesség Avalókitésvara lényének középpontja.

A külső karok rózsafüzért (málá) és lótusz virágot tartanak, mintha ajándékok lennének. Ezek Avalókitésvara felajánlásai a világ számára - az ő könyörületes tevékenysége szétterjed a világban. A lótusz szimbolizálja a bölcsességet, míg a rózsafüzér (málá) a meditáció ajándékát, és jelzi a megvilágosodás eléréséhez vezető cselekedetek folyamatos ismétlésének szükségességét.

Avalókitésvarát ezer karú és tizenegy fejű alakban is ábrázolják. A legenda szerint Avalókitésvara esküt tett Amitábha jelenlétében, hogy tanúsítsa, megment minden érző lényt az összes létezési birodalmakban. Megesküdött arra is, hogy ha egyetlen pillanatra is elvesztené a könyörületességét, akkor ezer darabra hulljon szét. Egy alkalommal, amikor fáradhatatlanul dolgozott a lények jól-létén, Avalókitésvara Amitábha ösztönzésére visszanézett és látta, hogy még megszámlálhatatlan lény szenved a szamszárában. Abban a pillanatban elkedvetlenedett, erőtlenné vált és ezer darabra hullott. Amitábha összegyűjtötte a darabokat és újból összerakta őket egy ezer karú és tizenegyfejű alakká.

A tizenegy feje szimbolizálja a tér tizenegy irányát, jelezve, hogy Avalókitésvara könyörületes tekintete határtalan a térben. Az ezer keze félkörbe fogja Avalókitésvara álló alakját, és minden tenyér közepén egy-egy szem van, jelezve, hogy segítő tettei, cselekedetei, érzékelésen túli bölcsesség hatására történnek. A kezei közül jó néhányban olyan eszközöket tart, amiket Avalókitésvara az érző lények szenvedéstől való megmentésében alkalmaz.

Bár Avalókitésvara elsősorban a könyörületességhez kötődik, de mint minden bódhiszattva, a bölcsességet is szimbolizálja. A mahájána buddhizmus legismertebb iratainak egyikében, a Szív Szútrában, az ürességről ad tanítást Sáriputrának.

Avalókitésvarát tartják Tárá szellemi apjának. Úgy mondják, Avalókitésvara a világ végtelen szenvedését látva annyi könnyet hullatott, hogy abból tó formálódott. Ebben a tóban nőtt az a lótusz, amiból Tárá született.



Forrás: Avalókitésvara mantra (angol nyelven)

Avalókitésvara-mantra (Om Mani Padme Hum)

Avalókitésvara egy bódhiszattva*, aki a könyörületességet képviseli, éppúgy, mint a mantjára. Avalókitésvara nevének jelentése: "Az Úr, aki lenéz (könyörülettel)". Többféle alakja van, négykarú és ezerkarú formája is - a sok karja szimbolizálja a könyörületességet. (Tibetben Csenrézi a neve) Avalakókítésvaráról ITT és ITT írtunk bővebben.Avalókitésvarának.)

A mantrája: Om Mani Padme Hum (Oṃ maṇi padme hūṃ), talán a legismertebb buddhista mantra. Nagyon sok mantra kezdődik az "om" szóval. Nincs meghatározott jelentése, és az eredete is az idők homályába vész. Az "om" egy ősi hang, a világmindenség hangja, amiből minden más hang keletkezett. A "mani" szó ékszert jelent, a "padme" szó pedig lótuszt. A "hum" szónak, éppúgy, mint az "om"-nak, nincs fogalmi jelentése. Összességében a mantra a bölcsesség (lótusz) és a könyörületesség (ékszer) szimbólumaira utal.

Imakövek Om Mani Padme Hum felirattal Ladakhban

Mint ahogyan a lótusz is megél sáros, zavaros vízben, anélkül, hogy bepiszkolódna, a bölcsesség is létezhet egy nem tiszta világban, anélkül, hogy beszennyeződne. És mint a Dalai Láma mondja, ahogy egy ékszer képes enyhíteni a szegénységen, úgy a könyörületes elme is megszünteti a boldogtalanságot, ami itt ezen a földön van, és helyettesíti az elégedettség gazdagságával.

A mantra első ismert leírása a Kárandavjúha Szútrában tűnik fel. Ez a kínai buddhista kánon része, és i.u. 11. században adták ki. Ugyanez a szútra megtalálható a tibeti buddhista kánonban is. A Kárandavjúha Szútrában Buddha azt állítja, hogy "Ez a leghasznosabb mantra. Még én is alkalmaztam ezt a törekvést a millió Buddha felé, és később kaptam ezt a tanítást Amitábha Buddhától." Ennek ellenére vannak olyan buddhista tudósok, akik azt állítják, hogy ez a mantra, ahogyan most használják a tibeti buddhizmusban, egy 12. században kiadott szádhana-gyűjteményben található meg.

A mantra jelentése többféle lehet, a gyakorlótól függően. Leggyakrabban így fordítják: "Üdvözlet az ékszernek a lótuszban". Azonban Donald Lopez szerint nem helyhatározó, hanem valószínűbb, hogy megszólító a manipadme szó. Azaz inkább ezt jelenti: "Ó, Te, aki Ékszer Lótusz". Ezzel magát Avalókitésvarát megidézve, az ő segítségét kérve. Mások szerint a mantrát hat szótagra bontva értelmezhetjük, om, ma, ni, pad, me, hum, amely hat szótag a hat birodalomból való megtisztulásra utal. (az istenek, a félistenek/aszúrák, az emberek, az állatok, az éhes szörnyek/préták és a pokol birodalmai)

Akárhogyan is fordítják vagy értelmezik, ahogy fentebb írtuk, ez a legismertebb buddhista mantra. Tibetben és a tibeti buddhizmusban nagyon elterjedt a kántálása. Nem csupán kántálják, hanem kövekbe vésik, zászlókra nyomtatják, ima-kerekekre préselik. A mantrát hat szótagban írják le: Om Ma Ni Pad Me Hum

Mivel a tibetiek a szanszkrit hangokat nehezen kiejthetőnek találják - éppúgy, mint a nyugatiak, csak ők más miatt - , így a tibetiek a "Padme" szót "pe-me"-nek ejtik.

* A bódhiszattva egy jövőbeni Buddha, és ezért egy tökéletesség felé vezető úton járó lény.A hínajána buddhizmusban csak Gautama (Gótama) ilyen 'megszabadulásra törekvő lény'. Ezt a megnevezést (bódhiszatta) használja Gautama önmagára, amikor a korábbi életeiről és utolsó születésének a megszabadulása előtti időszakáról beszél.A mahájána buddhizmusban, ezzel szemben, mindenki ilyen 'megszabadulásra törekvő lény', aki letette a bódhiszattva-fogadalmakat, aki a buddhista gyakorlás útjára lépett. Mivel így mindenki 'bódhiszattva' lett, a fogalom kiüresedett, felmerült az igény, hogy a bódhiszattvaság különböző szintjeit megkülönböztessék, aszerint, hogy ki milyen 'közel' van a megszabaduláshoz. Ennek egyik legelterjedtebb formája a 10 bódhiszattva-szint (bhúmi) leírása.

Forrás: Avalókitésvara mantra (angol nyelven)
           Om mani padme hum mantra (angol nyelven)