Avalókitésvara bódhiszattváról

A mahájána buddhizmus egyik közismert alakja Avalókitésvara bódhiszattva. Nevének jelentése "Az Úr, aki lenéz könyörülettel". (Az őt megszólító mantra az egyik legismertebb buddhista mantra, az Om Mani Padme Hum, amiről ITT lehet olvasni.)

A tibeti buddhizmusban Avalókitésvara Mandzsusrí és Vadzsrapání bódhiszattvákkal együtt alkotja az oltalmazó háromságot. Ő a védelmezője az istenségek Lótusz-családjának, amelynek tagja még Amitábha és Tárá is.

Tibetben Avalókitésvara Csenrézi néven ismert, és úgy mondják, hogy a Dalai Láma e bódhiszattva szellemi kisugárzása. Távol-Keleten Avalókitésvara női bódhiszattvává változott, a neve Kuan Jin (Kínában) és Kannon (Japánban). Avalókitésvara Padmani néven, vagyis "Lótusz Hordozójaként" is ismert.

Négy karral megjelenített alakja elég bizarrnak tűnik nyugati szemmel nézve. A keleti művészek a mindenre kiterjedő könyörületes tevékenységét próbálták meg ábrázolni, minden bizonnyal ezért választották a négy karral való megjelenítését. Avalókitésvara könyörületességének és bölcsességének a kiterjedése túl nagy ahhoz, hogy hagyományos emberi alakban ábrázolhassák, így minden karja a könyörületes természetének különböző jellegét jeleníti meg.

A központi kézpár imádkozás-féle tartásban szorítja az ékszert (mani) Avalókitésvara szívéhez. Az ékszer képviseli a könyörületességet, aminek ő maga az alapvető megtestesítője. Az ékszert azért fogja a szívéhez, mert a könyörületesség Avalókitésvara lényének középpontja.

A külső karok rózsafüzért (málá) és lótusz virágot tartanak, mintha ajándékok lennének. Ezek Avalókitésvara felajánlásai a világ számára - az ő könyörületes tevékenysége szétterjed a világban. A lótusz szimbolizálja a bölcsességet, míg a rózsafüzér (málá) a meditáció ajándékát, és jelzi a megvilágosodás eléréséhez vezető cselekedetek folyamatos ismétlésének szükségességét.

Avalókitésvarát ezer karú és tizenegy fejű alakban is ábrázolják. A legenda szerint Avalókitésvara esküt tett Amitábha jelenlétében, hogy tanúsítsa, megment minden érző lényt az összes létezési birodalmakban. Megesküdött arra is, hogy ha egyetlen pillanatra is elvesztené a könyörületességét, akkor ezer darabra hulljon szét. Egy alkalommal, amikor fáradhatatlanul dolgozott a lények jól-létén, Avalókitésvara Amitábha ösztönzésére visszanézett és látta, hogy még megszámlálhatatlan lény szenved a szamszárában. Abban a pillanatban elkedvetlenedett, erőtlenné vált és ezer darabra hullott. Amitábha összegyűjtötte a darabokat és újból összerakta őket egy ezer karú és tizenegyfejű alakká.

A tizenegy feje szimbolizálja a tér tizenegy irányát, jelezve, hogy Avalókitésvara könyörületes tekintete határtalan a térben. Az ezer keze félkörbe fogja Avalókitésvara álló alakját, és minden tenyér közepén egy-egy szem van, jelezve, hogy segítő tettei, cselekedetei, érzékelésen túli bölcsesség hatására történnek. A kezei közül jó néhányban olyan eszközöket tart, amiket Avalókitésvara az érző lények szenvedéstől való megmentésében alkalmaz.

Bár Avalókitésvara elsősorban a könyörületességhez kötődik, de mint minden bódhiszattva, a bölcsességet is szimbolizálja. A mahájána buddhizmus legismertebb iratainak egyikében, a Szív Szútrában, az ürességről ad tanítást Sáriputrának.

Avalókitésvarát tartják Tárá szellemi apjának. Úgy mondják, Avalókitésvara a világ végtelen szenvedését látva annyi könnyet hullatott, hogy abból tó formálódott. Ebben a tóban nőtt az a lótusz, amiból Tárá született.



Forrás: Avalókitésvara mantra (angol nyelven)

Selyemút és a buddhista művészet

Az ókorban a kb.6500 km hosszúságú, később Selyemútnak elnevezett, kereskedelmi útvonal több országot is összekötött. Kb. i.e. 206-tól, a kínai Han dinasztia alatt indult meg ezen az útvonalon a kereskedelem Kína, India, Perzsia, Arábia, Egyiptom, és a Földközi-tenger országai között. A Selyemút több évszázadon át nem csupán az árucikkek, hanem a kultúrák, vallások terjedését is elősegítette.

A zoroasztrizmus, zsidó vallás, buddhizmus, kereszténység, iszlám évszázadokon keresztül terjedtek az eurázsiai kereskedelmi útvonalon utazó kereskedők, szerzetesek segítségével.

A Selyemút mentén terjedő vallások és kulturális hagyományok keveredése több esetben is szinkretizmust hozott létre. A művészetben a hellén (ógörög), iráni, indiai és kínai befolyás keveredhetett egymással. Ennek a kölcsönhatásnak az egyik legelevenebb példája a görög-buddhista (greco-buddhista*) művészetben mutatkozik meg.

A greco-buddhista művészet* közel 1000 éven keresztül virágzott Közép-Ázsiában, Nagy Sándor i.e. 4. századi hódításától kezdve egészen az i.u. 7. századik, az iszlám elterjedéséig. Az ógörög- hellén hatás a buddhista művészetben az i.u. I. század során legelőször a régi Észak Indiában, Gandhára* környékén (a mai Afganisztán területén) jelent meg. Majd fokozatosan terjedt tovább Közép-Ázsián és Kínán át egészen Japánig, ahová i.u. 6 századra érkezett meg.

Ennek a sajátságos keveredésnek még manapság is sok ikonográfiai részletei láthatók Japánban. Ilyenek pl.a japán buddhista templomok őristenségei Nió* és Sukóngósin*, akiket Héraklész, görög félisten, alakjáról mintáztak, vagy japán Buddha szobrok is sok esetben a hellén kultúra hatását mutatják.

Egyéb, más hellén művészeti befolyás nyomai is találhatóak Távol-Keleten. Az egyik legfeltűnőbb lény a görög szél isten, Boreasz, "aki" keresztülutazván Közép-Ázsiát és Kínát, a japán sintó Fúdzsin* nevű szélistenévé vált. Boreasz görög ikonográfiájával megegyezően, a japán szél isten is, két kezét feje fölött tartva, fog egy ruhaanyagot vagy "szélzsákot". A dús hajzuhatagát a japán változatban is megtartja, éppúgy, mint az eltúlzott, erőteljes arckifejezését.

A görög művészeti díszítőmotívum, a virágfüzér, a hellén világból került át a Tarim-medencébe, kb. i.u. 2.században, amint az a fából készült építészetben látható. A virágfüzér motívumot i.u.4.-6. században a kínaiak is magukévá tették, ők már mozaiklapokat és kerámiákat is díszítettek vele. Aztán Japánba is továbbkerült, kb. a 7. századtól, ahol buddhista templomok tetejét fedő cserepeken is megtalálható.

A nyugati ikonográfia néhány eleme, szintén a Selyemúton át, keletről indulva nyugatra, honosodott meg. A dicsfény vagy glória keresztény művészeti ábrázolásokon elsőként i.u. 5 században tűnt fel, míg a nem-keresztény kultúrákban már évszázadokkal korábban ismerték ezt. A dicsfény vagy glória megtalálható némely perzsa király és istenség megjelenítésében és feltűnik a kusán királyok érmein is, éppúgy, mint az i.u.1. századtól Buddha legtöbb greco-buddhista jellegű ábrázolásában is.

Egy másik díszítőelem, ami eredetileg Kínából érkezett a Selyemúton át nyugatra, a három nyúl*: három nyúl formájú állat fut egy körben. Ennek eredete a kínai Szuj-dinasztiára vezethető vissza, és Nyugat-Európa több templomának díszeként megtalálható, pl. Dartmoor (Devon) templomain is.

* A link angol nyelvű

Források:
Ian Harris: A buddhizmus képes enciklopédiája (magyarul)
Világvallások képes enciklopédiája (magyarul)
Silk Road transmission of art (angol nyelvű Wikipedia cikk)

További linkek a Selyemútról:
A Selyemút rejtett kincsei (Stein Aurélról és a dunhuangi barlangtemplomokról magyarul)
Mongols, Ancient China and the Silk Road (angol nyelvű blog)