2014. március 25., kedd

Lótusz a buddhizmusban


A lótusz (szanszkrit és tibeti nyelven: padma) már a történelmi Buddha megjelenése előtt is a tisztaság és a szépség szimbóluma volt, de igazán nagy kultusza a buddhista művészetben és irodalomban alakult ki.  Mivel a sárban, iszapban gyökerezik, de levelei és virágja magasan a víz színe fölött található, ezért különösen alkalmas a buddhista tanítások alátámasztására. Bár más vízinövények is virágoznak a víz fölött, a lótusz virágzata az egyetlen, amelyik erős szárának köszönhetően, 20-30 centivel a vízfelület fölé képes kiemelkedni.
Így a lótuszt a buddhizmusban mély tisztelet övezi, megjelenik az összes buddhista irányzatban és a buddhista művészet mindegyik ágában. Megtalálhatók buddhista textíliákon, kerámiákon, szobrokon és az építészetben is.


A buddhista művészetben a teljesen kivirágzott lótusz a megvilágosodást is jelképezi, míg a zárt bimbó a megvilágosodás előtti időszakot. A félig nyílt virág, amelynek a közepe nem látható, azt jelenti, hogy a megvilágosodás a közönséges látáson túl van.

A sárból, iszapból táplálkozó lótusz gyökerei képviselik a beszennyeződött emberi életünket. És ahogy a lótusz szára a vízen keresztülnőve éri el ragyogó napfényét, ugyanígy mi is az emberi tapasztalatainkon és szenvedéseinken keresztül jutunk el a megvilágosodáshoz. Bár a lótusz virága a víz fölé emelkedik, de a szára és a gyökerei továbbra is a vízben és iszapban maradnak. Erről egy zen vers azt mondja: “Olyan tisztasággal éljünk a sáros vízben, akár a lótusz.”

Ahhoz, hogy kiemelkedjünk az iszapból és vízből és hogy ‘virágozzunk’, hitre van szükségünk. Önmagunkban, a gyakorlásban és Buddha tanításában való hitre. Így a lótusz a tisztaság és megvilágosodás mellett a hitet is képviseli a buddhizmusban.

Lótusz a páli kánonban
 A páli kánon szerint a történelmi Buddha tanbeszédeiben gyakran használta lótusz szimbólumát. Például az AN 4.36 szuttában Buddhát megkérdezték, hogy istennek  tartja-e magát? Azt válaszolta: “Éppen úgy, mint egy piros, kék vagy fehér lótusz – amelyik a vízben születik, a vízben nő, a víz fölé emelkedik – nem szennyeződik be a víz által, ugyanígy vagyok én – aki a világban született, a világban felnőtt, a világon felülkerekedett – nem szennyeződöm be a világ által. Úgy gondolj rám, pap, mint ‘a felébredettre’. [Thanisszaro Bhikkhu angol fordításából]

A páli kánon Théragátha (‘az idősebb szerzetesek versei’) részében egy Udajin nevű tanítvány költeménye szól ugyanerről.
“Mint a lótusz virága,
Vízből kisarjadva virágzik,
Tiszta-illata megörvendezteti az elmét,
Ám a víz nem áztatja el,
Ugyanígy, e világra születve,
A Buddha e világban tartózkodik,
És mint a lótusz sem áztatja el a víz,
A Buddhában sem tesz kárt a világ.”
       [Andrew Olendzki fordítása]

A lótusz a buddhizmusban
-- A legenda szerint, a történelmi Buddha születése előtt tíz holdhónappal édesanyja, Májá királyné egy fehér elefánttal álmodott, amelyik fehér lótuszt hozott ormányában. (Májáról ITT írtunk bővebben)

-- Annak ellenére, hogy lótusz nem nő Tibetben, és emiatt a tibeti művészetben csak a stilizált változata jelenik meg, mégis rendszeresen feltűnik a tibeti buddhista istenségek ábrázolásában. Emellett az egyik legfontosabb tibeti szimbólumok, a nyolc szerencsejegy (astamangala) egyike a lótuszvirág. (a nyolc szerencsejegyről ITT írtunk részletesen)  

-- Buddhákat és bódhiszattvákat gyakran lótusz emelvényen ülve vagy állva ábrázolnak. (buddhista ikonográfiában megtalálható testtartásokról, az ászanákról ITT írtunk bővebben)
Az öt meditációs vagy dhjáni-buddha közül Amitábha Buddha szimbóluma a lótusz. (Az öt meditációs buddháról ITT írtunk részletesen)

-- A mahájána buddhista irányzat szent iratai közül a Lótusz-szútra az egyik legismertebb irat. (a mahájána szent iratokról ITT írtunk bővebben, a Lótusz-szútráról ITT)

-- Avalókitésvarának, a könyörületesség bódhiszattvájának mantrája, az Om Mani Padme Hum lefordítva azt jelenti, hogy “Om, Ékszer Lótusz, Hum”. (a mantráról ITT írtunk részletesen)

-- A meditációs testhelyzetek közül a legismertebb a lótuszülés (padmászana). A jógában is ezt az elnevezést használják ugyanerre a testhelyzetre, ott is meditációhoz és légzőgyakorlatokhoz.

-- Egy zen buddhista szöveg szerint – amit feltehetőleg a japán szótó zen mester, Keigan Dzsókin (1268-1325) írt A fény továbbadása (Denkóroku) című művében – Buddha egyszer szótlanul felmutatott egy arany lótuszt. Erre Mahákásjapa, Buddha egyik leghíresebb tanítványa elmosolyodott. Buddha, felismerve Mahákásjapa megvilágosodását, ezt mondta: “Az igazi Dharma szemének és a Nirvána szavakkal ki nem fejezhető elméjének kincstárát birtokolom. Ezeket Kasjapára bízom.”
(Arról, hogy ki volt Mahákásjapa - páli nevén Mahákasszapa – és hogy milyen óriási szerepe volt a történelmi Buddha halála után a szangha további életében – és könnyen elképzelhető módon az egész buddhizmus fennmaradásában -  ITT írtunk részletesen)

A lótusz színeinek jelentése

 A buddhista ikonográfiában a lótusz színe sajátságos jelentést közvetít.

A kék lótusz (szanszkrit nyelven: utpala, tibeti nyelven: ut pa la) általában a tökéletes tudást képviseli. Leggyakrabban a bölcsesség bódhiszattváját, Mandzsusrít és a Zöld Tárát ábrázolják kék lótuszt tartva. Néhány irányzatban a kék lótuszt mindig csak félig kinyílva mutatják, úgy, hogy a közepe nem látszik. (Mandzsusríról ITT írtunk, a Zöld Táráról ITT részletesen)
Mandzsusrí bódhiszattva

Az aranyszínű lótusz képviseli minden Buddha megvilágosodottságát.

A rózsaszínű lótusz (szanszkrit nyelven padma, tibeti nyelven pad ma dmar po) a legkiválóbb, legnagyszerűbb lótusz, ezért általában a legmagasabb rendű istenség jelenik meg vele. Így, természetesen magával a történelmi Buddhával áll kapcsolatban.

A bíborszínű lótusz az ezoterikus buddhizmusban a ritkát és misztikust jelenti. Többféle dolgot is közvetíthet, a csokorba fogott virágok számától függően.

A fehér lótusz (szanszkrit nyelven pundarika, tibeti nyelven pad ma dkar po)képviseli a szellemi tökéletesség állapotát és a teljes elmebéli tisztaságot. A Fehér Tárával áll kapcsolatban és az ő tökéletes természetével, amelyet testének fehér színe is megerősít. (a Fehér Táráról ITT írtunk)
Avalókitésvara bódhiszattva

A piros lótusz (szanszkrit nyelven kamala, tibeti nyelven pad ma chu skyes) a saját eredeti, tiszta természetünket és a szív tisztaságát jelenti. Ez az együttérzés, könyörületessé lótusza is, ezáltal Avalókitésvara, a könyörületesség bódhiszattvájának virága. (róla ITT írtunk)

Forrás: Lótusz szimbóluma a buddhizmusban (angol nyelven)
               A lótusz szimbóluma (angol nyelven)

2014. március 22., szombat

Indiai lótusz

India nemzeti virága az indiai lótusz (Nelumbo nucifera). Ma is szent virágként tisztelik, de az ókori India művészetében és mitológiájában szinte egyedülállóan kivételes szerepet töltött be.

 Az indiai lótusz a szubtrópusi éghajlat egyik legszembetűnőbb növénye, friss vizű tavacskákban, nagyobb tavakban nő. Fokozatosan és nagyon fennkölt módon virágzik ki – egyszerre csak egyetlen szirom nyílik ki, és akkor bomlik ki teljesen, amikor a nap sugarai elérik a virágot. Az irodalomban, de különösen az indiai irodalomban számtalan vers szól a nap és a lótuszvirág képzeletbeli szerelméről.
A lótusz különböző színekben pompázhat, lehet fehér, piros, kék, rózsaszín és bíbor. Több ázsiai országban is őshonos.

Az indiai lótusz ehető növény, és a hagyományos ázsiai orvoslásban évezredek óta használják gyógyászati célokra is. Alkalmazzák többek között érrendszeri problémákra, vérzéscsillapításra, méregtelenítésre, hasmenésre. A főtt lótusz gyökere segít a vérerek összehúzásában és ezáltal csökkenti a vérveszteséget például vérköhögés esetén. A magját nem csak a lép és vese erősítésére használják, hanem levest is készítenek belőle. A lótusz hatalmas leveleivel magas lázat csillapítanak, ugyanakkor csomagolásra is használják. Amit belegöngyölnek, az illatos marad hosszú időn át.
Röviden, gyakorlatilag általános csodaszernek tekintik ezt a növényt.


Laksmí
A hindu vallásban és mitológiában több istent és istennőt is lótusszal jelenítenek meg. Laksmí, a tökéletes Szépség és Jószerencse istennője rózsaszín lótuszban ül vagy áll, négy keze közül rendszerint kettőben lótuszt tart. Szaraszvatít, a bölcsesség és a lét rejtelmeit szóba foglaló költészet istennőjét, gyakran lótuszvirágon ülve ábrázolják. Visnu, a három legfőbb indiai istenség egyike, szintén gyakran tart kezében lótuszt. 
Emellett a világ teremtésének hindu leírásában is elengedhetetlen szerephez jut a lótusz: Visnu, a mindenség létesítője és fenntartója a Világéjszaka, sötét, mindent elborító, mozdulatlan tengerének színén nyugodott a  Végtelenség kígyóján, amikor a köldökéből kinőtt egy lótuszvirág, amelynek kelyhében Brahma, az Egynek a teremtő ereje jelenik meg.



Az lótusz szimbolikus jelentéssel is bír. Indiában nem csupán a szépség legősibb jelképe, hanem a kötődésmentességé is.
A Bhagavad Gítá erről így ír az ötödik fejezet 10. versében:
“Aki ragaszkodás nélkül végzi kötelességét, és minden eredményt átad az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, azt nem éri bűn, mint ahogyan a víz sem éri a lótuszlevelet.”

Ezt a gondolatot fejtegeti Szvámí Vivékánanda (1863-1902) a “Cselekvés titka” című esszéjében: “Mint ahogyan a lótusz levelét sem  tudja a víz benedvesíteni, úgy az önzetlen embert sem képes a cselekvése hozzákötni a cselekvés eredményéhez.” Bár a lótusz az iszapban gyökerezik, mégis viaszos vastag levelei anélkül úsznak a víz felszínén, hogy nedvesek vagy sárosak lennének. A lótusznak e tulajdonsága mutatja, hogyan kellene az embereknek élniük ebben a világban – folyamatosan tegyük a dolgainkat, de ne kötődjünk a dolgainkhoz és a környezetünkhöz. Vivékánanda még hozzáteszi:
 “Ez a világ nem állandó tartózkodási helyünk, csak egyike annak a sok állomásnak, amelyeken keresztülmegyünk.


Forrás: Lótusz, India nemzeti virága (angol nyelven)

2014. március 17., hétfő

A buddhizmus jelentősebb női alakjai az ókortól napjainkig 2. rész

Caroline Augusta Foley Rhys Davids (1857-1942) Angliában született, keresztény családban. Londonban tanult filozófiát és pszichológiát, emellett szanszkrit nyelvet. Később megtanulta a páli nyelvet is. Miután feleségül ment Thomas Rhys Davids-hez, az ő bátorítására kezdett el páli nyelvről théraváda/hínajána buddhista szövegeket fordítani. Elsőként a páli kánon harmadik ‘kosarának’ az Abhidhamma-pitakának (‘tantételek kosara’) egyik részét fordította le. Utána, szintén a páli kánonból a Therígáthák, a buddhista apácák versei következtek. Később a Szutta-pitaka (‘beszédek kosara’) jókora része is sorra került. Caroline és férjének szerepe a páli nyelvű buddhista szövegek angolra fordításában rendkívül jelentős, mert így ezek a tanítások más nyugati nemzetiségűek számára is elérhetővé és megérthetővé váltak. Emellett másokat is inspirált páli nyelvű szövegek fordítására, ami így utat nyitott a buddhizmus théraváda/hínajána irányzatának szélesebb körű és mélyebb nyugati megismeréséhez.
Dipa Ma (1911-1989) A régi Indiának a mai Bangladeshez tartozó részében született, és felnőve Burmába költözött. Ott tökéletesen megtanulta a vipasszaná meditációs technikát, majd visszaköltözött Indiába. Szerény otthonában tanította, eleinte a környékbelieknek ezt a fajta meditációt. Egyre híresebbé vált, nyugatiak is felfedezték őt. Így később, többek között Joseph Goldstein, Jack Kornfield, Sharon Salzberg is tanítványai voltak, akik az első nyugati születésű buddhista tanítók lettek Amerikában.



Ajja Khema (1923-1997) Németországban  született, zsidó családban. Azon nyugati születésű nők egyike volt, akik elsőként részesültek buddhista apácaként (bhikkuníként) teljes felszentelésben, ezzel felélesztve a théraváda buddhista apácák rendjét. (a buddhizmus théraváda – hínajána irányzatában valamikor i. u. 11-13. században megszűnt az apácák átadási vonala. Ezzel ellentétben, a mahájána irányzat több országában is fennmaradt az apácák rendje, ami ahhoz vezetett, hogy már több théraváda tudós is támogatja a théraváda irányzatú apácák rendjének felélesztését. a ford. megjegyzése)
Ajja Khema élt Németországban, Kínában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Dél-Amerikában és Srí Lankában. Számos népszerű könyvet írt a buddhizmusról és több kolostor megnyitásában közreműködött Ausztráliában, Srí Lankában és Európában.
Ruth Denison (1922-ben született) Az 1960-as évek elején  Burmában tanult attól a Sayagyi U Ba Khin meditációs mestertől, aki S. N. Goenka tanára is volt. Ruth 1973 óta foglalkozik a vipasszaná meditáció tanításával és a Dhamma átadásával. Kaliforniában, a Mojave-sivatagban megnyitotta a Dhamma Dena Vipasszaná Buddhista központot, majd az akkori Nyugat-Németországban megalapította a Buddhizmusért Központot. Tanítványainál a vipasszaná meditáció szokatlan, újszerű módját alkalmazza: mozgást, zenét, táncot használ egy olyan testközpontúság kialakításához, amely elősegíti a Dhamma mélyebb megértését. Emellett ő volt az első, aki kifejezetten csak nőknek szánt buddhista elvonulást szervezett.
Bhikkuní Dhammananda 1945-ben született Chatsumarn Kabilsingh néven Thaiföldön. Teljes apáca (bhikkuní) felszentelést kapott Srí Lankán. Ő lett az első thai nő, akit théraváda átadási vonal szerint szenteltek fel. A buddhista filozófia professzora, több, mint harminc éven át tanított a bangkoki Thammasat Egyetemen. Jelenleg Thaiföld egyetlen olyan templomának apátja, ahol teljesen felszentelt apácák vannak, és amelyet még az ő édesanyja alapított.




Ang Szán Szu Csí 1945-ben született Burmában, és élete legnagyobb részében a burmai demokráciáért folytatott küzdelmet. 1969-ben az oxfordi egyetemen szerzett diplomát, filozófiában és gazdaságtudományban. Burmába visszatérve, 1988-ban politikai pártot alapított a demokrácia visszaállításáért, ugyanakkor elutasította a burmai katonai kormány által elkövetett erőszakot. 1990-ben pártja megnyerte a választásokat, de a katonai kormány érvénytelenítette a szavazást és házi őrizetbe helyezte, egészen 2010-ig. Az erőszakmentesség fő támogatója és 1991-ben megkapta a Béke Nobel-díjat. Később az Egyesült Államoktól és Kanadától is több kitüntetést kapott. 2012-ben filmet forgattak életéről.

Tiszteletreméltó Karuna Dharma 1940-ben született az Egyesült Államokban és közel egy hónapja, 2014. február 22-én halt meg. 1969-ben segített a vietnámi dr. Thich Thien-Annak létrehozni a Nemzetközi Buddhista Meditációs Központot Los Angelesben. 1976-ban vietnámi zen hagyomány szerint kapott teljes apáca felszentelést. Ezután doktori fokozatot is megszerzett buddhista tanulmányokban. 1980-ban, Thich Thien-An halála után ő lett a Nemzetközi Buddhista Meditációs Központ apátja 2012-ig. Alapító elnöke a Sakjadhita nevű, buddhista nők nemzetközi társaságának. Három felszentelésen is elnökölt, ahol mindhárom hagyományban, théraváda, mahájána és vadzsrajána, szenteltek fel szerzeteseket és apácákat, mindenféle szinten.
Janice Dean Willis 1948-ban Alabamában (Egyesült Államok) született, és egyike a tibeti buddhizmus nyugati születésű tudós-gyakorlóinak. A Columbia Egyetemen szerzett tudományos doktori fokozatot indiai és buddhista tanulmányokból. Nagy szerepe volt abban, hogy az 1970-es években a nyugati emberek számára elérhetővé váltak a tibeti buddhista tanítások, melyekről több könyvet is írt. Dr. Willis jelenleg a Wesley Egyetem vallásprofesszoraként tanít.


Bhikkhuní Kusuma 1928-ban született. Ő az első nő Srí Lankán, aki apáca (bhikkuní) köntöst vett magára, közel ezer évvel azután, hogy ezen a szigeten eltűnt a théraváda apáca rend. Teljesen felszentelt apácaként úttörő szerepet vállal a théraváda női buddhista rend Srí Lanka-i felélesztésében. Tudományos doktori címet szerzett a Srí Lanka-i Buddhista és Páli Egyetemen. Doktori disszertációja a Bhikkuni Vinajáról (Apácák Fegyelmi Szabályzatáról) a buddhista apácák kézikönyvének számít Srí Lankán. Azokból az adományokból alapította meg az Ajja Khema Nemzetközi Buddhista Meditációs Központot, amiket a buddhista meditációról és a Dhammáról szerte a világon tartott előadásain kapott.
 Srávaszti elvonulási központ

Mahá Upásziká Bongkot 1954-ben született Thaiföldön. Ő nem apácaként vált ismertté a buddhista világban, hanem világi adományozóként. Szépségiskolát működtetett Thaiföldön, amit aztán feladott, és upásziká lett. (a buddhista elkötelezettségű Gyülekezet vagy Szangha négy csoportból tevődik össze: a férfi szerzetesek – bhikku; női szerzetesnők/apácák – bhikkuní; világi férfiak – upászaka; világi nők – upásziká csoportjaiból. a ford. megjegyzése)
Mahá Upásziká Bongkot egy hatalmas elvonulási és tanulási központot hozott létre először Thaiföldön, majd Indiában, Srávasztíban. (a páli kánonban lejegyzett Buddha tanbeszédeinek nagy része ebben a már az ókorban is létező városban, Szávatthiban hangzott el. A Szávatthi közelében található Dzsétavana-ligetet Anáthapindika nevű kereskedő vásárolta meg és ajánlotta fel a történelmi Buddhának és szerzeteseinek. Anáthapindikáról ITT írtunk részletesen. a ford. megjegyzése)
A Srávasztíban létrehozott hatalmas központban 5 ezer ember tanulhat, 11 közepes méretű meditációs csarnokban és körülbelül 1000 magányos meditációra alkalmas kunyhóban. Ezeken a helyeken többféle vallású, foglalkozású ember találkozhat, római katolikus apácák és hindu papok is részt vesznek az előadásokon. Nem csupán felnőtteket céloz meg, hanem gyerekeket és problémás fiatalokat is felkarol programjaival. Mahá Upásziká Bongkot misszióját világszerte elismerik, és a legmagasabb szintű kitüntetéseket kapta az Egyesült Államoktól, Kanadától, Spanyolországtól, Bangladestől, Nigériától és több más országtól is.

Dr. Gótami (Dr. Prem Suskawat) Amerikában született, thai leszármazottként. A Harvard Orvosi Iskolában, Cambridge-ben, Massachusetts államban tanult pszichiátriát. Indiában szentelték fel théraváda irányzatú apácának (bhikkunínak). Azon fáradozik, hogy a buddhista tanításokat és meditációs módszereket a nyugati pszichoterápiával egyesítse bizonyos pszichiátriai betegségek kezelésében. Massachusetts államban dolgozik, délkelet-ázsiai országokból érkező bevándorlókat segít, széleskörű pszichiátriai tanácsadást nyújtva számukra a legkülönfélébb ügyekben: drog rehabilitáció, családon belüli problémák, szerencsejáték függőség, nemi erőszak, gyerekbántalmazás.
Ugyanott, Massachusettsben buddhista templomot is alapított.

Forrás: Ki kicsoda a buddhizmusban? (angol nyelven)
              Tiszteletreméltó Karuna Dharma (angol nyelven)
              Jan Willis (angol nyelven)
             Ang Szán Szu Csí 
             Tiszteletreméltó Bhikkuní Kusuma (angol nyelven)
             Daily News Srí Lanka-i újság (angol nyelven)
             Caroline Augusta Foley Rhys Davids (angol nyelven)

2014. március 8., szombat

A buddhizmus jelentősebb női alakjai az ókortól napjainkig 1. rész

Májá álma
Májá volt a történelmi Buddha, Gautama Sziddhártha (páli nyelven: Gótama Sziddhattha) édesanyja és egyben Szuddhódana király felesége. A legendák szerint egyik éjjel azt álmodta, hogy négy mahárádzsa elvitte őt ágyával együtt egy tó mellé, ahol a mahárádzsák feleségei megfürösztötték, majd egy aranypalotában ágyat vetettek neki. Ekkor fehér elefánt alakjában megérkezett Buddha és megbökve a királyné jobb oldalát, úgy tűnt, hogy behatol a méhébe.
Másnap Májá királyné felébredt, és elmondta álmát a férjének, aki papokat kérdezett meg az álom jelentéséről. Ők azt mondták, hogy egy magzat fogant a királyné méhében, egy fiú, aki ha felnő és otthonában marad, világhódító császár lesz. De ha felnőve elhagyja otthonát és remeteségbe távozik, a világot megvilágosító Buddha lesz belőle.
Májá királyné a fia megszülése után hét nappal meghalt. A legendák szerint a Tusita mennyországban született újra, ahol később a megvilágosodott fia, Buddha meglátogatta és a Tanra tanította őt egy esős évszakon keresztül. Ezután Buddha egy létrán leereszkedett földi követőihez.



Szudzsatá, egy fiatal anya adott ételt (tejben főtt rizst) az éhező történelmi Buddhának, aki közvetlenül megvilágosodása előtt aszkéta életmódot folytatott. Alig evett és alig ivott, így remélve, hogy teste sanyargatásával eljut a megvilágosodáshoz. Egy fa alatt üldögélve már nagyon közel járt az éhhalálhoz, amikor rájött, hogy ez az önsanyargatás nem visz sehová, és újra enni kezdett. Elsőként Szudzsatától kapott ételt, aki fában lakó szellemnek hitte Gautamát/Gótamát, és ezért ajánlott fel neki ennivalót.
(Úgy tartják, hogy a történelmi Buddha megvilágosodása utáni hetekben heves vihar és záporeső tört ki, és egy hatalmas kobra védte meg Buddhát ettől a vihartól. Egy figyelemreméltó tény, hogy míg a zsidó-keresztény vallásban az emberiség bűnbeeséséért egy asszonyt és egy kígyót okolnak, addig a buddhizmusban Buddha az életét, és ezáltal a világ összes élőlénye a szenvedéseik megváltását egy asszonynak és egy kígyónak köszönheti.) Évekkel később Szudzsatá csatlakozott a szanghához, az első buddhista közösséghez és apáca lett, bhikkhuní.



Padzsápatí Gótamí a történelmi Buddha nagynénje volt, és miután Buddha édesanyja, Májá meghalt, ő lett a mostohaanyja. A Buddha által alapított legelső szanghához akart apácaként csatlakozni, de akkor még Buddha hallani sem akart erről. Később mégis engedni kényszerült, így Padzsápatí és 500 női követője lehettek a buddhizmus legelső apácái. Padzsápatí apácaként elérte az arahatságot, teljesen megvilágosodott. (a Nők és buddhizmus bejegyzésben ITT írtunk bővebben erről)



Khemá, a magadhai király, Bimbiszára egyik felesége, egy nagyon gyönyörű asszony volt. A történelmi Buddha egy napon a feltételhez kötött szépség állandótlanságáról beszélt neki. Khemá teljes mértékben megértvén ezt a tanítást, még mindig a királyi ruházatát viselve, ott helyben elérte a megvilágosodást. Ezután a férje engedélyével, feladva a világi életet, apáca lett Buddha első szanghájában. Nagyon gyorsan haladt a Tan tanulásában és vezető apáca lett még Buddha életében.







Tárá, a buddhizmus harmadik nagy ága, a tibeti (vadzsrajána) buddhizmus legismertebb női istensége. Róla két bejegyzést is írtunk, Táráról úgy általánosságban ITT és a Zöld és Fehér Táráról ITT lehet olvasni.)







Dhammadinná egy kereskedő felesége volt. Ő és férje a történelmi Buddha által alapított első szangha világi támogatói lettek. Majd Dhammadinná apácának állt, és hamarosan megvilágosodott, felülmúlva férjét. Bár férje is jól haladt a Tan tanulásában, de csak a nem-visszatérő állapotig jutott. Kettejük története csak egy volt a sok olyan történet közül, amelyben a nők szellemi haladásban lehagyták férjüket vagy tanítójukat, bebizonyítva ezzel is, hogy a megvilágosodás nincs nemhez kötve.
Egy alkalommal, amikor Tiszteletreméltó Dhammadinná éppen a Tanról beszélt, Buddha csendben ült és hallgatta. Miután Dhammadiná befejezte, Buddha azt mondta, hogy ő maga sem beszélhetett volna a Tanról különb módon és nagyon megdicsérte őt.
Kuan-Jin



Kuan-Jin rendkívül népszerű női buddhista istenség, leginkább Kínában és Japánban, Avalókitésvara bódhiszattva női formája. Könyörületesség, cselekvő részvét és szelíd jóindulat jellemzi. Kínában Kuan-Jin néven lett belőle női istenség, Japánban Kannon néven ismert. (a világszerte híres Canon kamerák is innen kapták a nevüket). A tudósok szerint egészen a 12. századig Kínában is férfi formában ábrázolták Avalókitésvarát, innentől kezdve azonban Ázsia nagy részén ez az istenség női alakot öltött, egyelőre nem igazán tudni, hogy miért. (Avalókitésvaráról ITT és ITT írtunk, a mantrájáról, az Om Mani Padme Hum-ról pedig ITT)






Szanghamittá Asóka király lánya volt. A théraváda/hínajána hagyomány szerint ő terjesztette el bátyjával együtt a buddhizmust Srí Lankán (Ceylon szigetén). Róla és december teliholdjáról, Szanghamittá napjáról ITT írtunk bővebben.








Kiszá Gótamí története nagyon híres, még olyanok is hallottak erről, akik egyáltalán nem ismerik a buddhizmust. Kiszá Gótamí, egy gazdag ember felesége fiúgyereket szült. Azonban a kisfiú hamarosan meghalt. Kiszá Gótamí a bánattól és fájdalomtól szinte eszét vesztette. Halott kisgyerekét cipelve szaladgált kétségbeesetten fel-alá, hátha talál valakit, aki olyan gyógyszert tudna neki adni, ami feléleszti gyerekét. Voltak olyanok, akik Buddhához küldték, mondván, ő biztosan segít majd.
Kiszá Gótamí halott gyerekével Buddhához ment, kérvén tőle is a gyerekét feltámasztó gyógyszert. Buddha azt mondta neki, hogy hozzon valakitől egy marék mustármagot, de csak olyan családtól fogadhatja el, ahol még nem soha nem halt meg senki. Kiszá Gótamí házról házra járt mustármagért, és mindenki nagyon szívesen adott is volna neki, de mivel minden családban történt már haláleset, így nem fogadhatta el senkitől sem. A fájdalomtól megtört anya végre kijózanodott és felismerte, hogy lehetetlent szeretett volna, hiszen mindenki meghal, aki egyszer megszületett, és ez ellen nem létezik semmilyen gyógyszer. Miután megértette az állandótlanság törvényét, Kiszá Gótamí szakított a világi élettől és kérte Buddhát, hogy apáca (bhikkuní) lehessen.




Viszákhá a történelmi Buddha és közösségének legismertebb és legtekintélyesebb női világi támogatója volt. Annyira elkötelezett híve lett Buddhának, hogy adományait a “Nyolc adomány” néven a Vinaja-pitakában is rögzítették. Buddha nagyon nagyra értékelte Viszákhá nagylelkűségét és mély bölcsességét, és többször is felkérték arra, legyen döntőbíró olyan ügyekben és vitákban, amelyek az apácák körében vagy az apácák és szerzetesek között keletkeztek.  Viszákhá történetéről részletesebben ITT írtunk és ugyanitt olvasható a páli kánonban található Viszákhá szutta, (Udana 8.8).



Ambapálí szintén a történelmi Buddha egyik világi támogatója volt, aki később elfordult a világi élettől és kiemelkedő apáca (bhikkuní) lett a szanghában és elérte az arahatság állapotát is. Ambapálí a világi életben luxuskurtizán (nagarvadhu) volt. Történetét részletesen ITT írtuk le. Ugyanitt olvasható a páli kánonban található Therígáthák (Apácák versei) közül az Ambapálíról szóló vers (Thig. 13.1.)





Forrás: Ki kicsoda a buddhizmusban? (angol nyelven)
           Vekerdi József: Buddha beszédei
           Khemá - a legkiválóbb a bölcsességben (angol nyelven)
           Kiszá Gótamí (angol nyelven)

2014. március 3., hétfő

A buddhizmus által elutasított átman fogalma a szánkhja és njája iskolákban (utolsó rész)

Alexander Berzin előadása
2012. április, Berlin, Németország


Befejezés
Ez volt az a néhány szempont, amiknek alapján megszemléltük ezeket a filozófiai rendszereket, ezeken belül is kifejezetten az átmanra helyezve a hangsúlyt. De körbejárhattuk volna az okság oldaláról is, létezik-e teremtő vagy sem ezekben a filozófiai rendszerekben.
Láthattuk azt is, mennyire elengedhetetlen, hogy nagyon komolyan vegyük ezeket a nézeteket és ne vessük el őket azzal, hogy tudatlan emberek évszázadokkal ezelőtt miket hittek, és hogy ez hülyeség. Több történet is fennmaradt olyan híresen jól vitázó szerzetesekről, akik a tibeti kolostorokban ezen hindu iskolák valamelyikének álláspontját képviselték, és akik annyira jól érveltek ezekben a vitákban, hogy nem csupán más buddhista tanulók, hanem geshék vagy kenpok sem tudták legyőzni őket. Tehát ezek a hindu filozófiai iskolák nem hülyék.
Amikor néha bennem is ilyen lekezelő gondolat merül fel, a tanítóm meg szokott szidni, mondván, “Csak az önteltséged gondolja, hogy ezek hülyék.” És valóban, nem hülyék, sőt, nagyon értelmes a nézőpontjuk és nagyon következetes.


Azt se felejtsük el, hogy az indiai filozófiában mindenki ugyanazokra a kérdésekre keresi a választ, beleértve a buddhizmust is, és mindenki azt gondolja, hogy ők találták meg a megoldást. És amikor a buddhizmus is azt állítja – amire mi most szintén ugyanúgy mondhatnánk, “Nos, talán a buddhisták egy kicsit önteltek” –, tehát amikor a buddhizmus azt állítja, “A ti nézeteitek magatokra hagynak benneteket a haraggal és kapzsisággal és egyéb zavaró érzelmekkel, bezzeg a mi nézeteink nem!”, akkor mindössze, annyit tehetsz, hogy megnézed a végeredményt annak érdekében, hogy ez a kijelentés tényleg megállhassa a helyét.
 


És azután valóban el kell kezdeni gondolkozni. Nem csupán azon, hogy logikában és érvekben ki nyeri a versenyt. Nem ez a lényeg. Hanem mi a lényeg? A szenvedés megszüntetése. Mindegyik iskola a szenvedést akarja megszüntetni. Ez mindenkit érint, nem csupán ezeket az indiai iskolákat. Tehát el kell gondolkoznunk. Ha csak fogom magam, és elhatárolódva mindentől felcsapok barlanglakó hegyi remetének, és azt mondom, “Itt és így élve nem is kell, hogy kapcsolatba kerüljek ezekkel a gondolatokkal és ezzel az elmével, aztán majd valahogy eljutok valamilyen érzékelésen túli birodalomba”, erre az lehet a válasz, hogy “Rendben van, talán sikerülni fog elég hosszú ideig abban a birodalomban tartózkodni, de egyszer az is véget ér, és lekerülsz onnan.” Tehát nem igazán találtad meg a megoldást, ez csak egy ideiglenes egérút lehet.


Tehát jobban körbe kell járnunk: Elhihető-e, hogy ezen nézetek bármelyike nem csak a szenvedéstől szabadít meg engem, hanem a szenvedés okaitól is? És itt a szenvedés okaitól való megszabadítás volna a lényeg. Nem mondhatjuk, hogy csupán a szenvedés felismeréséről, mert azt mindenki másképpen határozza meg, és mindenki másképp érzékeli. Tehát nem mondhatjuk ezt. Meg kell neveznünk a zavaró érzelmeket: harag, kapzsiság, kötődés, féltékenység, ezeket a dolgokat. Megszabadít-e ezektől engem? Megszabadít-e a karma kényszerítő erejétől?
 
Amikor karmáról beszélünk, nagy tévedés az, amikor a karma szót úgy fordítják, hogy ‘tettek’. Mert nem tetteket jelent. Egyik filozófiai iskolában sem jelent tetteket. És miért nem? Gondolkozzunk logikusan. Ha a szenvedésed okai a tetteid, cselekedeteid volnának, akkor elég lenne, ha semmit sem tennél, semmit se cselekednél és máris megszabadulnál – tehát abbahagynád a meditációt, nem ennél többé, nem aludnál többé, nem mennél sehová, még levegőt se vennél, stb. Ez, egyértelmű, hogy lehetetlenség. Tehát a karma jelentése nem lehet ‘tettek’, ‘cselekedetek’, amiket pusztán csak abba kell hagyni.
 
Ami itt a lényeg – és most nem akarok belemenni egy nagyszabású előadásba a karmáról  -, az a karma kényszere. A kényszer, ami a szokásos viselkedéseink megismétléséhez, minták ismétléséhez vezet bennünket. Ez az a kényszer, amitől meg kell szabadulnunk. Legyen szó akár a romboló módon való cselekvés kényszeréről vagy akár a pozitív módon való cselekvés kényszeréről, amikor azt érezzük, hogy “Jónak kell lennem.” Ne felejtsük el, hogy ez az utóbbi is kényszer. Kényszer arra, hogy maximalisták legyünk. És ez mennyi szenvedést okoz nekünk? Állandóan a saját ellenőrzésem alatt vagyok, saját kényszerem hatása alatt. Mint pl. a kényszeres takarítás. Úgysem fogjuk elég tisztának látni azt sosem, amit folyamatosan takarítunk. Van egy nagyszerű tibeti mondás: “Nem számít, mennyi ideig mosol egy darab szart, sosem fogod tudni elég tisztára mosni.” Nagyon találó mondás. Tehát ne felejtsük, a pozitív módon való cselekvés kényszerétől is meg kell szabadulnunk.
 
Tehát elgondolkozol: “Ha csupán azt gondolom, hogy mindentől elkülönítve létezem, és így semmi miatt sem kell aggódnom, mert teljesen fölöttük vagyok, akkor ez megszabadít-e engem a kényszeres viselkedésemtől? Megszabadít-e az önzőségemtől, a bosszantó dolgoktól és a többitől?”
Ennek az egésznek erre a szintre kell lejönnie, azaz, hogy gyakorlatban mennyire érzékelhetőek az eredmények. Nyilván az magától értetődik, hogy helyesen és eltökélten kell gyakorolnunk, nem felületesen, ímmel-ámmal. Felületes gyakorlás felületes eredményt ad. Helyes gyakorlás helyes eredményhez vezet. Ez ilyen egyszerű, nem?
 
Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel a mostani előadásommal hatalmas mennyiségű információt zúdítottam Önökre, de ez még így is egy rövidebb változata volt annak, mint amivel készültem. Talán sikerült némi ízelítőt adnom ebből az egészből.
Ha ezekről a filozófiai iskolákról többet szeretnének tudni, akkor a weboldalamon több részletet is találnak róluk. (magyar nyelven Dr. Héjjas István: India ősi bölcsessége című könyvét célszerű elolvasni, ahol mind a hat darsanáról érthetően ír a szerző. a fordító megjegyzése)

A szánkhjával kapcsolatban létezik egy olyan hiedelem, meggyőződés, hogy a kálacsakra olyan formában alakult ki, hogy az embereket elfordítsa a szánkhjától. A Kálacsakra huszonnégy karja a huszonnégyféle anyagi jelenséget szimbolizálja és azt a huszonnégyet kell megtisztítani (és mivel az egész test maga a megtisztulás, így összesen huszonötről beszélnek). Ott is megjelenik a szattva, radzsasz, tamasz témája Tehát olyan módon szerveződött, hogy a szánkhja követői kicsit kényelmetlenül érezzék magukat, ezután könnyebb a buddhizmus felé fordítani őket.
 
Tehát nagyon sok szintje van a buddhizmus és ezen rendszerek, különösen a szánkhja, közötti párbeszédnek és kölcsönhatásnak. Mert nem szabad elfelejteni, hogy a szánkhja egy ma is élő filozófia, a jóga elméletét adó filozófia. A szánkhja behatóbb ismerete nélkül a jóga csak egy üres testgyakorlás marad.
 


Nos, elérkeztünk az előadás végéhez. Fejezzük be egy felajánlással: Bármennyi megértés, bármennyi pozitív erő keletkezett ebből az előadásból, az jusson egyre mélyebbre és mélyebbre mindannyiunkban, és ok gyanánt szolgáljon mindenki számára a megvilágosodás elérésében.