2017. július 31., hétfő

Hittérítés és a buddhizmus

Annak ellenére, hogy a történelmi Buddha tanításaiban egyértelműen megnyilvánult, hogy nem ért egyet több kortársa tanaival, nézeteivel, tanítványait mégis arra kérte, hogy tiszteljék a más véleményen lévőket.

A buddhizmus legtöbb iskolájában nem szorgalmazzák az agresszív hittérítést.
Úgy általánosságban azt nevezzük hittérítésnek, amikor valaki vagy valakik arról győzködnek egy egyént vagy embercsoportot, hogy térjen át az ő (vagy ők) vallására vagy egyik vallásról/hitről egy másikra. Még azt is idesorolhatjuk, ha úgy vitatkozunk, hogy azt állítjuk, a mi álláspontunk az egyetlen helyes álláspont, míg másoké rossz, helytelen.
Lényeges dolog, hogy az nem számít hittérítésnek, ha erőltetés, “nyomulás” vagy nyomásgyakorlás nélkül beszélünk valakinek a vallásos hitünkről, nézetünkről.

Vannak olyan vallások vagy vallási irányzatok, amelyek szinte megkövetelik híveiktől a hittérítést. Azonban a buddhizmus hagyománya szerint, amely a történelmi Buddha idejéig nyúlik vissza, addig nem beszélnek a Tanról, amíg nem kérdezik őket. Némely iskola azt is előírja, hogy háromszor kell kérdezni.
A páli nyelvű Vinaja-pitaka – a ‘szerzetesi fegyelem kosara’ – megtiltja, hogy szerzetesek és apácák olyan embereknek prédikáljanak, akik nem érdeklődnek a Tan iránt, vagy tiszteletlenek vele szemben. Az is a tiltások között szerepel, hogy olyan embereknek beszéljenek a Tanról, akik járművön utaznak, akik sétálnak vagy akik ülnek, mialatt a szerzetesek vagy apácák állnak.
Tehát röviden, a legtöbb iskola szerint nem illik idegenek az utcán leszólítani és Buddhával vagy tanításaival kapcsolatban kérdezgetni őket vagy beszélni nekik.

A keresztények közül nagyon sokan értetlenek ezzel az állásponttal kapcsolatban. Ők, ugyanis, irgalmasságból, könyörületből térítik az embereket.
Nyilván a buddhisták is szeretnék, ha minél több ember ismerné meg tanaikat. A történelmi Buddha idejében a tanítványok egyik helyről a másikra vándoroltak, ilyen módon sikerült a tanításokat elérhetővé tenni minden érdeklődő számára. Ennek ellenére a buddhisták többsége nem próbálkozik áttérítéssel.

Buddha vonakodása a tanítástól
A páli kánonban szereplő tanbeszédben – amely ITT olvasható teljes egészében -  Buddha maga mondja el, hogy megvilágosodása után tartózkodni akart mások tanításától.
“Ezt a tan mély, nehezen felfogható, nehezen érthető, nyugalmat adó, magasrendű, ésszel fel nem érhető, titkos, csak bölcseknek szóló. Számomra világos lett. Ám az emberek vágyaik rabjai, vágyaikon csüggenek, vágyaikat élvezik (...) Ha tehát hirdetni fogom a tant, és a többi ember nem érti meg tanításomat, csak baj háramlik belőle rám.” (idézet ‘A Buddha tanító útjának kezdete’ című szuttából, Vekerdi József fordításában)

Buddha úgy gondolta, hogy a tanbeszédek elmondása nem csupán elvek és intelmek átadása. Inkább egyfajta előkészítése annak, hogy az emberek saját maguk tapasztalják meg a Tant, és lássák be azt, hogy az ösvényen járás elkötelezettséget és céltudatosságot igényel.
Éppen emiatt az emberek ezt képtelenek megtenni addig, amíg személyes motiváltságot nem éreznek, teljesen mindegy, hogy mennyire erőltetik rájuk. És pontosan ezért jobb, ha olyanok számára teszik elérhetővé a tanításokat, akik érdeklődnek irántuk.

Az elrontott Dharma
Emellett azt is jó tudni, hogy a hittérítés nem igazán segíti a belső nyugalmat, mert izgatottsághoz és haraghoz vezet a folyamatos összeütközés olyan emberekkel, akik nem értenek egyet a mi becses hitünkkel.
És vajon mit árul el rólunk az, amikor úgy érezzük, hogy be kell bizonyítanunk a világnak, hogy a hitünk az egyetlen helyes hit, és hogy a mi feladatunk leterelni mindenki mást a téves útjáról?
Leginkább azt, hogy erőteljesen ragaszkodunk a hitünkhöz. Ha buddhistának valljuk magunkat, ez azt jelenti, hogy rosszul csináljuk. A buddhista ösvényen való haladás valójában egy folyamat, amelynek során mindig nyitottnak kell maradunk új értelmezésekhez.

Ha úgy gondoljuk, hogy nekünk van igazunk, és mindenki más téved, akkor egyértelmű, hogy nem vagyunk nyitottak új értelmezéshez. Ha azt próbáljuk bizonygatni, hogy más vallások rosszak, akkor gyűlöletet és ellenszenvet hozunk létre elménkben (és másokéban is). Ezáltal elrontjuk a Dharmát.

Úgy mondják, hogy a buddhista tanításokat nem szabad szorosan és fanatikusan marokba szorítani, hanem nyitott kézben kell tartani, mert így a megértésünk mindig növekedhet.

Asóka király rendeletei
Asóka király az ókori India uralkodója volt i. e. 269-től 232-ig. Rendeleteit oszlopokra vésette, amelyeket szerte birodalmában állíttatott.
Buddhista misszionáriusokat küldött Ázsiába és Európába, hogy mások is megismerjék a Tant. Többek között arról is híres volt, hogy szabad vallásgyakorlást engedélyezett birodalmában, annak ellenére, hogy ő maga elkötelezett buddhistának vallotta magát. (Asókáról ITT írtam egy bejegyzést)

Upajá – ‘ügyes eszköz’
Ugyanakkor, ne felejtsük el, hogy néha egy másik vallással való közelebbi ismeretség válhat upajává – ‘ügyes eszközzé’ - ahhoz, hogy megvalósítsuk a bölcsességet. A buddhista tanításoktól eltérő tanokat járműként használhatjuk szellemi felfedezéshez és saját belsőnk kivetítéséhez. Ez is oka lehet annak, hogy a buddhisták miért nem lesznek feszültek vagy ingerültek más vallások tanításaitól.

Van, amikor maguk a buddhisták sem javasolják a buddhizmusra való áttérést. Legalábbis addig semmiképpen sem, amíg azt nem tanulmányozták és nem járták körbe rendesen. Őszentsége, a 14. dalai láma ezt írja könyvében (Őszentsége, a dalai láma - Ősi bölcsesség, modern világ, Európa Könyvkiadó, 2001. fordította: Barkóczi András):
Abban az esetben, ha valaki hosszas és érett megfontolás után másik vallás felvétele mellett dönt, nagyon fontos, hogy ne feledkezzék meg arról a határozott hozzájárulásról, amellyel minden egyes vallási hagyomány gazdagítja az emberiséget. Fennáll a veszély, hogy a döntését mások előtt igazolni igyekvő egyén kritizálja korábbi hitét. Ezt mindenképpen kerüljük el. Azért, mert egy hagyomány többé nem viszi előre az egyént, még nem feltételezhetjük, hogy az emberiségnek sincs már hasznára. Épp ellenkezőleg, biztosra vehetjük, hogy milliókat lelkesített a múltban, milliókat lelkesít ma, és milliókat fog lelkesíteni a szeretet és együttérzés útján a jövőben is.
Fontos észben tartanunk, hogy a vallás célja végeredményben nem más, mint a szeretet, együttérzés, türelem, elnézés, megbocsátás és a többi elősegítése. Ha ezeket elhanyagoljuk, mit sem segít rajtunk a vallásváltoztatás. Ugyanígy semmire sem megyünk saját hitünk buzgó gyakorlásával, ha elmulasztjuk beépíteni mindennapi életünkbe ezeket a tulajdonságokat. Az ilyen hívó szikrányival sem különb a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő páciensnél, aki végigolvas egy orvosi tanulmányt, de nem veti alá magát a javallott kezelésnek.”

 Forrás: Hittérítés és a buddhizmus (angol nyelven)
             Őszentsége, a dalai láma - Ősi bölcsesség, modern világ (Európa Könyvkiadó)

2017. július 21., péntek

Mi a szeretet és hogyan fejleszthetjük?

A buddhizmusban a szeretet annak óhaja, hogy mások boldogok legyenek, és hogy meglegyen erre az okuk. Ha megértjük azt, hogy mindenki boldog szeretne lenni, akkor belátjuk, hogy ez egyetemes és feltétel nélküli. A szeretet magába foglalja azt is, hogy odafigyeljünk mások szükségleteire, és hogy hajlandóak legyünk hozzájárulni a boldogságukhoz. Mindenkire egyformán ki kell terjesztenünk, függetlenül attól, hogy milyen viszonyban állunk velük, vagy mit tettek, még akár ellenünk is. Ugyanakkor nem várunk cserébe semmit.
A buddhizmusban a szeretet a boldogság legnagyobb forrása.

Szeretet és kötődés
A szeretetet gyakran kísérik más érzelmek. Ha egészségtelen módon kötődünk valakihez, akkor felnagyítjuk a jó – akár valóságos, akár elképzelt - tulajdonságait, és tagadjuk a gyenge pontjait vagy nem veszünk róluk tudomást. Kapaszkodunk abba az illetőbe, és ha nem foglalkozik eleget velünk, akkor feldúltak leszünk, és ezeket mondogatjuk: “Szeretlek téged, ezért ne hagyj el soha” vagy “Nem tudok nélküled élni.”

“Az igaz szeretet lényege, hogy pártatlanul óhajtja minden lény boldogságát, függetlenül attól, hogy kedveljük vagy sem.”
(Yongdzin Ling Rinpoche)

A szeretet a buddhizmusban a másokkal való közelség érzése, amelynek azonban nem az az alapja, hogy ők szeretnek bennünket vagy törődnek velünk. Ezért, tehát, nem függhet semmitől sem. Amikor a szeretetet összekeverjük a kötődéssel és függőséggel, akkor nem lesz stabil. Ha a személy, akit szeretünk, olyasvalamit tesz, ami bánt bennünket, lehet, hogy úgy érezzük, hogy már nem is szeretjük többé. Nézzünk körül, hány házasság kezdődik szerelemmel és végződik válással!
Amikor nincs bennünk elvárás, nincs ami megingasson bennünket. Akárcsak a szülők, akik akkor is szeretik és a legjobbat akarják gyereküknek, amikor az rosszat cselekszik vagy mond, a bennünk kifejlesztett stabil szeretetet erőt ad ahhoz, hogy a legnehezebb embereket is el tudjuk fogadni. Ez gyakorlást igényel, de mindannyiunkban megvan rá a képesség.

Szeretni önmagunkat
Az egyetemes szeretetbe beletartozik egy gyakran elfelejtett tényező: szükségünk van arra, hogy saját magunkat is szeressük – természetesen nem én-középpontú, narcisztikus módon, hanem őszinte odafigyeléssel saját rövid és hosszú távú jóllétünkre. Nem biztos, hogy személyiségünk minden egyes részét kedveljük, de ez nem azt jelenti, hogy boldogtalanok szeretnénk lenni vagy rosszat kívánnánk magunknak.

Amikor magunk felé irányítjuk a szeretetet, nem azt kívánjuk, hogy mindent megkapjunk, ami örömhöz és szórakozáshoz juttat. Az a kis mennyiségű élvezet, amit az ilyen dolgokból kapunk, nem tartósak, és rendszerint azzal végződnek, hogy többet akarunk belőlük.
Ha őszintén szeretjük magunkat, próbáljuk meg megtalálni az igazi tartós boldogságot, nem csak az átmeneti élvezeteket. Amikor igazán képessé válunk arra, hogy önmagunkat szeressük, akkor fogunk tudni szeretni másokat.

Hogyan fejlesszük a szeretetet?
Az egyetemes szeretet – ami annak az óhaja, hogy mások boldogok legyenek, és hogy meglegyen az okuk a boldogságra - annak a megértéséből keletkezik, hogy életünk teljes mértékben összefügg mindenki máséval. Mindegyikünk az emberiség része, és állapotunk szoros kapcsolatban van a teljes földi közösség állapotával – például egyikünk sem menekülhet a gazdaság ingadozása, klímaváltozás vagy menekülthullám hatásai elől. Éppen ezért szükséges a szeretetünket teljes mértékben és egyenlően kiterjeszteni mindenkire.

“A mások iránti szeretet kifejlesztése automatikusan nyugalomba tereli az elmét. Ez a siker alapvető forrása az életben. “
(A 14. dalai láma)

A szeretet kialakításához elengedhetetlen, hogy felismerjük és értékeljük az emberiség egyedei közötti összefonódást. Ne felejtsük el, bármit eszünk, használunk, élvezünk, azt mások kemény munkája által kapjuk. Jussanak eszünkbe a világ különböző részein élő emberek ezrei, akik például ennek a készüléknek, amin ezt a bejegyzést olvassuk, az előállításában valamilyen formában részt vettek, vagy akik a mai étkezésünk alapjait biztosították.
Ezt felismerve és értékelve megjelenik bennünk a hála érzése, amelyből aztán egy mély boldogságérzet, és ezzel együtt aggódás is keletkezik. Ezek az érzelmet adják az alapot az egyetemes szeretet felé.

A szerető kedvesség kifejlesztésére éppen úgy célszerű meditációt végezni, mint a könyörületesség kialakítására. Itt is, akár csak a könyörületesség meditáció esetén, legelőször a saját magunk iránti szeretető kedvességet fejlesztjük.
Hiszen amíg magunknak nem kívánunk boldogságot, addig nem kívánhatunk szívből másoknak sem:

-- Milyen nagyszerű lenne, ha boldog volnék, és meglenne az okom a boldogságra!
-- Kívánom, hogy boldog legyek!
-- Képes legyek arra, hogy boldogságot adjak saját magamnak!

Miután már gyakorlatot szereztünk abban, hogy a boldogság óhaját önmagunkra irányítottuk, kiterjeszthetjük a figyelmünket, és ugyanezeket a gondolatokat egyre szélesebb körben alkalmazhatjuk másokra.
1. Először szeretetünket azokra irányítjuk, akiket kedvelünk.
2. Utána az összes olyan ember felé, akikkel naponta találkozunk, de semleges érzéseink vannak velük kapcsolatban.
3. Ezután megpróbáljuk a szeretet kifejlesztését azok iránt is, akiket egyáltalán nem kedvelünk.
4. Legvégül szeretetünket a világ valamennyi élőlényére (tehát nem csak emberekre) irányítjuk.
Ilyen módon nem csak saját magunk és a közvetlen környezetünkben élők iránt leszünk képesek szeretetet érezni, hanem minden élőlény iránt.

Ha ténylegesen megvan a lehetőségünk arra, hogy megtegyünk valamit a mások boldogsága érdekében, akkor meg kell tennünk. Ha nincs meg, akkor ezzel a módszerrel, a szerető-kedvesség meditációval el tudjuk képzelni, hogy azt adjuk nekik, ami nem csak rövid ideig tartó boldogsághoz, hanem hosszabb távú jóllétükhöz is vezet. Ez nem csupán azt jelenti, hogy ételhez és otthonhoz jussanak a hontalanok, hiszen nagyon sok gazdag és sikeres ember szintén valami miatt rosszul érzi magát, ezért szükséges a mi kívánságunk számukra is. Így majd, előbb-utóbb az a szeretet, amit a családunk, barátaink és minden egyes élőlény iránt érzünk, boldogságot teremt magunk és mások számára is.

Forrás: Mi a szeretet? (angol nyelven)
            Hogyan fejleszthetjük a szeretetet? (angol nyelven)

2017. június 30., péntek

Shaolin szerzetesek

 A Shaolin-kolostor Kína legismertebb temploma. Bámulatos ügyességű, hihetetlen hajlékonyságú és fájdalomtűrő képességű szerzetesei révén világszerte ismerik.
Ugyanakkor sokakat foglalkoztathat a kérdés, hogy hogyan váltak békés buddhista szerzetesekből a harcművészet legkiválóbbjai?

A Shaolin-kolostor építése
A legendák úgy tudják, hogy i. sz. 480 körül egy vándorló buddhista tanító érkezett Indiából Kínába, akinek a neve Buddhabhadra (vagy kínai nyelven Batuo vagy Fotuo volt). A hagyomány szerint Batou úgy gondolta, hogy a tanításokat a legjobban a mester tudja átadni a tanítványnak, nem pedig a buddhista szövegek tanulmányozása.

496-ban Batou az Északi Wei uralkodótól kapott pénzt arra, hogy kolostort építsen a mai Henan tartományban található Songshan-hegység szent Shaoshi-hegyén, 48 kilométerre az akkori fővárostól, Lojangtól. Ennek a templomnak a neve Shaolin lett, “shao” a Shaoshi hegyből, míg a “lin” jelentése “liget, berek, erdő”. Batou lett a kolostor első apátja.
A hagyomány szerint egy szintén Indiából érkezett buddhista tanító, Bódhidharma alapozta meg a harcművészetet, mint erőteljes mozgásformát a meditációban eltunyult szerzetesek megmozgatására. A tudósok nagy része azonban úgy véli, hogy ez egy legenda, ami a jóval későbbi évszázadokban született.

534-ben a Wei-dinasztia ellen lázadások törtek ki, amelyek véget vetettek uralkodásuknak. Ekkor súlyosan megrongálták a környéken lévő templomokat, így feltehetőleg Shaolint is.

Shaolin a Szuj- és a korai Tang-korban
I. sz. 600 körül az új Szuj dinasztia uralkodója, Wendi, aki a konfuciánus udvartartása ellenére a buddhizmus elkötelezett híve volt, az újjáépített Shaolin-kolostornak 574 hektár területet adományozott és mellé még vízimalomban való gabonaőrlési jogot. A Szuj dinasztia újra egyesítette Kínát, de uralmuk mindössze 37 éven át tartott. Hamarosan az ország újra szétesett egymással versengő hadurak hűbérbirtokaira.

A Tang dinasztiát 618-ban egy lázadó hadvezér, Li Juan alapította meg. A shaolin szerzetesek később Li Juan fia, Li Shimin oldalán harcoltak az egyik hadúr, Wang Shichong ellen. Li Shimin lett a második Tang uralkodó.

Segítségük ellenére Shaolint – de Kína egyéb buddhista templomait is – a császári udvar részéről támadások érték. 622-ben Shaolint bezárták, a szerzeteseit erőszakkal térítették vissza a világi életbe. Csak két évvel később nyithatták meg újra a templomot, és a Wang Shichong ellen nyújtott segítség ellentételezéseként 625-ben Li Shimin 230 hektárnyi területet visszajuttatott a kolostornak.

A Tang-korból való átmenet, a Ming-kor és az aranykor
844-ben, a Tang uralkodó, Vu Cung elrendelte a buddhista kolostorok lerombolását, és a szerzetesek világi életre való visszatérését vagy megölését. Mivel Vu Cung példaképének tartotta nagy elődjét, Li Shimint, ezért Shaolint megkímélte.

907-ben a Tang-dinasztia korszaka véget ért, és kaotikus állapotok után 960-tól a Song dinasztia uralkodása és a régió fölötti hatalma következett 1279-ig.

A 14. században rablók támadták meg a kolostort valódi és vélt értékei miatt, lerombolták a nagy részét és elhajtották a szerzeteseket. Valószínűsíthetően 1351 és 1359 között a kolostor jobbára elhagyatott volt.

Az 1500-as évektől kezdve a Shaolin-kolostor szerzetesei kidolgozták a kard nélküli, bottal való küzdőtechnikát. 1511-ben 70 szerzetes halt meg banditákkal elleni összecsapásban, és 1533-1555 között a szerzeteseket legalább négy alkalommal mozgósították japán kalózokkal szemben. A következő évszázadokban a “shaolin ököl technika” fejlesztése folytatódott.

Shaolin a Csing-érában és a modern korban
1641-ben a lázadó Li Zicheng kifosztotta Shaolint, és lakóit elűzte vagy megölte azért, mert a szerzetesek a Ming-dinasztiát támogatták. Ezzel gyakorlatilag majdnem teljesen megsemmisítette a kolostort. Ezután Li Zicheng parasztfelkelői segítségével elfoglalta Pekinget, így 1644-ben véget vetett a Ming-kornak. Azonban a mandzsuk kikergették őt, és megalapították a Csing-dinasztiát, amely 1644-től 1911-ig uralkodott Kínában.

Az 1641-es kifosztása után a Shaolin-kolostor évtizedeken keresztül jobbára romokban hevert, és csak egy maroknyi szerzetes otthona volt. Az utolsó apát, Yongyu, anélkül hunyt el 1664-ben, hogy vezetőt nevezett volna ki maga helyett.
A kolostor újabb lerombolását és a shaolin harcművészet Kínában való elterjesztését különbözőképpen mesélik el. Az tény, hogy a Csing-dinasztia egy feltételezett Csing-ellenes összeesküvéssel vádolta meg a kolostorbeli szerzeteseket, és ezért történt egy ismételt lerombolás. Vannak, akik szerint ekkor öt szerzetes elmenekült, és ők terjesztették el Kína-szerte ez a fajta harcművészet. Vannak, akik szerint létezett egy másik, egy úgynevezett déli Shaolin-kolostor is, amit a Henan tartományban lévő helyett vagy azzal együtt romboltak le. Ezek a történetek azonban legendák, amiket előszeretettel terjesztenek maguk a különböző harcművészeti iskolák.

A későbbi évtizedekben a Csing-dinasztia uralkodói támogatni kezdték a kolostort, újra felépítették, és Shaolin lassan kezdett újra benépesülni szerzetesekkel, és küzdősportot elsajátítani vágyó világiakkal.
1735-től 1736-ig Yongzheng császár, utána pedig a fia, Qianlong elhatározta, hogy renoválják Shaolint, ugyanakkor megtisztítják a “hamis szerzetesektől”- olyan harcművészetet gyakorlóktól, akik nem voltak felszentelve, mégis szerzetesi ruhát viseltek. Qianlong császár 1750-ben személyesen is meglátogatta Shaolint, és verset írt a szépségéről, később azonban betiltotta a szerzetesi küzdősportokat.

Shaolin a modern korban
A kolostor hírneve megtépázódott az 1900-as bokszer-felkelésben, amikor a shaolin szerzetesekről – feltehetőleg hamisan – azt állították, hogy a bokszer-lázadó harcosokat ők képezték ki. 1911-ben, amikor Kína legutolsó császári dinasztiájának uralmát megdöntötték, az ország káoszba süllyed. Végül a hatalmi harcból a kommunisták kerültek ki győztesen, és 1949-ben létrejött a Kínai Népköztársaság.

Még előtte azonban, 1928-ban Shi Yousan hadvezér felégette a Shaolin-kolostor 90 %-át, és ennek nagy részét 60-80 éven át nem is építették újra.

Shaolin a kommunista uralom alatt
Eleinte Mao kormánya – az ateizmus hivatalossá tétele ellenére - nem foglalkozott a Shaolin-kolostor megmaradt részeivel és kevés szerzetesével.

Később, 1966-ban Mao Ce-tung elindította a “kulturális forradalmat”, és az ennek megvalósítására létrehozott “vörös gárda” nem csupán felbecsülhetetlen kulturális értékeket pusztított el, hanem a maradék buddhista templomokat is feldúlta. A maroknyi shaolin szerzetest nyilvánosan megkorbácsolták, aztán bebörtönözték őket, és kolostori feljegyzéseket, buddhista szövegeket, festményeket és egyéb értékeket tettek tönkre vagy vittek magukkal.

Ez a végső csapást jelenthette volna a Shaolin-kolostor számára, ha 1982-ben nem mutatnak be egy kínai-hongkongi akciófilmet, “Shaolin templom” címmel, amelynek főszereplője a fiatal Jet Li volt. A film cselekménye a Tang-korban játszódik, amikor a kínai császár egyik tábornoka az uralkodó ellen lázad. A kolostor szerzetesei hatalmas segítséget nyújtanak a lázadók leverésében. A történet alapja valóságos, azonban erőteljesen kiszínezett.

Ennek hatására az 1980-as és 1990-es években a Shaolint látogató turisták száma megsokszorozódott, az 1990-es évek végére több, mint 1 millió embert jelentett évente. A shaolin szerzetesek a Föld legismertebbjei közé kerültek, harcművészeti bemutatókat tartanak a legkülönbözőbb országokban, és filmek százai szólnak róluk vagy harcművészetükről.

Batou öröksége
Nem tudjuk, hogy mit gondolna Shaolin legelső apátja, ha most látná a templomot. De egészen biztosan döbbent, esetleg csalódott is volna a kolostor történelmén végighúzódó vérontás hallatán, és a napjainkban turista célpontként üzemelő építmény, és szerzeteseinek cirkuszi mutatványosként való fellépései láttán.

Azonban a kínai történelem viharos és zavaros időszakainak átvészeléséhez az általa alapított kolostor lakóinak meg kellett tanulniuk a különböző harci technikákat, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a túléléshez. Feltehetőleg ennek köszönheti a Shaolin-kolostor azt, hogy több elpusztítási kísérlet, kifosztás ellenére  ma is virágzó intézmény a Songshan-hegység lábánál.

Forrás: A shaolin szerzetesek története (angol nyelven)
            Kína története
            Shaolin-kolostor (angol nyelven)

2017. május 28., vasárnap

Tényleg a négy nemes igazság volt Buddha első tanítása?

Több tudós állítja – a páli kánonban található életrajzi adatok alapján – , hogy az MN 26 szuttában szerepel Buddha megvilágosodásának leírásai közül a legkorábbi.
Ebből a feltevésből kiindulva úgy vélik, hogy a négy nemes igazság csak egy később megjelenő tantétel, mivel ebben a szuttában semmilyen formában nincs utalás a négy nemes igazságra, sem a megvilágosodás felidézésekor, sem pedig Buddha legelső tanítványainak adott tanításakor.

Ezt a feltevést, természetesen, nem mindenki fogadja el. Többek között azért sem, mert ebben az MN 26 szuttában Buddha nem említi a megvilágosodás előtti önsanyargatás időszakát, sem pedig azt, hogy az öt remetetársa elhagyta őt akkor, amikor felhagyott az önsanyargatással. Csak a hozzájuk való visszatéréséről beszél, és arról, hogyan adta át nekik a megvilágosodás tapasztalatát. (ugyanakkor ha mégis későbbi tanítás a négy nemes igazság, akkor az azt jelentheti, hogy Buddha tanítói pályája legelején még nem a négy nemes igazság gondolatából indult ki, hanem az Upanisádokból, amelyben már megfogalmazódott, hogy vágytalanság szükséges a szamszárából való kitöréshez. És ez esetben a fő kérdés az volt, hogy hogyan lehet kialakítani és megőrizni a vágytalanságot? a ford. megjegyzése)

A négy nemes igazságra való utalás hiánya nem feltétlenül jelzi azt, hogy ténylegesen csak később megjelenő tanítás lett volna. Ahogy az a páli kánonban szokott lenni, a Buddhára vonatkozó életrajzi adatokat úgy szerkesztették bele a szövegbe, hogy alátámassza az aktuális tanítást. És ebben a szuttában ez a tanítás a nemes és a nemtelen keresésről szól, ahol Buddha saját nemes küzdelmét mutatja be, és a későbbi tanítói pályafutásának lényegét: a keresést a Nibbána után, ami “születetlen, kortalan, betegségmentes, haláltalan, bánatnélküli, szennyezetlen legfelsőbb rendű menedék a rabságból”.

(Buddha ezt a tanítóbeszédet bhikkhuknak mondja:)

“Koldusok, megvilágosodásom előtt, amikor még csak megvilágosulatlan bódhiszattva voltam, én magam is, aki ki vagyok téve a születésnek, kerestem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve a születésnek. Én magam is, aki ki vagyok téve az öregségnek... betegségnek... halálnak ... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek, kerestem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve az öregségnek... betegségnek... halálnak ... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek. Ez a gondolat ötlött fel bennem:
-- Én magam is, aki ki vagyok téve a születésnek, miért keresem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve a születésnek? Én magam is, aki ki vagyok téve az öregségnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek, miért keresem [a boldogságot abban], ami szintén ki van téve az öregségnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek? Mi lenne, ha én magam, aki ki vagyok téve a születésnek, meglátván a születés árnyoldalát, megkeresném a születetlen legfelsőbb rendű menedéket a rabságból, a Nibbánát? Mi lenne, ha én magam, aki ki vagyok téve az öregedésnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek, meglátván az öregedés... betegség... halál... szerencsétlenség... szennyeződés árnyoldalát, megkeresném a kortalan, betegségmentes, haláltalan, bánatnélküli, szennyezetlen legfelsőbb rendű menedéket a rabságból, a Nibbánát?

Később, még mindig fiatalon, fekete hajú fiatal férfiként, áldott fiatalsággal, életem virágjában, bár édesanyám és édesapám másként akarta, és könnyeket hullajtott, leborotváltam hajam és szakállamat, sárga ruhát öltöttem és elhagyván otthonomat, otthontalanságba távoztam.”

(innentől egy darabig ugyanaz, mint az MN 36-os szutta eleje, ami Vekerdi József fordításában ITT olvasható. A különbség onnan kezdődik, amikor Buddha elhagyja Uddaka Rámaputtát, és megérkezik Uruvélába. Itt egyetlen szóval sem említi az önsanyargatását, hanem a következőképpen folytatódik Buddha elbeszélése megvilágosodását illetően:)

“Ekkor, koldusok, magam is, aki ki vagyok téve a születésnek, meglátván a születés árnyoldalát, megkeresve a születetlen legfelsőbb rendű menedéket a rabságból, a Nibbánát, elértem a születetlen legfelsőbb menedéket a rabságból, a Nibbánát; én magam is, aki ki van téve az öregedésnek... betegségnek... halálnak... szerencsétlenségnek... szennyeződésnek... meglátván az öregedés... betegség... halál... szerencsétlenség... szennyeződés árnyoldalát, megkeresve a kortalan... fájdalommentes... haláltalan... bánatnélküli .... szennyeződésmentes legfelsőbb menedéket a rabságból, a Nibbánát, elértem a kortalan... fájdalommentes... haláltalan... bánatnélküli... szennyeződésmentes legfelsőbb menedéket a rabságból, a Nibbánát. Tudás és látás keletkezett bennem:
-- Ez a megszabadulás rendíthetetlen; ez az utolsó születésem; most már nincs további létezés.”

(innentől egy darabig ugyanaz, mint Buddha tanító útjának kezdete, amit ITT lehet olvasni, szintén Vekerdi József fordításában. Majd amikor az öt hajdani aszkétatársnak a fenti tanítást adja Buddha, akik felfogják és megértik ezt, akkor így folytatódik a szutta:)

“Tudás és látás keletkezett bennük:
-- Ez a megszabadulás rendíthetetlen; ez az utolsó születésünk; most már nincs további létezés. [...]

Koldusok, az érzéki élvezeteknek öt fonala van. Melyik ez az öt? A szem ismeri fel a formákat, amelyek kívánatosak, kellemesek, elbűvölőek, megnyerőek, érzéki vágyat okozóak és csábítók. A fül ismeri fel a hangokat, amelyek ... Az orr ismeri fel az illatokat, amelyek... A nyelv ismeri fel az ízeket, amelyek ... A bőr ismeri fel az érezhető dolgokat, amelyek kívánatosak, kellemesek, elbűvölőek, megnyerőek, érzéki vágyat okozóak és csábítók. Ez az érzéki élvezetek öt fonala.

És azok a remeték és papok, akik kötődnek az érzéki élvezetek öt fonalához, akikben nagy a szenvedély irántuk, akik tökéletesen elkötelezik magukat irányukba, és akik anélkül használják őket, hogy meglátnák az árnyoldalukat vagy észrevennék a menekülés lehetőségét, tudniuk kell, hogy szerencsétlenség éri őket, szörnyűség éri őket, a Gonosz (Mára) azt tehet velük, amit akar. [....]

De azok a remeték és papok, akik nem kötődnek az érzéki élvezetek öt fonalához, akikben nincsen nagy szenvedély irántuk, akik nem kötelezik el magukat tökéletesen irányukba, és akik úgy használják őket, hogy meglátják az árnyoldalukat vagy észreveszik a menekülés lehetőségét, tudniuk kell, hogy őket nem éri szerencsétlenség, nem éri őket szörnyűség, a Gonosz (Mára) nem tehet velük azt, amit akar. [....]

Ez volt az, amit a Magasztos mondott. A koldusok elégedettek voltak, és örültek a Magasztos szavainak.”

forrás: A bevezető rész Thanisszaro Bhikkhu fordításának előszava (angol nyelven)
              MN 26 szutta - A nemes keresés (angol nyelven)
              MN 26 szutta - A nemes keresés (angol nyelven)

2017. május 19., péntek

Tíz bhúmi a buddhizmusban

A bhúmi szanszkrit szó, jelentése “föld” vagy “terület”. Így a tíz bhúmi tíz olyan “föld” vagy “terület”, amelyen egy bódhiszattvának keresztül kell haladni a buddhaság eléréséhez.
A bhúmik már a korai mahájána buddhizmusban fontossá váltak. Számos mahájána szövegben felsorolják őket, bár nem mindig beazonosítható módon. A bhúmik bizonyos szintig ugyanazok, mint a a tökéletességek vagy páramiták. (a mahájána buddhizmusban szereplő hat páramitáról, tökéletességről ITT írtam részletesen)

A mahájána buddhizmusban mindenki, aki a gyakorlás útjára lép, leteszi a bódhiszattva-fogadalmat. Ezáltal gyakorlatilag mindenki “bódhiszattvává” válik. Hogy különbséget tegyenek az ösvényen való haladás egyes fokozatai között, meghatározták, hogy bizonyos szinteken állóknak milyen tudással, tökéletességgel kell rendelkezniük. Azok a bódhiszattvák, akik már elérték a 10. szintet, csodálatos képességeikkel segítenek az érző lényeken.

Felsorolok egy irányadónak tekinthető listát a Dasabhúmika-szútrából, amely egy nagyobb szöveggyűjtemény, az Avatamszaka vagy Virágfüzér-szútra része.

1. Pramuditá-bhúmi (örömmel teli föld)
A bódhiszattva örömmel kezdi meg útját a megvilágosodás ösvényén. Leteszi a bódhiszattva esküt, aminek alapja a következő: “Érjem el a buddhaságot minden érző lény hasznára”. Már ebben a korai szakaszban felismeri a jelenségek ürességét. Emellett a dána-páramitá, az adakozás vagy nagylelkűség tökéletességét gyakorolja, amelyben eljut addig a felismerésig, hogy nincsen adományozó és nincsen adományban részesített.

2. Vimalá-bhúmi (tisztaság földje)
A bódhiszattva a szíla-páramitát, az erkölcsösség tökéletességét ápolja, amelyik a minden lény iránti önzetlen könyörületességben csúcsosodik ki. Ekkorra megtisztította magát az erkölcstelen viselkedéstől és az erkölcstelen beállítottságtól is.

3. Prabhákarí-bhúmi (sugárzó vagy ragyogó föld)
A bódhiszattva a ksánti-páramitát fejleszti, ami a türelem vagy béketűrés tökéletessége. Tudja, hogy minden terhet és nehézséget képes eltűrni ahhoz, hogy végigmenjen az úton. Meg tudja valósítani a dhjána (helyes összpontosítás) fokozatait.

4. Arcismatí-bhúmi (fényes vagy lángoló föld)
A megmaradt hamis vagy téves képzeteket is elégette, és a jó minőségek kifejlesztését folytatja. Ez a szint a vírja-páramitával, az energia tökéletességével azonos.

5. Szudurjayá-bhúmi (a föld, amit nehéz meghódítani)
A bódhiszattva mélyebbre hatol a meditációba, mivel ezt a földet a dhjána-páramitával, az összpontosítás tökéletességével azonosítják. Áthatol a tudatlanság sötétjén. Megérti a négy nemes igazságot és a két igazságot. Ahogyan fejleszti önmagát, a bódhiszattva elkötelezi magát mások megsegítésére.

6. Abhimukhí-bhúmi (az örömmel várt bölcsesség földje)
Ez a föld a pradzsnyá-páramitával, a bölcsesség tökéletességével azonos. A bódhiszattva belátja az éntelenséget, és megérti a függő keletkezést. Felülkerekedett minden kötődésen és ragaszkodáson.

7. Dúrangamá-bhúmi (a kiterjedt föld)
A bódhiszattva szert tesz az upája vagy ‘ügyes eszköz’ képességére hogy másokat segítsen a megvilágosodás elérésében.

8. Acalá-bhúmi (az megingathatatlan föld)
A bódhiszattvát többé már nem lehet megzavarni, mert a buddhaság látótávolságon belül van. Innentől kezdve már nem esik vissza a fejlődés korábbi szakaszaiba. Megvalósította a nirvánát.

9. Sádhumatí-bhúmi (a jó gondolatok földje)
A bódhiszattva egyre gyorsabban halad a megvilágosodás felé. Teljes mértékben érti a Dharmát (a Tant), és másokat is képes tanítani.

10. Dharmameghá-bhúmi (a dharma-felhők földje)
Ebben a szakaszban a bódhiszattvák tökéletes testet nyernek, és képesek abban a formában megtestesülni, amilyenben szükség van rájuk.  Ahogy a felhők szórják az esőt a földre, úgy szórják a Dharmát (Tant) az érző lények irányába.

Forrás: Tíz bhúmi a buddhizmusban (angol nyelven)

2017. május 5., péntek

Mandzsusrí-ima

Az előző bejegyzésemben a vég nélküli leborulás imáját, a vég nélküli recitálás a szútrákból és a folyamatos felajánlás szövegét írtam le. 

Ebben a bejegyzésemben Mandzsusrínak, a bölcsesség bódhiszattvájának imáját fordítottam le. (arról, hogy ki pontosan Mandzsusrí, és miért tölt be fontos szerepet a mahájána buddhizmusban, ITT írtam részletesebben)








Hódolat az Értelmesnek
 
Leborulok gurum és védelmezőm, a nemessé emelkedett, hibátlan Mandzsusrí előtt.
 
Értelmed, mely a naptól is erősebben fénylik, mentes a homályosság két felhőjétől, így lehetővé teszi számodra azt, hogy megláss minden élőlényt és azt, hogy miként léteznek: ezért szentírásos szöveget tartasz a szívedhez.
 
Jóindulatod mindannyiunkra, mint egyetlen gyermekedre kiterjed; miránk, akik vándorlunk, problémákkal küszködünk, kényszerítő létezésünk börtönében tapogatózunk a tudatlanság sötétjében: ezért beszéded olyan szépen csengő, mint hatvan csiszolt kristálylap.
 
Mennydörgős üvöltésed felébreszt bennünket zavaró érzelmeink kábulatából, megszabadít a karmánk vasláncaitól, és eloszlatja éberségünk hiányának homályát; problémáinkat már kicsírázásuk pillanatában lemetszed: ezért kardot forgatsz.
 
Tisztán a szennyeződéstől és keresztüljutván a tíz bhúmin, a megvilágosodáshoz vezető összes tökéletességgel rendelkezel: ezért a Győzedelmes szellemi gyermekeként a testedet tízszer tíz és még tizenkettő megvilágosodási ékszer borítja.
 
Kérlek, távolítsd el a sötétséget tudatomról, ó, Mandzsusrí, meghajlok előtted.
 
OM-A-RA-PA-CSA-NA-DÍH [többször ismételve]
 
DÍH-DÍH, DÍH-DÍH, DÍH-DÍH [többször ismételve]
 
Te, a Jóindulatú, a legfelsőbb rendű mindent tudásod világító-sugarával oszlasd el tudatomról a járatlanság homályát.
 

Irányíts engem, kérlek, hogy magabiztos értelmed segítsen abban, hogy teljesen felfoghassam Buddha szavainak kiváló szövegét és a róluk való értekezéseket.

2017. április 21., péntek

A vég nélküli leborulás imája, vég nélküli recitálás szútrákból és folyamatos felajánlás

Imák és rituálék
A buddhista gyakorlás legfontosabb része az, hogy tudatunkat a negatív tulajdonságaink visszaszorításával és pozitív érzelmeink növelésével átalakítsuk. Bár ehhez önmagukban nem elegek az imák és rituálék, mégis segítségünkre lehetnek a meditációnk és tanulmányaink során, egyfajta keretet adva a Tannal való foglalkozásunknak. A buddhista gyakorlásunkat az intellektuális, érzelmi és elköteleződés részek egyensúlya teszi holisztikussá és teljessé.



Három gyakorlat, amit vég nélkül, folyamatosan lehet végezni:

Vég nélküli leborulás imája
Te, aki feltártad [a Dharmát], győzelmet arató, mindent felülmúló Mester, Te, aki Beérkezett, a megszabadult, tökéletes, teljesen megvilágosodott Buddha, aki tudással és teljes magabiztossággal rendelkezel, áldottan érkeztél, Te, aki mindentudóan ismeri a világot, aki biztos kézzel irányítja a szelíd lényeket, Te, aki a páratlan isteneknek és embereknek feltártad [a Dharmát]; előtted, Buddha, győzelmet arató, mindent felülmúló Mester, dicsőséges, győztes Sákjamuní, meghajlok; felajánlásokat adok neked és biztonságos irányítást kapok tőled.

Amikor, ó, Te, a kétlábúak között az első, megszülettél, hét lépést tettél ezen a csodálatos földön, és kijelentetted: “Páratlan vagyok ezen a világon.” Előtted, aki már abban az időben is tanult és bölcs voltál, meghajlok.

A teljesen tiszta, megvilágosodott tested, ami páratlan, kiváló formájú, olyan, mint a mély belátás tengere és az arany Meru-hegy, nevedet a három világ minden részében dicsőítik; előtted, aki elérted a legfelsőbb védelmező állapotát, meghajlok.

A legfelsőbb rendű [tökéletes] jelekkel rendelkezel, olyan az arcod, mint egy makulátlan hold, aranyra hasonlító színű; előtted leborulok. Minden szennyeződéstől mentes vagy, három birodalom sem hasonlítható hozzád; előtted, páratlanul mindentudó, meghajlok.

Védelmezőként hatalmas könyörülettel és minden tudással bírsz, Te, aki feltárod [a Dharmát], a pozitív erő és jó tulajdonságok óceánjának mezeje; előtted, ó, Te, aki Beérkezett, meghajlok.

Azáltal, hogy tiszta vagy, létrehoztad a ragaszkodástól való elválást. Azáltal, hogy alkotó vagy, létrehoztad a legrosszabb újraszületéstől való megszabadulást, és [ez eljuttatott] az egyedülállóan legfelsőbb rendű végső fokozathoz, a derűs nyugalomhoz, a Dharmához, ami előtt meghajlok.

Te, aki megszabadult vagy, tovább mutatod a megszabaduláshoz vezető utat a biztonságos és megalapozott tiszta [magasabb] gyakorlásban, megszentelt mezőkben; a jó minőségekkel felvértezett Szangha előtt is meghajlok.

Vég nélküli recitálás a szútrákból
Ne kövess el semmiféle negatív dolgot, tegyél meg mindent hibátlanul, ami építő, teljesen fékezd meg tudatodat, ezek Buddha tanításai.
Mint a csillagokra, a párára vagy egy fáklyára, a káprázatra, egy harmatcseppre vagy egy buborékra, az álomra, a villámlásra vagy a felhőkre, úgy nézz a feltételektől függő jelenségekre.

Folyamatos felajánlás
E pozitív erő által egyszer megvalósítom a mindent látó mindentudás legfelsőbbikét, és legyőzöm ellenségemet: az összes hiányosságomat; [e pozitív erő által] szabaduljak meg minden vándorló lény kényszerítő létezésének tengeréből, amelyben az öregség, betegség és halál hullámai lökdösnek.

Forrás: Folyamatos ima és leborulás (angol nyelven)

2017. április 8., szombat

Buddhista apácák és szerzetesek ruházata

Buddha legelső tanítványai még rongyokból foltozták össze a ruházatukat, éppen úgy, ahogy akkoriban Indiában a kolduló szent emberek tették.
Amikor a tanítványok vándorló közössége növekedett, Buddha úgy gondolta, hogy célszerű volna valamiféle szabályt bevezetni az öltözködésben is. Később ezeket a szabályokat a páli kánon Vinaja-pitaka (‘A szerzetesi fegyelem kosara’) részében rögzítették.

Ahogy már a Miért nincsenek női Buddhák? című bejegyzésem írtam, a legelső tanítványoknak úgynevezett “tiszta” anyagokból kellett ruházatot készíteniük, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy olyanokból, amelyek senkinek sem kellenek. Az ilyen “tiszta” anyagok azok voltak, amelyeket patkányok, egerek rágtak meg, esetleg megpörkölte a tűz, szülés vagy menstruáció során véres lett, vagy halottakat göngyöltek bele égetés előtt. A tanítványok elsősorban szeméttelepek és halottégetők körül keresték a ruházatnak való anyagokat.
A teljesen használhatatlan részeket ki-vagy levágták, és a ruhákat kimosták. Azután pedig megfestették úgy, hogy a főzővízbe különféle növényi eredetű színezőanyagokat tettek, amik által a ruhák jellegzetes sárgás-narancsos-barnás színt kaptak.

Manapság a buddhista szerzetesek adományként kapják a ruházatukat vagy ők maguk veszik.

A hármas és ötszörös ruházatok
Délkelet-Ázsia théraváda szerzetesei és apácái feltehetőleg 2500 éve változatlan módon viselik a következő három részből álló ruházatukat:
-- Az uttarászanga a legszembetűnőbb darab. Szokták kászája köpenynek is nevezni. Ez egy széles, téglalap formájú, körülbelül 2 méter széles és 3 méter hosszú. A viselője betakarhatja vele mind a két vállát, de jobbára csak a balt fedi el, szabadon hagyva a jobb vállat és jobb kart.
-- Az antaravászakát az uttarászanga alatt hordják. Szoknya módra derekuk köré csavarják, ezzel takarva be alsótestüket egészen térdig vagy még lejjebb.
-- A szangáti egy extra köpenyféle, amit legfelül hordanak, és amivel az egész felsőtestet be lehet takarni a hideg elleni védekezésül. Ha nem használják, akkor összehajtogatva a vállra fektethetik.

Ehhez még viselhetnek övszerű ruhadarabokat is.

Az eredeti apáca ruházat alapjában véve ugyanabból a három részből áll, mint a szerzeteseké, de kiegészítik még két darabbal, ezáltal “ötszörös ruházat” lesz belőle. Az apácák fűzőszerűséget (szamkaccsika) hordanak az uttarászanga alatt, és magukkal hordanak fürdéshez való ruhát (udakaszatika).
Eredetileg Buddha legelső női tanítványai is ugyanazt a három réteg ruházatot viselték, mint a férfi tanítványok, de amikor alamizsnáért jártak házról-házra, a szél a ruhájukat a testükhöz tapasztotta, miáltal a mellük szembetűnővé vált. Az emberek emiatt pajzán megjegyzéseket tettek, így Buddha javaslatára hordani kezdték a szamkaccsikát, hogy a mellüket leszorítsák.
Az udakaszatika ruhát pedig fürdéshez használják, mivel nem fürödhetnek meztelenül, sem szerzetesek, sem apácák.

Manapság a théraváda női ruházatok általában visszafogottabb színűek, fehérek vagy halvány rózsaszínűek, nem pedig élénksárga, fűszeresek. Bár az is tény, hogy teljesen felszentelt théraváda apácák ritkák.

Rizsföld mintázat  
A buddhizmus legtöbb iskolájának felsőruházatán látható egy, úgynevezett rizsföld mintázat. A Vinaja-pitakában az áll, hogy egyszer Buddha arra kérte unokatestvérét, hű segítőjét, Ánandát, hogy varrjon neki olyan felsőruházatot, amely rizsföld mintázatú. Ánanda ruhacsíkokból készítette el, és a minta azóta is jelen van a buddhista szerzetesek felsőruházatán. Gyakran öt oszlopos csíkmintát használnak, de előfordul hét vagy kilenc csíkos is.

Kínai, japán, koreai ruházatok
Kb. i. sz. 1. században jelent meg a buddhizmus Kínában, és hamar szembetalálta magát a kínai kultúrával. Indiában az egyik váll felfedése a tisztelet jele, míg Kínában ez nem szokás.
A kínai kultúrában a helyes öltözet betakarja az egész testet, beleértve a karokat és a vállakat is. Ráadásul, mivel Kína éghajlatát tekintve hűvösebb, mint India, ezért a hagyományos háromrétegű öltözet nem ad elég meleget.

Így némi tanácskozás után a kínai buddhista szerzetesek egy hosszú ujjú, elől záródó köpenyt kezdtek viselni, hasonlót, mint amilyet a taoista tudósok. Erre a hosszú ujjú köpenyre vették fel aztán a kászáját (uttarászanga). A ruházat színe még tompábbá vált, annak ellenére, hogy az élénksárga – amelyik szerencseszínnek számít a kínai kultúrában – megszokott.

Ehhez még az is hozzájött, hogy Kínában a szerzetesek nem voltak alamizsnafüggők, hanem kolostori közösségekben kezdtek el élni, amelyek annyira önfenntartókká váltak, amennyire csak lehetett.
Ezért a kínai szerzetesek és apácák a mindennapjaik egy részében háztartási és kerti munkálatokat végeztek, ezért a kászája egész idő alatti viselése nem volt praktikus. Így ezt csak a meditációk és a szertartások végzése során hordták. Végül a kínai szerzetesek körében megszokottá vált a hasított szoknya vagy a hosszúnadrág viselése a mindennapok során, a nem meditációs és nem szertartásos időkben.

Öltözködés terén manapság is ugyanez a gyakorlat folytatódik Kínában, Japánban és Koreában. Az ujjakkal ellátott ruhadarabok különféle stílusban léteznek. És ugyanígy, különböző derékszalagokat, ujjatlan köpenyeket, obikat (japán selyemövek), stólákat és más egyéb kiegészítőket viselnek a ruházattal együtt ezekben a mahájána buddhista országokban.
A szertartások során a különböző iskolák szerzetesei, papjai és néha apácái gyakran viselnek ujjal ellátott “belső” felsőruhát, általában szürkét vagy fehéret; egy ujjal ellátott külső felsőruhát, amit elől kötnek meg vagy húznak össze, mint egy kimonót, és végül egy kászáját ráhúznak a külső ujjas ruházatra.

Japánban és Koreában a külső ujjal ellátott ruházat általában fekete, barna vagy szürke, és a kászája fekete, barna vagy arany, de sok egyéb kivétel létezik.

Tibeti buddhista ruházatok  
Bár a tibeti szerzetesek, lámák, apácák a ruhák, kalapok, ujjatlan köpenyek hatalmas választékát viselik, az alapruházat a következőkből tevődik össze:
-- A donka, egy átkötős jellegű, nagyon rövid ujjú ing. Színe lehet gesztenyebarna vagy gesztenyebarna és sárga.
-- A semdap gesztenyebarna színű, ruhadarabokból, foltokból összevarrt szoknya.
-- A csögyu olyasmi, mint a szangáti. Azaz köpeny, amit a felsőtesten viselnek, bár néha ugyanúgy az egyik vállukra hajtogatnak, mint a kászáját.. A csögyu sárga színű, és bizonyos ceremóniáknál és tanításoknál viselik.
-- A zen hasonló a csögyuhoz, de gesztenyeszínű és az átlagos napi viselet része.
-- A namjar szélesebb, mint a csögyu, több foltból készült, és sárga színű, gyakran selyemből készítik. Szertartásokhoz használják és kászája-stílusban viselik, a jobb karjukat szabadon hagyva.


           Nők a buddhizmusban (angol nyelven)

2017. március 26., vasárnap

Arahat/arhat

A korai buddhizmusban Buddha tanítványainak legfőbb célja az arahat/arahant (páli) vagy arhat (szanszkrit) - “érdemes” vagy “tökéletes” – állapot elérése volt. Ők azok, akik megvilágosodtak és elérték a nirvánát. (arról, hogy mi is ténylegesen a nirvána vagy nibbána, ITT írtam bejegyzést)
Az arahat a kínai buddhizmusban áluóhán vagy luóhán.
 
A legrégebben keletkezett szent iratokban némely esetben a történelmi Buddhát is nevezték arahatnak. Ekkor még mindkettőre – a Buddhára és arahatra is - úgy tekintettek, mint akik tökéletesen megvilágosodtak és megtisztultak minden szennyeződéstől, béklyótól. Az egyetlen különbség a kettő között az volt, hogy míg az arahat egy tanító segítségével érte el a megvilágosodást, addig a Buddha saját maga erejéből. Ő a mesterek mestere, a világ tanítója, aki kinyitja az ajtót mások számára is.
 
A történelmi Buddha halála után tanítványai különbözőképpen kezdték el értelmezni tanait. Ezzel együtt szükségszerűen az arahatról (de nem a Buddháról) is megoszlottak a vélemények. Voltak olyanok, akik azt állították, hogy egy arahat még rendelkezhet némi tökéletlenséggel és tisztátalansággal. Többek között az arahatok minősége fölötti egyet nem értés is oka volt az eredetileg egységes szangha szétválásának.
 
Az arahat a théraváda buddhizmusban
A történelmi Buddha halála utáni évszázadokban, amikor a buddhizmus már egyre jobban elterjedt, az az elképzelés alakult ki, hogy három ösvényen lehet eljutni a felébredéshez/megvilágosodáshoz: egy Buddha tanítványaként (szávaka); önálló Buddhaként (paccseka-buddha) – ő az, aki saját erejéből elérte a felébredést, de nem tanít másokat; és önmagától helyes módon felébredt Buddha (szamma-szambuddha).
 
Az arahat pedig, a legrégebbi szent iratoknak megfelelően továbbra is az a személy, aki egy Buddha tanítványaként mind a tíz béklyótól megszabadult és megvilágosodott/felébredt. (a megvilágosodás négy fokozatáról ITT írtam bejegyzést)
 
Az arhat a mahájána buddhizmusban
A mahájána buddhisták is használhatják az arhat szót bármely megvilágosodott lényre, vagy úgy ítélhetik, hogy az is lehet arhat, aki már nagyon régen az ösvényen jár, de még nem érte el a megvilágosodást. Van, amikor a srávaka szót is alkalmazzák  – ‘hallgató/tanítvány’ – az arhat szinonimájaként. Mindkét szó egy nagyon előrehaladott gyakorlót fejez ki.
 
Szólnak legendák hat, nyolc, tizenhat, tizennyolc vagy egyéb meghatározott számú arhatról, akiket elsősorban a kínai és tibeti buddhizmusban találhatunk. Úgy tartják, hogy maga Buddha válogatta ki őket a tanítványai közül, hogy maradjanak a világban, és védelmezzék a Tant addig, amíg a Maitréja buddha – az eljövendő kor Buddhája - meg nem érkezik. A buddhizmusban ezeket az arhatokat olyan tisztelet övezi, mint a kereszténységben a szenteket.
 
Arhatok és bódhiszattvák
Míg a théraváda hagyományban manapság is az arahat/aharant állapot elérése a legfőbb cél, addig a mahájána buddhizmusban a gyakorlás ideálja nem annyira az arhat vagy srávaka, hanem a bódhiszattva. (a bódhiszattva olyan a megvilágosodott lény, aki megesküszik arra, hogy minden élőlényt megszabadít a szenvedéstől. A bódhiszattvákról ITT írtam bejegyzést)

Forrás: Arhat vagy arahat (angol nyelven)
           A tíz tökéletesség (angol nyelven)

 

2017. március 16., csütörtök

A megvilágosodás négy fokozata

A théraváda buddhizmus úgy tanítja, hogy a megvilágosodásnak négy fokozata van. A páli kánon legrégebbi szuttáiban még nem egyértelműek a különböző fokozatok elnevezései, a későbbiekben viszont már igen. A legelső fokozat páli nyelven szótápanna vagy “folyamba lépett”; a második a szakadágámi vagy “egyszer visszatérő”; a harmadik az anágámi vagy “nem-visszatérő” és a negyedik az arahat vagy “érdemes”.

Mit jelent pontosan a négy fokozat?
Úgy tartják, hogy a négy fokozat közti különbséget elsősorban a béklyóktól való megszabadulás adja. A béklyók (szamjódzsana) olyan mentális akadályok, amelyek a megvilágosodás útjában állnak. Általában 10 béklyót szoktak felsorolni, de nem mindenhol ugyanazokat. A megvilágosodás felé vezető ösvény fokozatainak meghatározásainál a Szutta-pitaka – “Tanbeszédek kosara” – szerinti felsorolást veszik alapul.

Szótápanna vagy “folyamba lépett”
A legelső fokozat a szótápanna. Az, aki “belépett a folyamba”, az első három béklyót törte szét:
1. hit a szilárd, állandó és minden mástól függetlenül létező “én”-ben (szakkája-ditthi) – azaz személyiségre vonatkozó elképzelés
2. bizonytalanság, kétség Buddha tanításaival szemben (vicsikiccsá) azaz szkeptikus kétely az állandótlan – nem-kielégítő – nem-én jellemzőkkel kapcsolatban
3. ragaszkodás szertartásokhoz, rítusokhoz, szabályokhoz (szílabbata-parámásza) azaz szertartások, előírások megtisztító erejében való hit

Szakadágámi vagy “egyszer visszatérő”
A második fok a szakadágámi. Őróla azt tartják, hogy nem csupán az első három béklyótól szabadult meg, hanem a három méregtől is. A három méreg a vágy, a gyűlölet és a nem-tudás. Ugyanakkor a 4. és 5. béklyót már meglazította. A szakadágámi még egyszer emberi testben visszatér, és akkor szabadulhat meg teljesen.

Anágámi vagy “nem-visszatérő”
A megvilágosodás előtti harmadik fokozat az anágámi. Halála után a legmagasabb mennyekben születik újra, ahol eléri az arahatságot, és nem születik újra emberként.
Érdekes módon a páli kánon legrégebbinek tartott részeiben, ahol ezt a négy fokozatot megemlítik, nem a harmadik fokozat megnevezésére használják az anágámi szót. Az anágámi nem béklyóktól való megszabadulást jelent, hanem jó mentális szokások, jó minőségek ápolását. Bizonyos későbbi szuttákban pedig három fokozatot említenek, a világi, az anágámi és az arahat fokozatokat, ugyanakkor még ezekben sem utalnak béklyókra.

A legkésőbb keletkezett szuttákban található leírások szerint az anágámik azok, akik megszabadultak az öt első (alacsonyabb szintű) béklyótól.
Ebből az első három ugyanaz, mint a “folyamba lépett”-ek béklyói. Hozzájön még a
4. a szenvedély, vágy az érzéki élvezetek iránt (káma-rága) és az
5. a rosszakarat, ellenségesség (vjápáda vagy bjápáda).

Arahat vagy “érdemes”
Az arahatok már ebben az életben elérik a megszabadulást. Nekik többet már nem kell sehol sem újjászületniük. Mind a tíz béklyót hátrahagyták.
Az első öt – alacsonyabb szintű - béklyó ugyanaz, mint amitől az anágámik megszabadultak. Az öt magasabb szintű béklyó a következő:
6. finom anyagi létezés utáni vágy, újraszületés vágya (rúpa-rága)
7. anyag nélküli létezés utáni vágy, újraszületés vágya (arúpa-rága)
8. önhittség, beképzeltség, gőg (mána)
9. nyugtalanság, aggódás, felkavarodottság (uddhacsa)
10. nem-tudás, tudatlanság (avidjá)

Forrás: Wisdom library (angol nyelven)
             A folyamba lépett (angol nyelven)
             DN 6 - Maháliról (Buddha Ujja - fordította Csornai Katalin)
             AN 10. 13 - A béklyók (Buddha Ujja - fordította Fenyvesi Róbert)

2017. február 28., kedd

A buddhizmus vallás vagy filozófia?

A nyugati emberek körében sokszor és sok helyen feltett kérdés, hogy a buddhizmus vallás-e vagy inkább egyfajta filozófia és életforma. Ez rendszerint megosztja az embereket, némely esetben szinte késhegyig menő vitákká fajulnak az erről folyó beszélgetések.

Pedig nem árt tudnunk, hogy ez egy rosszul feltett kérdés. Ugyanis a vallás és filozófia olyan mértékű szétválása, amihez manapság annyira ragaszkodunk, a nyugati társadalomban egészen a 18. századig nem történt meg. A keleti civilizációkban pedig sosem létezett ilyen jellegű elválasztás.

Az ókori Indiában, a történelmi Buddha idején mai nyugati értelmezés szerinti vallási és mai nyugati értelmezés szerinti filozófiai kérdésekre egyidejűleg keresték a választ, különféle módszerekkel. Éppen ezért a történelmi Buddha tanításait is nagyon nehéz vallási vagy filozófiai kategóriába különíteni.
Minden vallásalapító vagy jelentős filozófus színre lépésének megvoltak a történelmi előzményei. Amíg ezeket nem ismerjük vagy figyelmen kívül hagyjuk, addig nem alkothatunk véleményt sem. (a történelmi Buddha tanításainak történelmi hátteréről és előzményeiről ITT és ITT írtam bejegyzést)

Két fontos ténnyel kell még tisztában lennünk. Az egyik, hogy a Buddha tanbeszédeit tartalmazó páli kánonban, amelyet kb. i. sz. 1. században rögzítettek írásban először, már számos utólagos betoldást találhatunk. A másik pedig az, hogy terjedése során a buddhizmus beolvasztotta magába a különböző országok helyi népi és vallási hiedelmeit, szertartásait, nézeteit, így sok helyen sajátságos, egyértelműen vallási színezetet kapott.

Vannak akik, azért állítják, hogy a buddhizmus nem vallás, hanem filozófia, mert úgy érzik, hogy a vallás egy irracionális, elsősorban hitre építő dolog. Ellenben a filozófia az emberi intellektus gyöngyszeme, amely racionális, józan és civilizált. A vallások háborút és gyűlöletet keltenek, míg a filozófia legfeljebb kávéházi vitákra sarkall. És mivel a buddhizmus a szemlélődés és tanulmányozás gyakorlata, ami nem függ semmilyen Isten, lélek vagy egyéb természetfeletti lényben való hittől, ezért nem is lehet vallás – állapítják meg végül.

Érvek amellett, hogy a buddhizmus a mai nyugati értelemben vett filozófia

A filozófia jelenlegi egyik meghatározása így hangzik: “A filozófia a világ legáltalánosabb törvényeiről szóló tudomány, amely a dolgokat az ész természetes fényénél vizsgálja. A filozófia a létet kutatja, minden létezőben közöset.” (idézet az antiiskola.eu – beszámolók, puskák internetesoldalról)

A  történelmi Buddha mindig arra biztatta híveit, hogy ne higgyenek el neki semmit sem, tanításainak igaz vagy hamis voltáról maguk győződjenek meg. Erre ékes példa a Káláma Sutta (AN 3.65), amelyben Buddha azt tanácsolja kálámák népének, hogy “ne menjetek szóbeszédek, legendák, hagyományok, szent iratok (...) vagy ama gondolat mentén, miszerint “e szerzetes a mi tanítónk”. Ha magatoktól rájöttök, hogy ezek a dolgok hasznosak (...), s e dolgokat elfogadva az ember cselekedetei örömet okoznak és boldogsághoz vezetnek, akkor magatokévá tehetitek e dolgokat és időzhettek bennük.” (A teljes szuttát a Buddha Ujja oldalon kétféle fordításban is ITT lehet olvasni)

A személyes megtapasztaláson kívül Buddha tanításai a gyakorlásra és az erkölcsi elvek betartására helyezik a hangsúlyt. Ahogy már többször is említettem bejegyzéseimben, az “öt fogadalom” nem Istentől vagy istenektől származó törvények, hanem mindannyiunk hasznos útmutatói ebben az életben. Bár megszegésük esetén némely szuttában – tanbeszédben - találunk karmikus következményekre való utalást, Buddha leggyakrabban mégis gyakorlati jellegű hátrányokat említ. A fogadalmak betartásának elősegítésére pedig gyakorlati jellegű előnyöket sorol fel.

A történelmi Buddha a különböző metafizikai spekulációk elől egyértelműen elzárkózott, többször is kijelentve, hogy a gyakorlás a legfontosabb. A buddhizmusban létezik tíz (vagy tizennégy) kifejtetlen metafizikai jellegű kérdés, amire Buddha nem válaszolt. Ezekről ITT írtam bejegyzést.

Érvek amellett, hogy a buddhizmus mai nyugati értelemben vett vallás

A buddhizmus az emberek többsége számára vallás, aminek egyértelmű okai vannak. Bár a nyugati emberek többsége úgy definiálja a vallást, mint olyan jellegű hitrendszert, ami egy Isten vagy istenek meglétén alapul, a szakemberek meghatározása szerint a vallás a transzcendencia kutatása, amely túlnyúlik az egyénen. Ha így nézzük, akkor a buddhizmusnak vannak vallási megnyilvánulásai.

A szuttákban megjelennek a halál utáni életre vagy a különböző létsíkokra, vagy Brahmára vagy egyéb istenekre való utalások. Azonban, ahogy azt fentebb említettem, nem szabad elfelejteni a tényt, hogy számos utólagos betoldást találunk a páli kánonban, amiknek feltehetőleg kevés közük van a történelmi Buddhához vagy eredeti tanításaihoz.

A keleti országokban a buddhizmusban jelen lévő szertartások, imák, amelyek miatt egyértelműen a vallások közé soroljuk a buddhizmust, a szintén fentebb említett okokra vezethetők vissza: terjedése során a buddhizmus nem elfojtotta vagy elpusztította a helyi népi vallásos hiedelmeket, szertartásokat, hanem magába olvasztotta.

Ugyanakkor nagyon nehéz eldönteni azt, hogy mi tartozik a vallásosság, a hit kategóriájába és mi a filozófia kategóriájába. Elsőként említhetjük a történelmi Buddha megvilágosodását, amely mély meditációja alatt történt meg. A meditációt, mint egyfajta módosult tudatállapotot misztikus, transzcendentális dolognak tartották évezredeken keresztül. Az utóbbi évtizedekben objektív vizsgálati módszerekkel, műszerek segítségével kimutatták, hogy a különböző meditációfajták milyen jellegű neurobiológiai, neurofizikai változásokat idéznek elő. (a meditáció agyra ható hatásairól ITT írtam egy bejegyzést)

A történelmi Buddha tanításának alapját, a létezés három jellegét: 
állandótlan (páli nyelven: aniccsa, szanszkrit nyelven: anitja),
nem-kielégítő (p: dukkha, szkt: duhkha) és
éntelen (p: anatta, szkt: anátman) hit nélkül és bonyolult filozófiai fejtegetés nélkül is könnyen be lehet látni.

Azt, hogy a dolgok bennünk és körülöttünk folyton változnak (aniccsa), senkinek sem kell magyarázni.

Azt, hogy úgy általában elégedetlenek vagyunk, mert a legtöbb dolgot nem találjuk kielégítőnek (dukkha), szintén könnyű belátni. (télen túl hideg van, nyáron túl meleg van; a szabadságunk túl rövid, a munkanap túl hosszú; ha egy nap nem keres senki telefonon, akkor azt hisszük, hogy nem kellünk senkinek, ha hívnak, akkor miért nem hagynak már békén, stb. )

Az éntelen (nem-én) (anatta) tényező is könnyen belátható, ha onnan indulunk ki, ahonnan a történelmi Buddha: az ő idejében “alapmű”-nek számító legősibb Upanisádokból. Ezekben azt tanították, hogy a Világmindenség, a Brahman, amely elpusztíthatatlan, örök és nem változó, azonos az egyéni lélekkel, én-nel, az attával/átmannal.
Az Upanisádok szerint mindenünk, testünk minden porcikája, gondolkodásunk, érzelmeink, stb. át vannak hatva a Brahmannal/átmannal. Az ember célja, hogy felismerje ezt az azonosságot, és felismerje mindenről, hogy “ez (is) én vagyok, ez (is) az enyém”. Viszont könnyű belátni, hogy a test, a gondolkodás, érzelmek, stb. változó dolgok, keletkeznek és elmúlnak, tehát nem lehetnek azonosak valamivel, ami elpusztíthatatlan, örök és nem változó. Így a testre, érzelmekre, gondolkodásra, késztetéseinkre csak egyetlen állítás lehet igaz, hogy “ez nem én vagyok”, azaz anatta (szkt. anátman).
A történelmi Buddha nem tagadta, hogy létezik egyéni lélek, én, atta/átman, de azt sem állította, hogy létezik. Ez is egyike volt annak a tíz (tizennégy) kérdésnek, amit nem volt hajlandó kifejteni.

Mindentől függetlenül, teljesen mindegy, hogy mi magunk minek tekintjük a buddhizmust és/vagy a történelmi Buddha tanait. Azonban ne felejtsük el, hogy Ázsiában emberek milliói számára a buddhizmus éppen olyan vallás, mint nekünk a kereszténység vagy iszlám vagy bármely más vallás, és ugyanazt a célt szolgálja. Tehát ha mi is vallásként akarjuk gyakorolni a buddhizmust, akkor tegyük azt. Ha filozófiaként tekintünk rá, akkor legyen úgy. Egyetlen dolog teljesen felesleges: ezen vitatkozni vagy másokat saját igazunkról győzködni. Ha komolyan vesszük a történelmi Buddha tanításait, akkor a személyes gyakorlásra fordítsuk az erőnket és energiánkat, ne pedig értelmetlen vitára valami olyasmiről, ami egyáltalán nem lényeges.

Forrás: A buddhizmus vallás vagy filozófia? (angol nyelven)
            Buddhizmus: Filozófia vagy vallás (angol nyelven) 


2017. február 11., szombat

A tíz tökéletesség (páramitá) a théraváda buddhizmusban

A théraváda buddhizmusban éppen úgy jelen vannak a tökéletességek, a páramiták vagy páli nyelven páramík, mint a mahájána buddhizmusban. (a mahájána buddhizmus hat tökéletességet sorol fel, amelyekről ITT írtam bejegyzést) Feltehetőleg a páramík nem tartoznak az eredeti théraváda tanítások közé, mert a páli kánon legősibbnek tekintett részében ilyenformán nem találhatók meg, csak az újabb részekben, illetve a kánonhoz tartozó magyarázószövegekben.
Például a tíz páramí a Dzsátakákban – “Születés történetek” - úgy jelenik meg, hogy egy-egy mesét szentelnek minden tökéletességnek. (a Dzsátakák a Szutta-pitaka – “Tanbeszédek kosara” – része, 547 állatmesét tartalmazó buddhista mese-és történetgyűjtemény. ITT írtam róla bejegyzést)

A tíz tökéletesség egymásból következik, ezért meghatározott a sorrendjük.

A tíz páramí a théraváda buddhizmusban

1. Az adakozás tökéletessége (dána)
Ebbe nem csupán a konkrét adományozás tartozik bele, hanem a nagylelkűség és az önzetlenség is. Nem számít, ki mennyit ad vagy ki mennyit kap. Nincs szükség köszönetre, viszonzásra. Nincsenek kikötések és nincsenek elvárások. Maga az adás ténye okoz örömet.
Az ily módon való adakozás, nagylelkűség lazít az önzőségen (és önző vágyakon), és segít a ragaszkodásmentesség kifejlesztésében. Ugyanakkor eljuttat a következő tökéletességhez, az erkölcsösséghez is.

2. Az erkölcsösség tökéletessége (szilá)
Bár úgy tartják, hogy az erkölcsös vagy helyes viselkedés természetes módon, önmagától következik az önző vágyak elengedéséből, de ez fordítva is igaz lehet: az önző vágyaktól való megszabadulás természetes módon ered az erkölcsös vagy helyes viselkedésből.
Ázsia nagy részén a buddhista világi hívők legalapvetőbb gyakorlata az, hogy alamizsnát adnak a kolostorban élőknek, és igyekeznek betartani az öt fogadalmat. Ezek a fogadalmak nem annyira önkényes szabályok, hanem inkább elvek, amelyeket annak érdekében alkalmazhatunk, hogy harmóniában élhessünk környezetünkkel.
Az első két páramí, az adakozás értékének teljes megértése és a környezetünkkel való harmónia elvezet a következő tökéletességhez, a lemondáshoz.

3. A lemondás tökéletessége (nekkhamma)
A lemondást úgy értelmezik a buddhizmusban, hogy elengedjük mindazt, ami a szenvedéshez és a tudatlansághoz köt. Bár ez nagyon jól hangzik, de könnyebb mondani, mint megcsinálni. Ugyanis leggyakrabban pontosan a szenvedéshez és tudatlansághoz kötő dolgokról gondoljuk azt, hogy boldogtalanok leszünk nélkülük.
Buddha tanítása szerint az igazi lemondáshoz nélkülözhetetlen, hogy teljes mértékben felfogjuk és megértsük azt, hogyan okozunk magunknak szenvedést a mohóságunkkal és önzőségünkkel. Amikor ezt megtesszük, a lemondás önmagától bekövetkezik, és inkább pozitív és felszabadító érzésként észleljük, nem pedig büntetésként.
Úgy tartják, hogy a lemondást a bölcsesség tökéletesítheti.

4. A megkülönböztető bölcsesség (pannyá)
A bölcsesség ebben az esetben a négy nemes igazság teljes felfogását és megértését jelenti, és a jelenségek valódi természetének (állandótlanság, én-telenség) belátását.
A bölcsesség az életerő, energia által tökéletesíthető, ami a következő páramí.

5. Az életerő/energia tökéletessége (virija)
Az életerő vagy energia itt azt jelenti, hogy ezen a szellemi ösvényen félelem nélkül, eltökélten, határozottan haladunk. Ebben az esetben is fennáll a kölcsönös hatás: a bölcsességet az életerő, a határozottság tökéletesíti, ugyanakkor a bölcsesség tökéletesítéséből magától jön létre a félelemnélküliség, határozottság.
Az életerő, a szorgalom fejlesztése és terelése kiérleli a türelmet.

6. A türelem tökéletessége (khanti)
A határozottság, félelemnélküliségből kifejlődik a türelem. A “khanti” szó jelentése “érzéketlen rá” vagy “képes neki ellenállni”. Ezért fordíthatjuk toleranciának, kitartásnak és önuralomnak is, éppen úgy, mint türelemnek vagy béketűrésnek.
A khanti segítségével könnyebben eltűrjük a nehézségeket, akárcsak azokat a kényelmetlenségeket vagy szenvedést, amiket mások okoznak. Sőt, még akár arra is képesek leszünk, hogy segítsünk rajtuk/nekik.

7. A szavahihetőség tökéletessége (szaccsa)
Ha sikerült kifejlesztenünk a türelmet és béketűrést, akkor könnyebben kimondjuk az igazságot, még akkor is, ha az emberek nem akarják hallani. A szavahihetőség becsületességben, igazságosságban és őszinteségben is megnyilvánul, és segít az elszántság és a céltudatosság kialakításában.

8. A céltudatosság tökéletessége (adhitthána)
A céltudatosság meghatározza azt, hogy mi szükséges a megvilágosodáshoz, és kiküszöböl mindent, ami az útjában van. Az ilyen módon megtisztított és szennyezetlen ösvényen kifejlődik a szerető kedvesség.

9. A szerető kedvesség tökéletessége (mettá)
A szerető kedvesség egy olyan elmeállapot, amit az emberek többségében gyakorlással ki lehet alakítani. Elengedhetetlen az énközpontúvá szűkült tudat megnyitásához. A mettá az önzés, a harag és a félelem ellenszere. (a könyörületességről vagy mettáról ITT írtam bejegyzést)

10. Az egykedvűség/lelki egyensúly tökéletessége (upekkhá)
Az “upekkhá” szó páli nyelven semlegességet, egykedvűséget, közömbösséget jelent. Az egykedvűség vagy semlegesség lehetővé teszi azt, hogy pártatlanul nézzük a dolgokat. A kialakított objektív és tárgyilagos szemlélet birtokában nem sodornak sehová sem a vágyaink, vonzódásaink vagy ellenérzéseink.

 Forrás: Tíz páramita a théraváda buddhizmusban (angol nyelven)

2017. január 31., kedd

A semmi az valami?


Ezt a mostani bejegyzést Robinak köszönhetjük. Ő fordította a "Hét dolog, amit Buddha sosem mondott" című bejegyzést is, ami nagy olvasottságra tett szert, eddig több, mint 1000 megtekintést kapott.


Thích Nhát Hanh válaszol gyerekek kérdéseire

(Thích Nhát Hanh zen buddhista szerzetes és békeaktivista. 1926-ban született Vietnámban, de az 1960-as évek végén száműzték hazájából, mert szembehelyezkedett az ott dúló háborúval. Jelenleg a dél-franciaországi Plum Village-ben lakik, ahol kolostort alapított. Békemozgalmak aktív támogatója, az erőszakmentes megoldások híve. Martin Luther King a “Béke és erőszakmentesség apostolá”-nak nevezte)

A gyerekek különleges helyzetben vannak Thích Nhát Hanh buddhista tanító Plum Village-i hagyományában, ahol kifejezetten gyerekek és kamaszok számára kialakított gyakorlatok, fogadalmak és programok is szerepelnek. Thích Nhát Hanh tanítóbeszédei első részét gyakran rájuk gondolva alakítja ki. A gyerekek rendszeresen kérdeznek tőle olyanokat, amikkel általában a felnőttek is azonosulni tudnak. Lehet, hogy a gyerekek kisebbek és fiatalabbak, és lehet, hogy viccesen fogalmaznak, de a kérdéseik, akár a felnőtteké, jellegzetes emberi gondolatokról és problémákról árulkodnak.
A Semmi az valami? című új illusztrált könyvből következzék most a gyerekek hét nagyon találó kérdése és Thích Nhát Hanh rájuk adott bölcs válasza. 
“Mindig megpróbálom a tőlem telhető legjobb választ adni” - mondja Thích Nhát Hanh. “Jóval idősebb vagyok a kérdező gyerekeknél, de amikor együtt ülünk és együtt lélegzünk, egyformának tűnünk.

 Mi az éberség?
Az éberség energia. Ez az energia segít abban, hogy élvezzük azt, ami épp most történik. Az éber energia sok örömöt adhat számunkra. Segít abban, hogy kevesebbet szenvedjünk és tanuljunk a szenvedésünkből. Úgy tudunk a legkönnyebben némi éber energiára szert tenni, ha becsukjuk a szemünket és könnyedén lélegzünk. Csak a légzésre figyeljünk. Ha képesek vagyunk arra, hogy élvezzük a be-és kilégzést, akkor éber energiát teremtünk.
Mit kell tenned, ha valaki rosszul érzi magát és fel akarod vidítani az illetőt, és azt akarod, hogy jobban érezze magát?
Az egyik legegyszerűbb és legkedvesebb dolog, amit tehetsz valakiért, aki rosszul érzi magát, ha egyszerűen csak vele vagy és együtt lélegzel vele. Mondhatod azt is: “Itt vagyok Neked!”. Felajánlod neki a jelenléted, ami a legcsodálatosabb ajándék, amit egy másik embernek adhatsz.
Mit csinálsz, ha megrémülsz?
Általában, amikor megijedünk, megpróbálunk elmenekülni attól, ami megrémített. Amikor én megrémülök, elkezdek mélyen lélegezni és megnyugtatom magam. Megpróbálok nem gondolkodni, csak lélegezni. Ez mindig segít rajtam. Ha elrontom a gyomrom, rendszerint megtöltök egy palackot forró vízzel, és a gyomromra teszem. Öt perc elteltével sokkal jobban érzem magam. Az éber légzés olyan az elmémnek, mint a forró vízzel telt palack. Minden alkalommal, amikor az éber légzést használom a félelmemre, megnyugszom.
A semmi az valami?
Igen. A semmi az valami. Van egy elképzelés a fejedben a semmiről. Van egy elképzelés a fejedben a valamiről, Mindkettő olyan dolog, ami egyaránt képes szenvedést vagy boldogságot teremteni.
Miért érzem néha azt, hogy magányos vagyok és hogy nem szeret senki?
Néha a körülötted lévő emberek figyelme elterelődik, és esetleg elfelejtik kifejezni a szeretetüket. De ha úgy érzed, hogy senki sem szeret, még mindig fordulhatsz a természet világa felé. Látod odakint azt a fát? Az a fa szeret téged. Felajánlja neked a szépségét és a frissességét, és oxigénnel lát el, hogy lélegezni tudj. A Föld szeret téged, friss vizet és ízletes gyümölcsöt kínál, hogy megehesd. A világ sokféleképpen fejezi ki szeretetét, nem csupán szavakkal.

Hogyan tudok szeretni valakit, aki más dolgokat kedvel, mint én?

A szeretet felfedezés. Amikor szeretsz egy embert, akkor felfedezed a kellemes tulajdonságait. De élvezheted a különbségeket is, mert elég unalmas volna, ha mindenki ugyanolyan lenne. Ha valakinek olyan tulajdonságai vannak, amik miatt nem tűnik szerethetőnek, te még akkor is gyakorolhatod annak az embernek a szeretetét, aki olyan amilyen, nem pedig olyan, amilyennek te szeretnéd, hogy legyen.

Hogy maradhatok nyugodt, amikor annyi rossz dolgot látok a világban?
Ha erőszakot vagy kegyetlenséget látok, az engem is feldühít. Mindannyian mérgesek leszünk néha. De meg tudjuk tanulni, hogyan bánjunk a haragunkkal. Ha közelről megvizsgáljuk, észrevehetjük, hogy a kegyetlen emberek belül sokat szenvednek. Amikor belátjuk ezt, együtt érzőek leszünk, és segíthetünk a helyzeten azzal, hogy békét teremtünk, még akkor is, ha nem túl békés dolgok történnek körülöttünk. A légzésünket és az éberségünket arra használhatjuk, hogy a harag energiáját az együttérzés energiájává alakítsuk át. Amikor már rendelkezünk az együttérzés erejével, többféle dolgot tehetünk azért, hogy az emberek kevesebbet szenvedjenek.

Forrás: A semmi az valami? (angol nyelven)