2017. április 21., péntek

A vég nélküli leborulás imája, vég nélküli recitálás szútrákból és folyamatos felajánlás

Imák és rituálék
A buddhista gyakorlás legfontosabb része az, hogy tudatunkat a negatív tulajdonságaink visszaszorításával és pozitív érzelmeink növelésével átalakítsuk. Bár ehhez önmagukban nem elegek az imák és rituálék, mégis segítségünkre lehetnek a meditációnk és tanulmányaink során, egyfajta keretet adva a Tannal való foglalkozásunknak. A buddhista gyakorlásunkat az intellektuális, érzelmi és elköteleződés részek egyensúlya teszi holisztikussá és teljessé.



Három gyakorlat, amit vég nélkül, folyamatosan lehet végezni:

Vég nélküli leborulás imája
Te, aki feltártad [a Dharmát], győzelmet arató, mindent felülmúló Mester, Te, aki Beérkezett, a megszabadult, tökéletes, teljesen megvilágosodott Buddha, aki tudással és teljes magabiztossággal rendelkezel, áldottan érkeztél, Te, aki mindentudóan ismeri a világot, aki biztos kézzel irányítja a szelíd lényeket, Te, aki a páratlan isteneknek és embereknek feltártad [a Dharmát]; előtted, Buddha, győzelmet arató, mindent felülmúló Mester, dicsőséges, győztes Sákjamuní, meghajlok; felajánlásokat adok neked és biztonságos irányítást kapok tőled.

Amikor, ó, Te, a kétlábúak között az első, megszülettél, hét lépést tettél ezen a csodálatos földön, és kijelentetted: “Páratlan vagyok ezen a világon.” Előtted, aki már abban az időben is tanult és bölcs voltál, meghajlok.

A teljesen tiszta, megvilágosodott tested, ami páratlan, kiváló formájú, olyan, mint a mély belátás tengere és az arany Meru-hegy, nevedet a három világ minden részében dicsőítik; előtted, aki elérted a legfelsőbb védelmező állapotát, meghajlok.

A legfelsőbb rendű [tökéletes] jelekkel rendelkezel, olyan az arcod, mint egy makulátlan hold, aranyra hasonlító színű; előtted leborulok. Minden szennyeződéstől mentes vagy, három birodalom sem hasonlítható hozzád; előtted, páratlanul mindentudó, meghajlok.

Védelmezőként hatalmas könyörülettel és minden tudással bírsz, Te, aki feltárod [a Dharmát], a pozitív erő és jó tulajdonságok óceánjának mezeje; előtted, ó, Te, aki Beérkezett, meghajlok.

Azáltal, hogy tiszta vagy, létrehoztad a ragaszkodástól való elválást. Azáltal, hogy alkotó vagy, létrehoztad a legrosszabb újraszületéstől való megszabadulást, és [ez eljuttatott] az egyedülállóan legfelsőbb rendű végső fokozathoz, a derűs nyugalomhoz, a Dharmához, ami előtt meghajlok.

Te, aki megszabadult vagy, tovább mutatod a megszabaduláshoz vezető utat a biztonságos és megalapozott tiszta [magasabb] gyakorlásban, megszentelt mezőkben; a jó minőségekkel felvértezett Szangha előtt is meghajlok.

Vég nélküli recitálás a szútrákból
Ne kövess el semmiféle negatív dolgot, tegyél meg mindent hibátlanul, ami építő, teljesen fékezd meg tudatodat, ezek Buddha tanításai.
Mint a csillagokra, a párára vagy egy fáklyára, a káprázatra, egy harmatcseppre vagy egy buborékra, az álomra, a villámlásra vagy a felhőkre, úgy nézz a feltételektől függő jelenségekre.

Folyamatos felajánlás
E pozitív erő által egyszer megvalósítom a mindent látó mindentudás legfelsőbbikét, és legyőzöm ellenségemet: az összes hiányosságomat; [e pozitív erő által] szabaduljak meg minden vándorló lény kényszerítő létezésének tengeréből, amelyben az öregség, betegség és halál hullámai lökdösnek.

Forrás: Folyamatos ima és leborulás (angol nyelven)

2017. április 8., szombat

Buddhista apácák és szerzetesek ruházata

Buddha legelső tanítványai még rongyokból foltozták össze a ruházatukat, éppen úgy, ahogy akkoriban Indiában a kolduló szent emberek tették.
Amikor a tanítványok vándorló közössége növekedett, Buddha úgy gondolta, hogy célszerű volna valamiféle szabályt bevezetni az öltözködésben is. Később ezeket a szabályokat a páli kánon Vinaja-pitaka (‘A szerzetesi fegyelem kosara’) részében rögzítették.

Ahogy már a Miért nincsenek női Buddhák? című bejegyzésem írtam, a legelső tanítványoknak úgynevezett “tiszta” anyagokból kellett ruházatot készíteniük, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy olyanokból, amelyek senkinek sem kellenek. Az ilyen “tiszta” anyagok azok voltak, amelyeket patkányok, egerek rágtak meg, esetleg megpörkölte a tűz, szülés vagy menstruáció során véres lett, vagy halottakat göngyöltek bele égetés előtt. A tanítványok elsősorban szeméttelepek és halottégetők körül keresték a ruházatnak való anyagokat.
A teljesen használhatatlan részeket ki-vagy levágták, és a ruhákat kimosták. Azután pedig megfestették úgy, hogy a főzővízbe különféle növényi eredetű színezőanyagokat tettek, amik által a ruhák jellegzetes sárgás-narancsos-barnás színt kaptak.

Manapság a buddhista szerzetesek adományként kapják a ruházatukat vagy ők maguk veszik.

A hármas és ötszörös ruházatok
Délkelet-Ázsia théraváda szerzetesei és apácái feltehetőleg 2500 éve változatlan módon viselik a következő három részből álló ruházatukat:
-- Az uttarászanga a legszembetűnőbb darab. Szokták kászája köpenynek is nevezni. Ez egy széles, téglalap formájú, körülbelül 2 méter széles és 3 méter hosszú. A viselője betakarhatja vele mind a két vállát, de jobbára csak a balt fedi el, szabadon hagyva a jobb vállat és jobb kart.
-- Az antaravászakát az uttarászanga alatt hordják. Szoknya módra derekuk köré csavarják, ezzel takarva be alsótestüket egészen térdig vagy még lejjebb.
-- A szangáti egy extra köpenyféle, amit legfelül hordanak, és amivel az egész felsőtestet be lehet takarni a hideg elleni védekezésül. Ha nem használják, akkor összehajtogatva a vállra fektethetik.

Ehhez még viselhetnek övszerű ruhadarabokat is.

Az eredeti apáca ruházat alapjában véve ugyanabból a három részből áll, mint a szerzeteseké, de kiegészítik még két darabbal, ezáltal “ötszörös ruházat” lesz belőle. Az apácák fűzőszerűséget (szamkaccsika) hordanak az uttarászanga alatt, és magukkal hordanak fürdéshez való ruhát (udakaszatika).
Eredetileg Buddha legelső női tanítványai is ugyanazt a három réteg ruházatot viselték, mint a férfi tanítványok, de amikor alamizsnáért jártak házról-házra, a szél a ruhájukat a testükhöz tapasztotta, miáltal a mellük szembetűnővé vált. Az emberek emiatt pajzán megjegyzéseket tettek, így Buddha javaslatára hordani kezdték a szamkaccsikát, hogy a mellüket leszorítsák.
Az udakaszatika ruhát pedig fürdéshez használják, mivel nem fürödhetnek meztelenül, sem szerzetesek, sem apácák.

Manapság a théraváda női ruházatok általában visszafogottabb színűek, fehérek vagy halvány rózsaszínűek, nem pedig élénksárga, fűszeresek. Bár az is tény, hogy teljesen felszentelt théraváda apácák ritkák.

Rizsföld mintázat  
A buddhizmus legtöbb iskolájának felsőruházatán látható egy, úgynevezett rizsföld mintázat. A Vinaja-pitakában az áll, hogy egyszer Buddha arra kérte unokatestvérét, hű segítőjét, Ánandát, hogy varrjon neki olyan felsőruházatot, amely rizsföld mintázatú. Ánanda ruhacsíkokból készítette el, és a minta azóta is jelen van a buddhista szerzetesek felsőruházatán. Gyakran öt oszlopos csíkmintát használnak, de előfordul hét vagy kilenc csíkos is.

Kínai, japán, koreai ruházatok
Kb. i. sz. 1. században jelent meg a buddhizmus Kínában, és hamar szembetalálta magát a kínai kultúrával. Indiában az egyik váll felfedése a tisztelet jele, míg Kínában ez nem szokás.
A kínai kultúrában a helyes öltözet betakarja az egész testet, beleértve a karokat és a vállakat is. Ráadásul, mivel Kína éghajlatát tekintve hűvösebb, mint India, ezért a hagyományos háromrétegű öltözet nem ad elég meleget.

Így némi tanácskozás után a kínai buddhista szerzetesek egy hosszú ujjú, elől záródó köpenyt kezdtek viselni, hasonlót, mint amilyet a taoista tudósok. Erre a hosszú ujjú köpenyre vették fel aztán a kászáját (uttarászanga). A ruházat színe még tompábbá vált, annak ellenére, hogy az élénksárga – amelyik szerencseszínnek számít a kínai kultúrában – megszokott.

Ehhez még az is hozzájött, hogy Kínában a szerzetesek nem voltak alamizsnafüggők, hanem kolostori közösségekben kezdtek el élni, amelyek annyira önfenntartókká váltak, amennyire csak lehetett.
Ezért a kínai szerzetesek és apácák a mindennapjaik egy részében háztartási és kerti munkálatokat végeztek, ezért a kászája egész idő alatti viselése nem volt praktikus. Így ezt csak a meditációk és a szertartások végzése során hordták. Végül a kínai szerzetesek körében megszokottá vált a hasított szoknya vagy a hosszúnadrág viselése a mindennapok során, a nem meditációs és nem szertartásos időkben.

Öltözködés terén manapság is ugyanez a gyakorlat folytatódik Kínában, Japánban és Koreában. Az ujjakkal ellátott ruhadarabok különféle stílusban léteznek. És ugyanígy, különböző derékszalagokat, ujjatlan köpenyeket, obikat (japán selyemövek), stólákat és más egyéb kiegészítőket viselnek a ruházattal együtt ezekben a mahájána buddhista országokban.
A szertartások során a különböző iskolák szerzetesei, papjai és néha apácái gyakran viselnek ujjal ellátott “belső” felsőruhát, általában szürkét vagy fehéret; egy ujjal ellátott külső felsőruhát, amit elől kötnek meg vagy húznak össze, mint egy kimonót, és végül egy kászáját ráhúznak a külső ujjas ruházatra.

Japánban és Koreában a külső ujjal ellátott ruházat általában fekete, barna vagy szürke, és a kászája fekete, barna vagy arany, de sok egyéb kivétel létezik.

Tibeti buddhista ruházatok  
Bár a tibeti szerzetesek, lámák, apácák a ruhák, kalapok, ujjatlan köpenyek hatalmas választékát viselik, az alapruházat a következőkből tevődik össze:
-- A donka, egy átkötős jellegű, nagyon rövid ujjú ing. Színe lehet gesztenyebarna vagy gesztenyebarna és sárga.
-- A semdap gesztenyebarna színű, ruhadarabokból, foltokból összevarrt szoknya.
-- A csögyu olyasmi, mint a szangáti. Azaz köpeny, amit a felsőtesten viselnek, bár néha ugyanúgy az egyik vállukra hajtogatnak, mint a kászáját.. A csögyu sárga színű, és bizonyos ceremóniáknál és tanításoknál viselik.
-- A zen hasonló a csögyuhoz, de gesztenyeszínű és az átlagos napi viselet része.
-- A namjar szélesebb, mint a csögyu, több foltból készült, és sárga színű, gyakran selyemből készítik. Szertartásokhoz használják és kászája-stílusban viselik, a jobb karjukat szabadon hagyva.


           Nők a buddhizmusban (angol nyelven)

2017. március 26., vasárnap

Arahat/arhat

A korai buddhizmusban Buddha tanítványainak legfőbb célja az arahat/arahant (páli) vagy arhat (szanszkrit) - “érdemes” vagy “tökéletes” – állapot elérése volt. Ők azok, akik megvilágosodtak és elérték a nirvánát. (arról, hogy mi is ténylegesen a nirvána vagy nibbána, ITT írtam bejegyzést)
Az arahat a kínai buddhizmusban áluóhán vagy luóhán.
 
A legrégebben keletkezett szent iratokban némely esetben a történelmi Buddhát is nevezték arahatnak. Ekkor még mindkettőre – a Buddhára és arahatra is - úgy tekintettek, mint akik tökéletesen megvilágosodtak és megtisztultak minden szennyeződéstől, béklyótól. Az egyetlen különbség a kettő között az volt, hogy míg az arahat egy tanító segítségével érte el a megvilágosodást, addig a Buddha saját maga erejéből. Ő a mesterek mestere, a világ tanítója, aki kinyitja az ajtót mások számára is.
 
A történelmi Buddha halála után tanítványai különbözőképpen kezdték el értelmezni tanait. Ezzel együtt szükségszerűen az arahatról (de nem a Buddháról) is megoszlottak a vélemények. Voltak olyanok, akik azt állították, hogy egy arahat még rendelkezhet némi tökéletlenséggel és tisztátalansággal. Többek között az arahatok minősége fölötti egyet nem értés is oka volt az eredetileg egységes szangha szétválásának.
 
Az arahat a théraváda buddhizmusban
A történelmi Buddha halála utáni évszázadokban, amikor a buddhizmus már egyre jobban elterjedt, az az elképzelés alakult ki, hogy három ösvényen lehet eljutni a felébredéshez/megvilágosodáshoz: egy Buddha tanítványaként (szávaka); önálló Buddhaként (paccseka-buddha) – ő az, aki saját erejéből elérte a felébredést, de nem tanít másokat; és önmagától helyes módon felébredt Buddha (szamma-szambuddha).
 
Az arahat pedig, a legrégebbi szent iratoknak megfelelően továbbra is az a személy, aki egy Buddha tanítványaként mind a tíz béklyótól megszabadult és megvilágosodott/felébredt. (a megvilágosodás négy fokozatáról ITT írtam bejegyzést)
 
Az arhat a mahájána buddhizmusban
A mahájána buddhisták is használhatják az arhat szót bármely megvilágosodott lényre, vagy úgy ítélhetik, hogy az is lehet arhat, aki már nagyon régen az ösvényen jár, de még nem érte el a megvilágosodást. Van, amikor a srávaka szót is alkalmazzák  – ‘hallgató/tanítvány’ – az arhat szinonimájaként. Mindkét szó egy nagyon előrehaladott gyakorlót fejez ki.
 
Szólnak legendák hat, nyolc, tizenhat, tizennyolc vagy egyéb meghatározott számú arhatról, akiket elsősorban a kínai és tibeti buddhizmusban találhatunk. Úgy tartják, hogy maga Buddha válogatta ki őket a tanítványai közül, hogy maradjanak a világban, és védelmezzék a Tant addig, amíg a Maitréja buddha – az eljövendő kor Buddhája - meg nem érkezik. A buddhizmusban ezeket az arhatokat olyan tisztelet övezi, mint a kereszténységben a szenteket.
 
Arhatok és bódhiszattvák
Míg a théraváda hagyományban manapság is az arahat/aharant állapot elérése a legfőbb cél, addig a mahájána buddhizmusban a gyakorlás ideálja nem annyira az arhat vagy srávaka, hanem a bódhiszattva. (a bódhiszattva olyan a megvilágosodott lény, aki megesküszik arra, hogy minden élőlényt megszabadít a szenvedéstől. A bódhiszattvákról ITT írtam bejegyzést)

Forrás: Arhat vagy arahat (angol nyelven)
           A tíz tökéletesség (angol nyelven)

 

2017. március 16., csütörtök

A megvilágosodás négy fokozata

A théraváda buddhizmus úgy tanítja, hogy a megvilágosodásnak négy fokozata van. A páli kánon legrégebbi szuttáiban még nem egyértelműek a különböző fokozatok elnevezései, a későbbiekben viszont már igen. A legelső fokozat páli nyelven szótápanna vagy “folyamba lépett”; a második a szakadágámi vagy “egyszer visszatérő”; a harmadik az anágámi vagy “nem-visszatérő” és a negyedik az arahat vagy “érdemes”.

Mit jelent pontosan a négy fokozat?
Úgy tartják, hogy a négy fokozat közti különbséget elsősorban a béklyóktól való megszabadulás adja. A béklyók (szamjódzsana) olyan mentális akadályok, amelyek a megvilágosodás útjában állnak. Általában 10 béklyót szoktak felsorolni, de nem mindenhol ugyanazokat. A megvilágosodás felé vezető ösvény fokozatainak meghatározásainál a Szutta-pitaka – “Tanbeszédek kosara” – szerinti felsorolást veszik alapul.

Szótápanna vagy “folyamba lépett”
A legelső fokozat a szótápanna. Az, aki “belépett a folyamba”, az első három béklyót törte szét:
1. hit a szilárd, állandó és minden mástól függetlenül létező “én”-ben (szakkája-ditthi) – azaz személyiségre vonatkozó elképzelés
2. bizonytalanság, kétség Buddha tanításaival szemben (vicsikiccsá) azaz szkeptikus kétely az állandótlan – nem-kielégítő – nem-én jellemzőkkel kapcsolatban
3. ragaszkodás szertartásokhoz, rítusokhoz, szabályokhoz (szílabbata-parámásza) azaz szertartások, előírások megtisztító erejében való hit

Szakadágámi vagy “egyszer visszatérő”
A második fok a szakadágámi. Őróla azt tartják, hogy nem csupán az első három béklyótól szabadult meg, hanem a három méregtől is. A három méreg a vágy, a gyűlölet és a nem-tudás. Ugyanakkor a 4. és 5. béklyót már meglazította. A szakadágámi még egyszer emberi testben visszatér, és akkor szabadulhat meg teljesen.

Anágámi vagy “nem-visszatérő”
A megvilágosodás előtti harmadik fokozat az anágámi. Halála után a legmagasabb mennyekben születik újra, ahol eléri az arahatságot, és nem születik újra emberként.
Érdekes módon a páli kánon legrégebbinek tartott részeiben, ahol ezt a négy fokozatot megemlítik, nem a harmadik fokozat megnevezésére használják az anágámi szót. Az anágámi nem béklyóktól való megszabadulást jelent, hanem jó mentális szokások, jó minőségek ápolását. Bizonyos későbbi szuttákban pedig három fokozatot említenek, a világi, az anágámi és az arahat fokozatokat, ugyanakkor még ezekben sem utalnak béklyókra.

A legkésőbb keletkezett szuttákban található leírások szerint az anágámik azok, akik megszabadultak az öt első (alacsonyabb szintű) béklyótól.
Ebből az első három ugyanaz, mint a “folyamba lépett”-ek béklyói. Hozzájön még a
4. a szenvedély, vágy az érzéki élvezetek iránt (káma-rága) és az
5. a rosszakarat, ellenségesség (vjápáda vagy bjápáda).

Arahat vagy “érdemes”
Az arahatok már ebben az életben elérik a megszabadulást. Nekik többet már nem kell sehol sem újjászületniük. Mind a tíz béklyót hátrahagyták.
Az első öt – alacsonyabb szintű - béklyó ugyanaz, mint amitől az anágámik megszabadultak. Az öt magasabb szintű béklyó a következő:
6. finom anyagi létezés utáni vágy, újraszületés vágya (rúpa-rága)
7. anyag nélküli létezés utáni vágy, újraszületés vágya (arúpa-rága)
8. önhittség, beképzeltség, gőg (mána)
9. nyugtalanság, aggódás, felkavarodottság (uddhacsa)
10. nem-tudás, tudatlanság (avidjá)

Forrás: Wisdom library (angol nyelven)
             A folyamba lépett (angol nyelven)
             DN 6 - Maháliról (Buddha Ujja - fordította Csornai Katalin)
             AN 10. 13 - A béklyók (Buddha Ujja - fordította Fenyvesi Róbert)

2017. február 28., kedd

A buddhizmus vallás vagy filozófia?

A nyugati emberek körében sokszor és sok helyen feltett kérdés, hogy a buddhizmus vallás-e vagy inkább egyfajta filozófia és életforma. Ez rendszerint megosztja az embereket, némely esetben szinte késhegyig menő vitákká fajulnak az erről folyó beszélgetések.

Pedig nem árt tudnunk, hogy ez egy rosszul feltett kérdés. Ugyanis a vallás és filozófia olyan mértékű szétválása, amihez manapság annyira ragaszkodunk, a nyugati társadalomban egészen a 18. századig nem történt meg. A keleti civilizációkban pedig sosem létezett ilyen jellegű elválasztás.

Az ókori Indiában, a történelmi Buddha idején mai nyugati értelmezés szerinti vallási és mai nyugati értelmezés szerinti filozófiai kérdésekre egyidejűleg keresték a választ, különféle módszerekkel. Éppen ezért a történelmi Buddha tanításait is nagyon nehéz vallási vagy filozófiai kategóriába különíteni.
Minden vallásalapító vagy jelentős filozófus színre lépésének megvoltak a történelmi előzményei. Amíg ezeket nem ismerjük vagy figyelmen kívül hagyjuk, addig nem alkothatunk véleményt sem. (a történelmi Buddha tanításainak történelmi hátteréről és előzményeiről ITT és ITT írtam bejegyzést)

Két fontos ténnyel kell még tisztában lennünk. Az egyik, hogy a Buddha tanbeszédeit tartalmazó páli kánonban, amelyet kb. i. sz. 1. században rögzítettek írásban először, már számos utólagos betoldást találhatunk. A másik pedig az, hogy terjedése során a buddhizmus beolvasztotta magába a különböző országok helyi népi és vallási hiedelmeit, szertartásait, nézeteit, így sok helyen sajátságos, egyértelműen vallási színezetet kapott.

Vannak akik, azért állítják, hogy a buddhizmus nem vallás, hanem filozófia, mert úgy érzik, hogy a vallás egy irracionális, elsősorban hitre építő dolog. Ellenben a filozófia az emberi intellektus gyöngyszeme, amely racionális, józan és civilizált. A vallások háborút és gyűlöletet keltenek, míg a filozófia legfeljebb kávéházi vitákra sarkall. És mivel a buddhizmus a szemlélődés és tanulmányozás gyakorlata, ami nem függ semmilyen Isten, lélek vagy egyéb természetfeletti lényben való hittől, ezért nem is lehet vallás – állapítják meg végül.

Érvek amellett, hogy a buddhizmus a mai nyugati értelemben vett filozófia

A filozófia jelenlegi egyik meghatározása így hangzik: “A filozófia a világ legáltalánosabb törvényeiről szóló tudomány, amely a dolgokat az ész természetes fényénél vizsgálja. A filozófia a létet kutatja, minden létezőben közöset.” (idézet az antiiskola.eu – beszámolók, puskák internetesoldalról)

A  történelmi Buddha mindig arra biztatta híveit, hogy ne higgyenek el neki semmit sem, tanításainak igaz vagy hamis voltáról maguk győződjenek meg. Erre ékes példa a Káláma Sutta (AN 3.65), amelyben Buddha azt tanácsolja kálámák népének, hogy “ne menjetek szóbeszédek, legendák, hagyományok, szent iratok (...) vagy ama gondolat mentén, miszerint “e szerzetes a mi tanítónk”. Ha magatoktól rájöttök, hogy ezek a dolgok hasznosak (...), s e dolgokat elfogadva az ember cselekedetei örömet okoznak és boldogsághoz vezetnek, akkor magatokévá tehetitek e dolgokat és időzhettek bennük.” (A teljes szuttát a Buddha Ujja oldalon kétféle fordításban is ITT lehet olvasni)

A személyes megtapasztaláson kívül Buddha tanításai a gyakorlásra és az erkölcsi elvek betartására helyezik a hangsúlyt. Ahogy már többször is említettem bejegyzéseimben, az “öt fogadalom” nem Istentől vagy istenektől származó törvények, hanem mindannyiunk hasznos útmutatói ebben az életben. Bár megszegésük esetén némely szuttában – tanbeszédben - találunk karmikus következményekre való utalást, Buddha leggyakrabban mégis gyakorlati jellegű hátrányokat említ. A fogadalmak betartásának elősegítésére pedig gyakorlati jellegű előnyöket sorol fel.

A történelmi Buddha a különböző metafizikai spekulációk elől egyértelműen elzárkózott, többször is kijelentve, hogy a gyakorlás a legfontosabb. A buddhizmusban létezik tíz (vagy tizennégy) kifejtetlen metafizikai jellegű kérdés, amire Buddha nem válaszolt. Ezekről ITT írtam bejegyzést.

Érvek amellett, hogy a buddhizmus mai nyugati értelemben vett vallás

A buddhizmus az emberek többsége számára vallás, aminek egyértelmű okai vannak. Bár a nyugati emberek többsége úgy definiálja a vallást, mint olyan jellegű hitrendszert, ami egy Isten vagy istenek meglétén alapul, a szakemberek meghatározása szerint a vallás a transzcendencia kutatása, amely túlnyúlik az egyénen. Ha így nézzük, akkor a buddhizmusnak vannak vallási megnyilvánulásai.

A szuttákban megjelennek a halál utáni életre vagy a különböző létsíkokra, vagy Brahmára vagy egyéb istenekre való utalások. Azonban, ahogy azt fentebb említettem, nem szabad elfelejteni a tényt, hogy számos utólagos betoldást találunk a páli kánonban, amiknek feltehetőleg kevés közük van a történelmi Buddhához vagy eredeti tanításaihoz.

A keleti országokban a buddhizmusban jelen lévő szertartások, imák, amelyek miatt egyértelműen a vallások közé soroljuk a buddhizmust, a szintén fentebb említett okokra vezethetők vissza: terjedése során a buddhizmus nem elfojtotta vagy elpusztította a helyi népi vallásos hiedelmeket, szertartásokat, hanem magába olvasztotta.

Ugyanakkor nagyon nehéz eldönteni azt, hogy mi tartozik a vallásosság, a hit kategóriájába és mi a filozófia kategóriájába. Elsőként említhetjük a történelmi Buddha megvilágosodását, amely mély meditációja alatt történt meg. A meditációt, mint egyfajta módosult tudatállapotot misztikus, transzcendentális dolognak tartották évezredeken keresztül. Az utóbbi évtizedekben objektív vizsgálati módszerekkel, műszerek segítségével kimutatták, hogy a különböző meditációfajták milyen jellegű neurobiológiai, neurofizikai változásokat idéznek elő. (a meditáció agyra ható hatásairól ITT írtam egy bejegyzést)

A történelmi Buddha tanításának alapját, a létezés három jellegét: 
állandótlan (páli nyelven: aniccsa, szanszkrit nyelven: anitja),
nem-kielégítő (p: dukkha, szkt: duhkha) és
éntelen (p: anatta, szkt: anátman) hit nélkül és bonyolult filozófiai fejtegetés nélkül is könnyen be lehet látni.

Azt, hogy a dolgok bennünk és körülöttünk folyton változnak (aniccsa), senkinek sem kell magyarázni.

Azt, hogy úgy általában elégedetlenek vagyunk, mert a legtöbb dolgot nem találjuk kielégítőnek (dukkha), szintén könnyű belátni. (télen túl hideg van, nyáron túl meleg van; a szabadságunk túl rövid, a munkanap túl hosszú; ha egy nap nem keres senki telefonon, akkor azt hisszük, hogy nem kellünk senkinek, ha hívnak, akkor miért nem hagynak már békén, stb. )

Az éntelen (nem-én) (anatta) tényező is könnyen belátható, ha onnan indulunk ki, ahonnan a történelmi Buddha: az ő idejében “alapmű”-nek számító legősibb Upanisádokból. Ezekben azt tanították, hogy a Világmindenség, a Brahman, amely elpusztíthatatlan, örök és nem változó, azonos az egyéni lélekkel, én-nel, az attával/átmannal.
Az Upanisádok szerint mindenünk, testünk minden porcikája, gondolkodásunk, érzelmeink, stb. át vannak hatva a Brahmannal/átmannal. Az ember célja, hogy felismerje ezt az azonosságot, és felismerje mindenről, hogy “ez (is) én vagyok, ez (is) az enyém”. Viszont könnyű belátni, hogy a test, a gondolkodás, érzelmek, stb. változó dolgok, keletkeznek és elmúlnak, tehát nem lehetnek azonosak valamivel, ami elpusztíthatatlan, örök és nem változó. Így a testre, érzelmekre, gondolkodásra, késztetéseinkre csak egyetlen állítás lehet igaz, hogy “ez nem én vagyok”, azaz anatta (szkt. anátman).
A történelmi Buddha nem tagadta, hogy létezik egyéni lélek, én, atta/átman, de azt sem állította, hogy létezik. Ez is egyike volt annak a tíz (tizennégy) kérdésnek, amit nem volt hajlandó kifejteni.

Mindentől függetlenül, teljesen mindegy, hogy mi magunk minek tekintjük a buddhizmust és/vagy a történelmi Buddha tanait. Azonban ne felejtsük el, hogy Ázsiában emberek milliói számára a buddhizmus éppen olyan vallás, mint nekünk a kereszténység vagy iszlám vagy bármely más vallás, és ugyanazt a célt szolgálja. Tehát ha mi is vallásként akarjuk gyakorolni a buddhizmust, akkor tegyük azt. Ha filozófiaként tekintünk rá, akkor legyen úgy. Egyetlen dolog teljesen felesleges: ezen vitatkozni vagy másokat saját igazunkról győzködni. Ha komolyan vesszük a történelmi Buddha tanításait, akkor a személyes gyakorlásra fordítsuk az erőnket és energiánkat, ne pedig értelmetlen vitára valami olyasmiről, ami egyáltalán nem lényeges.

Forrás: A buddhizmus vallás vagy filozófia? (angol nyelven)
            Buddhizmus: Filozófia vagy vallás (angol nyelven) 


2017. február 11., szombat

A tíz tökéletesség (páramitá) a théraváda buddhizmusban

A théraváda buddhizmusban éppen úgy jelen vannak a tökéletességek, a páramiták vagy páli nyelven páramík, mint a mahájána buddhizmusban. (a mahájána buddhizmus hat tökéletességet sorol fel, amelyekről ITT írtam bejegyzést) Feltehetőleg a páramík nem tartoznak az eredeti théraváda tanítások közé, mert a páli kánon legősibbnek tekintett részében ilyenformán nem találhatók meg, csak az újabb részekben, illetve a kánonhoz tartozó magyarázószövegekben.
Például a tíz páramí a Dzsátakákban – “Születés történetek” - úgy jelenik meg, hogy egy-egy mesét szentelnek minden tökéletességnek. (a Dzsátakák a Szutta-pitaka – “Tanbeszédek kosara” – része, 547 állatmesét tartalmazó buddhista mese-és történetgyűjtemény. ITT írtam róla bejegyzést)

A tíz tökéletesség egymásból következik, ezért meghatározott a sorrendjük.

A tíz páramí a théraváda buddhizmusban

1. Az adakozás tökéletessége (dána)
Ebbe nem csupán a konkrét adományozás tartozik bele, hanem a nagylelkűség és az önzetlenség is. Nem számít, ki mennyit ad vagy ki mennyit kap. Nincs szükség köszönetre, viszonzásra. Nincsenek kikötések és nincsenek elvárások. Maga az adás ténye okoz örömet.
Az ily módon való adakozás, nagylelkűség lazít az önzőségen (és önző vágyakon), és segít a ragaszkodásmentesség kifejlesztésében. Ugyanakkor eljuttat a következő tökéletességhez, az erkölcsösséghez is.

2. Az erkölcsösség tökéletessége (szilá)
Bár úgy tartják, hogy az erkölcsös vagy helyes viselkedés természetes módon, önmagától következik az önző vágyak elengedéséből, de ez fordítva is igaz lehet: az önző vágyaktól való megszabadulás természetes módon ered az erkölcsös vagy helyes viselkedésből.
Ázsia nagy részén a buddhista világi hívők legalapvetőbb gyakorlata az, hogy alamizsnát adnak a kolostorban élőknek, és igyekeznek betartani az öt fogadalmat. Ezek a fogadalmak nem annyira önkényes szabályok, hanem inkább elvek, amelyeket annak érdekében alkalmazhatunk, hogy harmóniában élhessünk környezetünkkel.
Az első két páramí, az adakozás értékének teljes megértése és a környezetünkkel való harmónia elvezet a következő tökéletességhez, a lemondáshoz.

3. A lemondás tökéletessége (nekkhamma)
A lemondást úgy értelmezik a buddhizmusban, hogy elengedjük mindazt, ami a szenvedéshez és a tudatlansághoz köt. Bár ez nagyon jól hangzik, de könnyebb mondani, mint megcsinálni. Ugyanis leggyakrabban pontosan a szenvedéshez és tudatlansághoz kötő dolgokról gondoljuk azt, hogy boldogtalanok leszünk nélkülük.
Buddha tanítása szerint az igazi lemondáshoz nélkülözhetetlen, hogy teljes mértékben felfogjuk és megértsük azt, hogyan okozunk magunknak szenvedést a mohóságunkkal és önzőségünkkel. Amikor ezt megtesszük, a lemondás önmagától bekövetkezik, és inkább pozitív és felszabadító érzésként észleljük, nem pedig büntetésként.
Úgy tartják, hogy a lemondást a bölcsesség tökéletesítheti.

4. A megkülönböztető bölcsesség (pannyá)
A bölcsesség ebben az esetben a négy nemes igazság teljes felfogását és megértését jelenti, és a jelenségek valódi természetének (állandótlanság, én-telenség) belátását.
A bölcsesség az életerő, energia által tökéletesíthető, ami a következő páramí.

5. Az életerő/energia tökéletessége (virija)
Az életerő vagy energia itt azt jelenti, hogy ezen a szellemi ösvényen félelem nélkül, eltökélten, határozottan haladunk. Ebben az esetben is fennáll a kölcsönös hatás: a bölcsességet az életerő, a határozottság tökéletesíti, ugyanakkor a bölcsesség tökéletesítéséből magától jön létre a félelemnélküliség, határozottság.
Az életerő, a szorgalom fejlesztése és terelése kiérleli a türelmet.

6. A türelem tökéletessége (khanti)
A határozottság, félelemnélküliségből kifejlődik a türelem. A “khanti” szó jelentése “érzéketlen rá” vagy “képes neki ellenállni”. Ezért fordíthatjuk toleranciának, kitartásnak és önuralomnak is, éppen úgy, mint türelemnek vagy béketűrésnek.
A khanti segítségével könnyebben eltűrjük a nehézségeket, akárcsak azokat a kényelmetlenségeket vagy szenvedést, amiket mások okoznak. Sőt, még akár arra is képesek leszünk, hogy segítsünk rajtuk/nekik.

7. A szavahihetőség tökéletessége (szaccsa)
Ha sikerült kifejlesztenünk a türelmet és béketűrést, akkor könnyebben kimondjuk az igazságot, még akkor is, ha az emberek nem akarják hallani. A szavahihetőség becsületességben, igazságosságban és őszinteségben is megnyilvánul, és segít az elszántság és a céltudatosság kialakításában.

8. A céltudatosság tökéletessége (adhitthána)
A céltudatosság meghatározza azt, hogy mi szükséges a megvilágosodáshoz, és kiküszöböl mindent, ami az útjában van. Az ilyen módon megtisztított és szennyezetlen ösvényen kifejlődik a szerető kedvesség.

9. A szerető kedvesség tökéletessége (mettá)
A szerető kedvesség egy olyan elmeállapot, amit az emberek többségében gyakorlással ki lehet alakítani. Elengedhetetlen az énközpontúvá szűkült tudat megnyitásához. A mettá az önzés, a harag és a félelem ellenszere. (a könyörületességről vagy mettáról ITT írtam bejegyzést)

10. Az egykedvűség/lelki egyensúly tökéletessége (upekkhá)
Az “upekkhá” szó páli nyelven semlegességet, egykedvűséget, közömbösséget jelent. Az egykedvűség vagy semlegesség lehetővé teszi azt, hogy pártatlanul nézzük a dolgokat. A kialakított objektív és tárgyilagos szemlélet birtokában nem sodornak sehová sem a vágyaink, vonzódásaink vagy ellenérzéseink.

 Forrás: Tíz páramita a théraváda buddhizmusban (angol nyelven)

2017. január 31., kedd

A semmi az valami?


Ezt a mostani bejegyzést Robinak köszönhetjük. Ő fordította a "Hét dolog, amit Buddha sosem mondott" című bejegyzést is, ami nagy olvasottságra tett szert, eddig több, mint 1000 megtekintést kapott.


Thích Nhát Hanh válaszol gyerekek kérdéseire

(Thích Nhát Hanh zen buddhista szerzetes és békeaktivista. 1926-ban született Vietnámban, de az 1960-as évek végén száműzték hazájából, mert szembehelyezkedett az ott dúló háborúval. Jelenleg a dél-franciaországi Plum Village-ben lakik, ahol kolostort alapított. Békemozgalmak aktív támogatója, az erőszakmentes megoldások híve. Martin Luther King a “Béke és erőszakmentesség apostolá”-nak nevezte)

A gyerekek különleges helyzetben vannak Thích Nhát Hanh buddhista tanító Plum Village-i hagyományában, ahol kifejezetten gyerekek és kamaszok számára kialakított gyakorlatok, fogadalmak és programok is szerepelnek. Thích Nhát Hanh tanítóbeszédei első részét gyakran rájuk gondolva alakítja ki. A gyerekek rendszeresen kérdeznek tőle olyanokat, amikkel általában a felnőttek is azonosulni tudnak. Lehet, hogy a gyerekek kisebbek és fiatalabbak, és lehet, hogy viccesen fogalmaznak, de a kérdéseik, akár a felnőtteké, jellegzetes emberi gondolatokról és problémákról árulkodnak.
A Semmi az valami? című új illusztrált könyvből következzék most a gyerekek hét nagyon találó kérdése és Thích Nhát Hanh rájuk adott bölcs válasza. 
“Mindig megpróbálom a tőlem telhető legjobb választ adni” - mondja Thích Nhát Hanh. “Jóval idősebb vagyok a kérdező gyerekeknél, de amikor együtt ülünk és együtt lélegzünk, egyformának tűnünk.

 Mi az éberség?
Az éberség energia. Ez az energia segít abban, hogy élvezzük azt, ami épp most történik. Az éber energia sok örömöt adhat számunkra. Segít abban, hogy kevesebbet szenvedjünk és tanuljunk a szenvedésünkből. Úgy tudunk a legkönnyebben némi éber energiára szert tenni, ha becsukjuk a szemünket és könnyedén lélegzünk. Csak a légzésre figyeljünk. Ha képesek vagyunk arra, hogy élvezzük a be-és kilégzést, akkor éber energiát teremtünk.
Mit kell tenned, ha valaki rosszul érzi magát és fel akarod vidítani az illetőt, és azt akarod, hogy jobban érezze magát?
Az egyik legegyszerűbb és legkedvesebb dolog, amit tehetsz valakiért, aki rosszul érzi magát, ha egyszerűen csak vele vagy és együtt lélegzel vele. Mondhatod azt is: “Itt vagyok Neked!”. Felajánlod neki a jelenléted, ami a legcsodálatosabb ajándék, amit egy másik embernek adhatsz.
Mit csinálsz, ha megrémülsz?
Általában, amikor megijedünk, megpróbálunk elmenekülni attól, ami megrémített. Amikor én megrémülök, elkezdek mélyen lélegezni és megnyugtatom magam. Megpróbálok nem gondolkodni, csak lélegezni. Ez mindig segít rajtam. Ha elrontom a gyomrom, rendszerint megtöltök egy palackot forró vízzel, és a gyomromra teszem. Öt perc elteltével sokkal jobban érzem magam. Az éber légzés olyan az elmémnek, mint a forró vízzel telt palack. Minden alkalommal, amikor az éber légzést használom a félelmemre, megnyugszom.
A semmi az valami?
Igen. A semmi az valami. Van egy elképzelés a fejedben a semmiről. Van egy elképzelés a fejedben a valamiről, Mindkettő olyan dolog, ami egyaránt képes szenvedést vagy boldogságot teremteni.
Miért érzem néha azt, hogy magányos vagyok és hogy nem szeret senki?
Néha a körülötted lévő emberek figyelme elterelődik, és esetleg elfelejtik kifejezni a szeretetüket. De ha úgy érzed, hogy senki sem szeret, még mindig fordulhatsz a természet világa felé. Látod odakint azt a fát? Az a fa szeret téged. Felajánlja neked a szépségét és a frissességét, és oxigénnel lát el, hogy lélegezni tudj. A Föld szeret téged, friss vizet és ízletes gyümölcsöt kínál, hogy megehesd. A világ sokféleképpen fejezi ki szeretetét, nem csupán szavakkal.

Hogyan tudok szeretni valakit, aki más dolgokat kedvel, mint én?

A szeretet felfedezés. Amikor szeretsz egy embert, akkor felfedezed a kellemes tulajdonságait. De élvezheted a különbségeket is, mert elég unalmas volna, ha mindenki ugyanolyan lenne. Ha valakinek olyan tulajdonságai vannak, amik miatt nem tűnik szerethetőnek, te még akkor is gyakorolhatod annak az embernek a szeretetét, aki olyan amilyen, nem pedig olyan, amilyennek te szeretnéd, hogy legyen.

Hogy maradhatok nyugodt, amikor annyi rossz dolgot látok a világban?
Ha erőszakot vagy kegyetlenséget látok, az engem is feldühít. Mindannyian mérgesek leszünk néha. De meg tudjuk tanulni, hogyan bánjunk a haragunkkal. Ha közelről megvizsgáljuk, észrevehetjük, hogy a kegyetlen emberek belül sokat szenvednek. Amikor belátjuk ezt, együtt érzőek leszünk, és segíthetünk a helyzeten azzal, hogy békét teremtünk, még akkor is, ha nem túl békés dolgok történnek körülöttünk. A légzésünket és az éberségünket arra használhatjuk, hogy a harag energiáját az együttérzés energiájává alakítsuk át. Amikor már rendelkezünk az együttérzés erejével, többféle dolgot tehetünk azért, hogy az emberek kevesebbet szenvedjenek.

Forrás: A semmi az valami? (angol nyelven)

2017. január 28., szombat

A hat páramita a mahájána buddhizmusban

A mahájána buddhizmusban a bódhiszattva ösvényre lépőknek hat fontos elmeállapot – a hat páramitá - kialakítására is szükségük van. A páramitá szót általában “tökéletesség”-nek szokták fordítani, mert ha tökélyre sikerül fejleszteni, akkor segítségükkel elérhetjük a megvilágosodást és a megszabadulást. De a szanszkrit jelentése alapján, amely “túláradó, túlnyúló, kiterjedő”, nevezhetjük a hat páramitát “túlvivő magatartásnak” is, hiszen valamilyen formában keresztülvihet problémáinkon.

A hat páramitá kifejlesztése több szempontból is nagyon hasznos:
 -- Képessé tesznek arra, hogy megoldjunk vagy akár el is kerüljünk különböző problémákat
-- Segítenek abban, hogy minél távolabb tarthassuk magunkat a zavaró érzelmektől és zavaró elmeállapotoktól
-- Általuk képessé válhatunk, hogy mások legnagyobb segítségére lehessünk

A hat páramitá fejlesztése közben tartsuk szem előtt ezeket a célokat, hogy erőt adjanak a folytatáshoz.

A hat páramitá

1. Nagylelkűségdána-páramitá
A nagylelkűség vagy adományozás önzetlen, viszonzást nem váró jó tett vagy jó szó. Kifejlesztésének haszna a következő:
-- Több önbecsülésülésünk lesz azáltal, hogy másoknak adhatunk valamit
-- Segít legyőzni az egocentrikus gondolkodást, önzőséget és fukarságot
-- Enyhíthetünk mások szenvedésén

2. Erkölcsösségszilá-páramitá
Erkölcsösség az, amikor tartózkodunk az ártalmas magatartástól azáltal, hogy felismerjük a hátrányait. Kifejlesztésének haszna a következő:
-- Képessé tesz bennünket arra, hogy távol tartsuk magunkat a problémáktól, amelyek az ártó tettekből, beszédből és gondolkodásból keletkeznek. Embertársainkkal való kapcsolatainkban bizalmi alapot épít ki.
-- Segít a negatív viselkedési ösztönök legyőzésében és olyan önkontrollt alakít ki, amely kiegyensúlyozottabbá tesz.
-- Megakadályoz abban, hogy másokat bántsunk – akár tettel, akár szóval, akár gondolatban.

3. Türelem – ksántí-páramitá
A türelem vagy béketűrés az a képesség, hogy elviseljük a nehézségeket, problémákat anélkül, hogy méregbe gurulnánk vagy indulatossá válnánk.
Kifejlesztésének haszna:
-- Általa megelőzhetjük azt, hogy kínos jeleneteket rendezzünk, ha valami nem a kedvünk vagy tervünk szerint alakul
-- Segít legyőzni a haragot, türelmetlenséget vagy intoleranciát. A nehézségekkel nyugodtabban tudunk szembenézni
-- Könnyedebbé válnak az emberi kapcsolataink, mert kevésbé leszünk dühösek másokra, ha nem követik a tanácsainkat, ha hibákat követnek el, ha irracionálisan viselkednek vagy beszélnek, vagy ha gondot okoznak nekünk

4. Törekvés/kitartás/erőfeszítésvírja-páramitá
A törekvés vagy kitartás azt jelenti, hogy ha valamit eltervezünk, azt a felmerülő nehézségek ellenére sem adjuk fel, hanem végigcsináljuk. Kifejlesztésének haszna:
-- Erőt ad ahhoz, hogy befejezzük, amit elkezdtünk, anélkül, hogy elkedvetlenednénk
-- Segít legyőzni az alkalmatlanság érzését és a lustaságot. Segít abban, hogy haladás közben ne térítsenek el jelentéktelen dolgok
-- Képessé tesz arra, hogy sikeresen befejezzük a legbonyolultabb kötelezettségeket is, és hogy ne adjuk fel a legkilátástalanabb helyzetben lévők megsegítését sem

5. Elmélyedésdhjána-páramitá
Az elmélyedés (koncentráció) az elmének az az állapota, amely teljesen mentes a mentális elkalandozástól, tompaságtól és érzelmektől.
Kifejlesztésének haszna:
-- Képessé tesz arra, hogy összeszedettek maradjunk, így bármit is teszünk, kevésbé követünk el hibát vagy balesetet
-- Segít legyőzni a stresszt és a szorongást, és megakadályoz abban, hogy érzelmileg túlságosan megzavarodjunk vagy pánikba essünk
-- Lehetővé teszi, hogy arra figyelhessünk, amit mások mondanak vagy amit cselekednek, így jobban észrevesszük azt, hogy hogyan segíthetünk nekik vagy segíthetünk-e egyáltalán

6. Megkülönböztető bölcsességpradzsnyá-páramitá
Megkülönböztető bölcsesség az elmének olyan állapota, amely képes az igazi megkülönböztetésre és bizonyosságra aközött, hogy mi a helyes és mi nem az, mi a valódi és mi nem az.
Kifejlesztésének haszna:
-- Képesek leszünk arra, hogy felfogjuk, megértsük és a gyakorlatban is alkalmazzuk a buddhista tanítás lényegét (állandótlanság, éntelenség)
-- Lehetővé teszi, hogy tisztán és jól lássuk, mit kell tennünk és hogyan kell viselkednünk egy adott helyzetben, megelőzvén azt, hogy olyat tegyünk, amit később megbánunk
-- Segít legyőzni a határozatlanságot és zavarodottságot
-- Megfelelően és pontosan látjuk mások helyzetét, így tudni fogjuk, hogy akkor és ott mit kell mondanunk és tennünk

Forrás: A hat páramitáról röviden (angol nyelven)

2017. január 16., hétfő

A helyes összpontosítás szintjei (dzshánák vagy dhjánák)

A történelmi Buddha idején a megvilágosodást kereső és különböző irányzatot képviselő aszkétáknál, remetéknél bevett gyakorlatnak számított a meditáció (bhávana). A meditációnak egy magas foka képezi a nemes nyolcrétű ösvény nyolcadik tagját, a helyes összpontosítást/helyes elmélyedést (sammá szamádhi).
A dzshánák (páli) vagy dhjánák (szanszkrit) ennek a helyes összpontosításnak/helyes elmélyedésnek a különböző lépcsőfokai.

A dhjána szó “elmélyülés”-t, “összpontosítás”-t jelent, éppen úgy, mint a szamádhi.
(Azonban a szamádhinak a buddhizmusban létezik egy konkrétabb megfogalmazása is, ez a “jól megalapozott elme, helyesen fenntartott elme”, illetve egészen pontosan “egyhegyű elme” – citta-ekágratá (szanszkrit) vagy citta-ekaggatá (páli) )

Eredetileg a dhjána négy fokozatból állt, ez később újabb néggyel egészült ki. Az így kapott nyolc szint két részre osztható: az eredeti négy lett az alsó szint, a rúpadzsána (“formákhoz kötött dzshánák”), és a hozzátoldott újabb négy a felsőbb szint, az arúpadzsána (“formák nélküli, csak tudati dzshánák”).
Létezik még egy úgynevezett kilencedik dzshána is, ez a nirodha-szamápatti (“érzések és észlelések megszűnése”).

A dhjánák leírása a théraváda irányzat szerint

A rupadzshána – formákhoz kötött dzshánák
Az első fokozat eléréséhez a gyakorlónak el kell engednie az öt akadályt (nívárana). Ezek az érzéki vágy, a rosszakarat, tompaság, nyugtalanság, kétely. Majd egy  “meditációs tárgyat” kell választania a fókuszáláshoz. Ez a tárgy lehet testi, például a légzés figyelése. Lehet vizuális, egy pont a falon, mandala vagy egy belső kép. De lehet auditív, például mantra.

A páli kánonban több szuttában is megtalálható a négy dzshána részletes leírása. Ezekben rendszerint ugyanazokat a szavakat, ugyanolyan szófordulatokat használnak, ami azt jelenti, hogy a dzshánák részletezését feltehetőleg utólag toldották be a szövegekbe. Most például az MN 19. szuttából idézek, amelyben a történelmi Buddha saját szavaival így írta le az első fokozat elérését:

“Lankadatlan kitartás keletkezett bennem és letisztult a figyelmem. A testem békés volt és nyugodt, az elmém összpontosított és egyhegyű. Teljesen visszavonulva az érzékektől, visszavonulva a nem üdvös dolgoktól, beléptem az első dzshánába és ott időztem: elragadtatás és öröm született a visszavonulásból, megragadott és megtartott gondolatok által kísérve.”
(a szuttában szereplő “megragadott gondolatok” kifejezés elsuhanó, háttérgondolatokat jelent, a “megtartott gondolatok” pedig inkább akaratlagos vagy hosszabb időn keresztül meglévő gondolatokat)

A második dzshánáról így beszél Buddha:
“Lecsendesítve a megragadott és a megtartott gondolatokat, beléptem a második dzshánába, és ott időztem: elragadtatás és öröm született az összpontosításból; az összpontosított és belső biztonságban lévő, nyugodt tudat ébersége mentes a megragadott és megtartott gondolatoktól. “

A harmadik dzshána:
“Elhalványítva az elragadtatást, egykedvű maradtam, figyelmes és éber, megtapasztalva magamban az örömöt. Beléptem a harmadik dzshánába és ott időztem. Amiről az mondják a bölcsek: “Örömteli életet él az, aki felülemelkedett egykedvűségben és éberségben tartózkodik.” “

A negyedik dzshánához:
“Feladva a korábbi örömöt és fájdalmat, beléptem a negyedik dzshánába és ott időztem, áthatva az éberség és egykedvűség tisztaságával, sem szenvedést, sem örömöt nem érezve.”

(a teljes MN 19. szutta ITT olvasható a Buddha Ujja oldalon)

Arúpadhzsána (“formák nélküli, csak tudati dzshánák”)
Ötödik dzshána – végtelen tér – a figyelem a meditációs tárgyról áthelyeződik a térre, amely végtelen és üres.

Hatodik dzshána – végtelen tudat – a térről, amely üres, áthelyeződik a figyelem magára a tudatra. Csak a végtelen tudat létezik.

Hetedik dzshána – semmi tudatossága – megjelenik az érzés, hogy nincs tudat, nincs semmi.  A “van” hiánya.

Nyolcadik dzshána – sem észlelés, sem nem észlelés – az elme legelvontabb lehetséges állapota

A dhjánák szerepe a megvilágosodás elérésében
Vannak olyan buddhista meditációs tanítók, akik a tanítványaik fejlődését a dhjánákban való előrehaladásban mérik. Míg más tanítók szerint felesleges ragaszkodni a meditációs lépcsőfokokra való odafigyeléshez.

A théraváda buddhizmus hagyományai szerint a megvilágosodás eléréséhez nélkülözhetetlen az elmélyülés, ezen belül is az éberség/belátás (vipasszaná) meditáció gyakorlása. A meditáló arra használja a dzshánákat, hogy elcsendesítse és “egyhegyűvé” tegye elméjét annak érdekében, hogy megvizsgálhassa a jelenségek valódi természetét (állandótlan, nem-kielégítő, éntelen). Ez a fajta megvizsgálás adja az éberség/belátás (vipasszaná) meditáció lényegét.

A mahájána irányzat különböző iskolái többféleképpen képzelik el a megszabaduláshoz való eljutást, de itt is megtalálhatunk olyanokat, amelyek a meditációt elengedhetetlennek tartják. Ilyen az Indiában i. sz. 4. században alakult jógácsára, majd a körülbelül i. sz. 4-5. században Kínában megjelenő csan meditációs iskola. A “csan” kínai szó a szanszkrit “dhjána” kiejtéséből származik.
A csan i. sz. 700 körül került át Koreába, ott szon néven alakultak ki ugyanolyan jellegű, a meditációra erős hangsúlyt helyező iskolák. A zen Japánba Kínából került át i. sz. 8. századtól. (a zen a csan kínai írásjel japán olvasata)

A vadzsrajána irányzatban, úgy általánosságban nem igazán erőltetik a meditáció magas fokának elérését. Valószínűnek tartják, hogy azért nem, mert a tibeti buddhizmusban a tantra gyakorlást tartják a megvilágosodás igazi eszközének. A tantrában nagy szerepe van a gyakorló tudatában meglévő érzékelhető vágyaknak és a szenvedélynek, amelyek viszont a dhjánák magasabb szintjein már nem is lehetnek jelen.
Ennek ellenére vannak, és a korábbi időszakokban is voltak olyan tibeti buddhisták, akik annak szentelték életüket, hogy a dhjánákban minél magasabbra szintre jussanak. 

Forrás: A dzshánák vagy dhjánák (angol nyelven)
              Dzshánák a buddhizmusban (angol nyelven)
              Ian Harris: Buddhizmus képes enciklopédiája Kossuth Kiadó 

2017. január 2., hétfő

Miért nincsenek női Buddhák? (négy érdekes kérdés a buddhizmussal kapcsolatban)

Bár a nyugati társadalom már jó pár évszázada felfedezte a buddhizmust, szélesebb körben csak az utóbbi 40-50 évben terjedt el. Emiatt ez a vallás még mindig több-kevésbé ismeretlennek számít a nyugatiak körében. (Nyugaton nem csupán a buddhizmussal vannak így. Érdekes tény, hogy a nyugati ateisták döntő többsége leragadt a kereszténység Istenének a tagadásánál, mert nem sok fogalmuk van más, nem keresztény vallások isteneiről)

A buddhizmussal kapcsolatban ráadásul nagyon sok a félretájékoztatás is. Ha az interneten nézelődünk, több olyan oldalt  - blogot, fórumot - találunk, amelyek jó része nem feltétlenül megbízható forrás.
Itt most négy kérdést fejtek ki bővebben.

1. Miért nincsenek női Buddhák?
A válasz attól függ, hogy a.) kit kérdezünk, b.) mit értünk “Buddha” alatt?
A mahájána buddhizmus több iskolájában minden élőlénynek, férfinek és nőnek alapvető lényege a “Buddha-természet”. Ha ilyen értelemben nézzük, akkor mindenki Buddha.
Bár valóban létezik egy elterjedt nézet azzal kapcsolatban, hogy csak férfiak léphetnek be a Nirvánába – amit pár kései szútrában le is írnak  -, de ezt a hiedelmet egyértelműen és kifejezetten megcáfolják az i. sz. 100 körül keletkezett Vimalakirti Szútrában.
Kannon (Bosatsu)

Az eredetileg férfiként ábrázolt Avalókitésvara, a könyörületesség bódhiszattvája Kínában és Japánban női formát öltött. Kínában Kuan Jin, Japánban pedig Kannon (Bosatsu) néven imádkoznak hozzá. (Avalókitésvaráról ITT írtam részletesebben)

A théraváda buddhizmus szerint a jelenlegi világkorszakban (kappa) négy Buddha született, ebből a történelmi Buddha volt a negyedik. Még ebben a világkorszakban lesz egy ötödik és egyben utolsó Buddha is, a Maitréja Buddha.
Annak ellenére, hogy a théraváda irányzat eddig csak férfi Buddhákat tart számon, nagyon sok megvilágosodott nőről tesz említést. Őket, éppen úgy, mint a megvilágosodott férfiakat, arhatoknak vagy páli nyelven arahantoknak nevezik. (Arról, hogy hányféle Buddha van, ITT írtam bejegyzést. A buddhizmus híres női alakjairól akik közül jó néhányan megvilágosodtak több bejegyzés is olvasható, köztük ITT és ITT)

2. A kövér, kopasz és nevető Buddha azonos a történelmi Buddhával?

Az átlagember úgy gondolja, hogy igen, a kettő ugyanaz. Azonban erről szó sincs. A kövér, nevető Buddha i. sz. 10. században tűnt fel Kínában. Egy pocakos, vidám, állandóan zsákot cipelő buddhista szerzetes, Cs’i-tzu nem sokkal a halála előtt azt állította, hogy ő az eljövendő korok, Maitréja Buddha reinkarnációja.

Később alakja legendássá vált, Kína-szerte elterjedt Pu-taj (Budai) – “Rongyos Zsák”- néven. A róla készült szobrok sok kínai buddhista templomban feltűntek. Természetesen annak a népi hagyománynak, mely szerint a jó szerencse érdekében meg kell simogatni a “Buddha” hasát, semmi köze sincs a buddhista tanításokhoz. (Bővebben a nevető Buddháról ITT olvasható egy bejegyzésem, Maitréja Buddháról pedig ITT írtam)


3. Az ábrázolások szerint miért van Buddhának púp a feje tetején?
Természetesen nincs mindig, de a legtöbb esetben valóban van. Létezik egy olyan legenda is, mely szerint a fején található apró csomók nem mások, mint csigák, amelyek önként másztak fel oda befedni Buddha fejét, hogy melegítsék vagy hűtsék. Ez a legenda nem fedi a valóságot.

A tudomány jelenlegi állása szerint a történelmi Buddhát emberi alakban legelsőként Gandharában ábrázolták. (Gandhara egy ókori buddhista királyság volt, a mai Afganisztán és Pakisztán területén terült el) Az itteni művészekre a perzsa, görög és a római művészet egyaránt hatással volt, így feltehetően az akkor divatos görög-római stílust jelentette ez a hullámos, a fejtetőn kontyban összecsomózott hajviselet.

Később, ahogy Buddha megjelenítése tovább terjedt Ázsia egyéb területeire, a hullámok stilizált dudorokká vagy csigaházakká alakultak és a kontyból púp lett, amely a bölcsességet jelképezi. Ugyanígy a hosszú fülcimpa is a bölcsesség jele a keleti ábrázolásban. (Buddha megjelenítéséről ITT írtam részletesebben, a Selyemút és a buddhista művészet kapcsolatáról pedig ITT. Arról, hogy miért majdnem teljesen kopaszok a buddhista szerzetek, ha magát Buddhát hullámos hajjal ábrázolják ITT olvasható bejegyzés)

4. Miért narancssárga a buddhista szerzetesek ruházata? 

Bár sok laikusnak ez tűnik legelőször a szemébe, nem minden szerzetesi ruha narancssárga. Ezt a színt a théraváda irányzat szerzetesei hordják Dél-Kelet-Ázsiában és Srí Lankán, és az árnyalatuk közepesen sötét narancstól a mandarinon keresztül a sárgás-narancsig terjed. A kínai szerzetesek és apácák sárga ruhát hordanak ünnepi alkalmakkor. A tibeti felsőruhák vöröses gesztenyebarna és sárga színűek. Japánban és Koreában gyakran szürke és barna vagy fekete ruhát hordanak, de bizonyos szertartások során többféle színt is magukra öltenek.

A théraváda irányzat úgynevezett “sáfránysárga” színű felsőruházata a legelső buddhista szerzetesektől származó hagyomány. A történelmi Buddha az mondta felszentelt tanítványainak, hogy ruházatukat “tiszta ruhákból” készítsék. Ez azt jelentette, hogy olyanokból, ami senki másnak nem kell.
Így a legelső szerzetesek és apácák temetkezési helyeken és szemétkupacok között kutatva leginkább olyan ruhákat találtak, amik vagy eredetileg holttesteket borítottak vagy különféle testváladékkal voltak szennyezettek. Ahhoz, hogy ezeket a ruhákat újra felhasználhassák, ki kellett főzniük. A szennyfoltokat és szagokat pedig a főzővízhez adott különféle növényi anyagokkal – virágzattal, terméssel, gyökerekkel, kéreggel - próbálták eltüntetni vagy semlegesíteni. Ezen anyagok közül az egyik legnépszerűbb a jákafa (jackfruit) levele volt. A kifőzött ruhák végül rendszerint sárgás-barnás színt kaptak.

A “sáfrányszín” elnevezés azért is megtévesztő, mert feltehetőleg a sáfrány akkoriban is elég drágának számított, így kevésbé tűnik valószínűnek, hogy egy ilyen drága fűszerrel színezték volna a legelső szerzetesi közösség tagjai a különböző használt ruhákat.

Manapság a théraváda irányzat szerzeteseinek felsőruháit a világi hívők adományozzák.

Forrás: Öt érdekes tény a buddhizmusról (angol nyelven)