A hat elem gyakorlat

A hat elem meditáció az állandótlanságon, a lényegnélküliségen/éntelenségen és az egymástól való függő keletkezésen való mélyreható elmélkedés. Ez egyike azoknak a legfontosabb belátás-meditációknak, ami a páli kánonban is megtalálható. (a buddhizmus szent iratai közül ITT írtam részletesebben a páli kánonról)

A gyakorlat főbb részletei az MN 140. szuttában olvashatók, felületesebb leírásával pedig máshol is lehet találkozni. (A Buddha Ujja oldalon az MN 140. szutta magyarul a páli fordító csoport fordításában ITT és Csíky Ferenc fordításában ITT olvasható)

A meditáció úgy zajlik, hogy egymás után elmélkedünk a föld, víz, tűz, levegő, tér és tudat elemekről, felfigyelve arra, hogy ezek mindegyike inkább egy folyton változó folyamat, mintsem állandó dolog, amihez kötődni lehetne. Mivel a gyakorlás lényege az elengedés, ezért a hagyomány úgy tartja, hogy a hat elemen való elmélkedés elvezet az egykedvűséghez és a forma nélküli dzshánák (meditatív elmélyülések) kialakításához.

Ahhoz, hogy mélyebben megérthessük és elvégezhessük ezt a gyakorlatot, olvassuk el többször is ezt a bejegyzést, rendszeresen szünetet tartva és időt adva önmagunknak ahhoz, hogy a szavak átérzett tapasztalássá alakulhassanak.

Mielőtt elkezdenénk

A gyakorlás előtt általában célszerű néhány percnyi barátságos jóindulat (metta) meditációt végezni. Ez azért is hasznos, mert eközben már észrevehetjük azt, hogy akkor és ott éppen milyen lelkiállapotban vagyunk. Ugyanakkor a metta segítségével kialakíthatjuk azon érzelmek elfogadásának képességét, amik a meditáció során megjelennek, legyenek bármilyen jellegűek is.

A metta meditáció végén kívánhatunk magunknak jó dolgokat azáltal, hogy elismételjük a következő mondatokat: “Érezzem magam jól. Legyek boldog. Legyen meg a lelki békém.”, ezután pedig kiterjesztjük jókívánságainkat a világra a metta érzésének segítségével.

Bár a hat elem gyakorlás gyakran megerősítő hatású, azért komoly kihívást is jelent. Ezért fontos, hogy valamennyire pozitív elmeállapotban legyünk, mielőtt a saját állandótlanságunkon való elmélkedést elkezdenénk.

A hat elem meditációt a föld elemmel indítjuk.

A föld elem

Először saját magunkon belül idézzük fel a föld elemet. Minden, ami szilárd és ellenálló, minden, ami formát képez, az föld elemnek számít. Legelőször célszerű a testnek azon megnyilvánulásaira felfigyelni, amelyeket közvetlenül is meg lehet tapasztalni: a testünk fizikai megjelenése és súlya, az ülőcsontok belenyomódása a párnába vagy zsámolyba, a kéz, amely az ölünkben nyugszik, a térd a padlón, a fogak a szánkban. Legkönnyebben ezeknek a szilárdságát vesszük észre.

Ezzel az észleléssel egyidejűleg belépünk a testünk további részleteinek képzeletbeli felfedezésébe. Még akkor is, ha nem tudjuk közvetlenül megtapasztalni, eszünkbe jut az MN 140. szutta, amely felsorolja a testünk föld elemeit, kezdve a hússal, a porccal, és a csonton, csontvelőn, vesén, szíven, májon, rekeszizmon keresztül az összes szilárd anyagig a testben, egészen le a beleinkben lévő székletig. Elmélkedésünk során ne gondoljuk végig ezeket a dolgokat, egyszerűen csak idézzük fel őket, felismerve, hogy ezek ott vannak és tudatunkkal tapasztaljuk őket.

A testen belüli föld elemen való elmélkedés után felidézzük a kívül lévő föld elemet – minden, ami szilárd és ellenálló saját testünkön kívül – kezdve a padlóval, amin ülünk. Majd eljutva az épületekig, járművekig, utakig, hegyekig, sziklákig, kavicsokig, talajig, mások testéig, fákig, vad és termesztett növényekig. Ismételten, nem célunk, hogy gondolatfolyamot kezdjünk, csupán emlékeket hívunk elő érzékelhető benyomások formájában, hagyjuk a képeket, hangokat és tapintásos érzeteket a tudatunkban megjelenni.

Azután minden föld elemű szilárd dolgon elmélkedünk a testen belül és a testen kívül. Valójában nincs “én” föld elem vagy “más” föld elem – mindegyik ugyanaz az anyag. Úgy szoktunk gondolni saját formánkra, testünkre, mint önmagunkra, de itt és most, ezen a ponton eszünkbe jut az, hogy minden, ami föld elemű és bennünk van, az kívülről érkezett és vissza is tér kívülre.

Azok, akik modern tudományos beállítottságúak, felidézhetik a fogantatás folyamatát: A testem úgy keletkezett, hogy szüleimből egy spermium és egy petesejt egyetlen sejtté olvadt össze – tehát ez nem én vagyok. A megtermékenyített sejt osztódni kezdett és embrióvá növekedett olyan módon, hogy magába építette a különböző tápanyagokat a külvilágból – az édesanyám vérkeringésén keresztül, de végeredményben azokból a növényekből és állatokból, amiket ő megevett. Fogantatásomtól kezdve az életem végéig minden egyes atom, ami hozzájárul az ebben a testben lévő föld elemhez, éppen így a külvilágból érkezik. Elképzelhetjük a föld elem áramlását a szántóföldekről és a talajból a testbe. Ebben a testben a szilárd anyagnak nincsen egyetlen olyan atomja sem, amit mi hoztunk volna létre. Mindegyiket csak kölcsönvettük.

És vissza is kell adnunk. Valójában az életünk minden egyes pillanatában az történik, hogy a bennünk lévő föld elem állandóan visszatér a külvilágba. Hajunkat hullajtjuk, hámlik a bőrünk, és vécére járunk. A szilárd anyagok energiát termelve elégnek a testünkben és kilélegezzük őket. Még a csontjaink is, amikről úgy véljük, hogy testünk legszilárdabb és legellenállóbb részei, részesei a véget nem értő folyamatnak, a lebontásnak és felépülésnek. Testünknek vannak olyan sejtjei, amelyeknek semmi más szerepük sincs, mint lebontani a körülvevő csontokat, míg más sejtek a visszaépítéshez szükségesek. Ha belegondolunk, a csontok is inkább folyamatok, mint dolgok.

Tehát a bennünk lévő föld elem csak idei-óráig alkotja testünket, és mindig visszatér a külvilágba, keresztüláramolva rajtunk, mint egy folyó. Ahogyan felidézzük az ilyen módon áramló föld elemet, így elmélkedünk: “Ez nem én vagyok, nem az enyém, én nem ez vagyok.”

Úgy gondolom, hogy itt fel sem merülhet az “elengedés” kérdése, hiszen a föld elem sosem “mi” voltunk. Sosem volt a “miénk”. Nem ragaszkodunk hozzá, hiszen hogyan is kapaszkodhatnánk valamibe, ami folyamatosan áramlik?

A föld elemhez hasonlóan elmélkedünk a testet alkotó többi elemről, amelyeket ugyanilyen módon szemlélünk – felidézzük az elemet önmagunkban, felidézzük önmagunkon kívül, elmélkedünk azon, hogy minden, ami “mi” vagyunk, valójában csak kölcsönvett a külvilágtól és folyamatosan visszatér oda. És végül megállapítjuk azt, hogy az az elem, ami keresztüláramlik rajtunk, nem én vagyok, nem az enyém, én nem ez vagyok.

Tovább a 2. részre: A víz és a tűz elem

Forrás: Hat elem gyakorlat (angol nyelven)