Dévadatta, a Buddha ellen forduló tanítvány

A buddhista hagyományok szerint Dévadatta nem csupán a történelmi Buddha unokatestvére volt, hanem a sógora is, mert Buddha feleségének, Jasódharának volt a bátyja. Dévadatta okozta az első szakadást a korai szanghában, rábeszélt 500 szerzetest arra, hogy hagyják el Buddhát és őt kövessék helyette.

Dévadatta történetét a Tipitaka - 'Hármas kosár' -, a páli nyelvű kánon őrzi. A történet szerint Dévadatta ugyanakkor lépett be a szerzetesek rendjébe (szanghába), mint Ánanda és több más nemesifjú a Sákja törzsből. (a történelmi Buddha is ebből a törzsből származott) A szanghába való belépése után Dévadatta nagyon elszántan vetette bele magát a gyakorlásba. Egy idő után azonban csalódottá vált, mert nem sikerült eljutnia az arhanttá váláshoz. Így, ahelyett, hogy jobban igyekezett volna azon, hogy tovább fejlesztenie magát a megvilágosodás elérésében, inkább a természetfölötti erők kifejlesztésére fordította erőfeszítéseit.

A források megemlítik, hogy féltékeny is volt rokonára, Buddhára. Dévadatta szerette volna, ha Buddha helyett ő vezetné tovább a szerzetesek gyülekezetét. Egy napon Buddha elé állt és azt javasolta neki, hogy mivel Buddha már egyre öregebb, adja át őneki a szangha vezetését, hogy ekképpen enyhítsen az idős Buddha terhein. Buddha meglehetősen nyersen utasította el Dévadattát, mondván, hogy egyáltalán nem méltó rá: " - Dévadatta, még Száriputtára és Moggallánára sem akarom bízni a szerzetesek gyülekezetét, nemhogy reád, hitvány, jellemtelen emberre." (idézet a Csullavaggából, amit Buddha ellenfelei címmel teljes egészében is elolvashatunk A Buddha Ujján, Vekerdi József fordításában)

Dévadatta ekkor nagyon megharagudott Buddhára, és úgy döntött, hogy felkeresi a magadhai Adzsátaszattu herceget, és elnyeri az ő pártfogását. Adzsátaszattu herceg apja, Bimbiszára király Buddha odaadó támogatója volt. Dévadatta rábeszélte a herceget, hogy ölje meg az apját, és foglalja el helyette Magadha trónját.

Miután ez megtörtént, Dévadatta megkérte Adzsátaszattut, hogy adjon engedélyt arra, hogy megölesse Buddhát, és így ő vegye át a szangha irányítását. Az új király megadta az engedélyt. Dévadatta, hogy még a gyanú árnyéka se eshessen őrá Buddha meggyilkolásával kapcsolatban, egy tervet dolgozott ki. Amely úgy szólt, hogy a Buddha meggyilkolásával megbízott embert a hazafelé vezető úton majd két másik ember kivégzi, utána ezt a két embert újabb négy ember öli meg, azokat nyolc ember, végül tizenhat ember végez majd az előző nyolccal. De a terv nem sikerült, mert amikor a gyilkos-jelölt Buddhához ért, nem volt képes teljesíteni a parancsot, hanem feladta magát Buddhának. Buddha megbocsátott neki, és egy másik úton küldte haza, hogy elkerülje a gyilkosság-sorozatot.

Ezután Dévadatta saját maga próbálta meg megölni Buddhát úgy, hogy egy hatalmas sziklát akart ellenfelére gurítani. A szikla azonban nekicsapódott a hegyoldalnak és darabokra tört. A következő gyilkossági kísérlethez egy hatalmas elefántbikát használt, akit valamilyen drog segítségével megvadított, de az elefánt megnyugodott Buddha jelenlététől, és nem ölte meg.

Legvégül Dévadatta megkísérelte megosztani a szanghát úgy, hogy szigorúbb önmegtartóztatást javasolt, amit néhány új szabályban foglalt össze. Kérte, hogy mostantól ezek legyenek kötelezőek minden szerzetes és apáca számára.:

1. A szerzeseknek egész életükben az erdőben kell élniük.

2. A szerzetesek csak a koldulásból származó alamizsnát fogyaszthatják, és senkitől sem szabad elfogadniuk meghívást közös étkezésre.

3. A szerzetesek csak olyan rongyos ruhát viselhetnek, amelyet a szeméthalmokból vagy temető területéről gyűjtöttek.

4. A szerzetesek csak a fák alatt alhatnak, nem pedig tető alatt.

5. A szerzeteseknek egész életükön át tartózkodniuk kell hal- vagy húsevéstől.

Buddha erre a javaslatra úgy válaszolt, ahogy azt Dévadatta már előre sejtette: azt mondta, hogy a szerzetesek, ha akarják, követhetik az első négy önmérsékleti szabályt, de azt visszautasította, hogy kötelezővé tegye számukra. Az ötödik szabálytól teljes mértékben elzárkózott. (lásd Buddhizmus és vegetarianizmus bejegyzésünket)

Ekkor Dévadatta meggyőzött 500 szerzetest arról, hogy az ő nagyszerű önmegtartóztatási terve biztosabb út a megvilágosodáshoz, mint Buddháé, így ezek a szerzetesek követték Dévadattát, mint új vezetőjüket. Válaszul Buddha két fő tanítványát küldte utánuk, Száriputtát és Mahámoggallánát, hogy magyarázzák el újra a Tant ezeknek a bizonytalankodó szerzeteseknek. Száriputta és Mahámoggallána sikerrel járt, és az 500 szerzetes visszatért Buddhához.

Dévadatta - immáron szánalmas, megtört emberként -hamarosan súlyosan megbetegedett. Halálos ágyán mélyen megbánta gonosztetteit, és szeretett volna még egyszer utoljára Buddhával találkozni, de meghalt, mielőtt hírvivői elértek volna Buddhához. (egy másik változat szerint ő maga indult el halálos betegen, hogy megkeresse Buddhát, a Dzsétavana-ligetben, és mielőtt meghalt volna, még sikerült Buddhánál menedéket vennie)

Dévadatta története adja az alapot az MN 58-as szuttához, amelyben a helyes beszédről tanít Buddha. A szuttában ugyanis Buddhát a Dévadattára mondott nyers szavai miatt vonja kérdőre  - a dzsainák által erre felkért  - Abhája herceg: "- Uram, mond-e a Tathágata olyat, ami másoknak kellemetlen és bántó?"

 Buddha erre ekként válaszolt:

"...amiről a Tathágata tudja, hogy valótlan, hamis és haszontalan, továbbá másoknak kellemetlen és bántó is: azt nem mondja. Amiről a Tathágata tudja, hogy valós és igaz, de haszontalan, emellett másoknak kellemetlen és bántó: azt sem mondja. Amiről a Tathágata tudja, hogy valós és igaz, emellett hasznos, de másoknak kellemetlen és bántó: azt alkalmas időben kifejti...."  (részlet az MN 58. szuttából, amit teljes egészében A Buddha Ujján olvashatunk el, a páli fordítócsoport fordításában)

Forrás: Dévadatta története (angol nyelven)