Mantrajóga vagy mantrameditáció

Mi a mantra és hogyan mantrázzunk?

A mantrázás – hangok, szótagok, szavak, mondatok ritmikus ismételgetése – szinte egyidős az emberiséggel. A nyelv, a beszéd kialakulása óta az emberiség természetfölötti hatást tulajdonít a kimondott hangoknak, szavaknak, ezért eredeti céljai változatosak voltak: serkentő, lenyugtató, gyógyító vagy különféle mágikus hatást tulajdonítottak neki. Annak ellenére, hogy a mantrák ősidőktől fogva koroktól, kultúráktól, vallásoktól függetlenül léteznek, az utóbbi évszázadokban jobbára a távol-keleti vallásokhoz kapcsolják e kifejezést.

Ebben a bejegyzésben arról írok, hogy hogyan használhatjuk a mantrát meditációs gyakorlásra. Ezek a legtöbb mantrára érvényesek, akár vallási, akár nem vallási jellegűek.

Kezdetnek tudnunk kell, hogy a mantrákban vannak olyan univerzális hangok, mint például az “mmm”, az “ooo” vagy “aaa” hangok, amelyek szinte minden kultúrában megtalálhatóak.

A mantrákban a szótagok egy részének jelentése bizonytalan, érthetetlen, még abban a kultúrában is, ahol használják (erre egy példa a magyar nyelvben kiszámolóként és halandzsaversikeként számon tartott “Antanténusz...” kezdetű mondóka, amelynek értelmezésére többféle magyarázat is született). A hinduizmusban és buddhizmusban egyaránt megtalálható “om” szótag a több ezer éves Rigvédában jelenik meg először, és etimológiai jelentése máig tisztázatlan.

A hosszabb, több szóból álló mantrák közül némelyek pozitív megerősítéssel bírnak, míg mások meghatározott kívánságokat vagy istenek/Isten felé irányuló megszólítást fogalmaznak meg.  Ezek közül is van, ami köthető valláshoz, és van, ami nem.

Léteznek olyan mantrák is, amelyek bár rövidek, de gyakorlatilag teljes fohászok. Ezek egy-egy hosszabb szöveg, imádság vagy mantra részei, és állhatnak egyetlen meghatározott mondatból vagy kifejezésből, de akár több mondatból is.

A mantrák meditációs használata

Érzéssel vagy érzés nélküli recitálás

A mantrákat papagájként is ismételgethetjük, egyfajta memoriterként. Ez segíthet a koncentrálásban és elménk fókuszban tartásában, de nem olyan hasznos, mint amikor érzéssel recitáljuk.

Ne felejtsük el, hogy mantrázásnál nem a problémáink, gondolataink vagy érzelmeink elterelése vagy elnyomása a cél. Gondjainkat tudatos módon kell kezelnünk és megoldanunk, ha lehetséges. A mantrázást, akárcsak a meditációt, nem szerencsés menekülésre használni.

Hangosan vagy hangtalanul

A mantrákat fennhangon kántálni nagyon kellemes és hasznos, akár egyedül, akár másokkal együtt teszi az ember. Azonban bizonyos idő után talán jobb, ha a kántálást befelé fordulva, hangtalanul végezzük.

A szöveg ismétlése

Kezdetben akarattal és odafigyeléssel idézzük fel a mantra szövegét. Ennek a szándékos emlékezésnek kiegyensúlyozó, gondolatelterelő, nyugtató hatása van.

A későbbiekben, amikor már nem kell erőltetni a szöveg felidézését, elég lesz, ha nyugalomban, befelé figyelve ülünk. Ekkor a mantra önmagától fog bennünk felszínre bukkanni és ismétlődni. Ez haladóbb gyakorlat, ami némi türelmet igényel.

Tudnunk kell, hogy az akarattal való felidézés egy kifelé irányuló közlési forma, míg a bensőnkben keletkező és önmagától ismétlődő mantra befelé forduló elmélyülés.

Saját tempóban

Vannak olyan gyakorlók és tanítók, akik a mantra recitálása során szándékosan arra törekednek, hogy minél gyorsabban tegyék azt. Kétségtelen, hogy ez egyfajta rutinná teszi a mantra felidézését.

Haladóbb gyakorlásnál a mantrát a saját tempója szerint engedjük felszínre jönni és ismétlődni. Ez a tempó egy bizonyos idő után magától változik majd. Néha nagyon gyors lesz, gyorsabb, mint ahogyan azt az agyunk normálisan képes lenne recitálni, máskor viszont önmagától egészen lelassul.

Számoljuk vagy ne számoljuk?

Az ismétlések során a mantrák számolása segíthet a fókuszálásban, ezáltal stabilizál.

Az a fajta gyakorlás nagyon előnyös lehet az elme tisztítására, amikor egy meghatározott számú mantrát kell elismételni hosszabb időtartam alatt.

Mindezek ellenére, számoláskor a tudatunk jobbára a felszínen marad, mivel a számokra is figyelnünk kell. Amikor a számolást elhagyjuk, a gyakorlás mélyebb formát ölthet, mert a fókuszba kizárólagosan a mantra kerül.

Ettől függetlenül mindkét módszer, a számolásos és a nem számolásos is hasznos, és megvan a helye a szádhanában (spirituális gyakorlásban).

Málával (imafüzérrel) vagy málá nélkül

A mantrázás elején hasznos lehet a málá használata, amikor még magára a mantra szövegére is oda kell figyelnünk. (az imafüzérről, máláról ITT írtam bejegyzést)

Azáltal, hogy az ujjainkat a málá szemeinek tologatása során mozgatjuk, a testünk is bekapcsolódik a mantrázásba, így sokkal könnyebb koncentrálni.

Málá nélküli mantrázáskor kiiktatjuk az ujjaink és a test mozgatását. Így, elhagyva a test és érzékelés tudatosságát, tisztábban tudunk befelé, csak a mantrára figyelni.

Itt is mindkét gyakorlási forma, az imafüzéres vagy anélküli hasznos, és megvan a maguk helye a szádhanában (spirituális gyakorlásban).

Isten/istenek neve a mantrában

A vallásos mantrák esetében a mantrában Isten vagy istenek neve található. Ilyenkor is ugyanúgy zajlik a mantrázás, mint egyéb esetben. Eleinte célszerű másokkal együtt fennhangon ismételni, kántálni vagy énekelni. Utána könnyebb lesz csak magunkban felidézve recitálni.

Később a nevet/neveket tartalmazó mantra már önmagától áramlik bennünk, éppen úgy, mint bármilyen egyéb mantra esetében.

Engedjük, hogy a mantra irányítson

Van, amikor a mantra a csend felé kezdi terelni a figyelmünket. Ilyenkor azt gondolhatjuk, hogy elfelejtettük a mantrát, és esetleg extra erőfeszítéssel folytatni akarjuk a recitálását.

Ebben az esetben jobb, ha engedünk neki, és hagyjuk, hogy figyelmünket a csenden alapuló mélyebb, finomabb állapotba vezesse.

A mantrának ez az irányítása nagyon becsapós, mert olyasmi érzésünk lesz, mintha el akarnánk aludni. Némi gyakorlás és figyelem szükségeltetik ahhoz, hogy észrevegyük a különbséget a bealvás és a meditáció mélyebb, csendesebb, tisztább állapota között.

Ez az irányítási tulajdonság a mantragyakorlás egyik legfontosabb jellege.

Mondani vagy hallani

Ahhoz, hogy ezt a pontot megértsük, gondoljunk egy dalra, amit már többször hallottunk. Amikor e dal hangjai már eléggé befészkelik magukat az agyunkba, automatikusan, erőfeszítés nélkül keletkeznek, azaz teljesen maguktól jutnak eszünkbe.

Visszatérve a mantrához, kezdetben belülről recitáljuk, felmondva magunkban, mint egy verset. Később a gyakorlás inkább olyanná válik, mintha hallgatnánk a mantrát, és már nem hasonlít a versféle felmondásra.

Ez olyasmi, mint amikor eszünkbe jut valaki, akit nagyon szeretünk. Akkor is megjelenik a tudatunkban, ha nincs szándékunkban, mindenféle erőlködés és akarat nélkül.

A gondolatokkal való megbirkózás

Ahogy fentebb már utaltam rá, a mantrát nem szerencsés az élet bizonyos dolgainak elkerülésére, mentális, érzelmi problémák megoldására használni. Főleg meditációs időben, amikor a külső ingerek kevésbé terelik el figyelmet, felszínre törhetnek a gondolatok, nyomasztó érzések, gondok. Ilyenkor beindul a belső küzdelem ezek ellen.

Az időt és energiát rabló viaskodás helyett szánjunk néhány percet arra, hogy “megbeszéljük” magunkkal azt, hogy ez most a mantrameditáció ideje, és nem másé. Ezután sokkal könnyebb lesz felidézni a mantrát és sokkal könnyebb lesz teljesen átadni magunkat a vele kapcsolatos gyakorlásnak.

(a buddhista mantrákról ITT írtam)

Forrás: Hogyan használjuk a mantrát a jóga gyakorlatában? (angol nyelven)

Mit tegyünk, ha negatív tüneteket tapasztalunk meditációnk során?

Előző bejegyzésemben leírtam, hogy kiknek miért nem tanácsos meditálni, és felsoroltam a meditáció lehetséges negatív hatásait. Ha ezeket a tüneteket sikerül magunkban felismernünk, akkor több választásunk van:

1. Hagyjuk abba a meditációt

Ne felejtsük el, hogy bármikor abbahagyhatjuk a gyakorlást. Bízzunk saját értékítéletünkben. Mint azt már az előző bejegyzéseimben írtam, a meditáció nem mindenki számára hasznos.

2. Folytassuk a meditációt

Egy másik lehetőség, hogy folytatjuk és reménykedünk a legjobbakban. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy túljutunk a “lélek sötét éjszakáján”, és javulni fog az állapotunk. Ezért fontos, hogy olyan szakember vezetésével meditáljunk, aki tényleg megérti a helyzetünket, így nem érezzük magunkat egyedül vagy elveszve. A folytatás kétesélyes: vagy túljutunk a “sötét éjszakán” vagy nem. Ez utóbbi esetben életbe kell léptetni az 1. lehetőséget.

3. Bíráljuk felül a meditációnkat

Sok esetben az is elég lehet, ha változtatunk a meditációs gyakorlásunk hosszán és gyakoriságán, mindkettőt radikálisan, legalább a felére lecsökkentve. (tehát ha eddig egy órán át gyakoroltunk, akkor mostantól kezdve csak 30 percig tegyük. Ha félórát, akkor elég lesz 15 percnyi meditáció. Ha eddig naponta kétszer végeztük a gyakorlást, akkor csökkentsük napi egyre, stb.)

4. Gyakorlásunkat valódi szakemberekkel együtt végezzük

Könnyebb kiküszöbölni a problémákat, vagy ha meg is jelennek, könnyebb segíteni rajtuk, ha olyan tanítók tanítanak, akik ténylegesen képzett és tapasztalt szakemberek. A legideálisabb az, amikor a vezetőnk pszichoterápiában is jártas, nem csupán a meditációban.

5. Szerezzünk ismereteket

Nem árt tisztában lenni, hogy tudományos szempontból, természetesen csak nagyjából, mi zajlik meditáció során az agyunkban. Ezekről több helyen utána olvashatunk. (ITT írtam a meditáció biológiai, neurológiai, pszichológiai hatásairól) Ugyanakkor azt is nagyon fontos tudnunk, hogy a mi agyunkra hogyan hat a meditáció. Nem kell pszichiátriában vagy agykutatásban jártasságot szereznünk, elég ha csak az alapdolgokat ismerjük.

Mielőtt belevetnénk magunkat egy komolyabb meditációs gyakorlásba, célszerű volna elmenni pszichológushoz, hogy néhány kognitív tesztet elvégeztessen velünk vagy hogy egyáltalán felmérje aktuális elmeállapotunkat. Aztán egy bizonyos idő elteltével, 3-4 hónapnyi gyakorlás után nem árt ismét felkeresni, hogy objektív szakemberként eldönthesse, változtatott-e rajtunk a meditáció, és ha igen, előnyünkre vagy hátrányunkra.

6. Váltsunk át egy másik fajta meditációra

Ha negatív tapasztalataink vagy felmerülő problémáink ellenére is folytatni szeretnénk a meditációt, akkor kipróbálhatunk egy másik fajta meditációs technikát. Mint előző bejegyzéseimben írtam, különböző technikák különböző módon hatnak agyunkra. Így, például, ha valamiért a vipasszaná (éberség) meditáció kényelmetlenséget, problémákat okoz, akkor próbáljuk ki a tantra jellegű vizualizációs meditációt vagy a hat elem meditációt vagy a metta meditációt. Mivel egyik meditáció fajta sem “jobb” vagy “rosszabb”, mint a másik, adjunk egy újabb esélyt magunknak a váltással.

Saját értékítéletünkben bízzunk inkább, ne pedig akármilyen “guruéban”

Sajnos, nagyon sokan állítják, hogy a meditációnak nincsenek veszélyei és hogy “a lélek sötét éjszakája” csak egy spirituális jelenség. “Guruk” és egyéb ezoterikus vagy meditációs “tanítók” olyan szavakat használnak, mint “csakrák kinyitása”, “kundaliní ébredése”, “spirituális energia”, stb. – ezekkel a szavakkal egy biológiában valamennyire jártas ember nem igazán tud mit kezdeni. Manapság már rendelkezünk tudományos tényekkel arról, hogy mi játszódik le az agyban, hogyan hat a meditáció agyunkra. (ahogy már fentebb utaltam rá, ezekről a mechanizmusokról ITT írtam)

Ezért ha valakit a negatív tünetei ellenére is folytatásra ösztönöz a “guruja” vagy “tanítója”, akkor azzal komoly problémákat okoz az illető agyának működésében, sok esetben esetleg visszafordíthatatlan károsodást is, tönkretéve egész hátralévő életét.

Előfordul olyan is, amikor a “tanítók” azt mondják, hogy magával a meditációval és a technikájával semmi baj sincs, csak a meditációt végzőben vannak kijavítható hibák. De ha ezeket kiküszöböli, akkor majd jobb lesz. Ez azonban nem egészen így van.

Mindenféle kényelmetlenségen és fájdalmon keresztül erőltetni egy embert egy bizonytalan cél eléréséért nagyon veszélyes dolog és nem biztos, hogy ösztönző. Ráadásul, mivel senki nem tudja megmondani, hogy a meditációból keletkezett problémák csak átmenetiek lesznek-e vagy véglegesek, ezért nem lehet felelősséggel javasolni a folytatást.

Ha valaki úgy dönt, hogy kezdődő problémái ellenére mégis folytatni szeretné, akkor célszerű magára jobban odafigyelni: naplót vezetni az átélt élményekről és tapasztalatokról, mindent leírni oda, akár jó, akár rossz, vagy megkérni közeli családtagot, munkatársat, hogy szóljon, ha bármi változást tapasztal otthoni vagy munkahelyi viselkedésén, gondolkodásán. Így talán sikerül időben észrevenni, ha valami már nagyon félremegy. És ha ez mégis bekövetkezik, akkor merjük ténylegesen is abbahagyni a meditációt.

Ezek után felmerülhet a kérdés: a meditáció jó vagy rossz dolog?

A meditáció önmagában egy semleges tevékenység, amit annak érdekében végzünk, hogy növeljük az éberséget, tudatosságot és/vagy elérjük az elmének egy speciális állapotát. A meditációt eszközként kell kezelnünk, legyen szó spirituális eszközről és/vagy egészségünk érdekében használt eszközről. Meg kell értenünk azt, hogy ez a fajta eszköz nem mindenki számára megfelelő.

Az ember alapvetően nem némán üldögélő és befelé forduló, hanem közösségközpontú és a külvilág hatásaira élénken reagáló lény. Ettől függetlenül az emberek nagy részére a meditáció jelentős pozitív kognitív hatással bír. Azonban vannak olyanok, akiknek inkább kára származik belőle, mint haszna.

Mivel minden ember más, előre nem tudhatjuk, hogy melyik csoportba tartozunk. Ezt csak mi magunk ismerhetjük fel, senki más, ezért tudatosan és ésszel kell közelítenünk a meditáció kérdéséhez (is).

Vége

Forrás: A meditáció veszélyei (angol nyelven)

Kik a leginkább veszélyeztetettek a meditáció szempontjából, és milyen tünetekre kell figyelnünk?

Előző bejegyzésemben írtam a meditáció agyunkra gyakorolt biológiai, neurológiai, pszichológiai hatásairól, amelyek miatt nem mindenkinek tesz jót a gyakorlás.

Mivel bizonyos pszichiátriai betegségben szenvedők és speciális helyzetben lévők gyakrabban tapasztalhatnak negatív élményeket a meditációval kapcsolatban, ezért ebben a bejegyzésemben felsorolom, hogy kiknek és miért nem tanácsos meditálni. A bejegyzés végén leírom azokat a tüneteket, amelyek jelzik, hogy valami nincs rendben gyakorlásunkkal.

Szorongásos megbetegedés: Vannak olyan szorongásos betegek, akiknek meditáció hatására javul az állapotuk, míg másoknak rosszabbodik. Ráadásul egy szorongós rendszerint amiatt is szorong, hogy helyesen végzi-e a gyakorlást vagy azt érzi-e, amit kellene éreznie gyakorlás során. A szorongósoknak maguknak kell eldönteni, hogy használ-e nekik a meditáció vagy sem? Ha inkább rosszabbodik állapotuk, akkor ne erőltessék, mert ez később enyhe pánikrohamba is torkollhat.

Unipoláris vagy major depresszió: A meditáció rosszabbá teheti a depressziós állapotát azzal, hogy felerősíti a meglévő érzéseket, megnöveli az agy jobb féltekéjének aktivitását, és tovább csökkenti a depresszióban amúgy is lassúbb agyi hullámokat.

Bipoláris hangulatzavar (mániás-depresszió): A bipolárisoknak tudniuk kell, hogy a meditáció elősegítheti mindkét véglet, a mániásabb és a depressziósabb állapot kialakulását. Amellett mániás állapotban a fókuszálás, koncentrálás majdnem lehetetlen, míg depressziós állapotban úgyszintén. Tehát bipolárisok, ha tehetik, inkább kerüljék a meditációt.

Introvertáltság: Az introvertáltak még befelé fordultabbá válhatnak a meditáció eredményeként. A helyesen végzett meditáció befelé irányítja az embert, de ha a figyelmünk már eredetileg is eléggé befelé fókuszált, az nem vezet jóra. A meditáció által tovább erősített introvertált magatartás csökkenti az egyén képességeit arra, hogy a külvilág hatásaira megfelelő módon reagáljon.

Újoncok: A kezdők gyakrabban tapasztalhatnak különféle problémákat. Különösen akkor, ha helytelen technikával meditálnak és/vagy ha egyhuzamban hosszabb ideig csinálják. A kezdőknek nagyon oda kell figyelniük a technika helyességére és a fokozatosság elvére.

Személyiségzavar: Míg bizonyos személyiségzavaros embereknek egyértelműen jót tesz a meditáció, addig másoknak ront a betegségén. Az elkerülő, a szkizoid és szkizotip személyiségzavarosak eredetileg is meglévő tüneteit felerősítheti a meditáció.

PTSD – poszt-traumás stressz zavar: Különféle traumák utáni stressz zavarban szenvedők a meditációjuk során újra átélhetik fájdalmas emlékeiket, érzelmeiket, így a meditáció még jobban felerősítheti a traumát. A PTSD-ben szenvedők semmiképpen se meditáljanak egyedül, csak olyan szakember irányításával, aki kifejezetten ilyen téren képzett.

Szkizofrénia: Mivel a meditáció átalakítja az aktivitást agyunk bizonyos területein és agyunk neurokémiáját is megbolygatja, ezért a szkizofréniában szenvedők hallucinációs és látomásos tüneteit felerősítheti. Ráadásul a meditáció – gyógyítás helyett - megpróbálja a beteggel “elfogadtatni” ezeket az abnormális tüneteket.  És mivel a probléma ezzel nem fog megszűnni, sőt, inkább fokozódhat, így a szkizofrén könnyen kórházban köthet ki, vagy ki tudja, hogy hol, ha folytatja a meditációt.

Szociális izoláció: Aki eredetileg is hosszabb ideje szociálisan elszigetelt, annak célszerű óvakodnia a meditációtól. A két dolog együtt, a szociális elszigeteltség és a meditáció pszichotikus epizódokat és a valóságtól való elszakadást válthat ki. A meditációs gyakorlás hatásainak ellensúlyozására mindig szükségesek a külvilágból jövő ingerek.

Milyen problémákat okozhat a meditáció?

Milyen jelekre figyeljünk oda?

-- ha érzékelési-észlelési változásokat, gondolkodási nehézségeket tapasztalunk, és iskolában, munkahelyen teljesítményromlást

-- ha függőséggé kezd válni a meditáció. Akár már egy alkalomnyi kihagyás során is feszültnek, ingerlékenynek, levertnek érezzük magunkat

-- ha bármiféle hallucinációt, érzékcsalódást kezdünk el érezni, hangokat hallunk, fényeket, ismeretlen tárgyakat látunk. Ugyanígy ha téveszmék kezdenek kialakulni bennünk önmagunkkal, másokkal kapcsolatban

-- ha érzelmileg ürességet, sivárságot, személytelenséget érzünk

-- ha már teljesen éntelennek érezzük magunkat – bár nyilván a buddhista meditáció az “én”-től való elszakadást próbálja meg erősíteni, de ne felejtsük el, hogy az “én” megléte biztosítja az önazonosságot, önbecsülést. Ha már nincs “én”-ünk, akkor teljesen személytelen, tudathasadásos állapotba kerülünk és mások alárendeltjévé válhatunk

-- ha érzelmeink intenzívebbé válnak, mint azelőtt voltak, nagyobb és több indulati kitörést tapasztalunk vagy ha hangulatunk nagyon ingadozóvá válik

-- ha már a valóság előli menekülésre használjuk a meditációt, és ezt erőltetjük, ahelyett, hogy megpróbálnánk megoldani a problémáinkat

-- ha túl érzékennyé válunk akár érzelmileg, akár érzékelésileg: túl hangos hangok vagy fájdalmas fények érzékelése

-- ha nárcisztikus attitűd kezd jelentkezni bennünk, úgy érezzük, hogy mi többek vagyunk a meditáció által

-- ha szociálisan egyre jobban elkülönülünk a többi embertől, vagy azért, mert elegünk van belőlük vagy azért, mert még többet akarunk meditálni

-- ha akaratlan mozgásokat, mozdulatokat tapasztalunk magunkon, rángásokat, tik-et, remegést, reszketést

-- ezeken kívül testi tüneteket is meg szoktak említeni: fejfájás, migrén, koponyán belüli nyomásérzés, emelkedett vérnyomás, rendszertelen szívverés, intenzív hő-vagy hidegérzet, megváltozott étvágy és alvás (túl sok vagy túl kevés)

A következő bejegyzésemben leírom, hogy mit tegyünk, ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk.

Forrás: A meditáció veszélyei (angol nyelven)

  

Kundaliní-szindróma - spirituális válsághelyzet

Milyen biológiai, neurológiai, pszichológiai mechanizmusok okozzák a meditációs problémákat?

A nyugati emberek jó része rendszerint egyoldalúan viszonyul a meditációhoz. Vagy feltétel nélkül támogatják, és mindenféle szépet és jót írnak, mondanak róla. Vagy pedig kifejezetten támadják, kijelentve, hogy mennyi veszélyt hordoz magában.

Nagyon sok olyan dolog létezik, ami az egyik embernek hasznára válik, az a másiknak egyértelműen káros. Ugyanez a helyzet a meditációval is. Van, aki tényleg minden szépet és jót elmondhat róla, és van, aki tönkremehet általa. Mivel legtöbbször csak a pozitív hatását emelik ki, így én már két bejegyzésemben is írtam a meditáció veszélyeiről. Az éberség meditáció árnyoldalairól ITT és a meditációs problémákról ITT. Mindkettő buddhista megközelítésű. 

Ebben a mostani bejegyzésemben a tudomány – agykutatás, pszichiátria, pszichológia -  jelenlegi állása felől szemléljük meg, hogy mi zajlik meditáció közben, és miért lehetnek negatív tapasztalatai bizonyos embereknek.(a következő bejegyzésemben arról írok, hogy kiknek és miért nem tanácsos meditálni, és hogy konkrétan milyen jellegű problémákat okozhat a meditáció)

Felsorolom azokat a mechanizmusokat, amelyek felelősek lehetnek azokért a problémákért, amelyeket a meditáció okozhat. Tudnunk kell, hogy ezek a mechanizmusok egyénenként változó és különböző problémákat erősíthetnek fel vagy hozhatnak felszínre. Ugyanakkor a különböző meditációs technikák más és más módon hatnak az agyra. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy e problémákat nem valamiféle láthatatlan erők okozzák, mint például “kundaliní” vagy “tudatosság kiterjesztése” vagy “korona csakra megnyitása” – sokkal inkább biológiai, neurológiai és pszichológiai tényezők.

Agyi aktivitás

A meditáció megváltoztatja agyunk bizonyos területeinek vastagságát és a véráramlást. Normál esetben az agyunk jobbára egy meghatározott területen mutat jelentős aktivitást, de néhány meditálással eltöltött év után ezen a területen erőteljes csökkenés fedezhető fel. És ugyanez történhet fordítva is, azon régiók, amelyek kevéssé voltak aktívak a meditációs gyakorlatok elkezdése előtt, utána nagyon aktívvá válhatnak.

Egy idő után az agy megváltozik a neuroplaszticitás miatt, hogy alkalmazkodjon a meditációs gyakorlathoz. (agyunkban 18 hónapos korunktól kezdve nem képződnek új idegsejtek – neuronok -, viszont a köztük lévő összeköttetések egy életen keresztül változnak. Agyunknak ezt a változásra való képességét nevezik az agykutatók, pszichiáterek neuroplaszticitásnak, és ez teszi lehetővé, hogy bármely életkorban képesek legyünk tanulni, új dolgokat elsajátítani. a ford. megjegyzése)

Tehát, ha valaki a meditáció során negatív élményeket tapasztal, akkor ennek oka lehet a kedvezőtlen területi aktiváció, a véráramlás megváltozása és/vagy bizonyos területek megvastagodása is.

Az agy anatómiája

Ne felejtsük el, hogy minden ember agyának egyedi a felépítése. Így annak ellenére, hogy a meditációs gyakorlatok ugyanolyan jellegű változásokat hoznak létre mindannyiunkban, a kiindulási pont, az agyunk anatómiája más és más.

Például vannak olyanok, akiknek eredendően nem elég vastag vagy fejlett az amygdalajuk, és a meditáció tovább csökkenti ennek a vastagságát. Mivel az amygdala, többek között a félelmi viselkedést és a félelemre adott választ koordinálja, és részt vesz a szociális kapcsolatok fenntartásában, méretének csökkenése azt fogja eredményezni, hogy az ilyen emberek még kevésbé figyelnek másokra, és esetleg akkor sem fognak félelmet érezni, amikor erre szükség volna.

Agyi hullámok

A legtöbb meditációs gyakorlat a béta-hullámokat alfa-és/vagy théta-hullámokra csökkenti az agyban. Ezek a lassabb agyi hullámok hasznosak lehetnek azoknak, akiknek nyugtató relaxációra van szükségek, de azokban, akikben eredetileg is több a lassú hullám, csökkenti az érzékelési-észlelési funkciókat éber állapotban is. A sűrűn és hosszan végzett meditáció fokozatosan átalakítja az elektromos aktivitást az agyunkban – ez viszont káros lehet a mindennapokban, hiszen többségünk nem békés és nyugodt szerzetesként éli az életét.

Epigenetika

Ma már tudjuk, hogy a meditáció is képes “bekapcsolni” bizonyos géneket és “kikapcsolni” másokat. Az epigenetika elmélete szerint környezetünk és a tapasztalataink folyamatosan befolyásolják a génjeink működését . Ebből talán logikusan következtethető az, hogy a gyakori meditáció bizonyos gének aktiválását és más gének deaktiválást okozhatják. Ezért fordulhat elő az, hogy a meditációból származó epigenetikai változások problémák forrásai lehetnek.

Agyi lateralizáció- agyféltekei dominancia

Általában a legtöbb embernek van domináns, többet használt agyféltekéje. A meditáció rendszerint a jobb agyféltekét aktiválja, elnyomva a balt. Így akik erre hajlamosak, depressziót vagy zavaró érzelmi hullámzásokat tapasztalhatnak meditáció után.

Agyféltekei szinkronizáció

Más esetekben viszont a meditáció növelheti a bal és jobb agyfélteke közötti kommunikációt. Ez alapvetően jól hangzik, de vannak olyanok, akiknél a két agyfélteke közti túl sok kommunikáció megzavarja a kognitív funkciókat, és egyéb problémákat okoz a gondolkodásban.

Túlzott introverzió

Azok, akik eredetileg introvertált személyiségek, már így is túlzottan önmagukba fordulnak és kevéssé figyelnek a külvilágra. A meditáció befelé tereli a figyelmet, hiszen ez a lényege. Egy extrovertált személyiség meditációs befelé fordulása valamilyen szinten kiegyensúlyozó lehet. Viszont egy introvertált számára a befelé irányuló fókuszálás olyan extrém mértékűvé válhat, hogy komoly problémákat okozhat.

Neurokémia

A meditációról rég tudjuk, hogy neurokémiai változásokat hoz létre, például agyunkban megemelkedik a dopamin szintje. Ha valaki eredendően alacsonyabb vagy akár normál mennyiségben rendelkezik dopaminnal, akkor enyhe emelkedése akár még javíthatja is az idegi funkciókat. Viszont másoknál ez komoly problémákért lehet felelős. Akár azért, mert eredetileg is magasabb szinttel rendelkeztek, akár azért, mert a meditáció hatására túlzottan magas mértékig megugorhat. Mivel a dopamin egyik fő szerepe a valóság érzékelése, a realitás-kontroll, így ennek abnormálisan magas szintje érzékcsalódásokat, hallucinációkat provokálhat.

A homeosztázis visszaállítása

A homeosztázis jelentése röviden: az élő szervezeteknek a belső környezetük állandóságára való törekvése. Ez azonban nem minden ember számára ajánlatos, mivel nem mindenki találja a belső környezetének állandóságát pszichológiailag kellemesnek. Vannak olyanok, akik egész életükben enyhe depresszióval küzdenek és mindenféle eszközzel – sport, hobbi, szociális interakciók, stb. révén - próbálnak kitörni ebből a homeosztatikus állapotukból. A legtöbb fajta meditáció visszaállítja a homeosztatikus - eredeti belső környezeti - állapotot, amely visszatéríti a depressziós tudatát a szenvedést okozó fájdalom és diszfunkció állapotába.

Következő bejegyzésben arról írok, hogy kiknek és miért nem javasolt a meditáció, és hogy konkrétan milyen problémákat okozhat.

Forrás: A meditáció veszélyei (angol nyelven)

  

Buddhista szertartások - Ételfelajánlások

Ételek felajánlása a buddhizmus egyik legrégebbi és legismertebb rituáléja. Nem csupán szerzeteseknek adnak ételt alamizsnagyűjtő körútjaikon, de a tantrikus istenségeknek és az éhes szellemeknek is éppen úgy szokás ételt felajánlani.

Mindez érdemszerző cselekedet, ami egyúttal arra is figyelmeztet bennünket, hogy ne legyünk mohók és önzőek.

Étel felajánlása szerzeteseknek

A legelső buddhista közösség tagjai nem kolostorokban laktak, hanem otthontalan koldusokként kéregették élelmüket. Vagyonukat mindössze a ruházatuk és a kéregető tálkájuk képezte. (a történelmi Buddha hitelesnek tartott, tanítványaihoz intézett beszédeit rendszerint a “koldusok” megszólítással kezdi, ami egyértelműen jelzi az első közösség tagjainak vagyoni helyzetét)

A többségében théraváda irányzatú országokban, mint amilyen például Thaiföld, a szerzetesek jelenleg is ételeik legnagyobb részét felajánlásokból kapják. A szerzetesek korán reggel kiindulnak a kolostorokból. Egyes sorokban vonulva, a legidősebbel az élen, maguk előtt tartják az alamizsnás tálaikat. A világi buddhisták az utcán, házaik, boltjaik előtt várják őket, sokszor akár letérdelve előttük és belehelyezik az ételt, virágot vagy füstölőket a tálakba. Az adományozó nőknek különösen vigyázniuk kell, hogy ne érintsék meg a szerzeteseket.

A szerzetesek nem mondanak köszönetet, mert az alamizsna adását egyik fél sem jótékonykodásnak gondolja. Az alamizsna adását és kapását spirituális kapcsolatnak tekintik a szerzetesi és világi közösség között. A világi buddhisták felelőssége a szerzetesek fizikai ellátása, míg a szerzetesek felelőssége a világi közösség szellemi “táplálása”.

A mahájána többségű országokban az ennivaló koldulásának hagyománya szinte teljesen eltűnt, bár Japánban a szerzetesek rendszeresen végeznek szertartásos takuhatsu-t, “kérés” (taku) “az étkező tálakkal” (hatsu). A szerzetesek szútrákból recitálnak az adományokért cserébe. Zen szerzetesek kisebb csoportokban “Ho” kántálást végezve mennek, jelezvén, hogy a Tan-t (dharmát) hozzák.

Takuhatsu közben a szerzetesek hatalmas bambuszkalapokat viselnek, amelyek elrejtik arcukat. Ezek a kalapok azt sem engedik, hogy ők maguk lássák az adományozók arcát. Nem lényeges, ki ad és nem lényeges, ki kap, csak az adás és kapás folyamata, amely a névtelenség által tisztul meg.

Étel felajánlása nem szerzeteseknek 

A buddhizmusban a szertartásos ételfelajánlás is gyakori jelenség. A pontos rituálé és a mögöttük lévő elmélet iskoláról iskolára változik. Van, amikor az ételeket egy kis tálkában egyszerűen csak otthagyják az oltáron, de van olyan is, amikor a felajánlás bonyolult kántálások és teljes leborulások közepette történik.

Bárhogy is végzik, éppen úgy, ahogy az alamizsnákat adják a szerzeteseknek, az oltáron felajánlott étel is egy összekötő kapocs a spirituális világgal. Ugyanakkor az önzés elengedését és a mások szükségletei iránti megnyílást is jelenti.

A zen buddhizmusban általános gyakorlatnak számít az éhes szellemeknek való ételfelajánlás. Előírásos étkezés során vagy sesshin (nagyon intenzív meditáció) végén a felajánló tál körbejár (vagy kap egy ilyen tálkát a felajánlás minden résztvevője). A saját evőtáljából mindenki egy kis darabka ételt kivesz, megérinti azt a homlokával és beleteszi a felajánló tálba. A legvégén a tálat vagy tálakat szertartásosan elhelyezik az oltáron.

Az éhes szellemek mindannyiunk sóvárságát, szomját és ragaszkodását képviselik, mindazokat, amik a fájdalomhoz és csalódáshoz kötnek bennünket.

Az ételek felajánlása segít abban, hogy túl tudjunk adni valami olyasmin, ami után vágyakozunk. Ezzel talán könnyebben megszabadíthatjuk magunkat a ragaszkodástól.

Az ilyen módon felajánlott ételt végeredményben a madarak és a vad állatok eszik meg.

Forrás: Ételek felajánlása a buddhizmusban (angol nyelven)

Asóka király, a buddhizmus támogatója

A buddhista történelem egyik legfontosabb alakja Asóka, a Maurja-dinasztia harmadik uralkodója i.e. 304-232-ig élt. Őt tartják az indiai buddhizmus legjelentősebb támogatójának. Könnyen elképzelhető, hogy nélküle ma nem lenne buddhizmus.

Asóka király hatalmas birodalma a mostani Afganisztántól egészen a Bengáli-öbölig terjedt, ebbe beletartozott a mai India legnagyobb része is. Támogatása által a buddhizmus e hatalmas birodalom államvallása lett.

Ebben a bejegyzésben nem Asóka életéről, hanem Asóka és a buddhizmus kapcsolatáról írok.

Asóka rendeletei

Az ókor valódi történelme minden akkoriban létező országban és birodalomban gyakran csak kérdéses bizonyítékokból állítható össze. Így van ez az ókori Indiával kapcsolatban is. Asóka király biztosnak tekinthető dolgairól azokból a rendeletekből tudunk, amelyeket ő maga vésetett oszlopokra és sziklákra szerte birodalmában. A történészek szerint ezek az ediktumok egészen biztosan a király írásban rögzített szavai.

A XIII. Szikla-rendeletében Asóka megbánását fejezte ki Kalinga népének lemészárlása miatt. (Kalinga független és virágzó királyság volt India középső-keleti partvidékén, a mai Odissza/Orissza területét foglalta magába. Ezt a királyságot már Asóka apja is megpróbálta meghódítani, sikertelenül. A kalingai háború Asóka király uralkodásának 8. évében kezdődött, talán i. e. 261 környékén. Bár Asóka csapatai győztek, és a Maurja-birodalom magába olvasztotta Kalingát, hatalmas veszteséget szenvedtek mindkét oldalon. A leírások szerint a harcosok közül mindkét oldalon 100-150 ezren haltak meg, és a civil lakosokból is több ezret deportáltak. a ford. megjegyzése)

Asóka mély bűnbánatot érezve az erőszak miatt, világi buddhistává vált. És bár a buddhizmust államvallássá tette, senkit sem kényszerített buddhista hitre, sőt, a tizenkettedik ediktumában teljes vallási toleranciáról biztosította a birodalmában élő népét.

A rendeleteiben sem próbálkozott buddhista tanok tanításával. Helyette buddhista elveken alapuló harmóniát, békét, igazságot és együttérzést hirdetett. Utasította a hivatalnokokat, hogy segítsék a szegényeket és betegeket. Vegetáriánus lett. Az emberi és a nem-emberi élet elvételétől való tartózkodást és az erőszakmentességet, a nem-ártás elvét (ahimsza) hirdette.

A hadizsákmányokból élelmiszerraktárakat, víztárolókat építtetett és utakat, amelyek mellé fákat ültettetett és kutakat ásatott, hogy a vándorok, utazók megpihenhessenek. Ő volt az első, aki a történelmi Buddhával kapcsolatos szent helyekre elzarándokolt, és azokat megjelölte kőoszlopokkal. A szegényeknek kórházakat építtetett, és talán a világon elsőként állatmenhelyeket hozott létre.

Asóka és a kolostori közösség (szangha)

Asókáról és a buddhizmus kapcsolatáról a srí lankai Mahávamsza (‘Nagy krónikák’) és Dipavamsza. (‘A Sziget krónikája’) is beszámol. E két, időszámításunk elején íródott történelmi jellegű feljegyzés nem csupán az ókori India és Srí Lanka történelmének és a legendáinak fontos forrásai, hanem a buddhizmus történetének is. Természetesen ezeket a szövegeket kevésbé tekintik megbízhatónak, nem úgy mint az ediktumokat.

Ezen krónikák szerint Asóka elküldte fiát, Mahindát és lányát, Szanghamittát - szerzetest és apácát – Tissza királyhoz, Ceylonra. (a théraváda buddhizmusban december teliholdjának napját Szanghamittá napjának is nevezik. Erről ITT írtam bejegyzést)

Hamarosan a király és az udvara áttért a buddhizmusra, és innentől kezdve mind a mai napig a buddhizmus théraváda irányzata az uralkodó vallás Ceylon – Srí Lanka – szigetén.

Több történetet jegyeztek fel Asókáról az Asókavadana (‘Elbeszélések Asókáról’) című szövegben. Feltehetőleg buddhista szerzetesek írták az akkori Mathura városhoz tartozó kolostorokban, szanszkrit nyelven. Legendákat és történelmi elbeszéléseket éppen úgy tartalmaz ez a mű is. Ezt a művet egy Indiából hazatérő kínai zarándok fordította le először idegen nyelvre.

Vitathatatlan, hogy Asóka támogatása rendkívüli hatással volt a buddhizmusra. Uralkodása előtt Buddha tanítása a jelenlegi India területének kis részén volt megtalálható, leginkább csak a Felső-Gangesz völgyében. Asóka után a buddhizmust Indián túl is megismerték.

A buddhista krónikák azt is tudni vélik, hogy a király személyesen hívta össze a harmadik buddhista zsinatot i. e. 250 körül Pátaliputra városában. (Ma Patna néven India északi-középső részén található)

Kettős célja volt ezzel. Az egyik, hogy visszaterelje a különféle szektákat a történelmi Buddha halálakor még egységes közösségbe, és megpróbálja elsimítani a Pátaliputrában lévő szerzetesek közötti viszályokat. Asóka mindegyik szerzetessel személyesen elbeszélgetett és elküldte azokat a szerzeteseket, akik Buddha tanításainak ellentmondó nézeteket hirdettek. Ennek ellenére igyekezete hasztalannak bizonyult, mert a szakadás a különféle szekták, irányzatok között akkorra már visszafordíthatatlanná vált.

Asóka másik célja a zsinat összehívásával az volt, hogy olyan szerzeteseket, akiket erre érdemesnek talált, küldöttnek kinevezzen. Ezen szerzetesek feladata az volt, hogy más országokban is terjesszék a Tant. Ezt ediktummal erősítette meg.

Kilenc célországot jelöltek meg, köztük Gandhára királyságát, Kasmírt, Görögországot, Srí Lankát, Burmát, Egyiptomot és Thaiföldet. (ahogy fentebb írtam, a buddhista krónikák szerint Srí Lankára misszionáriusként a saját fiát és lányát küldte el)

Nem mindegyik misszió volt sikeres. A buddhizmus Thaiföldön és Burmában csak néhány évszázaddal később vert gyökeret. Viszont a Görögországba és Egyiptomba indított misszióknak érdekes hatásuk volt. A mai tudósok már régóta felfigyeltek a hellén és buddhista gondolatok keveredésére, amelyek abban az időszakban kezdődtek. Arra is találtak archeológiai bizonyítékot, hogy Alexandriában éltek buddhisták. (erre lehet bizonyíték a Bibliában, az Ószövetségben található Prédikátor könyve, amelyben több helyen is kifejezetten buddhista nézeteket fogalmaz meg az ismeretlen szerző. Erről ITT írtam bejegyzést)

Asóka halála után
A király halála után a Maurja birodalom nem bizonyult tartósnak.

Az oszlopokat és sziklákat, amelyeken a rendeletei olvashatók, évezredekkel később darabokban és szétszórva találták meg India, Nepál, Pakisztán és Afganisztán területén. Az egyik, különösen fontos oszlopot Lumbiníben, a történelmi Buddha szülőhelyén emeltette. Ez a hely évezredekig feledésbe merült, amíg 1895-ben egy német archeológus meg nem találta ezt az oszlopot. (az indiai buddhizmus európai felfedezéséről ITT és ITT írtam bejegyzést, két részletben)

Maguk a rendeletek az ókorban használatos, de később már elfeledett prákrit nyelven íródtak, amelyek szintén nehezítették a szövegek megértését. Ráadásul Asókát a buddhista krónikákon kívül más nem igazán említette, és ez egészen addig így volt, amíg a 18-19. században európai kutatók meg nem találták az oszloptöredékeket és a sziklákat, és le nem fordították az ediktumokat. 

Azonban az a kezdeti lendület, amit Asóka adott a hittérítői munkának, a Maurjákat követő uralkodók üldözései és a szkíta népek inváziói ellenére a következő századokban is folytatódott. Egyik rendeletében így írt Asóka:

“Minden ember a gyermekem. Miként gyermekeim számára óhajtom, hogy éljenek jólétben és boldogan ezen a világon és a következőben, akként kívánom ezt minden ember számára.”

Asóka eltökéltsége és következetes cselekedetei révén a buddhizmus kilépett indiai határai közül és a világ egyik legnagyobb vallásává vált. Az egyetlen olyan egyetemes vallássá, amelyet Kelet-Ázsia, Délkelet-Ázsia és a Távol-Kelet majdnem minden országában befogadtak, még akkor is, ha a legtöbb helyen az idők folyamán sajátos arculatot kapott.

Forrás: Asóka császár, a buddhizmus támogatója (angol nyelven)

           Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története (Osiris kiadó)

A mahajána buddhizmus kialakulása

A mahajána gondolatok feltehetőleg már i. e. 310 körül megjelentek. Ekkor, úgy 110 évvel a történelmi Buddha halála után Vaisálíban tartotta meg második zsinatát az általa létrehozott buddhista közösség, a szangha. Ezen a zsinaton megróttak néhány szerzetest, akik a Vinajával – a szerzetesek fegyelmi szabályzatával – ellentétesen viselkedtek. A vétkezők ellenszegültek, nem fogadták el a megrovást, és el is hagyták a zsinatot. Az ottmaradtak megvitatták a szabályokat és a Tan – Dharma – bizonyos kérdéseit.

Az egyik csoport ellenzett bármiféle változtatást, ők szthaviravádinok (ma théravádinok) – ‘vének tanításai’ - néven váltak ismertté. Az eredeti tanításokat követték és azokat az előírásokat, amikben a közvetlenül Buddha halála utáni első zsinaton megegyeztek. A szthaviravádinok tanításai szerint minden emberek magának kell elérnie a szentséget (arahantságot), és magának kell megszabadulnia a születések állandó körforgásából (szamszárá).

Azt tanították, hogy a buddhák tiszta és egyszerű emberek, ezzel elutasították azt a gondolatot, hogy transzcendentális lények volnának.

Egy másik csoport mahaszanghika – ‘nagy közösség’ - néven nevezte el magát, ami minden bizonnyal azt jelentette, hogy ők alkották a közösség nagyobbik részét. Akárcsak a szthaviravádinok, ők is elfogadták az alapvető tanokat úgy, ahogy Buddha tanította, mint például a Négy Nemes Igazságot, a Nemes Nyolcrétű Ösvényt, az anatta vagy anátman tanát, a karma törvényeit, a Függő Keletkezést és a szentség – arahantság lépcsőfokait.

Ők a történelmi Buddhát, később pedig a buddhákat földöntúli és transzcendentális lényeknek képzelték, akiknek nincsenek szennyeződéseik, és akiknek életük és hatalmuk korlátlan. Azt a nézetet is vallották, hogy az elme/tudat eredeti természete tiszta és akkor szennyeződik be, amikor a vágyak és szennyeződések bepiszkítják. A mahaszanghika csoport létrejötte adta meg a végső lökést az eredetileg egységes közösség, a szangha végleges szétválásához.

A hagyomány szerint később tizennyolc különféle iskola alakult ki. Úgy tartják, hogy a mahájána az egyik ilyen iskola volt, amelyik i. e. 1. században jött létre, és nagyban hatottak rá a jóval korábbi mahaszanghika csoport nézetei.

Később, az időszámításunk utáni első évezredben, amikor a buddhizmus kelet és észak felé kezdett terjeszkedni, a mahájána irányzat könnyebben alkalmazkodott a már meglévő helyi vallásokhoz. Mivel ebben az irányzatban a világiak nagyobb szerephez juthattak, mint a théraváda irányzatban, ezért jobban gyökeret tudott verni más országokban. A mahájána szertartások a világi hívők számára lehetőséget teremtettek egy-egy buddha vagy bódhiszattva megszólítására.

Néhány fogalom, amelyik a mahájána buddhizmusban található meg:

A bódhiszattva eszménykép

A buddhizmus azt tanítja, hogy három lehetőség van a nirvána – végső ellobbanás - elérésére. (arról, hogy mi a nirvána, ITT írtam bővebben)

Az első lehetőség az arahantság vagy arhatság, amit a théraváda irányzat hirdet. Szerintük a szamszárából, az újraszületés-halál körforgásából való megszabadulást a megvilágosodott Buddha tanításainak követésével, az erkölcsös magatartás (szíla) betartásával, meditációval (szamádhi) és a végső bölcsesség (pradzsnyá) felismerésével lehet elérni.

A mahájána ezzel szemben a bódhiszattva eszménykép követését szorgalmazza. Eszerint a bódhiszattva elhalasztja a nirvánába jutását azzal, hogy minden érző lény szamszárából való megszabadulásáért küzd. A mahájána buddhisták, helytelenül az állítják, hogy a théraváda irányzat arahant ideálja önző, mert ott az emberek csak a saját megszabadulásukon fáradoznak.

Azonban nem szabad elfelejteni, hogy az arahantok, bár híján vannak a Buddha magasabb rendű bölcsességének, mégis tanítanak és utat mutatnak másoknak. Mivel emellett még erkölcsileg is kifogástalannak kell lenniük, így ez a vád igazságtalannak látszik.

Az MN 107. szuttában Ganaka-Moggalána számtantanár azt kérdezi Buddhától, hogy ha a nirvána létezik, az út a nirvánába létezik, a jó tanító, Buddha – aki az utat megmutatja - létezik, akkor miként lehetséges az, hogy némely tanítvány eléri a legfelsőbb célt, a nirvánát, de némely tanítvány mégsem. A szutta végén maga Ganaka-Moggallána találja meg saját kérdésére a választ, amely szerint akik megtesznek mindent, ami szükséges – erkölcsileg kifogástalanok, szorgalmasak –, elérik a nirvánát, akik viszont nem, azok elvétik az utat. Akarata ellenére és úgy, hogy nem tesz érte semmit, senkit sem lehet megszabadítani. (a teljes szuttát ITT lehet elolvasni a Buddha Ujján)

A harmadik mód a megszabadulás elérésére a Pratjékabuddha vagy paccsekabudddha – szó szerinti jelentése ‘magányos buddha’. Ez olyasvalaki, aki általában akkor lép színre, amikor Buddha tana megszűnik létezni a világban, és saját maga erejéből eléri a buddhaságot, viszont nem lesz képes mások tanítására.

Hat tökéletesség (páramitá)

Aki követi a bódhiszattva ösvényt, annak el kell érnie a hat tökéletességet: nagylelkűség (dána), erkölcsösség vagy helyes viselkedés (szíla), türelem (ksánthí), törekvés (vírja), meditáció (dhjána) és bölcsesség (pradzsnyá). (a hat tökéletességről ITT írtam egy bejegyzést)

Együttérzés és ügyes eszköz

Az együttérzés (karuna) a mahájána buddhizmusban legalább annyira fontos, mint a bölcsesség. Ez a kettő együtt felsőbbrendű kombináció. Az együttérzés mások fájdalmának átérzése úgy, mintha az a sajátunk lenne, azzal a kívánsággal egybekötve, hogy bár átvehetnénk az ő fájdalmát, hogy ezáltal megszabadítsuk a szenvedésétől.

Az ügyes eszköz (upája) egy olyan fontos képesség, aminek segítségével a tanító tökéletesen alkalmazkodik a tanítványok képességeihez, és így ki tudja választani a megfelelő eszközt tudásának átadására. Egy-egy eset végén a cél szentesíti az alkalmazott eszközt.

Buddha – a transzcendentális fogalom

A théraváda nézet Buddháról azt tartja, hogy Buddha ember volt, aki Sziddhártha Gautama néven született Lumbiniben. Viszont a mahájána buddhizmus szerint Buddha transzcendentális lény volt, aki számtalan alkalommal testesült meg.

Trikája vagy három test tana

Ez egy teljes mértékben mahájána nézet Buddháról, akinek e szerint három teste volt:

nirmána-kája test – a változás teste. Ez az, ami az anyagi jelenségek világában megjelenik, ez a test születik és hal meg.

szambhoga-kája test – az a test, ami a megvilágosodás üdvösségét és örömét érzi. Megtisztult a szennyeződésektől, mentes a szenvedéstől, de még jellegzetes, egyéni formát tart fenn.

dharma-kája test – túl van a formán és az egyéni jellegen

Az odaadás

Ez hasonló a hinduizmusban megtalálható bhakti vagy odaadás kultuszához. Buddha, buddhák és a bódhiszattvák imádata, a hozzájuk való fohászkodás a mahájána buddhizmusban ugyanilyen jellegű. Amitábha Buddha, Avalókitésvara – tibeti megfelelője Csenrézi, kínai megfelelője Kuan-jin, japán megfelelője Kannon, ebből származik a Canon márkanév – nagy tiszteletnek és imádatnak örvendenek. (az öt dhjáni vagy meditációs Buddháról ITT írtam bejegyzést, Avalókitésvaráról ITT , Avalókitésvaráról és úgy általában a bódhiszattvákról ITT, Amitábha Buddha és a hozzá kapcsolódó Tiszta Föld irányzatról ITT)

A világiak szerepe

A théraváda buddhizmusban a szanghára, a kolostori közösség tagjaira helyezik a hangsúlyt, mint olyanokra, akik egyáltalán elérhetik a nirvánát. A világiak feladata az ő támogatásuk, mindez a kedvezőbb újraszületés reményében. Ezzel szemben a mahájána tanításokban a világiaknak éppen úgy megvan a lehetőségük a bódhiszattvává válásra, mint a kolostori közösség tagjainak. És a világiak éppen úgy elérhetik a megvilágosodást, mint a szerzetesek vagy apácák.

Súnjata

A legutolsónak említett, de a legfontosabb mahájána nézet a súnjata vagy üresség. Azt jelenti, hogy minden jelenség mentes az önvalótól vagy éntől. Ez jobbára ugyanaz, mint a théraváda anatta (vagy anátman) - éntelenség tana.

A mahájána buddhizmus leginkább észak és északkelet felé terjedt el. Kínába, Közép-Ázsiába, Koreába, Japánba, Mongóliába és Tibetbe jutott el zarándokok, szerzetesek révén. Tibetben a mahájána buddhizmusból egy külön ág, a vadzsrajána – ‘gyémánt út’ - buddhizmus jött létre. Másutt is erőteljesen keveredett a helyi vallásokkal, így a legtöbb helyen sajátságos arculatot öltött.

Buddhisták egy része, különösen a nyugatiak hajlamosak arra, hogy a théraváda és mahájána buddhizmust egymás kiegészítőiként, nem pedig egymással szembenálló nézetként fogják fel. A mahájánára gyakran úgy tekintenek, mint a théraváda tanítások magyarázatára vagy tágabb értelmezésére. Ez azonban nem így van. A két irányzat között, mint láthattuk, alapvető különbségek és áthidalhatatlan ellentétek vannak.

A főbb különbségekről pontokba szedve ITT és ITT írtam két részből álló bejegyzést.

Forrás: A mahajána kialakulása (angol nyelven)
            Ian Harris: Buddhizmus képes enciklopédiája (Kossuth Kiadó)