A mahajána buddhizmus kialakulása

A mahajána gondolatok feltehetőleg már i. e. 310 körül megjelentek. Ekkor, úgy 110 évvel a történelmi Buddha halála után Vaisálíban tartotta meg második zsinatát az általa létrehozott buddhista közösség, a szangha. Ezen a zsinaton megróttak néhány szerzetest, akik a Vinajával – a szerzetesek fegyelmi szabályzatával – ellentétesen viselkedtek. A vétkezők ellenszegültek, nem fogadták el a megrovást, és el is hagyták a zsinatot. Az ottmaradtak megvitatták a szabályokat és a Tan – Dharma – bizonyos kérdéseit.

Az egyik csoport ellenzett bármiféle változtatást, ők szthaviravádinok (ma théravádinok) – ‘vének tanításai’ - néven váltak ismertté. Az eredeti tanításokat követték és azokat az előírásokat, amikben a közvetlenül Buddha halála utáni első zsinaton megegyeztek. A szthaviravádinok tanításai szerint minden emberek magának kell elérnie a szentséget (arahantságot), és magának kell megszabadulnia a születések állandó körforgásából (szamszárá).

Azt tanították, hogy a buddhák tiszta és egyszerű emberek, ezzel elutasították azt a gondolatot, hogy transzcendentális lények volnának.

Egy másik csoport mahaszanghika – ‘nagy közösség’ - néven nevezte el magát, ami minden bizonnyal azt jelentette, hogy ők alkották a közösség nagyobbik részét. Akárcsak a szthaviravádinok, ők is elfogadták az alapvető tanokat úgy, ahogy Buddha tanította, mint például a Négy Nemes Igazságot, a Nemes Nyolcrétű Ösvényt, az anatta vagy anátman tanát, a karma törvényeit, a Függő Keletkezést és a szentség – arahantság lépcsőfokait.

Ők a történelmi Buddhát, később pedig a buddhákat földöntúli és transzcendentális lényeknek képzelték, akiknek nincsenek szennyeződéseik, és akiknek életük és hatalmuk korlátlan. Azt a nézetet is vallották, hogy az elme/tudat eredeti természete tiszta és akkor szennyeződik be, amikor a vágyak és szennyeződések bepiszkítják. A mahaszanghika csoport létrejötte adta meg a végső lökést az eredetileg egységes közösség, a szangha végleges szétválásához.

A hagyomány szerint később tizennyolc különféle iskola alakult ki. Úgy tartják, hogy a mahájána az egyik ilyen iskola volt, amelyik i. e. 1. században jött létre, és nagyban hatottak rá a jóval korábbi mahaszanghika csoport nézetei.

Később, az időszámításunk utáni első évezredben, amikor a buddhizmus kelet és észak felé kezdett terjeszkedni, a mahájána irányzat könnyebben alkalmazkodott a már meglévő helyi vallásokhoz. Mivel ebben az irányzatban a világiak nagyobb szerephez juthattak, mint a théraváda irányzatban, ezért jobban gyökeret tudott verni más országokban. A mahájána szertartások a világi hívők számára lehetőséget teremtettek egy-egy buddha vagy bódhiszattva megszólítására.

Néhány fogalom, amelyik a mahájána buddhizmusban található meg:

A bódhiszattva eszménykép

A buddhizmus azt tanítja, hogy három lehetőség van a nirvána – végső ellobbanás - elérésére. (arról, hogy mi a nirvána, ITT írtam bővebben)

Az első lehetőség az arahantság vagy arhatság, amit a théraváda irányzat hirdet. Szerintük a szamszárából, az újraszületés-halál körforgásából való megszabadulást a megvilágosodott Buddha tanításainak követésével, az erkölcsös magatartás (szíla) betartásával, meditációval (szamádhi) és a végső bölcsesség (pradzsnyá) felismerésével lehet elérni.

A mahájána ezzel szemben a bódhiszattva eszménykép követését szorgalmazza. Eszerint a bódhiszattva elhalasztja a nirvánába jutását azzal, hogy minden érző lény szamszárából való megszabadulásáért küzd. A mahájána buddhisták, helytelenül az állítják, hogy a théraváda irányzat arahant ideálja önző, mert ott az emberek csak a saját megszabadulásukon fáradoznak.

Azonban nem szabad elfelejteni, hogy az arahantok, bár híján vannak a Buddha magasabb rendű bölcsességének, mégis tanítanak és utat mutatnak másoknak. Mivel emellett még erkölcsileg is kifogástalannak kell lenniük, így ez a vád igazságtalannak látszik.

Az MN 107. szuttában Ganaka-Moggalána számtantanár azt kérdezi Buddhától, hogy ha a nirvána létezik, az út a nirvánába létezik, a jó tanító, Buddha – aki az utat megmutatja - létezik, akkor miként lehetséges az, hogy némely tanítvány eléri a legfelsőbb célt, a nirvánát, de némely tanítvány mégsem. A szutta végén maga Ganaka-Moggallána találja meg saját kérdésére a választ, amely szerint akik megtesznek mindent, ami szükséges – erkölcsileg kifogástalanok, szorgalmasak –, elérik a nirvánát, akik viszont nem, azok elvétik az utat. Akarata ellenére és úgy, hogy nem tesz érte semmit, senkit sem lehet megszabadítani. (a teljes szuttát ITT lehet elolvasni a Buddha Ujján)

A harmadik mód a megszabadulás elérésére a Pratjékabuddha vagy paccsekabudddha – szó szerinti jelentése ‘magányos buddha’. Ez olyasvalaki, aki általában akkor lép színre, amikor Buddha tana megszűnik létezni a világban, és saját maga erejéből eléri a buddhaságot, viszont nem lesz képes mások tanítására.

Hat tökéletesség (páramitá)

Aki követi a bódhiszattva ösvényt, annak el kell érnie a hat tökéletességet: nagylelkűség (dána), erkölcsösség vagy helyes viselkedés (szíla), türelem (ksánthí), törekvés (vírja), meditáció (dhjána) és bölcsesség (pradzsnyá). (a hat tökéletességről ITT írtam egy bejegyzést)

Együttérzés és ügyes eszköz

Az együttérzés (karuna) a mahájána buddhizmusban legalább annyira fontos, mint a bölcsesség. Ez a kettő együtt felsőbbrendű kombináció. Az együttérzés mások fájdalmának átérzése úgy, mintha az a sajátunk lenne, azzal a kívánsággal egybekötve, hogy bár átvehetnénk az ő fájdalmát, hogy ezáltal megszabadítsuk a szenvedésétől.

Az ügyes eszköz (upája) egy olyan fontos képesség, aminek segítségével a tanító tökéletesen alkalmazkodik a tanítványok képességeihez, és így ki tudja választani a megfelelő eszközt tudásának átadására. Egy-egy eset végén a cél szentesíti az alkalmazott eszközt.

Buddha – a transzcendentális fogalom

A théraváda nézet Buddháról azt tartja, hogy Buddha ember volt, aki Sziddhártha Gautama néven született Lumbiniben. Viszont a mahájána buddhizmus szerint Buddha transzcendentális lény volt, aki számtalan alkalommal testesült meg.

Trikája vagy három test tana

Ez egy teljes mértékben mahájána nézet Buddháról, akinek e szerint három teste volt:

nirmána-kája test – a változás teste. Ez az, ami az anyagi jelenségek világában megjelenik, ez a test születik és hal meg.

szambhoga-kája test – az a test, ami a megvilágosodás üdvösségét és örömét érzi. Megtisztult a szennyeződésektől, mentes a szenvedéstől, de még jellegzetes, egyéni formát tart fenn.

dharma-kája test – túl van a formán és az egyéni jellegen

Az odaadás

Ez hasonló a hinduizmusban megtalálható bhakti vagy odaadás kultuszához. Buddha, buddhák és a bódhiszattvák imádata, a hozzájuk való fohászkodás a mahájána buddhizmusban ugyanilyen jellegű. Amitábha Buddha, Avalókitésvara – tibeti megfelelője Csenrézi, kínai megfelelője Kuan-jin, japán megfelelője Kannon, ebből származik a Canon márkanév – nagy tiszteletnek és imádatnak örvendenek. (az öt dhjáni vagy meditációs Buddháról ITT írtam bejegyzést, Avalókitésvaráról ITT , Avalókitésvaráról és úgy általában a bódhiszattvákról ITT, Amitábha Buddha és a hozzá kapcsolódó Tiszta Föld irányzatról ITT)

A világiak szerepe

A théraváda buddhizmusban a szanghára, a kolostori közösség tagjaira helyezik a hangsúlyt, mint olyanokra, akik egyáltalán elérhetik a nirvánát. A világiak feladata az ő támogatásuk, mindez a kedvezőbb újraszületés reményében. Ezzel szemben a mahájána tanításokban a világiaknak éppen úgy megvan a lehetőségük a bódhiszattvává válásra, mint a kolostori közösség tagjainak. És a világiak éppen úgy elérhetik a megvilágosodást, mint a szerzetesek vagy apácák.

Súnjata

A legutolsónak említett, de a legfontosabb mahájána nézet a súnjata vagy üresség. Azt jelenti, hogy minden jelenség mentes az önvalótól vagy éntől. Ez jobbára ugyanaz, mint a théraváda anatta (vagy anátman) - éntelenség tana.

A mahájána buddhizmus leginkább észak és északkelet felé terjedt el. Kínába, Közép-Ázsiába, Koreába, Japánba, Mongóliába és Tibetbe jutott el zarándokok, szerzetesek révén. Tibetben a mahájána buddhizmusból egy külön ág, a vadzsrajána – ‘gyémánt út’ - buddhizmus jött létre. Másutt is erőteljesen keveredett a helyi vallásokkal, így a legtöbb helyen sajátságos arculatot öltött.

Buddhisták egy része, különösen a nyugatiak hajlamosak arra, hogy a théraváda és mahájána buddhizmust egymás kiegészítőiként, nem pedig egymással szembenálló nézetként fogják fel. A mahájánára gyakran úgy tekintenek, mint a théraváda tanítások magyarázatára vagy tágabb értelmezésére. Ez azonban nem így van. A két irányzat között, mint láthattuk, alapvető különbségek és áthidalhatatlan ellentétek vannak.

A főbb különbségekről pontokba szedve ITT és ITT írtam két részből álló bejegyzést.

Forrás: A mahajána kialakulása (angol nyelven)
            Ian Harris: Buddhizmus képes enciklopédiája (Kossuth Kiadó)

Ki az a Sákjamuní Buddha?

Elsősorban a mahájána buddhizmusban szokták a történelmi Buddhát Sákjamuní Buddha néven is nevezni (a ‘sákjamuní’ szanszkrit szó, jelentése: ‘sákják/szakják bölcse’).

Tehát majdnem mindig, amikor a Sákjamuní nevet megemlítik, akkor a kb. 36 éves korában megvilágosodott Sziddhattha Gótama (vagy szanszkrit változatban: Sziddhártha Gautama) néven született történelmi alakra gondolnak. Ezt a megvilágosodott történelmi alakot Gautama Buddhának is szokták hívni. 

 

Sákjamunít transzcendens, még mindig létező alakként is emlegetik, nem pedig kizárólag olyan módon, mint egy régen élt és meghalt hús-vér embert. Így ez az egész nagyon zavaró lehet annak, aki még most ismerkedik a buddhizmussal. Akkor végül is ki ez a Sákjamuní Buddha?

 

A történelmi Buddha

Szanszkrit változatban Sziddhártha Gautama vagy páli nyelven Sziddhattha Gótama i.e. 5. - 6. században született a mai Nepál területén. A történészek úgy vélik, hogy tényleg létezett egy ilyen illető, azonban életének nagy részét legendák és mítoszok rejtik.

 

Egészen röviden:

A legendák szerint Sziddhártha Gautama egy király fia volt, aki fiatal korában gondtalan és elkényeztetett életet élt. 29 éves korában úgy döntött, hogy hercegi jogait feladva remeteségbe, otthontalanságba vonul, hogy rátaláljon belső nyugalmára. (az ókori Indiában, a történelmi Buddha idején meglévő társadalmi és vallási környezetről ITT írtam bejegyzést, többek között a remeteségbe vonulás szokásáról is)

Sziddhártha Gautama remeteségének hét éve alatt több, számára nem kielégítő szellemi utat próbált ki, míg végül 36 éves korában mély meditációban elérte a megvilágosodást. Innentől hívják Buddhának. E név jelentése: ‘aki felébredt’. Életében ezt a nevet sem ő nem használta saját magára, sem más, csak a későbbi korokban hívták így. Megvilágosodása után életének hátralévő részét tanítással töltötte és 80 éves kora körül halt meg.

 

A Sákjákról/Szakjákról

Ahogy fentebb írtam, a Sákjamuní név szanszkrit szó, jelentése ‘Sákják/Szakják bölcse’. Sziddhártha Gautama apja a Sákja/Szakja nevű kis törzs főnöke vagy egyik vezetője volt. Kb. i.e. 700-ban e törzs Észak-Indiában élt, birodalmának fővárosa a mai Nepál déli részén lévő Kapilavatthu volt. Félig-meddig függő helyzetben állt a vele szomszédos Kószalától.  

Úgy vélik, hogy a Sákják/Szakják a védikus időkben élt ókori bölcs, Gautama Maharisitől erednek, ezért leszármazottai a Gautama (páli nyelven Gótama) nemzetségnevet használták. (a páli kánonban, a Tipitakában található tanbeszédek tanúsága szerint Buddha önmagáról rendszerint ‘Gótama remete’-ként beszélt)

A buddhista szövegeken kívül más források is megemlítik a Sákjákat/Szakjákat, tehát úgy tűnik, nem csupán egy kitalált törzsről van szó.

 

Ha valóban Sziddhártha volt a Sákja/Szakja törzs vezetőjének utóda – ahogy a legendák mondják –, akkor sem lehet tudni, hogy remeteségbe vonulása és megvilágosodása mennyiben befolyásolta a Sákja/Szakja törzs pusztulását. Mert nem csupán ő maga adta fel vezetői és harcosi mivoltát, hanem a még remeteségbe távozása előtt született fia, Ráhula is, aki már gyerekként apja tanítványa lett, majd felnőve csatlakozott apja szerzetesi közösségéhez. Mint ahogyan több Sákja/Szakja törzsbéli nemesifjú, Sziddhártha rokonai, unokatestvérei is ezt tették. Emiatt nem lehet tudni, hogy a szerzetessé lett egykori harcosok megmenthették-e volna saját törzsüket, ha nem vonulnak remeteségbe?

Ugyanis, ahogy a korai iratokból megtudhatjuk – és már fentebb említettem -, a Sákja/Szakja törzs félig-meddig függésben állt a szomszédos Kószala nagyfejedelemségtől. Kószala fejedelme, minden bizonnyal növelni akarván befolyását a Sákják/Szakják fölött, feleségül kért egy Sákja/Szakja törzsbéli nemes hajadont. A Sákják/Szakják nem mertek ellenkezni, ugyanakkor azt sem akarták, hogy lányaik közül bármelyiket is egy törzsön kívüli vegyen feleségül (a források szerint a Sákja/Szakja törzs endogámiában élt, gyakori volt náluk a testvérek-unokatestvérek egymás közötti házassága. a ford. megjegyzése).

Így végül egy rabszolganőtől született lányt adtak feleségül Kószala fejedelméhez, nem pedig nemes hölgyet. A csalásra sokáig nem is derült fény. A kószalai fejedelemnek és a rabszolganőnek fia született, Vidudabha, aki – miután tizenhat éves korában megtudta az igazat az édesanyjáról – bosszút esküdött a Sákják/Szakják ellen. Megtámadta és lemészárolta a Sákják/Szakják nagy részét. Bár a vérengzést túlélő Sákják/Szakják néhány kisebb városukat újraépítették, számuk erőteljesen lecsökkent és függetlenségük is odalett. Így gyakorlatilag beleolvadtak a környező törzsekbe és megszűntek önállóan létezni.

 

Ez az esemény a történelmi Buddha halála előtti években történt. Ezzel kapcsolatban a nyugati emberekben beindultak különféle feltételezések, például Stephen Batchelor egyik könyvében, Egy buddhista ateista vallomásai címűben azt állítja, hogy a történelmi Buddhát megmérgezték, mert ő volt a Sákja/Szakja királyi család legjelentősebb életben maradt tagja. (bár a megmérgezés ténye Buddha utolsó napjainak hiteles leírása miatt nehezen elképzelhető, az biztosnak látszik, hogy az idős történelmi Buddha életének utolsó éveit nem csupán törzsének pusztulása árnyékolta be, hanem saját féltékeny unokatestvére, Dévadatta ármánykodásai, gyilkossági kísérletei, majd két kedvenc tanítványa, Mahámoggallaná és Száriputta halála is. Dévadattáról ITT, a két kedvenc tanítványról ITT és ITT írtunk részletesebben. a ford. megjegyzése)

 

A Trikája 

Halála utáni évszázadokban egyre inkább mitizálódott a történelmi Buddha élete és személye. Az  i.e. 3. századra életének eseményeit annyira átszőtték a mítoszok, hogy ekkoriban már majdnem isteni személynek tűnt. Bár azok a megvilágosodott tanítványok, akiket még ő maga juttatott el a megvilágosodáshoz, azt tanították, hogy Buddha halálakor a parinirvánába, az emberi kapcsolattartáson túli világba távozott. Azonban ezzel a későbbi nemzedékek már vitába szálltak, és kialakult az a feltételezés, hogy Buddha mindenütt és örökké jelen van.

Így lett a mahájána buddhizmus tana a trikája – a három test tana -, amely szerint a Buddhának három teste volt, a dharma-kája, szambhoga-kája és nirmána-kája. A nirmána-kája testet változás testnek is nevezik, mert ez a test az, ami megjelenik a jelenség világában. Sákjamunít nirmána-kája Buddhának is tekintik, mert megszületett, élt és meghalt.

A szambhoga-kája test az a test, ami a megvilágosodás üdvösségét és örömét érzi. A szambhoga-kája Buddha megtisztult a szennyeződésektől és mentes a szenvedéstől, de mégis jellegzetes, egyéni formát tart fenn. A dharma-kája test azonban túl van a formán és az egyéni jellegen.

Ennek ellenére a három test valójában egy test. Bár a Sákjamuní név általában csak a nirmána-kája testhez kapcsolható, esetenként némely iskolában Sákjamuní neve egyszerre vonatkozik mindhárom testére.

 

 

 Forrás: Sákjamuní Buddha (angol nyelven)

            A Sákják/Szakják (angol nyelven)

            Vekerdi József: Buddha beszédei (Utószó)

            Ian Harris: A buddhizmus képes enciklopédiája