2015. július 22., szerda

Nyolc meditációs probléma

A meditáció gyakorlatához még a buddhizmuson belül sem egyforma módon viszonyulnak a különféle iskolák. Egyénenként változó, hogy kinek milyen jellegű meditáció válik be, tehát nincsen általános, mindenki által egyformán alkalmazott modell.  

A meditációval kapcsolatban nem csupán a kezdőknél, hanem bárkinél, bármikor felmerülhetnek gondok, függetlenül attól, hogy nem egyforma buddhista meditációt gyakorlunk. Ezek közül nyolcat sorolunk fel. Feltehetőleg egyik sem lesz ismeretlen.

1. Stresszoldás vagy spirituális gyakorlás?
Először is, tisztáznunk kell, hogy miért meditálunk. A meditációt nyugaton elsősorban egyfajta természetes stresszoldóként, nyugtatóként hirdetik. Nyilván csökkentheti a stresszt, de az eredeti célja mégis csak az, hogy segítsen a megvilágosodásban.
Tehát, ha valaki inkább biztonságos és természetes nyugtatóként használná, akkor napi pár perces éberség meditáció erre alkalmas lehet. (Az éberség meditációnak vannak árnyoldalai. Erről már ITT írtam bejegyzést. a ford. megjegyzése)

Ha a buddhista meditációt spirituális célból végeznénk, akkor máshogy kell megközelíteni. Nem árt, ugyanis, tisztában lenni azzal, hogy a helyesen végzett buddhista meditáció nem mindig relaxáló hatású, sőt.
Ettől függetlenül rendszeres gyakorlás esetén elképzelhető, hogy úgy érzed majd, könnyebben kezeled a stresszt, mint azelőtt.

2. Ne várj megüdvözülést!
A meditáció a szanszkrit (és páli) bhávaná szóból származik, aminek “elme ápolása” vagy “fejlesztés” lehet a jelentése. Ebben az esetben az “elme ápolásába/fejlesztésébe” nem csupán a gondolkodás és az értelmi szint ápolása/fejlesztése tartozik, hanem a nem-intellektuális dolgoké is, mint amilyenek az érzékelés, figyelem, érzelmek, magatartás, stb.
Tehát a bhávaná az edzés, a fejlesztés egyik fajtája. Fejlesztjük az elménket, hogy ne a szokott formában, hanem másféle módon érzékeljünk, tapasztaljunk és értelmezzünk dolgokat. Így a buddhista meditációt népszerűsítő reklámszövegekkel ellentétben, nem az lényeg, hogy “megüdvözülj” vagy hogy elmenekülhess a problémáid elől gondolatban a “nyugalom szigetére”. Természetesen a rendszeres gyakorlás képessé tehet majd arra, hogy a gondjaid forrásáig eljutva megtaláld az okokat és elengedhesd őket, de ez mindenképpen ellentéte a menekülésnek.

Ha a vadzsrajána irányzat iskoláinak egyikében meditálsz, akkor megtaníthatnak arra, hogy tantrikus istenségeket vagy mandalákat vizualizálj. Azonban maguk a tanítók is arra kérnek, hogy saját magadnak ne idézz fel képeket vagy ne erőltesd semmiféle testen kívüli élmény megtapasztalását. Előfordulhat, hogy ilyen jellegű gyakorlás során lesznek érdekes érzékelési élményeid, ezekre majd nem árt odafigyelned. (arra hajlamosok egyéneknél a különféle vizualizációs technikák, de maga a hosszas meditálás is túlságos megemelheti az agyban a dopaminszintet, ami könnyen érzékcsalódáshoz, realitásvesztéshez, esetleges eufóriához vezethet. Ha ezek valamelyikét tapasztaljuk, célszerű rögtön abbahagyni a meditációt. És ha következő gyakorlás során újra előjönnek ezek a tünetek, akkor jobb minél előbb orvoshoz fordulni, mielőtt még a probléma súlyosabbá nem válik. a ford. megjegyzése)

Mi a helyzet a szatorival? Ez már inkább egy hirtelen intenzív örömérzet? Lehetséges, viszont létezik egy túl korai, idő előtti szatori, ami akkor történik, ha valaki még az előtt erőlteti magát mély meditációs állapotba, hogy teljesen készen állna rá. Az eredmény jobb esetben is nagyon frusztráló lehet, a rosszabbikban pedig kifejezetten veszélyes.

3. Ne kritizáld önmagad!
Ez alatt nem azt értjük, hogy ne ítéld meg önmagadat meditáció közben vagy után. Ha elkezdtél gyakorolni, de közben aggódsz amiatt, hogy ez nem olyan, mint amit vártál, akkor hagyd abba az aggodalmaskodást. Mert ha a legjobbat hozod ki magadból, akkor nem a meditációddal van a baj, hanem az elvárásaiddal. Ez utóbbiakat nem árt elengedni.

A gyakorlott meditálók sokszor az intenzív meditatív elvonulások alatt szokták önmagukat erősen megkritizálni. Pedig bárkivel, bármikor előfordulhat, hogy hatalmas erőfeszítéssel kell átvergődnie a meditációs időszak álmos vagy kényelmetlen részein, vagy képtelen koncentrálni, mert a munkájára, a házasságára vagy a befizetetlen számláira gondol. Így amikor az elvonulásos időszak végére érünk, frusztráltak és elégedetlenek leszünk önmagunkkal, mert azt gondoljuk, hogy nem jól csináltuk.

Önmagunk indokolatlan bírálata két ok miatt sem igazán szerencsés. Az egyik az, hogy ha nem tudunk túllépni ezen a negatív érzésen, akkor az áthúzódik a következő meditációs periódusra, majd pedig az azt követőre is, és így tovább.
A másik ok pedig az, hogy néha azok a gyakorlások, amikor éppen fáj a térdünk vagy az elménk nem marad nyugton, kiváló edzési lehetőségek lehetnek. Olyasmi ez is, mint egy testi tréning, néha nem árt kicsit megdolgozni azért, hogy erősebbek legyünk. És könnyen előfordulhat, hogy egy tényleg “szörnyű” meditációs periódust követ majd egy fantasztikus. Tehát ne ragadjunk bele az önbírálatba!

4. A testhelyzet fontossága
A buddhizmus bizonyos iskolái szigorúbbak a meditációs testhelyzetekkel kapcsolatban, mint mások. A többségük lehetőséget ad a lábtartás megválasztásához, sokszor még azt is megengedik, hogy széken meditálj. De ez nem jelenti azt, hogy azok a tanítók, akik ragaszkodnak egy bizonyos testhelyzethez és akik rendszeresen kijavítanak, amikor görnyedten ülsz, okvetetlenkedő kukacoskodók volnának.

Két elengedhetetlen oka van annak, hogy néhány buddhista iskolában nagyon fontosnak tartják a meditációs testi formulákat. Az egyik az, hogy azokban az iskolákban amelyekben a meditáció egyet jelent a szinte mozdulatlan üléssel, már nagyon régóta megfigyelhették, hogy melyek a biztonságos és melyek a nem biztonságos módjai ennek elvégzésére. Különösen akkor, ha fizikailag kevésbé vagy csúcsformában, egy hosszú ideig tartó, mozdulatlan ülés rendkívül fájdalmas lehet. Ráadásul, ha nem jól csinálod, akkor megsérülhetnek az ízületeid, összenyomhatod alhasi szerveidet és elszoríthatod a lábad vérkeringését. A gyakorlók hosszú-hosszú generációi alakították ki ezeket a testhelyzeteket pontosan olyanra, hogy ne legyen komolyabb fájdalmuk vagy sérülésük, és ezért ezek a “hivatalos” meditációs testhelyzetek.

A másik ok az, hogy ezek a testhelyzetek valóban hatással vannak a meditációs gyakorlásra. A buddhista meditáció nem csak a fejedben végzett gyakorlat, hanem az egész testedet és elmédet egyszerre veszi igénybe.
Gyakorlott meditálók a legtöbb esetben tisztán fel tudják mérni azt, hogy a gerincük egyenesen áll-e vagy sem, milyen kéztartásokat (mudrákat) használnak, a mellkasukat “nyitottnak” vagy “zártnak” érzik-e. Ezek mindegyike hatással van az elmére is, ezért hatalmas különbséget eredményeznek a meditációs gyakorlásban.

5. Nem kívül és nem belül
Általában a kezdő meditációs csoportokban a tanítók el szokták mondani, hogy a bölcsesség nem “kívül” van, de önmagadban sem. Ez általában arra ösztönzi a legtöbb kezdőt, hogy még jó pár éven keresztül úgy beszéljen erről a dologról, mint egy megfoghatatlan M (‘Megvilágosodás’) pontról.
Igen, ez a bizonyos pont nem kívül van és nem belül. Vagy pedig kívül is van és belül is; valamelyik. A “kívül” és “belül” önkényes megjelölések, amelyek semmi fontosat sem jelentenek. Amikor már ott vagy, akkor felismered, hogy az M” pont bárhol lehet. Csak gyakorolj!

6. Nem túl erősen, nem túl lazán
A történelmi Buddha a gyakorlást egy húros zenei hangszerhez hasonlította. Ha a húrok túl szorosra vannak húzva, akkor elpattanhatnak; ha túl lazák, akkor nem lehet rajtuk játszani.

Ez érvényes az élet egyéb területeire is. Hiszen nagyon sokan nagyon sokszor hatalmas lelkesedéssel vetik magukat bele a buddhista gyakorlásba – vagy bármilyen új tevékenységbe –, és lehetetlen, majdnem teljesíthetetlen terveket és célokat tűznek ki maguk elé. Aztán kiégnek és feladják. Ez olyan, mint a szoros húr, ami elpattan. Míg szintén nagyon sokan, nagyon sokszor nem igazán kötelezik el magukat a gyakorlás iránt – vagy bármilyen új tevékenység iránt –, csak alkalmanként meditálnak, és nem jutnak el sehová sem, előbb-utóbb ők is feladják; olyan ez, amint a túl laza húr, nem lehet rajta játszani.

Vannak, akik teendőkkel már eleve zsúfolt életükbe szeretnék beletuszkolni a meditációs gyakorlást. Nekik célszerűbb visszafogott célt felállítaniuk; elég, ha mondjuk 5-10 percet gyakorolnak, de azt naponta. Ha úgy érzik, bármikor lehet emelni ezen az időtartamon. De jobb minden nap öt percnyi meditációt tervezni, mint szombatonként egyszerre két órát – ez utóbbi a legtöbb esetben úgysem valósul meg.

7. A tanító szerepe
A meditációhoz többféle könyv és internetes oldal szolgálhat jó útmutatóval. Ennek ellenére célszerű a buddhizmus valamelyik elismertebb iskolájában egy gyakorlott meditációs tanító irányítását kérni.
Ez esetben a tanító keresése nem azt jelenti, hogy elkötelezzük magunkat egy guru felé vagy kivonulunk a társadalomból. Akár még az is elég lehet, ha a meditációs mentorunkat egyszer-kétszer látjuk egy évben a hétvégi elvonuláskor.
Semmiképpen sem árt, ha van olyan oktatónk, aki ismer bennünket és, aki ha szükséges, tanácsot is tud adni.

Ahogy fentebb már írtuk, a meditációs gyakorlatok veszélyesek lehetnek, de az évszázados-évezredes hagyományokkal rendelkező iskolák ismerik ezeket és vannak módszereik a kezelésükre. De mivel mostanában a meditációs foglalkozások nagyon népszerűek, ezért könnyen előfordulhat, hogy olyanok is tanítanak meditációt és vezetnek elvonulást, akiknek nincs a buddhista hagyományok szerinti képzésük, és akik nem igazán ismerik fel, ha valami gond van. Ezért oda kell figyelni erre is!

8. Ne barikádozd el az “én”-edet!
A buddhista meditáció egyik fontos része az “én”-hez való kötődésünk meglazítása. A tanítások szerint a gondjaink abból erednek, hogy folyamatosan megkülönböztetünk: aki ebben a bőrben lakik, az “én” vagyok, és minden, ami bőrön túl van, az a “másik”. És bár mindannyian nagy valószínűséggel azért kezdtünk el meditációt gyakorolni, hogy gyógyírt találjunk saját magunk számára, de ha a gyakorlásunk őszinte, akkor sokkal érzékenyebbek leszünk a mások szenvedései iránt és szeretnénk, hogy mások is jobban éreznék magukat. Ám, ha ez az “átfordulás” valamiért nem következik be, akkor a meditációs gyakorlásunk inkább a saját “én”-ünk konzerválását fogja jelenteni, amely megerősíti az “én” és “nem-én” kettőséget, ahelyett, hogy feloldaná azt.

Emiatt válik nagy mértékben fontossá a másokkal együtt való meditálás. Még egyszer, ez nem azt jelenti, hogy mindenképpen muszáj valamilyen buddhista közösséghez, szanghához csatlakozni. Talán hetente vagy kéthetente be lehet ülni egy meditációs csoportba a környékeden.

A szinte kizárólagosan önmagadban való gyakorlás egyik lehetséges veszélye az, hogy kialakulhat benned egy olyan jellegű érzés, mely szerint ez a te gyakorlásod, csak a tiéd, és meg kell alkudnod magaddal, ha ez megosztod másokkal. Ezen a fázison sokan keresztülmennek, de fontos, hogy ne ragadjunk itt le. A meditációs gyakorlás egyik gyümölcse lehet az, hogy szinte természetes módon tudjuk lazítani az önmagunkba való kapaszkodást. Tehát a másokkal való gyakorlás erre is lehetőséget ad.

Ráadásul, ha ragaszkodsz ahhoz a gondolathoz, hogy “én meg tudom egyedül is csinálni”, akkor ez a ragaszkodásod megmarad. Ez egy intő jel lehet, tehát ha azt veszed észre, hogy a másokkal való meditálásnak már a gondolatától is ideges leszel, akkor beszélj a tanároddal.

Forrás: Nyolc általános meditációs hiba (angol nyelven)

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Tisztelt író! A meditáció nemkívánatos hatásairól írt bejegyzése nagyon tetszett! Mivel a témával kapcsolatos tudományos kutatások részletei is nagyon érdekelnének, ezért megköszönném, ha megosztaná velem a tudományos kutatások forrásait.
Előre köszönöm a szívességet!

Ildi írta...

Tisztelt László!
Nagyon örülök, hogy tetszett ez a bejegyzésem. Sajnos, magyarul nincsenek cikkek - legalábbis én nem találtam - a meditáció káros hatásairól, és magyar nyelvű tudományos kutatásokról sem tudok beszámolni. Angol nyelven több kutatási eredmény leírása is fellelhető, de mivel annyiféle meditáció létezik, hogy kész művészet ezeket mind összeszedni. Most fogok egy újabb, a meditáció veszélyeiről szóló, kifejezetten nem-buddhista eredetű cikket lefordítani, a mentalhealthdaily.com-ról, amelyet pszichológus írt. Emiatt ez kevésbé buddhista, annál inkább tudományos, tehát pszichológiai, pszichiátriai oldalról közelíti meg ezt a kérdést. Ebben a meditáció veszélyei mögött álló (agyi) mechanizmusokról is fogok írni.
Nem tudom, hogy ez kielégítő válasz-e?