Buddhista tanok a Bibliában

19.
Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.
20.
Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.
21.
Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?
(Prédikátor könyve, 3.rész)

Ez az idézet a Biblia ószövetségi részéből, a Prédikátor könyvéből származik. A hagyomány úgy tartja, hogy ezt a könyvet maga Salamon király írta i.e. X. században. Azonban nyelvezetét tekintve sokkal valószínűbb, hogy egy ismeretlen szerző műve lehet az i.e. III.századból. A Biblia-kutatók úgy találják, hogy a Prédikátor könyvében található gondolatok mintha kilógnának az egész Bibliából, ezért felvetődik a kérdés, hogy a, minden bizonnyal ismeretlen, szerzőt a könyve megírásakor mennyire ihlették meg az indiai, leginkább buddhista jellegű, bölcseletek, tanok?

Az Ószövetségben található kanonizált könyveket három nagy csoportba osztják. A Prédikátor könyve a harmadik, "Az Írások" csoportjába tartozik, ezen belül is az "Öt tekercs" alcsoportba. Ezeket az ünnepi tekercseket meghatározott évenkénti nagy ünnepeken olvasták fel a nép előtt. Az eredetileg héber nyelven íródott ószövetségi könyveket i.e. 250-ben, Alexandriában fordították görög nyelvre. Ez a fordítás, amit Septuaginta néven ismerünk, tanusítja azt, hogy az Ószövetségben található kánon gyűjteménye ekkor már teljes volt.
Ha a Prédikátor könyvének egyes részleteit összevetjük a buddhista tanításokkal, akkor joggal tételezhetjük fel, hogy az ismeretlen, i.e. III. századi szerzőt indiai, esetleg buddhista bölcsességek ihlették e könyv megírásánál.

1. A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei. 2. Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! 3. Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt? 4. Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad. 5. És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő ismét feltámad. 6. Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél. 7. Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza. 8. Minden dolgok mint fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül. 9. A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. 10. Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak. 11. Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek. (Prédikátor könyve, 1. rész)

10. A ki szereti a pénzt, nem telik be pénzzel, és a ki szereti a sokaságot nem telik be jövedelemmel. Ez is hiábavalóság. 11. Mikor megszaporodik a jószág, megszaporodnak annak megemésztői is; mi haszna van azért benne urának, hanem hogy csak reá néz szemeivel? 12. Édes az álom a munkásnak, akár sokat, akár keveset egyék; a gazdagnak pedig bővölködése nem hagyja őt aludni. 13. Van gonosz nyavalya, a melyet láttam a nap alatt: az ő urának veszedelmére tartott gazdagság; 14. Ugyanis az a gazdagság elvész valami szerencsétlen eset miatt, és ha fia született néki, annak kezében nem lesz semmi. (Prédikátor könyve, 5. rész)

1. Mikor a fejedelemnek haragja felgerjed te ellened, a te helyedet el ne hagyjad; mert a szelídség nagy bűnöket lecsendesít. (...) 5. A ki vermet ás, abba beesik; és a ki a gyepűt elhányja, megmarja azt a kígyó. 6. A ki a köveket helyökből kihányja, fájdalmat szenved azok miatt; a ki hasogatja a fát, veszedelemben forog a miatt. (Prédikátor könyve, 10. rész)

Felmerül a kérdés, hogy az ismeretlen, III. századi szerző miképpen kerülhetett kapcsolatba ezekkel a, minden bizonnyal indiai, azon belül is buddhista eredetű, gondolatokkal? Erre leginkább az lehet a válasz, hogy mivel az ókorban Kis-Ázsia vidékeit, Közel-Kelet területeit élénk kereskedelmi kapcsolat fűzte össze Mezopotámiával és Indiával is, így kulturális, vallási kapcsolat is könnyen kialakult ezen területek között. Az első ókori görög filozófiai iskola a kis-ázsiai Milétoszban létesült (Thálész alapította), és i.e. VI. században jelentős rangra tett szert. Utolsó tanítványai közé tartozott Anaximenész (kb. i.e. 585- i.e. 525 ), aki a négy őselemből vezette le a világot. Ezt az elméletet fejlesztette tovább Empedoklész (kb. i.e. 495- i. e. 435), aki szerint reinkarnáció létezik, és a húsevést is bűnnek tartotta. Megemlíthetjük még Hérakleitoszt, akinek elhíresült mondása volt a ma is közszájon forgó idézet: "pantha rei" - azaz minden folyik. Szerinte minden állandó változásban van, "senki sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba". És ugyanitt kell talán még megemlítenünk Démokritoszt ( kb. i.e. 470 és i.e.460 között-kb. i.e.370), aki az atomelméletet elsőként kidolgozta.
A buddhista tanításokat, gondolatokat pedig elképzelhető, hogy az i.e.III. században a nyugat felé induló buddhista szerzetesek hozták magukkal. (lásd A buddhizmus elterjedései és irányzatai )
De nem zárható ki az sem, hogy Nagy Sándor (i.e. 336 - i.e. 323) makedón uralkodó hatalmas birodalma, amely keleti irányban az Indus folyón túl nyúlt, még jobban megkönnyítette a kulturális és vallási gondolatok áramlását az egzotikus India irányából Kis-Ázsiába, Közel-Keletre.

A Prédikátor könyve, és így közvetve talán maguk a buddhista tanítások is, ihlették Kölcsey Ferencet is, a Vanitatum Vanitas c. versének írásakor.

VANITATUM VANITAS

Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!

Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.

Sándor csillogó pályája,
Nyúlvadászat, őzfutás;
Etele dúló csordája
Patkánycsoport, foltdarázs;
Mátyás dicső csatázási,
Napoleon hódítási,
S waterlooi diadal:
Mind csak kakasviadal.

A virtus nagy tűneményi
Gőz, mit hagymáz lehele;
A kebel lángérzeményi
Vértolúlás kínjele;
A vég, melyet Sokrat ére,
Catonak kihulló vére,
S Zrínyi Miklós szent pora
Egy bohóság láncsora.

És ti bölcsek, mit hozátok
Ami volna szép s jeles?
Mámor bírta koponyátok,
Plato s Aristoteles.
Bölcselkedő oktalanság,
Rendbe fűzött tudatlanság,
Kártyavár s légállítvány
Mindenféle tudomány.

Demosthén dörgő nyelvével
Szitkozódó halkufár;
Xenofon mézbeszédével
Rokka közt mesére vár;
Pindár égi szárnyalása
Forró hideg dadogása;
S Phidias amit farag,
Berovátkolt kődarab.

Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.

Holdvilág csak boldogságunk
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fúvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl.

Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.

Mert mozogjon avagy álljon
E parányi föld veled,
Lengjen fényben, vagy homályon
Hold és nap fejünk felett,
Bárminő színben jelentse
Jöttét a vándor szerencse,
Sem nem rossz az, sem nem jó:
Mind csak hiábavaló!

1823. február-április