Szvasztika

Hogyan vált az ősi szimbólumból náci horogkereszt?

A szvasztika egyenlő szárakból álló kereszt, amelynek mind a négy karja 90 fokban hajlik el, mindegyike a forgási irányával megegyezően. A hinduizmusban, a buddhizmusban és a dzsainizmusban máig is szentnek tekintik és szerencseszimbólumnak számít.

A szvasztika szó szanszkrit eredetű, jelentése “jól léthez kapcsolódó”. Már az őskortól kezdve használták ezt az ábrát szerte a világon. Számos elmélet született eredeti jelentéséről: nap-szimbólum, naptár és asztrológiai szimbólum, termékenységi jelkép, stb.

A legrégebbi szvasztikával díszített tárgyat – ami több, mint tízezer évvel ezelőtt készülhetett - Kelet-Európában találták meg. De több ezer évesek az Angliában, az Indus-völgyi civilizáció helyén, Kínában, Dél-Kelet Európában és az egyéb indoeurópai kultúrkörben fellelt szvasztika ábrázolások is. Megtalálható még Dél-és Közép-Amerikában (a majáknál) is, és Észak-Amerikában (elsősorban a navahó indiánoknál). A szvasztika feltűnt a korai keresztény és bizánci művészetben is (ahol gammadion kereszt vagy crux gammata néven vált ismertté, mert a görög ábécé négy egymáshoz illesztett ‘gamma’ betűjéből lehet megrajzolni).

 

A dzsainizmusban a szvasztika a hetedik szent (tírthankara) emblémája volt, és úgy tartják, hogy a kereszt a négy karjával az újraszületés négy lehetséges helyére emlékezteti a hívőt: az állati vagy növényi világ, a pokol, a mennyek és az emberi világ.

A hinduizmusban szerencseszimbólum a szvasztika. Ajtókra, kapukra, sőt emberek testére, fejére is festik. Szerencsét hozónak és a gonoszt elűző jelképnek számít. Különbséget tesznek a jobb-kezes szvasztika, amelyik az óramutató járásával megegyező irányba “forog” és a bal-kezes szvasztika között (amit szauvasztikának) hívnak és az óramutató járásával ellentétes irányba “forog”. Az előbbit a nap szimbólumának tekintik, míg az utóbbi jobbára az éjszakát, az ijesztő Káli istennőt és a varázslatokat jelképezi.

A buddhista hagyományban a szvasztika Buddha lábnyomát szimbolizálja. Gyakran helyezik el buddhista iratok elejére és végére. A tibeti buddhizmusban ruhák dekorációjaként is szolgál. A buddhizmus elterjedésével a szvasztika bekerült a kínai és japán ikonográfiába, ahol jelenti magát a buddhizmust, de a bőséget, jómódot és a hosszú életet is. A kínai, koreai, vietnami nyelven a jelentése “minden” vagy “örökké”.

A 19. század végén Törökországban egy német amatőr régész, Heinrich Schliemann régészeti kutatást kezdett Hisszarlik városa mellett, ahol a legendás Trója romjait sejteni vélte. Nagyon sok ókori tárgyat talált ezeken az ásatásokon, amelyek közül jó néhányat szvasztika ábrázolással díszítettek. Schliemann hasonló mintákat fedezett fel 6. századi német agyagedényeken, így azt feltételezte, hogy a szvasztika egy rendkívüli jelentőségű és egyetemes, az írott történelem előtti vallási szimbólum lehetett.

Sajnos, a frissen egyesített Németországban néhány tudós és nacionalista ezt a teóriát tovább gondolta. Úgy vélték, hogy az európai és ázsiai szvasztika ábrázolások a felsőbbrendűnek tekintett ókori árja rassz nyugat felé történő vándorlását és hódításait támasztja alá. 1910-ben Guido von List, költő és nacionalista ideológus javasolta, hogy a szvasztika legyen az antiszemita szervezetek jelképe. Így, amikor 1920-ban a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) megalakult, ezt a gondolatot magáévá tette. Ezután 1935. szeptember 15-én a náci Németország nemzeti lobogója lett a vörös háttéren fehér kör közepén az óramutató irányával megegyezően “forgó”, ferdén álló fekete szvasztika. A II. világháború végétől, 1945 májusától a szvasztika, mint hivatalos német nemzeti jelkép megszűnt létezni. Európa több országában betiltották használatát. A különböző neo-náci csoportok azonban jelenleg is kedvelik.

 Forrás: Hogyan lett egy szanszkrit szimbólumból náci horogkereszt? (angol nyelven)

             Szvasztika - szimbólum (angol nyelven)

             Szvasztika (angol nyelven)